AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. augusztus 11., szerda

Októberi tréning

Hétfőn átléptem a kritikus pontot, ahonnan nem fordulhatok vissza: Megvettem a repülőjegyem Budapestre, hogy októberben megvalósítsuk az első magyar nyelven tartott átfogó Elliott-tréningprogramot. Komolyan gondoltam, hát most itt van.

Egy kicsit visszafogtam a megalomán elképzeléseimet és végül egy kompaktabb, 2-napos, de annál keményebb és összességében húzósabb forgatókönyvvel állok elő. Visszafogtam magam abban a tekintetben is, hogy nem nagy, 50 fős tréninget hirdetek meg, hanem egyetlen, maximum 14 fős csoportot.

Ez az alacsony létszám lehetővé teszi, hogy ütemesen haladjunk, de azért ott lassítsunk le és időzzünk, ahol nekünk érdekes, vagy fontos. Olyan, mintha egy hárombuszos egy-két idegenvezetős túra helyett, mondjuk, csak pár kollégával, vagy egy baráti házaspárral mennénk kirándulni.

Köszönöm a szavazatokat, amelyek nyomán, július elején elmondtátok, mit tartotok kihagyhatatlan tartalomnak. Az eredmény:
Elliott, Elliott, Elliott 33%;
Elliott módszere és hagyományos TA ötvözete 48%;
pszichológia 19%.
Én ezzel a súlyozással nagyon együtt tudok élni, sőt majdnem tökéletesen ez volt a fejemben. A programnak szentelt külön oldalon megtaláljátok a részletes leírást, benne a tematikára és a módszerekre vonatkozó terveket. Remélem, találkozik benne az elképzelésünk.

Előzőleg, még július 21-én említettem nektek Brian Whitmer vendégszereplését az akkor még három napra tervezett programon. Fontos, hogy Brian nem része a most meghirdetett kétnapos tréningnek. Aki vásárol, az egy általam és csakis általam vezetett tréningre ül be!
Brian és vele az EWI abban az esetben csatlakozik a programhoz, amennyiben a jelentkezők száma biztosítja azt a bevételt, amelyből az ő utaztatása és költsége fedezhető. Végleges döntést erről szeptember 1-én hozok, a döntés nem változtat a részvételi feltételeken (főleg nem az áron).

Link: Tovább a program részletes leírására és a jelentkezésre >

4 megjegyzés:

  1. Én mindenképp mennék Cimballi!

    De csak délután tudom küldeni a megfelelő adatokat!

    A pénzt hova lehet utalni?

    Balolah

    VálaszTörlés
  2. Impozáns elelemzési módszerhez impozáns környezet pazar előadóval. Köszi Laci (és persze a kedvesednek és Attilának is). Azt gondoltam előtte, hogy sok újat nem tudsz mondani már elliott módszerről, tévedtem. Igy utólag,- nagy hiba lett volna ezt kihagyni. Mellesleg ku...ra kifáradtam szellemileg mindkét nap, de gazdagon megérte. Lassan egy éve már, hogy ezzel a módszerrel kereskedem, ezután sem lesz másképpen.(különösen ezek után).

    Ui.: a blogod ne hagyd, bárki bármit is mond !

    Károly

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)