AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. június 8., kedd

Beszélgetések Elliottról - Június

A téma, amit ez alkalommal kibeszélünk gyakorlatilag egy ideje már bennem érlelődő blogbejegyzés, amit egyáltalán nem bánok, hogy végül a "Beszélgetésekben" öltött formát. Érdekességként azért elárulom, ha nem így lenne, akkor "A tömeg erre tart" címet kapta volna. (Cimballi)


Kissherceg: Rendszeres Beszélgetések rovatunk a májusi száma után annyi kérdést kapott, hogy sokat nem kell gondolkoznom, mit kérdezzek. Főleg azt kell megbeszélnünk, mi a mozgatórugó Elliott elvei mögött? A társadalmi hangulat miként határozza meg a trendeket? Hogyan? Miért?

Cimballi: A csordaszellem adja a magyarázatot. Vagyis az, ahogyan tömegben vagy egy hálózat részeként működnek az emberek. Angolul herd behavior a kifejezés.

Kissherceg: Mi ez tulajdonképpen?

Cimballi: Tömegben együttes viselkedést mutatunk, nagyon gyorsan átvesszük a környezet impulzusait, véleményét, ahelyett, hogy egyénileg gondolkodnánk. Kötődni kezdünk a tömeghez, mert kényelmesebb, kevesebb energiát igényel a tömeggel tartani. Kevesebbet annál, mint kilógni belőle, vagy független álláspontra helyezkedni.

Kissherceg: Hogy néz ki ez a tömegben cselekvés a tőzsdén?

Cimballi: Sokkal jobb érzés olyan részvényt vásárolni, aminek az emelkedésében mindenki egyetért. Sokkal nehezebb azt mondani, ellentétesen látom. Iszonyat erőfeszítés, sőt egyenesen ijesztő egy olyan pozícióról dönteni, ami szembe helyezkedik az újságok címlapjáról ránk ordító okosságokkal, a brókercégek elemzőivel, a politikusok nyilatkozataival. „Most komolyan, menjek szembe a haverom, munkatársam véleményével, esetleg azzal, amit fórumoldalakon ír a többi ’csordatag’?”

Aha. Egyre jobban értem, miért kerülöd a híreket, miért kezded kizárni a politikát. Ám azt is látom, közben intenzíven fórumozol. Nem lenne jobb az internetet, illetve az egész social media-t is elkerülni?

Egyrészt jóval kevesebbet fórumozom, mint pár ével ezelőtt, másrészt megtanultam hová tenni a hozzászólásokat. Rengeteg mindent ki lehet szűrni belőlük a tömeg kollektív hangulatára vonatkozóan.

Azt mondod, Elliott elmélete 100+ évvel ezelőtti grafikonokon is működik. Ezek szerint akkor is, amikor még nem volt internet. Van valami hatása a világhálónak a csordaszellem alakulására?

Sokszor eltöprengek ezen és arra jutok magamban, hogy igen, méghozzá komoly hatása. Ma azokon a csatornákon, ahol a fontos adatok, hírek, információk pillanatok alatt eljutnak a világ legtávolabbi szegletébe, a hangulathullámok is gyorsabban és intenzívebben képesek terjedni. Lényegesen gyorsabban, mint ahogyan például az 1800-as években ez lóháton valósult meg a legegyszerűbben.
Következésképp egy pánik nem tud lokális jelenség maradni, pillanatok alatt globális kiterjedésűvé válik. Ez a gondolatsor abba az irányba mutat, hogy a mostani válság rendkívül mély, de a mértékéhez képest esetleg gyors lefutású lehet.

Ki/mi irányítja a tömegek viselkedését?

Épp ez az, hogy senki.
Februárban az egyik bejegyzésemben lefordítottam pár gondolatot Robert Prechtertől, de link helyett inkább felidézem neked:
A tőzsdei játékosok „a társaikat figyelik, éberen, hátha iránymutatást kapnak arra vonatkozóan, hogy mi lesz a következő lépésük.” Ebben a viszonyrendszerben viszont nincs vezér. „Valójában a tömeg egészére tekintenek vezetőként, miközben az csak követőkből áll. Amikor nincs vezér, aki kijelölné az irányt, akkor a csorda hangulata az egyetlen tényező, ami a cselekvést irányítja, azaz a csorda sajátmagát vezeti."

Vagyis minél bizonytalanabb a tőzsde közönsége az iránnyal kapcsolatban, annál inkább egymást figyeli, és annál könnyebben hajtja bele magát valami szélsőségbe?

Valahogy úgy. És ezt nap mint nap tetten érhetjük, elsősorban persze a tőzsdei grafikonokon, de gyakran más, egészen hétköznapi területeken is. Van egy fantasztikus ábrám, amit nem én rajzoltam, hanem az Elliott és a többiek blog látogatói. Május 6-án este volt az amerikai piacokon a flash-crash, az a bizonyos napon belüli 10%-os esés. Elég rendkívüli piaci szituáció, érdemes megnézni mit tett a látogatószámmal.
Egy csökkenő háromszögből új csúcsra tört, mert mindenki próbált kapaszkodót találni. A tömegben az orientálódás egymás figyelésén keresztül történik, aminek ma már legegyszerűbb módja az internet böngészése, a hír-, fórum és blogoldalak fokozott látogatása. Nyilván nem az én oldalam látogatói statisztikája a legjobb indikátor a jelenség követésére, de elgondolkodtató, hogy még egy ilyen ismeretterjesztő oldalon is meglátszik a jelenség.

Mi mindent lehet elemezni technikailag! Amikor pár hete mutattad az ábrát, már akkor is lenyűgözött az üzenete. Van valami más példád is, ahol tetten érhető a „láthatatlan hálózat”?

A napokban volt egy írás az Elliott Wave International oldalán „Dobd el a jelzálogot! Élj szabadon!” címmel a szándékos csődről. Arról szól, amiről én már a Defláció c. bejegyzésemben is írtam, hogy egyre több amerikai család, akik egyébként ki tudnák fizetni a havi törlesztő részletet, inkább elhagyják az otthonukat. „Kisétálnak” a jelzálogból, mert az ingatlant terhelő jelzálog jóval magasabb a ház/lakás valós piaci értékénél. Egyszerűen otthagyják a banknak, kezdjen vele, amit akar. Lassan egy éve tart a folyamat, de csak most kezd begyorsulni. Miért? Mert ez a kisétálás a csorda normái szerint eddig nem volt „sportszerű”. Csakhogy az Economist-ból idézett statisztika szerint az, akinek az ismeretségi körében előfordult már legalább egy szándékos csőd, az 82%-kal valószínűbb, hogy elfogadhatónak tartja ezt a megoldást és maga is élne vele.

Vagyis az amerikai háztulajdonosok még a tőkeáttétes ingatlan long pozíciójukkal kapcsolatban is egymást figyelik?

Igen :) és ezért nem ért semmit a kormány beavatkozása. Arra gondolok, hogy a jelzáloghitel kamatának 2%-os csökkentésével akartak olyan házakban tartani családokat, amelyek értéke többszázezer dollárral van a jelzálog értéke alatt. Amíg a közösség nem tartja elfogadhatónak a bankokkal kötött szerződés felrúgását, addig maradnak 2% kedvezmény nélkül is (vagyis az akcióra költött pénz teljesen felesleges pocsékolás), ha viszont azt látják, a környezetükben vannak, akik bevállalják a szándékos csődöt, akkor a kormány a feje tetejére áll, akkor sem tudja megakadályozni a „elsétálást” és vele az újabb lavina elindulását.

Azért még mindig kérdezem, miért van csordaszellem? Hajlok rá, hogy így van, de nekem teljesen irracionálisnak tűnik a kialakulása.

Az is, de azért van ennek egy biológiai-pszichológiai magyarázata. Valószínűleg ösztönös reakcióról van szó, aminek kiindulási pontja az agyunk egy primitív területe. Anatómiailag a limbikus rendszer befolyásolja az érzelmeket, illetve ott találjuk azokat a funkciókat, amelyek a létfenntartáshoz szükségesek. Ilyen például a légzés, vagy a szívverés irányítása, de ide tartozhat a tömegekkel való cselekvés is. Minden itt van, aminek a célja a túlélés biztosítása; a menekülés, harcba bocsátkozás vezérlése is. Ezek az agyfunkciók érthető módon gyorsabbak, mint a racionális gondolkodás, illetve olyan intenzív érzelmeket – ha úgy tetszik impulzusokat – képesek generálni, amelyek időlegesen teljesen blokkolják, kiiktatják a racionális gondolkodást. Erre a beépített automatizmusra azért van szükség, mert néha kifejezetten hasznos a futás, vagyis az, amikor az illető nem áll meg gondolkodni a veszélyről, hanem azonnal cselekszik.

Ez történik a pánik pillanatában? Mondjuk, amikor rátámad valakire egy vadállat az erdőben?

Igen és mindegy, hogy bika, vagy medve. :) A limbikus agy átveszi az irányítást, az emberek kizárólag érzelmi alapon hoznak döntést és cselekedetüknek semmi köze sem lesz a racionális mérlegeléshez. Van erről a Socionomics Institute-nak egy ingyenesen megtekinthető 57 perces dokumentumfilmje. Abban részletesen kifejtik mindazt, amiről itt beszélek > History’s Hidden Engine c. film linkje.

Ezzel válik egyértelművé, hogy a kormányok, politikusok, bankárok, miért nem tudják befolyásolni a társadalmi folyamatokat és a tőzsdei trendeket. Nekem ezzel a megközelítéssel, amióta hallottam tőled, egyszerűbb az életem; kevesebbet gyártok összeesküvés-elméleteket és jobban a helyes kereskedési szituáció kiválasztására tudok fókuszálni. Szóval, még ha nem így lenne, akkor is érdemes volt belegondolni.

Valóban, az emberek többsége hihetetlen energiát veszteget el a manipulátorok keresésével. Azt fogadjuk el, hogy az ember nem egy számítógép! Egyrészt tényleg képes racionálisan gondolkodni és a maga jól behatárolt érdekei szerint cselekedni, de másrészt egy irracionális ösztönlény.

Hogyan keletkeznek a trendek a társadalmi hangulatban?

A hangulat valószínűleg egy a természetben hatékony növekedési formát / alakzatot / ritmust követ: hármat előre, kettőt hátra. A hangulat rajzolja a grafikonokat és létrehozza a társadalom szempontjából hírértékű eseményeket. Az emberek, - élükön a hírszerkesztőkkel - pedig kiválasztják azt a hírt, ami leginkább alátámasztja a piaci mozgásokat, majd a hír, vagy esemény újbóli felbukkanásától várják az ismételt, hasonló elmozdulást az árfolyamokban.

Ezek szerint amit kiváltó okoknak, magyarázatnak tartunk, azok valójában az eredmények?

Szerinted pénteken a Cisco azért esett 3%-ot, vagy a Nikkei hétfőn reggel 3,8%-at, vagy az EUR azért ment új minimumra a dollárral szemben, mert Magyarországon egy önálló devizával rendelkező országban néhány vezető politikus ostobaságokat beszélt? Nem inkább arról van szó, hogy, a szerkesztők azért emelték előre, mert ez volt leginkább összhangban az aktuális árfolyammozgással és a csorda pillanatnyi hangulatával? Ők ennek a specialistái, tudják, melyik téma vonzza oda a legtöbb látogatót, melyik hír váltja ki a legtöbb érzelmet. Ezért fizetik őket, hogy megmondják, mire fogékony a tömeg.
Persze, ha most a napokban tényleg bekövetkezik a közepes krach, amit várunk, akkor globálisan az emberek Magyarországot okolják majd az eséssel, mindaddig, amíg nem lesz egy másik nagyobb esés.

Gondolom, akkor ezek az események / hírek visszahatnak a hangulatra és tovább gerjesztik?

Nagyon logikusan hangzik, de mégsem így van. Épp ez az, hogy a társadalmi hangulat trendje magától változik meg, ha elér egy szélsőségesen optimista, vagy pesszimista állapotot és két pivotpont között csak nagyon rövid időszakokra, legfeljebb órákra, és/vagy az emberek egy kisebb csoportjánál térítheti ki a pályájáról egy-egy váratlan politikai, vagy gazdasági esemény. Ha az események képesek lennének alapvetően visszahatni a kollektív hangulatra, akkor a társadalmi trendek, vagy egyáltalán a trendek sohasem érnének véget. A hangulat eseményeket generálna, az események pedig még egy lapáttal rátennének a hangulatra.

Gondolj csak bele a háborúkba! Mindig a bear-piac végén, vagy az elinduló új emelkedés elején találunk rájuk. A fegyveres konfliktusok a hangulat által létrehozott legszélsőségesebb események, mégis a közelükben fordul a társadalmi trend. Épp kollektív hangulat extrém állapota váltja ki, amikor már inkább a fordulat valószínűbb a pesszimista tartományból. Át is fordul a "social mood" a holtponton, de a negatív események még egy ideig pörögnek tovább.

Kissherceg: Összefoglalom: Nem a hírekkel és az eseményekkel függ össze a hangulat, hanem egymás figyelésével.

Cimballi: És ami a gyakorlatban még ennél is fontosabb, a kollektív hangulat megelőzi a híreket és az eseményeket, ezért nem használható egy hír, vagy gazdasági esemény a hangulat, az árfolyamok és a gazdaság teljesítményének előrejelzésére.

Tovább a "Beszélgetések" júliusi kiadására >

17 megjegyzés:

  1. hát, az Elliott-ról itt nem sok szó esett, picit naprakészebbé, konkrétabbá lehetne esetleg tenni a sorozatot ? Gratula egyébként, főleg Cimballi nagyon hasznos, korábbi írásaiért !

    VálaszTörlés
  2. Ó, dehogynem :)
    Ha valakinek azt mondom, a piacok hármat előre kettőt hátra hullámban növekednek, Elliott impulse alakzatának megfelelően, akkor egy szempillantás alatt megkapom a kérdést: Ugyan, miért lenne így?

    A következő, ami alapvetően felmerül az emberekben, hogy ha elolvas egy-két technikai elemzésről szóló könyvet, akkor miért nem tud mégsem pénzt keresni? És egyáltalán, miért veszít a többség?
    Erről szól ez a bejegyzés. Meg hát egy olyan rovat, ami havonta egyszer Elliott elméletének hátterével foglalkozik.

    Végül, ha aktuális vagyok és azt mondom, az amerikai piac a zárás pillanatában ma
    c /(ii)/[iii]/3/(1)/[3]
    elnevezésű hullámban egy zigzag korrekció végén jár, az nem segít, ha nem mutatom be hozzá a teljes elméletet.
    Az elmúlt hónapokban ezen az "ismeretterjesztésen" volt a hangsúly és készülök több, egyre több elemzésre.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Cimballi,
    nagyon figyelemre méltó amiket írsz és gondolsz a kereskedés pszichés alapjairól, ami szerintem is a lényeg. A telekommunikáció kétségtelenül döntően alakította át az információ áramlását és ezáltal az öngerjesztő és beteljesítő kereskedési döntések sorozata alakul ki, ami az általad is említett csordaszellemet jelenti.
    Egy dolgot azért nem igazán értek ami az USA-beli jelzálogos ingatlanokból való kisétálást jelenti. mégpedig, azt, h hova mennek azok akik kisétálnak? Hol fognak a továbbiakban lakni? Kapnak újabb hitelt (nem nagyon hiszem)? Netán hajléktalanok lesznek? Mert odáig rendben van,h jobb üzlet a továbbiakban nem fizetni a nagyon magas törlesztő részleteket, de lakniuk akkor is kell vhol. Feltételezem, sokaknak annyi pénzük meg nincs, h önerőből megoldják ezt a kérdést. Tehát nem igazán látom józan paraszti ésszel a megoldást...
    Üdv

    VálaszTörlés
  4. Nagyon is tanulságos a beszélgetés. A miértre keresi a választ, és ez nagyon fontos, hogy hinni tudjunk benne. ez az élet más területén is igaz .
    A számozásod beazonosítottam az utolsó C nálam most egy átlós háromszögnek néz ki. Ha ez kész akkor ma nagy esés várható, mert a következő ötös ami létrehozza az eggyel magasabb hármast mélynek kell lennie , hogy majd beférjen a négyes korrekció.

    VálaszTörlés
  5. Úgy néz ki, hogy a nagy esést talán holnapra kell halasztani. mert ez a C nem diagonál hármas lett, hanem agy öt hullámos mély korrekció.

    VálaszTörlés
  6. Az elsétáláshoz: az amerikaiaknak nem gond a bérelt lakás, tehát mehetnek oda is, vagy egyszerűen vehetnek másikat olcsóbban. Vagy sokszor csak a második "befektetésnek" vásárolt lakásról mondanak le.
    A helyzet szempontjából mindegy is, az a lényeg, hogy ég a hitel. Vagyis a hitel eltűnik a gazdaságból, és deflációt okoz. A hitel értéktelenedik, illetve megsemmisül, a készpénz vásárlóereje megnő.
    Ez a jelenség fő üzenete azon túl, hogy az ingatlanukról döntő amerikaiak is a csordaszellem jegyében lépnek.

    VálaszTörlés
  7. Károly, jól látod, de ha nem nyúlik meg, akkor elvileg bármelyik percben véget érhet. Akár most este fél 6-kor is.

    VálaszTörlés
  8. Szerintem nem kell mindig mindennek konkrétnak lenni, ebből is sokat lehet tanulni, ha figyeltek a tartalomra. Fontos a széles látókör sztm

    VálaszTörlés
  9. Így van, csak gratulálni tudok nektek! Ezek a beszélgetések pont így jók ahogy vannak.

    VálaszTörlés
  10. Nekem is nagyon tetszett a beszélgetés. :-) Szerintem ha jobban belegondolunk, akkor az élet minden területén ez van: csordaszellem. Ha nem úgy gondolkodsz, nem azt teszed, amit az átlag, akkor nem értenek meg téged és minden lehetséges eszközzel próbálnak lebeszélni az általad jónak tartott útról. Mert nekik ez ismeretlen és nem biztonságos.
    Még egyszer gratulálok Cimballi, és várom a következő bejegyzéseket.

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok, szia Cimbi,

    Tényleg szuper ez a cikk. A csordaszellem abszolút jól látható szentiment indexeken. Nem véletlen h a legjobb kontraindikátorok között szerepelnek nálam.
    Amikor már mindeki full happy és felült a long vonatra /kollektív hangulat teteje / akkor jön a hidegzuhany az alacsony áraknál pedig kitör a too low to buy aztán újabb pánikeladás.
    / ami tényleg sokszor értelmetlen háborúk melegágya /

    üdv.,
    timmy

    VálaszTörlés
  12. Timmy, amit itt mondasz, ahhoz szépen kapcsolódik a következő tegnapi cikk:
    http://www.elliottwave.com/a.asp?url=/freeupdates/archives/2010/06/09/Strong-Breadth-Strong-Momentum-Strong-Market.aspx&dy=nth&cn=meb210
    ha tudsz angolul nézd meg, éppen ezt fejtegeti.

    A félreértések elkerülése érdekében, értem, amit átvitt értelemben mondasz, de itt a "Beszélgetések" post kontextusában a szó szerinti háborúkról van szó. Azokról a háborúkról, amelyek történelmi bear piacok végén, vagy kevéssel a fordulat után alakulnak ki.
    Legutóbb a Nasdaq összeomlás végén 9/11 "war of terror".
    Cimballi

    VálaszTörlés
  13. Szia Cimbi,

    átvitt értelemben is igaz :-) /és lehet h csak rosszul fogalmaztam /de én is szó szerinti háborúra gondoltam:
    - világválságot követő fellendülés elején 2. világháború 39-ben
    - vagy éppen amit Te is írtál dotcom lufi utáni szeptember 11-et

    timmy

    VálaszTörlés
  14. Ildikó, abszolút egyetértek. Elliottról az tartjuk, hogy a pénzszerzéssel kapcsolatos a felfedezése, de messze túlmutat rajta. Sőt, nem is csak a Socionomics, mint új tudomány a társadalmi vonatkozásokkal az egyetlen szélesebb ág, hanem kinek-kinek a saját élete. A személyes fejlődésünk. Mindegyikünknek vannak az életében szárnyaló és visszaeső időszakok. Ki lehet próbálni megrajzolni az életünk lökéshullámait.

    VálaszTörlés
  15. A csorda viselkedésének megjósolása, ez a feladat.
    1-es hullám: a csorda úgy dönt, hogy komótosan elindul legelészni egy irányba.Közben vissza-visza kanyarognak, de van irány.
    2-es hullám: rá-rá jönnek, hogy erre sem jobb a legelő vissza vissza térnek, még ha nem is a kiindulási helyre.
    1= átlós háromszög: háromszor határozottam nekiindulnak,de mindég visszakoznak valamennyit, bizonytalankodik a csorda az irányban.(Elliott ezt még nem azonosította.
    3.-as hullám: végre határozottan megindul a csorda, talán a jobb legelő vagy az itató felé, de egyre gyorsabban mennek, legtöbb egyede nem is tudja miért száguldoznak, de mindenki rohan. (talán ragadozó is lehet mögöttünk?). Néha meg meg állnak fölvetik fejüket, talán kicsit vissza is lépnek, de az eleje újra nekilódul.
    4. hullám: kifulladtak mindenki zihál, elül a por bóklásznak nézelődnek, vannak akik visszafordulnának.
    (megjegyzem van , hogy visszafordulnak- basszus rossz a számozásom).
    5-ös hullám: megindulnak, most már tudják hova mennek, az itatóhoz( a hármas hosszú volt, a hátralévő út ismert. 0,62-1).DE az itató környéke veszélyes hely , a ragadozók tudják , hogy idő kérdése, de jön a csorda. Jön is de óvatosan érzik a veszélyt, akár háromszor is (diagoná) neki rugaszkodnak, hogy elérjék.
    A hullám: ragadozó veszély , tűnés innen.
    B hullám: téves riasztás, pihenés, por,legelészés.
    C hullám: vissza a legelőre,de nem teljesen mert azt már kopárrá legeltük.
    X hullám: no azért ennél kicsit visszább.
    No ezt mesének szántam, de akár így is történhetett volna.

    Szép hétvégét elliottosok!
    Károly

    VálaszTörlés
  16. Elnézést, hogy egy kicsit többet fórumotok, de a jövőhéten lesz egy kis nyaralás és akkor kíméllek Benneteket. (Ja ha megjövök megrendelem az EWI-től a szignált, M15 -ös 200 doll. változatot és ezzel együtt ingyen lesz egy könyvem is Bob-tól +35 doll a postaköltség.)
    Szóval hullám hullám hátán.
    Elliott felismerte az 5-ös helyen, de nem az 1-es helyen. Vajon Ő akkor , hogy számozott.Valószínűleg úgy pld.-ul hogy 1-2,(i)-(ii).i-i, de akkor mi volt fönt a 3-as végződéssel ? Ezzel persze csöppet sem akarom kisebbíteni e zseniális elmélet megalkotójának érdemeit.
    De vissza az átfedéses hullámokhoz.
    A kereskedés folyamatában úgy alakul a dolog, hogy először létok 1-2 est, utána látok megint egy (i)-(ii) -est ekkor már számíthatok rá , hogy ez egy egysége összetartozó szerkezet lehet mert jön a következő i-ii. De bizonyosságot csak sokkal fentebb (long) szerezhetek amikor csináljuk a 3-asokat.(vajon jól gondolom Cimballi?). Mivel az árfolyamot nem valaki fölülről szervezi, hanem egyfajta evolúció alapján alakul a fent említett 1-2 után jön a 3-as, de nem (i)-(ii) -es után jön a (iii), de nem stb...
    (estleg RSI div. segíthet?)Az ötös helyen már egy kicsit jobb a helyzet a hullám átfedésekkel mert már ismert a mult (1-es hullám, tudjuk, hogy a 3-as milyen volt divergencia stb).
    Számomra kicsit analóg a helyzet a beomló oldalon is ami az X hullám igen gyakori megjelenésével adódik.
    Többször megtréfált már az, hogy egy k. 50-55-% korrekciójánál az mondtam, hogy ok. mehetünk, és még kétszer lement kb 75-80%ig (a szemét) (abc x abc x abc).
    Tehát most, hogy egyre gyakorlottabb lettem ( hú, ez kicsit nagyképűnek tűnik még nekem is) azt javaslom, hogy ne csak impulzus irányba ,de korrekciónál is figyeljünk a megnyúlásra, mert szívatós tud lenni.

    Szép hétvégét elliottosok!
    Károly

    VálaszTörlés
  17. Károly, a harmadik hullám az én felfogásomban az, amikor a csorda jól él, gazdagok a legelők, szép a kilátás. A tőzsdén szereplő tömeg nagy része képes nyereséget összehozni, aki nem tőzsdézik, annak is növekszik a jövedelme.

    A negyedik hullámban felmerül valami negatív meglepetés és annak a lehetősége, hogy ez a szép világ nem fog örökké tartani.
    Igen ám, de a harmadik hullámban a többség veszélyérzete elmúlt, azt hiszik, megtanultak tőzsdézni, ebből fognak végtelenül meggazdagodni. Ezért a pillanatnyi bizonytalanságot, megtorpanást idővel legyőzi végül a mohóság, elindul az ötödik hullám. De az a legelő, amire ez alkalommal hajt a csorda csak az álmaikban létezik.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)