AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

2016. december 11., vasárnap

Ha rés, hát rés

Az S&P500 a várakozásomnál jóval kisebb korrekciót teljesített, meg sem közelítette a lefelé várt 2.156-os, ideálisnak tekinthető szintet. Mi több, a november 10-i lokális maximum és a december 1-i minimum között ott maradt egy rés (ld. a mai első grafikon). A rés egyértelmű választ ad a kérdésre, hogy honnan érdemes shortolni: egyelőre sehonnan. Még akkor sem, ha hétfőn nyitás után rögtön esne a piac. De tényleg ne kapkodjunk, hanem vegyük sorba az adatokat és a következtetéseket.

Miért beszélek résről? Ez a magam sajátos szóhasználata azokra az esetekre, amikor egy trendelő szerkezetben az ellenirányú mozgások (korrekciók) között semmiféle átfedés sincs. Azaz rés van közöttük. Úgy is mondhatnám, - és ez már jobban Elliott - hogy az átfedés hiánya a harmadik hullámok idején megfigyelhető jelenség. Elliott rendszerén kívül gondolkodva csak józan paraszti ész kell belátni, hogy ha a potenciális támasz szintjéig sem jut el egy piac mielőtt a vevők újra bejelentkeznének, akkor a bikáknak bizony sürgős a pozíciók növelése / megnyitása. Nem egyszerűen türelmetlenségről árulkodik, hanem a vevők magabiztosságáról is. Ugyanakkor az eladói oldal szemszögéből nézve, ez a sikertelenség bizonyítéka, hiszen a legminimálisabb célárakat sem érik el a medvék. Az eladók ezek után kétszer is meggondolják, mikor kontrázzák a meglévő trendet.


A következő információ, ami a bikákat igazolja az a kis 100%-0%-200% jelölés a grafikonon. Elvileg a november 25-30 dupla-csúcsos korrekció a lassulás jele. Ilyenkor az újabb kitörésre játszó bikák, közülük is a momentum kereskedők, akik klasszikusan a korrekció mélységének megfelelő utazásra vállalkoznak (felfelé a kék 200% szintre), nem érik el a céljukat és nehéz helyzetbe kerülnek. Itt azonban egy percig sem izzadtak, hanem simán nyerőt könyveltek el és úgy gondolják, lesz ebben még több is felfelé. Alig várják most, hogy visszaessen egy picit a piac és jönnek vásárolni újra. Amíg a piac képes átlépni azt a 200%-os jelzést, azaz a legagresszívebb vételi stratégiák számítása bejön, addig nincs tartós fordulat.

A napos RSI alakulása a következő adat, ami a bikák mellett szól és a medvék számára aggasztó. Nem elég, hogy az RSI kiszökött a fenntartható bull trend felső zöld zónájába, de még ráadásul új maximumra is gyorsult az indikátor, meghaladva a november 25-én mért sebességet. Ez így együtt azt mondja nekünk, hogy ha a héten kapunk is egy-két bear napot, akkor a leendő lokális maximumra csak valamilyen alacsonyabb trendszint hármas (itt karika kis római hármas) jelölését tehetjük ki. Ilyen helyzetben minden esés hivatalból korrekciónak tekintendő.


A hetiben még mindig ott van a sáv lehetősége. Ne felejtsük el ezért pénteken megnézni a heti gyertya zárójához tartozó RSI értéket, mert egy egészen kis bull zárás is kiteheti a heti idősíkot fenntartható bullba. Ha az RSI kiér 67-ig, akkor onnantól nem tekinthetjük semmiképp sem másnak a hegymenetet, mint a havin megmaradt bull trend visszatérésének. Most egyelőre a nagy B lehetőség még egy picit az asztalon marad.

Ma nem gyártok előrejelzést, mert egész mást szerettem volna mutatni. Miként lehet érzelmektől mentesen, egyszerű tényeket leolvasni a grafikonokról. Hol jár az RSI: milyen nominális, és milyen relatív értéknél? Van-e átfedés a hullámok között? Elérik-e a momentum stratégiák a céljukat? Ezek mind ellenőrzőlista elemek, amelyek nem mondják meg, mi fog történni, de azt már inkább, hogy mit érdemes, vagy mit nem érdemes tennünk.

- Szisztematikus ellenőrzőlistákra helyezem a kereskedési döntéseimet. Ez az énfajta tudatosságom, amelyen keresztül sok felesleges vesződségtől és találgatástól kímélem meg magam. Velük formáltam egy pragmatikus megközelítést Elliott felfedezése alapján és építettem fel a Kerülj előnybe! tréningprogramot is.

Jelen helyzetünkben, amikor minden szempontból a bikáknak áll a zászló, természetesen nem fix, hogy az innen meglehetősen távoli célokig még heteken át emelkedik a piac. A kérdésre adott válaszok erre nem nyújthatnak garanciát. Akár holnap simán lefordulhat a piac, de ez nem a gyakoribb kimenetel lenne. Ha mégis bekövetkezik, akkor az ilyen paraméterekkel rendelkező helyzetből tartós bear fordulat ritkán jön össze, ezért nem gyártunk rá tervet. Ha eső órák jönnek, azt jobb most korrekciónak tekinteni és longban gondolkodni. Ha bear elfogultságunk miatt a vételben gondolkodás nem menne, akkor minimum addig kell a kezünkre ülni, amíg nem jön egy napos alacsonyabb tető. A grafikonok olvasása már csak ilyen egyszerű...

2016. december 5., hétfő

Ahány index, annyiféle - friss SPX (DEC. 4.)

Legutóbb november közepén egy háromszög után vetettünk egy pillantást az S&P 500 index alakulására. A várt emelkedés jött, de messzebbre jutott, mint az értelmezés alapján maximálisan lehetséges 2.209-es érték. Kérdés, ha ilyen jól ment a felfelé hullám, akkor még inkább a bikák irányába kellene csavarni egyet a jelöléseken? Nemmel válaszolok, mert a Nasdaq messze lemaradva, folytatta a maga oldalazását. Amikor ennyire eltérő képet látunk ugyanazon piac különböző metszetein, akkor az asszinkron mozgás olyan szektorok közötti rotációt jelent, ami a trend fennmaradása ellen dolgozik. Ilyenkor nem alakul ki igazán széles (sok részvényt érintő) emelkedés, ami fenntartható kitörést hozna. Balra az S&P500, jobbra a Nasdaq Globex határidő H4 grafikonja október közepe óta:


Mivel a múlt alkalommal hozott jelölésekkel ma már a harmadik hullám lenne a legrövidebb, ezért így igazítom ki a november 15-i 30-perces ábrát:


Ezek szerint az a háromszög nem négyes, hanem (b) hullám volt és az év végégig már a medvék kezébe kerül az irányítás. Egyelőre ennek a Minuette (b) hullám háromszögnek az ortodox végpontját a szaggatott 2.156-os S&P értéknél célozta meg a piac. Nyugodtan lemehet a novemberi minimumra is, de első körben még csak annyi gyengeségre számíthatunk, ami a 2.156-ot helyezi elérhető távolságba.

Amúgy kellemes Mikulás hétkezdést kívánok ezzel a képpel. Novemberben nekünk 28 esős napunk volt, ami a város felett kiadós havazásban jelentkezett - nem véletlen, hogy már vagy 10 napja tart a síszezon. Ma kiderült az ég és ezen a télen először megmutatták magukat a friss porcukorral beszórt északi hegyek:


2016. november 28., hétfő

A sikeres tőzsdei kereskedő útja podcast

Ma mint rádió jelentkezem - ilyen sem volt még.

Egy ideje már mindig csak a long és short helyzetek kereséséről és a taktikai lépésekről volt üzenetváltás közöttünk Bandival (hasonlóan, mint ebben a bejegyzésben... november elején). Ott volt az első Kerülj előnybe! tréningek egyikén, később privát órákon is együtt dolgoztunk, de már jó ideje magát edzette a kitanult módszertan és kereskedési rendszer alapján. Úgy gondoltam, üljünk a mikrofon elé, és hozzunk össze a blog olvasóknak egy podcast beszélgetést arról, hogy mi kell a jó trade-hez, és főleg mit fontos megtanulni a kereskedői szakmában. Záróra utáni Skype találkozónk célja az volt, hogy címszó-lajstromba gyűjtsük a tapasztalatainkat, amiről majdan beszélni érdemes. A hangrögzítést bekapcsoltuk, hogy ne kelljen jegyzetelni, ám a kötetlen gondolatmenet annyira tanulságosra sikeredett, hogy végül mégis ezt az eredeti, csak a háttértárnak készített spontán változatot teszem közre 8 percbe tömörítve. (Elnézést a hangminőségért, a profi mikrofonos szett nem volt rajtam).

A kontextus-momentum-szignál módszerem három stációját mindig együtt emlegetem egy negyedik fogalommal, a szemléletmóddal. A legnehezebb átadni, a legnagyobb kihívás befogadni. A módszerem bármelyik elemére lehet találni helyettesítő eszközt, de ha valaki a szemléletmódot nem veszi át, akkor irtózatosan nehezen jut egyről a kettőre. A hangfelvétel szól ezért mindazoknak, akik a kereskedés mint szakma sajátos gondolkodásmódjára kíváncsiak és hamarosan a tudás útjára lépnek, vagy már akár egy ideje azon haladnak. Mire összpontosítsunk kereskedés közben, mit érdemes egyáltalán megtanulni? Meglepően hangzik, ha azt mondom, hogy nem előrejelzést készíteni? ...Hanem inkább alkalmazkodni ahhoz, ami van. Tudatosság, reális elvárások, könnyedség, küzdés, a kereskedő hétköznapjai mind szóba kerültek. Ja, és mindeközben nem hangzik el egyetlen fura, rejtélyes szakkifejezés sem :)

Szemléletmód-fröccsnek, motivációnak itt van akkor podcast, és nemsokára jön a teljes körű tanulnivaló is, hiszen kihirdettem a 2017-es Kerülj előnybe Elliott hullámaival és RSI-vel programomat itt ezen a hivatkozáson: [link].
A tréning hét éve ad választ arra, hogy módszerestől, szemléletmódostól hogyan lehet ide elérni:


2016. november 16., szerda

Aktuális S&P Elliott kép november 15-én

Kézenfekvő egy olyan tájékozódási pontra hagyatkozni, amit könnyű felismerni. Elliott háromszöge ilyen. Mindig utolsó előtti pozícióban áll a szerkezetben, mielőtt az adott trendszint befejeződne. A rá következő hullámot vagy magasabb rendű korrekció, vagy trendforduló követi annak megfelelően, hogy a felfelé haladó impulzus milyen pozícióban áll (1, 3, 5, A, vagy C). Ezt a kérdést majd egy másik alkalommal... most csak az aktuális felfelé kör megértését segíti a 30-perces jelölt grafikon:


Emlékeztetőül: az S&P500 augusztusi csúcsa 2193.75. Az elmúlt bejegyzésben, valamint az eggyel korábbi alatt a hozzászólásomban írtam, hogy egy "sáv a sáv tetején" konszolidációt várok, amibe belefér rekord csúcs is.

2016. november 10., csütörtök

Ami elénk kerül

Ha a napos képen kialakult kontextus ellenére cselekszik a piac, attól még nem áll meg az élet. Kisebb idősíkon rengeteg biztonságos helyzetet találni a napost pedig magára kell hagyni, amíg az ellene vitézkedő rövid távú trendek kiugrálják magukat. Ez az időzítés előnye, aminek létjogosultságát a befektetői szakma sokszor tagadja.

Nálam azonban nincs ötletből kötés időzítés nélkül. Azaz hiába látok egy trend lehetőséget, ha ellene megy a piac, akkor a tendencia, ahová csatlakozni szeretnék mégsem éri el a kritikus pontot, amikor pedig beindulhatna egy öngerjesztő folyamat, hogy a trendet elég sokáig hajtsa.

Igen-igen, magam is felfedeztem Soros György reflexivitás elméletét.

A piac elemzésének célja nem megmondani a jövőt, hanem azt meghatározni, hogy mi éri meg jobban. Melyik irány és milyen stratégiával? Amikor a "mi éri meg?" nagyobb idősík ötlete találkozik a jelenben frissiben formálódó mozgással, akkor jön létre setup.

Bármilyen pillanatban tízezrével vannak azok, akik eladnának és tízezrével, akik vennének. Ilyen szempontból az emberek szubjektíven tekintenek a piacokra. Ezt a szubjektív sokféleséget igyekszem kizárni, azaz inkább kiszűrni belőle a használható előnyt. Kivárom, amíg a trend állapota és a jelen rövidtávú árfolyammozgása, azaz az időzítési paraméterek ugyanazt mutatják. Ismét más szavakkal, úgy veszek fel egy objektív nézőpontot, hogy az összerendeződő idősíkokra figyelek. Nem a káoszra, hanem rendre, nem a személyes preferenciámra, hanem a számokra. Azt kötöm, ami tényleg elém kerül, nem amire vágyom.

Sok már a filozófia, nézzük ezt a gyakorlatban, konkrétabban. Tegnapelőtt kialakult itt Bandival egy nyílt élő kereskedés a vasárnap este írt bejegyzésem alatt (időbélyegzőkkel). Íme némi magyarázó kommentárral és illusztrációkkal a "S&P 500 és USA piacok az elnökválasztás közben" hozzászólásai:

Először az összképről a summázat kedden 16:23-kor tőlem:

"Jelenleg hetes semleges, napos bear, 240-perces bear, órástól lefelé váltott minden bullra. A gyors és határozott napos le [péntekig], majd a bear trend azonnali folytatását elvető gyors bullish nap [hétfőn] kapkodásra utal - az ilyenből legtöbbször sáv lesz. Itt sáv a sáv tetején, majd letörik.
Hajtom, amit a piac kis idősíkon elém tesz addig, amíg 30-perces / órás vissza nem fordul bear trendre. Onnan ismét bear leszek, kivéve ha időközben a 240 perceset és naposat sikerült átfordítani."


Majd a megállapítás arról, hogy a kis idősík vételi pozíció napon belüli egyelőre szuper biztonságos:

"Tegnap [hétfőn] majdnem bal alsó - jobb felső sarok trend nap volt, az ilyenekből mindig van folytatás. Sokat, 28-ról 51-re ment fel az RSI naposon, azaz rövid távon [napon belül, kis idősíkon] biztonságban a bikák."

Pár perccel este 7 óráig maradt meg a biztonságos, egyenletes bull piac. Ekkorra a 17 óra körül óta tartó emelkedő hullám végét, és potenciális lassulást jelezte az RSI. Este 7-kor ebből még csak korrekció közelségére lehetett következtetni délnek.

Cimballi "2016. november 8., kedd 19:08:00 CET
Kis dkk, 5-min [idősíkon] várható belőle a mai nap eddigi legnagyobb korrekciója, ha hajlandó triggerelődni [belemozdulni]. Egyébként bull, ami innentől lassul."


Ne tessék leragadni a setup elnevezésen, rengeteg rövidítést használunk. A lényeg, hogy volt valami ellentrend kis bear setup skalpra.

Cimballi "2016. november 8., kedd 19:46:00 CET
Mellesleg közben 4-órás [...] is bull kontextus, tehát már az órás idősík is biztonságban. Az imént idézett korrekciót a SPX eső csatorna teteje okozza."


Cimballi "2016. november 8., kedd 19:50:00 CET
Közben 5-min medvék nagyobb idősík támogatás nélkül összehoznak egy veszélyesnek látszó újabb letörési kísérletet fő DKK-ból. De az csak a korrekció vége." [ezt úgy kell érteni, hogy újabb bear setup, a korrekció C hulláma, tehát végső szakasza]

Egy másik setup elnevezés, sorry. A lényeg abban van, hogy még mindig korrekciónak hiszem, de jobb minőségű setup, mint az előző volt (ennek szól a "fő" jelző): na ná, hogy belenyúlunk újranyitni a shortot, Bandi is előkerül és becsatlakozik:

Bandi "2016. november 8., kedd 19:53:00 CET
5-min bear zászló" - vonja le a konklúziót. A bear zászló kifejezés egy summázat, amiben kijelenti a csatornáról, hogy az korrekció egy bear fázison belül, mintsem egy bull kitörés előtti bázis.


Cimballi "2016. november 8., kedd 20:01:00 CET
Mindjárt megindulnak a konfigurációból, de fals letörés nagyon esélyes [értsd. komoly fenyegetettség, mert] nincs nagyobb idősík támogatás."

Bandi "2016. november 8., kedd 20:18:00 CET
2. cél is teljesült"

Cimballi "2016. november 8., kedd 20:20:00 CET
...És ettől a korrekciótól kb. ennyit volt érdemes várni, innen idővel egy 10-perces konfigurációból visszaépülhetnek a bikák.
Vegyük azonban észre, hogy annyi momentum gyűlt össze, hogy fordulatot mutat néhány kisebb idősík.
Ez már akkor a napos bear gravitációs vonzása lenne? Szerintem nem, de a mai csúcsról le nincs meg a teljes korrekció. Olyan, mintha azt mondanám, Elliott elmélete alapján W, vagy nagyobb A
[amit eddig megvan]."


Részemről ekkor vége volt a shortnak, kiszálltam, relatív túl sok volt a 10/15/30 perces tiszta bull állapota miatt a lefelé lelkesedés. Bandi maradt még egy kört, gondolta elmegy a harmadik szintig, kb. oda, ahol a korábbi pálcika emelkedés csatornára váltott. Én ehhez a pillanatnyi kockázat:hozam arányt nem éreztem kifizetődőnek, annak ellenére, hogy kisvártatva ismét mutatta magát a setup:

Cimballi "2016. november 8., kedd 20:34:00 CET
Nincs bull setup. Épp ellenkezőleg, 3-min bear alárendelt csúzli - skip [=látom, de kihagyom]" - ismét egy setup név

Bandi "2016. november 8., kedd 20:35:00 CET
Elindultunk a 3. cél felé."

Bandi "2016. november 8., kedd 20:45:00 CET
cél elérve
[...]
3,5R"


Cimballi "2016. november 8., kedd 20:48:00 CET
Szép, hogy lementél a harmadik célért!
Közben pálcika feletti csatorna alja elméletileg támasz, de akkora momentum jött össze, hogy már a 10 perces bikák is kihalóban vannak"



Bandi "2016. november 8., kedd 20:57:00 CET
...Kezdődhet lassan a cirkusz"

Azonban szerintem még volt hátra jó fogás a napból:

Cimballi "2016. november 8., kedd 21:04:00 CET
Szivárognak vissza a bikák, 3-min fő bull DKK. Ezt még megnézem, utána vége a napnak."



Cimballi "2016. november 8., kedd 21:09:00 CET
Meg is van belőle a mini short sqeeze, az 5-perces medvéken gázoltak át.
Ismét egy jó kör..."


A nagyobb bull trendet figyelembe nem vevő, óvatlan, rövid távú shortosok kiszorulása, vagyis futása az egyik leghálásabb trade-setup. Arra épít, hogy a nagyobb idősíkok állapotához képest relatíve túladott a piac. Valaki elragadtatta magát és a valószínűséghez képest túl sok kockázatot vett fel.

Cimballi "2016. november 8., kedd 21:26:00 CET
Zárás. Nem éri meg vele tovább időt tölteni."



Nem mindig zárunk automatikusan a céláron. Időnként, ha van valami többre reális esély, akkor ücsörgünk kicsit rajta, hátha tovább megy. Ezt többször lehetett látni tőlünk az este folyamán.

Cimballi "2016. november 8., kedd 21:28:00 CET
Na Bandim, szerintem innen még kicsit fel, azután jön a mindkét oldalt szétziláló rángatózás, amíg nem rendeződik a az elnökség dolga...
Minden setup leáll."

Bandi "2016. november 8., kedd 21:36:00 CET
Innen jobban megéri csak figyelni"

Cimballi "2016. november 8., kedd 21:52:00 CET
Igen, bár most lenne 3-min bear setup, de inkább 10K futást választok a szabadban, itt süt a nap. Hali..."


És még ez is bejött volna. Mindazonáltal az, hogy most 5-ből 5 ennyire bejött, vagy bejött volna, az nem indikatív, nem általános. Általában 5 trade setupból 1-2 veszít és van olyan, ami be sem mozdul, hanem csak lehetőség marad. Ez most így sikerült, de talán a nyilvánosság miatt nem vittünk bele túl sok kreativitást - gépiesen csak a prémium setupokat lőttük.

2016. november 7., hétfő

S&P 500 és USA piacok az elnökválasztás közben

Így láttok ti (is) a pályán

Hihetetlen milyen tudás van a blogolvasók, régi kontextus-momentum-szignál rendszerben gondolkodó tréderek között. Alig van értelme elmondanom a véleményem, hiszen a legutóbbi bejegyzés alján Stef simán pont azt fejtette ki, amit én is mondani tudok. 2015. júniusában publikáltam egy grafikont, amelyen egy rengeteg idő felemésztő téglalappal ábrázoltam a lassú oldalazás lehetőségét, ami akár évekig is eltarthat. Itt van az "öreg" ábra:
http://2.bp.blogspot.com/-ZvYuIMaN7Zw/VZ3zoODRcVI/AAAAAAAACNc/9rJWkdRlpRk/s1600/havi-SPX-negyes-hullam-merete.jpg

A hivatkozott grafikon havi bontású, ezért a több évre várt időtartam. Konkrétan a 2015. június 22-i angol nyelvű publikációmban akár 24 hónap oldalazást emlegetek. Itt jön a képbe Stef rajza és értelmezése a hetin, ami a medvék hamarosan bekövetkező uralmát vetíti előre egészen tavaszig. Beszéljen az aktuális heti / havi nézetről az ő ábrája:


Kissé feszült is vagyok a (C) lehetősége miatt, mert folyton az jár a fejemben, miért most kezdenénk nekilódulni a sáv aljára, egy 300 pontos esésbe. Nem hiszem el, hogy Trump nyerjen, egyszerűen az amerikai szemléletbe és gondolkodásba nekem nem fér bele ez a durva elkeseredés. Reméljük elkerüljük a Trump elnökséget; meg amúgy is én grafikonokkal dolgozom, azaz nem töprengek többet a politikán. Egyébként sem a választás miatt esne a piac, hanem azon negatív társadalmi hangulatra, ami őt magát, mint jelenséget kitermelte. A bearish hullám már valószínűleg a választás kimenetelétől függetlenül is folyamatban van, és azt becsüljük róla, hogy nem több, mint egy Középtávú (C)-re elegendő töltettel rendelkezik. Több hónapig tartó lefelé körről és nem teljes bear piacról van szó "csupán" egy Primary, azaz karika 4-es méretű korrekció (C) alhullámáról. Utána még jöhet egy kör északnak.

Rövidebb távon először az alacsonyabb tetőket összekötő trendvonal esését követő csatornát érdemes megnéznünk némi RSI körítéssel. A csatorna aljának támasztania kellett volna a hó végi esést, ahhoz, hogy egy bull forgatókönyvet rangsoroljunk előre. Másrészt a november 2-án (32-es értékkel) a napos RSI is bejelezte a fenntartható bear trendet. Ha szerdán még talán maradtak is ezzel kapcsolatban kérdőjelek, az indikátor végül "megült" a medve területén a hét utolsó két napján is. Vagyis a trend délnek áll, a letöréshez megépült a megfelelő bázis.


Visszalépve kicsit az időben ugyanezt a napos ábrát hozom egy pár nappal korábbról. A trend ilyetén begyorsulása minimum a csatorna aljáig nem jött váratlanul. Privát coaching óránkra készülő társunk a rajzai előkészítése közben az egyik SPX ábrára október 28-án mellesleg írta rá: "mintha gyorsulni készülne, de most nem ez a feladat". Mármint épp nem erre a témára gyúrtunk akkor.


A rövid táv értelmezésével kapcsolatban csak akkor kerülünk bajba, ha a belső szerkezetre nézünk, az ugyanis túl kusza, hogy fogást találjunk rajta. Sehol, semelyik irányba nem jön össze ugyanis az öt hullám. Érezve a zavart a rendszerben magam egy indító diagonálban gondolkodom, amelyik most épp a harmadik hullámát tapossa, és majdani kész alakzat csak a Rövid távú 1-es hulláma lesz a nagyobb (C)-nek, ami Stef szintjeire hivatott eljutni.


A másik verzió egy azonnali pánik lehetne, de az is ugyanoda érne, a 2016-os mélypont szintjére. Mindkét esetben ugyanazzal a céllal esik a piac, a kérdés, hogy milyen ütemben jut el oda. Már a héten pánikol, vagy épp belassul, hogy a rendelkezésére álló több hónapot kihasználva csorogjon le a céltartományba.

2016. szeptember 14., szerda

Napi közbevetés - SPX sávnap vonalai

20:04 CET A képen látható vonalak mentén keresked(t)ünk ma. Most este 8-kor a legszélesebb csatorna aljának megérintését tartom végső célnak, utána még lehet egy kis skalp a napi tartomány belseje felé. Egyelőre az este 7-től (itt lent a grafikonon csendes-óceáni idő szerint 10:00-től) látható bearish korrekciótól - a-b-c szerkezetből - induló bear trendszakasz még nem futotta ki magát. Szünetel picit a tendencia, azután megy tovább.


Zárójelben jegyzem meg, hogy esetleg lehet 1-2 széria is, de erről akkor érdemes gondolkodni, ha a "széles" eső csatorna alja nagyon nem tartana ki. Szerintem egyébként csak egy egyszerű sáv nap, ami az utolsó kereskedési órában megint északnak fordulhat, be a szerdai tartomány közepe felé.

2016. június 26., vasárnap

Figyelmet az árra, a Brexit nem érdekes!

S&P500 és GBPUSD grafikonon, ami számít

Szóval jött a népszavazási eredmény, amin persze, magam is meglepődtem. Beszédtéma ismerősökkel a brit kilépés társadalmi, gazdasági, politikai kontextusa, de ugyanezen egy pillanatot sem lamentálok, ha a grafikonra nézek.

Ott egyszerűbb a helyzet. Volt pénteken egy szokásosnál nagyobb bearish SPX trend nap, aminek az ég egy adta világon semmi napon túlra mutató jelentősége sincs. Ennyi. Az árfolyam alakulásából kiindulva a különböző kisebb idősík shortokat végül zárni kellett. Kereskedési döntésünket egyedül a piac technikai állapota határozza meg, ami alapján most sáv van, azon belül pedig támaszon zárás. A hír pedig, amely sokkolta a piacot csak az érzelmi körítés, amiből nem lesz számszerűsíthető valószínűség, hozam, vagy kockázat.

A Brexit napunk technikai képe, Elliott-i kontextusa egyelőre így néz ki. Röviden ugyanaz, mint a június 12-i ábrám, csak a B hullám vált egy kicsit összetettebbé:


Aki a piacokkal kapcsolatban azon rágódik, hogy mi lesz az EU-val, milyen kiválási lavinát indíthat el az első kilépő, az olyan kérdéseket tesz fel, amire nincs válasz, nem lehet tudni. Ha lehetne tudni, akkor meg a "Mi lesz a hatása a piacokra?" kérdést tűnik lehetetlennek megválaszolni. Ha pedig nincs rá válasz, akkor az egyszeri speki szegény fejének nem marad más, mint a feltételezés, a bizonytalanság, a nagy fekete gyertyától való félelem és végül az érzelmi alapon döntés. Nagyon nem jó.

A helyes szemléletű, az árból következtető kereskedő az SPX-ben június elejére egy 2.110-2.120 ellenállástartományt látott. A támasz 2.026-2.034, amit az amerikai piac június 16-án újra megközelített, de végül tisztes távolságból elkerült. Majd fel az ellenállásra csütörtökön, majd onnan zutty le a hírekre. Igen ám, de ha az ellenállás és a támasz is ilyen jól tart, akkor sávval van dolgunk. Az is trend csak vízszintesen halad. Ugyanúgy nem megyünk ellene, mint annak, amikor felfelé, vagy lefelé tart egy tendencia. A sávhatárok közötti nagy trendgyertya, ami jól nekimegy a támasznak, vagy az ellenállásnak kis százalékban produkál kitörést. Amikor nyilvánvaló a többségnek a sáv, akkor azt abból érzékelhetjük, hogy a kereskedők teljesen fallabdára állnak be a támasz és ellenállás között. Mindenki a falaknál próbálkozik a köztük lévő légüres térben pedig az árfolyam gyorsan közlekedik, mert ott nincs jóformán senki, csak a nagy szél fúj. Ez a jelenség háttere, nem a Brexit.

Ha egy tréder most félelmében belead a pénteki nagy trendgyertya alatt (lesz aki megpróbálja), annak sikerült egy korlátozott hozam, nagy kockázat, kis találati arány összefüggést találnia. Valami olyasmit, ami nemcsak nem éri meg, de ráadásul épp az ellenkezőjére törekednénk, vagy mi.

Most két dolog érheti meg: ha a hét elején csak nagyon keveset esik tovább a piac, akkor 2-3 nap és a medvék ismét megértik a sávhatár jelentőségét, azaz szétszaladnak. Erre long, mert jön a C hullám északnak. Ha letörés következik, akkor megnyílik az út az idei minimumok felé. Ekkor majd egy a csütörtöki 2.113-as maximumnál jelentősen alacsonyabb tetőt érdemes kereskedni eladásra.

Bónusz grafikonnak pedig itt a font - GBPUSD -, ami viszont átjutott a maga támaszain. Ott más a kontextus, de megint csak a grafikon és nem a hír alapján. Az igaz, hogy a hír és az árfolyam egy irányba mutat:

2016. június 12., vasárnap

Az SPX Elliott hullámai - júniusi frissítés

Legutóbb március utolsó napjaiban mutattam a nagyobb képet a még akár az év hátralévő részében is végig fennmaradó oldalazással. A dupla tető oldalazó korrektív formára utal megállapításomat támasztottam alá az S&P500 heti viselkedésével. Azóta nem volt sok tudósítani való, hiszen a piac tette a dolgát, felküzdötte magát a sáv tetejére. Változás majd ezután várható.

Eddig a bikák tarthatták a pozíciójukat, mert a minimum cél a tető tesztelése volt a számukra, a medvék pedig jobban tették, ha spóroltak a puskaporral, mert február közepétől hat héten át, semmi szervezett ellenállást nem tudtak összehozni. Az előttünk álló hetekben mindkét tábor vélekedése elég markánsan átértékelődhet, ami előbb turbulenciát, majd fordulatot hozhat.

És ne feledkezzünk meg a sáv egyik legfontosabb kísérőjelenségéről a csak pillanatokra ijesztő, végül fals kitörési kísérletekről. Mindezt így lehet egy rajzba koreografálni:


Ezen a héten nagyjából a Minute (fekete karika) c hullámra lesz idő, de egyelőre a korábbi, alacsonyabb rendű négyes hullámok minimuma simán kitarthat. Amig a napos nem zárogat be alájuk, addig Elliott szerint ebben a szerkezetben a további emelkedés igencsak esélyes. Rajzoljunk valami bear változatot, ha a márciusi, áprilisi és májusi minimumokról nem vesz többé tudomást a piac!

Az RSI szerint inkább bull a helyzet, de a lassulás olyan kritikus mértéket öltött (kikeveredett a zöldes felső zónából), hogy a hétre három bear nap igazán kinéz. Júliusban ennek ellenére lehet új all-time-high megvalósítva egy fals kitörést, amiből újra a 2015 nyara óta tartó sáv alsó felében találhatunk majd célárat.

Természetesen (a mögöttünk hagyott hét szerdájával) esetleg bent lehet a zárójel B csúcs, de egyelőre erre nincs bizonyíték. Ismétlem, a támaszokat mostanában nagyon tisztelte a piac; kizárólag a 2025-ös támasz letörése után lehet a nagy sáv tartomány alját célba venni. Ezért a fenti rajz prezentálja az elsődleges várakozásom.



2016. április 20., szerda

A tökéletlen dupla csúcs forma többet ér - III. RÉSZ

Egy tipp több részben, amivel megérthetjük a népszerű "csodát"

Ma egy kedvencet mutatok. Úgy tűnhet mintha a dupla csúcs alakzatot nem szeretném, pedig az egyik kedvenc kereskedési setup lehetőségem épp a dupla tetőhöz kapcsolódik. Ebben a sorozatban azért szedem ízekre a dupla tetőket, hogy valóban használhatóvá váljanak a számunkra, amikor technikai elemzés tárházából épp ilyen alakzatokat veszünk célba. Hogy valóban értsük őket. Ehhez pedig ma látni fogjuk, kontextus kell.

A dupla csúcs, vagy dupla alj legtöbbször nem a trend fordulását jelző alakzat. Ezt tisztáztuk az I. részben [link]. A II. részben [link] az első csúcstól elmaradó jobb oldali tető és kereskedési célok összefüggéseiről volt szó. Ma pedig a kontextusról. Mert minden hullám, és minden alakzat elhelyezkedik egy befoglaló környezetben, amely bizonyos sorsra predesztinálja a jelenséget.

Megmutatom azt a helyzetet, amelyben tipikusan a dupla tető shortolását választom. Vegyük majd észre, hogy nem csak magát a dupla tetőt veszem figyelembe, hanem a befoglaló trendet is. A konkrét GBPJPY helyzetre egy privát coaching órát követően mentünk rá egy kliensemmel. Itt a levél, amelyben felhívtam a figyelmét a készülő letörésre:


"...naposon, miután kivette az eggyel alacsonyabb [rendű] negyedik hullám alját, alacsonyabb tető dupla tetőt bear trendben formázott (valószínűleg flat korrekció). Egyik kedvencem, jöhet egy nagy letörés benne, ha nem marad sávban." Vagyis a keresett konstelláció a lefelé tartó trendben kialakuló alacsonyabb dupla tető. Az már valami!

A levélben foglaltakból előtűnik a jó kereskedés ellentmondó tanulsága: nem előrejelezni kell, sem pedig utólag okosnak lenni, hanem a friss tényeket és a historikus adatokat összefésülni. Az elemzők általában a múltban élnek és messze előre tekintenek, álláspontjukat pedig rendkívül nehezen, vagy egyáltalán nem változtatják meg. A kereskedők a jelent látják és azt értékelik kontextusba helyezve, és később is alkalmazkodnak a történésekhez. A levélírás pillanatában a napos GBPJPY grafikon így nézett ki:


Mindjárt látjuk, milyen jól működik a dupla csúcs bear trendben. Épp olyan jól, mint a dupla alj szokott bull trendben, amikor magasabb aljat képez egy magasabb tető, magasabb alj sorozatban. Egyszerű józan paraszti logika? Eh, az kellene, hogy legyen, de utána lehet olvasni - Google rá, és a szakirodalom a dupla csúcsot majdnem mindig bull trendekben hozza elő, a dupla aljat pedig eső piacokon. Pont fordítva, mint ahogy működik is.

Hogy ne csak az én állításom álljon más szerzők állításával szemben, hívjuk segítségül Elliott hullámait. Elliott alakzataiból eggyel kisebb idősíkon, azaz a 4-órás nézetben összerakhatjuk, hogy milyen hullámok adják ki a GBPJPY dupla tetőt, amely a korábbi - március 11-i - lokális csúcs alatt (értsd. annál alacsonyabban) alakult ki. Az iménti napos grafikonon halvány téglalappal jelölt részbe nagyítok bele:


Szeretem az egyszerű megközelítéseket és nem jelölgetek így hullámokat. Hanem amint az a levélben állt, azt mondom, hogy ez egy alacsonyabb tető dupla tető bear trendben, ami mögött lehet egy flat 2-es hullám, vagy B. A flat (azaz lapos) korrekcióról azt tarja Elliott, hogy gyakran követi megnyúlás, vagy fogalmazzunk egyszerűbben: gyorsulás. Ha tehát ez a kép bemozdul délnek, akkor nagyot mehet.

Egy bull trendben a trend maximumát tartalmazó dupla tető mögé nem tudok ilyen egyszerű, tipikus számozást rakni, mert olyan ritka jelenségeket kellene elővennem, mint pl. a csonka ötödik hullám. Ne is menjünk bele, hogy mit jelent. Inkább nézzük meg, hogy mi jött itt a GBPJPY "jófajta" dupla tető alakzata után:


- Egy jó menet délnek. Sokat nem fájt a feje a dupla tetőt shortoló kereskedőnek.

Van még egy IV. részre is mondandóm. Éppen ez a GBPJPY devizás példa visz át rá, amikor megírom. Aki most gyorsan a III. rész témájában szeretne kicsit jobban elmélyülni, az lépjen tovább a kétrészes "Fej-váll és a kontextus" bejegyzésre.

Köszönöm a jelentkezéseket, érdeklődéseket a Kerülj Előnybe Elliott hullámaival és RSI-vel! programra. A csoport tele, a következő sorozat pedig decemberre várható.

2016. április 10., vasárnap

Cimballi

Annyian kérdezték már, honnan a Cimballi név. Nos, először is, nincs köze semmilyen kávéfőző márkához. Azt középen úgyis egy L-betűvel írják, nem pedig kettővel.

Lassan másfél évtizede, amikor még Horgász, Időjós, cszanto, oraculum, tboly,  Maui73 lakták a Chartcenter fórumait, szerettem volna magam is bekapcsolódni az amúgy nagyon kulturált beszélgetésbe. Ehhez pedig regisztrálni kellett az oldalon és hozzá valami jól csengő nevet találni. Mivel épp akkoriban olvastam Paul-Loup Sulitzer Money című pénzügyi kalandregényét, ezért kölcsönvettem a történet főhősének Franz Cimballinak a nevét.

Ahogy teltek az évek, szaporodtak a hozzászólások, majd elindítottam ezt a blogot, a Cimballi nick-ből "márkanév" lett, és rajtam ragadt. Ez akkor vált számomra nyilvánvalóvá, amikor egy összejövetelen ahol előadtam, a polgári nevemet használtam, ám az egyik résztvevő odajött hozzám: engedjem meg, hogy továbbra is Cimballi-nak szólítson, mert neki a László nem mond semmit. Hoppá.

Egyébként aki elolvassa az igazán egyedülállóan pörgős és egzotikus Sulitzer művet, az készüljön rá, hogy nem tudja majd egy percre sem letenni. Viszont amennyire nagy kedvencem a könyv, a regényből készült, azonos című film annyira nem jön be. Ezt a művet olvasni és nem pedig nézni érdemes.

A pénzügyi kalandregény, amelyben Cimballi a főhős. Megvan nekem angolul és magyarul is (illusztráció: Cimballi)

Lapozzunk tovább, mert nyilván oka van, amiért épp most került ide ez a közjáték a Cimballi név körül. A magyar bíróság munkáját megkönnyítendő tisztázom a Cimballi név dolgát. Történt ugyanis, hogy a Tőzsdebiblia könyv szerzője, Nyitrai Gergely változtatás nélkül, üzleti céllal átvette és saját szellemi tulajdonaként tüntette fel az "Alapok" sorozatban 2010. februárjától megjelent bejegyzéseim egy részét ábrástól, mindenestől. A szóban forgó cikksorozat első részének címe például "Dow-ból brokkoli - Alapok I." volt, és itt a hivatkozás hozzá: [LINK]. Minden rész végén van egy másik link ami lehetővé teszi az ugrást a következő részre.

Aki kíváncsi az egyezésre, lapozza fel Nyitrai Gergely Tőzsdebiblia könyvének Elliott hullámelméletéről szóló fejezetét a 195-221. oldakon, aki csak egy gyors betekintést szeretne, annak készítettem mintának egy fotót a 202-203 oldalpárról a Tőzsdebiblia második kiadásából. Amit ezen oldalpár mellé kell nézni, az Alapok sorozat "Többször így, mint másképp" része:


Fotó Nyitrai Gergely - Tőzsdebiblia c. könyvének egyik oldalpárjáról. A bekezdéscímeket és néhány mondatot törölt, de más változtatást nem tett a szerző a blogbejegyzésemhez képest.

Egy nagyjából egy oldalnyi szakasztól eltekintve a teljes fejezet ugyanilyen szinten az Elliott és a többiek blogból van. Nyitrai Gergely felhasználási engedélyért nem keresett meg.

Nyitrai Gergely kételkedik abban, hogy Cimballi és az őt szerzői jog megsértése miatt perbe vonó Nagyferenci László ugyanaz a személy lenne. Mivel mással lehetne a kétségeket eloszlatni, mint ezzel a bejegyzéssel?

Kedves Elliott és a többiek blog olvasók, kéretik szurkolni! Ügyünk biztatóan alakul. Tiszta a tényállás, és az április 1-i első tárgyalás bírósági meghagyással zárult, amelyben a Törvényszék a keresetemnek igazat adott. Miért nevezem az "ügyünknek"? Mert a biztatáson túl már eddig is rengeteg tevőleges segítséget kaptam a blog közönségétől. Köszönet érte.

2016. március 27., vasárnap

A tökéletlen dupla csúcs forma többet ér - II. RÉSZ

A “dupla csúcs alakzat gyakrabban oldalazó korrekció, mint fordulós alakzat” megállapítást jártuk körbe az első részben [link]. Az S&P500 2015 nyári és őszi csúcsait használtuk példának, amelyek mostanára már adják, amit szemléltetni szerettem volna. Hátha így, az élő helyzet kapcsán bemutatott elmélet könnyebben saját élménnyé hasznosul.

Vágjunk bele a téma “mi lehet jó egy fordulatra, ha a közel egyenlő csúcs nem” részébe! Elliott egyik vezérlőelve szerint a kettes hullámok mélyen korrigálnak. Tipikusan 62%-ot, vagyis kerekítve mondjuk azt, hogy az első eső szakasz 2/3-át veszik vissza. Akkor hát minek foglalkoznánk egy duplacsúcs közel 100% retrace szintje mellett a trendforduló gondolatával? Nem kell. Már eleve Elliott szerint is csak lehetséges, de nem valószínű, hogy az trendfordulót hozna. Nekünk nem a kivételek bravúros megjövendölésére van szükségünk a jó kereskedési helyzetek definiálásához, hanem csak a tipikus helyzeteket kell felismernünk és minél jobban kihasználnunk. Elliott természetben megfigyelhető arányokból kiinduló megfigyelése egyébként sem jár(t) messze a valóságtól, mert nagy számú statisztikai elemet figyelembe véve az átlagos 2-es hullám mindössze 57-58% mély. Magyarán Elliott ajánlása hozzávetőleg tényszerű.

Az eredeti vezérlőelv és a statisztika alapján sem valószínű, hogy egy duplacsúcs egyenlő, vagy enyhén alacsonyabb második tetővel kettes hullám lenne, de persze nem lehetetlen. Viszont könnyebb az életünk, ha oldalazó korreciónak gondoljuk, mert akár 75-80%-ban igazunk lehet és talán csak ötből egyszer lepődünk meg.

Nem győzöm hangsúlyozni, ami már-már a mottóm. A jövő kitalálása helyett inkáb a “Mi éri meg?” kérdésre fókuszálok. Egy közel egyenlő tetővel forduló piacot nem éri meg trendfordulóként kereskedni, legfeljebb a két csúcs között kialakult völgy közelébe célárazva lehet skalpolni mindvégig szem előtt tartva a pozíció kontratrend jellegét.


Ha a jobb oldali tető jelentősen alacsonyabb, akkor felmerül a tartósan, mélyen délnek forduló lejtmenet lehetősége, de ez nyilván a nagyobb kép kontextusától is függ. Ebben a leckében inkább arra fókuszálok, hogy milyen mély korrekció esetén vegyünk számításba az első eső szakasz minimuma alatti célárat. Már elhangzott, hogy Elliott többnyire mély korrekcióként definiálta a második hullámokat és ideálisnak a 62%-os retracement szintet tekintette. Felesleges ennyire egyetlen értékre rászívnunk magunkat; magam az 50-80%-os tartományban bekövetkező fordulatoknál és ezzel együtt alacsonyabb tetőnél teszem fel egy rajzra, hogy az talán 2-es hullám csúcsa lehet, de még ekkor is felrajzolom a korrektív csatornát, amely eredendően az A-B-C lehetőséget hivatott hozzávetőleges határokkal ellátni.

A korrektív csatornát most az S&P500 példánkon tudom aktuálisan megmutatni. Az S&P késő őszi, az ábrán fekete B-vel jelölt kb. 92%-os retrace emelkedése miatt könnyű dolgunk volt a diagnózissal: sávozásban lehetünk. Ezt volt érdemes gondolni. És nem kellett csoda látnoknak lennem, hogy leírjam november 17-i bejegyzésemben: "a júliusi ATH (minden idők legmagasabb árfolyamértéke) maximumok ilyen gyors visszatesztje oldalazó korrektív forma megjelenésére utal."



Azaz, ha a két csúcs nagyon közel áll egymáshoz, akkor az esés tere a sáv tartományára korlátozódik és kevés sikere lehet egy a korábbi völgyön túlra tekintő short pozíciónak. Természetesen az inverz állítás is igaz: ha két alj áll közel egymáshoz, akkor a két alj közötti csúcs meghaladására felesleges játszani.

Azt vegyük figyelembe, hogy mivel a piac korrekció alatt törekszik a trenddel szemben haladó szakaszok egyenlőségére, ezért amit “sávnak” nevezek, az lehet egy alacsony szögben lefelé, illetve felfelé haladó csatorna. Ne mindig a szabályos oldalazó téglalapot keressük. Amire így rátalálunk az a klasszikus technikai elemzésben zászlónak nevezett alakzat, de a klasszikus megközelítésnél sokkal kifinomultabb paraméter segítségével specifikáltuk a helyzetet és egyben döntési fát is rajzoltunk.


Szeretnék még egy további aspektusra rávilágítani: a figyelmünk fókuszára. Ha ilyen egyszerű módon tudunk dönteni akkor nemcsak rögtön lefelé áll elő az elvárásunk, de tudjuk, hogy azért nem szabad túlzásba erőltetni a shortot, hanem végül idejében a felfelé kört kell majd célba venni. Ezzel szemben a klasszikus megközelítés csak akkor lép be északnak, ha a piac kitör a sávon kívülre, akkor van készen a “zászló”. Az a pillanat azért problémás, mert a tartós felfelé kitörés esélye annál alacsonyabb, minél szabályosabb az oldalazó alakzat. Veszélyesen késő egy kitörésben az egyébként lassuló trendbe belépni. Fallabdázzunk csak, amíg a piac jól pattog!

Hogy milyen kézzelfogható, többnyire egyszerűen leolvasható szempontok szerint lehet korrekciót és trended megkülönböztetni, arra számos objektív ellenőrzőlistát mutatok be Elliott rendszere és az RSI indikátor ötvözésével az április 24-én induló Kerülj előnybe Elliott hullámaival és RSI-vel [link] kereskedési programon. Az ideálisan alacsonyabb alj dolga például csak egy tétel a trendfordulós listáról.

Nyolc este, online kiadásban - egy komplett szemlélet, rendszer és módszertan.

 ...És még mindig van miről beszélni a dupla csúcs kapcsán, ezért lesz ebből a sorozatból egy harmadik rész is. Addig is tanuljuk meg a valószínűbb kimenetel mentén fűzni a gondolatainkat független attól, hogy például január első hetében mekkorát zúgott a piac. De minimum fogadjuk meg az előző rész alatt hozzászóló Fxtarget summázatát (tartalmilag idézem): a sikertelenül kereskedett dupla csúcs a fő trend elleni kereskedés miatt lesz bukó; a kereskedő nem veszi észre, hogy egy kezdődő oldalazással van dolga, mert az mindig dupla csúcsnak, vagy völgynek néz ki az elején.

2016. február 23., kedd

Élő kereskedési helyzet egy napon belüli trend késői fázisában

Ad barátunk rávett, hogy egyszer tegyek már ki a "nap trade helyzete" címmel olyan írást, vagy beszámolót, ami visszaadja, hogy milyen a kereskedés világa, mit jelent, hogy folyamatban gondolkozunk, alkalmazkodunk az árfolyam cikluson belüli helyzetéhez meg hasonlók.

A kereskedési rendszeremnek vannak hagyományos, állandó támpontjai. Elég sok. Például az, ahogyan beazonosítok egy lassuló trendet. A lassuló trendeknek megvan a sajátos trendkövető stratégiája. Vagyis az ilyen helyzeteket, ha egyszer azonosítottam, ugyanazon sarokpontok, elvek mentén kezelem. Ugyanakkor, ahogy az egyik kontextus-momentum-szignál módszert elsajátító hallgató fogalmazott: Minden setup nagyon hasonló, a piac elképesztő módon másolja magát, de még sincsen két egyforma setup. Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba....

Jöjjön akkor a videóbeszámoló arról a kereskedési helyzetről, amely 2016. február 23-án talán legjobban adta magát. 30 percet rögzítettem a képernyőmön történtekből és egy kicsit több mint felére zsugorítottam össze az érdektelen részek gyorsított átpörgetésével:



Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (17) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)