AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. április 2., péntek

Minden bizonnyal

A cím a válaszom a kérdésre, miszerint a középtávú EURUSD trend első szakasza végetért-e.

Másfél hete amikor a minor szintű 5. lehetséges célárait soroltam, akkor épp azt az egyet vetettem el a bejegyzés elején, amit végül eltalált a dollárerősödés. Ott a harmadik bekezdésben szerepelt, hogy az ötödik hullám nagyon gyakran az első megközelítőleg 61,8%-a, azaz Elliott irányelvei alapján lehetne 1,3246. Lett 1,3267. Jobbra a grafikon a mai állapotot mutatja, napi áttekintésben.

A következő ábrán órás bontásban az 5. hullám valószínű belső szerkezete egy olyan pillanatban, amikor a pirossal kiemelt átfedéssel ezt a jelölési variációt már komolyan számításba kellett venni. Arról van szó, amikor 29-én, hétfőn reggel az árfolyam a kék i. hullám végpontja fölé emelkedik - az előző írásomban i. hullám piros volt, elnézést a váltásért.


Innen a dollár erősödésének további lehetősége egyedül egy ending diagonal (ék) kialakulásával lenne, vagy lett volna(?) még lehetséges, hiszen annak vannak átfedésben hullámai egy ötös lökéshullámon belül. Március 31-én estére viszont még jobban közelített 0-hoz annak az esélye, hogy folytatódjon a kék (1)-es trendszakasz, ugyanis az árfolyam második próbálkozásra kényelmesen fölé tudott emelkedni a teljes trend Elliott-i értelemben vett trendcsatornájának. A trendcsatornát mindhárom ábrán a vastag fekete trendvonalakkal rajzoltam.


Mostantól a teljes, novembertől elindult, 1877 pip hosszú eső trend retrace szintjeit figyeljük. A négy hónap alatt a nagyobbik korrekció 361 pip volt, az időben hosszabb 23 nap. Mivel egy magasabb szintű - intermediate - trendszakasz korrekciója következik, ezért jó eséllyel pipben és időben is tovább kiterjedő dollárgyengülés előtt állunk. 6 nap telt el eddig, így az is benne van, hogy csak májusban tér vissza az EURUSD eső trendje.
Érdekes lesz az 1,3817-1,3840 zóna, ahol a legutóbbi negyedik hullámok legmagasabb értékei figyelnek. 1,3985 a 38,2%, 1,4207 az 50% Fibonacci szintjei.

Végezetül arra emlékeztetnék, hogy csak akkor 100% biztos a kék (1) vége, ha az árat akár egy pippel is az imént már említett 1,3817 fölé látjuk emelkedni. Amíg ez nem következik be, vagy nem tudjuk tisztázni a 26-án indult emelkedés szerkezetét, addig én mondjuk érzésre egy 15% esélyt adnék annak, hogy a kék 5-ön belül csak az első minute hullámot (kék i.) láttuk és ék, vagy valamilyen extension következik.

1 megjegyzés:

  1. Az imént végül még írtam záró gondolatokat a "Minden bizonnyal" c. bejegyzéshez. Esetleg arra is nézz rá!

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)