AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. július 18., vasárnap

HUF: Ugyanaz a nóta

Rápillantva a forint grafikonjára, párban a dollárral és az euróval két eltérő alakzat rajzolódik, de közös bennük, hogy mindkettő korrektív és a végét járja.
Zavarba ejtően szépek és tökéletesek az arányok, valamint a szerkezet, ráadásul mindkettő közeli, markáns fordulatot sejtet.

Az USDHUF-ról 120 perces periódussal zigzag értelmezést látunk. Mivel a C hullám hossza csak hajszálnyival nagyobb, mint A és éppen 138,2%-a B-nek, ezért feltételezhetjük, hogy a forinterősödés aktuális szakasza véget ért. Az kérdés, hogy a zigzag nem lehet-e egy másik nagyobb alakzat valamilyen szintű A hulláma, - bár akkor már inkább W jelzést kaphatna - de nem kell neki feltétlenül, mivel a tavaly október óta tartó emelkedés 38,2%-át és a március 17-től induló szakasz 50%-os Fibonacci retracement szintjét már teljesítette. Minden, ami fontos itt van 215-217 között. Sőt még az indikátorokról leolvasható bullish divergencia és a kis w-alakú RSI swing failure is a közeli heves forintgyengülés meglátásomat támasztja alá. Tankönyvi a szituáció, könnyen megeshet, hogy feltűnik majd a tervezett Elliott tréningprogramon is.


Az EURHUF esetében rögtön előtűnik egy szabályos lapos korrekció (regular flat), igaz a belső szerkezetével kicsit játszani kell, hogy minden a helyére kerüljön és 3-3-5 képletet mutasson. Ennél a devizapárnál már meg is volt a fordulat, de 282,25 körül több ellenállás is van, ami most éppen lelassíthatja. Egy átmeneti megálló azért is aktuális lehet, mert az RSI indikátor a túlvett zónába ért és egyszer még illene visszahátrálnia az 50-es középvonal szintjére.


Hogyan lehetséges az eltérő következtetés, miszerint az EURHUF mielőtt továbbmegy, egy pár periódus idejére lassulhatna, az USDHUF ugyanakkor máris nekilódulhatna északnak? Ez csak úgy jön össze, ha a dollár erősödik a jövő héten az euróval szemben, azaz negatív hetet zár az EURUSD pár. Viszont én 1,3115 közelébe minimum elvárom az EURUSD-t, ami ellentmond az iménti feltételezésemnek.
Kedves Cimballi, talán nem a forint árfolyamából kellene következtetni a világ meghatározó devizapiacának közeli jövőjére! :) Ez igaz, viszont ha egy irányba mutatna, azaz megerősítené egymást a két perspektíva, akkor magabiztosabban határozhatnám meg az aktuális stratégiát.

Miért rajzol a forint a dollárral szemben egy éles zigzag korrekciót és egyidejűleg miért oldalazó "sávot" az euróval? Ezt könnyű megválaszolni: Mert az EURUSD a forint jelenlegi átmeneti erősödése közben épp korrigált az euró javára. Ha majd visszaáll a dollárerősödés (elsődleges uralkodó trend), akkor az EURHUF fog élesen korrigálni, az USDHUF pedig oldalazással, vagy háromszöget rajzolva megpihenni.

(Az indexekről is tervezek írni, de ott ha pontos szeretnék lenni, akkor legalább három számozásról kellene szólnom. Egyelőre maradjunk annyiban, hogy az EWI továbbra is kitart a korábbi verziója mellett, ami alapján elindult, vagy még a 1131-es SPX szint elérése előtt elindul a Minor 3-as délnek, szóval sürgősen jó kis krachnak nézünk elébe. Amíg nem jövök tisztába a magam - "[b] vége pénteken (07.16) volt" - értelmezésével, addig egy kicsit kivárok az újabb számozás leközlésével.)

33 megjegyzés:

  1. Hétvégi elemzéseim során arra a következtetésre jutottam, hogy a sokat emlegetett "pusztító 3-as" már el is kezdődött 15.-én sőt már az i kész is van. Egy két nap fel ii-ig aztán mehetünk le. No persze azzal az alap feltételezéssel a hátunkba, hogy május 26.-a óta medve vagyunk, nem pedig korrekciózunk.
    Cimballihoz lenne egy kérdésem.
    Ha származtatott terméket elemzek (pl amerikai határidőket) az mennyire használható vagy megbízható?
    Én a VHS BPForex felületen kereskedem és ott sajnos nincs cash chart .Ha tudsz vagy valaki tud olyan felületet ahol ezek szépen elemezhető formában fellelhetők kérem segítsen.

    Szép hétvégét elliottosok !
    Károly

    VálaszTörlés
  2. Károly, ha tudod cash időszakra nézni, tehát eltakarni az éjszakát, ami a 22:00 - 15:30-ig terjedő időszakot jelenti, és nem használsz túlságosan rövid timeframeket, akkor működhet a határidős index is.

    Vagyis e tekintetben nagy kérdés a periódushossz, ugyanis, ha 1, vagy pl. 3 perces grafikonokon próbálsz finoman daytradelni, akkor nem lesz jó; a határidő annyira sokszor lő túl a tőkeáttét miatt egyszer az első hullám kiindulási pontján, illetve máskor belelóg a négyes az egyes hullámba, hogy néha teljes zagyvaság lesz a jelölésed, miközben cash indexen ugyanaz a részlet tiszta ügy lenne. Nagyjából 10 perces nézettől felfelé már ritka ez a probléma.

    Próbáltad a http://www.freestockcharts.com/ oldalt, azon belül a "DJ-30" szimbólumot?
    Vagy a Stooq-n DJIA, de a bal oldalon található "Analiza techniczna" üzemmódban?

    VálaszTörlés
  3. "Hogyan lehetséges az eltérő következtetés, miszerint az EURHUF mielőtt továbbmegy, egy pár periódus idejére lassulhatna, az USDHUF ugyanakkor máris nekilódulhatna északnak? Ez csak úgy jön össze, ha a dollár erősödik a jövő héten az euróval szemben, azaz negatív hetet zár az EURUSD pár."

    A Nemzeti Együttműködés Rendszerében élünk (l. EURHUF), ezért a EURUSD-ben az extended fifth látszik képbe jönni ;-)

    VálaszTörlés
  4. Itt a blog nyilvánossága előtt szeretném megköszönni Cimballinak, hogy az előfizetett Specialti Service szolgáltatást amit az EWI-től 1 hőnapra fizettem elő a közbenjárására ingyenesen meghosszabbították. Maximális tisztelet és köszönet még egyszer!
    Károly

    VálaszTörlés
  5. Örülök neki, hogy sikerült, főleg, ha még tudássá+profittá is tudod alakítani a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  6. Szia Cimballi!
    Tudnál esetleg a forintunk jövőjéről írni néhány sort?
    Kíváncsi lennék, hogy pl. az eurhuf keresztet hogyan lehetne sokéves távon vizsgálva számozni? A négy hónapja indult ötös szerkezet utáni másfél hónapos korrekció után most kitört fölfelé. Szerinted mi várható? Esetleg a 320 ismételt célbavétele? Lehet pl, h 2010-ben még a 2008 végén kialakult nagy impulzust fogjuk korrigálni olyan formán, mint ahogy kicsiben a fenti eurhuf ábrádon is látható (Tehát mondjuk négy hónapja egy felfelé tartó c hullámot kezdhettünk meg, ami B-ben végződik)?
    Az a gondom, h mivel elképzelésem sincs a nagyobb timeframe számozásáról, így sötétben tapogatózom :). Ha esetleg tudsz majd időt szakítani a válaszra, azt előre is nagyon köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. Szia Zoli, nekem is úgy tűnik, főleg az EURHUF páros, hogy korrektív - heti bontásban csupa hármasokból áll. Viszont a célár, ahonnan majd az enyhülés jöhet sokkal-sokkal feljebb és időben messzebb van. Gondolj bele egy ending diagonal alakzat lehetőségébe.

    Heti 5 percet foglalkozom a forinttal, ez a mostani helyzet kiverte a szemem, ezért került ide a már-már szokásos S&P elemzés helyett, ahol éppen billegtem. Egyszer rászánom az időt és megnézem mélyebben minden irányból. Ha másnem az őszre tervezett magyar hetemen.

    VálaszTörlés
  8. Szia Cimballi! Nem tudom mennyire szoktál foglalkozni vele, de a GBP/USD-ről mi a véleményed? Nagyon vázlatos ugyan a napos ábrám számozása, de a négy órással együtt nézve elképzelhetőnek tartod, hogy egy korrektív nagyobb "B" szakaszban járunk, illetve négy óráson az ötödik csúcs A korrekcióját kezdtük meg?
    A forintos elképzelések amúgy tetszenek, csak kár, hogy hétfőre így megugrott az árfolyam és a pozifelvétel így kicsit rizikósabb lett:)

    GU:

    http://www.kephost.com/images3/x3560rxm5yennmtka2yc.png
    http://www.kephost.com/images3/krw8m3ebae9vko891xev.png

    VálaszTörlés
  9. Szia Cimballi!

    SP-ről mi a véleményed? Tudnál róla írni pár sort?

    Fontos lenne!

    Köszi!

    VálaszTörlés
  10. Balolah voltam. Lemaradt.

    Köszi előre is még1x!!!

    VálaszTörlés
  11. Wb4XPr0, tudom, a forintban késő volt az előrejelzés, de egy tanulsága mégis van: legalább két nappal korábban (csütörtök magasságában) lehetett látni a grafikonon, hogy történni fog valami, azaz az árfolyamból lehetett volna következtetni az eseményre, a hírre.

    ---

    A napos angol font ábrád jelölése nekem bejön, legfeljebb az "A" jelzés mellé tennék egy kérdőjelet, amit azután a második ábra alábontásában meg is erősítenek a problémák.

    Szerintem túl sok ott az átfedés a különféle szintű egyes és négyes hullámok között. Nem tudjuk az emelkedést impulse-nak számozni; vagy egy tripla zigzag, tehát ott fent Z jelölés van, vagy valami hármas, akkor lehet A, de azt is nehéz kihozni belőle. A zavarossága miatt viszont egy biztos, korrektív az emelkedés.

    Javaslatom: Egy fokkal tisztább az ábra, ha az i-ii-(i)-(ii)-vel kezdődő részt egy diagonal alakzatnak számozod, ami a pénteki csúcsban ért véget. Ekkor az egész emelkedés egy zigzag, aminek C hulláma egy kétszeres hosszúságú ending diagonal A-val összemérve.

    VálaszTörlés
  12. Balolah, úgy tűnik a tegnapi impulse szerkezetű hullámból, hogy igazolja a 07.13 [a], 1.056.74-nél [b] várakozásomat a piac, bár a pénteki esés olyan lendületes volt, hogy nem mertem megszólalni. Szerintem a 1.064-1.071 zóna már támaszként kell, hogy funkcionáljon, míg felfelé az 1.111-nél kezdődik a célzóna, de nem tudom elképzelni 1.142-43 fölé.
    Ha meghaladjuk a július 13-i maximumot, az sok lehetőséget kiejtene, bár már most is ki merem mondani, hogy elérjük.
    Ez a rövid távon bullish kép azonnali szigurú stopot igényel 1.056-nál! Figyeljünk, mert az utolsó rally-szakaszba értünk a krach előtt, itt nem lehet beragadni.

    VálaszTörlés
  13. Cimballi!

    Köszi szépen a gyors és hasznos infót!!!

    Balolah

    VálaszTörlés
  14. Cimballi, köszönöm a választ, akkor rágódok még ezen a GBP/USD dolgon.

    VálaszTörlés
  15. Cimballi!

    A mai napot figyelembe véve változott vmit az SP-ről alkotott képed?
    Én kezdek belezavarodni egy picit....

    Előre is köszi a választ!

    Balolah

    VálaszTörlés
  16. Kicsit megkésve jelentkezem, de köszi szépen! Én sem szoktam sokat foglalkozni a forinttal, de most eszembe jutott, és mégiscsak a saját valutánk :). Kíváncsian várom majd a magyar hetedet :)!

    VálaszTörlés
  17. Üdv Mindenkinek!

    Nem tökéletesen témába vágó, a kérdés, de valamennyi köze van a Ft-hoz.

    Gondolom közületek is jópáran magánnyugdíjpénztári tagok. Ugye az EWI szerint, elég nagy esés következik, ami pár évig eltart. Az jutott eszembe, hogy (gondolom) a többséggel együtt Növekedési portfolióba vagyok sorolva a magánnyugdíjpénztárnál. Mivel ebben van a legtöbb részvény, egy komoly visszaesés elég rendes pusztítást tudna végezni az egyenlegen. Ezért kellene átrakni magam a klasszikus portfolióba, ami gyakorlatilag állampapírnak felel meg.

    Mi erről a véleményetek? Gondolkozott valaki hasonlón?

    VálaszTörlés
  18. ...és mi van akkor, ha nem lesz "nagy esés"? Ebbe mindenki olyan biztos. Félreértés ne legyen, nálam biztos jobb elemzők vagytok, meg okosabbak, meg szebbek is :-), DE két irány van. Olyan magabiztosak vagytok, hogy megáll az eszem. " Jövő hét elején biztos nagy zuhi lesz", "elkezdődött a harmadik hullám" ( ahhoz képest elég gyengusz ;) ) meg a többi. Én ugyan több, mint 14 éve kereskedem, de azt megtanultam, hogy mindig legyek az elemzésemmel objektív, és ne csak az egyik oldalt lássam. Kívánom, hogy legyen igazatok és ne érjen benneteket meglepetés, mert az nagyon fog fájni. Csak egy kérdés lesz, hogy ki mikor ismeri be, hogy tévedett. Kíváncsian várom a fejleményeket, mit csinál a piac. Sok sikert mindenkinek!
    Balázs

    VálaszTörlés
  19. A blog néhány destruktív látogatója mindig csak a kétkedését fejezi ki, de az idejét és energiáját nem teszi bele az elemzéssel alátámasztott ellenvéleménybe. Ellenben saját elmésségüket mindig belefűzik a mondandóba.
    Kíváncsian várnám(lehet mások is) a mélyebb gondolatokkal megtámogatott hozzászólásokat. Azok biztos elgondolkodtatóbbak lennének.:-)
    Bea

    VálaszTörlés
  20. Szia Bea!
    Érdekes amit írsz! Nem tudom milyen "elmés" dolgot fűztem bele a mondanivalómba ami nem tetszett neked? Talán csak annyit, hogy mindig számoljatok a másik íránnyal is, mert semmi sem biztos! Ezt remélem nem veszed zokon. De gondolom Te már sok mindent megtapasztaltál a tőzsdén :D Akkor ti ismeritek a Szent Grált? Az Elliott elemzés tévedhetetlen?

    Balázs

    VálaszTörlés
  21. Balázs, pont azért kanyarodtam le (átmenetileg) az EWI elemzési irányvonaláról, mert a lefelé tartó hullámok erősebbek, impulzívabbak, mint a felfelé tartó egységek, de mégsem elég erősek ahhoz, hogy a több szinten harmadik hullám pusztító karakterét azonosítsam bennük. Megint másképp mondom, túl korán volt agresszív az a számozás.

    Épp ma írtam le valakinek, hogy Elliott az egyetlen általam ismert elmélet, ami azt mondja, rövid távon szinte bármikor mehet a piac mindkét irányba. Ez éberen tart, nem enged elfogultá válni egyik, vagy másik megoldással szemben, mert csak rangsorolja őket, nem kizárja.

    A rangsorban egy április 26-a fölé emelkedés nagyon sokadig helyen áll. Mert tényleg alacsony a valószínűsége, vagy mert valamit nagyon rosszul értelmezünk.

    Így írtam tovább: ..."az elliottisták nem azok az emberek, akik ha nem az történik, amit az elsődleges (legelőre rangsorolt) számozásuk mond, akkor néznek, mint a birkák, vagy dühöngenek a szerencsétlen sorsuk miatt."

    Tőzsdén nincs Szent Grál. Pár nappal ezelőtt került ez is szóba az automata rendszerek kapcsán.

    VálaszTörlés
  22. Zoli, a magyar hét előtt még rendbe kell tennem a tréning szervezési ügyeit, szóval augusztus vége előtt ne várd.

    VálaszTörlés
  23. Cimballi: Szimpatikus válasz:-)

    Hát igen. 2008-ban nagyon sok alap és Bank ment tönkre, mert okosabbnak hitték Magukat a piacnál..

    Aki hisz a setupjában, fegyelmezetten kereskedik, jó money managment-et és kockázatkezelést végez, annak nincs szüksége a Szent Grálra.

    Üdv: Balázs

    VálaszTörlés
  24. Igen, Balázs és még most jönnek a nyugdíjalapok, akik örömükben, hogy túlélték, ha lehet még lazábbra engedték a nem létező kockázat-menedzsmentjüket és "visszahozzuk" jelszóval jó nagy tőkeáttétellel belemásztak az emelkedésbe.

    De végülis nem lényeg, mit csinálnak. Azt szerettem volna még mondani, hogy ha érdekel ennek a módszernek a filozófiája, akkor ezeket a "Beszélgetések" című írásokat olvasd el:
    http://myelliott.blogspot.com/2010/05/beszelgetesek-elliottrol-majus.html
    http://myelliott.blogspot.com/2010/06/beszelgetesek-elliottrol-junius.html
    http://myelliott.blogspot.com/2010/07/beszelgetesek-elliottrol-julius.html

    VálaszTörlés
  25. Nem igazán ilyen vitára számítottam, mikor feltettem a nyugdíjpénztáras kérdést. Szóval visszakanyarodva az eredeti témához van valakinek véleménye a dologról, illetve esetleg valaki már meg is lépett egy ilyet?

    VálaszTörlés
  26. Nyugdíjalap? Szerintem az én álláspontom elég egyértelmű; a létező legkonzervatívabb portfólióba álltam félre a válság útjából, ami legközelebb áll a cash-hez.

    Túl sok reakcióra ne számíts, mert az utóbbi napok látogatottsági adatai alapján mindenki a strandon van és nem vittek magukkal mobil internetet :))

    VálaszTörlés
  27. Hm, nekem is utana kell nezni a magannyugdijpenztaramnak. Jo,hogy figyelmeztettetek ra. Bocsanat az ekeztnelkuliseg miatt, nincs itt magyar billentyuzet.

    VálaszTörlés
  28. Szia Cimballi!

    USDHUF-ra egy update elemzést tudnál írni pár szóban?

    Nagyon szépen köszönöm előre is!

    Balolah

    VálaszTörlés
  29. Szia!

    Én is kíváncsi lennék egy újabb USDHUF elemzésre. Úgy látom nem akar egyelőre elindulni a HUF gyengülése...

    VálaszTörlés
  30. :o) Egyre jobban hiszek Elliotban, ma az SP 1120 fölé ment (1121 -eddig). Érdeklődve várom a további elemzéseket.

    VálaszTörlés
  31. Balolah, USDHUF kereskedési ötletnek / értelmezésnek a kritikus pontja az a minimum, ahová a C jelzést kitettem. Ha igazam lett volna, akkor onnan egy valamilyen szintű 1-es hullám jön felfelé, majd a 2-es le, de az nem mehet az 1-es kiindulási pontján (C-n) túlra.

    Az említett 215,66-nak alávágott csütörtökön, ahonnan már nem érvényes a fenti számozás. 215,66 alatt nincs longnak helye, amíg valami új értelmezhető beszállót fel nem fedezünk.

    VálaszTörlés
  32. kérdésem az lenne , hogy szabad e ew-ket számolni bármilyen huf párra amikor kb 12-15 darab , 30 év körüli fiatalember játszik a nemzeti valutánkkal londonban és frankfurtban....

    a "csorda" pszichológiáját elég nehéz ilyen kis számú résztvevőn elemezni szerintem .

    VálaszTörlés
  33. HUF és EW-re: talán kicsit több, mint 12-15 játékos, de ennek ellenére igazad van. Olyan ez, mint a Elliott Wave alkalmazása egyedi részvényekre. Ha tiszta a szituáció, akkor hajrá, de semmiképp sem szabad vele erőszakosnak lenni. Úgy értem, minden áron belelátni valamit, ami nincs ott.

    Ez a legnagyobb dilemmám a magyar héttel is, ezért arra egy oscillátoros - elliottos kombinációban gondolkodom.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)