AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: RSI. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: RSI. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 27., szombat

Alapvető kereskedési tipp nemcsak OTP rajongóknak

Egy kereskedési pozíció tervezése az árfolyam pillanatnyi, cikluson belüli helyzetének meghatározásával kezdődik, amihez Elliott felfedezését használom. Azonban nem a hullámok elnevezésén van a hangsúly. Ha nagyon kisarkítom, akkor még azt is mondhatnám, hogy csak ahhoz van szükségem az 1-2-3-4-5-A-B-C jelölésekre, hogy egy bejegyzésben elmondhassam, amit látok. Amúgy egyszerűbben kereskedem, mint azt Elliott diktálná. Úgy gondolom, hogy felfedezésének az esszenciája nem 1-2-3-4-5..., hanem a bázisépítés-gyorsulás-lassulás folyamat ismétlődése, amit egyébként valóban szépen viszontláthatunk az impulzus képében. Azaz a kontextus vizsgálata során Elliott elveivel azt határozom meg, hogy a három lehetőség közül melyiket teszi éppen a piac. Bázist épít? Gyorsul? Lassul?

Már hallom a kérdést. És mi van a fordulat dolgával? Cimballi, ott az aljaknál és a tetőknél!

Egy kereskedő és befektető legfőbb izgalma a tető, vagy a végső alj eltalálása. Mert az mindent egy csapásra megoldana. A grafikonok egyre csábítanak a szép hosszúra nyúlt trendszakaszaikkal. Mindössze be kell szállni az alján és zárni a tetején és kész. Azért ez nem ilyen egyszerű...

Gyenge idegzetűek most hagyják abba az olvasást, mert szörnyű dolgokat fogok állítani.

A fordulat pontos meglövése matematikailag nem kifizetődő, és tulajdonképpen megoldhatatlan feladat. Ezért nincs így nálam direkt módon a bázisépítés-gyorsulás-lassulás személyes kereskedői menüben. Persze most a begyorsult trendekről van szó; egy sávozó piacon azért el lehet találni a csúcs, vagy alj fordulós gyertyaalakzatot a sávhatár közelében. Szűkítsük ezért a beszélgetésünket a fenntartható módon, le-, vagy felfelé trendelő piacokra. A fenntartható szót pedig egyelőre írjuk fel a kéményre, hogy majd néhány bekezdéssel lejjebb megmagyarázhassam.

Engem is érdekel, hogyan lehetne egy hosszú trendet rögtön az első gyertyáknál megfogni... Ezért úgy gondoltam, hogy 100+ év kereskedői tapasztalattal a hátam mögött most már biztosan vagyok olyan okos, hogy nekiállhassak aljat, vagy csúcsot vadászni :) Megkerestettem egy csomó fenntartható trendben haladó grafikont a számítógépemmel és nekiláttam visszajátszani őket. Vajon milyen találattal tudom kötésre megtalálni a legalacsonyabb aljat, vagy a legmagasabb tetőt a szimulációban? Tudni kell rólam, hogy a éles helyzetben emelkedő trendben magasabb tetőre, vagy eső trendben alacsonyabb alj helyzetre egészen ritkán hajtok - tulajdonképpen erről szól az egész mostani cikk, hogy miért van így.

Mi a tipp, hogyan sikerült a kísérlet? Hány százalékban voltam képes megtalálni egy fenntartható bear trend alját, vagy rámutatni a egy fenntartható bull trend végső csúcsára? Természetesen kivárhattam, amíg az adott fordulós jelzés egyébként láthatóvá válik, de a szabályok szerint az már "nem ért" ha ez már alacsonyabb tető vagy magasabb alj volt. A fordulós jelzés dolgát azért hangsúlyozom, mert nem "vaktában kötök, amikor úgy szorít az alsónadrág, vagy éppen most van időm rá" típusú kereskedési módszert űzök. Íme a lényeg: 18%-ban, ami borzasztóan alacsony találati arány a nyereséges kereskedéshez. 82%-ban, vagy nem ítéltem végső csúcsnak / aljnak a fordulatot, vagy túl korán mondtam ítéletet a trend végéről. Ezért engem a legmagasabb csúcs és a legalacsonyabb alj eltalálása továbbra sem érdekel, ha azt csak 5-ből egyszer lehet sikerrel kivitelezni. Egyszerű matematika, majd egyszer megmutatom, hogy még egy szving kereskedési rendszer sem tud 37-38%-os találati aránynál kevesebbel nyereségesen üzemelni.

Kitermelheti-e egy jelentős fordulat a vállalt stop loss kockázat ötszörösét? Mert az ugye adna valami reményt. Persze kitermel az még többet is. Azonban javaslom, sőt már inkább kérem, hogy ilyesmivel ne kínozza magát egy kezdő kereskedő. 5-ből egyszer megütni a "home run-t"? Erre csak csóválni tudom a fejem és lemondóan legyinteni.

Mert hogyan is nézne ki pozícióról-pozícióra, ha ezt élesben próbálná meg kivitelezni egy kevésbé tapasztalt próbálkozó? Először is, kevesebb éles bevetéssel a háta mögött pár százalékkal rosszabbul teljesítene nálam. Mondjuk kihozna 14%-ot, ami 7-ből 1 találatot jelent. Azért azt lelkileg végigküzdeni, hogy esetenként hat sikertelen kötés után bepróbálkozni minden félelem nélkül hetedszerre is, és a kiizzadt pozíciót tudatosan végigmenedzselni?! Tessék csak belegondolni! Háááát, nem tudom.

Reálisan talán így nézne ki a történet: Első két kötés, simán vállalt kockázat bukó, azaz addig -2R egyenleg. (R = a kiindulási stop loss kockázat nominális értéke.) Még annyira nincs probléma. Jön a harmadik, ami már majdnem jó, legalábbis valamit sikerül húzni a stop megbízáson, ezért csak 1/2R mínusz. Eddig ez -2,5R. Negyedik próbálkozás, ismét simán telibe bukta (eddig -3,5R), majd végre itt az ötödik kísérlet, ami megindul. Mi megy félre ilyenkor? Egy új trend elején szinte mindig erőteljesek és meredekek a visszatesztek, az egyik ilyennél elszakad a cérna és emberünk az eddigi sok sikertelenséget látva idő előtt lezárja a pozícióját 2,5R nyerőben.

Miért zárta? Minden az alacsony találati arány miatt van. Nem nagyon kell pozíciót menedzselnie, hiszen alig van olyan amikor erre lehetősége adódik. Amikor majdnem minden rögtön stop loss, akkor hogyan is alakulna ki a rutin, amivel eldönthetné, hogy milyen árfolyamszintekben bízhat? Másrészt benne él az előző négy kísérlet negatív élménye, ami aláássa az önbizalmát. Valójában nem ezt az ötödik kereskedési szituációt menedzseli, hanem az előző négy bukót igyekszik visszanyerni. Ez az alapja a gyenge jelenlétnek. Talán csak önbizalmát szeretné helyreállítani egy "nyerjek már egyszer, mekkora szamár vagyok, ha ez is mínuszba megy" gondolkodással. Ez a beszólás meg is pecsételi a sorsát, mert a vezérlést nem a piacról jövő döntő jelentőségű adat, és egyébként ez alkalommal pozitív visszacsatolás adja, hanem saját érzelmei, amelyek valójában félelmet, reménytelenségek sugallnak és negatív magánbeszédben nyilvánulnak meg. És ami még fontosabb, egy olyan forrás, az érző agy impulzusa motiválja végül a döntést, aminek nincs jelentősége a piac működésében. Nem rossz ember ettől. Szeretne valami biztos elismerést, sikerre vágyik, de ezeket a játszmákat a piac nem méltányolja, leginkább mert nem is tud róluk.

Visszament -1R-re, ott tart mint az első pozíció zárása után. Azonban a gondok csak most kezdődnek. A piac az ötödik pozícióban végül elszaladt 9R-t, a vállalt kockázat kilencszeresét, amiből ő csak 2,5 egységet vett ki. Ettől teljesen megborul és a hatodik kötésen 5R-t bukik, amit nem lehetne ha bármilyen szabályhoz tartaná magát. A hetediket vagy be sem köti, vagy az is mínusz. Egyenleg -7R, vagy több.

A történet természetesen karikírozza, ami valójában zajlik, ha valaki olyat játszik, ami nem éri meg. Azonban a mentális mechanizmusok közel azonos vonalak mentén hathatnak minden kereskedőnél.

Ez volt a hosszú előjáték. A károgáson túl elmondom, hogy mit lehet tenni csúcsvadászat vagy mélytengeri horgászat helyett. Pár bekezdésben nyilván nem tudom bemutatni a teljes módszerem komplex működését, ahhoz kell egy komplett "Kerülj előnybe" tréningprogram több napon át. Ezért ma rendkívüli egyszerűsítésekkel és több feltételezéssel élek. Például feltételezem, hogy aki most szeretne egy általánosan használható fogást elsajátítani, az még nem napon belüli kereskedő, hanem egyelőre napi és heti idősíkra állított grafikon alapján követi a piacokat. Nézzük akkor az OTP hetit és a napit. Komplett módszer helyett pedig egy olyan mesterfogást mutatok, ami a leggyakrabban előforduló veszteségforrás kiküszöbölésére irányul. Szerintem aki figyelmesen végigkövet, az a haszontalan kontratrend belépők legalább felétől megóvja magát.

Kezdjük onnan, hogy kutya természetesen a "fenntartható trend" definíciójában van elásva. Olyankor nem érdemes közvetlenül a csúcsra, vagy aljra menni, amikor ilyen trenddel van dolgunk. Ez akkor valósul meg, amikor a piac impulzív módon emelkedik, vagy esik, amit nem egyszerű időben érzékelni, főleg ha valaki nem teljesen beszéli Elliott nyelvét. Keressünk akkor erre a trendelő impulzusra egy számszerűsíthető, egyszerűen leolvasható paramétert. Welles Wilder RSI indikátorát használom a feladatra, amely 14-es periódusú beállításban minden grafikonrajzoló eszközön elérhető.

Beszéljünk most bull kitörési irányról (az eső trend az ellentettje lenne mindannak, ami itt következik). Egy olyan helyzetet látunk magunk előtt, amikor az árfolyam tendenciózusan emelkedik, vagy északnak kitör és magasabb tető-magasabb alj sorozatot produkál kevés átfedéssel a hullámok között. Ha a napos RSI záróban eléri a 67-es értéket, akkor az árfolyam a fenntartható bull zónába lépett, begyorsult, így nagy valószínűséggel valamilyen impulzív szerkezet halad északnak. Innentől trend követő vételekben érdemes gondolkodni, mert mostantól a bear fordulatok túlnyomó része nem hoz majd kereskedhető elmozdulást. A fenntartható bull zónába érkezés után közvetlen még kissé képlékeny a helyzet. Két gyertyán belül esetleg fordulhat a kocka, de csak éles és látványos irányváltás formájában, ezért napos idősíkon a következő két nap igényel némi extra odafigyelést. Azonban már azonnal is jobb a vevők uralmát feltételezni, hacsak nincs valami egészen nagy ellentmondás a heti és a napi grafikon között. Ha valaki eddig a pontig bear volt, akkor megéri zárni, visszavásárolni a pozícióját. És sokszor fogom még ismételni a megéri szót.

A medvék esélyei drámaian (mondjuk 25% közelébe) csökkentek, mert az RSI (az én gondolkodásomban) sok résztvevő egyetértését jelzi a közeljövőben elérhető magasabb árról. Ha kevesebben, vagy gyengék lennének a bikák, akkor nem tudnák ilyen gyorsan tolni a szekeret.

Hogyan olvassuk akkor például az OTP-ben kialakult trendet?

Az RSI képes megmutatni a folytatáshoz elég erős trendeket, ahogy tette ezt az OTP grafikonján is
- nagyításhoz klikk a képre
Az OTP árfolyama RSI szempontból február 9-én tört ki, amikor is az árfolyam 4110-en, az RSI indikátor pedig 69 körül zárt (zöld nyíl). Innentől kezdve felejtős volt bármilyen későbbi magasabb csúcs (tető) direkt shortolása. Ezen a ponton a momentum arról tanúskodott, hogy a bikák átvették az irányítást. Látom kereskedőkön, hogy mennyire nehezen adják fel az eredeti ötletüket, főleg ha azt már kibeszélték valamelyik fórumon, vagy más tőzsdés baráti körben. Ha végképp nem sikerül elfelejteni a shortot, akkor legalább a belépési feltételeken érdemes rendkívül sokat szigorítani az RSI által fenntarthatónak ítélt bull trend alatt. Legjobb ilyenkor vételi lehetőségek után kutatni, de ha nem visz rá a lélek valakit, akkor egy olyan erős szűrőfeltételt kell használni, mint amilyen az én - egyébként sokkal hosszabb - trendfordulós ellenőrzőlistámon az alacsonyabb tető kritérium. Az RSI indikátor alapján a fenntartható bull zónába gyorsuló trendeknél csak akkor reagálok short jelzésre, ha olyan alacsonyabb tetőn látok bear fordulatot, amely már 67-nél kisebb RSI értékről indul ki. Önmagában sem az alacsonyabb tetőre nem reagálok, sem a 67 alá eső RSI-re. Nekem együtt kell a két kitétel. Ez a minimum. Például február 25-én 4420-nál volt egy alacsonyabb tető (ld. szürke kis nyíl), de a kiindulás pillanatában ahhoz 71-es RSI érték tartozott, tehát erős volt a gyanú, hogy az újabb lefelé kör csak C hullám lehet egy korrekción belül. Egy kisebb idősíkon, óráson, valamit lehetett rajta fogni, de csakis kontratrend menedzseléssel érte meg.

És valóban, nemsokára még tovább is gyorsult a trend, amit a még magasabb RSI csúcs és a meredekebb határoló trendvonal jelez. Innen már tényleg 20% alatt van a short setup-ok esélye. A gyorsulásban nemsokára, egész pontosan március 20-án a heti RSI is átlépte a 67-es szintet, amikor is 5100-as árfolyam mellett 72-n zárt. Március 20-tól - többen talán már a fejükhöz is kaptak - tovább szigorítunk a feltételen: most már heti alacsonyabb tetőt jobb kivárni. Fraktál ez kérem szépen, ahogy Elliott megrajzolta! Olyan nagy az impulzus, hogy illene neki a hetin RSI(14) 67 alá alacsonyabb tetővel "beszorulni" mielőtt a medvék átveszik felette az irányítást.

A sorban következő pillanat, amit kitárgyalunk, az a fenti piros nyílnál a május 13-i kitörési kísérletet követő lefordulás. Itt ugyanis egyszerre teljesül a két minimum kitétel a napos idősíkon (ld. a felső ábrát). Keletkezett egy alacsonyabb tető és a lefordulás 64-es RSI értékről jött. Igen ám, de épp az imént mondtam, hogy itt egy napi fordulat már kevés, mert a hetes idősík is mozgásban van. Majd ha ugyanezt a hetin látom, akkor kezdek short trendre berendezkedni. Azonban az is igaz, hogy a naposon ettől ez még érvényes short setup méghozzá három hullám korrekció erejéig. Ugyanezt mondtuk két bekezdéssel feljebb a február 25-i helyzetről: eggyel kisebb idősíkon, azaz "óráson lehetett rajta valamit fogni". Na itt a meghatározó trend az RSI alapján március 20 óta a hetes, az eggyel kisebb idősík ezéért a napos, vagyis ott van "valami" fogás, de "csakis kontratrend menedzseléssel". Azaz a késő februári helyzet megfelelője a mostani esés eggyel nagyobb időhorizonton.

Hol tart akkor az OTP? Heti emelkedő trend lassulásban. Annak tűnik mindössze, mert a fordulatra nincs meg a tényinformáció. Egy ilyen lassuló trend pedig még sokáig húzhatja. Egészen pontosan addig, amíg egy alacsonyabb tető be nem szorul 67 alá a heti idősíkon. Nem kell a sikeres kereskedéshez előrejelzést gyártani, vagy túl sokat kitalálni, amikor adottak a feltételek, akkor le lehet olvasni az esélyeket mint tényeket a grafikonról.

Ma ezt a leegyszerűsített, de önmagában is működő szűrőt szerettem volna bemutatni, ami a tágabb Kontextus-Momentum-Szignál módszer egyik részeleme. Egy hasznos, bármilyen kereskedési instrumentumban objektíven alkalmazható fogás, amely nem használja ki az idősíkok optimalizálásában rejlő teljes potenciált és egy trendforduló vizsgálatakor általam alkalmazott nyolc szempontból csak kettőre fókuszál, ezért könnyen lekövethető. Semmiképp sem a Szent Grál, de az esetek nagy részében alacsony valószínűségű, így felesleges kereskedési belépőktől óvja meg azokat, akik egyébként a trenddel szemben szeretnének kereskedni. Objektíven rámutat, hogy mi az, ami az adott helyzetben egyszerűen nem éri meg. Ilyen szűrő nélkül egy kezdő csúnyán lerombolhatja magát, mielőtt még esélye lenne megtanulni kereskedni.

Amikor kereskedem, nem igyekszem kitalálni, mi fog történni, hanem arra keresem a fogást, hogy "Hol tartunk?" és ez alapján "Mi éri meg?" vagy "Mi nem éri meg?". Az RSI 67 egy objektív jelzés arra, hogy a trend gyorsuló fázisba lépett, amikor is statisztikailag többé nem kifizetődő egy új magasabb csúcson jelentkező fordulós gyertya shortolása. Ha valakinek ez a hosszú bejegyzés most nem lett volna elég, akkor az előző "Ha túladott, attól az még eső trend" cikkem is ugyanezen témát feszegeti.

A trendkövető életmód egyszerű, de eleinte nem könnyű ráérezni. Az első lépés az elsajátításában, hogy nem küzdünk fenntartható trendek ellen.

A momentum legyen veletek!

2014. december 15., hétfő

EUR: Érik az első jelentős korrektív probálkozás

Legutóbb itt a blogban szeptember 17-én közöltem elemzést az erős EURUSD bear trend folytatásáról: EURUSD jó szignál rossz helyen. Azóta nem volt értelme hinni a bull próbálkozásoknak annyira alacsony valószínűség tartozott a fordulós jelenségekhez. Az EUR továbbra is stabil eső trendben áll, fenntartható bear trendre jellemző RSI értékekkel, illetve konfigurációkkal és alacsonyabb tető után alacsonyabb alj árfolyam sorozattal. Ne tessék félreérteni, ez itt nem trendforduló, de itt az ideje a május óta tartó trend legnagyobb felfelé korrekciójának.

Egyrészt harmadszor próbálkozik a devizapár az egyre szélesedő pályán mozgó és lassuló trendben, ami potenciálisan egy Elliott-i alakzat befejeződését jelentheti. Másrészt a heti idősíkon összetett, több hullámból álló korrekció bontakozik ki. Az elmúlt hét bull gyertyái ebbe a heti képbe ágyazva heteken át élvezhetnek nagyobb idősík támogatást, vagy legalábbis az ellenszél elmaradását. Ezért a hétre várható kitörést könnyen magasabb alj pullback követheti.

Jobbra a napos kép, balra a felfelé haladó elmúlt hét lehetséges kibontása kisebb idősíkon

2014. szeptember 17., szerda

EURUSD jó szignál rossz helyen

A hétvégén bizonyára többeknek feltűnt a bull fordulattal kecsegtető EURUSD szignál a devizapár hetes idősíkján. Kiváló lehetőség, hogy bemutassam rajta, miért van gondban, aki csak kizárólag szignálokra vadászik és nem veszi figyelembe a tágabb kontextust. Ne essünk abba a csapdába, hogy meglátunk egy jópofa gyertya formációt és már kötjük is. Mármint akkor ne tegyük, ha a szignál logikája ilyen szörnyen ellentmond az árfolyam cikluson belüli helyzetének, azaz a kontextusnak.

Nincs jóslás, jövendölés abban, amit mondok. Bármikor lehetséges, hogy kialakuljon egy kereskedhető szving egy ilyen szignálból, a gond csak ott van, hogy ez az esetek kevesebb mint 20%-ában következik be. Szóval nem éri meg venni a szignál tetejét.

Pro és kontra mérlegelés a 37. heti EURUSD szignál körül

A heti EURUSD "fordulós szignál" tulajdonságait
mérlegeljünk a kontextussal együtt.
+ A gyertya 1,2963-on zárt, ami a heti tartomány (1,2859-1,2979) felső felében van. Ez a legfontosabb tulajdonság, ami tulajdonképpen potenciális szignállá teszi a gyertyát.

+ Maga a záró elég magasan van a heti tartományon belül, így csekély méretű a felső kanóc (alig van távolság a gyertya maximumáig). A kisebb idősík bikák agresszíven vették egészen a pénteki zárásig.

+ Ráadásul a záró az előző heti záró felett van, ami igencsak megnöveli a szignál értékét.

+ A heti gyertya alaposan behatolt az előző gyertya 1,2920-as minimuma alá. A fordulós szignálokra jellemző optimális átfedést alakult ki, hiszen itt 49% az átfedés a jelenleg utolsó trendgyertyával. Ez annyit tesz, hogy lehetnek csapdába szorult eladók, akik túl későn érkeztek a partira.

+ Nem mutatom ugyan, de a 6E határidős Globex kontraktus forgalma nőtt mint a szignál, mint pedig az azt megelőző utolsó trend gyertyában.

Akkor viszont jöjjön az, ami korántsem ilyen rózsás. Ha Elliott elemzés szempontjából nézem, akkor az esés karaktere harmadik hullám lejtmenetre utal. Ilyenkor egy első szignál, legyen is az bármilyen erős többnyire kudarcra van ítélve.

- Túlságosan kicsi a gyertya mérete a trendgyertyák méretéhez képest. Láthattunk egy 209 és egy 240 pip magas nagy teli gyertyát az eső szakaszban. Nem mondom, hogy a fordulathoz ugyanezen méret kell, de kb. 180 pip alatt nekem nehezen hihető a történet.

- Nincs látható korábbi fordítási kísérlet a grafikonon.

- Nehéz meg nem hallani az RSI indikátor vészcsengőjét. Mélyen 22-24-es értéken alakult ki a szignál, ami a fenntartható bear zóna támasza, ahonnan rendkívül ritkán van a bikáknak menekvés. Ilyen szintekről az ellenirányú mozgás 2-3 gyertyát (itt hetet) tart ki, azután visszatér a szignál előtti trend.

Következtetések

Öt a nyolc szignál tulajdonságból stimmel, ez nem rossz. De a kontextust is számításba véve, jobb kihagyni ezt a "vételi lehetőséget". Sőt, inkább fordítva a short oldalon lőném meg.

Egyetlen gyertyaalakzat nem hozza vissza a tavaszt a medvék zord világába. Jobb egy kicsit kivárni és megnézni, hogy képes-e az EURUSD a szignál méretével megegyező mértékben (120+ pippel) viszonylag gyorsan meghaladni a szignál maximumát. Ha nem tud hamar eljutni 1,3100-ig és egy konszolidációval megkapaszkodni ott, akkor nagyon valószínű, hogy délnek fordul és kiveszi az 1,2860-as múlt heti minimumot.

2014. április 19., szombat

Ijesztgetés közeleg

Összhangban az előző bejegyzésemmel még mindig nem jutott a piac olyan helyzetbe, amikor törne valamilyen támaszt vagy egyáltalán támadna valamilyen fontosabb trendvonalat. Azaz nagyon is él a bull. Közelről nézve, mondjuk egy órás grafikonon elég vaskosnak tűnhetett az esés, de nem volt nagyobb idősík támogatottsága, ezért nem jutott messzire. A napos SPX megtartotta a sáv jellegét, a hetes lassuló bull, a havi pedig stabil bull. Mondom ezt persze egy éppen nemsokára esedékes bear szakasz előtt, ami végre betámadja, sőt talán rövid időre meg is töri a trendet, de még mindig csak ijesztgeti a bikákat.

A bal oldal heti nézetén pirossal ábrázoltam az emelkedés korlátait időben, illetve pontban. A jobb felső "kerettel" véletlenül sem szeretném megjósolni, hogy SPX 1947-nél és épp október 10-én tetőzik majd az árfolyam. Az egyik feltétel teljesülése elegendő a fordulat bekövetkezéséhez. Ha például a jövő hónapban kilő a piac 1.950 közelébe, akkor ennyi volt, nem kell októberig helyben topognia. Elliott a korrekciókra mondta ugyan, hogy amit a piac megtesz árban, azt nem teszi meg időben, de nézetem szerint ez az elv a trendszakaszokra is működik. Ugyanezen elven elképzelhető, hogy a Minor C eső szakasz után a még hiányzó emelkedő (5)-ös hullám alacsonyabb szögben halad, ezért nem ér fel 1.947-ig az index, csak valahol pl. 1.920 környékén kószál október elején. Ilyenkor alacsonyabb értékről, de a jelzett időpontban jöhet a fordulat.


Összességében nem mutat kész képet a heti RSI egy teljes trendfordulóra. Berajzoltam azt a pályát, amit egy magasabb szintű trendfordulót megelőzően várhatunk tőle. Először is északnak töri meg a többszörösen összetett bearish divergenciavonalat. Erre mindenki elhiszi az örök bullt, azonban a kitörés néhány gyertyát követően csúfos kudarcot vall. 2011 óta a legnagyobb esés indul, de még mindig csak korrekció, ami RSI 40-es értéke felett elhal. A piac igen gyenge momentummal, de még utoljára új maximumra, vagy egyenlő csúcsra tör. Ez lenne a tipikus út.

Gondolatom szerint valamilyen flat, vagy flat korrekcióra emlékeztető korrektív alakzatban alakítunk egy nagyobb sávot. Az alakzat a 2013. augusztus - 2014 január, vagy a 2013. június - 2014 január szakaszt hivatott korrigálni. Ebből következtethetünk a nagyságrendjére. Pl. az utóbbi esetben a 38,2%-os retrace 1.739, az 50%-os pedig 1.705. A korrekció funkciójára vonatkozó feltételezésem alátámasztja a február 5-i 1.738-as SPX minimum, amit már a márciusi elemzésemben is figyelembe vettem.

Jobb oldalon, a napi bontáson a szaggatott leforduló nyíl jelöli az eshetőséget, miszerint a kis 'b' nek jelölt április 10-i csúcs felett pár ponttal máris délnek indul az index és akár április utolsó napjaiban mutatja magát a C medve ereje. Ez azt jelentené, hogy a B csúcs, amit innen 3-4 hétre várok nem jön létre, hanem már korábban, az április 4-i maximumnál bent volt. A Minor B jelölés átkerülne oda, ahol most a Minuette (x) szerepel.

A négy magenta nyíl utal a gyors egymásutánban bekövetkezett bull próbálkozásokra. A mostani a negyedik. Ha a negyedik kudarcot vall, akkor 1.814 alá érve a bikák feladják egy időre, és jelentős vákuumhatás alakulhat ki meredek esés formájában, ami akár egészen az imént említett 1.705-ös szintig viheti le SPX cash indexet. Addig a szintig ugyanis igen kevés indok van belevenni egy újabb eső körbe. Gyanítom, hogy a piac már csak a hecc kedvéért is kivenné pár napra a februári minimumot. Valahol az 1.705-1.720 tartományban egyszerre érzékelnek majd értéket a bikák és túl nagy kockázatot (gyenge Risk:Reward hányadost) a medvék. A bikák nyitnak, a medvék zárnak, hirtelen mindenki ugyanarra az oldalra áll majd és elindul az (5)-ös északnak.

Azonban nem a jövő heti fordulat az elsődleges választásom. Menetrendszerűen érkezett a momentum bullish csúzlija a hetesen, méghozzá kiváló, 52-es jobb oldali értékkel. A csúzli megjelenése azt mondatja velem, hogy a negyedik kitörési próbálkozás sikeres lesz és új csúcsra, leginkább 1.919-ig juttatja az SPX-et. Ehhez a folytonos piros nyíl szerint kellhet 3-4 hét, majd valóban megindul a C.

Egyelőre marad a bull túlsúly, amíg a negyedik vételi próbálkozás kitart. Miért lényeges a negyedik? Azért, mert a korrektív szerkezetek 3, vagy 7 hullámból állnak. Az alakzat(ok) elnevezésétől függetlenül vagy a második, vagy a negyedik vételi próbálkozás hozhatja vissza a korrekciót megelőző trendet. Ha a negyedik sikertelen, akkor az ellenirányú mozgás trendmozgató szerkezetnek bizonyul, vagyis általában nem korrekció. Vagy ha mégis, akkor nagyságrendekkel magasabb trendszinthez tartozó korrekció.

2013. október 6., vasárnap

Az ékelődés üzenete - SPX

Diagonál lesz, vagy más záró szerkezet volt?

Az S&P500 előtt a még rövid távon mindig bull kinézetű Nasdaq grafikonon kezdem az értékelést. A technológiai index piacán az éppen egy évvel ezelőtti, októberi lejtmenet fordított (reverse) Fibonacci 200%-os célára 3261-nél található. A jelenlegi csúcs ettől mindössze 4 ponttal marad el. Gondolatom szerint a Nasdaq még egyszer megpróbál kilépni új maximumra, de jelentősen már nem haladja meg a korábbit. Tessék rugalmasan kezelni ezt a 3261-et, mert hiszen a heti bontáson érzékelhető magas idősík célár. Minden célár eleve egy arányosító becslés, itt ráadásul a rövidebb idősíkok egész más szintekre gyúrnak, ezért simán fölé ugorhat a piac. Inkább csak heti zárást nem várok már feljebb mint 3261, illetve egy magasabb heti záró esetén kezdenék kételkedni a kiválasztott mérés helyességében. Egyébként annak eltalálásához, hogy mikor lép be a heti idősík bear, túl zajos lesz egy 5-perces grafikonon vizsgálódni. Majd az előttünk álló hét valamelyik napos bear zárója kezdheti beindítani a fordulatot.

Az órás, vagy kisebb bontáson a csütörtök óta tartó emelkedés három hullámnak látszik, de úgy látom három hullámnak, mint ami egy befejezetlen, épülő szerkezet. A kis kettes jelölés helyett inkább öt hullámra kiegészülést várok tőle hétfőn-kedden. Elér-e új csúcsra? Nem tudni. Azt lehet megállapítani, hogy 1) egyre növekszik az oldalazó korrekció mérete és időtartama, ami közelgő fordulatra utal. Másrészt korai a napon túli short, mert 2) nincs hozzá jó stop helyszín. A divergáló 3257-es csúcs nem szolgálna elég megbízhatóan egy szving short setupot. Mindkettő tény, a többi csak következtetés. Továbbiak a grafikonon feltüntetve.

A Nasdaq cash index növekvő oldalazásai óráson...

Egyébként akkora az alakzat, hogy még egy heti vizsgálat is túl kis idősík hozzá. A havin (most nincs hozzá ábra) tisztán hét hullám az emelkedés 2009-ről, ami a korrektív alakzatok szakaszainak tipikus száma - itt ebben az esetben dupla zigzag korrekcióra utal.
Hetin: Novemberben (2012-ben) legalább Középtávú korrektív aljnak feltételeztük a minimumot, ami azóta is megállja a helyét. Mostanára az emelkedésre feltehettünk egy trendvonalat (piros), aminek májusi csúcsba áttolásával adódik egy csatorna tetőnk. Amikor a piac csökkenő momentummal próbálkozik kimászni egy ilyen csatorna tetején, az ritkán eredményez fenntartható kitörést. Egyelőre böködi-böködi, de nem bírja szusszal. Sok az átfedés a heti gyertyák között. Ha lefordul akkor még egy ideig maradok a napon belüli 20-30 pontos trendek kereskedésénél, majd a kritikus szint törése után veszem komolyan, hogy itt cudar dolgok történhetnek.

...amellyel a heti csatorna tetejével birkózik.
Az ilyen csatornavonalak felett túl ritka lehet a levegő a bikáknak.

Kevésbé bull vizekre evezünk a SPX vizsgálatával. Akarom mondani egy bear piacról lesz szó. Hozzászólásomban egy hete így következtettem: "Az esés rossz helyen találta a heti idősíkot. Olyan helyen, ahonnan a jelenleginél mélyebb korrekcióra, vagy majd később trendfordulóra lehet következtetni. A momentum elakadt a heti RSI 60-as értéke körül. ...[A hetin lehetnek] olyan bear folyamatok, ami miatt egy szóló bullish napos fordulós gyertya irreleváns, illetve ... túl kicsi léptékű információ. A domináns idősík szempontjából csak zaj."

A hetin zajló ékelődésre érdemes még felfigyelni. Szándékosan nem nevezem diagonálnak, mert nem lenne helyes következtetés. Klasszikus technikai analízis ékről van szó, ami többféle Elliott-i forma lehet. Sokszor említettem már, Elliott formációi sokkal egzaktabbak, pontosabban definiáltak. Ebben a mostani kontextusban alapvetően két eset van, vagy 4-5-4-5 széria, vagy pedig záró diagonál az "ékelődés". Ha az utóbbi, akkor az még nincs kész, ezért nem helyes komplett diagonálnak tekinteni. A diagonált ugyanis nem indíthatjuk előbb, mint június 24. Ami előtte volt, az nem lehet része ED-nek. Akkor pedig csak a diagonálon belüli 1-2-3 hullámot láttuk eddig, míg az utóbbi három hét esése a négyes hullám. Vagyis ami június 24 óta történt, az kevés záró diagonálnak. Mindegy, mindkét esetben egy záró szerkezetet figyelünk, de az egyiknél bent van a csúcs, a másiknál még hiányzik egy felfelé kör.

SPX heti ékelődés: diagonál, vagy más záró szerkezet?

Melyik van? A lenti órás ábrával bemutatom a véleményem, de a kérdésben legjobb, ha mindenki maga mérlegel. Mindkét irányt látjuk, mindkettőre gyűjtjük az információt. Az egyik szcenárió felé billen a mérleg, az lesz a lehetőség, a kidolgozandó kereskedési ötlet, a stratégia alapja. A másik, amit így alternatívának tartunk a fenyegetés. Ezt jelenti a döntés a jelenlegi eső szakasz kontextusáról. Részben az emelkedő szakaszok impulzív szerkezete miatt nálam a "bent van a csúcs" 1730-nál megoldás felé billen a mérleg. A piac csak a későbbiekben dönt majd a meglátásom helyességéről, de az esést, amely a hét második felében megakadt, magam egy egyes hullámnak vélem az új eső trendben. Azaz bear trend eleji szituációban vagyok, ezért a 15-60 perces tetőzéseket keresem shortra, de amint az esés begyorsul, már kezdem is a csökkentést, majd bezárok mindent. Ilyenkor még olyan mélyek és erősek a felfelé tesztek, hogy azokat nem érdemes shortban kiülni. A zárás - újranyitás megy.

Az S&P három eső hete kibontva 30-percesen. Még mindig a felfelé körök elakadására,
vagy rövid fals kitörésekre számítok - le [i], fel [ii].

A szeptember 23-a óta zajló gyenge, majd az utóbbi napokban egyre erősödő vételi próbálkozások nem vezetnek jelentős kitöréshez, hanem rendre eladókra találnak. Kisebb idősíkok igyekeznek venni, de nem csatlakoznak be hozzájuk a távolabbi perspektívák játékosai, ezért nincs fel folytatás, csak alacsonyabb tetők sorozata.

2013. március 10., vasárnap

Ciklus b csúcs lehetősége

„Nem az események zavarják az embereket, hanem az eseményekről alkotott vélemények" - Epiktétosz

Március végére vártuk, de lehet, hogy előbb bekövetkezik a Ciklus szintű trendforduló, amely a 2009 tavasza óta felfelé haladó korrekciót fordítja vissza a több évtizedes Szuperciklus szintű bear trend irányába. Jön egy éveken át tartó lefelé kör.

Az USA indexekben február 19-ről oldalazó 4-es hullám korrekciót vártam nagyjából három hét időtartammal. A korrekció bekövetkezett, a mérete rendben is volt, de nem oldalazó lett, ezért lényegesen kevesebb időt fogyasztott, mint amint előzetesen gondoltam. Vagyis a 4-es végpontból az emelkedés február 26-tól indult meg és nem március 15. előtt valamivel, mint ahogy az arányos lett volna. A 4-es hullám minimumából nagyjából "bő két hét emelkedés és egy utolsó új csúcs" az elvárás, ami lassan le is telt.

Induljunk ki a nagy képből, ahol napokon belül elkészül 7 szépen kifejlett hullám a 2009-es minimum óta. 7 hullám = dupla zigzag korrekció. A hetes szám a kontratrend szerkezetek ismertetőjegye, itt konkrétan (A)-(B)-(C)-[X]-(A)-(B)-(C). Publikáltam egy ábrát novemberben, amelyen a tényleges árfolyamkép alatt szerepelt a megértést segítő sematikus kifejtés is: NOV16_S&P_weekly_sematikussal.


A még nagyobb kép 2000-től komplex flat alakzat szabályait és vezérlőelveit követi. A flat (magyarul lapos) korrekciók tulajdonképpen sávozások, amelyek alatt sokszor fals le-, és kitörések alakulnak ki. A támaszok és az ellenállások átmeneti átlépése medve- és bikacsapdát képez. Sok esetben ugyanazon alakzat B és a C hulláma is megteszi ezt a beugratást. A sematikus ábra balra az Építőelemek füzetből való, a havi grafikonon lent pedig a valós Dow Jones index, amelyen szépen beazonosítható a tankönyvi lapos korrekció bear piac.


Végül a jelenbe érkezve a hetes ábrán (B)-vel jelölt novemberi aljtól az órás részletezés tiszta képet és közel komplett szerkezetet mutat. A (B)-(C) szakasz a korábban hiányzó hetedik hullám a teljes felfelé korrekcióban:


Emlékeztetőül a 2012. augusztusi ábra, amelyhez képest semmi változás sincs.
AUG31_SPX_weekly_lassu.JPG
Ott volt szó róla először, hogy lesz egy flat (B) hullám, ami után "4,5M", vagyis 4,5 hónap emelkedés következik. November 16-án volt meg a (B) hullám ortodox végpontja, a 4 és fél hónap így március végén járna le, de úgy tűnik, a bika azt már nem éli meg.

A devizapiacon megállíthatatlanul beindult a dollárerősödés, a nyersanyagok piacán innen pedig egyenes út vezet a deflációhoz. 1-2 hét kérdése lehet, hogy mikor lép utánuk délnek a részvénypiac. Az EURUSD történet összerakását is kezdjük a heti bontással és rögtön két alternatívával, aminek érdekessége, hogy nagyjából ugyanoda mutatnak:


A naposon a fő trend fordulóját követő slingshot fejti ki a hatását és igyekszik még egy nem túl távoli új aljra vinni az EUR-t mielőtt komolyabb felfelé korrekció alakulna ki. Hiányzik az utolsó négy-öt az impulzushoz. Az alsó képen csak az esés belső szerkezetét vizsgálva feltűnik a többszörösen összetett divergencia, amely a bear piac tartósságára utal.



3 év és 3 hónap blogírás után ezúton búcsúzom rendszeres olvasóimtól. Idén már nem teszek közzé várakozásokat, aktuális értelmezéseket. Legfeljebb maradok annál, aminek a blogírást eredetileg szántam és egy évben 2-3 alkalommal írok "tutorial", azaz ismeretterjesztő, tanulást segítő bejegyzéseket. Köszönöm az eddigi türelmet és lelkesedést: 2009-ben, amikor belevágtam, akkor pár tucat olvasóra számítottam, ehhez képest néhány hét múlva már 600-nál több látogató nézett be hozzám, ami idővel tovább fejlődött és kisebbfajta vállalkozás lett az egyszerű szándékból. A célokból, hogy Elliott nagyszerű felfedezése körüli félreértéseket tisztázzam talán sikerült valamit elérni. Akik továbbra is érdeklődnek a módszer iránt, azoknak nagy ritkán itt is akad majd valami, de rendszeres, megbízható, sőt egyre jobb tartalmat Ad-nál találnak. Egyébként:
Kitartás a nehéz időkben, és long live rock and roll.

2012. szeptember 26., szerda

Leckesorozat kereskedőknek

Mától október 3-án szerdáig minden hétköznap Jeffrey Kennedy publikál egy-egy bármilyen piacon azonnal alkalmazható kereskedési praktikát videó formában. Az Elliott és a többiek blog itt kezdetektől az önfejlesztés jelentőségét és a piaci valóságot reálisan tükröző ismeretek fontosságát hangsúlyozza. Most is ennek jegyében ajánlja az előttünk álló héten ingyenesen igénybe vehető tanulási lehetőséget.

A regisztrációval ingyenes esemény házigazdája Elliott hullámelméletét alkalmazza elsősorban. Azonban az ő kezében a módszer nem száraz teória, hanem praktikusan a klasszikus technikai tárház eszköztárával kiegészített élő, működő, lényeglátó ötvözet. Ráadásul soha nem mulasztja el az útmutatást a mentális felkészülés területén sem, hiszen épp ez az aspektus teszi egyedülálló kihívássá a kereskedői karriert.

Jeffrey mögött komoly oktatói pályafutása áll. Most egy hétre, legalább néhány óra erejéig ingyen kötelezettségvállalás nélkül csatlakozhatunk a virtuális tanterméhez. Aktuális kereskedési helyzeteken bemutatott stratégiát, pszichológiát és technikát látunk tőle majd. Kiforrott módszerének elvitathatatlan érdeme, hogy még egy olyan komplex módszert, mint amelyet Elliott hullámai jelentenek is képes fogyasztható, könnyen alkalmazható egységekben tálalni.

Regisztráció a teljesen ingyenes Jeffrey Kennedy leckesorozathoz >
Technikák, amelyek a kereskedésről és a belépési lehetőségek hatékony feltárásáról szólnak, Elliott látásmódjával, de korántsem minden áron csupán a jelölések elhelyezésével.

A szerdai videó négy grafikonnal már elérhető, minden nap követi egy újabb lecke a kereskedéshez.

Az első videó ma megnyílt. Címe: Trendirányú kereskedés az RSI segítségével [link]. Arról beszél, ahogyan a Relative Strength Index segítségével megkülönböztetjük a korrekciót a trendtől. Az Alcoa (AA) Bank of America (BAC), Halliburton (HAL) és az EURUSD grafikonján mutat rá azon pontokra, ahol kereskedési setup lehetőség után volt érdemes kutatnunk pusztán az RSI sávok elve alapján.

Nem beszéltünk össze Jeffrey kollégával, de a hétvégén készült és vasárnap publikált bejegyzésemben épp ezen fogást alkalmazva hívtam fel a figyelmet a hétre várható eséssel kapcsolatos várakozásomra, sőt annak tartósságára és becsült mértékére, valamint arra, hogy a továbbiakban a napos bontás alapján még felállhat belőle a piac. Vasárnapi RSI grafikon.

2012. június 17., vasárnap

Rövid passzok után

10 napja időigényes, összességében nagyjából oldalazó konszolidáció várakozásnál hagytuk abba, amikor is kereskedési receptnek céláras, "rövid passzos" játék eszközkészletét javasoltam. A hét első felében sem volt értelme másban gondolkodni, de rövid távon csütörtökön bull irányba rázódott össze a napos és a 240 perces. Feloldotta a 'nehogy-nagyobb-idősíkon-próbálj-távoli-stoppal-messzire-engedni-pozíciót' képletes tiltásom. Elviekben akkor jöhet a következő felfelé szakasz, amely C hullám lesz és amelyről szinte reménytelen megmondani, hogy pontosan melyik trendszintet képviseli. Viszont nem is feltétlen erre az információra van szükségünk.

Az RSI három magasabb idősíkon egyszerre jelezte a bika időleges visszatérését
az ES határidő folytonos grafikonján

Az új felfelé szakasz [b] hullám (c) szakasza, vagy 4-es hullám [c]-je, vagy végül és szándékosan nem elsőnek a sorban 2-es [c]-je lehet. A felsorolás rajzok nélkül, szárazon túl bonyolultnak tűnik. A közös tulajdonságuk a lényeg és a helyzet egyszerű summázata: a soron következő felfelé körből egyik esetben sem jön ki új csúcs az április eleji maximumok fölé. A felsorolt lehetőségek a várható emelkedés hosszában és időtartamában térnek el. Mint ahogyan eltérnek a trend szintjében. (c) = Minuette, [c] = Minute.

Az ingyenes, június 21-ig tartó EWI U.S. részvénypiaci hét apropóján kezdjük azzal a változattal, amit szolgáltatás házigazdája Tom Prindaville kékkel jelöl. Az ő kék értelmezése megegyezik az eddig itt a blogban egyetlen alkalommal sem rajzolt, de a legutóbbi bejegyzésben emlegetett tartalékos (értsd. másodlagos) 1-2 elképzelésemmel. Tom elsődleges, vagyis az én alternatív várakozásom szerint az emelkedés vége egy Minor 2-es, esetleg Intermediate (2)-es lehetne majd leghamarabb csütörtök este - péntek reggel magasságában (június 21-22-én).

A nálam még alternatív SP500 Minor 1-2 értelmezés órás grafikonon (balra),
illetve [a] ponton túli események alábontása 10 percesen (jobbra)

A naponta húsznál több grafikont legtöbbször 15 és 30 perces idősíkon értelmező szolgáltatást június 21-én csütörtökön 18:00 óráig lehet ingyenesen kipróbálni - [link a DJIA, az S&P 500 és a Nasdaq] folyamatos előrejelzések előszobájához.

Visszatérve az ábrához: akkor jön a képbe ez a változat, ha S&P500 képes lesz elérni és egy esetleg két nap fölé is zárni az 1358-as szintnek és az előttünk álló hét végénél előbb nem jön fordulat. Addig pedig a piac hol oldalazik, hol pedig lassuló ütemben emelkedik. Az 1358 kulcs szint (az ábrán KR), aminek elérésével a Minor 2-es Elliott-i értelmezés - Tom kék számozása - , kiemelkedne az elsődleges, preferált változat rangjára. (A kulcs szint itt egy választóvonal két nagyobb kép bearish szcenárió között).

1358 felett valószínűleg ebben az esetben sem lesz képes sokáig megmaradni a piac. 1-2 nap vitézkedés után hamar kifullad a magaslati levegőn és visszaeshet a kulcs ellenállás alá. Nemsokára be is gyorsulna a lejtmenet, ezért júliusban kitartó és jelentős esésnek néznénk elébe, hiszen 3-as hullám következne délnek. Lehetséges. Nincs semmi technikai kifogásom ezzel a várakozással kapcsolatban, nekem csak a bizonyíték hiányzik hozzá, illetve jelenleg egy kicsit még mindig kiegyensúlyozottabb az a változat, amelyet a bejegyzéseimben én preferálok és amely történetesen eggyel lassabb forgatókönyv, ugyancsak a medve oldalán.

Legutóbbi bejegyzésemben így nézett ki a Minor 4-es fel értelmezés: [link] - "éles, momentumos [a] hullám indult fel... háromszög vagy zigzag következik".



Milyen egyensúlyról beszélek én? Mitől jobb ennek a még csak negyedik hullámnál tartó értelmezésem balansza? A mai bejegyzés első napos ábráján elhelyeztem egy kék dobozt, amely a nagy kettes hullám flat korrekció kiterjedését hivatott szimbolizálni. 15 nap széles és kb. 4% magas volt. A június 4-i mélypontról indult aktuális emelkedés 10 napos kort élt meg eddig és 1330-nál lépte át a 4%-ot. Vagyis a pénteki záróban nagyjából azonos területű négyszög határolná. Sőt még az is belefér, hogy további 2-3 bullish nap alatt elér 1350 környékére, amivel 13 kereskedési nap alatt végül 5,5%-ot halad északnak. Egy impulzus negyedik hulláma szemre inkább kissé nagyobb megjelenésű, mint az azonos rendű kettes. A fordított helyzet (a ritka nagyobb kettes) akkor fordul elő, amikor a második hullám oldalazó flat, a négyes pedig éles zigzag. Itt éppen flat 2-es hullámot láttunk, ezért érdemes komolyan észben tartani Tom kék számozását. Viszont nem állok vigyázzban miatta, ha ugyanis a mai második ábra lép érvénybe, akkor azt majd észreveszem és kiigazítom a stratégiám. Előbb az tűnik fel, hogy egész a hét végéig kitart a bika és eljut 1358 fölé. Később pedig abból láthatom, hogy ahol az elsődleges elképzelésem alapján a majdani lefelé ötödik hullám végére számítok júliusban, ott nem következik be fordulat, hanem épp ellenkezőleg, begyorsul az esés.

Emlékeztetőül itt a július második felére várt alj ábrázolása: [link] május 18, napos kép. Akkor 1205, vagy alacsonyabb (1)-es végpont célár szerepelt, amit most pontosítok cash SPX 1191-re.

A harmadik változatban, amely a valószínűségi rangsorban is hátul kullog, már hétfőn este úgy az 1345-1348-as szinttel bezárólag bekövetkezik a lefordulás. Az egész korrekció egy még időigényesebb szerkezetté fejlődik és noha a hét első fele határozott esést hoz, kitartanak a támaszok, maradunk korrektív felfelé rally üzemmódban. A későbbiekben végül még vissza is térünk a június 11-i és 15-i, esetleg 18-i index csúcsok fölé. Rajz szándékosan nincs hozzá, de dióhéjban ez a bevezetőben elhangzott [b] hullám (c)-je fel szcenárió. Az RSI pénteken azt mondja egyébként rá, hogy nagyon nem valószínű, Tom ábráin pedig itt-ott halvány szürkével tűnik fel a lehetőség, amit remélem a hétfői kereskedés levesz a térképről.

2012. március 13., kedd

Indikátor csúzli (slingshot)

A divergencia az egyik fogalom, amellyel technikai elemzésről szóló tanulmányaink kezdeti szakaszában először talákozunk. Sokféle típusa létezik, legnépszerűbb a könnyen felismerhető egyszerű indikátor divergencia. Bull piacon felfelé haladva az árfolyam új maximumot ér el, miközben az indikátorpanelre kihelyezett ROC, Stochastic, RSI, vagy MACD nem teszi ezt meg. Röviden mint "egyszerű divergenciára" hivatkozunk rá, de a bull piaci változat szakszerű megnevezése oszcillátor alacsonyabb tető divergencia. Elliott szerint ilyen divergenciákat látunk azonos trendszinthez tartozó 3. és 5. hullámok között. Tőle tudjuk, hogy ha nem is feltétlenül rövidebb, de techikailag minden szempontból gyengébb az 5-ös hullám. Alacsonyabb sebességgel halad, mint a 3-as, ezért alacsonyabb momentumérték kapcsolódik hozzá.

Egy korábbi írásomban kifejtettem, hogy a piacok megértéséhez milyen perspektívát adnak a momentum indikátorok, illetve mi a leggyakoribb félreértés velük kapcsolatban. Visszatekintés a "Kétféle trend" című írásra: [link]. Az egyszerű divergenciáról elsősorban a trend lassulása, vagy átmeneti szünetelése jusson eszünkbe, erről szóltam egy bő éve. Igen konkrét kontextusra vonatkozó fogódzó kell ahhoz, hogy divergenciából trendfordulóra következtessünk.

Elliottnak a szentimentre, illetve a momentumra vonatkozóan volt olyan további felfedezése, aminek nyomán eljutunk egy másfajta divergencia, a csúzli jelenségéhez. Azt figyelte meg, hogy a legjobb 3-as hullámok olyan mély 2-es hullám korrekciók után alakulnak ki, ahol a szentiment alacsonyabb mimimumot ért el, mint előzőleg az 1-es hullám kiindulásának pillanatában volt. Ez kereskedési szempontból sokkal érdekesebb tájékozódási pontot ad, mint az egyszerű divergencia. Ha a szentiment indikátor új mélyponton van, azt jelenti, hogy még a bear trend mélypontjánál tapasztalt mértéknél is erősebb a félelem. Eközben az árfolyam ugyan sokat korrigál vissza az egyes hullámból, de végül mégis magasabb aljat alakít ki. A szentiment felméréseket ebben a konstellációban helyettesíthetjük egy momentum indikátorral is, hiszen ahol - akár rövid távon is - tetőpontjára hág a riadalom, ott bizony a begyorsuló esés hatására könnyen negatív csúcsot dönt bármelyik momentum oszcillátor.

Nem minden nap jön szembe az ilyen hullámszerkezetből adódó csúzli, leginkább az 1-2-es hullámok sorozatában két kettes hullám között találunk rá, vagy néha flat korrekció A és C hullámai között, amennyiben a C vége nem haladja meg az A pontot. Az ilyen impulzus elején kialakuló csúzlikat (angolul: slingshot jelenséget) ábrázolja a mai első grafikon.


Bull trend alatt a momentum alacsonyabb alját nem erősíti meg az árfolyam mozgása, hiszen ott magasabb aljakat látunk. Ez azt jelenti, hogy erős volt a bearish szentiment, ami momentumos visszaesést váltott ki, megnőtt a shortok iránti lelkesedés, de a piac mégsem esett új mélypontra, magasabb aljat alakított ki. A túlzott lelkesedők csapdába kerülnek, az árfolyamot kilövi a csúzli.

Ennél a változatnál sokkal gyakrabban találkozunk a különböző rendű 4-es hullámok vége közötti csúzlikkal. Már jó ideje halad a trend, mígnem egyszer korrekció következik be. Alacsonyabb szintű 4-es hullám alakul ki, vele a momentum is visszaesik. Rövid pihenő után a trend ismét felfelé folytatódik, majd a shortosok egyre többen gondolják úgy, hogy elég volt már az emelkedésből. Beleadnak. Most már magasabb rendű 4-es alakul ki, de a longok szilárd kezekben vannak és úgy élik meg az esést mint újabb vételi lehetőséget. A shortokat ismét zárni kell, a piac ugyanis kisvártatva új maximumra ér. Az ábrán itt a konkrét példában a (4)-es és a iv-es, valamint később a iv-es és a [4]-es hullámhoz tartozó szinteket és RSI értékeket hasonlítottuk össze. Mindkét párosra igaz, hogy ár tekintetében magasabb aljakat képez, míg az indikátoron a 4-es hullámok sorozata rendre egyre alacsonyabb, vagy egyenlő minimumot formáz.


A szakzsargonban bullish csúzlinak nevezett jelenség teljes neve oszcillátor alacsonyabb alj divergencia. A belőle levont következtetés pedig egyszerűen csak folytatódó emelkedő trend.

Bull trendben az egyszerű divergenciát az indikátortetők és az árfolyamcsúcsok összehasonlításával detektáljuk, míg a csúzlit az indikátor aljak és az árfolyamvölgyek viszonya adja össze. Bear trendben ennek a fordítottja igaz.

A Kerülj Előnybe! haladó tréningprogramon egy egész napot szánunk az ilyen RSI indikátor segítségével fellelhető kereskedési szituációk definiálásának. Még 2 hely szabad a májusi programon. Tovább a részletes ismertetőt tartalmazó aloldalra: [Kerülj előnybe! Elliott hullámaival és RSI-vel]

2011. október 2., vasárnap

Hasonlatos

S&P500 és ezüst medve négy grafikonon

Noha magam az azonnali bear változat és az erőteljes letörés pártját fogom és majd mellette érvelek ebben a mai bejegyzésben is, de ettől még el kell ismernem, sok igazsága van azon kollégáknak, akik 1-2 hetes időtávon még felfelé korrigáló forgatókönyvet preferálják. Emlékeztetőül erről az elképzelésről, vagy valami hasonlóról van szó: komplex értelmezés jelölése SEP/23 [link]
Örülök is neki, hogy mellette vitatkoznak velem, mert annyiszor mondom, hogy ha agresszív bull, vagy nagyon bear az értelmezésünk, akkor mindig vezessünk mellé egy eggyel lassabb változatot. Szóval tartsuk csak meg, ne tegyük el túl messzire ezt a szcenáriót.

Pro

Sokat látom az alábbi analógiát emlegetni az elmúlt napokban, ami 2008. márciusi helyzethez hasonlítja a mostani index-állást. Valahogy így:

Heti S&P500: 2008-ra is volt fej-váll, akkor is tagadták a problémát,
most sem fél senki komplett európai államok csődjétől

Megjegyzem, még a mögöttes fundamentális háttér és a kommunikációs körítés is azonos; 2008-ban már mindenki tisztában volt a másodlagos jelzálogpiac nehéz helyzetével, az USA-ban sorra dőltek az ilyen típusú szolgáltatók, ám valahogyan mégis létrejött a problémák tagadása, a piac mégis visszatáncolt a szakadék széléről. Pontosan onnan, ahová most, a mögöttünk hagyott héten került. Így jött létre a 2008. március 17. - május 19. rally, egy az addigi esés cca. 57%-os korrekciója (ld. a retracement jelölést az első ábrán).
Most is tényként kezeli a világ Görögország csődhelyzetét, a finanszírozáshoz egyre nehezebben jutó, kimentésre szoruló európai bankok talán még nagyobb problémáját, de senki nem is próbálja felbecsülni pl. egy országcsőd tovagyűrűző hatását, ami szerintem nemcsak a teljes eurózónát kényszeríti térdre, de a Földgolyó ellentétes oldalán még az ausztrál bankrendszert is megrázza majd.

Kontra

Lesz-e akkor rally északnak? A gondolatom az, hogy nem. Sőt talán csak egy kereskedési nap haladéka van a piacnak az összeomlásig, de erre természetesen nem a hírekből, hanem a grafikonokból következtetek. Kétféle grafikont mutatok be a szemléltetéshez, egy indikátorosat és egy analógiát. Nem a fenti index analógiát, hanem egy másikat, egészen a közelmúltból, idén szeptemberből.

Kezdjük az RSI (az ábrán balra) és MACD (jobbra) párossal! Az indikátorok letörést és néhány nap meredek esést jósolnak, de természetüknél fogva nem tudják megmondani, hogy a bekövetkező mozgás hármas hullám, vagy a nyárról induló első nagy impulzus végső, ötödik hulláma lesz-e. Kétségtelen, hogy lehet olyan számozást készíteni, amely szerint augusztus 9. óta a negyedik hullámban vagyunk. Viszont nem most kell eldöntenünk ezt a kérdést, érdemben ugyanis nincs több, vagy jobb információnk, mint korábban, amikor erről részletes fejtegetést publikáltam.

Következetes beszéd a szakadék széléről. Egy eső nappal több (jobbra)
már egyértelmű helyzetet teremtene. Létezik-e ehhez rövid távon bear számozás? 

Az ábra jobb oldali változatán az MACD grafikonon hozzáadtam egy nagyjából 2% esést hozó hétfő, vagy kedd hatását. Már a "képzelt" extra gyertya nélkül is szépen látszik a horog (hook), ami a szeptember 20-i indikátoros ábrán előrejelzett MACD keresztezés megerősítése lehet.

Akik voltak Kerülj előnybe indikátorokkal! tréningprogramon, azok értik a két indikátor bearish üzenetét, ami alapján komolyan meggondolandó, hogy ez alkalommal az agresszívebb Elliott-i jelölést keressük meg és emeljük ki operatív szcenáriónak. Hogyan állnak össze az Elliott hullámok az agresszívebb értelmezésben? Itt jön be az analógia:

Ha az SPX (balra) is impulzus + zigzag + indító diagonal formációban
halad, akkor jellemző lenne a folytatás, amit az ezüstnél láttunk (jobbra)

Egy olvasói kérdés hívta fel a figyelmemet pár hete az ezüst határidőre (SIZ1), ahol végül kialakult egy ötös szerkezetű első hullám, amelynek alhullámai átfedésben voltak. Indító ék (leading diagonal) tehát, amely után egy erőtlen, mindössze Fibonacci 38,2%-ot emelkedő flat alakzatra emlékeztető korrekció következett.

A trendnek eggyel alacsonyabb szintjén, de nagyon hasonlatos ehhez a S&P index legutolsó négy napja.

Ha az analógia mentén haladunk, akkor két nyitott kérdés van. A pénteki minimum után megkísérli-e a piac visszatesztelni az 1.155-1.160 zónát, vagyis a szeptember 19-i ezüst szituációnál tartunk (a kis piros karikánál), vagy már a szeptember 22-es állapotban, éppen csak egy lépésre a szakadék szélétől? Előre mondom, nem lesz minden kis apró szving 100%-ban azonos, ezért a részletek tekintetében legyünk rugalmasak.
Vagy egyáltalán, a kísértetiesen hasonló viselkedés és a teljesen azonos kontextus ellenére nem lehet-e az SPX lejtmenet 1196-ról egy hét hullámból álló korrektív dupla zigzag (barna/bordó sorszámok), ami éppen valahol a hétfői nyitás környékén készül véget érni? A válasz keresésekor érünk vissza a momentum szakértőihez (RSI, MACD), amelyek azt mondják, inkább nem.

Így már érthető a pénteki kereskedés végén megemlített "ultra bearish" hozzászólásom oka az előző bejegyzés alatt. [iii]/3/(3)-as hullámot várok két napon belül, de még csak az Elsődleges / Primary [1]-es hullámon belül. A rend kedvéért az ezüst grafikonja 09/22-ét követően:

Az ezüst a fenti szituációt követően az S&P-nél eggyel magasabb rendű 3/3 után
(az elmozdulás kb. 67.000 dollárt ért kontraktusonként, ha valaki megtalálta)

A kék szaggatott téglalap ugyanaz, mint ami eggyel feljebb halványan látható SPX-ezüst összehasonlító ábrán.

Az analógiát nem azért hoztam fel, mert valamiféle korreláció lenne a két instrumentum árfolyammozgásaiban, hanem a szemléltetés végett, annak érdekében, hogy kézzelfoghatóvá tegyem, milyen karakterjegyekre számítsunk, ha a fenti SPX értelmezés megállja a helyét.

2011. július 10., vasárnap

A program változatlan I.

S&P indexről a heti és napi grafikon alapján

Minden annak megfelelően alakul, ahogy a korábbi előrejelzések következtetései szóltak, legfeljebb a júniusi mélypont lett kicsit kevésbé mély és az esés talán 2-3 nappal kurtább, mint amire optimális esetben számítottam. A távolabbi kép kontextusába helyezve vesszük végig, hogy hol tartunk.

Előbb azonban egy rövid hirdetmény: van egy Budapesten letett japán gyertyaalakzatokról szóló 900+ oldalas enciklopédiám (csak egy példány), ami 15.000 forintos kedvezményes áron megvásárolható. A könyv pontos címe és szerzője: Thomas Bulkowski / Encyclopedia of Candlestick Charts (Wiley). További adatok ezen az Amazon [linken]. Akit érdekel, azok számára az előttünk álló három hétben szerdánként egy zuglói címen elérhető és megvásárolható. Kérnék szépen egy rövid e-mailben jelentkezést és már küldöm is a pontos koordinátákat.

SPX heti nézet a célzónákkal - a képre kattintva új ablakban nagyítva jelenik meg

Legutóbb április 30-án mutattam be a Fibonacci célszinteket, viszont az azóta befejeződött mozgásokból tovább pontosítható az emelkedés optimális végállomása. Immár a heti grafikonon is két figyelemre méltóan szűk sávba rázódtak össze az egyes Fibonacci mérések, ezek szerint 1.376-1.385 között, vagy 1.423-1.432 közötti fordulat esetében kapnánk a legszebb arányokat. Mindkét zóna mindössze kilenc(!) pont széles, ahol tehát a teljes 2009 márciusa óta tartó emelkedés befejeződhet és jöhetnek a minimálisan 800 alatti S&P értékek.

Még mindig a heti bontásnál maradva, mi a "véleménye" a momentumnak a fenti (4)-(5) értelmezésemről?

Heti nézet RSI fókusszal

A februári csúcsot követő bearish RSI(14) divergenciára lent bullish csúzli (angolul slingshot) jött, ami a négyes-ötös hullámokra jellemző momentum-karakterjegy. Akkor pedig valóban az ötödik hullámot látjuk felfelé, de ahhoz, hogy RSI barátunk bejelezze a (5)-ös végét, ahhoz még kell minimálisan 3-5 heti gyertya (később, a második részben még hasznát vesszük ennek az olvasatnak).

Utaltam már rá a bejegyzés elején, hogy én még egy pár pontot vártam a piactól a június végi 1.258-as minimum alá, mivel nagyon benne volt a pakliban a 2009-es mélypontról induló korrektív trendcsatorna átmeneti (és fals) letörése és a márciusi minimumnál ülő stopok kiütése. E tekintetben tévedtem, a piac mérnöki pontossággal

Napi SPX a korrektív trendcsatornával és a (4)-es hullám kibontásával

tesztelte 1.267,87-nél az alsó határoló vonalat és belefogott a végső emelkedő (5)-ös hullámba. Ha viszont így tett, akkor ez alkalommal nem egy vízszintes vonallal határoznám meg a bika szempontjából létfontosságú támasz szintet, hanem egyelőre ezt az emelkedő trendvonalat használnám tovább; a piac maga döntött mellette. Felette nincs short játék, legalábbis napon túlra. (Épp az ezt megelőző bejegyzés szól részletesen a korrektív trendcsatornákról [link])

Pénteken a csatorna alja 1.275-nél volt és nagyjából heti 4,75 SPX pontot emelkedik, tehát az előttünk álló héten a bull trendet megkérdőjelező záró 1.280-nál alacsonyabb szinten lenne. Nem gondolom, hogy ennyire felgyorsulnának az események.

A rend kedvéért meg kell jegyezni a fenti számozásról, hogy a (4)-es korrektív hullám végének kijelölése során csonka záró alhullám értelmezést alkalmazni bizonyos mértékig erőltetett lehet, ezért íme az alternatíva, ami kombinációnak értelmezi a február 18-ról induló oldalazást. Hogy zárójel négy, azaz Intermediate (4) június 16-án, vagy csak később 23-án ért véget, az csak szemantikai kérdés, túl sok kihatása nem lesz a folyamatban lévő (5)-ös hullám értelmezésekor.

Alternatíva a (4)-es hullám alhullámaira
Folytatás következik az órás grafikon vizsgálatával...

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) Amibroker (2) André Kostolany (1) BUX (6) Barack Obama (2) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) DAX (6) DIX (1) Dick Diamond (2) Dow Jones (36) E-mini future (46) EURHUF (1) EURJPY (1) EURUSD (30) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott magyarul (7) Elliott-ciklus (18) FED (8) FTSE (1) Fibonacci (33) Forex (6) Fotex (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) Kína (3) MACD (5) Mandelbrot (1) Minyanville (1) Morgan Stanley (1) NFP (4) NYSE (4) Nasdaq (28) Newsweek (1) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) OTP (3) RSI (11) Ralph Nelson Elliott (8) Robert Prechter (28) Russel (3) SP500 (107) SPY (55) Short Term Update (3) Socionomics (6) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) TWS (1) Thomas Bulkowski (1) USD (14) USDCHF (1) Vancouver (3) Venezuela (1) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) adósság (5) arany (4) aritmetikus (1) belső nap (1) báziscsatorna (4) carry-trade (1) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) divergencia (4) dollárerősödés (12) double key reversal (2) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) elsődleges trend (12) előfizetés (8) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) eurozóna (3) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) fej-váll alakzat (8) flash crash (8) flat (17) fraktál (11) földgáz (1) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) háromszög (20) infláció (1) inside day (1) jelzálog (2) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kötvény (1) külső nap (1) kőolaj (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) megnyúlt hullám (2) momentum (8) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) mérés (6) nyersolaj (2) opció (1) outside day (4) pit noise (1) pánik (6) regular flat (3) remény (4) short (3) slingshot (4) social mood (5) spirál (2) stop loss (2) szentiment (1) szignálvonal (1) szándékos csőd (1) szójabab (2) tananyag (25) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) valószínűség a tőzsdén (3) vertical spread (1) vezérlőelv (8) zigzag (35) ék (8) óriás szuperciklus (14)