Ma mint rádió jelentkezem - ilyen sem volt még.
Egy ideje már mindig csak a long és short helyzetek kereséséről és a taktikai lépésekről volt üzenetváltás közöttünk Bandival (hasonlóan, mint ebben a bejegyzésben... november elején). Ott volt az első Kerülj előnybe! tréningek egyikén, később privát órákon is együtt dolgoztunk, de már jó ideje magát edzette a kitanult módszertan és kereskedési rendszer alapján. Úgy gondoltam, üljünk a mikrofon elé, és hozzunk össze a blog olvasóknak egy podcast beszélgetést arról, hogy mi kell a jó trade-hez, és főleg mit fontos megtanulni a kereskedői szakmában. Záróra utáni Skype találkozónk célja az volt, hogy címszó-lajstromba gyűjtsük a tapasztalatainkat, amiről majdan beszélni érdemes. A hangrögzítést bekapcsoltuk, hogy ne kelljen jegyzetelni, ám a kötetlen gondolatmenet annyira tanulságosra sikeredett, hogy végül mégis ezt az eredeti, csak a háttértárnak készített spontán változatot teszem közre 8 percbe tömörítve. (Elnézést a hangminőségért, a profi mikrofonos szett nem volt rajtam).
A kontextus-momentum-szignál módszerem három stációját mindig együtt emlegetem egy negyedik fogalommal, a szemléletmóddal. A legnehezebb átadni, a legnagyobb kihívás befogadni. A módszerem bármelyik elemére lehet találni helyettesítő eszközt, de ha valaki a szemléletmódot nem veszi át, akkor irtózatosan nehezen jut egyről a kettőre. A hangfelvétel szól ezért mindazoknak, akik a kereskedés mint szakma sajátos gondolkodásmódjára kíváncsiak és hamarosan a tudás útjára lépnek, vagy már akár egy ideje azon haladnak. Mire összpontosítsunk kereskedés közben, mit érdemes egyáltalán megtanulni? Meglepően hangzik, ha azt mondom, hogy nem előrejelzést készíteni? ...Hanem inkább alkalmazkodni ahhoz, ami van. Tudatosság, reális elvárások, könnyedség, küzdés, a kereskedő hétköznapjai mind szóba kerültek. Ja, és mindeközben nem hangzik el egyetlen fura, rejtélyes szakkifejezés sem :)
Szemléletmód-fröccsnek, motivációnak itt van akkor podcast, és nemsokára jön a teljes körű tanulnivaló is, hiszen kihirdettem a 2017-es Kerülj előnybe Elliott hullámaival és RSI-vel programomat itt ezen a hivatkozáson: [link].
A tréning hét éve ad választ arra, hogy módszerestől, szemléletmódostól hogyan lehet ide elérni:
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Forex. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 28., hétfő
2012. június 3., vasárnap
EURUSD - Kívül a báziscsatornán
Brikka rovata
Jeffrey Kennedy szerint érdemesebb az első gondolatunknál eggyel lassabb forgatókönyv-változattal számolni, amíg az ármozgás (a végső, az igazi indikátor) rá nem cáfol. Így legfeljebb pozitív meglepetésben lehet mindig csak részünk, nem pedig csalódásban a túlzottan agresszív elvárásaink miatt.
Februárban kezdtem el részletesebben foglalkozni az EURUSD devizapárral és ez a tanács mindig a szemem előtt lebegett. Még a mostani lefelé körben is elsődlegesen egy tágabb korrekciós szerkezetben gondolkodtam.
A célár teljesült, azonban az értelmezésem rossz volt. Nem jött a fordulat. Az indexek és az arany mellett nem nagyon foglalkoztam az EURUSD-vel, azonban pár napja visszanéztem az elképzeléseimet. Szeretném megtalálni, hogy hol hibáztam, mikor kellett volna agresszívabbá válnom.
Korrekcióban gondolkodom, akkor az árfolyam végig egy párhuzamos korrektív csatornában marad. Azonban ez a fontos mozzanat lemaradt a grafikonomról. Márpedig egy ilyen mankó nélkül igen nehéz eldönteni hol van a választóvonal impulzív trendelő mozgás és a korrekció közöt. Lehagyni ezt a fontos segédeszközt zöldfülű hiba volt. Egyből látszik, hogy mindkét lehetséges csatornából kilépett, majd sikeresen visszatesztelte őket a piac és ezek a felfelé kitérők rendre mind erőtlennek bizonyultak. Itt is igaz a mondás, hogy saját hibájából tanul az ember. Legközelebb nem felejtem el behúzni a korrektív csatornát!
Végezetül szeretnék kitérni még a nagyobb képre. Sokáig elsődlegesen egy nagy háromszögben gondolkodtam (biztos sokan mások is) és az agresszívebb medve értelmezési lehetőségeket hátrébb soroltam magamban. Ezeket meg is osztottam a blogon: [HETI EURUSD egyik változat] ábra, március 4-ről és [itt a másik HETI változat] ugyanonnan.
Még nem tudom kizárni a háromszög verziót (amíg a feltételezett B pontot - 1.18 környékét - a piac meg nem haladja), az imént másodszorra hivatkozott ábra frissítése így néz ki:
Jeffrey Kennedy szerint érdemesebb az első gondolatunknál eggyel lassabb forgatókönyv-változattal számolni, amíg az ármozgás (a végső, az igazi indikátor) rá nem cáfol. Így legfeljebb pozitív meglepetésben lehet mindig csak részünk, nem pedig csalódásban a túlzottan agresszív elvárásaink miatt.
Februárban kezdtem el részletesebben foglalkozni az EURUSD devizapárral és ez a tanács mindig a szemem előtt lebegett. Még a mostani lefelé körben is elsődlegesen egy tágabb korrekciós szerkezetben gondolkodtam.
![]() |
| 4 órás idősíkon az eleinte korrekcióként kezelt ármozgás - ez már a múlté |
Korrekcióban gondolkodom, akkor az árfolyam végig egy párhuzamos korrektív csatornában marad. Azonban ez a fontos mozzanat lemaradt a grafikonomról. Márpedig egy ilyen mankó nélkül igen nehéz eldönteni hol van a választóvonal impulzív trendelő mozgás és a korrekció közöt. Lehagyni ezt a fontos segédeszközt zöldfülű hiba volt. Egyből látszik, hogy mindkét lehetséges csatornából kilépett, majd sikeresen visszatesztelte őket a piac és ezek a felfelé kitérők rendre mind erőtlennek bizonyultak. Itt is igaz a mondás, hogy saját hibájából tanul az ember. Legközelebb nem felejtem el behúzni a korrektív csatornát!
![]() |
| 4 órás idősíkon ugyanez az EUR lejtmenet de később és már a báziscsatornával |
Még nem tudom kizárni a háromszög verziót (amíg a feltételezett B pontot - 1.18 környékét - a piac meg nem haladja), az imént másodszorra hivatkozott ábra frissítése így néz ki:
Címkék:
Elliott hullám,
erősödő dollár,
EURUSD,
Forex,
trendcsatorna
2011. május 19., csütörtök
Itt a Forex hét
Az EWI oldalán egy hétig, egészen pontosan május 26-án, csütörtökön 18:00 óráig ingyenesen követhető az EURUSD, a DX, az USDJPY, USDCAD, GBPUSD, USDCHF, AUDUSD, EURCAD, EURGBP, EURCHF, GBPJPY, EURJPY, AUDJPY devizapárok intraday grafikonjának számozása.
Ha valakinek nincs még regisztrációja, akkor kezdjen a májusi
Global Market Perspective [link]
kiadvány oldalán, ahol a "Join Club EWI" feliratra kattintva elkészítheti a maga belépő profilját és még az összes tőzsdei index, deviza, nyersanyag hosszú távra vonatkozó aktuális értelmezését is megkapja egy másik ingyenes promóció keretében.
Ha megvan az ingyenes profil, akkor az EWI oldalán a jobb felső sarokban lehet belépni, ezt követően pedig a "Subscribers" fülön láthatóak a devizákat követő szolgáltatások.
Aki már régen rendelkezik felhasználói fiókkal, az kezdhet direkt az ingyenes hét oldalán is: Forex Free Week.

2011. május 8., vasárnap
Market Vision TV premier
Forex legyen veletek!
Erősítsünk bele deviza fronton! Létezik egy szolgáltatás, amely három időtávon kizárólag egyperces videók formájában szolgáltat Elliott-i értelmezést és előrejelzést, nap mint nap 10 devizapárra. Ez az, aminek elkészítésére nekem nyilván nincs időm, lehetőségem, de mostantól mégis teljes a "lefedettség"; bármikor át lehet kattintani a blog
Forex - MVTV [link]
aloldalára és kiválasztani a kívánt instrumentumot és idősíkot. (Kis türelmet, a kezelőfelület betöltése 6-8 másodpercet vehet igénybe).
A rend kedvéért a 10 pár felsorolása:
EURUSD, GBPUSD, USDJPY, USDCHF, USDCAD, AUDUSD, EURJPY, EURGBP, EURCHF, GBPJPY.
Mindez három nézőpontból, amelyeknek elnevezése:
Big Picture Vision = heti, havi;
Daily Perspective = napi;
Intraday Update = órás.
A "Latest" = legfrissebb funkció
megmutatja nekünk a három utoljára publikált videóelemzést.
A videók mozgalmassága, pörgőssége nagyon szimpatikus, így tudnak beleférni az 60-90 másodpercbe, amely kisebb bravúr, de elegendő az értelmezésre, a főbb trendvonalak és csatornák megrajzolására, a kulcsszintek jelölésére, sőt még az alternatív lehetőségek felvázolására is.
Noha kizárólag a hullámok jelöléséből következtetnek, azért pár ponton eltérnek a klasszikus alkalmazástól, amit magam viszek itt a blogban. Elsősorban azzal, hogy nem igyekeznek megnevezni, hogy melyik trendszintet látjuk (tehát Subminuette, Minuette, Minute...), hanem csak magasabb szintről - kapitális betűvel - és annak alhullámairól - kisbetű jelöléssel - beszélnek. Másik, hogy az éket formázó ending diagonal alakzat öt alhullámát nem számokkal jelölik, mint ahogyan azt Elliott tette, hanem betűkkel a-tól e-ig. Nincs ezzel semmi gond, a trendszinteket mindig mondom, hogy csak utólag tudjuk legtöbbször elnevezni, ez a diagonal betűkkel dolog pedig sok régi kollégánál bevett gyakorlat. Egy nyelvet beszélünk, ez a lényeg.

deviza,
Forex,
Market Vision
2011. április 17., vasárnap
Beszélgetések Elliottról - Április
Két elliottos beszélget...
Nem, nem fogok viccet mesélni. Az alábbi párbeszéd nem vicc, nagyon is a komoly valóság, most pénteken zajlott köztem és itt a blogban devizás hozzászólásaiból ismert Károly kolléga között. Károly azt kérte, mindent a nyers valójában tegyek közzé, mert az tükrözi reálisan, hogy milyen Elliott a gyakorlatban, amikor "emberek tényleges kereskedési szándékkal élő grafikonon űzik". Előre szólok, hogy a hitelesség érdekében még a szitkozódások is a szövegben maradtak, ha valakit zavar, akkor ezt most hagyja ki és várja meg a következő bejegyzést.
Egyébként olyan esetet mutatunk be, ahol meglehetősen komplikált értelmezéseket vetünk be, aminek végül nem lesz jelentősége, ezért kérem, hogy ha valaki nem érti a bajlódásunkat a kombinációkkal, akkor lépjen át azon a néhány mondaton. Nézetünk szerint abban is van tanulság, hogy nem egy nyerő trédet, hanem egy elszalasztott lehetőséget követhetünk nyomon; magam mindig hangsúlyozom, hogy a kereskedő karrierje a következetességen, a módszerességen múlik, valamint a kedvezőtlen odsszokat kínáló helyzetektől való tudatos távolmaradáson, a pozíció méretezésén és a veszteséges pozíciók kezelésén.
Innen a "narráló" kiegészítéseket kék színnel különböztetem meg.
Előzmény: Károly kedden este publikálta hozzászólás formájában azt az elsődleges értelmezését, mely szerint az EURUSD a trendforduló előtt később még magasabb szintekre érhet, ám most esedékes egy flat, vagy háromszög. Azaz a hét hátralévő részében a devizapár oldalazó mozgására számít. Emlékeztetőül a rajza (érdemes mellé tenni hasonló bontásban a grafikon jelenlegi állását!):
Péntek, 16:39 CET:
Cimballi: Sikerült az új fórum működésében a hibák többségét kiküszöbölni, próbáld ki, csatolj valamit az E/U-ról.
Károly: Ah, elvesztem kicsit benne.
5-percesen értelmezve 1,4502-ről flat le, majd x fel, zigzag le, a második x (xx) fel, végül impulzus le, de túl mélynek tartom a retracementet. Kénytelen vagyok várni vele. Egy hármas hullámot szeretnék látni felfelé, de kell valami megerősítés, másképp rossz az egész.
Elliott rendszerében eredetileg nincs olyan jelölés, hogy xx, Károly praktikusan magának vezette be, hogy lássa, hányadik összekötő hullámnál tart. Ismét csak nem hiba, de kevesebb tapasztalattal rendelkező kereskedők kedvéért mondom, hogy Károly a rajzain nem írja végig az a-b-c sorozatot, hanem a c helyett, mivel ott egy trendszintnek vége, csupán az eggyel magasabb rendű jelzést tünteti fel (pl. 2, vagy x, vagy nagyobb B). Ezt vegyük figyelembe az értelmezéskor.
Károly folytatja: Valami nem OK vele. Itt most hiányzik még egy hullám lefelé, de ha az jön, akkor túl mélyen lenne a retrace.
Cimballi: Igen, a trend ennyire előrehaladott állapotában nem szokás 100% körül korrigálni.
...még gondolkodom, mitől lenne szebb. Úgy néz ki, mintha egy flat x dupla zigzag kombináció lenne, pedig olyan nincs. Felejtsük is el gyorsan, le sem rajzolom.
K: Flat + zz + impulzus összekapcsolódva? Ennek nincs semmi értelme.
Tripla zigzag? Annak sem!
C: Mit keres ott a végén az impulzus? Ha az impulzus, akkor kell neki még egy további mélypont, ráadásul mielőtt 1.444x-ig emelkedne. Viszont, ha ez megvalósul, akkor túl lesz az ilyen trendfázisban elvárható korrekciós szinttől. Ha viszont elmarad az új minimum, akkor ami nálad 1-es, az nem lehet egyes, hanem valamilyen szintű 'a', vagy 'c'.
K: Flatxzigzagxzigzag?
C: Az a bajom az egésszel, hogy teljesen aránytalan a két 'x' hullám mérete, azoknak azonos nagyságrendűeknek kellene lenni, lévén a trend azonos szintjét képviselik. Ráadásul a három korrektív alakzat, ami általuk összekapcsolódik sem igazán tükröz Fibonacci arányokat.
Egyelőre feladtam, kivárok az állásfoglalással, illetve a setup meggondolásokkal legalább egy hullámot.
K: OK. Viszont akár jó is lehet a jelölés, ha kontextusba helyezzük. Talán ending diagonal "ékelődése" indul, ezért itt az esés nem kettes, hanem B, az emelkedés pedig azért gyengébb, mert nem hármas, hanem C.
Ha elakadtunk, akkor az első, amit meg kell tennünk, hogy nem teszünk semmit, nem kereskedünk. A másik, hogy azért nem ücsörgünk naphosszat, hanem akkor megnézzük a tágabb kontextust, azaz azt, hogy a messzebbre kitekintéssel felszedhetünk-e valami olyan információt, ami továbblendít.
C: A végzetes momentumcsökkenés, ez lehetne az ábrád címe.
K: A blogban a múltkor írtam is, hogy nyugodtabb lennék, ha az utolsó ending diagonal lenne.
C: Sok kis apró csúcs, száz tű shortosnak, valóra nem váló álom a profitról a longosnak.
K: Igen. Ha találok még rá igazolást, akkor felteszem.
C: Hogy unom már ezt az áprilisi telet! Ma reggel +1 fok volt, friss hó egész a város felső határáig...
...
A beszélgetés innen teljesen lekanyarodott az EURUSD helyzet értelmezéséről, mert nem lehet egy ilyen korrektív helyzet elemzésébe ennél több időt beletenni. Más téma és más kereskedési lehetőségek után néztem. Károly rövid távú várakozása alapján egy harmadik hullám nekilódulása volt soron, de ő maga is felismerte, hogy az árfolyammozgás személyiségjegyei egyelőre nem támogatják ezt a forgatókönyvet. Ezért kitekintett ugyan távolabbra és ötletként felmerült benne egy ékelődés kezdeti stádiuma, de bizonyíték nélkül egy feltételezésre pozíciót építeni túlontúl spekulatív húzás lett volna. Főleg így péntek délután.
19:00 óra elmúlt, nagy dolgokat már az indexekben sem várhatunk, és a devizáknál már végképp nagyon este van, amikor visszatérünk, ahogy Károly nevezi, az E/U-ra.
Károly: Továbbra is zavart a második 'x' sekély retracement szintje, ezért kivettem onnan.
Cimballi: Nem lesz jó, mert ha ott van középen az x-től kiindulva egy 3-3-5-ös szerkezetű "zigzag", ami nem lehet, mert a zigzag 5-3-5. Akkor lehetne, ha az 'x' 1.4499-es csúcsától az első eső szakasz 1,4442-ig nem hármas szerkezetű lenne a-b-c jelöléssel, hanem impulzus. De ezt te is tudod, csak péntek esti van már :)
A 3-3-5 képlet egyenlő flat alakzat, aminek B hulláma az A kiindulási pontja [itt az x csúcspont] közelébe jut(na), ez pedig 1,4471-nél borzasztó messze volt attól. Elég unorthodox lenne, ha elsiklanánk felette.
K: Akkor visszatérve a tripla zigzag lehetőségre (?), lehet X hullámoknál ilyen sekély a korrekció?
C: Lehet, de vagy időben, vagy méretben emelkedjen ki a vele azonos irányban előtte és utána haladó kis 'b' hullámok közül, mert elvileg eggyel magasabb rendű náluk. Ezen kívül közelébe ne kerüljön a 100%-os korrekciós szintnek.
K: Flatxzigzgaxflat?
C: Az jó lenne, de már megint az arányok! Ráadásul semmi értelme; nincs a listában.
A "Horizontális kombinációk" című bejegyzésben szereplő listára utaltam, ahol a cikk második felében okkal nem szerepel ez a lehetőség a triplák felsorolásában. [link]
Azért nincs értelme, mert a piac előbb végigvisz egy oldalazó flat korrekciót, amivel eltelik az idő. A flat-hez az x hullámon át csatlakozó éles zigzag alakzatnak az a funkciója, hogy mivel mélységben nem teljesített eleget a korrekció, ezért ezt gyorsan kiigazítsa. Egy időben, majd mélységben is kiterjedt komplex alakzatnak nincs szüksége még egy további időkorrekcióra.
Nyilvánvaló volt már, hogy valami alapvetőt nem látok ezen az ábrán, ezért nem tudok egy az Elliott-i szabályoknak és vezérlőelveknek maradéktalanul megfelelő értelmezéssel előállni. És itt jön az egyik fő tanulság, nem nézegettem tovább Károly értelmezését, hanem elővettem egy teljesen üres grafikont és 10 mp sem telt bele amikor felkiáltottam:
Cimballi: Megvan!!! Nincs is itt semmilyen kombináció!
Átteszed a legutolsó ábrán az indító félkövér A pontot a halvány B (1,4503) helyére, azaz onnan indulunk lefelé egy egyszerű szimpla zigzag alakzattal, aminek a B pozíciójában egy tovahaladó háromszög van.
Ezzel azt is mondjuk, hogy a korrekció ezen szintje (mármint ez a zigzag) már ma komplett volt 1,4391-nél.
Va---, hogy eddig nem vettük észre a háromszöget! Már rég élőben is simán ki lehetett volna szúrni és akkor kikanyarintottunk volna belőle egy könnyed 55 pipes shortot.
Károly: Látom már. Ba-----!
C: Az a kérdés, hogy az indító A pontot át tudjuk-e helyezni.
K: Nem kell áthelyezni, mert egy nagy flat a teljes alakzat, amelyben három különböző korrekciós szint van jelen:
C: Ja, tényleg az A hulláma is egy flat, azután a B egy háromszög, végül jön az impulzus.
K: Ezen nem kerestem, mert nem ismertem fel időben. Ebben fejlődni kell, mert utána kullogni az eseményeknek nem lehet.
K---- ------, ezt néztem egész délután és nem vettem észre.
C: LOL
Károly joggal volt dühös. Nem önmagában az a gond, hogy elszalasztott(unk) egy lehetőséget - bár én konkrétan még éppen átaludtam az ideális belépési pillanatot -, hanem a lehetőség minősége bosszantotta. A háromszög végén általában elég kis kockázattal lehet pozícióba lépni és a célárra is jó közelítő módszereket alkalmazhatunk. Ha még külön belevesszük, hogy a háromszöget általában könnyű menet közben felismerni, akkor az ismét egy ok, ami fájdalmassá teszi ezt az elmaradt hasznot. Ez a konkrét belépő ráadásul végül sima trade lett volna, ugyanis az általunk alkalmazott trailing stop technikák bármelyike könnyen képes volt végigkísérni a B-C szakasz (impulzus) nagy részét.
Mentségünkre szolgáljon, hogy 'b' hullámával új minimumra törő ún. tovahaladó alakzat volt, amelyik a kivételesen hosszú 'a' hulláma és az új mélyponton megálló 'b'-je miatt beleveszik a sűrűjébe.
Rendkívül fontos észrevenni, hogy nem beszéltünk pozícióról, mert nem jutottunk olyan iránymutatáshoz, nem vettük észre a lehetőséget, amely alapján kereskedhettünk volna. Vagyis Károly kellőképp elkötelezett a módszer iránt, ezért erre a gondolkodásmódra hagyatkozik és ha nem segít, nem súg neki, nem mutatja az előnyt, akkor bármennyit dolgozott is a helyzetértékeléssel, kihagyja akár az egész délutánt.
Egyébként a későbbiekben mégiscsak visszatértünk a létező legegyszerűbb értelmezésre, mely szerint ez csak egy szimpla 5-3-5-ös szerkezetű zigzag. Úgy válik láthatóvá, ha a kiindulási pontot egy csúccsal jobbra helyezzük át.
A grafikonok tökéletesen mutatják az értelmezésünk evolúcióját, de a rend kedvéért ezt a legutolsó módosítást magam rajzoltam meg sematikus ábrán, hogy jobban látszon, valójában milyen egyszerű helyzetet bonyolítottunk túl és így talán azt is sikerül szemléltetni, hogy mit jelent a tovahaladó háromszög:
Azóta elkészült a tágabb értelmezést, a kontextust is bemutató részletes rajz, amelyen pirossal bekereteztem azt a részletet, amelyről ez az egész bejegyzés eddig szólt:
...és a beszélgetés, a rejtvényfejtés nem áll meg, lejjebb a hozzászólások között folytatódik tovább.

| Az előzmény keddről: Oldalazás várható |

| Komplettnek tűnik triplának számozva, de nagyon aránytalan a második X hullám |

| Egy lassan elrugaszkodó diagonal legalább a hullámok karaktere vonatkozásában jobban illeszkedik, viszont túl korai még erről beszélni. |
Ha elakadtunk, akkor az első, amit meg kell tennünk, hogy nem teszünk semmit, nem kereskedünk. A másik, hogy azért nem ücsörgünk naphosszat, hanem akkor megnézzük a tágabb kontextust, azaz azt, hogy a messzebbre kitekintéssel felszedhetünk-e valami olyan információt, ami továbblendít.
C: A végzetes momentumcsökkenés, ez lehetne az ábrád címe.
K: A blogban a múltkor írtam is, hogy nyugodtabb lennék, ha az utolsó ending diagonal lenne.
C: Sok kis apró csúcs, száz tű shortosnak, valóra nem váló álom a profitról a longosnak.
K: Igen. Ha találok még rá igazolást, akkor felteszem.
C: Hogy unom már ezt az áprilisi telet! Ma reggel +1 fok volt, friss hó egész a város felső határáig...
...
A beszélgetés innen teljesen lekanyarodott az EURUSD helyzet értelmezéséről, mert nem lehet egy ilyen korrektív helyzet elemzésébe ennél több időt beletenni. Más téma és más kereskedési lehetőségek után néztem. Károly rövid távú várakozása alapján egy harmadik hullám nekilódulása volt soron, de ő maga is felismerte, hogy az árfolyammozgás személyiségjegyei egyelőre nem támogatják ezt a forgatókönyvet. Ezért kitekintett ugyan távolabbra és ötletként felmerült benne egy ékelődés kezdeti stádiuma, de bizonyíték nélkül egy feltételezésre pozíciót építeni túlontúl spekulatív húzás lett volna. Főleg így péntek délután.
19:00 óra elmúlt, nagy dolgokat már az indexekben sem várhatunk, és a devizáknál már végképp nagyon este van, amikor visszatérünk, ahogy Károly nevezi, az E/U-ra.
Károly: Továbbra is zavart a második 'x' sekély retracement szintje, ezért kivettem onnan.
![]() |
| Dupla értelmezés, de Elliott szerint ez nem zigzag az 'x' alatt |
Cimballi: Nem lesz jó, mert ha ott van középen az x-től kiindulva egy 3-3-5-ös szerkezetű "zigzag", ami nem lehet, mert a zigzag 5-3-5. Akkor lehetne, ha az 'x' 1.4499-es csúcsától az első eső szakasz 1,4442-ig nem hármas szerkezetű lenne a-b-c jelöléssel, hanem impulzus. De ezt te is tudod, csak péntek esti van már :)
A 3-3-5 képlet egyenlő flat alakzat, aminek B hulláma az A kiindulási pontja [itt az x csúcspont] közelébe jut(na), ez pedig 1,4471-nél borzasztó messze volt attól. Elég unorthodox lenne, ha elsiklanánk felette.
K: Akkor visszatérve a tripla zigzag lehetőségre (?), lehet X hullámoknál ilyen sekély a korrekció?
C: Lehet, de vagy időben, vagy méretben emelkedjen ki a vele azonos irányban előtte és utána haladó kis 'b' hullámok közül, mert elvileg eggyel magasabb rendű náluk. Ezen kívül közelébe ne kerüljön a 100%-os korrekciós szintnek.
K: Flatxzigzgaxflat?
C: Az jó lenne, de már megint az arányok! Ráadásul semmi értelme; nincs a listában.
A "Horizontális kombinációk" című bejegyzésben szereplő listára utaltam, ahol a cikk második felében okkal nem szerepel ez a lehetőség a triplák felsorolásában. [link]
Azért nincs értelme, mert a piac előbb végigvisz egy oldalazó flat korrekciót, amivel eltelik az idő. A flat-hez az x hullámon át csatlakozó éles zigzag alakzatnak az a funkciója, hogy mivel mélységben nem teljesített eleget a korrekció, ezért ezt gyorsan kiigazítsa. Egy időben, majd mélységben is kiterjedt komplex alakzatnak nincs szüksége még egy további időkorrekcióra.
Nyilvánvaló volt már, hogy valami alapvetőt nem látok ezen az ábrán, ezért nem tudok egy az Elliott-i szabályoknak és vezérlőelveknek maradéktalanul megfelelő értelmezéssel előállni. És itt jön az egyik fő tanulság, nem nézegettem tovább Károly értelmezését, hanem elővettem egy teljesen üres grafikont és 10 mp sem telt bele amikor felkiáltottam:
Cimballi: Megvan!!! Nincs is itt semmilyen kombináció!
Átteszed a legutolsó ábrán az indító félkövér A pontot a halvány B (1,4503) helyére, azaz onnan indulunk lefelé egy egyszerű szimpla zigzag alakzattal, aminek a B pozíciójában egy tovahaladó háromszög van.
Ezzel azt is mondjuk, hogy a korrekció ezen szintje (mármint ez a zigzag) már ma komplett volt 1,4391-nél.
Va---, hogy eddig nem vettük észre a háromszöget! Már rég élőben is simán ki lehetett volna szúrni és akkor kikanyarintottunk volna belőle egy könnyed 55 pipes shortot.
Károly: Látom már. Ba-----!
C: Az a kérdés, hogy az indító A pontot át tudjuk-e helyezni.
K: Nem kell áthelyezni, mert egy nagy flat a teljes alakzat, amelyben három különböző korrekciós szint van jelen:
![]() |
| Nincs itt kombináció, csak egy nagy FLAT |
C: Ja, tényleg az A hulláma is egy flat, azután a B egy háromszög, végül jön az impulzus.
K: Ezen nem kerestem, mert nem ismertem fel időben. Ebben fejlődni kell, mert utána kullogni az eseményeknek nem lehet.
K---- ------, ezt néztem egész délután és nem vettem észre.
C: LOL
Károly joggal volt dühös. Nem önmagában az a gond, hogy elszalasztott(unk) egy lehetőséget - bár én konkrétan még éppen átaludtam az ideális belépési pillanatot -, hanem a lehetőség minősége bosszantotta. A háromszög végén általában elég kis kockázattal lehet pozícióba lépni és a célárra is jó közelítő módszereket alkalmazhatunk. Ha még külön belevesszük, hogy a háromszöget általában könnyű menet közben felismerni, akkor az ismét egy ok, ami fájdalmassá teszi ezt az elmaradt hasznot. Ez a konkrét belépő ráadásul végül sima trade lett volna, ugyanis az általunk alkalmazott trailing stop technikák bármelyike könnyen képes volt végigkísérni a B-C szakasz (impulzus) nagy részét.
Mentségünkre szolgáljon, hogy 'b' hullámával új minimumra törő ún. tovahaladó alakzat volt, amelyik a kivételesen hosszú 'a' hulláma és az új mélyponton megálló 'b'-je miatt beleveszik a sűrűjébe.
Rendkívül fontos észrevenni, hogy nem beszéltünk pozícióról, mert nem jutottunk olyan iránymutatáshoz, nem vettük észre a lehetőséget, amely alapján kereskedhettünk volna. Vagyis Károly kellőképp elkötelezett a módszer iránt, ezért erre a gondolkodásmódra hagyatkozik és ha nem segít, nem súg neki, nem mutatja az előnyt, akkor bármennyit dolgozott is a helyzetértékeléssel, kihagyja akár az egész délutánt.
Egyébként a későbbiekben mégiscsak visszatértünk a létező legegyszerűbb értelmezésre, mely szerint ez csak egy szimpla 5-3-5-ös szerkezetű zigzag. Úgy válik láthatóvá, ha a kiindulási pontot egy csúccsal jobbra helyezzük át.
A grafikonok tökéletesen mutatják az értelmezésünk evolúcióját, de a rend kedvéért ezt a legutolsó módosítást magam rajzoltam meg sematikus ábrán, hogy jobban látszon, valójában milyen egyszerű helyzetet bonyolítottunk túl és így talán azt is sikerül szemléltetni, hogy mit jelent a tovahaladó háromszög:
Azóta elkészült a tágabb értelmezést, a kontextust is bemutató részletes rajz, amelyen pirossal bekereteztem azt a részletet, amelyről ez az egész bejegyzés eddig szólt:
...és a beszélgetés, a rejtvényfejtés nem áll meg, lejjebb a hozzászólások között folytatódik tovább.
Címkék:
EURUSD,
Fibonacci,
flat,
Forex,
kombináció,
tovahaladó háromszög,
zigzag
2010. november 11., csütörtök
FOREX hét
Az EWI oldalán egy hétig, egészen pontosan november 18-án, csütörtökön 18:00 óráig ingyenesen követhető az EURUSD, a DX, az USDJPY, USDCAD, GBPUSD, USDCHF, AUDUSD, EURCAD, EURGBP, EURCHF, GBPJPY, EURJPY, AUDJPY devizapárok 30 perces, napi, heti és havi grafikonjának számozása.
Mindezeken felül extra, hogy ezalatt az egy hét alatt a vasárnapi Médiatár című bejegyzésemben szereplő videók két kivételtől eltekintve érvényes előfizetés nélkül elérhetők, mindössze ingyenes Club EWI regisztrációval. Úgy érzem, lesz mit nézni, tanulni, elemezni a következő napokban.
Ha valakinek nincs még regisztrációja, akkor a kezdjen a
FOREX hét weboldalán,
ahol a "Join Club EWI" feliratra kattintva elkészítheti a maga belépő profilját.
Ugyanez működik az általam leghasznosabbnak ajánlott videó, az Elliott Wave Video Crash Course "előszobájából" is, ahol a "Create a FREE Club EWI profile" felirat alatt lehetséges a regisztráció.
Ha megvan az ingyenes profil, akkor az EWI oldalán a jobb felső sarokban lehet belépni, ezt követően pedig a "Subscribers" fülön láthatóak a devizákat követő szolgáltatások, illetve bejelentkezett állapotban működnek az előző "Médiatár" c. postban felsorolt videókra mutató linkek.
A regisztráció ingyenes, nem jár kötelezettségekkel, nem kérnek hozzá kártyaszámot, csupán egy e-mail címet.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)