AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2012. szeptember 26., szerda

Leckesorozat kereskedőknek

Mától október 3-án szerdáig minden hétköznap Jeffrey Kennedy publikál egy-egy bármilyen piacon azonnal alkalmazható kereskedési praktikát videó formában. Az Elliott és a többiek blog itt kezdetektől az önfejlesztés jelentőségét és a piaci valóságot reálisan tükröző ismeretek fontosságát hangsúlyozza. Most is ennek jegyében ajánlja az előttünk álló héten ingyenesen igénybe vehető tanulási lehetőséget.

A regisztrációval ingyenes esemény házigazdája Elliott hullámelméletét alkalmazza elsősorban. Azonban az ő kezében a módszer nem száraz teória, hanem praktikusan a klasszikus technikai tárház eszköztárával kiegészített élő, működő, lényeglátó ötvözet. Ráadásul soha nem mulasztja el az útmutatást a mentális felkészülés területén sem, hiszen épp ez az aspektus teszi egyedülálló kihívássá a kereskedői karriert.

Jeffrey mögött komoly oktatói pályafutása áll. Most egy hétre, legalább néhány óra erejéig ingyen kötelezettségvállalás nélkül csatlakozhatunk a virtuális tanterméhez. Aktuális kereskedési helyzeteken bemutatott stratégiát, pszichológiát és technikát látunk tőle majd. Kiforrott módszerének elvitathatatlan érdeme, hogy még egy olyan komplex módszert, mint amelyet Elliott hullámai jelentenek is képes fogyasztható, könnyen alkalmazható egységekben tálalni.

Regisztráció a teljesen ingyenes Jeffrey Kennedy leckesorozathoz >
Technikák, amelyek a kereskedésről és a belépési lehetőségek hatékony feltárásáról szólnak, Elliott látásmódjával, de korántsem minden áron csupán a jelölések elhelyezésével.

A szerdai videó négy grafikonnal már elérhető, minden nap követi egy újabb lecke a kereskedéshez.

Az első videó ma megnyílt. Címe: Trendirányú kereskedés az RSI segítségével [link]. Arról beszél, ahogyan a Relative Strength Index segítségével megkülönböztetjük a korrekciót a trendtől. Az Alcoa (AA) Bank of America (BAC), Halliburton (HAL) és az EURUSD grafikonján mutat rá azon pontokra, ahol kereskedési setup lehetőség után volt érdemes kutatnunk pusztán az RSI sávok elve alapján.

Nem beszéltünk össze Jeffrey kollégával, de a hétvégén készült és vasárnap publikált bejegyzésemben épp ezen fogást alkalmazva hívtam fel a figyelmet a hétre várható eséssel kapcsolatos várakozásomra, sőt annak tartósságára és becsült mértékére, valamint arra, hogy a továbbiakban a napos bontás alapján még felállhat belőle a piac. Vasárnapi RSI grafikon.

2012. szeptember 24., hétfő

A nekiiramodás közelről

Minden perspektívából körbejárjuk és keressük azt a diagonált

Amikor a mai illusztrációk összeállításába kezdtem, rajzok nélküli, üres grafikonfelület után kutatva elém került a júniusi záró diagonál ábrám. A sematikus szerkezet részletei változatlanok, de az árfolyamgörbe adatai folyamatosan "ráfolytak", így egyértelműen látszik a várt és a végül valóságban megjelent hullám-karakterjegyek közötti eltérés. Őszig felfelé menet következett az akkori várakozásból is, de a diagonál vezérlőelveit egyáltalán nem látjuk megjelenni, hanem inkább egy élesebb, meredekebb szögű mozgás zajlik.

Nyári terv és tény az S&P 500 napi grafikonján - nem lassult eléggé.

Összehasonlítod amit gondoltál, sematikusan terveztél azzal, amit utóbb viszontlátsz a grafikonon? Vagy elmulasztasz profitálni a visszacsatolás tanulságaiból? Örülünk, hogy emelkedés jött, de ez nem eléggé az a karakter, amit júniusban vártunk, ezért már korábban újra kellett gondolni a diagonál dolgát. Persze nem csak a kérdés formájában megfogalmazott "praktikus tipp" végett publikálom újra ezt a rajzot, hanem mert szeretnék szót ejteni egy nagyon hasonló esetről, egy másik diagonál apropóján.

Elliott-os körökben erős a diagonál várakozás, hiszen szinte elképzelhetetlen, hogy egy 2009-ből induló Ciklus szinten 2,5 év óta tartó emelkedő korrekció egyetlen szakasza se legyen ékelődés. A közismert blogger kollégák 2010. nyaráról induló záró diagonál alakzatot vélnek felfedezni nem is alaptalanul. Nézetem szerint azonban a mostanára befejezettnek jelölt (szürke) változat túl meredeken halad, a szűkülés üteme sem az igazi, vagyis az alakzat nem felel meg "helyes megjelenés" vezérlőelvének. Ha már diagonál, akkor magam a kék változatot javaslom. Hozzá kell tennem, hogy én ezt egy vezérlőelv alapján mondom, miközben az ő agresszív (szürke) változatuk nem sért semmilyen záró diagonálra vonatkozó szabályt, tehát egyáltalán nem kizárható.

A mostanában népszerű ending diagonal lehetőség szürkével
+ az általam szelídített változat kékkel a heti S&P indexen

Amint a múlt heti írásomban elmondtam, a hirtelen hosszúra nyúlt 14. és 15. heti gyertya kimerülést vetít előre. Harmadik hullám végét, vagy megnyúlt ötödiket, nagyjából Minuette szinten. Ennyit súgott magáról a piac, viszont a pontos belső szerkezetről és a pillanatnyi helyzetünkről merész vállalkozás olyat mondani, amibe ne lehetne alaposan belekötni. Mármint június 4-i minimumtól északnak, ahonnan a gyertyákat számoltam. Azóta van egy belső gyertyánk, illetve a Nasdaq esetében egy marginális csúcsra érő doji, ami heti szinten az előző elmozdulás konszolidálódására, vagy egy új korrekció kezdetére utal. Mindenképp korai lenne trendfordulóra következtetni a hetin és bemondani a Ciklus szintű csúcsot, annál is inkább, mert a heti doji (vagy hasonló gyertya) önmagában nem fordulós jelzés.

Van azonban trendforduló, méghozzá a 240-percesen indult egy megelőlegezhető, komoly letörés pénteken, ami szerintem egy jelentős, a napi idősíkot is megmozgató korrekció lesz. (Azaz a 240-perc szemszögéből bear trendnek tűnik majd). Mivel a kezdetén vagyunk, ezért egyelőre az esés még megerősítés nélküli 240-perces bear fejlemény, csupán anticipálható letörés, amelyet azért várok, mert minden feltétele adott a jelentős folytatásnak. Az ilyen trendszinten megvalósuló korrekciók szűk egy hónapig is eltarthatnak attól függően, hogy a napos milyen mértékben vonódik bele, illetve annak megfelelően, hogy oldalazó, vagy éles megjelenés formálódik.

Egészen rövid távon: legutóbb egy komplett lökés fel, majd pénteken nyitás után
már délnek láttuk az impulzust haladni. A 240-perces perspektívájából az RSI szerint
(itt épp a Nasdaq indexen balra) trendforduló lehet.

Az a jó benne, hogy az előttünk álló hétre már van útmutatás, érdemes adni az emelkedések alatt kialakuló 15-,30-perces bearish szignálokat, de nagy dolgokra még nem kell számítani. Egy bő hétig úgyis kitart a medve piaca, addigra jobb elképzelésünk lehet hullám alakjára és nagyságrendjére vonatkozóan. Viszont nem győzöm ismételni, hogy kizárólag a 240-perces és alacsonyabb idősíkok szempontjából nekilóduló bear trendről beszélek. Feljebbről nézve a lejtmenet csak kontratrend, vagyis pl. egy napos szignál valószínűleg nem fogja kitermelni a hozzá kapcsolódó kockázat 2-3-szorosát. Magasabb idősíkon legfeljebb 1R hozamra és néhány periódus időtartamú skalpra lehet képes egy szignál, a trendkövető gondolatokat ott elő se vegyük.

Ennyit a klasszikus technikai analízis szerinti olvasatról és máris visszatérünk az Elliott-i hullámelmélet alapján valószínűsíthető fejleményekre.

Amikor két hete "kereskedhető tetőről" írtam, akkor egy potenciálisan befejezettnek tűnő szerkezet mutatkozott, de semmilyen bearish fejlemény nem követte. Mostanára azonban ennél több van. Egy viszonylag jelentős idősíkon alakult ki bearish konfiguráció, ezért első körben az 1426-1397 SPX tartomány alsó felének megközelítését várom - akár egy köztes új maximumérték mellett -, ha ettől nagyobb esés következne, akkor majd olyan szcenáriókat veszünk elő, amelyek alapján a júniusi minimum környéke elérhető. Jelenleg azonban még nincs elegendő információnk egy ilyen 1270-es (-13%) következtetéshez.

Ha nagyon csak oldalazás alakulna ki, vagyis sekély, de időben elhúzódó korrekció, akkor egy nagyon mérsékelt arányosítást figyelembe véve is 1.438 a cél a héten. Ahogy kell, van tehát egy konzervatív (1.438) egy optimális (1.426-1.397) és egy agresszív (~1.270) várakozásunk.

Viszont még mindig nem adtam útmutatást a június 4-ről induló emelkedés megértéséhez. Mert a legjobb továbbra is az augusztus végi https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghTryWmT_XbHUfjoNrhB6WGJn0jNkvFZ-XmamYPvBCYqgAz7yuHZ0Hv45MVOa-AMDCfpZLTZZzy6TDd1cevlNbkKhqTpvtPY30hCkBMUVIcd2TPJFjtT1JIuBUoCQsSO-Pziy6vDfe5Ag/s1600/SEP1_SPX_90min.JPG bal oldalon tanulmányozható "lassú" változat. Mivel nincs okom átrajzolni, ezért most a Dow Jones ipari index grafikonján mutatom ugyanazt

Rövid távon nem változott az elképzelés, legfeljebb a megnyúlás kavart kicsit bele (napos DJIA).
Bal oldalon: a (b)-(c) szakasz a szeptember eleji minimumról 30-perces kibontásban.



A szeptember 4-én elrugaszkodó Minuette (c) Subminuette v-ös hulláma nyúlhatott meg. A megnyúlást tartalmazó (b)-(c) szakaszt láttam el 30-perces idősíkon jelölve a kép bal oldalán. Az S&P kapcsán említett említett minimum célár itt 13.340 körül van, onnan még vissza tudnánk kanyarodni egy újabb csúcsra akár rövid távon is. Ha azonban kitartónak mutatkoznak a medvék, akkor később lehet bizonyítékunk egy 12.000-es szintre közelítő C lehetőségre is.

A tágabb képet értékelve egészen a 2009-es minimumról én továbbra is abban a szcenárióban hiszek, amelyet augusztus utolsó napján elsődlegesnek készítettem. Azóta befejeződhetett a B hullám (ennek taglalásáról szólt a mai bejegyzés):

Egy ismételt ábra az SPX heti bontásáról: fogy a lendület, rövidülnek az emelkedő szakaszok,
egyre időigényesebbek a korrekciók, de ettől még a vége több hónapra is lehet

A mai második ábrán szereplő diagonál lehetőség egyelőre nálam ezen értelmezés mögött az alternatív helyen marad.

2012. szeptember 17., hétfő

SPX - QE3-as őszi nekiiramodás

...Károly
Mindenek előtt szeretném megosztani a blog közösségével, azokkal, akik olvasták és tisztelték, tartották a kapcsolatot vele, hogy Károly barátunk hozzászólásaival, grafikonjaival nem jelentkezik többé. Teljesen váratlanul csütörtökön este a zárás előtt rosszul lett és pénteken távozott közülünk.

A blog fórumaiban ezzel egy korszak ért véget. Ő volt az első állandó olvasó, aki hallatlanul szerette, tanulta és kutatta Elliott hullámelméletét. Kedvenc vezérlőelve volt a váltakozásról szóló. Ehhez fűződött a felfedezése is, ami egy apró részlet ugyan, de tudomásunk szerint előzőleg a világon senki nem figyelt fel rá. Észrevette, hogy dupla és tripla zigzag korrekciókban a két, illetve három alacsonyabb rendű B hullám az esetek többségében váltakozik, vagyis eltérő alakban jelentkezik. Így egy triplánál létrehozza a piac a teljes kollekciót, vagyis a flat, a háromszög és a zigzag B-t is. Kevesen tudják, de az elmúlt két év majd minden kereskedési napját együtt töltöttük Skype kapcsolaton keresztül. Grafikonokat küldözgettünk egymásnak, együtt örültünk, amikor "mammutot fogott" valamelyikünk, vagy bosszankodtunk, ha elszúrtunk egy belépőt, esetleg nem vettünk észre időben valami fontosat a hullámok között.

Családja kérte, hogy tudassam a szomorú hírt Elliott-os ismerőseivel, mert tudják, ez a társaság milyen fontos volt a számára. Egyébként arra készült, hogy ősztől önálló bejegyzésekkel járuljon hozzá a tartalomhoz. Még egyszer szerepeljen itt az avatar-ja, amit annak idején a kérésére motorja fényszórójából készítettem neki.

...

Visszatérve a piachoz, ma csupán röviden, olyan "félárbocosan", a heti idősík segítségével szeretném elkezdeni az S&P500 frissítésről szóló bejegyzést.
Továbbra is jó magabiztossággal lehet fogást találni a nagyobb képen és nincs olyan adatunk az árfolyamgörbéken, ami alapján 2009-es mélypontról kiindulva drámaian új gondolatsort lenne szükséges levezetni.
Ami eddig is zavaros volt, annak megértésébe kavart bele az elmúlt néhány nap. Hol tarthatunk a június 4-ről indult emelkedő szakaszon belül? A szeptember 3-i bejegyzés rövid távra vonatkozó megállapításait kell csak félretenni és újra összerakni a 15 hete tartó emelkedő szakaszról kezünkbe kerülő mozaikdarabokat.

A közelmúlt kontextusa (beágyazása a nagyobb képbe) akárcsak a szeptember 3-i ábrán, így fest:


Két közeli célérték van előttünk. Ha a június 4-e óta tartó emelkedő hullám Minor B akkor annak ideális célára 1.479, ha Középtávú (C), akkor 1.486. Mindkét jelölés ott van az ábrán. Vagyis az 1.479-1.486 idealizált célzóna közvetlen környezetébe ért a piac, méghozzá két igen hosszú teli fehér heti gyertyával. Egy ilyen fejlemény a még nagyobb, évtizedes bear piac kontextusában egy három hónapja tartó emelkedés idején bull klimaxnak tűnik. Más szóval nem kitörés, hanem egy olyan vételi izgalom, amely felemészti a bika erejének túlnyomó részét, ha nem a teljes energiáját. Nincs ugyanis jó helyen. Heti bontáson egy június 4-től induló folyamatos emelkedés tetején ül, egy olyan trendben, amely 15 gyertyája tart. Az ilyen gyorsulásokból, főleg ha megnövekszik a forgalom, jó kis short szignálok alakulhatnak ki és - ismétlem önmagam - kereskedhető méretű eső szakaszok. Ezek azok a helyzetek, amikor a forgalom "megöli a trendet". Azonban a legtöbb esetben nem azonnal jön rá egy mindent beborító fekete gyertyaalakzat, hanem 3-4 periódus, vagyis itt akár 3-4 hét oldalazás követheti több kisebb új csúccsal. Amikor lefordul, akkor pedig legalább egy komoly visszateszt is bekövetkezik a volatilis tetőzés után. Egy ilyen forgatókönyv talán kialakítana egy bearish divergenciát, amelyre itt a formáció mérete és momentuma miatt leginkább a hetes grafikonon lenne szükség. Esetleg a naposon is lehet értelme egy ilyen divergenciát figyelembe venni, de kisebb idősíkon csak egy puszta divergenciára ugrani most tuti kontratrend kereskedés lenne. És van egy rossz hírem: ha megvan a divergencia és/vagy a short jelzés, nagy valószínűséggel még az is csak egy jókora korrekció lesz délnek.

Mi lehet ez az utóbbi két hét emelkedés? Kisebb idősíkon ilyenkor vagy alacsonyabb rendű harmadik hullám végét, vagy pedig megnyúlt (alacsony rendű) ötödik hullámot feltételezzünk és keressünk. Az utóbbi esetben Elliott iránymutatása szerint a megnyúlt ötödikben "a piac túl messzire, túl gyorsan haladt", ezért egy drámai fordulat után azonnal beborul az árfolyam, legalábbis rövid távon, a rövid idősíkokon.
Az előbbinél (megnyúlt harmadik, aminek a végén jelentkezik a momentumcsúcs) esetén elleszünk még itt egy trend nélküli, oldalazó, le-fel szurkálásban úgy két-három-négy hetet. A két szcenárió között ezen a ponton szándékosan nem szeretnék színt vallani, mert csupán az előttünk álló időszak karakterjegyeire igyekszem következtetni ebben a bekezdésben.

Amúgy bármelyik is történjen (ti. megnyúlt hármas, vagy ötös al-alhullám), ez megmagyarázza, hogy a belső szerkezetből, az alacsonyabb rendű alhullámok alapján számított múltkori 1440 körüli célár miért nem működött. Sokszor járunk így, hogy amikor szeretnénk befinomítani a becslésünket, akkor a piac ránk cáfol és kénytelenek leszünk visszatérni a nagyobb idősíkok által diktált mértékekhez. A kitörés, amely szeptember 6-án indult a most pénteki zárásig még nem ért véget. Egyszerűen a belső szerkezetre finomítással csínján kell bánni, mert ha a nagyobb struktúra kívánja ezeket a magasabb szinteket, akkor könnyen szem elől téveszthetjük a fától az erdőt.

Magam egyelőre csak a csatorna középvonala alatt adnék bele alacsonyabb idősík short szignálokba, annak szól a piros vastagítás. Ekkora heti, vagy napi momentummal előbb nem érdemes vitatkozni.

2012. szeptember 6., csütörtök

USA indexek - sávok és háromszögek után

Megjegyzések a kitörés margóján

Kérdésként merült fel a megboldogult korrektív csatorna helyzete. Nyilván eltérő az egyes indexeknél, de íme balra a Nasdaq korrektív trendcsatornája, amely a legnyilvánvalóbb választ adta. Mellette összehasonlításul a Russel, amelynek nem csatorna jött össze, hanem háromszög.

Néhány megjegyzés  két index grafikonján.
Nagyításért kattintás a képre!

Még semmiképp sem szeretnék állást foglalni, hogy a hétfői bejegyzést záró ábra
[https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEghTryWmT_XbHUfjoNrhB6WGJn0jNkvFZ-XmamYPvBCYqgAz7yuHZ0Hv45MVOa-AMDCfpZLTZZzy6TDd1cevlNbkKhqTpvtPY30hCkBMUVIcd2TPJFjtT1JIuBUoCQsSO-Pziy6vDfe5Ag/s1600/SEP1_SPX_90min.JPG] két lehetősége közül melyik a befutó, de könnyű préda volt a mai long, hiszen nem sok kétség fért az AUG/21-től induló esés-oldalazás korrektív voltához. Eddig a pontig mindkét esetben ezt a bullish kimenetelt lehetett valószínűsíteni. Maradt a kérdés, ami előzőleg is volt, hogy ha az aktuális kitörésünknek vége, akkor a következhető "kereskedhető" esés milyen trendszinthez tartozik majd. A június 4-i minimumon belül tud-e végződni? A júniusi alj lesz ugyanis egy fontos nagyságrendi határ.

Az S&P500-nál egy kicsit nehezebb volt megtalálni a korrektív csatornát, sőt talán inkább ott is egy csökkenő háromszög formálódott. Az előző bekezdésben hivatkozott ábra jobb oldalán ott szerepelt egy KS (kulcs támasz) jelzés az eggyel alacsonyabb rendű négyes tartományról. Amikor a piac ennyire féli és tiszteletben tartja a szintet, valóban ennyire kulcs szintnek mutatkozik, akkor abból eső korrekcióra következtessünk. (Esetleg nagyságrendekkel nagyobb korrekció első, de komplett szakaszát szokta jelezni).

Végül egy figyelmeztetés: a mai kitörés önmagában nem ok a shortra, csak arra következtetek, hogy ekkora megugrás ebben a felfelé körben már nem lesz több. Az erőt lassulásnak kell majd egy-két lépésben elnyelnie.

2012. szeptember 4., kedd

SPX - kereskedhető tető következhet

A két hete tartó esés-oldalazás még csak egy kisebb korrekció, de mi van a következő kitörés után?

2010-ben volt egy heti, sőt a havi grafikonokon is kivehető korrekció, majd egy másik 2011-ben. Bárki megmondja, melyik tartozik magasabb trendszinthez, az utóbbi ugyanis szemmel láthatóan nagyobb. Önmagában a két korrekció méretéből és elhelyezkedéséből az alábbi szcenáriókra tudunk következtetni:

- 2010-es bear fázis egy negyedik hullám, ami után 2011-ben a trend eggyel magasabb rendű szintje ért véget, ezért a tavalyi esésben egy nagy 2-es, vagy B következett (ld. magenta jelölés). A 2-est felejtsük el, majd mindjárt visszatérünk rá miért;

- 2010-ben egy valamilyen szintű zigzag alakzat közepén álló B hullámot láttunk. 2011-ben véget is ért a zigzag azonban nem állt rögtön vissza az eső trend, hanem egy X után a zigzag megismétli önmagát, hét hullámból álló dupla zigzag korrekcióvá fejlődik (ld. kék jelölés). Az X eggyel magasabb trendszintet képvisel ezért az a jó, ha nagyobbnak látszik.

Heti S&P bontás, a növekvő korrektív mélységgel és időtartammal
- a 2011-es piros karika összekötő hullám lehet két zigzag szakasz között

2010-ben 38,2%-os volt a retrace, ami 4-es és B hullámokra jellemző sajátosság, úgyhogy e tekintetben igazán optimálisak vagyunk. A 2011-es nagyobb korrekciónál kizártam a 2-es hullám lehetőséget, mert egyrészt a forgalom 2009 óta folyamatosan csökken, így nem valószínű, hogy egy nagyobb északnak tartó trendmozgató alakzatban lennénk. Másrészt azt hiszem, a 2011. JÚL-DEC időszak egy háromszög, nem pedig egy flat (lapos) korrekció, mint ahogy azt eddig sejtettem. Háromszög nem lehet 2-es hullám sem impulzusban, sem pedig diagonálban, ezért a magenta 2-es alternatíva már fel sem került az ábrámra.
Megjegyzés: A háromszöget 1-2 sorozattal lehet összetéveszteni, de ezt a lehetőséget azóta az idén júniusi mélypont körüli Dow, SP500, Russel átfedések kizárták.

Talán hogy így kimondtam már van, aki a felső ábrán is meglátja a hosszú és éles A hullámmal induló háromszöget, de íme a rajz hozzá a Nasdaq napos bontású grafikonjáról. Azért a Nasdaq-ról, mert egy éve három részes videósorozatban [Végig az S&P rally címmel] "görcsöltem" azon, hogy az akkori felfelé kör 2011. július végén a Nasdaq rendes és a többi index csonka maximumán ért véget. Mégiscsak így kellett lennie, hiszen tucatnyi vezérlőelv mutatott arra a csúcsra, aminek utólag ráadásul új értelmet és megerősítést ad a háromszög lehetőség mostani leleplezése:

Napos bontás, felnagyítva a 2011-es háromszög korrekció. A hsz-nek éles (A)
és komplex (B) hulláma van - szinte minden tipikus, még az azt követő kitörés is

2011. december óta elkészült a nagy háromszög után szükséges zigzag kék (A) szakasza. Méghozzá idén áprilisban láttuk a csúcsát. Innentől kezdve már csak két lehetőséget tartok számon a tavaszi tető óta eltelt öt hónap értékelésekor. A kérdés: nagy le-fel (B)-(C)-t látunk, vagy kis A-B-t a flat (B) hullámon belül? Magyarán készen volt-e a június 4-i minimumnál a nagyobb trendszint (B)? Készítettem mindkettőre rajzot, úgy egyszerűbb.

SPX heti bontás: fogy a lendület, rövidülnek az emelkedő szakaszok,
egyre időigényesebbek a korrekciók, de ettől még a vége több hónapra is lehet

Ha az időtartamokat vizsgáljuk, akkor a 2009-ben elindul korrektív emelkedés első két Intermediate szakasza Fibonacci 13 hónapon át tartott. Az aktuális ágon viszont már látszik, hogy nincs tökéletes szimmetria, hiszen az [X] utáni első felfelé kör csak 4,5 hónapot haladt északnak. Óvatosságra int a képen ábrázolt flat (B) szcenárió lehetősége: Mi van, ha a napokon belül esedékes fordulatot követő esés után még jön egy 4, vagy Fibonacci 5 hónapon át tartó kék (C) emelkedés.

SP500 index, heti értelmezés, ha a napokban esedékes fordulat a végső ciklus szintű tetőnek
bizonyulna. Elég erőszakos a változat ahhoz, hogy ne ezt tekintsem operatívnak.

Valahogy ez a gyors megközelítés nekem erőltetettnek és ritmus nélkülinek tűnik. Siettetem vele az eseményeket. Ha ezen két változat között kell megosztanom a szavazataimat, akkor ezért a lassúnak (fenti ábra) adok 55%-ot és erre az utóbbira 45-öt. A június 4-i mélypont utáni bull szakasz szerkezetének megértése adna több magabiztosságot.

Viszont egyértelmű fogást nem tudtam találni a nyári mélypont óta tartó emelkedésen. Azt sem sikerül eldöntenem, hogy épülő impulzusra, esetleg diagonálra, vagy pedig egy dupla zigzag alakzatra számítsak. Akár trendmozgató (C)-nek, vagy korrekció korrekciója kis B-nek is tudom jelölni a pár nap múlva esedékes új csúcsot. Ábrázolva a dilemma, egymás mellé helyezve legalább ezt a két alternatívát:

A június 4-től induló emelkedés megértése önmagában kitisztázná a nagyobb képet.
Itt a 90-perces SPX-en a számos lehetséges jelölésvariáció közül a két legvalószínűbb.

A blog közössége akár a DAX, akár az USA indexek kapcsán árnyalt elképzeléseket tesz fel a rövid táv részletesebb olvasatáról. Ezúton köszönöm a tartalmas hozzászólásokat. Szinte mindent számításba vesznek, ezért ma megmaradok a 90 perces ábra feldolgozásánál. Összefoglalva amit várunk, hogy a kisebb felfelé kör, amely létrehozza a B, vagy (C) csúcsot most a napokban esedékes, egy rövid ideig tartó kitörés formájában. Onnan mindenképp egy kereskedhető (értsd. shortolható) eső szakasz következik, vagy a teljes trendforduló. Ez az a helyzet, ahol egy napos bearish RSI divergenciának (esetleg konvergenciának) rendben lenne a kontextusa és valóban jelentős esést, de nem feltétlenül Ciklus szintű trendfordulót hozna.

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)