Defláció

Mint a gazdasági visszaesés kísérőjelenségét, egyre többet halljuk emlegetni. Ami legelőször beugrik róla, az a „Hurrá, többet kapok a pénzemért!” reakció. Pedig nem feltétlenül (csak) erről szól a történet. Kétségtelen, az ingatlanárak és a kamatszintek visszaesésével elvileg máris csökkent a családi költségvetés kiadási oldala, hiszen olcsóbb az ingatlan, esegetnek a bérleti díjak. Ha valaki „átlagember” rendszeresen naplózza a költéseit, akkor rájön, hogy ez a havi kiadásokban a legnagyobb tétel. Sokszor észre sem veszik az emberek, annyira az élelmiszerárakban gondolkodnak, ahová meg nem feltétlenül gyűrűzik be.
"Persze, megvehetném olcsóbban a lakást, amit szeretnénk, na de ki kap kölcsönt a lecsökkent családi bevételek mellett?" Én mostani írásomban fordítok egyet ezen a kérdésen és azt is felteszem, ki vesz fel manapság hitelt ingatlanvásárlásra.
Gondolatmenetünkkel szépen közelítünk a kiváltó okhoz és vele a definícióhoz.

Közgazdaságilag nem önmagában az árak esését nevezzük deflációnak, hanem „a pénz és hitelkínálat visszaesését a rendelkezésre álló javakhoz képest” (Webster). Az árak esése ennek a következménye.
Ha tehát bekövetkezését megelőző és követő folyamatokat kutatatjuk, vagy mérőszámot keresünk, akkor viszonyítsuk egymáshoz a teljes adósságállományt és a bruttó hazai terméket, azaz a GDP-t. A hitelre gondoljunk úgy, mint a pénz egy formájára. Mit várunk egy válságban? A gazdaság gyorsabban esik vissza, mint ahogy a hitelállomány csökken, ezért a mutató (hányados) teljesen elszáll.
Az Egyesült Államokban a hitelállomány válságmentes időben 100-150%-a a GDP-nek, a 29/33-as válság idején 270%-ig szaladt fel. Ma valahol 350 százaléknál tart. Ez úgy áll elő, hogy 2009-ben a GDP 14 400 milliárd dollárról 14 250 milliárdra csökkent, miközben a teljes hitelmennyiség a gazdaságban minimum 50 000 milliárd lehet.

Ennek a "gyönyörű" statisztikának a megalapozása nem új keletű, hanem egy az 1950-es évek végén elindult hosszú, több évtizedes folyamat, amelyben az amerikai gazdaság reál GDP növekedése folyamatosan lassult.
Nem voltak egyre jobb éveik? Dehogynem, de ahogy épült fel a hitelállomány, úgy kötötte le az erőforrások egyre nagyobb részét az adósságszolgálat. Vagyis, amit kamatokra és a hitelből működés költségeire fordítottak, az egyre többet vont el a gazdaság produktív erejéből.

Forrás: Steven Hochberg, Elliott Wave International (2008)

Technikai elemzésben, indikátorok használatában jártasoknak mondom, azóta van a tőzsdei emelkedés és a reál GDP növekedése között negatív divergencia. Valahányszor a tőzsde új csúcsra megy, a reál GDP növekedése a százalékos skálán egyre alacsonyabb csúcsokat rajzol. Ilyen szempontból nézzük az ábrát!

Egy idő után olyan sok lesz a hitel, hogy a kötelezettségek súlya alatt összeroppan a gazdaság nagy része. Ezzel el is jutunk a kérdéshez, hogy mi okoz deflációt? A hitelek bedőlése, csődök egyéni és vállalati szinten, a bankszektor hanyatlása. Egyszerűen elkerülhetetlenné válik a tőkeáttétel csökkenése vagy csökkentése. Na, most melyik, csökkenése, vagy csökkentése? Nézetem szerint előbb magától indul el a folyamat, majd később a gazdasági szereplők tudatos döntéseikkel is törekednek pozícióik zárására.

Álláspontom kifejtéséhez térjünk vissza az ingatlanpiachoz. Vegyünk a példa kedvéért egy amerikai családot, aki vásárolt 20-25.000 dollár önerővel egy 350.000 dolláros házat (ez nem szokványos, mert simán elindítják tízezerrel is). Könnyen belátható, ez olyan, mintha a család 14-17x tőkeáttétellel spekulált volna az ingatlanpiac emelkedésére.
Persze nem kell Amerikába menni, elég a házunk táján körülnézni. Mekkora divat volt a hitelből "önmegvalósítás"! Kedvenc példám a nyaralásra felvett kölcsön lehetősége. Közgazdaságilag az mekkora ökörség, már bocsánat! Persze a gazdaságnak jó, mert jövedelem keletkezik belöle az idegenforgalomban, de egy fillérje sem produktív a hitelt felvevő szempontjából, csak tovább növeli a család tőkeáttételét.
(Megjegyzés: Komolyan mondom, az én konzervatív, két-háromszoros tőkeáttétellel végrehajtott tőzsdei ügyleteim gyerekjátékok az átlag háztartás pénzügyi manővereihez képest.)
De vissza az amerikai családunkhoz. Amint a piac esett 7%-ot a család a teljes tőkéjét elbukta, mert a megvásárolt ingatlan piaci értéke az induláskor befizetett összeggel, az önerővel csökkent. Ha azon nyomban eladnák, akkor minden bevétel a bankhoz folyna be, ők meg kipótolhatnák az összeget az ingatlanközvetítő jutalékával. Amint az esés átlépte a 7 százalékot, már a finanszírozó bank pénzét bukják. Addig nincs baj, amíg fizetik a törlesztést, de az ingatlanpiaci növekedéshez hozzászokott vásárlók előszeretettel feszítik ki magukat teljesen és vállalnak erőn felüli törlesztéseket. Amint a család egyik keresője elveszíti az állását, nincs miből törleszteni. Nem baj, jön a kormányzat és ezerrel küzd a bajba jutottakért. Kitalálják a kamatcsökkentést, kamattámogatást, meg mindent. Segít az, ha 6% helyett levisszük 4%-ra a kamatjukat? Néhány esetben igen, de az esetek valamivel több mint 50%-ban (valós statisztika) néhány hónappal később az adós ugyanúgy elmaradásban van a havi törlesztéssel. Nem azon a párszáz dolláron múlik.

Intermezzo: Közben egy másik család, amelyiknek minden tagja megőrizte az állását és a jövedelmét, rendszeresen, könnyedén törlesztik a havi részleteket, ráébred, hogy az ingatlanjukat terhelő jelzálog jelentősen meghaladja annak piaci értékét. Sőt, egyszer csak belátják, ez az állapot nem ideiglenes, hanem még egy évtizedig is eltarthat, ezért új fejezetet nyitva a válságban, lemondanak róla. Nemes egyszerűséggel kipakolnak és otthagyják a banknak.

Az, hogy 2008-ban 3300 milliárd dollár érték tűnt el, égett el az amerikai ingatlanpiacból az árak esése nyomán, csak a jéghegy csúcsa. A defláció kezdeti szakasza, amikor a buborék elkezd leereszteni. A java még ezután jön. A gazdaság szereplői ugyanis lélektanilag egy fordulóponthoz jutnak. Bizonytalanná válnak a hitel intézményével kapcsolatban.
Márpedig kettőn áll a vásár. A hitelügylet létrejöttéhez kell valaki, aki adja, meg az is aki felveszi. A hitelnyújtók bizalmatlanok egymással és a vállalkozásokkal szemben, tehát nem adnak.
A fogyasztás lassan csökken, így sok gyártó jelenlegi kapacitásait sem tudja kihasználni, akkor mire fejlesszen, mire vegyen fel hitelt. A háztartások úgy megégették magukat a jelzáloghiteleikkel, hogy egy ideig nem lesz kedvük második, meg harmadik lakást venni, örülnek, ha megtartják azt az egyet, amiben éppen laknak. Sőt, talán még eggyel kevesebb szobával is beérnék mostanában.

És ez évekig így lesz, ez egy olyan erő, amivel a kormányok, vagy az amerikai jegybank semmit sem tud kezdeni. Nézzük meg, milyen gigantikus mennyiségű hitelt (pénzt) töltött a rendszerbe a FED! A hitelezési piac továbbra is visszaesőben van, így nem lesz gazdasági növekedés, mert a „pénz”, amit a jegybank betolt, nem megy/ment keresztül a csövön. A globális hangulat, a félelem nem engedi. Ez az állítás a válaszom azokra a spekulációkra, miszerint a FED, vagy a mögötte álló érdekcsoport mozgatja Amerikát, vagy az egész világot. A FED lépéseivel nem irányítja a folyamatokat, hanem reagál rájuk, reagál a piaci folyamatokra. Arra az erőre, amihez képest ő maga szemlátomást labdába sem rúg.

Zárásul áttérek Prechter álláspontjának bemutatására. Szerinte a tengernyi IOU-nak csak töredéke a valós monetáris bázis. Vagyis az ún. "I Owe Unto", azaz "majd megadom" dollárok mennyisége, amit a FED az infláció elkerülése érdekében közvetve, vagy közvetlenül létrehozott, több százszor meghaladja a valós pénzmennyiséget. Képzeljük ezt el úgy, mint magyar viszonyok között jól ismert körbetartozást. A tőkeáttét csökkentéséhez, a hitelek visszafizetéséhez a kevés valós pénzt, készpénzt kell megszereznie az adósnak. Ezért a készpénz iránt borzasztóan megnő a kereslet és a szűkössége miatt felmegy az ára.

A pénzhiány az eltorzult arányok miatt igen súlyos is lehet. Akár a kereslet és kínálat ahhoz hasonló megborulása is előfordulhat, mint amilyen a közelmúltban a Volkswagen és a AIG részvényeinél láttunk, abban a pillanatban, amikor a piac felismerte, hogy nincs szabad forgalomban elegendő részvény a shortok visszavételéhez.
A hitel felfogható úgy, mint készpénz short.
A többihez csak képzelőerő kell.