AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ezüst. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ezüst. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 2., vasárnap

Hasonlatos

S&P500 és ezüst medve négy grafikonon

Noha magam az azonnali bear változat és az erőteljes letörés pártját fogom és majd mellette érvelek ebben a mai bejegyzésben is, de ettől még el kell ismernem, sok igazsága van azon kollégáknak, akik 1-2 hetes időtávon még felfelé korrigáló forgatókönyvet preferálják. Emlékeztetőül erről az elképzelésről, vagy valami hasonlóról van szó: komplex értelmezés jelölése SEP/23 [link]
Örülök is neki, hogy mellette vitatkoznak velem, mert annyiszor mondom, hogy ha agresszív bull, vagy nagyon bear az értelmezésünk, akkor mindig vezessünk mellé egy eggyel lassabb változatot. Szóval tartsuk csak meg, ne tegyük el túl messzire ezt a szcenáriót.

Pro

Sokat látom az alábbi analógiát emlegetni az elmúlt napokban, ami 2008. márciusi helyzethez hasonlítja a mostani index-állást. Valahogy így:

Heti S&P500: 2008-ra is volt fej-váll, akkor is tagadták a problémát,
most sem fél senki komplett európai államok csődjétől

Megjegyzem, még a mögöttes fundamentális háttér és a kommunikációs körítés is azonos; 2008-ban már mindenki tisztában volt a másodlagos jelzálogpiac nehéz helyzetével, az USA-ban sorra dőltek az ilyen típusú szolgáltatók, ám valahogyan mégis létrejött a problémák tagadása, a piac mégis visszatáncolt a szakadék széléről. Pontosan onnan, ahová most, a mögöttünk hagyott héten került. Így jött létre a 2008. március 17. - május 19. rally, egy az addigi esés cca. 57%-os korrekciója (ld. a retracement jelölést az első ábrán).
Most is tényként kezeli a világ Görögország csődhelyzetét, a finanszírozáshoz egyre nehezebben jutó, kimentésre szoruló európai bankok talán még nagyobb problémáját, de senki nem is próbálja felbecsülni pl. egy országcsőd tovagyűrűző hatását, ami szerintem nemcsak a teljes eurózónát kényszeríti térdre, de a Földgolyó ellentétes oldalán még az ausztrál bankrendszert is megrázza majd.

Kontra

Lesz-e akkor rally északnak? A gondolatom az, hogy nem. Sőt talán csak egy kereskedési nap haladéka van a piacnak az összeomlásig, de erre természetesen nem a hírekből, hanem a grafikonokból következtetek. Kétféle grafikont mutatok be a szemléltetéshez, egy indikátorosat és egy analógiát. Nem a fenti index analógiát, hanem egy másikat, egészen a közelmúltból, idén szeptemberből.

Kezdjük az RSI (az ábrán balra) és MACD (jobbra) párossal! Az indikátorok letörést és néhány nap meredek esést jósolnak, de természetüknél fogva nem tudják megmondani, hogy a bekövetkező mozgás hármas hullám, vagy a nyárról induló első nagy impulzus végső, ötödik hulláma lesz-e. Kétségtelen, hogy lehet olyan számozást készíteni, amely szerint augusztus 9. óta a negyedik hullámban vagyunk. Viszont nem most kell eldöntenünk ezt a kérdést, érdemben ugyanis nincs több, vagy jobb információnk, mint korábban, amikor erről részletes fejtegetést publikáltam.

Következetes beszéd a szakadék széléről. Egy eső nappal több (jobbra)
már egyértelmű helyzetet teremtene. Létezik-e ehhez rövid távon bear számozás? 

Az ábra jobb oldali változatán az MACD grafikonon hozzáadtam egy nagyjából 2% esést hozó hétfő, vagy kedd hatását. Már a "képzelt" extra gyertya nélkül is szépen látszik a horog (hook), ami a szeptember 20-i indikátoros ábrán előrejelzett MACD keresztezés megerősítése lehet.

Akik voltak Kerülj előnybe indikátorokkal! tréningprogramon, azok értik a két indikátor bearish üzenetét, ami alapján komolyan meggondolandó, hogy ez alkalommal az agresszívebb Elliott-i jelölést keressük meg és emeljük ki operatív szcenáriónak. Hogyan állnak össze az Elliott hullámok az agresszívebb értelmezésben? Itt jön be az analógia:

Ha az SPX (balra) is impulzus + zigzag + indító diagonal formációban
halad, akkor jellemző lenne a folytatás, amit az ezüstnél láttunk (jobbra)

Egy olvasói kérdés hívta fel a figyelmemet pár hete az ezüst határidőre (SIZ1), ahol végül kialakult egy ötös szerkezetű első hullám, amelynek alhullámai átfedésben voltak. Indító ék (leading diagonal) tehát, amely után egy erőtlen, mindössze Fibonacci 38,2%-ot emelkedő flat alakzatra emlékeztető korrekció következett.

A trendnek eggyel alacsonyabb szintjén, de nagyon hasonlatos ehhez a S&P index legutolsó négy napja.

Ha az analógia mentén haladunk, akkor két nyitott kérdés van. A pénteki minimum után megkísérli-e a piac visszatesztelni az 1.155-1.160 zónát, vagyis a szeptember 19-i ezüst szituációnál tartunk (a kis piros karikánál), vagy már a szeptember 22-es állapotban, éppen csak egy lépésre a szakadék szélétől? Előre mondom, nem lesz minden kis apró szving 100%-ban azonos, ezért a részletek tekintetében legyünk rugalmasak.
Vagy egyáltalán, a kísértetiesen hasonló viselkedés és a teljesen azonos kontextus ellenére nem lehet-e az SPX lejtmenet 1196-ról egy hét hullámból álló korrektív dupla zigzag (barna/bordó sorszámok), ami éppen valahol a hétfői nyitás környékén készül véget érni? A válasz keresésekor érünk vissza a momentum szakértőihez (RSI, MACD), amelyek azt mondják, inkább nem.

Így már érthető a pénteki kereskedés végén megemlített "ultra bearish" hozzászólásom oka az előző bejegyzés alatt. [iii]/3/(3)-as hullámot várok két napon belül, de még csak az Elsődleges / Primary [1]-es hullámon belül. A rend kedvéért az ezüst grafikonja 09/22-ét követően:

Az ezüst a fenti szituációt követően az S&P-nél eggyel magasabb rendű 3/3 után
(az elmozdulás kb. 67.000 dollárt ért kontraktusonként, ha valaki megtalálta)

A kék szaggatott téglalap ugyanaz, mint ami eggyel feljebb halványan látható SPX-ezüst összehasonlító ábrán.

Az analógiát nem azért hoztam fel, mert valamiféle korreláció lenne a két instrumentum árfolyammozgásaiban, hanem a szemléltetés végett, annak érdekében, hogy kézzelfoghatóvá tegyem, milyen karakterjegyekre számítsunk, ha a fenti SPX értelmezés megállja a helyét.

2010. május 12., szerda

Induló csomag

Az aktualitására való tekintettel máris kiadták az Elliott Wave Theorist legfrissebb (májusi) számát. Hiába, ilyen időket élünk; most kell ütni a vasat, amíg meleg...
Akik újonnan kapcsolódtak be, azok kedvéért mondom, hogy ez a folytatása annak az eredetileg 20 dollárba kerülő áprilisi számnak, amelyik 2016-ig tartalmaz előrejelzést és pár napja letölthető innen: Theorist ingyen.
Az új, májusi szám nem lesz ingyenes, ezért arra az esetre, ha valaki előfizetne rá, most bemutatok három előfizetéses szolgáltatást, amelyek költségkímélő csomagba kapcsolhatók.

The ELLIOTT WAVE THEORIST
Az EWI legrégebbi kiadványa, 1976. óta maga Robert Prechter szerkeszti. Évente 12 alkalommal jelenik meg. Aki kíváncsi rá az áprilisi - kicsit azért rendhagyó - számot fent megnézheti, milyen. Itt egy link egy sokkal tipikusabb másik számhoz: Theorist, 2009, november.
Jellemzően egy témát / gondolatkört jár körbe részletesen, természetesen Elliott alkalmazásával, de erősen beépítve fundamentális és társadalmi vonatkozásokat is. Akik nem tudnak leszakadni a makro vonatkozásokról és a hírek értelmezésétől, azok nem csalódnak benne. Ára: 20 USD / hó.

Financial Forecast SHORT TERM UPDATE (STU)
Rövid távú előrejelzés, minden hétfőn, szerdán és pénteken az amerikai piacok zárása után: Dow Jones index, Nasdaq, S&P, USD index, EURUSD, államkötvények, arany és ezüst Elliott-elemzése. Az elemzések annak megfelelően, hogy épp melyik timeframe releváns, váltakozva 15 perces, órás, 120, vagy 240 perces, illetve kötelezően napi bontású grafikonokon készülnek. Nemcsak hullámszámozást tartalmaznak, de kiegészülnek egyéb technikai elemzéssel és szentiment indikátorok, valamint más statisztikai adatok bemutatásával is. Trendek követése és trendfordulók, kockázatok előrejelzése a cél. A szöveges magyarázat kitér a várható fejleményekre és általában a "mi van, ha nem?" esetre is.
Ára: 39 USD / hó.

Elliott Wave FINANCIAL FORECAST(EWFF)
Azonos szerkezetű, mint az előbbi STU, viszont havonta, hónapok első napjain jelenik meg. A ritkább kiadás miatt más az elemzés és értékelés időtávja, illetve a bővebb terjedelem miatt van lehetőség társadalmi és makro ökonómiai szempontokat is áttekinteni. E tekintetben kicsit hasonló a hónapok közepén megjelenő Theoristhoz, de nincs átfedés köztük. Ára: 19 USD / hó.

A Tesco gazdaságos CSOMAG
Financial Forecast Service annak a csomagnak az elnevezése, amelyik mindhárom imént felsorolt szolgáltatást tartalmazza, tehát Theorist, STU és EWFF együtt. Az ára viszonyt lényegesen kedvezőbb, mint a három külön-külön, hiszen 78 helyett, 59 USD / hó. Link az előfizetéshez: EWI oldala -> Store -> Discounted Service Packages -> Financial Forecast Service
Mutatom is:
Havi specialitás
Ha valaki előfizet egy szolgáltatásra, akkor egyszerűen 30 napi hozzáférést kap az adott kiadvány "fiókjához", melyben havi magazinok esetében ott találja nemcsak az aktuális, de a megelőző két számot is.
Az áprilisi Theorist megjelenésekor itt balra látható, hogy az előző kettő is ott csücsült a tarisznyában. A két "interim riport" az Prechter személyesen kiadott speciális kereskedési alert-je, amit ugyancsak megkapnak azok, akik a kiküldés pillanatában előfizetők. (Nézőpont kérdése, úgy is mondhatnám, hogy 20 dollár egy negyedévre, mivel a műfajból adódóan a Theorist nem évül el.)

23 VIDEO, illetve hangfelvétel
Egy bármilyen előfizetéssel, hozzáférést kapunk a Multimedia Lounge fiókhoz, amelyben nem kevesebb, mint 23 különféle oktatóanyagot, illetve élő elemzést találunk. Legtöbbjükre érdemes időt szakítani.

TIPP!
Ha valaki rászánja magát 59 USD kiadására, vagy csak egy Short Term Update szolgáltatásra fizet be, akkor azt hétfői, vagy szerdai napon, délután, vagy este érdemes elindítania. Ezeken a napokon ugyanis még ott lesz a fiókban az előző szám, amit azonnal le kell menteni, majd este 22:00 óra után lecserélik a friss kiadásra, amelynek .PDF változatát ugyancsak el lehet tenni. Ha odafigyelünk az ütemezésre, akkor így egy-egy számmal többet kaphatunk belőle.

Ajánló hasonló szolgáltatásról: "Tanfolyam helyett">

2010. március 30., kedd

Arany, ezüst, mítosz

Két éve nagyjából így az év elejére erősen megszaporodtak a friss nyersanyag befektetési alapok. Amikor valamit, ami a szélesebb közönség számára azelőtt nem volt elérhető, pl. befektetési jegyek formájában fogyasztható méretűre "kiszerelnek”, nos, az könnyen az adott termék trendjének utolsó szakaszát jelentheti. Lehet, hogy viharosat, de utolsót.
Olyan pénz kerül ugyanis a parkettre, amelyik nem ért az adott termékhez, vagy annak a piacához, csak a hírek, meg ismerősök ajánlásai alapján hozza meg a döntést. Könnyen, még szélesebb körben van tehát esély a félelem terjedésére. Az olaj esetében láttuk milyen buborékárakat okozott a félelem, a hiedelem, miszerint már egészen rövid időn belül elfogynak a Föld tartalékai.

Mostanában az arany és az ezüst köré gyűltek össze a spekulánsok - újdonsültek is -, mondván a válságban, meg az onnan kivezető inflációban milyen jól megállják majd a helyüket a nemesfémek. Valóban így van?
Ha nem rendeződik a munkanélküliség kérdése, miközben mentőcsomagok és az ingyen pénz végére érünk, és újra súlyosbodik a recesszió, akkor a szorult helyzetükben lévő emberek első dolga lesz a megtakarításképp felhalmozott aranytól, ezüsttől megszabadulni. Egyszerűen, mert azt nem lehet megenni. Persze ez csak az én végtelenül lecsupaszított logikám. Nézzünk valami más véleményt!

Az alábbi angol nyelvű íráshoz tartozik egy ingyenes Elliott Wave International (EWI) klubtagsággal letölthető könyv, amelynek Gold & Silver eBook a címe. Ebben Robert Prechter helyére teszi az olyan aktuálisan felkapott kérdéseket, miszerint az arany ára mindig emelkedik-e recesszióban? Vagy, hogy válságok idején a nemesfémek valóban felülteljesítik-e a részvényeket? Viszont, hogy ne csak a tapasztalati adatokat vizsgáljuk, hanem foglalkozzunk a jelennel is: Az arany és az ezüst 2010-ben tényleg a nagy történelmi felfutása előtt állna?

Ha kell, információk az EWI klubtagságról magyarul itt a Változások, újdonságok c. bejegyzésemben.


Bob Prechter Reveals the Most Dangerous Gold & Silver Myths
A FREE report keeps you on the right side of precious metals
March 23, 2010
by Nico Isaac

Right now, the gold BULL-ion bandwagon is more crowded than a New York subway train during rush hour. But before you squeeze your way into the crowd of passengers, you should know one thing: Those steering the course are using outdated maps based on ill-conceived notions and illusory hopes.

Where can you get better information about gold and silver? Take a look at the latest FREE resource from Club EWI, the Gold & Silver eBook. This riveting, 40-page eBook pools the recent and archived writings on the precious metals by EWI president Bob Prechter himself. The result is a comprehensive collection that spans the last four decades of gold and silver history to expose the most dangerous market myths. Off the top is this familiar bit of "wisdom" from the school of Alan Greenspan:

It is impossible to foresee the end of major trends in precious metals

BEFORE they occur. Hindsight is foresight.

NOT SO, says Prechter. Since gold and silver established their all-time record peaks in 1979-80, he has stayed one step ahead of the metals' history-making turns. Here, Chapters 2 and 3 of the Gold & Silver eBook offer up the following excerpts from Bob's earliest writings:

Silver

- November 18, 1979, Elliott Wave Theorist (EWT): With silver prices hovering near $20/ounce, Bob wrote: “If my wave count is valid, silver can be expected to drop back down to between $4 and $6, $3.20-$3.49 some time in the next decade.”

What actually happened: From there, silver prices embarked on a 13-year bear market that saw prices plunge into the $3.50-per-ounce area.

- March 26, 1993, EWT: "Silver is approaching a major bottom" of its decades-plus long downtrend.

What actually happened: Silver found its low in 1993.

Gold

- December 9, 1979, EWT: "After 13 years of rise, Elliott counts now suggest an important top is near in gold. The downside target is at least $282.50."

What actually happened: While the price projection for gold's peak was far off the mark (the Theorist cited the upper $480/ounce range), the time target of early 1980 was met with accuracy. From its 1980 peak, gold prices plummeted nearly 70% before hitting bottom in 2001.

- At the Crest of the Tidal Wave, 1995: "One attractive termination date for the gold bottom is New Year’s Day of 2001 (plus/minus a month). That way, it will have lasted a ... a lean 21 years from the 1980 peak."

What actually happened: Gold registered its low at $255 on February 20, 2001.

Now that we can see that it is possible to benefit from foresight about the end of major trends in precious metals, what about these other popular notions --

- Gold always goes up in recession and depressions.
- Gold always performs better than stocks in economic downturns.
- Gold and Silver are just beginning (as in the year 2010) their biggest bull market runs ever.

Download Robert Prechter's FREE 40-Page Gold and Silver eBook. Is gold a simple buy-and-hold at today's prices? The independent insights in this valuable ebook deliver Prechter's complete analysis and help you decide how to – and how not to – incorporate gold and silver successfully into your own investment strategy. Learn more, and download your Gold and Silver eBook here.

-- Nico Isaac writes for Elliott Wave International, a market forecasting and technical analysis firm. --

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) Amibroker (2) André Kostolany (1) BUX (6) Barack Obama (2) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) DAX (6) DIX (1) Dick Diamond (2) Dow Jones (36) E-mini future (46) EURHUF (1) EURJPY (1) EURUSD (30) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott magyarul (7) Elliott-ciklus (18) FED (8) FTSE (1) Fibonacci (33) Forex (6) Fotex (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) Kína (3) MACD (5) Mandelbrot (1) Minyanville (1) Morgan Stanley (1) NFP (4) NYSE (4) Nasdaq (28) Newsweek (1) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) OTP (3) RSI (11) Ralph Nelson Elliott (8) Robert Prechter (28) Russel (3) SP500 (107) SPY (55) Short Term Update (3) Socionomics (6) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) TWS (1) Thomas Bulkowski (1) USD (14) USDCHF (1) Vancouver (3) Venezuela (1) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) adósság (5) arany (4) aritmetikus (1) belső nap (1) báziscsatorna (4) carry-trade (1) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) divergencia (4) dollárerősödés (12) double key reversal (2) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) elsődleges trend (12) előfizetés (8) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) eurozóna (3) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) fej-váll alakzat (8) flash crash (8) flat (17) fraktál (11) földgáz (1) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) háromszög (20) infláció (1) inside day (1) jelzálog (2) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kötvény (1) külső nap (1) kőolaj (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) megnyúlt hullám (2) momentum (8) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) mérés (6) nyersolaj (2) opció (1) outside day (4) pit noise (1) pánik (6) regular flat (3) remény (4) short (3) slingshot (4) social mood (5) spirál (2) stop loss (2) szentiment (1) szignálvonal (1) szándékos csőd (1) szójabab (2) tananyag (25) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) valószínűség a tőzsdén (3) vertical spread (1) vezérlőelv (8) zigzag (35) ék (8) óriás szuperciklus (14)