AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2013. március 10., vasárnap

Ciklus b csúcs lehetősége

„Nem az események zavarják az embereket, hanem az eseményekről alkotott vélemények" - Epiktétosz

Március végére vártuk, de lehet, hogy előbb bekövetkezik a Ciklus szintű trendforduló, amely a 2009 tavasza óta felfelé haladó korrekciót fordítja vissza a több évtizedes Szuperciklus szintű bear trend irányába. Jön egy éveken át tartó lefelé kör.

Az USA indexekben február 19-ről oldalazó 4-es hullám korrekciót vártam nagyjából három hét időtartammal. A korrekció bekövetkezett, a mérete rendben is volt, de nem oldalazó lett, ezért lényegesen kevesebb időt fogyasztott, mint amint előzetesen gondoltam. Vagyis a 4-es végpontból az emelkedés február 26-tól indult meg és nem március 15. előtt valamivel, mint ahogy az arányos lett volna. A 4-es hullám minimumából nagyjából "bő két hét emelkedés és egy utolsó új csúcs" az elvárás, ami lassan le is telt.

Induljunk ki a nagy képből, ahol napokon belül elkészül 7 szépen kifejlett hullám a 2009-es minimum óta. 7 hullám = dupla zigzag korrekció. A hetes szám a kontratrend szerkezetek ismertetőjegye, itt konkrétan (A)-(B)-(C)-[X]-(A)-(B)-(C). Publikáltam egy ábrát novemberben, amelyen a tényleges árfolyamkép alatt szerepelt a megértést segítő sematikus kifejtés is: NOV16_S&P_weekly_sematikussal.


A még nagyobb kép 2000-től komplex flat alakzat szabályait és vezérlőelveit követi. A flat (magyarul lapos) korrekciók tulajdonképpen sávozások, amelyek alatt sokszor fals le-, és kitörések alakulnak ki. A támaszok és az ellenállások átmeneti átlépése medve- és bikacsapdát képez. Sok esetben ugyanazon alakzat B és a C hulláma is megteszi ezt a beugratást. A sematikus ábra balra az Építőelemek füzetből való, a havi grafikonon lent pedig a valós Dow Jones index, amelyen szépen beazonosítható a tankönyvi lapos korrekció bear piac.


Végül a jelenbe érkezve a hetes ábrán (B)-vel jelölt novemberi aljtól az órás részletezés tiszta képet és közel komplett szerkezetet mutat. A (B)-(C) szakasz a korábban hiányzó hetedik hullám a teljes felfelé korrekcióban:


Emlékeztetőül a 2012. augusztusi ábra, amelyhez képest semmi változás sincs.
AUG31_SPX_weekly_lassu.JPG
Ott volt szó róla először, hogy lesz egy flat (B) hullám, ami után "4,5M", vagyis 4,5 hónap emelkedés következik. November 16-án volt meg a (B) hullám ortodox végpontja, a 4 és fél hónap így március végén járna le, de úgy tűnik, a bika azt már nem éli meg.

A devizapiacon megállíthatatlanul beindult a dollárerősödés, a nyersanyagok piacán innen pedig egyenes út vezet a deflációhoz. 1-2 hét kérdése lehet, hogy mikor lép utánuk délnek a részvénypiac. Az EURUSD történet összerakását is kezdjük a heti bontással és rögtön két alternatívával, aminek érdekessége, hogy nagyjából ugyanoda mutatnak:


A naposon a fő trend fordulóját követő slingshot fejti ki a hatását és igyekszik még egy nem túl távoli új aljra vinni az EUR-t mielőtt komolyabb felfelé korrekció alakulna ki. Hiányzik az utolsó négy-öt az impulzushoz. Az alsó képen csak az esés belső szerkezetét vizsgálva feltűnik a többszörösen összetett divergencia, amely a bear piac tartósságára utal.



3 év és 3 hónap blogírás után ezúton búcsúzom rendszeres olvasóimtól. Idén már nem teszek közzé várakozásokat, aktuális értelmezéseket. Legfeljebb maradok annál, aminek a blogírást eredetileg szántam és egy évben 2-3 alkalommal írok "tutorial", azaz ismeretterjesztő, tanulást segítő bejegyzéseket. Köszönöm az eddigi türelmet és lelkesedést: 2009-ben, amikor belevágtam, akkor pár tucat olvasóra számítottam, ehhez képest néhány hét múlva már 600-nál több látogató nézett be hozzám, ami idővel tovább fejlődött és kisebbfajta vállalkozás lett az egyszerű szándékból. A célokból, hogy Elliott nagyszerű felfedezése körüli félreértéseket tisztázzam talán sikerült valamit elérni. Akik továbbra is érdeklődnek a módszer iránt, azoknak nagy ritkán itt is akad majd valami, de rendszeres, megbízható, sőt egyre jobb tartalmat Ad-nál találnak. Egyébként:
Kitartás a nehéz időkben, és long live rock and roll.

185 megjegyzés:

  1. Napi 12 órával számolva nagyjából el is telt a 10000 óra. Szerintem jó döntést hoztál.

    Jó kereskedést!

    Üdv:

    szarvasvadasz

    VálaszTörlés
  2. Jó pihenést Cimballi.
    Nagyon köszönjük az eddigi elemzéseidet. Aki figyelt, rengeteget tanulhatott belőle, és nem csak technikát, hanem türelmet és mentalitást is.

    (Érdekes, hogy amikor elkezdtem olvasni a cikket a "... b csúcs lehetősége" helyett "búcsú "-t olvastam... És ez is lett belőle :) )

    VálaszTörlés
  3. Szia Cimballi!

    Köszönöm szépen mindazt, amit megosztottál itt!

    Jó kereskedést!

    üdv,
    Nono

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A márciusi kereskedés, tételszám, konkrét haszon nélkül a magyar piacról, az árak átlagárak, a zöld a vételi oldal, a piros az eladási, a dátum értelem szerint, az utolsó két tétel még nyitott, ahogy a két short is, melynél a mai zárót tartalmazza. Azért, hogy másokat ne késztessek rossz belépésre, kitakartam az utolsó két tételt (mai nyitás). A két shortból, minimális tétel maradt, a többi zárásra került.

      http://www.kepfeltoltes.hu/view/130312/m_rciusi_keresked_s_magyar_piac_t_r_lt_adatok_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

      Elliott működik nálam, másnál nem tudom...

      Törlés
    2. Bocs Cimballi!

      Remélem elnézed, ha nem akkor kérlek töröld!

      Törlés
    3. Nem, miért lenne gond? Csak a beleválaszolással megnehezítetted a takarítást, mert ha hozzányúlok az eredetihez, azzal a te hozzászólásodnak is annyi :)

      Törlés
  5. Te trollkodó "drágaság"
    Lehet hogy te is csak úgy tudod befogni a szádat ha más besegít neked.
    Itt egy jó példa, hátha tanulsz belőle:

    http://www.nemzetisport.hu/sportszelep/110-kilometert-autozott-a-bokszolo-hogy-megbuboljon-egy-trollt-2225639

    VálaszTörlés
  6. kiwi-kiwi

    úgyanolyan vagy mint a déli rokonod. madár vagy csak éppen repülni nem tudsz. bassza is ez a csőröd rendesen :-)
    gondolod ha beírok poziciót attól visszajön majd a penzed, amit a kereskedesseddel elbuktal. írd már be milyen néven írogattàl, amíg volt tőkéd spekulációra.

    de csakhogy ne legyen hiányod ha jobb setupot látok beìrom neked. csak ne játszd meg, egyszer már ráfàztàl, hogy másra hallgattàl.

    Àkos

    VálaszTörlés
  7. Kedves Cimballi!

    Csak remélem, hogy nem a rosszindulatú, beteg lelkek hozzászólása miatt hoztál döntést. Én személy szerint nagyon sajnálom, csak nemrég ismertelek meg, lenne még mit tanulnom Tőled, nem is keveset.Ha más nem, majd olvasgatom a régi bejegyzéseidet. :)
    Köszönök Neked minden eddigit, és ez utánit is.
    Sok sikert!!
    Vik

    VálaszTörlés
  8. Tisztelt Cimballi!

    Még nem szóltam hozzá az írásaidhoz, de Adnál már találkoztunk. Sajnálom, hogy lecsökkented a bejegyzések számát. Ez mondjuk az én olvasatomban nem jelenti azt, hogy a tartalom jelentősen csökkenne, csak azt hogy nem sok bejegyzés alatt lesz darabonként 100 hsz, hanem egy alatt pl 1000. :)
    Sajnos nem tudom, mi az oka a változásnak, de ha valami célod van vele akkor az remélem megvalósul. (Nehéz így kívánni).

    További sok sikert!

    VálaszTörlés
  9. Üdv,

    Sajnálom, hogy 'ennyi', érdekes és hasznos volt olvasni.
    Szerencsére 'visszafele' van még belőle.

    Köszönöm.

    Aktualice: ahogy nézem, 'kicsibe' is meglebegtette a piac egy 'gyorsabb, mint várt' verzió lehetőségét. Van ennek (a gyorsulásnak) befolyása a várt/várható célárakra?

    Depriv

    VálaszTörlés
  10. köszi a sok okosságot és kitartást:-)!

    rock@roll,
    timmy

    VálaszTörlés
  11. NE MÁR!
    Ez az oldal volt a kezdőlapom.
    Köszi mindent Laci!

    VálaszTörlés
  12. Sziasztok!

    Bár pár hete Cimballi ismételten mondta nekem, hogy visszavesz a blogból, nem gondoltam, hogy tényleg meg is teszi, illetve csak reménykedtem, hogy nem teszi meg. Eddig azt tapasztaltam, hogy nagyon következetes, ebből pedig az fakad, hogy előbb utóbb, de betartja ígéretét.

    2010 agusztusa óta vagyok a blog rendszeres olvasója. Szerencsésnek érezhetem magam, mert olyan emberre találtam benne, aki valóban önzetlenül segíti azt, aki valóban pozitívan áll a dolgokhoz és támogatja azt, aki meg akarja érteni az elméletet. Amit ma tudok elliottról, a hozzá kapcsolódó kereskedési szemléletről, azt tőle tudom. Szerencsésnek érzem magam, mert olyan Mesterem lehetett, akit az új nemzedék már nem fog találni. Kevés olyan profi kereskedő van, aki folyamatosan megosztja nézeteit és lehet tőle tanulni. A blogok többségén a "vesztes" tömeg osztja az észt és általában az nyer, akinek nagyobb a hangja. Itt végre nem erről volt szó.

    Tudom ugyanakkor, hogy egy blog fenntartása rengeteg időt visz el, adott esetben más hasznos dolgoktól, vagy akár a pihenéstől, ezért teljesen megértem Cimballi döntését, ugyanakkor nagyon sajnálom, mert mi a közönség, nagyon sokat vesztettünk és bár furcsa, mert bármikor elérhetem, ennek ellenére olyan, mintha elvesztettem volna egy fontos dolgot, egy lényeges embert az életemből, a veszteség meg fáj, még akkor is, ha arra tanít, hogy a profi kereskedő együtt él a veszteséggel, menedzseli, kezeli azt, nem engedi, hogy érzelmileg hasson rá.

    Nem tudok mást tenni, mint még egyszer nagyon megköszönni az eddigieket és további sok sikert kiváni neki, itt a nyilvánosság előtt is!

    K Ö S Z Ö N Ö M !!!!

    VálaszTörlés
  13. Köszönök mindent!!!

    csabesz

    VálaszTörlés
  14. Kedves Cimballi!

    Nagyon sajnálom, hogy búcsúzol. Én sem szoktam hozzászólni, csak "pislogni" és sokat sokat tanulni. Cimballi! Ha olyan oka van a döntésednek, amin személy szerint én (és valószínűsítem sok másik olvasód is így van vele)tudok segítni, és tudok/tusunk tenni annak érdekében, hogy tovább folytat(ha)sd a blogot, kérem jelezd.

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok, később természetesen fogok reagálni a hozzászólásokra.

    VálaszTörlés
  16. Köszi mindent. Sok sikert a továbbiakban is.
    Még gyorsan küldök emailt, hogy legyen kontakt.

    VálaszTörlés
  17. Kedves Cimbali!
    Nagyon sajnálom hogy így döntöttél, de gondolom alaposan megfontoltad és komoly okod lehet rá, hogy ezt a döntést meghoztad.A tavalyi év óta, mióta Károly barátunk, a nagy elliottos eltávozott közülünk, nagyon hiányoznak a napi elemzések az új scenáriók, de most hogy leteszed a pennát, bizony űrt hagysz magad után.Köszönöm az eddigi munkádat, kívánom hogy megtaláld a küldetésed, a célod amiben kiteljesedik az életed, remélem azért ez a blogírás is okozott némi örömöt számodra.

    üdv. $ándor

    VálaszTörlés
  18. Szia Cimballi, B. Péter vagyok.
    Akár a csúcson hagytad abba, akár nem akarsz magyarázkodni,- ezzel nam akarlak megbántani,- de én személy szerint nagyon sajnálom, hogy így döntöttél. Hagy legyek annyira önző, hogy ne értsem meg, és ne helyeseljek.
    Nem rég kezdtem magamévá tenni az írásaid értelmét, szkeptikusan, de egyre érthetőbben. Az viszont mindenképpen nagyon szimpatikus, és sajnos kevésbé jellemző az emberek között, hogy a gondolataidat megosztottad. Vitatkozni, helyeselni, kételkedni, kérdezni, de még pocskondiázni is csak e miatt lehetett. Ez utóbbihoz csak annyit, véleményt megfogalmazni, ha az még nem is azonos a tieddel, lehetett volna normálisan is, de ha valakinek ez az öröm?, látod még ezen is segítettél.
    Mindenesetre sok sikert kívánok neked, és remélem, hogy bejön az utolsó bejegyzésed tartalma.
    Hi.

    VálaszTörlés
  19. Kedves Cimballi!" A stílus maga az EMBER"-Georges-Louis Leclers(Buffon grófja)
    A Te stílusod Érték,vigyázz rá!jó volt olvasni és hallgatni.

    Minden jót! Ralliart

    VálaszTörlés
  20. Sajnálom, de tudom a profik csúcson hagyják abba! :o)

    Péter

    VálaszTörlés
  21. Azért ne "temessétek" Őt!
    Én biztos vagyok abban, hogy fontosabb szinteknél, történéseknél újra fog jelentkezni a heti rendszeres elemzések helyett.
    És ez ezúton is köszönöm neki az eddig írásait.
    Az Elliott Tudásbázis elég nagy hiány volt eddig.

    VálaszTörlés
  22. Erre nem számítottam,
    mint az öreg székely, mikor életében először sportrepülővel felvitték a levegőbe. Elérnek nagyon gyorsan 4000 m magasba, megszólal az öreg: Erre számítottam. Tovább gyorsan 9000 méterre, megint megszólal: Erre számítottam. A pilóta felmérgelődik az öregre, életében először ül gépen, mégis mindenre számított. Gondolja megvicceli egy kicsit. A gépet teljesen megfordítja, fejjel lefele lógnak és úgy száguldoznak, mire az öreg végre kinyögi: Na erre nem számítottam. Leszállnak a földre, kérdi a pilóta: Bácsi mire gondolt, mikor mondta hogy erre számított, arra meg nem ? Válaszol az öreg: Mikor először mondtam, ijedtemben belepisiltem, mikor másodszor a gatyámba is minden belement, ezekre számítottam, de arra hogy az egész a nyakamba fog folyni, na arra nem számítottam :-))
    Szóval egy kicsit váratlan volt ez a döntésed Cimballi, de biztos nem 5 perc alatt hoztad meg.
    Én tiszteletben tartom.
    Nagyon köszönöm önzetlen munkádat és azt a sok energiát amit erre a blogra fordítottál !
    Valamikor új weblap készítésén gondolkodtál, ahová csak regisztrált felhasználók léphetnek be, letettél erről a tervedről?
    Jó kereskedést !
    Joe

    VálaszTörlés
  23. Egy szuszra válaszolok mindenre, hiszen több felvetés, kérdés között van átfedés. Mindenek előtt, köszönöm a reakciókat és az elismerő szavakat.

    Örülök, hogy az elmúlt években átment a hozzáállás, mentalitás jelentőségére vonatkozó üzenetem. Nagyon örülök, hogy ha bárkiben ez nyomot hagyott. Amikor előadást tartok, akkor az elején utalok a mondásra "Pick your own poison", azaz kb. válaszd ki mivel élsz és mi által halsz. :) Válassz módszert, mert kell egy mozdulatsor, eljárás, ami alapján cselekszel, amivel elkerülöd, hogy agyunk emocionális oldala ne vegye át az irányítást. Az én választásom Elliott, mert szépen mutatja a trend rétegződését.

    A célt más, szinte bármilyen technikai módszerrel elérhetjük, más is működhet, nem kell minden áron Elliott. Viszont kötelező kellék a kereskedői szemléletmód, ami bizony sok szempontból eltér a hétköznapi gondolkodástól.

    Köszönöm a segítő felajánlásokat és a hallatlan jóindulatot irányomba. A döntésem nem egy megoldhatatlan probléma miatt, kényszerből jött. Ad is utalt rá, hogy nem a héten találtam ki, előbb a második év végén, majd most legutóbb a novemberi 3. évforduló alkalmával szerettem volna "sabbatical" eltávozásra szökni. Egyszerűen más, nagyobb szabású terveim megvalósítása előtt "profil tisztítok" a részleges leállással. Nyilván nem életcélom a bloggerkedés. Weboldal? Van az asztalfiókban rá terv, de most aktuálisan épp nem foglalkozom vele.

    Horgász jól mondja, nem szívódom fel, az egész arról szól, hogy sokkal ritkábban jelentkezem, mint eddig. Viszont nem szerettem volna szó nélkül változtatni. Gábor találóan fogalmaz a hozzászólások számát illetően, miszerint majd nem 50-100, hanem 1000 lesz egy bejegyzés alatt. A blog különösen az utóbbi hónapokban egy szellemi műhelyként is funkcionált, egyre több olyan olvasóktól származó meglátással, színvonalas grafikonnal, ami tudás, nem lenne jó ha fórum nélkül maradna. Sőt többet is megérdemel, egy igazi kulturális szigetet. Ezért gondolkodom rajta, (meg az 1000 hozzászólás, meg Bandi unszolása miatt) hogy minden hónap elején nyitok egy új bejegyzést egy-egy rajzzal, 5 sor magyarázattal, azután remélem, vannak 7-en 8-an, akik hozzátesznek legalább havonta egyet.

    Tudásbázis: itt az ideje megújítanom. Rendbe fogom tenni az aloldalt és aktualizálom áprilisban, hogy könnyebben lehessen a tartalom lényegét elérni (meg azért az első időszakban vannak olyan írásaim, amelyeken ma már én is csak kritikusan mosolygok - nem érdemes válogatás nélkül mindent elolvasni).

    A blogírás a tréningek nagy élményt jelentettek és jelentenek. És én is tanultam belőle. Pl. olyan kérdésekkel találkoztam főleg az élő programokon, amelyek megválaszolásával tudatosodott bennem egy-egy tényező, vagy ok-okozati összefüggés, vagy cselekvési minta, vagy hiányosság a rendszeremben, ami felett azelőtt átsiklottam. A csoport vezetője ugyanúgy tanul a csoporttól, vagy a csoport hatásából a saját tudatosságára, mint maguk az egyes részvevők.

    Depriv, a negyedik, a korábban "kék Minor 4-es" hullámnak emlegetett korrekció lett csak időben rövidebb a várhatónál, ettől a kék 5-ös végződés, még valószínűleg tartja a magát az arányokhoz, célárakhoz. Csak korrekción belül "cserél" pontot időre és időt pontra a piac.
    Viszont így eufória képe van a végződésnek, ami veszélyessé teszi az alakzatot, hitelen fordulatot hozhat. Ennek ellenére fordulós szignál nélkül nem próbálkoznék be shorttal. Aki nem érzi a szignálkeresést, az időzítést az SPX 1528 alatt kezdhet legkorábban beleadogatni.

    VálaszTörlés
  24. sp futi...
    http://kepfeltoltes.hu/130314/sp_www.kepfeltoltes.hu_.gif

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig elkel a gondolkodásunkban egy ilyen eggyel lassabb változat. Ugyanúgy legitim, mint az enyém fent. Nálam már most azonnal péntekre várható a maximum, Charlie változatánál csak egy hét múlva. A döntő majd a szignál lesz, nem hiszem, hogy lesz kész short setup belépő 1.530 felett.

      Törlés
  25. dax futi...
    http://kepfeltoltes.hu/130314/dax_www.kepfeltoltes.hu_.gif

    VálaszTörlés
  26. Bár hiányzik a nagyobb kép, de a Charlie féle verzió felé hajlok én is. Annyi különbséggel, hogy a DAX 1es pontját én eggyel jobbra raknám. Ez csak a célárt befolyásolná, de valljuk be, hogy az ilyen hullámvégi eufóriába úgyis nehéz eltalálni... meg minek is.
    Miért szimpatikusabb ez a számozás? Mert megmagyarázná azt is hogy EU ban hogyan fog teljesülni az a 2es (vagy B) hullám ami tegnap kezdődött. Tudom nem jó párhuzamot húzni a körte és az alma között, de a napfény egyformán hat mindkettőre.

    VálaszTörlés
  27. Szia Cimballi

    El nézve a helyzetet amennyiben nem lesz semmilyen fordulat egyenlőre nagyon úgy néz ki jó lenne egy nagyobb képet föltennél még utoljára, hogy ebben az esetbe mit vársz.

    kappa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kappa, ugyanazt. Vagy hogy még pontosabb legyek szignált. Várjuk már ki és ne előre cselekedjünk. Bear trend day van, amíg a nyitót vissza nem veszi a piac, azután pedig sávra minősítem át. Ennyi van ma. Nincs még napon túli short időszak, nincs még trendkövetés, nincs még momentumtrade.

      A frissített célár-tartománytól 1,5 pontra fordult az SPX, 10-12 pontra a Dow, azaz még feljebb kellet volna jutni. Ha nagyon nem történik ma-hétfőn semmi, akkor Charlie grafikonjára cseréled az én órás grafikonomat és készen vagy az elemzéssel. A nagy kép nem változott (már tavaly nyár óta).

      Törlés
  28. Szia
    Én minden jót kívánok neked és sok sikert.
    Remélem havi egyszer ha pár szó erejéig is de azért jelentkezel.
    Krisztián

    VálaszTörlés
  29. Nálam most így néz ki a DAX:

    D1 : http://kepkezelo.com/images/9lynmq0d64rfsdlc4.png
    H4 : http://kepkezelo.com/images/gsu1qhpsp8zcxeol274.png
    M15: http://kepkezelo.com/images/3v23mnbxkgn7xtr5dapj.png

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az "Új" MT! levágja az üres területet a képről..

      Igy jobban látszik, hogy mit várok:
      http://kepkezelo.com/images/exeye7cqhts4kvj88zyp.jpg

      Törlés
  30. Dumber!

    Én általában időben nagyobb negyediket szeretek látni a charton, mint ahogy rajzoltad is, csak az teszi gyanússá, hogy árban megvan a korr. nagysága. Lehet, hogy kész van? Nagyon mély, persze lehet még flat vagy háromszög. ZZ már kevéssé.

    Vik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen. A hosszabbakat preferálom én is. Ezért rajzoltam (meg másért is) ilyen hosszút, viszont az látszik, hogy nem csak hogy a 61.8, hanem a 32.8 szintig korrigált vissza, és már nem sok hely marad a jelölt [i].es (6981) területéig. Mégis akkor miért részesítem előnyben ezt a lehetőséget? Több oka is van.
      Először is, jelentsük ki, hogy mit várok.. [v]-ös hullámot északnak. Mikor lesz ennek a számozásnak (mármint az új csúcs lehetőségének) bizonyítéka a számomra? Ha a jelenlegi csúcs fölé megy legalább 1 pipel. (hülyén hangzik, mert az már eleve új csúcs, de én ennél többet várok még fel, ugyanakkor ekkor tudom biztosra, hogy eddig jól számoztam) Ez lehet már a mostani emelkedésben is. Ekkor még mindig ott a 2 lehetőség.
      1. már bent van a [iv]-es,
      2. még most fog kifejlődni a (c)
      Persze elég nagy a valószínűsége annak is, hogy a (b) nem megy ki új csúcsra és úgy jön le a (c) pontig.
      (Egyébként ez kisértetiesen hasonlít a Cimballi múlt heti SP várakozására, ami végül is egy éles negyediket eredményezet...)

      Pszihológialiag el tudom képzelni hogy sokak keze remeg már a sell gombon és ezért ezek az éles és mély hullámok. (nem beszélve a rövid távú buy várakozásoknak rövid stopokkal. Ezek is lökdösik az árfolyamot).
      Másik ok a EU várakozásom.
      Számomra ez így néz ki:
      http://kepkezelo.com/images/6mdvmhjbe6odz20xa4ha.jpg
      A hullámok korrelálhatnak a DAX-hullámaival.
      Mindenesetre a "várakozás" csak terv és lehetőség. Bizonyíték nélkül csak fikció. És bizonyítékot csak utólag tudunk igazolni, de nálam ez az elsődleges várakozás.
      EU-t 1.2915 és DAX-ot: 7940 alatt biztos, hogy újragondolnám

      Törlés
    2. Elnézést. Rossz EU került fel.
      Ez a jó:
      http://kepkezelo.com/images/6gap11r18emswkw7c2z.jpg

      Törlés
  31. Szia Cimballi, B. Péter vagyok.
    Igaz már egyszer "elköszöntem" de fentebb taglaltatok valamit, és azzal kapcsolatosan felmerült bennem egy kérdés, ha meg tudnád még válaszolni, megköszönném. Az elemzésedben egy két hét múlva, tehát mához a jövé hétre, vagy a környékére fordulatot vársz. Charlienál pedig keddtől, Charlie rajza alapján egy emelkedést valahova fel. Valamint fordulós szignálig emelkedés, meddig, felfele 1562-63. snp-ben nincs ellenállás. A hosszú távú várakozásod miben változott? Köszönöm a válaszod, ha még belefér.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hi, nincs nagyobb kép változás, az 5-ös hullám [iii]-as hullám végénél járunk a nagyobb képen:
      http://4.bp.blogspot.com/-RxCsh2DNBT4/UT6hmximyKI/AAAAAAAAB3w/upLmjI9XOdE/s1600/MAR11_DJIA_weekly.JPG
      Az órásomat, viszont Charlie rajzára kell majd cserélni.

      Törlés
  32. Szia.
    Köszi, és jó "pihenést" kívánok.
    Hi.

    VálaszTörlés
  33. Szia Cimballi!Ne haragudj,nem szorosan ide kapcsolódó kérdésem lenne.Mégpedig az ,hogy sportban lehetne-e alkalmazni az elliott módszert?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bernát!

      Nem nekem szól a kérdés, de legutóbb volt egy beszélgetésem Cimballival, úgy tűnik, hogy az élet minden területén fel lehet használni, konkrétan a fogyás, vagy az edzések során is.
      Gondolom, ha Cimballi erre jár, majd kifejti bővebben.

      Törlés
    2. Szia, Elliott "képlete" egy fejlődési modell. Bármire igaz lehet, ahol a fejlődést tudsz mérni és előrevetíteni.

      Megjegyzem nálam van egy másik aspektusa is: Úgy tekintek a kereskedésre mint profi sportra. Ugyanaz a mentalitás, edzés, gyakorlás, játékterv, konzisztencia... szükséges hozzá. Innen van egy hobbim: gyűjtöm az olyan sportból vett jeleneteket, amelyekkel bonyolult kereskedői dilemmákat lehet szemléltetni. Ezért tűnik fel rendszeresen a tréningeken pl. 2-3 néhány másodperces NHL bejátszás :)

      Törlés
    3. Üdv,

      Ez igen izgalmasan hangzik! Lehetne, hogy valamikor írnál erről egy hosszabb bejegyzést amikor van rá időd? Eddig mindenhol csak a kereskedés kapcsán olvastam róla. Gondolom másokat is érdekelne!

      Köszönöm,
      Géza

      Törlés
    4. Köszönöm a válaszotokat!Sportolói beállítottságú ember vagyok,és bizony vannak számomra megfejthetetlen dolgok bizonyos meccseken belül.Hullámzó teljesítmények,érthetetlen fordulatok,nagy feltámadások, amikben akárhogy is próbálom nem tudom kiszámolni a végkifejletet.Elsősorban röplabdára próbálnám átvetiteni elliott módszerét.Persze rengeteg döntő tényező lehet egy végkifejletben,de ahogy mondani szokták fejben dől el minden.
      Üdv:Bernát

      Törlés
    5. Meccsen belül egyértelműen mentális hullámzás, a csapat hangulata, a játék flow élménye, vagy annak hiánya, a defenzívvé váló gondolkodás, vagy éppen a "nincs veszítenivalóm" gondolat, ami miatt néha pl. egy NHL meccs egyik harmada egyáltalán nem hasonlít a másikra. Ahogy a társadalom, a gazdaság fejlődésére jellemző a vállalkozás és az egység, máskor pedig a konzervatív begubózás és az ellenségeskedés, a feszültség váltakozása, ugyanez megvan egy meccsen is. A sportban viszont sokkal nehezebb a számszerűsítés, mint a tőzsdén. A tőzsdén a társadalom pénzügyekkel kapcsolatos hangulatát tökéletesen kifejezi az ár.

      Törlés
  34. Válaszok
    1. DAX is ledobott egy 100ast. cyprus oda durrant a piacnak alighanem... erdekes nap lesz holnap alighanem

      Törlés
    2. Szia!

      Jim Martens a Twitteren pénteken még egy rallye harmadik harmadikjáról írt, de ez a mai szakadás kicsit mást mutat. 4 óráson nézve az eurusd-t február eleje óta egy párhuzamos csatornában esik és a tavaly júliús óta tartó emelkedés 50% Fibója közelében jár. Kérdés, hogy nagyobb időtávon ez még korrekció-e vagy már az új trend?

      Géza

      Törlés

  35. nàlam a kép vàltozatlan.
    "brikka2013. március 8., péntek 16:32:00 CET

    Szia Vik,

    Csak a minimum elvárást raktam fel. Jött is a pozitív meglepetés á lá Kennedy.

    Amúgy az impulzus szerkezet lefelé csak diagonál formában tudom elképzelni(netán 1-2 sorozatként, de ezt el is hessegetem inkább). Be tudom számozni simának is, de az nem tetszik. Így szerintem 4 vagy egy nagyon komplex flat lesz, vagy [c] of 5 diagonál lesz."

    ebben az elkèpzelésben diagonàl [c] végefelé járhatunk. meglàtjuk;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kesze-kusza lett. Elkerülöm, amíg nem látok valami egyértelmű mintát. Túl sok az alternatíva Nekem, és nagyon nagy a tömörülés ott lenn.
      .Jó lenne egy jó pár napos szép ZZ látni. De ez csak álom......:)

      Vik

      Törlés
  36. Tipikus szitu. Ciprus egy hír, mi pedig számokkal élünk.
    http://kepfeltoltes.hu/130314/sp_www.kepfeltoltes.hu_.gif
    Ez a változat Charlie-tól, amire átálltunk óráson, nagyobb képen a helyzet pedig változatlan. 1565 vagy 1571 az optimális SPX célár ebben a változatban. Már említettem, a piac alig másfél ponttal maradt el a közelebbi céltól múlt csütörtökön.

    Amíg nincs kész a struktúra, addig nem hat a hír.

    Engem ezért túl sok hír nem tud kihozni a sodromból, de ez a mostani átlépte az ingerküszöbömet. Kérdezem: miért nem csődölnek be? Hozzányúlni a betétesekhez? Életben tartani a működésképtelen rendszert és adósságtömeget? Totális bizalomvesztést okozni? Precedenst teremteni arra, hogy bármelyik kormány bármikor rátehesse a kezét a betétesek pénzére? Szerintem ez a megoldás a tuti csőd, annak is, aki nincs (még) csődhelyzetben. Kíváncsian várom, egy következő körben melyik beteg gondolkodású politikai erő, melyik ország kormánya lát majd lehetőséget egy ilyen "okos" megoldásban.

    1929-ben a politika legalább egyben volt határozott és következetes: betétest egy dollár kár sem érhet, mert örök leálláshoz és anarchiához vezet. Úgy ahogy van, elment a józan eszük. Komolyan mondom, elhihetitek, hogy felkészültem néhány horror forgatókönyvre, de ez nem jutott az eszembe. ...és még vége sincs a felfelé emelkedésnek. Mit adnak a betétesek lenyúlásához a lefelé körben, amikor tényleg pánik lesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és az mennyien torzítja a dolgot, hogy volt 1535 is most, Charlie rajzán meg nem ?!....

      Törlés
    2. Hali,

      Hát, nemtom.

      - Ciprus: megfelelően kommunikálva ennek egy mellékjelentése, hogy az EU-n belül nincs pénzügyi parazita, adómenedék. A szumma EU még jól is kijöhet a dologból, a _végén_.

      - Fordult vagy sem: szól valami más is a várt fordulópont halasztása, magasabbra tétele mellett, mint a csalódottság, hogy a korábban kitűzött célt nem érte el?
      Egyelőre nem jelenthető ki, hogy fordulat megvolt, de ahogy én látom: egyelőre az se, hogy nem volt.

      Depriv

      Ui.: időnként (havonta?) majd kérhetünk egy-egy dummy bejegyzést a blogba? Egy idő után nagyon áttekinthetetlenné válnak majd a kommentek.

      Törlés
    3. Depriv, a pénzügyi parazitás megfejtésed igazán jó eu politikai magyarázat, még majdnem tetszik is
      de ez kb olyan, mintha azt mondaná valaki egy bajbajutott szerencsétlennek, aki az túlélésért küzd, hogy segítek, kihúzlak a bajból, adok pénzt, de van egy feltétele: előbb lődd fejbe magad

      a maszek véleményem, hogy egy ilyen húzást az eurozóna nem él túl, nem azonnal pusztul bele, de rendesen odateszi magát a lejtőre

      Törlés
  37. Nem igazán értem a Charlie rajzát. ED-t rajzolt, de nem lett meg az ötödik hulláma. Talán csonka ?
    Akkor meg honnan indul a nagyobb 4-es ? Vagy az már megvolt és elindult az 5-ös is ?
    Köszi, Tomi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tomi meglett annak mindene, de ne aprózd el, nézz rá egy naposra ott is látszik, hogy hol tartunk nagyjából. Lejjebb írtam pár sor magyarázatot. A lényeg, hogy amikor az elköszönő bejegyzésem írtam, akkor épp csak indult egy pullback, amit a négyesnek gondoltam. Túl kicsi lett, nem nőtte ki magát, ezért arra kellett áttérni, hogy a kis hármas még nem ért véget. Azóta az újabb esés 1540-ig elég méretes ahhoz, hogy a keresett négyes legyen. Ma már az ötösé lehet a terep.

      Törlés
  38. Én szerintem charlie teljesen más képbe gondolkodik CALDARO féle elképzelésbe.

    TWER

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen....ami jelenleg keteselyes hogy benn van-e egy interm.szintu 3as es mar 4es bonyolodik vagy meg a 3as epul....kritikus szint 1475....a felett bull...

      Törlés
    2. Twer...hogy nagyobb kepen ki mit gondol, egyelore mindegy, azt volna jo tudni hogy a novembertol imp kesz vagy sem....utanna is egyutt fog haladni majd lefele a bull es bear verzio is, es majd ott dol el hogy melyik tabor gondolja helyesen...

      Törlés
  39. van egy meg bullisabb elgondolasom a november ota tarto emelkedessel kapcsolatban.....az alapjan a 3.hullam csak hetvegen volt benn....ennek alapja nem tudom mekkora hulyeseg vagy nem de az lenne hogy dec vegen jan elejen a nagy resben adatot (hullamot) vesztettunk...e verziot tamogathatnak fibok valamint az a nepi megfigyelesem hogy az esetek donto tobbsegeben az azonos trendszinthez tartozo 2es es 4es hullamok macd hist.-nel a 4eshez tartozo macd hist. kiveszi a 2es aljat (uptrend) vagy tetejet (downtrend)....ez tullo meg Caldaro bullissagan is aki szerint a novemberben indult imp nagy valoszinuseggel lezarult es korrekcio mod van interm. szinten....
    http://kepfeltoltes.hu/130319/sp_www.kepfeltoltes.hu_.gif

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bocs,nem mult het vegen hanem 8.an lett volna benn a 3..e szerint..
      ..kozelites orasra a fenti naposhoz kapcsolodoan...
      http://kepfeltoltes.hu/130319/sp1_www.kepfeltoltes.hu_.gif

      Törlés
    2. JA, ja én is úgy gondolom ezt már emlegettem cimballinak még febr.ba, egyet nem értek miért 1475 nálad a kritikus szint mert nálam ez 100 ponttal lentebb van.

      TWER

      Törlés
    3. mert interm 1es teto lenne ott....ha korrekcio belemegy(int4) akkor borul az a variacio..

      Törlés
  40. dow 15min...korrektivnek tunik az oldalazas.....viszont az elotte valo emelkedes is....uj csucs b hullammal?
    http://kepfeltoltes.hu/130319/dow_www.kepfeltoltes.hu_.gif

    VálaszTörlés
  41. Érdemes elgondolkodni az esésen mint diagonálon. Az SPX cash index 10 perces bontásán 03.14 óta három eső szakasz volt eddig, egymás között átfedéssel, éles felfelé korrekciókkal. Két lehetőséget látok:
    - a formáció vagy egy ending diagonal C a négyes hullám végén,
    - vagy egy indító diagonál egyes hullám a már lefelé tartó bear trendből. Az esti óráktól indult emelkedés fogja eldönteni. Az emelkedés a fenti két verzió alapján jelenleg
    - vagy az utolsó alacsonyabb rendű ötös hullám, amely két, maximum három napot hagyja még érvényesülni a bikát,
    - vagy kettes hullám korrekció, ami sokkal szerényebben, úgy szerdán estig bírja szusszal fel, azután jó nagy zutty jön.

    A Dow nem adja a diagonál lehetőséget mert a hétfői napi max. ehhez túl magasra futott. A Dow alapján így a még mindig érvényes bull trend a választás, azaz az [v]-ös hullámon belüli (v)-ös alhullám fel szcenárió a következtetés. Egy zárójel kis római ötös (azaz rendes nevén Minuette) szintű trendmozgató alakzat 2-3 kereskedési napig szokott tartani. Jelenleg 3 óra telt már le belőle.

    VálaszTörlés
  42. Ja-ja. Nincs sok minden, amiről írni lehetne, szép tiszta a kép. Öt hullám fel november 16-ról naposon. Ha pedig az órás képet nézzük, akkor a fenti rajz
    http://1.bp.blogspot.com/-pQLB2s72U9c/UT64G4S9LII/AAAAAAAAB4w/VVFe3H5UfIY/s1600/MAR11_DJIA_hourly.JPG
    még mindig jó, de az 5-ös hullámon belüli kis [v]-ös alhullám még kisebb (v)-ös alhulláma nem akart eddig elindulni. Remélem ma meglesz a kitörés, ami még az ünnepi hétvége előtt be is döglik a Ciklus szintű tetővel. A négy-öt lezárások mindig több időt emésztenek fel, mint amit várok tőlük. Még ennyi év után sem bírom megszokni, ha előrejelzést írok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, vagy tovahaladó háromszög, amely a mai mélyponton fejeződött be. Az ED-t szeretném, de mindent figyelemebe véve inkább az hsz van és úton a kitörés északnak.

      Törlés
    2. Ezt nem értem. A tovahaladó háromszög milyen kontextusban kerül oda???

      Vik

      Törlés
    3. Mármint hogy mi akkor az előtte lévő krix-krax márc 15-től?

      Törlés
    4. Messzebbről nézd. Minuette (iv), de inkább Minute [iv] március 8-ról. Belépési pont 1563. CR SPX 1565, minimum célára 1571, de inkább feljebb.

      Törlés
    5. Lehet, hogy más chartot nézek, de nem látom. Nekem van cakk, ami kilóg a háromszögből.

      Törlés
    6. Építőelemek 53. oldal, 22-es ábra
      SPX pedig a cash only index, de itt éppen akár a határidőre is működik. Sajnos viszont azt nem tudjuk, hogy a háromszög véget ért-e már, ahhoz ki kell venni a CR-t.

      Törlés
  43. Erről a hsz.-röl van szó napok óta figyelem nekem nem meg lepi csak utána mi jön?
    http://kepkezelo.com/images/t83xjzyxz8wiy102oep.png

    TWER

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez költői kérdés volt, TWER?
      Azt hiszem elég egyértelmű, hogy a háromszög folytatólagos alakzat, tehát a felfelé trend folytatódik utána. Azt is tudjuk a hsz-ről, hogy az utolsó előtti hullám pozíciójában áll. Tehát akkor egy darab gyors felfelé kör rendel, aminek végén ott lesz a trendforduló. Szerintem Ciklus szinten.
      A kis (a) hullámot eggyel balra helyezném, de a többivel egyetértek. Minimum célár 1571, reálisan az amit te is írtál 1582, maximálisan 1622. Utóbbi csak akkor ha ötödik hullám megnyúlást látunk.

      Törlés
    2. Kösz de előre gondolkodtam nem a kitörés után mi jön hanem a cél ár elérése után kérdeztem de a válasz is megjött erre is, meg mondom őszintén ebbe a ciklus le fordulásba nem nagyon bízom na majd meg látjuk..

      TWER

      Törlés
  44. Felfelé kitörés, mi más?

    VálaszTörlés
  45. üdv cimballi

    Amennyiben kitör északnak szerinted mennyi időt vesz igénybe az 5. hullám 2-3hét vagy ápr. végéig is el tarthat.

    TWER

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pár óra és 3 nap között bármi igazolja a várakozásunk. Sokkal alacsonyabb szintű, mintsem, hogy hetekig kitartson. Gondolj bele [v], vagy (v) a jelölése.

      Törlés
    2. Ha ez egy ED,akkor jövő hét elejéig-közepéig kihúzhatja. holnap szünnap. Meglátjuk mit tojik a nyuszi:)

      Törlés
    3. Vik már többször említetted az ED-et ezt pedig én nem látom még nyomokba sem esetleg egy ábrát tennél fel.

      TWER

      Törlés
  46. szerda: "Remélem ma meglesz a kitörés, ami még az ünnepi hétvége előtt be is döglik "

    Ahogy látom ez ma nem lesz meg, gondolom holnap meg azért nem lesz semmi, mert a fél világ már zárva lesz... nemde?! van még tere ennek a kitörésnek?

    totem

    VálaszTörlés
  47. Ma a kitörés folyamatban, amint fent írtam 1565-öt kellett meghaladni hozzá. A háromszög szempontjából az a CR = critical resistance, aminek átlépése igazolja, hogy a háromszögnek vége.

    Ha mégsem háromszög volt, hanem diagonál, akkor a harmadik alhullámának végén jár.

    Mindegy melyik, ne akarjunk shortolni, amíg nincs fordulat. Elvileg vagy 900 pontot fog esni az SPX, tessék beáldozni azt a 40-et, ami a megfelelő valószínűséget adja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha a háromszög E hulláma is háromszög volt, akkor az 5-ös első hulláma kész lehet.

      Törlés
  48. Szerintem egy Kondratyev ciklus felívelő ága kezdődött olyan 2009 körül, így most kb. 25 év aranykor vár a világra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Úgy látom a társadalmi hangulat trendje maradt negatív.
      Két ember egyre nehezebben tud beszélgetni egymás biztosítékának villámgyors kiverése nélkül. Az még a ciklus lejtős oldalán van. Épül a globális pesszimizmus, én meg takaríthatok a blogon.

      Törlés
    3. Szia Cimballi!

      Hosszabb távra ,erre gondolsz?

      http://s7.postimg.org/45mhprpob/SPX130131_M.png

      Törlés
    4. Ez a szélesedő háromszög az alternatív gondolatom. Ennél eggyel enyhébb változatot rajzolok (még), amelyben egy giga flat alakzat C-je indul délnek.

      http://3.bp.blogspot.com/-ra1xzULzVm8/UT6iE3_cx8I/AAAAAAAAB34/Odh-c5ic8eQ/s1600/MAR11_DJIA_monthly.JPG

      A flat megoldásban a piacnak nem kell új minimumra törnie, hanem akár már 700 körüli SPX értéknél is elakadhat az esés. A szélesedő háromszög "e" hullámának viszont ki kell venni a 666-os minimumot, ráadásul szélesedő hsz-nél a legmomentumosabb és kegyetlenebb hullám az E.

      Mindkét megoldás jó, a tiéd is, de majd menet közben kialakul, melyik valósul meg. Azért rajzolom a flat-et, mert kevésbé agresszív.

      A levelemet megkaptad?

      Törlés
    5. Igen megkaptam.
      A mostani választ is, köszönöm.

      Törlés
  49. Vik a futi igazolja hogy az e is hsz. volt
    http://kepkezelo.com/images/u6rg5mu37jgoj8vmfmy9.png

    TWER

    VálaszTörlés
  50. Szia Cimballi, B.Péter vagyok.
    Aki ezt az oldalt nézi, inkább esést vár, nem titok én is olyan poziban vagyok, hogy jó lenne már egy beteljesülés. A régebbi cikkedet, az emberek hangulatáról, most eszembe jutott, amikor még a legjobban esést várók is már emelkedésben gondolkodnak. Ezzel nem TWER-t akarom megbántanni, de ez tulajdonképpen egy jó pszichés dolog akkor.
    De mit gondoltok a kereskedésben egyre nagyobb számban résztvevő robotokról, akik egyre nagyobb mértékben szólnak bele a kereskedésbe, mégjobban háttérbe szorítva a fundamentumokat. Ez egy mostani cikk alapján jutott az eszembe, bár már egy két éve is olvastam ezzel kapcsolatosan hasonló felméréseket.
    Ezek matematikai algoritmusok alapján kereskednek, minimális haszonnal, de nagyban, ezzel ferdítve el a kereskedés képét. Elliott-ot ez nagyon befolyásolhatja szerinted? Egy ilyen "mű" dolog, amely még régebben nem létezett, és még jó néhány évvel ezelőtt is csak kismértékben volt jelen a kereskedésben?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocs nem gondolkodok emelkedésbe csak most már olyan szintekre értek az indexek ami számomra kritikus nem árulok el titkot e hétvégéig adtam haladékot a bikának de a hsz. miatt meg hosszabbítva.
      Ja és most van az a helyzet hogy teljesen pozi nélkül vagyok egyszerűen figyelek pénteken minden pozit zártam.
      TWER

      Törlés
    2. Még egy kis kiegészítés nem tudom szoktad-e AD blogját olvasni ott közzé teszem idei évtől a rész el várásaimat mert ha csak be írom mint eddig BUX 15600-16000 közé várom megint a támadások sorozata ért volna különben az 1-es hullámot eddig várom, ahol most van várok emelkedést de ott az ábra 18200-500 közé és innen indulna az 1/3 16200.ig, a DAXot is 6800-ig várom de nem nyilba le hanem ahol most van innen föl majd nem 8000 alá majd 7500 folytathatom de majd egy ábrát föl teszek.

      Nagyon jó lenne ha Cimballi a DAX hetes ábráját meg magyarázná 2000-töl mert teljesen más képe van mint az amcsi indexeknek pl. a 2009-es mélypont nem ment a 2003-as alá az SP, DOW alá ment.
      Amint látod nem változtattam meg a véleményem csupán pár ??? jelel már több van ebbe a medve piaci vagy bika piaci rallyba.

      TWER

      Törlés
    3. Péter, a HFT-k, a robotok egész kis haszonra hajtanak, legtöbbször csak a vételi és az eladási oldal különbségére. Nagy többségük nem trendkövető stratégia szerint működik, így semmit nem profitál a trendszerű mozgásokból. A ritkább trendkövető robotokról pedig annyit, hogy ha nem növelik a robot kezében lévő likviditást, akkor nem tud tovább vásárolni, csak zárni (eladni) és újra venni. Hogy újra magasabb aljakra ér a piac a növekvő likviditás következménye. A hitelpénzt, amit a kormányok és központi bankok gazdaságba pumpálnak, valahogy nem termelést, GDP-t, beruházást és munkahelyeket teremt, hanem a tőzsdén köt ki. Aminek persze meglesz a böjtje. Konkrétan akkor, amikor politikailag nem lesz kifizetődő a mentőcsomagok alkalmazása, mert a társadalom pesszimista és elutasítja (ld. Cipruson már tulajdonképpen ez történt, a német és az EU politika úgy érezte, a szavazók már rossz néven vennének egy teljes kimentést).

      A robotok megjelenése szerintem egyáltalán nem befolyásolja az érzéseket, amelyek a trendeket hozzák létre, akár egy kisebbet napon belül. Ha egy tipikus setupomat pl. egy 1950-es évekből származó grafikonon kezdem alkalmazni, ugyanúgy működik mint ma.

      Törlés
  51. Itt egy korábbi DAX lehet már ezt járja? Mi a véleményed?
    http://kepkezelo.com/images/tc1hj9skotzr69z2tun.png

    TWER

    VálaszTörlés
  52. A Blog, ami most indult:
    http://offshorelovag.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  53. Senki ne lovallja azért bele magát tökéletesen abba, hogy a közelben kialakuló tető az a végső tető lesz! Nagyon jó jelölt, az tény, de bőven elképzelhető egy korrekció után új csúcsra jutó ralli! Annyit segítek, hogy eszerint a 2011.10.04-én kialakult alj a vége a megelőző 8 hónapos korrekciónak. Ebből következik, hogy a '12.04.01-ig tartó ralli 3 lábú és nem 5... Több mankót nem adok :D!
    Egy bombajó kérdés: jelen pillanatban 2-3 nap van a ralliból vagy lehet esetleg 3 hét is? A pofonegyszerű elképzelés az 1. verzió. A 2. verzió esetleg úgy jöhetne ki, hogy 02.26-tól kiterjesztett 5-ös indult, aminek most indul a 3. hulláma. Bár ez a háromszögszerű szarakodás az 1esnek kedvez.

    VálaszTörlés
  54. Kellemes Húsvéti Ünnepeket Mindenkinek!
    .
    ui:
    A peca sajnos elmarad )))

    VálaszTörlés
  55. Szia Cimballi, B. Péter vagyok.
    Köszönöm a válaszod, amiből megint ott vagyunk, hogy ameddig nyomják a pénzt az amik, addig emelkedés van, mert a pénz nem a gazdaságba, hanem a tőzsde indexbe megy. Addig nyomják, pl: amíg a munkanélküliség 6.5%ra megy. Most 7.7% talán. Tehát még fogják nyomni. Ha most a válaszodból indulok ki, akkor megint csak növekedés, de ki tudja meddig? Az amik maguknak nyomják a pénzt, amivel a gazdaság szereplői egyet is értenek. Tehát már megint, mitől lenne csökkenés? Ha van pénz az mindent befolyásol, a híreket, az embereket, tehát mindegy, hogy melyik alakítja a másikat... Miért csökkene Elliott ha töménytelen pénzt nyomnak a rendszerbe? Ez nem befolyásolja az elméletet? Hasonló lenne a kérdésem. Ilyen pénzpumpa évekkel ezelőtt nem volt. Nem lehet, hogy eddig az emelkedés, és Eliott párhuzamosan futottak egymás mellett, amivel magyarázni lehetett a diagrammot? Ami most különválik?
    Köszönöm válaszod.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre is érvényes a válaszom, csak kicsit mélyebben gondoljunk bele.
      Az emberek vállalkozási, kockázatvállalási, befektetési és költekezési hajlandósága, fejlődési igénye alacsony és lefelé trendel. Ennek oka a társadalmi hangulat romló tendenciája, egy természetes visszaesés. A tendenciára a kormányoknak 0 ráhatása van, illetve bizonyos esetekben csak rontanak a helyzeten.

      Pl. megpróbálnak kimenteni "pénzt pumpálni" a gazdaságba, ami nem valódi pénznyomtatás, hanem hitelteremtés. 2000 után a hitel az ingatlanpiacba áramlott. Mi lett? Az adósok végül túlvállalták magukat, összeomlott a mesterséges kártyavár. Most 2008 óta a bailout hitel a részvénypiacokra megy. Pozitív társadalmi hangulat nélkül ez is csak lufi, ami ugyanúgy összeomlik, csak most már az lesz a különbség, hogy nincs aki mentőövet dobjon, mert a kormányok is a falig hátráltak.

      Nincs valódi szándék az előrelépésre, jelenleg az emberiség megtorpant egy pár évre. Fél a jelentől, fél a jövőtől. Aki fél az visszahúzódik, nem teremt értéket, nem hoz létre vállalkozást, inkább menti a menthetőt és konzervál, amit lehet. Meg persze néha agresszív, támadó.

      Törlés
  56. Szia.
    Azt írtad, csak hogy kötekedjek, nincs pozitív társadalmi hangulat. Akkor kik veszik a részvényeket, ha nem a bizakodók? Elképzelhető, hogy ilyen pénz beáramlás mellett azt mondják, nem veszek részvényt, hanem tartom 0%-on?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A komoly devizákra 0,2% a betéti kamat, vagyis 0.
      A középosztály, akinek még maradt valamije, vagy leépítette a vállalkozását fél, hogy elinflálódik a számlaegyenlege. Ráadásul folyamatosan hívják őket az alapkezelők, hogy de milyen sokat emelkedett a piac az elmúlt években, nézzék meg. Közben ingatlanba (helyesen) már nem mernek beszállni, végül jobb nem lévén tőkepiacokra lépnek be, de közben tele a nadrágjuk.
      Ha nem negatív érzés hajtaná őket, ha pozitívan gondolkodnának, akkor vállalkoznának, ha más nem, hát egy x-edik ingatlan vásárlásával és kiadásával. Akkor az értékteremtésben, innovációban, munkahelyek létrehozásában mesterkednének.

      Vegyük már észre, 0 a hitelkamat, illetve 0-t hoz a bankbetét, ennek ellenére globálisan nincs beruházás és reál GDP növekedés. Ha optimisták az emberek, akkor ilyen helyzetben túlpörögné magát a gazdaság, nem győznék lassítani a növekedést. Továbbá "helikopterből öntik a pénzt" a gazdaságba, mégsem sikerül inflációt generálni. Mert a gazdaság pszichológiai okokból nem szívja fel a likviditást, hanem spekulatív területekre áramlik.

      Nagy böjtje lesz ennek, mert gyakorlatilag a jövőt éli fel a politika haszontalan mentőakciókban. Ami erőfeszítést beletettek ebbe az szinte 100%-ban elég a rendszerből, amikor bekövetkezik a következő Ciklus szintű lefelé kör. Vagyis nem ér célt, de legalább elpazarol egy csomó erőforrást.

      Törlés
  57. A válalatok a kézpénz állományukakkal saját részvény vásárlásokba kezdtek, ez nem elég a szinten tartásához a részvények terén? Egy kicsit hagy kötekedjek, jó veled. Pozitívan értem. Feltételezzük, hogy a giga válalatok nem tudják, -majd akkor vásárolunk vissza saját részvényt ha az lefeleződik? Buffet bácsi meg Soros bácsi most vásárolják be magukat az ami bankokba?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha a szerkezet kész, akkor "sok lúd disznót győz". Az árak két dologtól eshetnek, 1) ha sok a vevő, de még több az eladó, vagy ha egyáltalán nincs vevő és eladási vákuum keletkezik. Szerintem a következő lefelé kör egy brutál konszenzusról fog szólni, amikor nem lesz kinek eladni, mert senki sem akarja majd tartani a csomagot.

      Ennek a 2011-ben publikált mintájára meg tudod jeleníteni, mire gondolok.
      http://4.bp.blogspot.com/-0sWtezNMwBo/TbXOhwTp8-I/AAAAAAAAA3Q/uMxkOXNOoOE/s1600/forgalom_kevesea.jpg

      Törlés
    2. Miből gondolod, hogy egy impulzív lefelé körnek nagyobb most az esélye mint egy impulzív felkörnek? A hosszútávú ciklusok természetéhez könnyedén hozzátartozhat, hogy ritmikusan lezajló alakzatok mentén egyszer csak szintugrást hajtanak végre valamelyik irányba. Szvsz jelen pillanatban ez a szintugrás sokkal esélyesebb felfelé mint lefelé.

      Törlés
    3. A logika a 2009-ről felfelé tartó 7 db hullámról és annak nagyobb kép kontextusáról itt van fent a bejegyzésben.

      Nem tudom mit jelent a "szintugrás".

      Egyelőre nem állítom, hogy nagyobb az azonnali esés valószínűsége. A közelgő Ciklus elnevezésű trendszint készre fejlődésére hívom fel a figyelmet. A Ciklus szót azért írom nagy betűvel, mert ez nem azonos a klasszikus TA ciklus fogalmával. Ez a trend egyik rétegének a neve Elliott szerint.

      Végül láthatod, hogy így írok a valószínűségről:
      "Aki nagyon profinak érzi magát az a kritikus szint letörése után shortolhat három hullám emelkedés pullback-et, de ez még ultra agresszív stratégia. Onnan lesz azonban elfogadható (minimálisan szükséges) 35-40% esélye annak, hogy bent van a Ciklus b csúcs.

      Törlés
  58. Üdv

    Valóban a kormányok és a cégek mindent megtesznek azért, hogy a tőzsdék emelkedjenek, mert most már a közember számára is feltűnik, hogy a sok pénzügyi segély csomag hová tűnt mert a gazdaság toporog a munkanélküliség nem javul a fogyasztás stagnál különben egyet nem értek ha tőzsdékbe pumpálják a pénz ezzel mit akarnak elérni? Talán látszat kirakatott, hogy rendbe van minden?
    Ha ne talán tán mégis esésnek indulnak a tőzsdék ilyen nagy állami érdekek mellett kérdés meddig hagyják esni pl. tavaly tavasszal alig estek valamicskét máris a short tilalmat fontolgattak sőt ilyen kemény felügyelet mellett még azt sem tartom ki zártnak, hogy a meglévő long pozik eladását is fel függesztik.
    Ezért ilyen erősen befolyásolt tőzsdei környezetbe a fenti hozzá szólóval egyetértek, hogy egyáltalán elliotti ciklus érvényre jusson.

    TWER

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. - Egyetértek, elég drasztikus lépések várhatók az esés 'kezelése' végett: a bibi, hogy ezek valószinű csak mélyíteni fogják a pánikot.

      - Nem (közvetlenül) a tőzsdékbe pumpálják a pénzt, hanem pénzt szorítanak ki az államadósság-piacokról. Mellékhatás, hogy relative drágává válik a menedék (állampapírok).

      - a kiszorított pénz 'körbenyírása' ~ minden fronton várható, szerintem. Ciprus csak egy első próba - valamivel pótolni kell az infláció adósság- és megtakarítás-égető hatását, anélkül, hogy bevállalnák a számszaki hiperinflációt.

      - amúgy a nyomtatott/kiszorított pénz a várható zuhi után jó eséllyel relative hamar új csúcsokra nyom majd minden indexet.

      Szerintem.

      Törlés
  59. Megjelenés ideje: 2012.10.29.

    Great debate between Bob Prechter and Peter Schiff in late October 2012.

    http://www.youtube.com/watch?v=MZfqCTuC_zw

    Deflation vs. inflation

    VálaszTörlés
  60. Nyugodj meg, Twer, érvényre jut a hullámelmélet. Nem lehet manipulálni a tőzsdét. Aki manipulálni igyekszik az eleve nem érti a játék lényegét.

    Amint mondtam, a tőkepiacokra a kormányok szándéka ellenére áramlott a likviditás. Nem azt érték el vele, amit szerettek volna, mert a mögöttes mozgató erőt - a globális társadalmi hangulatot - nem értik, nem ismerik el és nem tudják befolyásolni. Legfeljebb néha, nagyon drágán pár órára sikerül nekik. Ha a kormány dönt úgy, hogy növelni kell a kibocsátást, akkor minden forintból, amit a növekedésre költ 5 fillér éri el a célt, a többi célt téveszt és nem a szándékolt helyen, vagy irányba köt ki. Ha a globális hangulat hullámát meglovagló vállalkozó fektet be, akkor akár minden forintjából 98 fillér jó helyre megy, a célt szolgálja és esélyes, hogy életképes struktúrát hozzon létre, ne pedig a status quo-t őrizgesse vele.

    Inkonzisztens módon ide-oda csapongásnak tűnik, ahogyan gondolkodsz. Összpontosítsunk a számokra, az arányokra és ne gyártsunk elméleteket, amiben kormányok, jegybankárok, manipulátorok szerepelnek, mert arra van csak esélyünk vele, hogy a kognitív folyamataink alárendelődnek és megmagyarázzák az érző agy impulzusait. A racionalizálás, az elméletek gyártása persze jó érzés, okosnak látjuk magunkat, ha találunk logikát, de nem kifizetődő.

    A dorgálást nem pellengérezésnek, hanem felhívásnak szánom. A tudatosság, a konzisztencia fokozására szeretnélek irányítani vele.

    November 16-án indult a felfelé kör, ahonnan eredetileg 4,5 hónap emelkedést vártunk. Néhány hete volt olyan pillanat, amikor úgy tűnt rövidebb is lehet, mert gyorsabban haladt a szerkezet. Végül ma telt le a 4,5 hónap - nézzük mi történik.

    VálaszTörlés
  61. Sziasztok!
    A fenti kérdésekhez és gondolatokhoz lenne egy megjegyzésem. Egy fontos dolog: Eliott hullámelmélete nem a tőzsdét írja le, hanem a tömegek, ill. a társadalom vislekedését, annak hangulatát. Az csak egy részletkérdés, hogy mindezt a tőzsdén képezi le, illetve ott méri, (egyrészt, mivel máshol nagyon nehezen lehet mérni, másrészt) mert rájött arra, hogy az, ami a tőzsdéket igazából mozgatja, az nem a fundamentumok, hanem a tömegek hangulata, ami az ő várakozásaikban képeződik le. Ilyen módon, ha belegondolsz, a kormányok mentőakciói, az un. manipulációk nem az elméleten kívül állnak, hanem pontosan részei a társadalom hozzáállásának és hangulatának. Az ilyen jellegű manipulációk, pl. a pénzpumpa, éppenséggel járhatnak olyan következménnyel, ami a tőzsdén pl. exanded flat korrekció B hullámát eredményezi.
    Üdv, desertfox

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. így van, Desertfox, ez Elliott perspektívájának tökéletes összefoglalása

      +megjegyzés: a manipulációval történő bepróbálkozás valóban nem rendszeren kívüli elem, hanem a szavazó tömegek hangulata, elvárása alapján végrehajtott politikai akció, vagyis nem oka a tőzsdei mozgásnak, hanem következménye a hangulatnak. Mi a következő lépés? A szavazók kihátrálnak a mentőakciók mögül, ezért a politika is kénytelen feladni azokat. Viszont azért nagy a baj, mert időközben a gödör aljára esve éveken keresztül ástak még tovább, úgyhogy most már nemcsak a kreditkártya tulajdonos, nemcsak a lakástulajdonos, nemcsak itt-ott izoláltan egy-egy cég, önkormányzat, vagy az államháztartás szállt el, hanem komplett kontinensek, ld. Európa van az adósság fojtásában.

      Magyarország nyomasztóan szép modellje a folyamatnak: a deficit elleni küzdelemben, leállt a gazdaság, elfeledkeztünk a beruházásokról, a nem hatékony állam egyre több helyre lépett be, ami miatt még több adót és sarcot igyekezett beszedni még tovább fékezve a versenyszférát, ráadásul eközben végig nőtt az államadósság. Nemes egyszerűséggel ez a közgazdasági game over, amikor begyorsul a spirál.
      Mellesleg úgy megjegyzem, hogy államadósságot növekvő GDP-ből fizetünk vissza, nem elvonásból.

      Mindegy, az ördögi kör nem jött volna létre, ha 1) nincs a pesszimizmus hulláma, és 2) a politika nem ül fel a pesszimista hullámra és mélyíti a válságot.

      Apropó, úgy globálisan valaki belegondolt már mi lesz a jelzálogpiaccal, ha emelkedni kezdenek a kamatok? Csak pár %-ot fel a nulláról? Esetleg?

      Törlés
    2. Üdv Cimballi!
      Mit tartasz most az emelkedés szempontjából kritikus szintnek? A minimális célárat éppen nem érte el (vagy elérte), ezzel már kész is lennénk?

      Üdv,
      CJ

      Törlés
    3. Szia CJ, 1571 volt a minimum cél, míg 1570,57 van a hivatalos jegyzőkönyvekben hétfői maximumnak. Ez eddig pipa, elég közel járt.

      Ha háromszög volt a korrekció március 15-től, akkor bent van a csúcs. Ha zigzag és azóta egy diagonál, akkor a hétfői esés egy korrekció, mégpedig (iv) / [v] / 5 / (C) / [y] / Ciklus b és igazán marginális új csúcs következik 1582-ig bezárólag, bár magam már csak 1-2 pontot adnék neki.

      Mindegy mi a cél, innen a kérdés az emelkedés kritikus támasz szintje. Mivel nem lehet eldönteni a hsz, vagy diagonál dilemmát, ezért a két változat közül az alacsonyabb lesz kritikus. SPX 1546.

      Aki nagyon profinak érzi magát az a kritikus szint letörése után shortolhat három hullám emelkedés pullback-et, de ez még ultra agresszív stratégia. Onnan lesz azonban elfogadható 35-40% esélye annak, hogy bent van a Ciklus b csúcs.

      Törlés
    4. Pontosan, Vik. Szerdán megnézhetünk egy csúcsot, amit vagy 5-6 évig nem látunk viszont... legalább.

      Ugyanakkor ismét megemlítem az elsietett belépő kockázatát. Elég tájékozott vagy a tekintetben, hogy mit lehet diagonálnak nézni, ami valójában nem az. Egy-kettő sorozatot, ami épp az ellenkező irányba (itt bull) szól nagyot. Nem hinném, hogy ez a helyzet, de érdemes megvárni, amíg törik legalább az egyik diagonál jelenlétét igazoló nevezetes szint. Találati irányban óriási a különbség, ha fekete és ha fehér gyertya után shortolsz.

      Arról se feledkezz meg, amit a kontextus körül a fentebb hozzászólók lebegtetnek, miszerint ez a csúcs még csak a Minor 3-as vége lesz. Nem mondom, ezt a lehetőséget is figyelni kell fél szemmel, de nálam nem elsődleges. Mindenesetre ez a két alternatívája, vagy ha úgy tetszik, kritikája van az álláspontomnak.

      Törlés
    5. Köszönöm! Igen, vannak fenntartásaim, ezért írtam, hogy ha ED, mert ha diagonál is, lehet akár LD, vagy 1-2 1-2 sorozat, bár nálam is kisebb ezek valószínűsége. Az esésből meg majd meglátjuk, milyen szerkezet alakul.Nehezen szokom lelkileg a sok variációs lehetőséget állandóan, de ezt látom számomra a siker útjának.

      Törlés
    6. Nézd meg milyen szépen egyre több idősíkon kezd működni a bear ellenállás zónája. Előbb a 240-percesek, most már az órások is a tartományon belül divergálnak, vagy konvergálnak.

      Törlés
    7. Kicsit hiányosnak érzem, ha ED volt. mit gondolsz Cimballi? Lehet olyan, hogy az 1-2 1-2 mindkettő LD?

      Törlés
  62. Szia Cimballi!

    Csak annyit szeretnék kérdezni,hogy te mit tartasz viszonylag biztonságos menekülőeszköznek?
    Azt írtad ingatlan nem, ha jól emlékszem az aranyról is ez a véleményed!
    Egy kisember hogy tudja kivédeni, vagy mivel járhat legjobban(azaz nem veszit el mindent)?

    Előre is köszönöm!

    Üdvözlettel:
    Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak "viszonylag biztonságos" van. Ebben az időszakban nincs tuti biztonság. Valami minél közelebbit válassz a cash-hez, vagy egyenesen cash-t. Nem kell kamatot gyűjteni, mert defláció lesz, ilyenkor nő a pénz vásárlóereje. Majd 2-3 év erőteljes defláció után mindet el kell költeni ingatlanra, termőföldre, talán valami jól megválasztott nyersanyagra. Talán a mai ár kevesebb mint 1/3-ért fogod tudni megtenni ezt. Messze kerüld el a hitelfelvételt, véletlenül se vegyél vállalati, vagy önkormányzati kötvényt. Viszont ne legyél maximalista, nincs tökéletes recept.

      Törlés
    2. Köszönöm a választ!

      Azt elképzelhetőnek tartod,hogy a termőföld, ingatlan, bármi az 1/3-át éri de a cash-em az 1/10-ét se?

      kicsit maradi vagyok! forintban kapom a fizetésem, forintban tartom a megtakarításom nagy részét, viszont annyi mindent olvastam, hallottam, láttam már itt a neten és nem tudom kiválasztani azt a devizát ami tutti értékálló!

      Ezt megkérdezhetem még!?
      miben, melyik devizban van esélyem értékmegörzésre?
      USD,EUR,CHF,JÜAN,JEN vagy valami más?

      Köszi!

      Üdv!

      Törlés
    3. Sajnos a forintban nem ilyen egyszerű gondolkodni, valóban. Más devizába menteni a vagyonod, amikor Magyarországon élsz elég spekulatív húzás. A spekuláció viszont nem szolgálja az értékmegőrzés dolgát. Őszintén nem tudom a választ. Az biztos, EUR-t és JPY-t nem választanék. Utóbbi azért veszélyes, mert ott lesz legelőször infláció.

      A defláció abban a devizában lesz a legerősebb, amiben a legtöbb hitel van és ez az USD. CHF és CAD a világ két stabil bankár valutája, közben a CAD még nyersanyag deviza is, Kanada gazdagabb készletei miatt, mint ami jóformán bármely más államnak van. Ennek ellenére eleinte a gyengülését várom (a jelenlegi technikai kép alapján). Talán építs ezekből egy portfóliót.

      Törlés
    4. üdv névtelen

      Ha Magyarországon élsz nem tudom hogy nem vagy tisztába a termőföld árával még véletlenül se hasonlítsad az ingatlanhoz, jelen esetbe az a helyzet e termőföld piacán, hogy az EU. átlag harmadát esetleg Dunántúlon a felét eléri a vételi ár na egy pl. jelenleg 8eft/ha már tudsz venni 2016-20-ig ez 4 milla lesz. DE még ebben az esetbe is kb. 80-85%-os szinten fog mozogni az EU. átlaghoz.

      TWER

      Törlés
    5. Szerintem a termőföld árak azért nem fognak az eu-átlaghoz emelkedni egy jó ideig, mert az árupiacon nagy esés indult el (búza, kukorica, stb...). Továbbá meglátjuk milyen lesz az új Ftv, de eddig is komoly korlátjai voltak a tulajdonszerzésnek (ezek szerintem a jövőben is megmaradnak, csak a külföldiekkel szembeni diszkriminációt fog megszűnni, enyhülni). Nem vagyok szakértője a témának, de szerintem emiatt egy áremelkedés elve kevésbé lehet intenzív, mint a sima ingatlanpiacon...

      Igazi boom majd csak szerintem akkor lesz, amikor az árupiacon is visszajön a nagyobb bika. Tévedés jogát fenntartom :)

      Törlés
    6. brikka a tévedés jogát én is fenn tartom de az árupiacnak semmi de semmi köze vagy minimális ráhatása van a termőföld értéke itt az irány adó az arany korona érték a termőföld értéknövekedése mindenkép be fog következni nem mondom azt hogy meg 10 szereződik mint 90-töl de még egy 4-5 szörös emelkedés benne van sokkal de sokkal értékállóbb mint az ingatlan nekünk családi dinasztiákon át van földünk annak idején még feljegyzést is mutatott nagyapám hogy 3 hold földet kénytelen volt eladni a 29-33-as válságba és 2- ször annyiért adta el mint válság előtt én most is azt mondom a termőföld érték állóbb mint az arany élelmet termelsz rajta de az aranyon nem tudsz termelni és venni sem ha nincs.

      TWER

      Törlés
    7. Én pont emiatt gondolnám, hogy egy ideig még nem fog emelkedni, mert a hozzá kapcsolódó termékek áraiban nagy zuhanás jöhet. Magyarul ha így lesz, kevésebb hasznot fog majd hozni a termelés, így szerintem inkább a spekulatív tőkének lesz nagyobb a beruházási hajlandósága...(mert a termelő nem tudja majd kitermelni a beruházások értékét, mert 1/3 áron tudja majd eladni a kukoricát, búzát, stb...2-3 éven belül) de a befektetők (főleg a nagyobbak) a tulajdonszerzési korlátok miatt továbbra sem tudnak majd olyan szinten benyomulni, érvényesülni, mint más ingatlan esetében. Ettől függetlenül jó befektetés lehet, csak én személy szerint várnék még vele.

      (amúgy ha valaki az ingatlan piaci boom első szakaszában vett ingatlant még mindig drágábban adhatja el, mint mikor megvette, de ettől még lehet, hogy a megtakarítása értéke kevesebbet ér az infláció miatt.)

      Törlés
    8. Nem tudom brikka de megint csak egy pl. olyan helyen volt 91-be 1 ha földem, hogy kénytelen voltam el adni 18000ft/ha ez jó ár volt mert az átlag 15000 ért ment, figyeld ugrok 14 évet 2005 mindegy milyen el osztás révén örököltem 5 ha földet még reklamáltam is a közjegyzőnél hogy túl lett értékelve mivel hektárját 72000 ft-rt számolták még a piaci ár 65000 körül mozgott azóta csak 8 év telt el és most hektárját 800000ft-ért min de 1,2 ért is el tudnám adni és még hol van az EUs 6millios ár.

      TWER

      Törlés
    9. Kiegészítés a közjegyzőnél a reklamáció azért volt mert magasra lett értékelve és az illeték abban az időbe az értékre volt ki róva ami brutál %-ék volt mert a másik örökös akire a nagy értékű ingatlan maradt a töredékét fizette illeték ként mint én a föld után ée mondtam is a közjegyzőnek hogy a vételárat fizetem majd nem illeték gyanánt a válasz az volt hogy nekem ezt nem kellett meg venni tehát a vételi ár engem nem terhel mert abban az esetbe is ugyan úgy kellene illetéket fizetni.

      szvsz. elliott az árú piacokra legkevésbé érvényes akár milyen hullám jönne elliottilag ha nincs termés nem eshet az ár.

      TWER

      Törlés
    10. Na de nézd meg mekkora bull piac volt az árupiacon. Szerintem van összefüggés a kettő között.

      Törlés
  63. Szia Cimballi!


    A fenti blogbejegyzés harmadik Dow ábráján a 2007-es csúcsot egy irregular flat B hullámának jelölöd. Tudtommal ilyen esetben a B hullám max. 25 százalékkal haladhatja meg az 5-A szakasz hosszát. A fenti ábra ennek a feltételnek nem felel meg. Erről mit gondolsz? Továbbá azt szeretném kérdezni, hogy a 2009 márciusától indult emelkedés számozható-e impulse-nak? Az én értelmezésem szerint fenn áll egy ilyen lehetőség is, ebben az esetben az umpulse teteje 21000 pont környékére mutat.

    Köszönöm a válaszod:

    Zs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hi,

      exp. flat b a*1.382 lehet. (Lásd: sematikus ábra a postban)

      Törlés
    2. Itt a válasz. 138,2% az optimális, a SP500 tickre annyi volt. Maximum 162% lehet ennyit pontosítok.
      A 2009-ről induló emelkedést nem tudom 5 hullámnak számozni.

      Törlés
    3. Kedves Brikka! Nyüzsögsz mostanában az ajróban? Szerinted hol tartunk most benne?Be tudnám számozni naposon 4-ik hullámnak is ezt a zászló szerűséget,de akár már az 5 a-b hullámnak is,várva a "c" hullámot a hétvégén.
      Szerinted? Köszönöm!

      lheebamy

      Törlés
    4. Szia,

      Szerintem vagy kész az impulzus 1.37 környékéről, amelynek 5. hullám egy ED, vagy ha új aljra megy, akkor sanszos, hogy az ED valójában 1-2 sorozat lesz. Tegnap alacsonyabb idősíkon úgy tűnik, hogy kialakult egy pull back, amelynek C hulláma diagonál lehetett. Elsődleges célár mára nekem a kiindulási zóna.

      Aztán meglátjuk, lehet, hogy neked lesz igazad :)

      Törlés
    5. Cimballi korábbi számozása lekerült a napirendről?

      Létezik olyan '2' valamilyen kombinációban, ami kiadhatná ezt a táguló-csökkenő izét naposon, ami az LD variáció után jön?

      A magam kis nem-Elliott eszközei szerint ide most valami igazán randa, agressziv esés passzolna.

      Törlés
    6. Elnézést, megkeveredtem. Itt a jobboldali verzió szerint impulzus mehet délnek: http://4.bp.blogspot.com/-lOvFqca_PIg/UT6i9VQDj_I/AAAAAAAAB4A/wkdGmCGcxDM/s1600/MAR11_EURUSD_weekly.JPG

      Ez már nem játszik szerintetek?

      Törlés
    7. Szerintem ez is egy lehetséges értelmezés...

      Törlés
    8. Szerintem játékos lehet,de:Most lehet,hogy lefutott az első öt hullám,ami a linkelt képen megfelelhet majd a nagy 1-es hullámnak.Onnan korrekció valószínű 1,3 fölé,és majd onnan indulhat a hoszabb harmadik hullám.Ha megnézed időben kb. 2014 végére várható a paritás körüli érték.

      lheebamy

      Törlés
    9. Viszont emezen a képen: http://2.bp.blogspot.com/-bXxKUN8qexM/UT6oHxnW_fI/AAAAAAAAB4g/_cZ4Ocs_Drk/s400/MAR11_EURUSD_H4.JPG az sejlik, hogy a várt impulzus első hulláma ~ március elején befejeződhetett.

      A fentebbi kérdésem pedig a maga kuszaságában arra vonatkozott, hogy az azóta tartó időszakra van-e valami olyan számozás, ami alapján besorolható kettesnek?

      Ui.: most én robot vagyok, vagy másnak is kell 4-5 frissitést nyomni a captchára, mire felismeri?

      Törlés
    10. Szerintem rossz a rajz,nem ott van a 3 hullám vége.Mint írtam,szvsz. vagy most vagyunk a negyedikben,vagy az ötödik a-b vel bíbelődünk.

      Törlés
    11. Ezért kérdeztem,mert én bullnak láttam.A helyzet MOST úgy néz ki,hogy valószínűleg 5 hullám a-b épült.Holnap jöhet??? a C hullám 1,3 felé.. ???

      Törlés
    12. szvsz bikacsapda lesz...a horog bear volt, el is sült lefelé új aljra (összességében pedig a tegnapi csúcsról 3 hullámban jött le a mozgás). Így számomra inkább az a kérdés, hogy egy LD+flat lesz, vagy egy magasabb szintű B hullám volt a mai alj (DZZ)...Persze lehet, hogy tévedek...

      Törlés
    13. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajta. Elég csúnya :(

      Törlés
    14. Ha flat, akkor nem lehet a diagonál része

      Törlés
    15. Jelen állás szerint a "B" hullám az életszerűbb nekem.Főként,ha mellénézem a 360 pipes jen gyengülést is.Ez utóbbi azt sugallja,hogy megnyugvás,(vagy sávozás jöhet az ajrónál is ami már nem mindig korrelál a tőzsdékkel)addig amíg a jen 100-ba nem ér.

      lheebamy

      Törlés
    16. tipp: nagyobb korr. első hulláma volt ez a flat

      Törlés
    17. Szerintem a "C" valahol 1,305 körül érhet véget majd,így egy 1,29 körüli visszatesztnél long.Ez lehet talán a korrekció első nagyobb fel hulláma ami öt kisebb hullámból áll.Még mindig működnek a szalagcim hatások.Az elmúlt héten volt olvasható,hogy ismét rekordra emelkedett az ajró shortok állománya.Itt működni látszik az ellenhatás.A jennél is hasonló volt a helyzet,úgy tűnik annál nem működik.

      lhebamy

      Törlés
    18. Eu-ban engem zavar, hogy 240 percesen az RSI nem lett még bika (bár formálódhat egy bull horog, de akkor annak 12-ig el kell durrannia, ezzel szemben viszont naposon szerintem van egy bearish slingshot lehetőség, aminek még ma el kell sülnie, hogy érvényes setup legyen belőle)

      Korábban nagyon vártam ezt az intenzív felfelé kört az ED kiindulási pontjáig (1.31 fölé), ki jöhet így is az ED, mert be tudom számozni, csak akkor a 4. hullám nagyon, de nagyon aránytalanul nagy lenne. Sokáig gondolkoztam azon is, hogy az is könnyen lehet, hogy egy minor A-B-C lesz 1.37-től indult mozgás, ahol C=A*0,5

      Meglátjuk...

      Törlés
  64. Az 1-2-1-2 felfelé most igencsak benne van a pakliban, ehhez mondjuk lassan meg kellene jönni a kitörésnek.

    Dani

    VálaszTörlés
  65. Szép lépcsős, de inkább csak nézek, nem szólok.
    B.Péter.

    VálaszTörlés
  66. Ma majdnem megvolt a történelmi csúcs. Fordulunk délnek? És most hagyod el a hajót? : )

    VálaszTörlés
  67. Ha innen fordulunk, akkor a kitörés valószínű, h jövő hétre tolódik. Viszont ehhez új alj nem jöhet!
    Dani

    VálaszTörlés
  68. Húbazze nekem megenn itt az agyamageddon....:-DDD


    Üdv:

    Kwi

    VálaszTörlés
  69. Szia Cimballi!
    A kritikus támasz alatt járt az s&p, ezek szerint a csúcs bent lehet?

    CJ

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na az engem is érdekelne, a mostani állásról Cimballi mit mond..

      Törlés
  70. csucs majd akkor lesz benn ha kiveszi az 134x-et....addig uptrend...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor jó későn fogsz a beragadt longokkal rájönni, hogy vége az uptrendnek.. adott esetben persze..

      Törlés
    2. Cimballi 1546os kritikus szintről írt pár napja, ezért kérdeztem.

      Törlés
    3. Csak visszacibálták 1552-re a végére... eladók eltűntek... viszont dax maradt a pincében, szépen szétvált minden..

      Törlés
    4. Hát ez az esés elég korrektívnek néz ki.
      Jöhet az új csúcs!

      Törlés
  71. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Kwisatz, saját felelősségedre írsz be, szólsz be kollégáknak és viseled ennek következményeit. Már egyszer-kétszer elmondtam, hogy nem foglak megvédeni a neked kellemetlen válaszoktól, mert egyetlen nem provokatív érdemi hozzászólásod sem volt az évek alatt. Azaz, nem egy-egy véletlenül félrecsúszott, kivételes hozzászólásról beszélünk, hanem szisztematikus provokációról. Sokszor felszólítottalak, hogy fejezd be a többi olvasó heccelését.

      Nem állok vigyázba és figyelem, hogy mikor válaszolnak neked vissza hasonló szándékkal, nem nézegetem, hogy amikor valaki a nem létező nickedet használja, azt milyen IP-címről teszi, hogy töröljem gyorsan. Ezután sem fogom. Ellenben minden személyeskedő hozzászólást, amely a te IP-címedről érkezik mindaddig válogatás és további megfontolás nélkül törlök, amíg a hozzászólásaid minősége méltatlan a blog szellemiségéhez. Most is a "szemét" és a "köcsög" jelző szerepelt a két soros mondandódban és ugyanakkor semmi a piacokról.

      Mindez nem jelenti, hogy nem fejtheted ki hogy milyen pozitívan látod a tőzsdei árfolyamok alakulását, ha éppen úgy látod. Több, az enyémmel ellentétes véleményt tartalmazó hozzászólás szerepel itt ezen post alatt is.

      Törlés
  72. Sziasztok,

    ha az 1,37-ről induló esés:
    1./ impulz, akkor szvsz a IV. hullám van kialakulóban. A 4.-ei alj nem teljes impulz max. egy zigzag, szóval szerintem nem a teljes kéthavi esés alja
    2./korrektív, akkor valóban lehet egy abc korrekció, amit brikka is írt, akkor viszont még feljebb mehet mint 1,37

    http://kepfeltoltes.hu/view/130406/eurusd_60_www.kepfeltoltes.hu_.png

    Szerintetek?

    üdv.,timmy

    VálaszTörlés
  73. Szia, B. Péter vagyok.
    Már a németek zárva voltak, amikor az amerikai indexeket megrántották.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)