Arról, hogy a remény miként volt meghatározó karaktere a 13-14 hónapon át tartó felfelé korrekciónak, arról a „Che és a második hullám” című bejegyzésemben, januárban írtam.
Természetesen a tőzsdén a reménykedők vágyálma nem válhat valóra, épp ellenkezőleg, csúfos véget ér, amikor bekövetkezik a felismerés pillanata. Az a pont, amikor a trend több szintjén érünk a lefelé tartó harmadik hullámba és a többség belátja, a piacokon nincs helye az optimizmusnak, a válság még nem ért véget. Miért „csak” most látják be? Prechter azt mondja, a csorda valójában nem lát be semmit, hanem a korábbi reménykedéssel szemben a félelem lesz úrrá rajta, miközben elfogy a vásárlóereje, nem marad több mozgósítható tartaléka.
Jut eszembe, rendszeresen elautózom egy közlekedési tábla mellett, ami mindig megmosolyogtat, lévén hamarosan, talán már holnapra (keddre) vonatkozó aktuális tőzsdei üzenetet hordoz. Hope = remény, next exit = következő kijárat. Vagyis a remény innen kitér az uralkodó trend, azaz az esés útjából.

Prechter már-már gúnyolódó megjegyzését és az én viccemet félretéve, mi lehet még az ok, amiért ilyen nehezen esik le a tantusz? Hosszú listában bonthatnánk alá és elemezhetnénk a kérdést. Talán az egyik legnagyobb hiba, hogy a többség a fundamentumokat nézi, a kézzelfogható (ámde manipulálható :() támpontokat keresi, és nem látja be, hogy az előrejelzéshez szükséges információ, objektíven ott van a grafikonokon. Ráadásul jóval előbb, mint ahogy a gazdasági mutatószámok az újabb fordulatot sejteni engednék.
Ha már a fenti képpel kimentünk az utakra, akkor a klasszikus közlekedési hasonlatot idézem; a piac egészére vonatkozó következtetéseket fundamentumok alapján tenni olyan, mint autót a sztrádán csak a visszapillantó tükörből vezetni. Nem tesz jót az egészségnek.
Bár mondok én valamit! A gazdasági mutatószámok nem javultak soha úgy, hogy abból bárkinek vérmes reményeket lett volna oka táplálni. Csak a magyarázók és az ügyes statisztikusok meg a média zsonglőrjei szájából hallatszott a kiabálás, „vegyétek, vigyétek, itt a soha vissza nem térő alkalom”. Ha valaki jobban figyel és a megfelelő kontextusba helyezte a számokat, annak azért a fundamentumok is megsúgják, valami nincs rendben.

Idézem a Wall Street Journal július 31-i címlapját, ahol az alábbi grafikon szerintem nagyszerű perspektívát mutat az utóbbi időszak GDP növekedéséről és a munkahelyek számának alakulásáról azzal, hogy összehasonlítja az emelkedés lendületét/szögét három korábbi bear piaci fordulópont hasonló adataival. A másik három felpattanás alkalmával sokkal hamarabb és meredekebb szögben voltak képesek a gazdasági mutatók elrugaszkodni a mélypontról, mint ahogy azt az aktuális recessziós időszakban teszik/tették (current = jelenlegi). A cikk az ábra címével el is jut addig, hogy "Mélyebb recesszió, lassabb talpraállás", de továbbra is recesszió és talpraállás szavakat használja, miközben Elliott Óriás Szuperciklusát figyelembe véve itt rendre depresszió és felfelé korrekció lenne a két helyes kifejezés. Vagy legalábbis felmerülhetnének, mint lehetséges magyarázat a hasztalan kormányzati erőfeszítéseket látva. Sebaj, majd fognak. Odaát. Túl a felismerés pontján (point of recognition).
Erősen aktuális lenne már egy SPX számozást leközölnöm, de éppen beújítottam a lakhelyemet, ami az elmúlt napokban teljesen lekötötte minden erőmet. Remélem, holnap este már nemcsak a backup gépemmel kereskedem és tudok végre rajzolni is. Ha 1056 alá találna esni a piac a holnapi nyitóban, akkor az a iii/(iii)/[i]/3/(1)/[3]-as jelzésű krach indulását jelenti. Azok, akik még újak Elliott dolgában a sok hármast vegyék észre a számsorban.