Che Guevara és a második hullám

Elliott elmélete a globális pszichológiai folyamatokból kiindulva következtet, vagyis a arról beszél nekünk, hogy a társadalom életét, az emberek kapcsolatait kitöltő globális hangulatok rajzolják a grafikonokat. Hangulat és grafikon kéz a kézben járnak, azaz egyikből következik a másik.

Ebben a szellemben a hullámelmélet az egyes szakaszok személyiségjegyeiről is összegző leírást ad. A jellemzés az impulse (lökéshullám) mind az öt szakaszára ott van a könyvekben, de csak felfelé trendelő piacra.
Én az amerikai részvénypiacokat elemezve mindig arról beszélek, hogy a lefelé tartó elsődleges trend második hullámában járunk. Nem kell hozzá nagy kreativitás, hogy az érzelmeket és az irányokat ellenkező előjelűre cserélve előállítsuk egy ilyen lefelé tartó Elliott-ciklus felfelé korrigáló 2. hullámának személyiségjegyeit. Egy ilyen "átfordításnak" a trend alacsonyabb szintjén nyilván kevesebb jelentősége lenne, de ezen a szinten, amikor egy-egy szakaszban akár egy év is eltelik, akkor már megfelelően hosszú az időtáv a társadalmi folyamatok beazonosításához. Íme:

A befektetőknek meggyőződése, hogy a bull piac marad, vagy visszatér, csak épp kicsit pihent a bika. Ezt alátámasztja az is, hogy a céges fundamentális háttér sok esetben épp olyan jó tendenciákat mutat, mint a piac abszolút csúcsa körül. A makro adatok is javulnak. Új abszolút csúcs azért nem születik az indexekben. A piaci szereplők jellemzően reménykednek és ezért nem szórják tovább a korábban felhalmozott eszközöket. Annál is inkább, mert a korrekció olyan magas retrace szintekre ér fel, amivel a piac a fájdalmas veszteségek túlnyomó részét egyszer még utoljára visszaadja a kitartó befektetőknek. A második hullám leggyakrabban igen alacsony forgalom és volatilitás mellett ér véget. Ez jelzi, a vételi erő elhalását.

Eddig a részlet, eddig az elmélet. Nem tettem idézőjelbe, mert ez az inverze annak, ami valójában a könyvekben szerepel.

2008. tavaszára egy Shepard Fairley nevű művész kampányplakátot tervezett Barack Obamának. Azt a plakátot, ami pár hónappal később óriási mozgalommá nőtte ki magát és nyert. Láttam, ott voltam, nem lehetett nem észrevenni. Egyszerű, megrázó, magával ragadó volt a matrica az autókon, vagy a plakát a házak kertjeiben a pázsit közepébe kitűzött táblán. Ott volt a boltok kirakatában, meg a pólókra/pulóverekre nyomtatva. Kommunikációs szempontból pont fején találta a szöget. Az amerikai társadalom éppen pont ezt az egy szót várta. Remény (HOPE). Csak ez az egy szó tudta mozgósítani az USA-t. A növekvő munkanélküliség, a gazdaság zsugorodása, a jólét kártyavárként összeomló szimbóluma az ingatlanpiac ... Mondjam még?

Obama az elnöki széket saját retorikai érzékén túl a plakát megalkotójának köszönheti és minden más, beleértve a támogatókat csak ezután jön. Szakértő ismerőseim a social média (MySpace, LinkedIn, Facebook, Twitter) lehetőségeinek kihasználását emelik ki és a fiatalok mozgósítása motívummal érvelnek állításom ellen. De ha jobban belegondolunk, akkor igazából mellett, hiszen épp ez a plakát kellett a megszólításukhoz. Ugye észrevettük a Che Guevara párhuzamot? Kik tisztelik ikonként őt? Na, ugye, hogy a forradalmi fiatalság.
Egyszerűen szuperman-né tette.

Szóval, kommunikációs szakemberként csodáltam a kampányfogást, de ugyanakkor közgazdászként csóváltam a fejem. Mire beiktatták már kényszerpályára állt minden, nem volt mozgástér. Konkrétan például a gazdaság élénkítése érdekében 0% környékére karcsúsított kamatokat írtunk és írunk azóta is. Intézményesítették a költségvetés mértéktelen túlköltekezését, ami már minden határon túl van. Folytatódott a bailout, sőt a kormányzat időközben garantálta, hogy bárkit megment. Pedig ez az eszköztár a történelemben eddig még egyszer sem működött.

Reménykedni ebben a stádiumban hozzávetőleg annyi, mint tovább ásni a gödröt, amibe beleestünk. Ragaszkodni a struktúrákhoz, amely már működésképtelen. Rombolni tovább, ahelyett, hogy a megújulással, az új lehetőségekkel foglalkoznánk. Mindezt csak azért, mert a társadalom és a politika nem tudja, miként kell a stop loss-t alkalmazni. Helyette inkább azt hajtogatja: „A legrosszabb úgysem történhet meg.” "Majd csak kihúzzuk valahogy."

Nem tudom, mit vártak ettől az egy embertől, még ha a világ legbefolyásosabb embere is. Persze, megrajzolták, itt a mozgóképes illusztráció hozzá.
(klikk a képre - nekünk csak az első 2 perc 05 másodperc érdekes a filmből)


Ahogy lenni szokott, egy ideje alakul már a népharag, ami előbb-utóbb óhatatlanul feléled a reményeket be nem váltó politikával szemben. A héten azután ki is borult a bili, ugyanis a választók „üzentek” a remény megszemélyesítőjének. A massachusetts-i választáson a demokraták és vele Obama elbuktak egy létfontosságú szenátusi helyet. Én tudom, hogy az elnökök és kormányok a kormányzás első évében a világon mindenütt veszítenek a népszerűségükből, de mégis, ez alkalommal egy kicsit más oldalról is szeretném a jelenséget értékelni. Elindult egy folyamat. A második hullámra jellemző remény korszakát hamarosan lezárja valami más. Ez a más a megosztottság, a bizonytalanság, a gyengeség, a türelmetlenség, a lázadás, az elfordulás, a feladás vagy bizonyos helyzetekben az apátia lehet.

Az Obama elnökség első éve. "Obama napirendje megosztja a nemzetet". Hope = remény, NOPE = Dehogy.

A tőzsdével kapcsolatban is tartogatott a hét meglepetést, amit csapásként éltek meg az ottani fronton reménykedők. Az elnök a tőkeáttétel nagyságát 10-szeres mértékre szeretné visszaszorítani, legyen szó az egyszerű devizakereskedőről, mint jómagam, vagy a Goldman Sachs (GS) gigantikus trading deskről. Maui találóan így summázta: "Gyakorlatilag kapott a piac Obamától egy margin call-t", azaz fedezethiány miatti felszólítást.
Pedig közben a világ már éppen hozzászokott, hogy a legnagyobb kereskedő, a GS, negyedévről negyedévre szállítja a csodás eredményeket, ami mögött óriási tőkeáttétel és számítógép-vezérelt HFT programok állnak, amelyek apró centekből csinálják a milliárdokat. A GS automatizált rendszeréhez rengeteg legenda fűződik, például hogy egymaga képes likviditást biztosítani a részvénypiacoknak. Mi lesz ha leáll(ítják)? - ijedezett és tiltakozott a szakma a CFDC felé. A média is rögtön megénekelte a reakciót: „Obamát üzletellenesnek tartja az amerikai befektetők többsége”. Nesze. Ez épp a Világgazdaság Online-ból való, de hozhatnám a külföldi média szalagcímeit is.

Összefoglalva: a múlt hét a reményre és egy tőzsdei mítoszra egyszerre mért csapást, ami hamarosan alapvetően megváltoztatja a piacokon az elmúlt 10 hónapra jellemző karaktert. Szerintem.


Ui: Apropó megosztottság. Mit hoz ki majd a megosztottság az Euro-zónából? Nem lesz vicces.
Ui2: Kíváncsi leszek, melyik politikai erő fogja idén Magyarországon megpróbálni másolni az Obama-kampányt. Ki igyekszik majd a remény motívumra építeni? Melyik párt fog az iWiW-en kampányolni?