AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. augusztus 3., kedd

Tisztul a kép I.

Az EURUSD, az olaj és az indexek egyaránt igen közel állnak ahhoz, hogy egy komplett korrektív alakzatot számoljunk az erősödésükben.
Egyszerre!
Az elmúlt év novembere óta mindig bajlódtam azzal, hogy a lényeges fordulópontok talán egyetlen alkalommal sem voltak szinkronban, most viszont mindhárom hajszálnyira van a maga harmadik hullámától a trend eltérő, de magas szintjén.

Ma beszéljünk csak a Dow Jones Industrial indexről, mivel nem kevés műszaki problémával küzdök; a gépem, amivel kereskedem és a bloghoz rajzolom az ábrákat ma megadta magát, nem vesz fel áramot. Azt mondják, alaplapra integrált az áramellátása (belső táp), úgyhogy kuka lesz belőle, amit nagyon nehezen tudok megbocsájtani a Fujitsu-Siemens párosnak, mivel egy hatalmas házzal rendelkező 18'-as méretű prémium laptop gépről van szó, amitől jobbat vár az ember. Miben bízhatok, ha már a "German Engineering" sem működik?! Remélem, legalább az adataimat sikerül megmenteni róla. Már keresem az utódját, de pár nap, amíg újra komplett rendszerem lesz.

Egy kicsit ismétlem magam, mert szeretném újra felépíteni az elmúlt hét történetét, amikor is csak jobbra a megjegyzések közé írogattam pár gondolatot. (Amiről bizonyára többen le is maradtak).

Kedd: azt hiszem akkor láttam fél szemmel először, hogy az EWI áttért az általam is képviselt nagyobb mértékű Minor 2-es számozásra, beismerve, hogy még lehet tartalék az emelkedésben és a felfelé korrekció még akár egy hétnél is többet folytatódhat.

Szerda: "a mai esés teljesen korrektív, amire csak ráerősít, hogy a július 20-ról induló [c] szakasz még mindig csonka; szemlátomást hiányzik az ötödik alhullám felfelé. Ebből az következik, hogy a csúcs SPX 1121.05-nél még nincs a helyén és a jelentősebb esés nem kezdődik el az általam hétfőn beígért időtávon belül (emlékeztetőül: csütörtök zárásig)."

Arról volt szó, hogy július 27-re a market breadth indikátorok többsége túlvett állapotot mutatott, majd 28-án (szerdán) a túlvettség úgy tűnt el a "rendszerből", hogy közben nem láttunk egy harmadik hullámra jellemző markáns fordulatot, hanem csak a lefelé oldalazó maszatolás ment. Továbbá az alakzatot sem július 2-ról, sem július 20-án keddről indítva nem lehetett késznek számozni. Végül, de nem utolsó sorban a július 20-27. trendszakasz záró fázisa nem mutatott meggyőző oszcillátor-divergenciát. Létrejöhet hosszabb távra szóló fordulat a trend több szintjén divergencia nélkül, de elég ritka jelenség.

Mielőtt továbblépnénk a történetben, nézzünk egy aktuális változatot a Dow számozására. Egy olyan változat következik, amelyik az S&P 500 cash indexre nem állja meg a helyét:


[a] = [c] attól függően, hogy az ortodox [a] csúcsot használom, vagy sem 10.748-ra, illetve 10.791-re adódik. Ott lehet a fordulat, Minor 2 vége.

Tovább a II. részre >

11 megjegyzés:

  1. Cimbi!

    Volt már hasonló problémám, fujitsuval! Ne hidd el amit mondtak, vidd el MÁSHOZ MÁSHOVA. Ki lehet simán cserélni a tépcsatit az alaplapon persze FORRASZTANI kell amit ma már kevesen csinálnak (3K). HA az alaplapon tönkrement más is az áramcuccnál, akkor is kb 20 K max javítás. 10 éve fujitsu laptopjaim vannak.

    Üdv

    Kwi

    VálaszTörlés
  2. Ps.

    A laptop azért laptop, hogy laptopként használjuk. Vagyis: Feltölti, leveszi az áramról, és használja amíg ki nem merül. Ez a rendeltetésszerű használat, erre tervezték az áramcsatlakozókat. Ha használat közben állandóan "fel van dugva" óhatatlanul mozog,ütést kap, stb és tönkreteszi a belső "konnektort". Egyébként az új fujitsukon már a hátlapon van a csati nem oldalt, és derékszögben tört... 10 év után rájöttek a faxságra....

    VálaszTörlés
  3. Ps.2

    Ha valamiért mégis menthetetlen lenne az alaplapod (vagyis ha más is tönkrement rajta, és nemcsak az "áramos szekció"), az is max 30 K. és jobb helyeken bele is rakják ebbe az árba..

    VálaszTörlés
  4. Szerinten a dollár index tanulmányozás kellene, én ez után indítottam az euró longokat. Itt azt láttni kell, hogy 80, vagy az alatti szintekre (nyakvonal)is leszúrhat ami a hetes szallag alja.
    érdekes hetek lesznek
    http://quotes.ino.com/chart/index.html?s=NYBOT_DX&t=l&a=50&w=7&v=dmax

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok. Köszönöm a biztatást és a segítséget számítógép ügyben, igazán jól esett a jó szándékú támogatás.

    Közben észre sem vettük, hogy hibás ábrát tettem fel, ahol az [a] alhullámai nem voltak rendben. Persze ez a mai szituáción nem változtat, de ennek ellenére, pár perce helyesbítettem a számozást.

    VálaszTörlés
  6. Weekly usdx
    http://www.fusioninvesting.com/wp-content/uploads/2009/06/sumo.jpg

    VálaszTörlés
  7. Bocs a rendes kép D
    http://www.mypicx.com/uploadimg/1793872445_08032010_1.gif

    VálaszTörlés
  8. Horgász, tegyél rá még egy 200 SMA-t; az is ott van egy rakáson a többi támasszal.

    Én meg hozzáteszem, hogy a 21-i lokális maximumról a mai új low-val most 9 hullámnak "számolódik", azaz komplett Elliott szerkezetnek tekinthető. A 9 jelentése ugyanaz, mint az 5, így elvileg készen áll a fordulatra.

    Mire a sumo? :)

    VálaszTörlés
  9. Igen látom a 200 SMA-t Pattanást és sorozatos visszateszteket várnék igy hírtelen, izgalmas hetek jönnek )

    VálaszTörlés
  10. Érdekes Daneric's Elliott Waves is kiszúrta
    http://1.bp.blogspot.com/_TwUS3GyHKsQ/TFiF7h4cn6I/AAAAAAAAGzg/SNhfe0PHaj4/s1600/dolalr.png

    VálaszTörlés
  11. Ja, tartani kell egy "ezt-látja-az-átlag-technicista-tőzsdés" képernyő beállítást, amire néha rákukkant az ember. Megírtam már, hogy mi a 200 naposról a véleményem:
    http://myelliott.blogspot.com/2010/06/200-napos-buvoleteben.html
    Viszont az tény, hogy általában megnövekszik a közelében a vola, ami itt pont kapóra jönne a csúcs/alj befejezéséhez.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)