Az indexek emelkedése változatlanul egy alacsony volatilitású, meglehetősen szabályos csatornában halad. Ez még önmagában semmit nem változtatna a korábbi elképzeléseken, hiszen nagyjából annyit tesz, hogy a december 19-ről felfelé tartó emelkedés valóban egy impulzus és még egyelőre nem is aránytalan. Azonban mivel a mérete jelentősen meghaladja az eddig [a]-nak titulált november végi emelkedő szakasz hosszát, miközben a momentum továbbra is bullish területeken tartózkodik, ezért felmerül a kérdés, lehet-e ez a szerkezet már november 25-ről impulzív ötös. Vagy még távolabbról? Ezen kérdések jegyében készültek a mai rajzok.
Mivel azonban az emelkedés még mindig elmarad a 162%-os Fibonacci szinttől, még mindig belül van a [c] = [a]*1,618 arányon, ezért hiba lenne végérvényesen lesöpörni a múlt héten közölt változat távolabbi összefüggéseit. Olyannyira, hogy noha ma végigmegyünk a következő 1-1,5 hónapra bullish képet mutató lehetőségeken, a sorrendben első ábra, az első szcenárió erejéig még mindig azt vigyük tovább, amit az elmúlt két hét bejegyzései is tartalmaztak.
A
"Végül is" [link] ábránál abban maradtunk, hogy ha a különböző trendszintek SPX 1303-1278-as kritikus szintjeit magába foglaló zónában elakad a múlt héten az esés, akkor bármilyen szép és merész is volt a rajz, nincs igazam vele, mert újabb csúcsok következnek. Elakadt 1.300-nál, és következett 1.345. Akkor tehát 1.300 lenne a hiányolt négyes hullám? (iv)-es valóban lehet, de legalább 1 trendszinttel alacsonyabb rendű, mint a decemberi esés, vagyis nem tartoznak össsze.
|
Készíthető azonnali bearish változat, amely sem időben nem visel már 2 napnál
többet északnak, sem pedig pontban nincs mozgástere 1351-1356 felett. |
Elliott rendszere a gondolkodás rendszere és nekem filozófia nem kereskedési módszer és épp csak úgy nagyon módjával előrejelzési eszköz. A kereskedési setup-okat definiáló módszer az, amit japán gyertyákból, vagy indikátorokból, vagy támasz-ellenállások rajzolgatása alapján, vagy kitöréses technikákkal, vagy azt sem bánom, ha fekete doboz algoritmus alapján a kockázatkezelési módszeredet is mellé helyezve a kereskedési terved leírásában meghatároztál.
Elliott hullámaival a kontextust és az arányokat derítjük fel, amire viszont a felsoroltak egyike sem képes. Vannak például objektív ismérvekkel fellelhető, kiváló triggerek, vagy szignálok amelyek alkalmazását egy-két nap alatt egész jól el lehet sajátítani. Viszont melyik irányba keresd őket, mit várj tőlük, egyáltalán milyen piaci karakter erősítheti meg a kereskedési setup-od helyességét, mi az az összefüggés, ami alapján eldöntheted, hová tedd a stop loss megbízást? Ez az, amit Elliott ad, ami nélkül nehéz a kereskedés.
A kontextus nem egy homályba vesző valami, akár a fenti ábráról is pontosan leolvasható és egész kézzelfogható információkat ad. Ha az SPX árfolyam 1.331 felett van, akkor még ez a bear változat is bullish, az intraday long jelzéseket veszed akár célár nélkül, mert nagyobb timeframe támogatásod van hozzá, ha 1.300-1.331 között van az árfolyam, akkor mindkét irányra gyúrsz, de csak célárazásos módszerrel. Ha 1.300 alatt járunk, akkor csak az intraday short jelzéseket adod, egyelőre inkább célárazva, mert a magasabb trendszintek csak 1.276-1.274 zárás alatt kezdenek medvére váltani, tehát totálisan hiányzik a nagyobb idősík támogatása. Amíg az utóbbi szint el nem esik, addig napon túlra nem cipelsz short pozíciót.
Az április-májusi tréningprogram címe
Kerülj Előnybe!, ami a világ legnagyobb kaszinójában egy kereskedő céljának összefoglalása lehet két szóban. A megvalósításhoz az eszköz az alcím:
Kontextus, momentum, szignál. Az iménti bekezdés azt szerette volna szemléltetni, hogy miért foglalkozom Elliott hullámaival és mit keres a kontextus a program alcímében. Szerdán estig lehet a korán jelentkezők akár 40%-os kedvezményt nyújtó időszakát kihasználni. Részletek
[itt].
Az arányosság dolgát most nem fejtem ki, már az iménti kitérő nélkül is épp elég hosszú lenne a post.
A következő lépésben nézzünk bullish értelmezési lehetőségeket, amelyhez első körben mozdítsuk el a december 19-i mélypontról a [b] jelölést:
|
A novemberi minimumról induló impulzus problémája:
nem fér el ide |
Azért érdemes ezt a húzást megpróbálnunk "beméretezni", mivel az RSI nem támogatja egy jelentős forduló 1-2 napon belüli bekövetkezését. Vannak ugyan divergenciák, de nem közeli fordulatot, hanem közeli pihenőt, korrekciót jeleznek. Az ES grafikonján például 73-as, az NQ-nál 76-os, a TF-nél 81-es szinteknél járunk, aminek egy szuszra letörése már túl nagy vállalás lenne a medvének. Nagyon elkel ide az a plusz egy [iv]-[v] szving, ami lassítja a trendet és eltart február végéig.
Igen ám, de milyen célszintek vannak ebből második változatból?! Az igazán jó Fibonacci tömörülés 1.376-1.378-nál van, sőt még magasabb szintek jönnek képbe, bőven a nyári és a májusi csúcsok felett. Ha pedig 1371 fölé kerül az S&P500 cash index, akkor azzal lőttek a Minor szintű Y, vagy C és az Intermediate (2)-es jelölésünknek, mert kettes hullám nem korrigálhat 100% felett. Az ábrán ezért húztam át pirossal ezeket a lehetőségeket. Vagyis nem elegendő csak ennyire belenyúlnunk az értelmezésbe. Lehet azért jó ez a második ábra, de nagyon kicsi az esélye, most előre mondom, nálam az utolsó helyen van a rangsorolásra érdemes szcenáriók között.
Tovább kell ezért lépnünk. Hogy időben meddig módosítsunk, az már a közös munkánk Károllyal. Az egyik, ami felmerült egy 1-2-[i]-[ii] az októberi mélypontról, ami azért nem eredményez évekig tartó bika piacot,sőt a 2007-es csúcsokat sem veszélyezteti, de egy jó darabig még kitart a Primary [C]-n belül. Íme az első vázlat róla:
|
Akkor már jobb ha messzebbről gondoljuk újra és akár a tipikus
flat 'b', vagy mély 'x' hullámokra jellemző korrekciós szintekre is számítunk.
2009 márciusáról naposon a dupla zigzag változat |
Lehet még ezt a változatot tovább finomítani, mert a négy trendmozgató Intermediate szintű (A) és (C) hullám közül egyik sem diagonál, ami elég ritka egy dupla zigzag előfordulásban. Ettől független nem kizárt, mert gondolatom szerint akár ciklus szintű b hullám is lehet a 2009 óta tartó rally, az pedig
'b' hullám sajátosság, hogy nem tiszteli a vezérlőelveket. Mégis egészségesebb lenne egy ending diagonál végződés, ezért az októberi minimumról adjunk komoly hitelt Károly alábbi változatának az iménti dupla zigzag alakzatról:
Ez a változat akár márciusban is véget érhet, ugyanis sokat spórol nekünk az idővel, lévén nem kell bele annyi 4-5, illetve ami 4-es szükséges az nem kell hogy oldalazó legyen, jó lesz egy gyors zigzag is, még az eggyel korábbi változatnál időigényes háromszögekkel, flat korrekciókkal kell számolni a trend alacsonyabb szintjein. Ehhez kapcsolódik egy fontos kitétel, ugyanis az ékelődő ending diagonál esetén a 4-es hullám nem lehet hosszabb a 2-es hullámnál, vagyis itt 133 SPX pontnál, viszont lehet mély és éles, ami átfedésbe kerül az október 27-i csúccsal. Egyelőre nem tartunk még itt, most csak rögzítjük ezt az információt a későbbiekre.