AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

2010. augusztus 30., hétfő

NEW! York 4X

Eredetileg azért közöltem SPX, vagy más NYSE (New York Stock Exchange) előrejelzéseket, értelmezéseket, hogy gyakorlatban, élőben mutassam be rajtuk Elliott elveinek alkalmazását. Azaz akkor frissítettem egy-egy számozást, ha volt rajta valami tanulságos látnivaló. Ezáltal viszont az előrejelzések elég rendszertelenek voltak, valamint egy részük a megjegyzések között szerepelt, vagyis nehezen volt összeszedhető, illetve követhető.

Másrészt a blog eredeti célja az ismeretterjesztés Elliottról, meg egyszer végre - ha odajutok valamikor, - más technikai elemzési módszerekről, ezért úgy döntöttem a "BLOG" fület kapja vissza a küldetés, amire eredetileg szántam és a könnyebb áttekinthetőség jegyében ne legyen benne több rövid távú előrejelzés, hanem csak átfogóbb elmélkedések és tananyagok.

Viszont olyan érdekes időket élünk, amikor tényleg szívesen rajzolgatok, mondom el a véleményemet a New York-i kereskedésről, tehát indítok neki egy külön aloldalt, ahol hetente legalább négyszer, hacsak pár sorban is, de összefoglalom a meglátásaimat. Azért négyszer, mert többnyire minden héten van egy olyan nap, amiről egyszerűen nincs mit mondani.
Tekintsük az előttünk álló hónapot próbaüzemnek, meglátjuk, hogyan működik.

Annyit végül, hogy kifejezetten nem tanácsos csak az előrejelzéseket olvasni, tessék tanulgatni, azaz ide a "BLOG" fülre is átkattintani, sőt a böngészést onnan indítani, mert csak önálló gondolatokból születnek jó döntések! A követők, akik másokra várnak az előrejelzés elkészítésével, döntésük meghozatalával, csak idő kérdése, mikor találják magukat lefosztva, a megszédült, menekülő csorda közepén.
Egyébként is, nem az előrejelzéssel lehet pénzt keresni, hanem olyan kereskedési szituációk felkutatásával, ahol egy magas valószínűséggel bekövetkező kimenetel definiálható. Ehhez ad támpontokat egy előrejelzés, de több múlik a helyes stratégia kiválasztásán, mint magán az előrejelzésen.

Ezek után a link az új aloldalhoz:
NYSE 4X kommentár

Mától új funkció még a blogoldalon belüli keresés, amit jobb szélen a weblap felső harmadában találtok.

2010. augusztus 26., csütörtök

SPX: Ötösökkel lefelé

intraday bejegyzés, 19:18 CET / 13:18 ET

Szép tiszta, lendületes ötös szerkezetű alakzatokkal haladtunk délnek augusztus 9-10-e óta, igaz lassabban, mint ahogyan az várható volt. Indításnak a lassúság és az egyenlőség jegyében borzolom egy kicsit a medve kollégák idegeit a következő ábrával:


Egyelőre az jelent némi problémát, hogy az augusztus 9-16. és a 17-25. szakaszok hajszálra egyenlő hosszúak, de mindkettő impulzív. Ez kétféleképpen lehetséges: vagy 5-3-5-ös korrektív zigzag az esés, vagy egy lényegesen nagyobb befejezetlen lökéshullám eleje. Az indikátorok és az előzmények az utóbbi megoldást támasztják alá.

A bearish szcenárió(k) bemutatásával arra várok, hogy a következő 1-2 órában valamilyen számottevő elmozdulás kizár közülük legalább egyet, vagy ha nem, hát akkor választok én valamit publikálásra.

Zárás után:

A fentiekkel azt szerettem volna szemléltetni, hogy mennyivel messzebb van a medvékre veszélyes zóna, még így két oldalazó-emelkedő nap után is. Viszont térjünk át a bearish értelmezésekre.

Persze nem segített sokat a nap vége, maradtak az asztalon a lehetőségek. Ha már így vagyunk, akkor a két legvalószínűbb szcenáriót egy ábrába próbálom sűríteni.


Kezdem a piros számozással, amit alternatívnak (ALT.) jelöltem, de most így utólag végiggondolva nem vagyok benne biztos, nem inkább ez az értelmezés-e a valószínűbb. Ez az a számozás, amit Ad említett kereskedés közben és amely szerint szerdán a nyitóban a (iii)-as hullám végét láttuk és már csak egy Minuette (v)-ös van hátra Minute [i] végéig, azaz az augusztus 9. óta legnagyobb felfelé korrekció kezdetéig. Hogy hol érhet véget, azt azért nehéz megmondani, mert ha ez a helyes értelmezés, akkor (i) és (iii) megközelítőleg egyenlő, így az utolsó trend irányban haladó (v)-ös lehet igen hosszú, megnyúlt hullám is. Ezért inkább azt mondom, nem hinném, hogy 1.026-nál előbb véget érhet a következő lefelé tartó Minuette szintű lökéshullám.

A fekete jelzésekkel ellátott szcenárióm az (i)-(ii)-i-ii számozás egy igen nagy lefelé tartó (iii)-as, illetve végül [i]-es hullám kezdetét feltételezi. Csak (iii)-as célára 972-nél van, majd végül (v)-ös a 945-970 zónában zárhatná a Minuette [i]-est. Nekem ezen a szinten egy kicsit hosszúnak tűnik, de tudjuk, egy délnek több szinten harmadik hullámban haladó trendben a meglepetések és meglepődések lefelé következnek be.

intraday update, Aug 27. 16:14 CET / 10:14 ET

Az ahogyan megvették a szerdai mélypontot rendbetett néhány kérdést. Az ábrámat is módosítja egy kicsit: a tegnapi csúcs [A] jelzést kap, a mai mélypont [B]-t és egy szimpla impulse, vagy ék (diagonal) végén felfelé lesz majd a [C]. Ebben a pillanatban nem lehet megmondani [C] mekkora lesz, de felfelé kitolja a célzónát egészen 1.075-ig.

2010. augusztus 24., kedd

Ha elszáll a remény

Bessz piacon a magas - esetünkben a 2009 márciusától induló elsődleges - szintű második hullám jellemző társadalmi kísérőjelensége, személyiségjegye a reménykedés. Mielőtt kifulladna, egészen extrém (be)vállalásokat hoz ki az emberekből. Az újonnan érkezőkből azért, mert azt gondolják vége volt az medve piacának, tehát simán, kockázat nélkül kereshetnek a következő években 50-100-200 százalékokat, az esés veszteseitől pedig azért, mert úgy érzik, egy kicsit nagyobb tőkeáttétellel végre visszahozhatják az előzőleg elbukott vagyont. Hol látszik a "bevállalás"? Nos, a piac messze-messze volt a 2007-es csúcstól, amikor idén áprilisban a zsinórban emelkedő napok száma rekordot döntött és több mint tíz éve nem látott optimista maximumot ért el az opciós piac put/call hányadosa. Tipikus bearish divergencia.

Arról, hogy a remény miként volt meghatározó karaktere a 13-14 hónapon át tartó felfelé korrekciónak, arról a „Che és a második hullám” című bejegyzésemben, januárban írtam.

Természetesen a tőzsdén a reménykedők vágyálma nem válhat valóra, épp ellenkezőleg, csúfos véget ér, amikor bekövetkezik a felismerés pillanata. Az a pont, amikor a trend több szintjén érünk a lefelé tartó harmadik hullámba és a többség belátja, a piacokon nincs helye az optimizmusnak, a válság még nem ért véget. Miért „csak” most látják be? Prechter azt mondja, a csorda valójában nem lát be semmit, hanem a korábbi reménykedéssel szemben a félelem lesz úrrá rajta, miközben elfogy a vásárlóereje, nem marad több mozgósítható tartaléka.

Jut eszembe, rendszeresen elautózom egy közlekedési tábla mellett, ami mindig megmosolyogtat, lévén hamarosan, talán már holnapra (keddre) vonatkozó aktuális tőzsdei üzenetet hordoz. Hope = remény, next exit = következő kijárat. Vagyis a remény innen kitér az uralkodó trend, azaz az esés útjából.

Fotó: MyElliott.blogspot.com

Prechter már-már gúnyolódó megjegyzését és az én viccemet félretéve, mi lehet még az ok, amiért ilyen nehezen esik le a tantusz? Hosszú listában bonthatnánk alá és elemezhetnénk a kérdést. Talán az egyik legnagyobb hiba, hogy a többség a fundamentumokat nézi, a kézzelfogható (ámde manipulálható :() támpontokat keresi, és nem látja be, hogy az előrejelzéshez szükséges információ, objektíven ott van a grafikonokon. Ráadásul jóval előbb, mint ahogy a gazdasági mutatószámok az újabb fordulatot sejteni engednék.
Ha már a fenti képpel kimentünk az utakra, akkor a klasszikus közlekedési hasonlatot idézem; a piac egészére vonatkozó következtetéseket fundamentumok alapján tenni olyan, mint autót a sztrádán csak a visszapillantó tükörből vezetni. Nem tesz jót az egészségnek.

Bár mondok én valamit! A gazdasági mutatószámok nem javultak soha úgy, hogy abból bárkinek vérmes reményeket lett volna oka táplálni. Csak a magyarázók és az ügyes statisztikusok meg a média zsonglőrjei szájából hallatszott a kiabálás, „vegyétek, vigyétek, itt a soha vissza nem térő alkalom”. Ha valaki jobban figyel és a megfelelő kontextusba helyezte a számokat, annak azért a fundamentumok is megsúgják, valami nincs rendben.

Forrás: The Wall Street Journal Recovery Loses Momentum

Idézem a Wall Street Journal július 31-i címlapját, ahol az alábbi grafikon szerintem nagyszerű perspektívát mutat az utóbbi időszak GDP növekedéséről és a munkahelyek számának alakulásáról azzal, hogy összehasonlítja az emelkedés lendületét/szögét három korábbi bear piaci fordulópont hasonló adataival. A másik három felpattanás alkalmával sokkal hamarabb és meredekebb szögben voltak képesek a gazdasági mutatók elrugaszkodni a mélypontról, mint ahogy azt az aktuális recessziós időszakban teszik/tették (current = jelenlegi). A cikk az ábra címével el is jut addig, hogy "Mélyebb recesszió, lassabb talpraállás", de továbbra is recesszió és talpraállás szavakat használja, miközben Elliott Óriás Szuperciklusát figyelembe véve itt rendre depresszió és felfelé korrekció lenne a két helyes kifejezés. Vagy legalábbis felmerülhetnének, mint lehetséges magyarázat a hasztalan kormányzati erőfeszítéseket látva. Sebaj, majd fognak. Odaát. Túl a felismerés pontján (point of recognition).

Erősen aktuális lenne már egy SPX számozást leközölnöm, de éppen beújítottam a lakhelyemet, ami az elmúlt napokban teljesen lekötötte minden erőmet. Remélem, holnap este már nemcsak a backup gépemmel kereskedem és tudok végre rajzolni is. Ha 1056 alá találna esni a piac a holnapi nyitóban, akkor az a iii/(iii)/[i]/3/(1)/[3]-as jelzésű krach indulását jelenti. Azok, akik még újak Elliott dolgában a sok hármast vegyék észre a számsorban.

2010. augusztus 18., szerda

SPY: Ha feljebb mennénk

intraday bejegyzés, 19:47 CET / 13:47 ET

Sokan kérdezik, mi van, ha 1.100 fölé megy az SPX? Gyorsan összedobtam rá egy grafikont, az egyik lehetséges értelmezésről:


Ez az expanded flat (megnyúlt lapos) korrekció értelmezés egy marginális (pár pontos) új maximummal, de van még két további alternatíva:
- öt hullám felfelé egy 5-3-5-ös nagyobb zigzag 'a' hulláma,
- ahová tegnapi csúccsal a c-t raknánk az valóban c, de egyben w is, az esés pedig egy x, vagyis most egy újabb szűk kétnapos emelkedés kezdődött.

Bármi más értelmezésre nincs hely, illetve idő.

2010. augusztus 17., kedd

EURUSD: Akár a tankönyvben

Aki ránézett mostanában az EWI-s cikkekre, az nem panaszkodhat, sok tanmesével látják el az utóbbi hetekben. Úgy értem, sok a számozott, szépen levezetett grafikon, amin Elliott vezérlőelveinek meglehetősen tiszta, gyakorlati megvalósulását láthatjuk. Legnagyobb meglepetésemre augusztus 12-én Prechter pár mondatban még a Bloomberg TV közönségének is villantott egy kis elméleti háttérmagyarázatot. Mindig Elliott elméletétől mentesek a nyilatkozatai, ezért volt újdonság, hogy leállt egy vezérlőelvet kitárgyalni.

Bullish (on the Dollar) and Bearish (on Stocks) (by Susan C. Walker) a cikk címe, amelyből a szóban forgó Bloomberg video elérhető. Én most csak az abban megemlített vezérlőelvet ragozom tovább, mivel még nem szerepelt itt, az Elliott és a többiek oldalon.

Még májusban, amikor a devizapárban a megnyúlást kezdtem pedzegetni, akkor írtam egyszer az EURUSD-ről: "a következő korrekció 1,3500-nél kevesebbel valószínűleg nem fogja beérni". Akkor nem magyaráztam meg, miért mondtam. Gondolom, sokan Fibonacci-t gyanítottak a jóslat mögött, de be kell valljam, ennél sokkal egyszerűbb dologról van szó. Van ugyanis egy vezérlőelv, ami alapján a megnyúlás (extension) felismerésének pillanatában következtetni tudunk a soron következő korrekció mértékére (még akkor is, ha a trendnek nincs vége).

Mondja el Prechter a dollár index ábra kapcsán:
"Múlt pénteken a dollár index egész a 80-as szintig korrigált vissza, éppen a kettes alhullám területére, ami megnyúlt első hullám esetén az egyik tipikus vételi pont az Elliott-modell szerint".
Tőle balra pirossal bekarikáztam, amire hivatkozik:


Ha az EURUSD-ben keressük, hogy hol van a megnyúlást követő korrekció, aminek tartományába Elliott vezérlőelve szerint érkezik később az eggyel nagyobb szintű retrace, akkor elég tiszta a grafikon ahhoz, hogy megtaláljuk az 1,3268 (03.25) és az 1.3692 (04.12) közötti zónát. Általában az így meghatározható sáv távolabbi felén ér véget a korrekció, ezért mondtam annak idején az 1,3500-öt. Ma már tudjuk, augusztus 6-án 1,3333-nál fejezte be a középtávú (2)-es hullámot a devizapár. A dollárindex ezzel szemben eljutott a kettes hullám túlsó végéig, felülteljesítve az eurót.

A grafikon forrása a feljebb említett képes riportot is tartalmazó EWI-cikk.

Majd' 100 társával együtt természetesen ezt a vezérlőelvet is kitárgyaljuk az október 10-én induló Elliott tréningprogramon >.

Mondom, érdemes nézegetni a cikkeket, mert olykor nemcsak számozatlan ábrákat és homályos utalásokat, vagy elvont következtetéseket közölnek le. Itt volt például előzőleg augusztus 6-án az élő előrejelzésük a Currency Specialty Service szolgáltatásból, amibe rögtön a tetőzés napján engedtek betekintést:
Market Insight: EUR/USD At a 3-Month High
By Vadim Pokhlebkin
06 Aug 2010 16:45:00 ET


Majd a fordulat után két ábrával tovább folytatták az EURUSD számozását:
EUR/USD: A Rally You Could Have Seen Coming
By Vadim Pokhlebkin
Tue, 10 Aug 2010 15:45:00 ET

Háromszög, mint az aktuális alacsony szintű trend záró lökését megelőző alakzat, majd a kökés, ami beleérkezik a vezérlőelvek alapján várható célzónába, majd fordulat és tiszta, arányos impulzív (ötös) szerkezet az ellenkező irányba. Mint a tankönyvekben.

Óh, már hallom, "akkor ez biztosan nem igaz, a tőzsdén nincsenek ilyen nyilvánvaló, triviális grafikonok".
Dehogynem.
Ezért jó a harmadik hullám a trend több szintjén, mert abban kevés kérdőjellel találkozunk az elemzéseinkben. Miért? Mert ott érvényesül a tömeg cselekedeteiben leginkább a csordaszellem. Ha pedig érvényesül a csordaszellem, akkor Elliottnak könnyű dolga van.

2010. augusztus 12., csütörtök

Minor 3 délnek

Rájöttem és egész megszoktam, úgy a legegyszerűbb bejegyzést írni, ha felteszem a postok alatti hozzászólásaimat időrendben és legfeljebb csak illusztrálom :). Az értelmezés, gondolkodás különböző fázisait a hozzászólások sejtetik, de nem biztos, hogy mindenki maga előtt látja, hogy miről beszélek. Ezért kell a rajzos kiegészítés, amire menet közben nincs idő.

Pedig épp kitaláltam valami mást, így talán a mostani az utolsó S&P elemzésem ebben a formában.

Először lépjünk vissza kedd estére. A kapcsolódó komment egy részét a rajzon, a másik részét rögtön alatta ismétlem meg:


Még mindig kedd, 22:46 "A grafikonok kezdenek egy háromszögre hasonlítani, ami az utolsó felfelé mozgást előzi meg. Az utolsó szakasz egy ilyen ékelődésnél nagyon gyakran egy hirtelen és ijesztő fals kitörés."
Kérdés, itt "mivel lehet összetéveszteni a készülő háromszöget? Válaszom: lefelé tartó 1-2, 1-2-vel, ami egy megnyúlt harmadikat feltételezve nagy esésben folytatódik. Akkor van igazam, ha nincs új high a MAI maximum felett és elesik a mai low. Szerintem nem sokan osztják ezt az elképzelésemet."

A háromszöget nem igazolta egy kitörés, hanem tudjuk, épp ellenkezőleg, már a szerdai nyitásban kiválasztotta a piac a Minor 2 vége 9-én hétfőn, és Minor 3 azóta úton lefelé változatot.

Viszont közben időben még történt valami: Prechter hajnali 3:46-kor kiadta az előfizetőknek szóló riasztást, miszerint idézem, "A részvénypiac felfelé tartó korrekcióban volt több mint két hónapon át. Egyértelmű bizonyítékaink vannak, hogy a rallynak vége."
A bejelentésről szóló EWI cikk címe:
Special Interim Theorist -- Form, Price, Time and Technicals Signal Decisive Turn for U.S. Stocks, Dollar
By Gary Grimes
11 Aug 2010 13:30:00 ET

Mostanában mindig csak kis részleteket mutogattam a grafikonból, itt az ideje ránézni távolabbról, az áprilisi csúcstól:

2010. augusztus 11., szerda

Októberi tréning

Hétfőn átléptem a kritikus pontot, ahonnan nem fordulhatok vissza: Megvettem a repülőjegyem Budapestre, hogy októberben megvalósítsuk az első magyar nyelven tartott átfogó Elliott-tréningprogramot. Komolyan gondoltam, hát most itt van.

Egy kicsit visszafogtam a megalomán elképzeléseimet és végül egy kompaktabb, 2-napos, de annál keményebb és összességében húzósabb forgatókönyvvel állok elő. Visszafogtam magam abban a tekintetben is, hogy nem nagy, 50 fős tréninget hirdetek meg, hanem egyetlen, maximum 14 fős csoportot.

Ez az alacsony létszám lehetővé teszi, hogy ütemesen haladjunk, de azért ott lassítsunk le és időzzünk, ahol nekünk érdekes, vagy fontos. Olyan, mintha egy hárombuszos egy-két idegenvezetős túra helyett, mondjuk, csak pár kollégával, vagy egy baráti házaspárral mennénk kirándulni.

Köszönöm a szavazatokat, amelyek nyomán, július elején elmondtátok, mit tartotok kihagyhatatlan tartalomnak. Az eredmény:
Elliott, Elliott, Elliott 33%;
Elliott módszere és hagyományos TA ötvözete 48%;
pszichológia 19%.
Én ezzel a súlyozással nagyon együtt tudok élni, sőt majdnem tökéletesen ez volt a fejemben. A programnak szentelt külön oldalon megtaláljátok a részletes leírást, benne a tematikára és a módszerekre vonatkozó terveket. Remélem, találkozik benne az elképzelésünk.

Előzőleg, még július 21-én említettem nektek Brian Whitmer vendégszereplését az akkor még három napra tervezett programon. Fontos, hogy Brian nem része a most meghirdetett kétnapos tréningnek. Aki vásárol, az egy általam és csakis általam vezetett tréningre ül be!
Brian és vele az EWI abban az esetben csatlakozik a programhoz, amennyiben a jelentkezők száma biztosítja azt a bevételt, amelyből az ő utaztatása és költsége fedezhető. Végleges döntést erről szeptember 1-én hozok, a döntés nem változtat a részvételi feltételeken (főleg nem az áron).

Link: Tovább a program részletes leírására és a jelentkezésre >

2010. augusztus 8., vasárnap

Sóbiznisz

Lassan már vagy két hete, amikor egy pillantást vetettem a 1012 fórum topic-ra és megragadta a szememet egy hozzászólás, amit ezúton a mai bejegyzésem felvezetéséhez kölcsön is veszek Szarvasvadásztól:

"Az én felfogásom szerint nem is a naaagy jövendölés a legfontosabb az Elliott elméletben. Ezért nem érdekel annyira a 10-20 éves előrejelzés (amelyet ugyan jó tudni, de számomra megjátszhatatlan - lehet, meg se érem)...
Nekem elég a kisebb-nagyobb trade setup-ok felfedezése, amelyek jól megjátszhatók ...Minuette, Minute és Minor hullámszinten (=időtávon, párnapos/párhetes és hónapos időtávokon)."


Hát ez az! Vadásznak nemcsak igaza van, de a fenti gondolatát érdemes egy kicsit ízekre szednünk, mert fontos és aktuális tanulságot hordoz a "mire fókuszáljunk, ha Elliott hullámait követjük" kérdés.

*Mi van a nagy zuhanással? Úgy Óriás szuperciklus szinten?
Továbbra is úgy tartom, bekövetkezik. Viszont van-e jelentősége a kereskedési tervem szempontjából? Nem sok. Sőt, inkább visszakérdezek, ki az az elvadult aki egyáltalán ilyet "kereskedik"?
Prechter? Kizártnak tartom.
Kicsit gondolkodjunk erről együtt a jelenlegi, távolabbi kép (számozás) perspektívájából, de szelídítsük a szintet kettővel lejjebb. Ha minden igaz, akkor a ciklus szintű c hullám tart lefelé a 2007-es csúcsról (az ábra bővebb értelmezése a Hol bujkál a medve című áprilisi írásomban fellelhető):


Ha valaki 2007-ben éppen elcsípte határidős short pozícióval a csúcsot és azt mondja, ő végig megtartja a ciklus szintű c aljáig, az meglehetősen furcsa kijelentést tett. A piac 2009 márciusáig esett 7.836 pontot, ami 39.180 USD nyereséget jelentene egyetlen E-mini kontraktuson. Elnézést, de ki annyira őrült, hogy miután látja, hogy vége az első ötösnek lefelé (P1), azt mondja, végigülöm a pozícióban a második hullámot, nem baj, ha közben majdnem 25.000 dollárt visszaadok a nyereségemből, mert két év múlva a harmadik hullámban lefelé lesz új mélypont? Ez nem életszerű. Meg egyébként is, ha a Dow végül 1000-ig esik, akkor is a teljes nyerőjét kockára teszi azért, hogy a következő években még további 27.000 dollárt nyerjen a bolton, feltéve, hogy mindenben igaza van.

Elliott világában a 10-20, vagy éppen 50 év múlva befejeződő Szuperciklus szintű korrekcióról szívesen társalog az ember, már csak a téma tudományos szenzáció volta miatt is, de igen kevés hasznát veszi a tőzsdei kereskedési döntéseiben. Ezért sorolom én ezt a "show-business" kategóriába, ami a tömegek szórakoztatásához kell. Ez az a szenzáció, ami átlépi a média zajszintjét, és az üzenete talán már eljut az emberek fülébe.
Ismétlem, legitim ez a szint is, de haszontalan tőzsdei szempontból.

Amúgy a hétköznapi, tőzsdén kívüli döntéseknek, már inkább ez az időtávja. Egy ilyen szintű elemzés súgja meg, hogy ne most kezdjünk új vállalkozásba, ne most vegyünk ingatlant újabb hitelből, általában kerüljük az eladósodást, becsüljük a készpénzt, tegyük a nyugdíjpénztárunkat a létező legkonzervatívabb eszközalapba.

A tőzsdés léptéke
Ha napi bontású grafikont vizsgálunk, akkor elsősorban a Minor szint, ami kellemes, elfogadható találati aránnyal előre jelezhető napon túli pozíciókat ad annak, aki nagyjából olyan 6-10 hetes időtávban gondolkodik. A most várt Minor hármas 2007. végi "pandantja" december 11-től 2.341 Dow pontot utazott 27 kereskedési nap alatt. Ezen a szinten van idő megvárni a megerősített fordulatot a napi grafikonon, vagy ha valaki finomkodni szeretne, akkor mondjuk, egy 120 perces bontásban. Ha 200-300 Dow pontot kivárunk, akkor is marad bőven "juice" a hullám végéig, sőt a várható hozam még a réskockázatot is bőven megéri.

Amiről még esetleg van értelme napon túli pozíció végett nézelődni, elemezni és neked, kedves olvasó, a bejegyzéseimet értelmezni, az eggyel kisebb [i]-[ii]-[iii]-[iv]-[v]-[a]-[b]-[c] jelöléssel ellátott Minute szint.
Még ennél is alacsonyabb szinten, figyelembe véve a rüvidülő hullámokat, a réseket és a napon túli kereskedéshez szükséges stopok hosszát, már a csak a daytrade játékosoknak és szemléletnek terem babér.

Daytrade belépők a blogban?
Mire tehát egy kisebb Minuette, vagy Subminuette lehetőséget a nagy timeframeken beazonosít az ember, addigra már késő beszállni. Mire megrajzolnám, elmagyaráznám és a blogban elolvasná valaki, addigra vége lenne a kereskedési lehetőségnek. Ennek ellenére, amikor éppen aktuálisan nincs Minor szintű pozíciós kereskedési lehetőség, akkor napon belül ezekkel lehet jól eljátszadozni.

1,2 és a 3
Maradjunk a Minor szintnél. Egy Minor 1-es nagyon gyakran felejtős kereskedési szempontból. Nehezen előre jelezhető, csak igen elnagyolt várakozásaink lehetnek a hosszára, vagy az időtartamára vonatkozóan.
Most is ennek voltunk a szemtanúi 2010. április 26-tól. Még arról is tudományos értekezéseket lehetne folytatni, hogy egyáltalán hol volt a vége és évtizedes tapasztalattal rendelkező top elemzőket is őrületbe kerget a kuszasága.

Engem is számtalanszor megvezetett: a hosszával kevésbé gyűlt meg a bajom, de az időtartamát folyamatosan képtelen vagyok/voltam eltalálni.

Minor 2 felfelé? Arról meg annyit mond Elliott, hogy a hossza legfeljebb Minor 1 100%-a lehet. Köszönjük szépen, de ez megint nem ad ideális keretet a pozíciós kereskedelemhez.

Nevezd aminek akarod
Mostanára kézenfekvő, hogy Minor 3-ra miért várunk - megfelelő a hossza nagyobb bontású grafikonon felvett napon túli pozícióra, jól előre jelezhető és majd (remélem) látni fogjátok, hogy szép tiszta a belső szerkezete, amelyben nem kell túl sok alternatív számozást figyelembe venni.

A fórumokon "armegeddon" meg más hasonló "drámai" jelzőket akasztanak rá, de legyünk ennél sokkal mértékletesebbek és pontosabbak. Nevezzük csak simán Minor 3-as hullámnak, amit hideg fejjel azért várunk, mert kevesebb fejtörést okoz és tisztább képet ad majd úgy 2.500-3.000 Dow ponton át.
Vagy ha valaki terjengősebb elnevezést keres, akkor hívhatja a "felismerés hullámának a rövidtávú (Minor) trend szintjén", amit a kellő magabiztossággal tudunk lekereskedni, ha itt lesz végre.
Ezért lógunk a szeren.

Hiszem, hogy az évtizedes piaci folyamatok és a teljes Elliott-i látószög megismerése szükséges az árfolyam-változások megértéséhez, de a konkrét pozíciókra vonatkozó döntések kimunkálásakor már kevésbé érdekel, hol lesz a piac évek múlva. A módszer csodálatán túl jussunk el oda, az legyen a cél, hogy meg tudjuk mondani, mit várhatunk az éppen előttünk álló naptól, hová álljunk, hogy az ajánlati könyv jó oldalán találjuk magunkat.

* Szeretném hangsúlyozni, hogy a csillag jelzéstől a bejegyzés már a saját értelmezésemet és véleményemet tükrüzi, Szarvasvadász pedig lehet, hogy mást szeretett volna a tőle idézett pár sorával sugallni. Majd elmondja, ha így van.

2010. augusztus 4., szerda

Tisztul a kép II.

Folytatom, ahol tegnap abbahagytam. Most jön a gondolatmenet kacifántosabb része.
A tegnapi Dow ábrán egy ponton akad némi feszültség a számozásban. Az [a] hullám végét jelentő (v) jelölést 10.379-nél találjuk, ami alacsonyabban van, mint az azonos szintű (iii)-as maximuma 10.408-nál. Erre a megoldásra azért volt szükség, mert a július 6-i (ii)-es hullámhoz mérten arányos (iv)-es csak így „állítható elő”. Nincs azzal semmi baj, ha az egyik index divergál, és nem megy új csúcsra az ötödik hullámban, de egyetlen index sem ért el azon a napon új maximumot, ezért legyen csak ez a „döccenés” gyanús!

A döccenés, ha nem is minden indexre, de a július 27-i és a július 29-i ismét (iii)-as és (v)-ös jelölésű csúcsoknál, újra előjön, pedig akkor már 7-8 kereskedési napja nem volt gond a hátrahagyott problémával, miszerint az ötödik nem ment új csúcsra.

Pénteken az SPX-nél azután kibújt a szög a zsákból, ugyanis amit azon a napon Minuette (iv)-nek próbálnánk jelölni, az átfedésben van a július 21-i (i)-es jelöléssel ellátott 1.090,2-es maximummal, ami Elliott szabálya szerint nem lehetséges. Vagyis kidobhattuk a számozásunk egy jelentős részét. Egy magát megnevezni nem kívánó kérdezőnek így írtam róla: „1.121? Az volt az elképzelésem, hogy még fölé megy, de már csak egy alig magasabb csúcs hiányzik. Ebben a pillanatban bizonytalan vagyok, mert a mai új low a nyitóban már nem hiányzott az elképzelésemhez… Pozitív jel a shortok szempontjából, hogy elég nehéz számolni az emelkedést július elejéről, sőt egyre nehezebb. Tehát szinte biztos, hogy korrektív.”

Hiányzott vagy nem, ott volt a pénteki nyitás és semmiképp sem lehet elsiklani felette. Íme most már az S&P ábra:


Mi az, ami azon túl, hogy nehezen számozható, megmaradt nekünk fogódzónak?
- A július 20-ról induló második nagy emelkedő fázis szemlátomást sokkal rázósabb, mint a július 2-vel kezdődő elődje, tehát nehezen lesz belőle egy felfelé tartó impulse harmadik hulláma – huh..
- Az általam eddig Minuette (i)-esnek tartott szakaszokhoz mérten arányos (iv)-(v) hullámokat úgy kell erőszakkal kifaragnunk az árfolyamgörbéből - mi van ha nem is léteznek? Nem kellene az (i)-(ii)-(iii)-ak helyett a-b-c betűket használni?
- Átfedés pénteken!, majd új csúcs hétfőn - melyik alakzat művel ilyeneket?
- Tényleg. A tegnapi Dow ábra is olyan, mintha szükülő sávban mozgó emelkedést mutatna - ugye!

A tapasztaltak már rá is vágták, ez egy ending diagonal. Azaz Elliott 3-3-3-3-3 szerkezetű ék formációjával van dolgunk. Előszeretettel fordul elő flat, vagy zigzag korrekciók C hullámának pozíciójában, ahol lényeges és heves elmozdulást előz meg. A legkönnyebben kereskedhető alakzat, ha egyszer letörik.

Elnézést, amiért a hosszú okfejtésen és egy szándékosan rosszul számozott értelmezésen keresztül jutottam el ideáig, de így tudtam megmutatni, milyen következtetések nyomán lehet egy ilyen lehetőséget feltárni.


Ha minden igaz, akkor így néz ki és akár arra is van egy egészen kevés esély, hogy már a csúcsot is láttuk 1.127,28-nál. Ha ez lenne a helyzet, akkor a (ii)-(iv) trendvonal átvágása, majd visszateszt után a 1.088-as szint markáns letörése lenne a jelzés a shortolásra. Az ékre vonatkozó vezérlőelvek szerint a csúcstól hozzávetőleg 8 kereskedési napon belül el kellene érni az alakzat kiindulási pontját, a 1.010,76-ot.

A rajzomon szereplő értelmezéssel inkább arra szavazok, hogy a hétfőn hagyott rés tesztelése után a 1.113-1.116 zónából még egy bő egynapos felfelé próbálkozás következik. Írtam már, de most egy kicsit pontosítom: 1.141-1.145 közé.

...és még mindig lenne erről mit mondani...

2010. augusztus 3., kedd

Tisztul a kép I.

Az EURUSD, az olaj és az indexek egyaránt igen közel állnak ahhoz, hogy egy komplett korrektív alakzatot számoljunk az erősödésükben.
Egyszerre!
Az elmúlt év novembere óta mindig bajlódtam azzal, hogy a lényeges fordulópontok talán egyetlen alkalommal sem voltak szinkronban, most viszont mindhárom hajszálnyira van a maga harmadik hullámától a trend eltérő, de magas szintjén.

Ma beszéljünk csak a Dow Jones Industrial indexről, mivel nem kevés műszaki problémával küzdök; a gépem, amivel kereskedem és a bloghoz rajzolom az ábrákat ma megadta magát, nem vesz fel áramot. Azt mondják, alaplapra integrált az áramellátása (belső táp), úgyhogy kuka lesz belőle, amit nagyon nehezen tudok megbocsájtani a Fujitsu-Siemens párosnak, mivel egy hatalmas házzal rendelkező 18'-as méretű prémium laptop gépről van szó, amitől jobbat vár az ember. Miben bízhatok, ha már a "German Engineering" sem működik?! Remélem, legalább az adataimat sikerül megmenteni róla. Már keresem az utódját, de pár nap, amíg újra komplett rendszerem lesz.

Egy kicsit ismétlem magam, mert szeretném újra felépíteni az elmúlt hét történetét, amikor is csak jobbra a megjegyzések közé írogattam pár gondolatot. (Amiről bizonyára többen le is maradtak).

Kedd: azt hiszem akkor láttam fél szemmel először, hogy az EWI áttért az általam is képviselt nagyobb mértékű Minor 2-es számozásra, beismerve, hogy még lehet tartalék az emelkedésben és a felfelé korrekció még akár egy hétnél is többet folytatódhat.

Szerda: "a mai esés teljesen korrektív, amire csak ráerősít, hogy a július 20-ról induló [c] szakasz még mindig csonka; szemlátomást hiányzik az ötödik alhullám felfelé. Ebből az következik, hogy a csúcs SPX 1121.05-nél még nincs a helyén és a jelentősebb esés nem kezdődik el az általam hétfőn beígért időtávon belül (emlékeztetőül: csütörtök zárásig)."

Arról volt szó, hogy július 27-re a market breadth indikátorok többsége túlvett állapotot mutatott, majd 28-án (szerdán) a túlvettség úgy tűnt el a "rendszerből", hogy közben nem láttunk egy harmadik hullámra jellemző markáns fordulatot, hanem csak a lefelé oldalazó maszatolás ment. Továbbá az alakzatot sem július 2-ról, sem július 20-án keddről indítva nem lehetett késznek számozni. Végül, de nem utolsó sorban a július 20-27. trendszakasz záró fázisa nem mutatott meggyőző oszcillátor-divergenciát. Létrejöhet hosszabb távra szóló fordulat a trend több szintjén divergencia nélkül, de elég ritka jelenség.

Mielőtt továbblépnénk a történetben, nézzünk egy aktuális változatot a Dow számozására. Egy olyan változat következik, amelyik az S&P 500 cash indexre nem állja meg a helyét:


[a] = [c] attól függően, hogy az ortodox [a] csúcsot használom, vagy sem 10.748-ra, illetve 10.791-re adódik. Ott lehet a fordulat, Minor 2 vége.

Tovább a II. részre >

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (17) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)