AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. február 21., vasárnap

Frissítés: Már a hír előtt...

A csütörtöki bejegyzés és SPY grafikon alatt van egy párbeszédünk az Elliott és a többiek hűséges olvasójával, Károllyal. Nem tudom, mindenki értette-e, a beszélgetést, ezért úgy gondoltam felrakom a pénteki ármozgást is tartalmazó friss ábrát az új jelölésekkel, amire a megjegyzések vonatkoztak. Szerintem rendkívül tanulságos, ahogyan a rejtvény lassan (meg)oldódik.

Pénteken elmaradt a hullámszámozás megerősítése, mivel a bejegyzésben kikötött első fontos szinten (109,74-en) sem esett át az ETF, helyette új csúcsot láttunk az emelkedésben, tehát a csütörtöki rajzomon a (iii)- (iv)-(v) hullámok jelzését érvénytelenítette a piac.
A friss ábrán az (v) római öt zárójelben helyére ezért most bekerül a (iii), ami nagy biztonsággal rendben van, fel is raktam a bal szélre a (iii) jelzésű hullám szerkezeti bontását.


Az (v) végét keressük, onnan jön majd az összeomlás. Kiírtam ismét a számot, de egy kérdőjel társaságában, mert így aránytalanul kicsi a záró hullám és a megelőző retrace. Igaz nem lehetetlen, hogy mégis úgy jó, ahogy van. Felette az alternatív számozás - ALT.: i - mutatja a másik lehetőséget, miszerint (v) tényleg rövid, a pénteki csúcs talán csak az első subminuette szintű emelkedő alszakasz úton (v) felé.

Honnan tudjuk, hogy melyik a jó? El kell döntenünk, hogy a nap végi esés az korrekció, vagy már az első lefelé tartó hullám része. Másképp is feltehető a kérdés: felfelé első, vagy lefelé első? Ehhez elővesszük Elliott első hullámra vonatkozó szabályát, miszerint a majdani második hullám nem mehet az első kiindulási pontján túl. Vagyis, ha hétfőn új csúcsot látunk (111,57 felett), akkor még mindig folytatódik az emelkedés, ha viszont a pénteki minimum 110,36-os szintje esik el előbb, akkor visszatért az eső trend és az (v), vele a c. és 2 jó helyen van. Ilyen nagyon kitüntetett értékké vált a pénteki high és a pénteki low. Köztük a senki földje, semmit nem lehet róla mondani, legfeljebb csak 5 perces bontásban a belső szerkezetet lehet figyelni.

Végezetül nézzünk rá, hogy ha nem 111,57-nél, akkor hol máshol lehet (v) helye. Ott vannak az ábrán a lehetőségek:
- január 22-i rés, ami bár nem változtat sokat az arányokon, ám az emelkedés belső szerkezete a pénteki minimumról megengedi;
- 111.75-nél a b.-c. korrektív szakasz hossza kétszerese lenne az 1-a. hullámnak;
- 112.40-nél az (i) hossza lenne azonos a keresett (v) hullámmal, amivel optimálisak lennének az arányok (ezt nem jelöltem, mert már túl sok lenne egyszerre);
- ha felfelé nem foglalkozunk a Fibonacci szintekkel, akkor azért a nagy januári esés Fib. 78,6 százaléka 112,88-nál mindenképpen szigorú tényező indexeknél.

Amíg újabb csúcsra nem megy a piac, addig (v) a helyén van. Pénteken éppen pont a 66%-os retrace szintig jutott az SPY, majd éppen csak centekkel maradt a Fib. 61,8% felett, ami nem szignifikáns áttörés. Közben zárásra mind a Dow Jones, mind pedig a S&P 500 bőven alatt maradt az ideális korrekciós szintnek. E tekintetben a Nasdaq sem kivétel, sőt enyhén kezd alulteljesíteni.

2 megjegyzés:

  1. Köszönjük a gyors reagálású magyarázatot. Valóban nyitott kérdés, hogy az emelkedésnek(korrekció)hol a teteje. én most azt gondolom (alacsonyabb idősíkú elemzés alapján) hogy fölmegy még fibo 70% szint fölé.
    Másik kevésbé egzakt érvelésem az arányosság elve
    (ami szép az jó is) talán valahol a fraktálosság és az aranymetszés ezt sugallja, legalább is nekem.
    No az "a" és a "b" pont kijelölésed számomra bevallom teljes homály, de a későbbi oktató anyagoktól várom a megvilágosodást.
    Bevallom én az előző lejövő hullám III. pontja fölé helyeztem volna az "a"-t.

    VálaszTörlés
  2. Minden alakzatról lehet tudni, hogy milyen pozíciókban lehet. A háromszög lehet zig-zag korrekció B pozíciójában, vagy 2. hullám kombinációjának végén, vagy impulse 4. hullámának helyén. Itt az első szituáció van.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)