AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2011. február 24., csütörtök

A medve ruhája

Szabásminta egyetlen vezérlőelv alapján

Az aktuális kérdés, a kérdések kérdése, hogy véget ért-e a két éven át tartó szédületes bear piaci rally. Úgy gondolom, a nagy medve visszatérését ebben a pillanatban teljes magabiztossággal sem megerősíteni, sem megcáfolni nem lehet. Egy másik alkalommal teszek majd kisérletet arra, hogy pro és contra felsorakoztassam az érveket, de ma kevésbé a teóriákkal, hanem inkább tényekkel szeretnék dolgozni és abból főzni, amink van. Mert gondolatom szerint nem is kell a válasz ahhoz, hogy sikeresen kiaknázzuk a megnövekedett volatilitást. Itt és most.

Csütörtök-pénteken a trend valamelyik szintjén felfelé egy komplett lökéshullám befejeződött. Pont. Hétfő óta, mintha nem ugyanazt a piacot látnánk, amit előzőleg hosszú heteken át megtapasztaltunk, nevezetesen amiben minden buy-the-dip húzás sikerre volt ítélve. A változás kétségtelen, de meddig tart?

Ugye, vagy trendforduló az esés, ami évekig halad majd délnek, vagy jelentős korrekció, ami minimum 3-5 hétig. Ne rohanjunk ajtóstól a házba, ismétlem a kérdést nem most kell megválaszolni. Ebben a pillanatban az is elég, ha így kérdezünk: Meddig juthat a piac, ha és amennyiben az esés csupán egy korrekció?

Elliott egyik vezérlőelve azt mondja, hogy egy ilyen hosszú, kitartó trend esetén a korrekciók a korábbi, eggyel alacsonyabb szintű negyedik hullám tartományába jutnak el. (Bővebben erről itt a Tudásbázis aloldalon a "Többször így mint másképp" bejegyzésben, vagy az EWP könyv 66-68. oldalán).

Ez alkalommal szándékosan nem bonyolódtam bele a számozásba, mert nagyon zűrös az elmúlt hetek felfelé megynyúlásának aprólékos megértése. Helyette a lehetséges értelmezéseim alapján bejelöltem a potenciális negyedik hullámokat. Melyik zónát célozza most a piac?


Az elsőt igen gyorsan elértük, méghozzá kétségkívül egy impulzussal. Ismét csak tényekről beszélek. Egy impulzus önmagában nem lehet egy komplett korrekció, az csak egy új impulzus első hulláma, vagy egy nagyobb korrektív alakzat A "lába" lehet. Tehát egy hamarosan esedékes felfelé irányuló szakasz után legalább egy darab hasonló hosszú esésnek kell majd következnie, amiből én a mai 1299-es SPX minimumra tekintve arra következtetek, hogy az 1.271-be a két vagy több impulzus nem fog beleférni. Magyarul, ha ez korrekció, akkor a trendnek egy jóval magasabb szintjén zajlik.

Keressünk lejjebb negyedik hullámokat! A szaggatott fehér négyes tartományát kicsit még mindig túl közelinek, de összességében reálisnak érzem. Ezért ez lesz az első cél, SPX 1.278-1.261. Az átfedés nem probléma, ugyanis teljesen általános jelenség negyedik hullámok között.
Lejjebb van még egy szélesebb, markánsabb zóna 1.227-1.173, ami a novemberi esés által közrefogott tartomány. Ha eljutunk ideáig, akkor a piac a teljes szeptember-február szakaszt korrigálja és később számozást ennek megfelelően alkalmazunk. Legkésőbb ezen zóna alatt már a teljes trendforduló szcenárió veszi át az első helyet az értelmezések között. Ez a végső támasz négyes.

A fenti következtetések okán, tehát nem most azonnal keressük a mértéket, hogy mekkorára szabjuk a medve ruháját, hanem akkor, amikor a piac a megjelölt két zónában halad; ott igyekszünk a hullámok hosszából és belső szerkezetéből következtetni. Addig amíg el nem érjük a tartományok egyikét, minden felhúzás alapértelmezett short lehetőség és ki tudja, talán közben kapunk olyan jelzést, ami alapján egyet-kettőt megtarthatunk több hónapra a pozícióinkból. Időben és térben is van még hely lefelé.

2011. február 21., hétfő

Tudásbázis aloldal

Elindítottam ezzel a címmel egy aloldalt, hogy az utóbbi hónapokban becsatlakozó új olvasók is megtalálják az elméleti alapokat, illetve azért, hogy a régebbi motorosok könnyeben tájékozódjanak, ha valamelyik tananyagot szeretnék visszakeresni ismét. Indulásként 21 bejegyzés linkje található meg ezen az egyetlen hivatkozáson:
http://myelliott.blogspot.com/p/elmelet.html

Ahogy teszem közzé az elméleti tudnivalókat, úgy bővítem a listát. Ami eddig benne van, az minimálisan ahhoz már elegendő, hogy valaki egy Elliott számozást értelmezni tudjon. Másrészt közelebb kerülhet egy a piacok és a tőzsde valóságos világát tükröző és a sajátos dilemmáit modellező szemléletmódhoz.

2011. február 16., szerda

Elliott könyvet mindenkinek

Most először

Ez is megoldódott. Sokan keresték az Elliott Wave Principle című Prechter könyvet, amelyet magam [itt] így ajánlottam: "Máig az egyetlen, mással nem helyettesíthető, komplett rendszerezése Elliott elméletének." Mostantól az Elliott és a többiek blog ingyenes Club EWI tagsággal rendelkező olvasói, minden korlátozás nélkül hozzáférhetnek a könyv webes változatához. Már többször írtam, akinek még nincs ilyen ingyenes klubtagsága, az egy egyszerű, kötelezettségek nélküli regisztrációval beszerezheti magának. Eddig a teljes, 248 oldalas online lapozgató csak előfizetőknek volt elérhető, sima regisztrációval nem.

Íme a szerzőpáros Frost és Prechter felvezető kommentje: "Bízunk abban, hogy olvasóinkat az órás Dow grafikonok emélyült kutatására, megfigyelésére ösztönözzük, egészen odaáig, amíg lelkesedésükben fel nem kiáltanak: 'Már látom!' A Wave Principle [hullámelmélet] lényegének megértésével a piacok elemzésének egy új és magával ragadó módszerét tudhatják magukénak."

Tovább az ingyenes és teljes online kiadáshoz >

2011. február 13., vasárnap

BUX diskurzus

Még egyszer visszatérve a BUX-ra olyan ábrákat mutatok, amelyeket a legutóbbi írásom alkalmával nem tettem közzé, hiszen nem elsősorban a BUX index mozgásának előrejelzése volt a cél, hanem egy fals fordulós jelzés felismerése és a kontextus értelmezése.

Az impulzusok
Nyilván nem csak az általam vázolt két Elliott-i alternatíva lehetséges, de ha belefogunk újabbak legyártásába, akkor olyanokat érdemes megfontolni, amelyekben a következő ábrán jelölt három szakasz impulzív értelmezést kap. Nem hinném, hogy érdemes valamilyen hármas szerkezetű alakzatot beléjük számozni.


Ugye itt a harmadik piros szakasz, azaz a legutóbbi emelkedés kétséges. Biztosan van egy impulzus ott is, csak az a kérdés, hogy az egész az, vagy csak az a rész, ahonnan a januári emelkedés indult. De ez tulajdonképpen átvezet a következő ábrához.
(Megjegyzés: A grafikonon máshol is vannak lényegesen rövidebb impulzív szakaszok, de ez a három a legnyilvánvalóbb, amelyekbe talán nem egészséges belekötni).

Flat másképp
Az előző bejegyzésemben volt egy ellentmondásos LD-3-5 összességében zigzag értelmezés [link], aminek gyengéje a B pont közelsége A kiindulási szintjéhez (értsd az első júniusi mélyponthoz képest). Ez csak nagyon ritkán fordul elő zigzag alakzattal, én pedig mindig arról beszélek, menjünk a gyakoribb értelmezéssel. Tegyünk most is így, és ennek jegyében vessük el azt a változatot. Mármint az elejét, mert a vége, fel novemberről még lehet úgy jó, ahogy rajzoltam.

Helyette dolgozzuk át flat korrekciónak, amihez először ki kell dobnunk a június-augusztus időszak LD, azaz leading diagonal számozását is, így végül egy
zigzag Minor A + expanded flat Minor B + impulzus C-n át
eljutunk egy 172 napon át tartó még nagyobb Intermediate (2)-es korrekció végéhez.


A megfejtés érdekessége, hogy a Minor B a teljes nagy korrekció inverze abban az értelemben, hogy szabályos flat + zigzag + impulzus, szemben a befoglaló zigzag + flat + impulzussal. Ha olyan olvassa, aki volt a tréningprogramon, akkor most nyissa ki a füzetet a 30. oldalon és nézze meg a lap alsó részén a harmadik pontot.

Visszatérve erre az ábrára, ott vannak a kérdőjelek, mert egy kicsit kevés volt Minute [iv]-es jelzésű hullám a [ii]-hez képest. Nem lehetetlen, de tulajdonképpen ezen apró aránytalanság az egyik, amelyik visszatart attól, hogy kijelentsem, nem lesz több új maximum 23.610 felett.

Az értelmezésen a CS felirat a kritikus támaszt jelöli, amelynek átlépésével a piac kizárná a február 7-e feletti újabb csúcs lehetőségét. Milliméterekre állt meg tőle csütörtökön. Ha az előttünk álló emelkedő kör után visszatér a piac 22.045 alá, akkor befellegzett a november 29-ről induló emelkedő szakasznak.

Túl sok információ? Túl sok hullám? No ezért van az, hogy amikor a semmiből elém tolnak egy grafikont, akkor vagy pár pillanat alatt elém ugrik egy megfejtés, vagy órákat kell ülni felette és ha az utóbbi van, akkor nem szeretek róla nyilatkozni. Aki a hullámelmélettel foglalkozik, az tudja, miről beszélek. Ez itt kérem, egy meló a javából.

Vonalak
Visszatérve az imént bemutatott változathoz, amelyben most kritikus támasz 22.045, jó lenne találni valami használható trendvonalat, ami megerősíti, hogy honnan is lehet később igazi letörés. Ebben a helyzetben, amikor egy flat alakzat néz vissza ránk a grafikonról, a komlplikáltabb, Kennedy-féle korrektív trendcsatornát rajzoltam.


A trendcsatorna jelenleg keveset segít, valahol 21.300 körül halad felfelé. A piac miután január 18-án átlépett a középvonalán, nem jutott el a tetejéig, hanem most kedden ismét visszahullott az említett középvonal alá. Majd ha az egész csatorna alján látunk markáns letörést, akkor gyorsulhat csak fel az eső mozgás.

A 22.045 jelentőségét ellenben megerősíti, hogy a dec. 16 - február 8. rally 61,8%-os retracement szintje is éppen oda esik. Egyértelműen ez a szint a vízválasztó az [i], vagy még mindig [iv] hullám kérdésben.

A másik oldal
Ha uralkodó bull piacban gondolkodunk, egészen a 2009-es mélypontról, akkor egy magas Primary, vagy Ciklus szintű 2-es hullám korrekció következtetésünk kell, hogy legyen, ami mély retracementet jelent. A BUX pedig még a 38,2%-ot sem lépte át novemberben. Akkor pedig joggal várhatunk jelentős új mélypontokat 20.146 alatt. Ok, de akkor miként lehet az egész szerkezet 2010 áprilisa óta korrektív? Erre is választ ad a fenti értelmezésem, csupán kicsit precízebben kell a két legfontosabb jelölést kitenni.


Egész biztosan tudom, hogy a június 7-i minimum (1)-es? Nem. Viszont amennyiben mellé teszem az (A) alternatívát, akkor már megnyugodhatok. S hogy a legfrisebb februári lokális maximum (2)-es, vagy (B), az sem számít, mert a következő hullám (3)-as, vagy (C) lesz, amelynek karaktere és kimenetele igen hasonló.

Zigzag?
A legfelső impulzusos ábrám kapcsán elég kézenfekvő előállni az alábbi bullish értelmezéssel, ami három szempontból mégis gyenge lábakon áll:
- a zigzag C vagy (C) hulláma a minimum célt az A pont meghaladását is alig teljesítette, persze ilyen sokszor előfordul, tehát önmagában még csak kicsit gyanús;
- magát a zigzag alakzatot egy nagy 2-es hullámnak kell akkor számozni, ami még a 9340-ről startoló rally 38,2%-os Fibonacci korrekciós szintjét sem érte el, de erről beszéltem az imént;
- nyár óta a világban szinte mindenütt tombolt a bika, az S&P pl. 30,77%-kal van feljebb, míg a BUX mindösze 10,96%-kal küzdötte magát a nyári mélypontja fölé és messze-messze elmarad a 2010. áprilisi csúcsától.


Nekem ez a zigzag értelmezés ezért nem jön be.

2011. február 10., csütörtök

A fordulós jelzések margójára

BUX értelmezés

Ha már januárban "A tuti kulcsforduló" című bejegyzésben megfigyeltük az egyes trendszakaszok végét gyakran megmutató double key reversal outside day kombináció alakzatot (fordítás és bőséges magyarázat a linkelt cikkben), akkor miért ne nyerhetnénk ki még egy további tanulságot egy ilyen tartós fordulatot végül nem produkáló jelzésből. Mint tudjuk, a bearish kulcsfordulót követő esés csak a nagyobb valószínűséggel bekövetkező kimenetel, de korántsem biztos. Hasznosíthatjuk, értelmezhetjük-e azokat az eseteket, amikor a piac a ritkább kimenetelt, azaz példánknál a felfelé trend folytatását választja? Gondolatom szerint igen!

Az egyszeri szakirodalom, ha nincs követő (a BUX indexnél további lefelé) mozgás, és a piac kioldalaz a jelzés mögül, azt általában úgy nevezi, hogy "megerősítés nélküli szignál". Miért szorítkoznánk egy ilyen se hús, se hal magyarázatra, vagy nézőpontra?

Jómagam ezzel szemben egyszerűen átfordítom, és azt mondom, hogy amikor egy kulcsfordulós napot, vagy más erős bearish japángyertya formációt képes a piac újra "megmászni", az ellenkező irányú jelzés, tehát rövid távú bullish indikáció. Főleg akkor, ha sorozatban feltűnő bearish periódusok mellett történik mindez, mint itt a BUX példánkban.
Illusztráció: Cimballi



Gondoljunk bele: január 25-én a piac nagy része egyetértésben hozott egy eladási döntést, nem törődve a megelőző két nap záró értéke, mint megfontolandó támasz lehetőségével, sőt a nap eleji új lokális maximummal sem (ismét ld. az alakzat leírását a fent hivatkozott bejegyzésben). Helyesen tették, hiszen jól látható, markáns, nem feltétlenül spekulatív fordulós jelzés alakult ki, ám a piac mégis a bolondját járatja velük és visszaemelkedik az alakzat maximuma fölé. Lehet, hogy tényleg csak a körülmények áldozatai, talán egy kedvező hír okozta átmeneti fellendülés zárta rájuk a csapdát. A lényegen mindez nem változtat. Egy részük időben elmenekül, de egy másik részük sérül, beragad és jó ideig (potenciális) üzemanyagot nyújt az emelkedéshez. Sőt, lesznek olyanok, akik kistoppolódtak ugyan, de folyton visszaugrálnak az időközben folytatódó - eggyel magasabb rendű - trenddel szemben, mondván "Ott volt a jelzés, majd jön ma-holnap a megerősítés".

És itt volt ismét egy ritka szép esetünk, amikor pusztán az, hogy miként gondolkodunk a fals szignálokról, pénzben kifejezhető előnyt adhatott a kezünkbe, nem beszélve a megspórolt frusztrációról. Tényleg nagyszerű példa, hiszen 25-én a BUX-ban láttuk a 'hosszú nevű' dupla kulcsfordulónkat, majd ráadásnak 28-án közvetlenül mellette, ott figyelt készen egy ún. "evening star" nagyon bearish formáció is. A piac mégis felfelé indult el.

Nézetem szerint az ilyen jelzések ott vannak ugyan szinte minden trendfordulónál, de nem minden megjelenésük jelent trendfordulót. Sőt, továbbmegyek; én első körben arra számítok, hogy a piac karakterének és haladási irányának megváltozása követi őket, de csupán 3-8 periódus erejéig. Mindössze ennyire. Az Elliott-i kontextus, majd a követő mozgás/fejlemények tükrében mérlegelem, hogy jelenthetnek-e és ha igen, milyen nagyságrendű trendfordulót. Hopp, ismét egy helyzet, amikor Elliott segítségével jelzések között szelektálunk. A kontextus vizsgálata nélkül egy fordulós gyertyaalakzattal szemben a minimális elvárásom három periódus (nap/óra/5 perces bar) oldalazás. Ha ez megvolt, akkor már akár a legdurvább formáció is teljesítette a küldetését, pedig semmiféle drámát sem láttunk.

Esetünkhöz visszatérve, ott is teljesült a minimális elvárás, viszont az összességében oldalazó forgolódásból arra lehetett következtetni, hogy egy hullám, 5+ periódus erejéig még hiányzik felfelé; olyan Elliott-i értelmezést kell tehát találnunk a BUX-hoz, amely ezt megengedi. Akár egy renddel magasabb komplex négyes hullám gondolatával is kalkulálhatunk. Azaz február 1-2. magasságában felmerülhetett egy úgy csúcsra törő valamilyen szintű 'b', vagy egy ötös hullám lehetősége.

BUX június óta tartó zigzag korrekció értelmezése - a B hullám meglehetősen mélyre szaladt
A legjobb alternatíva gyanánt definiálható változat, arra az esetre, ha a fals jelzésekből kivezető emelkedés bizonyulna a végső lokális maximumnak:
Az agresszívebb (1)-(2)-1-2 értelmezés, amihez már nem kell újabb csúcs
Első megközelítésben mindig csak annyi jelentőséget tulajdonítsunk egy szignálnak amennyit ér, amennyi súlyt elbír. Viszont a kontextus feltárásával, valamint a további fejlemények alakulásából következtetve újra és újra vizsgáljuk felül ezt a súlyozást. Induljunk ki a minimális elvárásból és haladjunk az erőteljesebb értelmezés felé, de ha az kell, akkor hát ne legyünk restek akár az ellentétes előjelű konklúziót sem kimondani.

2011. február 5., szombat

Hol bujkál a nagy medve?

Finálé

Századik hetébe lépett a 2009 tavasza óta tartó rally. Közben már hosszú hónapok óta foglalkoztat az emelkedés időtartama. Az emelkedésé, amelynek végére az elsődleges szintű (angolul Primary) [2]-es jelölést szeretnénk odabiggyeszteni.

Helyesen tesszük?

Hogy korrekciónak igyekszünk jelölni - a kettes szám arra utal -, azzal nincs, és egy percig sem volt gondom, hiszen elegendő rápillantani a 2007-es csúcsról kiindulva a heti bontású grafikonra:


Melyik a meredekebb, erőteljesebb mozgás?
Hol van a 2009-es mélypontról induló trend bázisa egy-két mély korrekcióval? Nincs sehol.
Mindenképp mérlegeljük a fenti két kérdésre adott válaszainkat. Ha véletlenül az ábra ismerős, az azért van, mert 2010. áprilisában "Ránézésre" címmel már publikáltam hasonló perspektívából a Dow grafikont.

De mi van a [2]-es számmal? Nem fontos megválaszolni a kérdést, mert a helyes válasznak vajmi kevés kihatása van, mondjuk a 2011-es évre. Inkább távolabbra, akár egy szűk évtizedre előretekintve van jelentősége az efféle okoskodásnak. Ennek ellenére, elővettem történelmi mintákat, hogy megnézzem, ami a múltban biztosan, vita nélkül Primary kettes volt, az meddig tartott általában? Íme, néhány jellemző példa:
  • Dow Jones 1932 szeptemberétől 26 héten át;
  • majd 1984 elejétől 24 hét.
  • Más területen is lehet keresgélni, mert például a nyersanyag és árupiaci index 2009 elején korrigált Primary [2]-est, akkor 9 hét alatt. A leghosszabb, amit találtam az 2003-ban a cukorban volt, amikor majdnem egész évben egy ilyen rendű korrekcióban haladt délnek.
Biztos nincs ennél hosszabb? Van. De azok nem élesen a trenddel szemben haladó hullámok, hanem oldalazók. Néha a kettes hullám is csinál ilyet. Elliottól úgy tudjuk, amit az ár megtesz pontban (függőlegesen), azt nem fogja időben (vízszintesen). Itt, '09 óta pedig egyértelműen élesen a trenddel szemben haladunk, ezért nem szeretném a két időben hosszú, de sekély (89 és 187 hetes index korrekciót '46-tól ill. '76-tól) a felsorolásban szerepeltetni.

Szóval ez a felfelé száguldás a maga éles (sokat haladó) és egyszerre tartós volta miatt nem hiszem, hogy [2]-es hullám. Ezért a fent pirossal áthúzott [2]-es szám, ami kiüti az 2009. márciusi [1]-es jelölést is.

Célozgattam már rá, de mostantól véglegesen módosítom a két jelölést. A [2]-es helyére ezentúl Ciklus szintű 'b', vagy 'a', vagy Szuperciklus szintű (b), vagy (x) kerül. Ettől ezek a korábbiakhoz hasonlóan bearish értelmezések, de nem beszélek tovább róla, hanem rajzolom az összes variációt. Az alábontás most nem téma, az átfogó képet szeretném csak megmutatni.

(b)
Ha 2009 márciusában véget ért egy kilenc éven át tartó 3-3-5-ös szerkezetű expanded flat (megnyúlt lapos) korrekció, akkor annak ciklus szintű 'a', 'b' és 'c'

hulláma együtt kiadja az eggyel magasabb rendű Szuperciklus (a) hullámát. Szenteljünk egy kis időt ennek az ábrának, mert segíthet megérteni az egész Elliott-i koncepció egyik legnehezebben felfogható részét, a különböző szintű korrektív alakzatok egymásba ágyazódását.

Mivel (a) hullám hármas szerkezetű és flat volt, ezért az egyszerű alakzatok közül csak egy még nagyobb flat jöhet szóba. Ez azt jelentené, hogy innen minimum három évre, legalább kevéssel a 2009-es alj alá várhatjuk a Szuperciklus komplett korrekcióját.
Ami trükkös benne a (b) hullám, mert ebben az esetben két ismérve van; karakterét tekintve a megtévesztés mestere (pipa), végpontját tekintve pedig innen, nagyjából a 2007-es csúcsig bezárólag bárhol befejeződhet. Felfelé a minimum célt, hogy az (a) kiindulási pontja, azaz a 2000-es csúcs közelébe érjen, már teljesítette.

(x)
Ugyancsak az ábra alján sematikusan is ábrázolt 2000-2009 közötti flat korrekcióból indulunk ki, de azt mondjuk az Óriás Szuperciklus [IV] nem egy egyszerű alakzat lesz, hanem kombináció. Két, önmagában is teljes, de összekapcsolódó korrektív alakzattal


van tehát dolgunk, amelyből az első már befejeződött a '09-es 6.440-nél. A két alakzat közé kell egy összekötő hullám, ami (x) jelölést kap. Szerkezetét tekintve az összekötő leggyakrabban egyszerű 5-3-5 felépítésű zigzag. A két éve tartó rally karakterét tekintve is szépen belefér ebbe a képbe.

Igen ám, de akkor alig tudunk valamit a jövőre nézve! Mivel a sorban az első formáció flat, ezért az bármilyen követő alakzatot megenged maga mögött, újabb flat, zigzag, vagy háromszög is jöhet. Annyit mégis tudunk, hogy az x hullámok maximális négyzetgyök 70,7%-os (84,1%) retracement szintje miatt a következő lefelé körnek 13.050 előtt el kell indulnia, továbbá nem valószínű, hogy 4.000 pontnál kevesebbet haladjon az esés az első fázisában, végül akkor van készen, ha nagyságrendjében összemérhető lesz a 2000-2009-es időszakkal.

Ha ezt az ábrát összevetjük az előző, (b) értelmezéssel, akkor az segíthet megérteni az értelmezési különbséget egy nagyobb, de szimpla alakzat komplex alhulláma és egy több alakzatból álló kombináció között.

a
Ugyanaz, mint az előző, csak még tovább bonyolítva. Itt arról van szó ugyanis, hogy az (x) összekötő hullám második leggyakoribb alakját a háromszöget alkalmazom. (Az


imént, eggyel feljebb a 2011-es csúcs = (x) értelmezésnél ugye zigzag volt az előrejelzés.)
Ha szűkülni kezdünk egy háromszögben, akkor a közeli csúcs csupán annak 'a' csúcsa lesz, jön még 'b', 'c', 'd', 'e'. Ebben az esetben mire eljutunk [IV]-hez, addigra egy flat + (x) háromszög + valami együttesnek kellene összeállni úgy a következő 15-20 év alatt. Vidám dolog lenne...

b és zigzag
Az előző háromtól alapjaiban eltérő értelmezés, amely abból indul ki, hogy a trend ezen szintjén 1932-től induló bull fázis csak az abszolút csúcsban, 2007-ben ért


véget. Felesleges nekiállni, végigszámolni a hullámokat ennek igazolására, vagy cáfolatára, magabiztosan úgysem tudnánk róla nyilatkozni. Szerintem a személyiségjegyek, a gazdasági kísérőjelenségek alapján a 2007-ig tartó emelkedés inkább 'b' hullám és sokkal kevésbé ötödik. Erre utal, hogy a Nasdaq 2007-ben messze-messze elmaradt a 2000-es csúcsától; ekkora eltérés nem lehetne a három nagy USA index között egy bull piacon. Végül és nem utolsó sorban, nagyon nehéz a 2000-2007 közötti rallyt ötös szerkezetűnek számozni. Viszont mivel legalább átfedés nincs túl sok benne, ezért tegyük meg egy alkalommal, és hozzuk vele létre a leggyengébb lábakon álló alternatívát. Mivel az első szakasz Ciklus szintű 'a'-ig ötös szerkezetű volt, ezért nem lehet maga a teljes korrekció. Mivel csak a zigzag rendelkezik ötös szerkezetű indító hullámmal, ezért ő az egyetlen megoldás. Itt is használhatjuk a 13.050-et plafonnak 'b' csúcsra vonatkozóan, míg a végső mélypont 6.400 - 4.400 közé tehető.

Egy következő alkalommal csak az utóbbi két évre tekintünk vissza, megnézzük újra az emelkedés belső szerkezetét. A mai nap célja az volt, hogy a "Nagy medve" sorozat zárásaként kiterítsem az összes kártyát, ami a pakliban van. Lassan már egy éve ezért vágtam bele. A gondolatmenet kevés iránymutatást ad a kereskedéshez, hiszen a vizsgált szakasz olyan időtávokat és elmozdulásokat ölel fel, amelyek kezelhetetlen kockázatokat tartalmaznak, de a nagy lépték ellenére a jelen helyzet és a távolabbi kilátások megértéséhez hasznosak.

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)