Nagy mozgások 2017-ben - EWI riport

2012. február 13., hétfő

Nincs duplagondol

Január óta annyiszor szóba került a "konstans volatilitás", ami persze 5-15 perces idősíkon jópofa, több alkalommal befejezettnek jelölhető hullámokat rajzol, de a lefordulások nyomán mégsem lép ki a megszokott trendcsatornájából. Ilyenkor a nagyobb idősíkon egy szép, homogén, egybefüggő hullámot kellene látnunk. Ha nem lépünk fel a nagyobb idősíkokra, akkor sohasem tűnik fel. Azaz nem látjuk a fától az erdőt. Ezért ne
keressük az 5-perces idősíkon ennek a nagy impulzusnak (jobbra) a kiemeneti maximumát; csak mikor a napos és 240-perces profitrealizálálók jónak látják, akkor lesz vége. Ezért a mai bevezető és mellette az illusztráció az E-mini S&P napi bontású grafikonjával. Az egyetlen felvetés pirossal, hogy az ott ugye, a negyedik hullám? Lehet, de akkor csak ezen az egész december 19-ről induló mozgáson belüli.

Bár a momentum magas szintje miatt jogosnak tűnik a múltkori változtatásunk, melynek keretében lecseréltük a decemberi minimum alatti jelölést [ii]-es számra, azért ismét emlékezzünk rá, a piac majd csak cash SPX 1.375 magasságától érné el a [iii] = [i] x 1,618 méretet. Ez a lökéshullám hármas hullámára jellemző Fibonacci arány azért még nem a héten esedékes, de tavasszal bőven benne lehet a pakliban.
FEB3_SPX_60min_Minute_impulse.JPG [link]
Itt most továbbra is szűk két hét éles, vagy úgy 5-6 hét oldalazó korrekció bekövetkezése esedékes, amelynek karakteréből, méretéből, kísérőjelenségeiből eldönthető, hogy mi a medve és a bika szándéka és érzelmi állapota. Amikor már látjuk, akkor lehet majd a napi, heti grafikonokon igazi jó előrejelzést készíteni, addig túl sok az ismeretlen és a lehetséges elágazás. Ennyit az általános ködösítésről, lássuk konkrétabban a rövidebb táv dolgát!

Mindenek előtt frissítve a már ismert [iii]-as végét kereső szcenárió:

Induló tetőépítés, amelyben a volatilitás megnövekedése előtt még
elkelhet egy viszonylag nyugodt 1356-1331-1366 nagyságrendű szving

Az ábra minden USA indexre vonatkozó Elliott-i következetetése, hogy elindult a Minute [iii]-as hullám tetőépítési folyamata, így már láttuk a momentumcsúcsokat, noha nem láttuk még az árfolyam végső csúcsát. Ez az iménti értelmezés konkrétan az SPX 1.366-1367 ellenállást célozza, mielőtt még megvalósítaná a decemberi eső szakaszhoz arányosítható nagyobb délnek tartó korrekciót. Jeffrey Kennedy elve, hogy használjunk az első gondolatunknál mindig lassabb jelöléseket, amelyet itt alkalmaztam. Az eredeti (gyorsabb első gondolat) változat az lenne, hogy a piac a holnapi nyitóban tetőzik és már rögtön a [iv]-es hullám következik. Bármelyik is a jó verzió az eső szakasz hossza segít majd eldönteni hol járunk. Ha S&P 1.330-1.336 magasságában elakad az esés, akkor ez az iménti ábra a jó választás.

Ha most valaki tisztának és átgondoltnak tartaná ezt az ábrát, akkor egy gyenge pontjára világítanék rá: ez pedig a december 21-i Minuette (ii)-es hullám, amely mindössze fél napig tartott és amelynél az eggyel alacsonyabb trendszinten álló Subminuette építőelemek is rendre mindig nagyobbak. A feszültség nem nagyon szúr szemet senkinek sem, pedig rámutat nekünk egy újabb változatra, amelyre már a múlt héten is utaltam. Ebben a szcenárióban minden a helyén van, olyannyira, hogy már az a plusz egy szving sem kell 1366-ig.

Kritikus határán ez a leading diagonállal operáló változat, ami
ha az SPX nem lép ki 1357,30 fölé, akkor a vezérlőelvek szerint nagyon jó

Komolyan csoda a piac, és a hullámok alapelve felfedezés, amikor ennyire betart minden vezérlőelvet így Elliott halála után 64 évvel is (más rendszerek ideig óráig jól működnek, azután jókora drawdown kiséretében ledobják a hátukról az alkotóikat). Diagonál - impulzus váltakozás az (i)-es és (v)-ös között, komplex - sima váltakozás a (ii)-es és (iv)-es pozíció között, a két korrekció közül az egyik mély, a másik sekély. Mi kell még? Az trendmozgató hullámok közül gyakran kettő nagyságrendileg egyforma hosszú. (iii) szinte pontosan azonos méretű (v)-ös hullámmal, ha innen fordulunk. Bármennyire is szépek a vezérlőelvek ez a változat csak akkor működhet, ha a cash index nem haladja meg az 1257,30-at, mert akkor a (iii)-as lenne a legrövidebb, ami Elliott kardinális szabályai miatt nem megengedhető.

Köszönet a sok hozzászólásban csatolt ábráért!

Hamarosan ki fogunk térni ismét a nagyobb idősíkokra, egészen havi bontásig.

158 megjegyzés:

  1. Hogy az előző bejegyzés alatt ne merüljenek a feledésbe az olvasói chartok, ezért vegyesen kigyűjtöttem ide a legutóbbiakat:

    http://kepfeltoltes.hu/view/120211/FEB11_EU_H1_bull_www.kepfeltoltes.hu_.png

    http://kepfeltoltes.hu/view/120211/FEB11_EU_H1_agresz_v_bull_www.kepfeltoltes.hu_.png

    http://content.screencast.com/users/karcsikepernyo/folders/Jing/media/53f73cda-cd6e-4baf-8452-fe24f7bba979/2012-02-11_1943.png

    http://content.screencast.com/users/karcsikepernyo/folders/Jing/media/8744cad8-e967-4c50-907d-83ff84d647ae/2012-02-13_1207.png

    Szóval itt hagytátok abba.

    VálaszTörlés
  2. EU H1 nem egyszerű a szitu (talán nem is jó az elemzés,de nekem most nincs jobb)

    http://screencast.com/t/Zf60uaPjb9

    VálaszTörlés
  3. Szia Károly,

    A bear setupom megvalósulását sem tartom kizártnak és a flat C egy diagonal.

    VálaszTörlés
  4. Szia brikka!
    Nagyjából gondolom, hogy miről beszélsz, de ha egy kis rajzot feltennél az mindent tisztázna,ha lehet olyat amin kiderül a H 1-es kontextus is.

    VálaszTörlés
  5. Na jó ;)
    http://kepfeltoltes.hu/view/120214/k_roly1_www.kepfeltoltes.hu_.png

    Bár én a Cimbali által átmásolt un. bullveriót preferálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, látom ,a flat C-nek a 3-asa rövidebb mint az 1-ese , így nagyon karcsú lesz ez a C, no persze running még lehet (ne).

      Törlés
    2. Igen, de sanszosabbnak tartom, hogy még csak flat (b) of B formálódik és lejebbről indul fel (c) of B.

      Vagy valami egészen más lesz.

      Csak legyen signál ;)

      Törlés
    3. Még annyit, hogy az eredeti elképzelésem elérte a kritikus zónát. A TP zónája szerintem jelenleg nem elérhető.

      Fordulás zónája 1.31 környéke (inkább picit alatta) lenne. Ideális b szintje ez (b) of B-nek, továbbá ebben a zónában van, az operatív számozásom szertini, [A] vagy [W] emelkedés fibo 23.6-os szintje is. Elég erős támasz van itt. Legalábbis az elmúlt hetekben az volt.

      Ezért inkább az újabb célár meghatározása miatt nem mindegyy, hogy ha onnan fordul, akkor a lokális alj még csak (b) of B, vagy már [B] vagy [X].

      Törlés
  6. nem akar még mindig jönni ez a nagy harmadik hullám.

    VálaszTörlés
  7. Nobbacska negyediket várunk délnek. Az megadja a következő hetek alaptónusát. Minek messzebbre tekinteni? Arra vigyázz, hogy 70% esélyt látok egy igen éles, momentumos A hullámra a negyediken belül, ami ha tényleg jön, akkor mindenki trendfordulót fog kiáltani. Erre figyelmeztet a bejegyzés címe. Minden, ami 1300 felett elakad csak korrekció egy nagyobb impulzuson belül.

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok,

    SPX-ben szerintem a iv of (v) of [iii] flat B lassan kész lehet, még R2-t talán megteszteli mielőtt elindul a C hullám. Úgy gondolom, hogy 1340 környékéről indult mozgás nem lökéshullám. Ha e szerint alakul, akkor a iv-es vége 1336 környékén lehet.

    EU-ban is 1.308 környékéről indult mozgás ABC-nek tűnik. Lehet, hogy még csak ED 4. hullámában vagyunk? Ha nem megy 1.3218 fölé, akkor roboghatunk lefelé 1.303 környékére. Csúzli kifeszítve (m30-H1) + H1-en ZLR.

    Mit gondoltok erről?

    VálaszTörlés
  9. szia brikka,

    igen az a tegnap esti zárás előtti sunyi húzás nem biztos h impulse, legalábbis eddig tuti a-b-c.
    ha impulse akkor áttöri a tegnapi csúcsot, ha viszont ED akkor a mai alj a kritikus támasz... legalább nem olyan széles a sáv ;-))

    üdv.,
    timmy

    VálaszTörlés
  10. Szia brikka,

    Szerintem SPX-ben a negyedik még háromszög is lehet.

    Tomi

    VálaszTörlés
  11. EU: ED-ről mit gondoltok?

    SPX eddig nem nagyon zavartatta magát. Nyitás után hátha okosabbak leszünk ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. EU:még egy new low kellene sztem és kész lehet.....
      timmy

      Törlés
  12. Minden itt van a hozzászólásokban, ami elmondható. Brikka, gratulálok az EURUSD csúzlihoz.
    Az indexekben is így lehet gondolkodni, ahogy teszitek, háromszög, flat komplex 'b'-vel és amit nem mondtok, de mindig a pakliban van egy valami 'w-x-y', ami abban különbözik, hogy nem kell lefelé impulzus, vagy diagonál jó egy bármilyen korrektív formáció délnek.

    Legfeljebb annyi, hogy ha ez itt egy alacsonyabb rendű négyes, akkor ugye a
    http://3.bp.blogspot.com/-QZr9hcOk-Ws/TzmMq-XosPI/AAAAAAAABOs/5bXGWa_StBU/s1600/FEB13_SPX_15min_1366.JPG
    ábra a jó és szépen ki fogja zárni az alsó, "csodaszép" értelmezést.

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok:

    EU-ban Flat C lassan befejeződhet, eredeti (bear set-up) célárnál van.

    Spx is lassan befejezheti a C hullámot és ezzel a iv-est.

    Meglátjuk mi lesz. Ti hogy látjátok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia Brikka,

      megvolt a throw over és szvsz úgy tűnik h most már impulzív a felút....elvileg done ;-)

      timmy

      Törlés
    2. Szia Timmy,

      Eu-ra gondolsz? Ott magasabb idősíkon (H2-H4)érik egy bika csúzli. Múltkor túl rövidnek gondoltam az Ed-t, nem akarok megint abba a hibába esni. Figyelni kell, mert trükkös egy termék ez az Eu. ;)

      Lassan ki kéne gondolni néhány alternatívát is, mind a medve mind a bika tekintetében, mert kritikus szinten vagyunk...nehogy meglepetés érjen minket.

      SPX-ről mit gondolsz?

      Törlés
  14. Válaszok
    1. Már hiányoltalak.

      Ez lett volna az egyik alternatívám :)

      SPX-et figyeled?

      Törlés
  15. Üdv!
    Én spxben úgy gondolom, hogy a tető bent lehet, és elkezdte már tegnap az 1-2 ket rajzolni.
    Eurusdben pedig 1,291 környékén találhat támaszt.

    VálaszTörlés
  16. SPX érdekes, iv-es flat C-t én 1336-ra vártam, ami egyben iii-ra vetített fibo 0.382 is ott húzódik, H1-en bullish slingshot már ki van feszítve, M30-on MACD már felfelé mutat, signál már alulra ment. Szerintem nagyon benne lehet a pakliban egy felfelé kör.

    Erre gondoltam:
    http://kepfeltoltes.hu/view/120216/FEB16_SPX_500_-_Daily_Rolling_Cash_www.kepfeltoltes.hu_.png

    Annyit még, hogy a képen szereplő (iii) az iii akart lenni. :)

    VálaszTörlés
  17. Ezen az ábrán hol látsz bullish slingshotot? Mert én nem találom.

    Cib

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Slingshot-ot a szaggatott kék vonal jelzi a MACD 24/52/18-on.

      A grafikon M30-as, de a MACD H1-nek felel meg, alacsonyabb idősíkokon még nincs támogatás felfelé.

      Ha el is sül a csúzli, a kritikus zónát (R1 környéke) figyelni kell, mert ha mégis megfordultunk délnek, akkor ott el fog halni az emelkedés.

      Ez csak egy elképzelés, lehet máshogy lesz.

      Törlés
    2. Cimbali, ha van időd ránéznél a belinkelt chartra?

      Kíváncsi vagyok,hogy lesz-e még egy lefelé kör kicsit feljebbről 1331 környékére (flat c hullám értelmezés 1330 alatt nem állja meg szerintem a helyét), vagy mondjuk S1-ig/1334. Szerintem úgy lenne kész egy impulzus lefelé. (a mostani esés 3. alhullámának fibo 38.2-es szintje: 1344).

      Lehet, hogy túlgondolom a dolgot.

      Törlés
  18. Válaszok
    1. nem unod még ,hogy rakosgatod fel ezeket a előre jelzésedet

      Törlés
    2. Névtelen kolléga, mi a hozzászólásod mondanivalója, vagy motivációja?

      Kérem, hogy a provokatív szándékú megjegyzéseket mellőzzük. Károly dolgozott minden ábrával, gondolatot tett bele. Neked kimásolni, majd egy böngésző ablakba beillesztened kell a linket a képhez, tehát ha zavar, akkor nagyon egyszerű kikerülnöd, nyilván nem frusztrálhat. Ő viszont látja a rossz indulatúnak tűnő hozzászólásodat.

      Elég szilárd alapokon nyugszik a tudása ahhoz, hogy ne billenjen ki ilyesmitől, de azt elképzelhető, hogy eléred, ne linkeljen többet. Pedig elég szép találatokat hoztak itt össze az utóbbi időben Brikkával együtt, egy kicsit egymást is inspirálva.

      Ez nagyon sok emberrel szemben nem fair, még akkor sem lenne az, ha az elemzések következtetése nem állná meg a helyét.

      Törlés
    3. cimbi ,addig míg volt valóság alapja elemeztem főleg a tiedet ,de sokszor azok sokszor elvittek a málnásba de karcsi mond meg mire alapozza euosd 1.4 ig .itt mindenki okoskodik ,addig volt jó amit te raktál fel.bocsi

      Törlés
    4. Az egyik legnehezebb dolog a világon azt elkerülni, hogy a folyamatos ellentmondó információk és bizonytalanság közepette ne duplagondoljuk magunkat. Pont erre vonatkozott a cím, figyelmeztettem magunkat, hogy a tágabb kontextus miatt itt az esések négyesek, még ha élesek (lennének) is. Itt nyilván nem ennek a konkrét negyedik hullám értelmezésre szeretnék kilyukadni, hanem ezt általában célnak fogalmaztam meg.

      Akkor azt kérem, hogy egy kicsit fogalmazd meg pontosabban a kritikádat, mert arra van esélye valakinek érdemben válaszolni. Így nincs, én meg simán trollnak nézhetlek.

      Nemcsak neked mondom, hanem úgy mindenkinek, hogy sokan úgy tartják, nem tűröm, vagy tűrjük a kritikai észrevételt, az ellentmondást, vagy a más véleményt. Pedig nem így van, hanem a minősítő, személyeskedő hozzászólásokkal szemben vagyunk elutasítóak.

      Végül ismét javaslat mindenkinek. Tanuljon, arra nagyon jó még egy duplagondol ábra is. Ha már eljutott egy szintre rajzoljon, gondolkodjon. Soha nem kereskedem le mások meglátásait, de bele-belenézek és néha én is meglepődöm: ja, erre nem is gondoltam. Viszont, ha kettőnk, vagy többünk elemzése ugyanazt mutatja, attól az még nem jobb, vagy valószínűbb. Az a jó, ami alapján kereskedési döntéseket hozni és a tervemet követni tudom én magam.

      Törlés
    5. Most erre mit mondjak,ha sok ilyen jelzést kapok akkor abba hagyom. Hidd el nem szenvedek közlési kényszerben.De engem, csak a jó szándék vezérelt. Természetesen sok rossz elemzés is akad köztük, de abból is lehet szerintem tanulni.
      Meg ha meglátod az avatárom miért nem ugrassz át rajta megnézés nélkül.Én szívesen megnézném nem csak a tiéd, de bárki elemzését.Az lenne az igazi, ha valaki meglát egy elemzést az mondaná, hogy szerintem nem úgy van az, hanem így és feltenné a sajátját, akkor arról lehetne konzultálni.
      Remélem nem sértettelek meg.
      Üdv.: Károly

      Törlés
  19. Miert unna? Ha teged nem erdekel, ne nezd meg...

    VálaszTörlés
  20. én nem akartam személyeskedni ,csak meg figyeltem ,hogy károly minden nap változtatja az elkébz.

    VálaszTörlés
  21. Szia Cimbali,

    SPX-ben Minimális célár teljesülhetett v of [iii] teljesült / i=v/. Az összes eddigi hullámban a harmadik nyúlt meg, ezért lehet, hogy még csak [3] of v-ben vagyunk. Meglátjuk ;)

    Néha úgy érezem, hogy monológot folytatok. Remélem a jövőben interaktívabbak leszünk. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most ti tartjátok a frontot, én az olvasástól és a nap közben hozzászólásokból spórolom ki az időt a kis könyvem befejezéséhez. Pár nap és nyomda.

      Hozzászóltam végül lent, gratulálok.
      Én egy gyorsabb verziót is megemlítek pusztán csak az 1357,3 ellenállása alapján, illetve abból, hogy néha az ötödik hullámok egyetlen vonalnak tűnnek (így az óráson). Reálisan nézve azért jobb akár amit te most, még lassabb változatot javasolsz, vagy az én fenti első rajzom

      Törlés
  22. Károly ,én nem bántásnak írtam ,csak sokszor szélsőséges az előre jelzésed.igaz a piac egyre jobban nehezebb

    VálaszTörlés
  23. Hello Brikka, most mit mondjak? Nem nagyon kell hozzá az én véleményem, a piac önmagáért beszél. Szép volt az a flat. Kiegészítések:
    - sekély volt a korrekció, nagyon sekély, hogy a nagyobb négyest sejtsük mögötte, még viszont a nagyobb idősíkok (pl. 240-es 40-es RSI-nél elakadó) korrekciója és az időtartam alapján talán azt a kisebb iv-est meg lehet neki adni
    - ott fent az ábrám SPX cash, a tiéd pedig a határidős folyamatos ábra, gondolom, tehát az én céláraim nem fognak rá működni, hanem lesz 2 pont eltérés
    - hosszú idő után először ma nem megy a Nasdaq új csúcsra, vagyis egy lépéssel közelebb vagyunk a nagy [iii]-as tetőhöz; ennek ellenére a tegnapi kulcsfordulós gyertyát megsemmisíti a mai teli fehér
    - mindezek mellett bear jelenség, hogy az igazi cash SPX nem tud óráson 1357,3 fölé zárni, vagyis még mindig élve hagyja a bejegyzésemben szereplő alsó szcenáriót - ha ez lenne, akkor ez a nagy nekifutás a teljes v-ös lenne és egyben (v) és [iii] jelzéseket is megkapná. Ez az eshetőség még mindig az asztalon van.

    A most kapcsolódók kedvéért erről a két korábbi ábráról van szó:
    tágabb összefüggés részemről
    http://3.bp.blogspot.com/-QZr9hcOk-Ws/TzmMq-XosPI/AAAAAAAABOs/5bXGWa_StBU/s1600/FEB13_SPX_15min_1366.JPG

    és a mai várakozás Brikkától:
    http://kepfeltoltes.hu/view/120216/FEB16_SPX_500_-_Daily_Rolling_Cash_www.kepfeltoltes.hu_.png

    VálaszTörlés
  24. Cimbali: A célárakat saját chart szerint számoltam, ha megnyúlik, akkor én 1.hullám*1.618-at fogom figyelni első körben.
    De... M30-H1-en nagyon ott figyel egy bearish slingshot, ha nem megy az ábrám szerinti 1360.28 fölé. Valamint óvatosságra int az is, hogy ennyire alacsony forgalommal csináltunk egy ilyen napos bika gyertyát. + RSI is új csúcsra ment ezeken az idősíkokon, míg a PA még nem.

    Eu számomra nagy kérdés. Csontra megcsinálta a Flat C ideális hosszát.
    http://kepfeltoltes.hu/view/120210/454912709FEB10_EU_M30_setup_www.kepfeltoltes.hu_.png
    Csak úgy néz ki, hogy diagonal lett a C hullám./meg A-t nem jó helyre raktam :)/

    Alacsonyabb idősíkon nagyon szőrös a mostani emelkedés. H1-en simán rátenném, hogy [i] of C. Majd kiderül. Lehet, hogy valami egészen más sül ki belőle.

    Károly: remélem, hogy továbbra is aktív maradsz. Én megnézem miket linkelsz be, még ha nem is szólok mindig hozzá.

    VálaszTörlés
  25. Én mindig megnézem, amit Károly linkel be, csak nincs igazán hozzáfűzni valóm... :-) Főleg az EURUSD érdekel.

    Szerintem az, hogy ilyen sok ábrát berak az csak jó, mert tulajdonképpen látni, hogyan gondolkodik. Lehet, hogy másoknak meglepő, hogy nem jön be minden várakozása, de nem is kell elfogadni amit mond, lehet akár minidg az ellenkezőjét csinálni, ha valaki úgy gondolja.

    Nem mellesleg amikor belinkeltem az ábrát, szépen elmondta, hogy mi benne a hiba, ami nem felel meg az elméletnek.

    Károly!

    Nyugodtan folytasd a linkelgetést, Én úgy gondolom sokkal többen nézik, meg az ábráidat, mint ahányan hozzászólnak. Elvégre ez egy Elliott-os oldal, ennél jobb helyre nem is rakhatnád fel, nem igaz?

    Üdv,
    Géza

    VálaszTörlés
  26. Szia Károly,

    ne húzd fel az agyad a beszólásokon, többen vannak Veled mint ellened.....
    tegnap amit felraktál, addig valóban korrektív emelkedés volt tehát lehetett vna y-xx de már kiegészült egy ötös hullámmal 1,3158-ig és a korrektív csatornából is kilépett rendesen....
    ha 01.27. én volt a A /v. X/ és 02.16. án B /v. Y/ akkor ez a tegnap óta tartó emelkedés simán lehet egy 1-es hullám /c/1//
    tudom nehéz impulznak számozni és nem is volt normális korrekciója tegnap óta.
    A 15. ei és 16 .ai csúcsok között elég nagy a csúzli és rövid távon most már a divergencia is szóval fordulni fog a kérdés csak h meddig. szted?

    üdv.,
    Timmy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Géza, Szia timmy! köszi...

      Ha mindég jó lenne az elemzés akkor már olyan gazdag lennék mint egy maharadzsa (sajnos nincs így)

      Törlés
  27. Válaszok
    1. Szia Károly,

      Eu: A megnyúlást az alacsonyabb idősík nagyon támogatja. M15 ZLR.

      Nagyobb idősíkon viszont a csúzli nagyon ott feszül.

      Ha ez tényleg [I] of C akkor SPX vagy tovább nyúlik...meglátjuk :)

      Törlés
  28. Károly!

    Tetszik ez az EU számozásod. :-)

    Egy másik Elliottos oldalon, egy február 12-i elemzés szerint (ami egyébként 1,2930 körülre várta a visszatesztet, ami nagyjából be is jött) szintén felfelé várja az elemző, mégpedig 1,3458-as célárral. Szerinte ott lesz kész egy B hullám. (Óráson)

    Viszont ezzel kapcsolatban van egy kérdésem. A célár abból jön ki, hogy az október végétől kezdődött esés 5 hulláma volt megnyúlt, és ennek az 5-nek a 2. alhullámáig megy vissza.

    Néztem az online Prechter könyvet, de ilyen vezérlőelvet nem találtam. Ti tudtok ilyenről?

    Mellesleg az 1,2930 is ilyen módszerrel jött ki neki.

    Üdv,
    Géza

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Géza!

      Én nem tudok ilyen szabályt, viszont amit itt alkalmazok a flat B- nél az a 85%-os minimum szabály. Persze akkor, ha ez tényleg flat lesz mert az a scenárió is benne lehet a hetin, hogy ZZ X háromszög.

      http://screencast.com/t/jeiVPaJWGu2

      Törlés
    2. Valami rémlik ,én is láttam már más elemzőknél, hogy ha az 5-ö a megnyúlt akkor a (ABC)korrekció a 2-es területéig jön le, és ott tér vissza a főtrend irányába.
      Ha jön Cimballi majd megkérdezzük tőle.

      Janó ez jó lehet.

      Törlés
    3. Frost-Prechter könyv 69. o?

      Törlés
    4. Igen ez az!

      Köszi,
      Géza

      Törlés
  29. Hello!

    Szerintem a 3. a megnyúlt hullám. Tegnap rajzoltam egy bénát, ott IV. túl mélyre sikeredett, de azt gondolom működik.

    http://kepfeltoltes.hu/view/120217/eum5-short_www.kepfeltoltes.hu_.gif

    (És riszpekt mindenkinek, akik itt közösen gondolkodtok, jól teszitek, csak így tovább!)

    Janó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy néz ki ez egy ED ötödikben, mégiscsak. Talán még egy kör felfelé?

      J

      Törlés
    2. Sziasztok,

      C/1/5/5-öt látok, ami sztem ending expanding diagonal...../táguló ék v nem tudom mi a rendes neve:-)../

      most jön az 5. befejező. Ha 1-2, 1-2 szitu lenne akkor sztem már régen beszakadt vna.
      célár szvsz 1,325 körül

      szerintetek?

      timmy

      Törlés
    3. Én is ilyen randaságban gondolkodom, de lehet, hogy már kész is van, attól függ, hogyan akarom számozni.
      Most M15-ön megindulhatna már felfele....

      J

      Törlés
    4. Eu M 5

      http://screencast.com/t/t6GVn9Gfr5

      Törlés
    5. szia Károly,

      először én is erre gondoltam de ki is lépett a háromszögből
      / rossz irányba / és a momentumok sem támogatják...
      nehéz..de talán az ending expanding diagonal még meglehet..

      üdv és jó 7végét!!
      timmy

      Törlés
    6. szia timmi!

      Meglehet, de egy bővülő diagonál számomra kereskedhetetlen (valóságban nem is találkoztam még vele, vagy fel sem ismertem)
      Talán valami csúnya flat lesz X helyen, mindegy is péntek van és már úgy sem csinál nagy dolgokat.
      Neked is és a többi kollégának is szép hétvégét.

      Törlés
  30. Sziasztok,

    Eu: ha lesz szignál, elsődlegesen valami ilyesmibe gondolkodok.
    Ep: 1.32
    SL: 1.3286
    Tp1: 1.307
    Tp2: 1.303

    Azonban nincs kizárva, hogy a kombináció még nincs kész /minor B/, ez esetben új alj is jöhet. Ezért ha shortba is lépek, PA-t figyelni fogom, ha lesz lehetőség futtatom majd a pozit. (Egyébként SPX várakozásomhoz ez utóbbi illeszkedne leginkább). Meglátjuk ;)

    VálaszTörlés
  31. Prechter stop szintje felett a piac... Igazad volt Cimballi! :o)

    VálaszTörlés
  32. Nem is kellek én ide, minden megy magától. Látom, van aki még a Prechter könyvet is kívülről fújja.

    Közben a bejegyzés felső ábrája dolgozik, az alsó így biztosan kilőve.

    VálaszTörlés
  33. "Prechter stop szintje felett a piac... Igazad volt Cimballi! :o)"

    nem látni gigantikusan nagy, több száz pipes felszúrást a charton, amit a tömeges stoppok aktiválása generálna..

    totem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy vicc volt, Totem, aminek voltak előzményei, amiből egyértelműen nem gigantikus elmozdulással számoltunk itt, hanem egy 1366-1367-ig "nyugodt emelkedésre, mielőtt bejönne a volatilitás".

      Az idevágó február 7-8-i hozzászólások:
      "...ez nem short felhívás, hanem kommentár az ábrákhoz. Ne vadásszuk egy diagonálon belüli C hullám, vagy egy impulzus 3. hullám tetejét. Annál is inkább mert a piacnak még van dolga bőven 1350 felett. Illetve ha vicces szeretnénk lenni, akkor 1360 felett, mivel ott van Prechter stopja a shortokra."

      "Prechternek a médiaszereplések miatt valóban lehet véleményformáló hatása, de gondolatom szerint csak Elliott-os körökben. Ez pedig szűk kör, nem a nagyközönség, ezért ezzel az adalékkal árnyalnám [hogy mennyire számít a szava]. A kereskedők néhány százaléka ismeri a módszert, még kevesebb tudja jól alkalmazni. A többség számára teljesen ismeretlen, illetve nyilván vannak jó páran azok, akik számára az EWP csak humbug."

      Törlés
  34. Válaszok
    1. Jó lehet... Pofonegyszerűnek tűnik. Expanded flat, aztán fel.

      J

      Törlés
    2. gratula Károly,

      az valóban egy LD 1 es lehet, a gap elég csúnya most de visszateszt után jöhet C-ben az 1-2, 1-2 utáni menetelés ;-))

      üdv.,
      timmy

      Törlés
  35. Céláram a mostani harmadik hullám végére 1385-1392

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a kérdés, melyik harmadik? az alacsonyabb [iii]-ra 1351-56, vagy 1366-67 volt már több mint két hete a célár, tehát az most van itt, de a nagyobb 3-ra 1381-et beszéltünk. Szóval melyik? [iii]-ra, vagy 3-ra mondod?

      Ime az öreg rajz, amire hivatkozom:
      http://2.bp.blogspot.com/-lm67ZDMtpkg/Ty9iEJk44hI/AAAAAAAABOI/VNk2WcRYkic/s1600/FEB3_SPX_napi_impulzus1440.JPG

      Törlés
  36. ....hogy ne maradjunk analógia nélkül:
    http://kepfeltoltes.hu/view/120220/spx500_3__v_www.kepfeltoltes.hu_.png
    Talasz

    VálaszTörlés
  37. vagyis kisbandi célára simán teljesülhet 1-2 napon belül....majd sekély visszaesés 1351 max.....és mehet tovább a 2009 márciusában indult szuperciklus 5. hulláma......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Szuperciklus szint semmiképp sem, egy ilyen magas szintű impulzus 30-40 évet minimum menne felfelé. Itt ha valaki nagyon bull-nak éli meg a történetet, akkor is legfeljebb csak elsődleges szintű hullám jöhet szóba.

      Törlés
  38. SPX elérte TP2. (v=i*1.618), csatorna közepén van az árfolyam, innen sanszos lehet, hogy elkezdi csinálni majd a [iv]. R1-R2 közé még felnézhet. Még egy kicsit futtatom, de lassan short jeleket fogom figyelni.

    VálaszTörlés
  39. Eu M 15

    http://screencast.com/t/oUYeyVhYdQKc

    VálaszTörlés
  40. Szia Károly,

    Eu-ban a magasabb trendszint jelölésében nagyon elgondolkodtam egy W-X alkalmazásán (már ha egyáltalán helyén van az az X, mert még mindkét flat variáció benne van a pakliban). A mostani emelkedés hasonlóságot mutat a 1.262 környékéről indult hullámmal. Így Y-nak sem kell feltétlenül impulzívnak lennie, és ha nincs egészséges retrace, az sem baj.

    Amúgy a Nasdaq SPX és DJ-hez képest látványosan alulteljesít (eddig).

    VálaszTörlés
  41. Skicceltem egyet...

    http://kepfeltoltes.hu/view/120220/eum-mid_www.kepfeltoltes.hu_.gif

    Janó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia Janó !

      Akár jó is lehet, Bár 2 db, sőt 3 db 1-2 után nagyon kellene mennie (személyiségjegy alapján) és ez nem rakétázik.
      Jó, persze tudom a jenkik szünnapoznak.

      Törlés
  42. Köszönöm. Számomra ez a legegyszerűbb, légátlathatóbb variáció - kicsiny tudásom szerint. Azokat az elvárásokat, amiket egy ilyen egy-kettő halom feltételezne valóban nem vettem figyelembe.

    Üdv, Janó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nm. , ne becsüld le a tudásod (és még minden nap tanulunk is valamit). Különben is az a jó számozás amit az ármozgás visszaigazol (Cimballi után szabadon).

      http://screencast.com/t/2kuOQLb2qc

      Törlés
  43. sajnos, nem úgy tűnik h 1-2,1-2 látszik a divergencia m15ön is, úgy tűnik mintha fordulna
    timmy

    VálaszTörlés
  44. Néhány alakítás a blog lelkében - kiirtottam két hátráltató funkciót:
    nem kell az ellenőrző szót bepötyögni és esetleg közben elveszíteni a hozzászólást,
    másrészt ezennel leállítva ez a bugyuta képnézegető, amivel nem lehetett belenagyítani a post-okba ágyazott grafikonok jelöléseire.

    VálaszTörlés
  45. SPX: ma nem volt kereskedés, de a 'fair value' high 1.365,05-nél volt, ami tized pontra pontosan 161,8%-a a legutolsó flat magasságának. Ebben a kontextusban ez így utalhat 'B' hullám csúcsra. Egész pontosan február 13-i maximum lehet [iii] mégis, majd flat (a), majd most a mai csúcs, holnapi nyitó (b) és jön a (c) a [iv]-es hullámon belül.

    Gyakorlatilag Brikka ugyanezt mondja, csak a [iii]-ast tenné a mai maximumra. Bármelyik lehet a kettő közül, az ő változata egy hajszálnyival talán valószínűbb. Mindkét esetben egy napi charton markánsan megjelenő [iv]-es hullám az eredmény.

    VálaszTörlés
  46. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Károly!

      Ha lenne ötleted ne legyél szégyenlős!:)

      Üdv, J

      Törlés
  47. szia Laci.Nagy hármasra gondoltam,a hiba ott van,hogy a Bp forexen ma 1371 fölött volt a high,az alapján írtam a célárat(1385-1393).Az ötödik hullám végét pedig 1430-ra várom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bandi ,én 1640re várom az én beállításom alapján

      joo

      Törlés
  48. Délelőtt nem tudtam gép előtt lenni, Kicsit trükkös, de most nekem nincs jobb.

    EU M15

    http://screencast.com/t/6yT4DqPb

    VálaszTörlés
  49. Talán nincs benn az 1-es az csak egy (a) , legalább is a dollárindex ezt mutatja, fene se tudja...

    VálaszTörlés
  50. Szia Károly,

    Ebben gondolkodom. A korábbi elképzeléseim miatt raktam rá az alternatív számozást is:

    http://kepfeltoltes.hu/view/120221/FEB21_H1_EURUSD_-_Rolling_Spot_www.kepfeltoltes.hu_.png
    http://kepfeltoltes.hu/view/120221/FEB21_H1_EURUSD_-_Rolling_Spot__2__www.kepfeltoltes.hu_.png

    H1-es MACD ZLR lehetőség miatt sanszosabbnak tartom a fekete változatot. Indexek miatt pedig egyelőre valószínűbb, hogy csak c of (b) lesz ez a hullámvég.

    Meglátjuk. Ahogy írtad, trükkös :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha egyáltalán a számozást visszaigazolja a piac, iv-es még lehet HSZ is. Meglátjuk ;)

      Törlés
  51. Eu (Usd/Chf) M 15

    http://screencast.com/t/C3Ao5ZnPJP9c

    VálaszTörlés
  52. EU
    M 15
    http://screencast.com/t/OWE4Puen

    H 2
    http://screencast.com/t/KJKrKgxwi

    VálaszTörlés
  53. szia Károly,

    csak a kíváncsiság hajt és az h Te hogyan gondolkodsz..

    azt a verziót már elvetetted h sárga X-ed A, kék X-ed mondjuk egy négyes és a mai esetleges felmenővel meglesz az 5ös is, azaz B és megyünk le impulz C.

    üdv.,
    timmy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia timmy!

      Nem is tudom, ez a hsz lehetne egy 4-es és most föl az 5-ös, de akkor a 3-asát nem tudom rendesen beazonosítani. De nézzük erre a scenárióra is ennek ellenére.

      Törlés
  54. Szia Károly,

    Ez a w-x-y célár jó lehet, MACD H1- ZLR, H4 hook lehetőség, de ez a HSZ (ha az lesz) nekem kicsinek tűnik ahhoz, hogy fellökje 1.36 magasságába. Per pillanat még egy felfelé körben gondolkodok, elsődleges célár 1.332x környéke. Ha onnan fordulna, sanszos, hogy lerobogunk az 1.316 körüli szintre, de nem akarok ennyire előreszaladni...

    Meglátjuk, hogy alakul. Mit gondoltok erről?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szia Brikka,

      ha a hsz magasságát nézzük akkor nálam is a 1,332X jön ki és sztem sem fogja ez a hsz elsőre feltüzelni 1,36ig.
      azt a csúnya hétfői rést illene minél előbb betölteni, sztem ma-holnap sor kerülhet rá, de előtte még fel 1,332 ig....

      timmy

      Törlés
    2. akkor egyre gondolunk ;)

      d hullám maga is egy háromszög lehet.

      Törlés
  55. szerintem eur/gbp egy napos 4.hullam c hullamanak veget csinalja...meg egy kis kor fel 0.8440-50 koze es short...stop 0.85folott...emiatt ugy gondolom hogy a kovetkezo napokban a ket deviza kozul a gbp lesz az erosebb a dollarral szemben...vagy jobban erosodik vagy kevesbe gyengul:)

    VálaszTörlés
  56. itt az über optimisták tábora

    longoltam jános

    VálaszTörlés
  57. Ez már lassan akár d hullám vége is lehet. Bár ha nagyon akarom, be lehet számozni egy kész háromszöget is. Figyelni kell...

    VálaszTörlés
  58. Hsz dolgot egy kicsit tovább gondolva, ha "e" hullám nem egy új aljra (ideális vége 1.3205 lenne), akkor sanszos hogy e is háromszög lehet.

    Persze lehet máshogy, én ezt a két variációt figyelem elsődlegesen, de benne van a pakliban az is, hogy "e" már a helyén van.

    MACD-on egyébként olyan gyönyörűen kirajzolódik az egész háromszög, lassan a végére érhetünk az alakzatnak. Ha így lesz, a PA thrust-ot fog csinálni.

    VálaszTörlés
  59. brikka...ehhez mit szolsz?
    http://kepfeltoltes.hu/120222/eurusd_www.kepfeltoltes.hu_.gif

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem látom ennek a megerősítését azon indikátorokon, amit használok. Ettől függetlenül lehet, hogy jó.

      Szerintem nem sokára kiderül. ;)

      Mi a nagyobb kép kontextusa, hogy y hullámot vársz lefelé?

      Törlés
  60. valami nem ok. ebben a hsz-ben , nehogy 1-2-k legyenek lefelé

    VálaszTörlés
  61. eurgbp hamarosan fordul napi szinten szvsz...vagy a kabel szedi ossze magat innen vagy nagyon el fogja hagyni magat a juro

    VálaszTörlés
  62. Nagyjából bejelöltem, elég bonyolult a hsz (ha egyáltalán az), én valami ilyesmire gondoltam:
    http://kepfeltoltes.hu/view/120222/FEB22_M15_EURUSD_-_HSZ_www.kepfeltoltes.hu_.png

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt azért figyelni kell, hogy szűkülő hsz. ben (jelen esetünkben ) "e" nem lehet "c" alatt

      Törlés
    2. Igen, az úgy nem jó.

      Ez már talán: "D" hullám is háromszög

      http://kepfeltoltes.hu/view/120222/156583653FEB22_M15_EURUSD_-_HSZ_www.kepfeltoltes.hu_.png

      Törlés
    3. sziasztok,

      ahogy az ékekben úgy a hsz ben /mivel az is egy ék csak ált. vízszintes/ is szokott lenni túlcsordulás. itt az utolsó e tényleg c alá szúrt egy kicsivel de zárni nem zárt ott...
      szvsz az irány továbbra is fel kb 80-100pip
      stop: 1,3210

      timmy

      Törlés
    4. Nekem azért a megnyúlt d verzió szimpatikusabb.

      Törlés
  63. Szia Károly,

    Itt, ha sorozatos 1-2-k lennének, akkor bearish divergenciát kéne látni, nem?

    Nem biztos, hogy jó ez a hsz, de most inkább bullish divergencia van szerintem: MACD-on H1-ig az aljak egyre magasabbak, a macd értékek viszont egyre mélyebbek, + H1 ZLR és H4 hook még mindig fennáll.

    Meglátjuk hogyan alakul. ;)

    VálaszTörlés
  64. jo szivatos egy emelkedes is lehet x resze...
    http://kepfeltoltes.hu/120222/732060009eurusd_www.kepfeltoltes.hu_.gif

    VálaszTörlés
  65. Szia Cimbi,

    körülbelül fél évvel ezelőtt még beszéltünk az ezüstről és az egyik topicodba be is tettél egy jó számozást.. / http://4.bp.blogspot.com/-I82UPpyMdH0/Tok0GJXU70I/AAAAAAAAA9Q/LQAMKfyVpVc/s1600/SEP30_silver240min.JPG /

    én azóta is azt látom h még csak a III. hullámban vunk és még a 4.alhulláma sincsen készen. tudom h nem nézed a terméket de ha egy pillanatot rávetnél non kíváncsi lennék a számozásodra.. sztem hamarosan újra nagyot fog esni....

    üdv.,
    timmy

    VálaszTörlés
  66. Sziasztok! Hamarosan megtöröm a hallgatásom, de egyelőre járuljon hozzá helyettem az EWI szolgáltatáscsomagja a beszélgetéshez. Ne preferáljátok, ami ott látható olvasható, sokkal fontosabb, amit itt magatoktól kitaláltok!!! Tekintsétek úgy, mint EGY véleményt. Semmiképp sem az a cél, hogy átsúlyozzátok a grafikonról leolvasható információkat úgy, hogy azokkal alátámasszatok egy EWI értelmezést.

    Lényeg, hogy ingyenes hét indult egy órája:
    http://www.elliottwave.com/r.asp?rcn=affem&acn=meb210&url=/freeweek/ss_currencies/default-2-2012.aspx?code=24294

    Fent a blog tetéjére is kitettem a hirdetést, arra kattintva ugyanez jön be.

    VálaszTörlés
  67. a legjobbkor jött :-))
    köszi Cimbi!!

    timmy

    VálaszTörlés
  68. Szia Brikka,

    a célárunkat elérte a piac de én non úgy látom h ez még csak az
    5. v C hullám közepén járunk/3/3 /..non erős a momentum m15/30on is....
    lehet h Károlynak volt igaza és a hsz nem négyes hanem B
    hogy látod?

    timmy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én [3] of v-ra szavazok, ha 1.3375 fölé megy, akkor érvénytelen az elképzelésem. Elsődleges alternatív elgondolás pedig, hogy eddig kész van (w)-(x-(y)-(xx) és most csináljuk a (z)-t.

      M5-ön nagyon benne van a pakliban egy hook lehetőség, amúgy magasabb idősíkon végig felfelé mutatnak még az indikátorok. Meglátjuk ;)

      Törlés
    2. Még annyit, hogy Károly elképzelése is jó lehet. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehetőségeket lát.

      Törlés
  69. Charlie:

    EURGBP nagyon jónak tűnik!

    EURUSD a célárat elérte, nézzük meddig megy még fel...

    VálaszTörlés
  70. Eu M 15

    http://screencast.com/t/hsEbYk6ikoi

    Annyira az elején járunk ennek a trendmozgató alakzatnak, hogy talán kár is valamit gondolni róla.
    Csak azért gondolom, hogy diagonál lesz mert a kék W előtt is az volt (talán) és azt figyeltem meg, hogy mindég olyan alakzattal kezdünk amilyennel az előzőt befejeztük.

    VálaszTörlés
  71. Szia Károly,

    Benne van a pakliban, hogy csinálunk egy 2-es hullámot, és robogunk tovább északnak. Meglátjuk a PA visszaigazolja-e az agresszív bikát.

    Nekem ez a visszafogottabb bika verzióm:
    http://kepfeltoltes.hu/view/120223/673414656FEB23_H1_EURUSD_www.kepfeltoltes.hu_.png
    Ennek a változatnak sem muszáj új lokális csúcsot csinálni (lásd MACD), csak úgy szebb lenne. :)

    Azonban még ne zárjuk ki a medvét és a korábbi kombinációs flat alakzatot, amely szerint ez még csak (b) of [b] lehet és a [c] hullám következne (bár ennek egyre kisebb a valószínűsége).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia brikka,

      Igen minden lehet, különösen a be nem töltött rés zavar engem.
      Száguldásra nem gondoltam, az általam feltett rajz egy diagonál 2-es lenne, csak a bugyuta grafikámon létszik száguldásnak, no mutasson még valamit magából , hogy újra poziba lehessen lépni.

      Törlés
  72. azert vannak ellentmondasok az EWI oldalan...rovidre eurgbp-t mar lefele varja mondvan tetozott..kozben eurusd-t fel gbpusd-t le...fizikai keptelenseg:)

    VálaszTörlés
  73. http://ecoline.hu/ki_hitte_volna/2012/2/23/A_brokerek_sem_ertik_tenyleg_tobb_a_tokfilk_NNQMM1

    optimista emberkéknek

    elzola

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a linket, biztos így is van, de erre kereskedni nem lehet.Egy -két hét még föl?, lehet addig is talán longoljunk, nem ? Optimista emberek lennénk?, nem hiszem. Azt mondjuk hogy (h4-en) egy 2-esben megyünk föl, majd szakadunk mint állat. Most ezt gondoljuk, de ha a chart mást fog mondani majd átértékeljük a szituációt. Ja és mindég kétségek között kereskedünk, hátha mégsem úgy van ahogy gondoltuk. Ez már csak ilyen.

      Törlés
  74. közben SPX az emelkedő csatornából egy kicsit kikacsintott...

    Eu-ban eddig a fibo fan szépen fogta a dolgokat (1.297 a kezdőpont, 1.3276 a végpont). Csak ha már exp. diagonal volt az egyik lehetőség ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó ez a screencast :)

      Eu fibo fan:
      http://content.screencast.com/users/brikka/folders/EURUSD/media/c2a691e0-4b8d-41ec-9de9-388f046135fb/FEB23_H1_EURUSD%282%29.jpg

      Törlés
  75. Diagonal számozás már biztos nem jó.

    VálaszTörlés
  76. Sziasztok,

    nem akarom az ördögöt a falra festeni de ha a 01.27.-ei csúcs volt A, 02.16.-i alj B, akkor a C=A*0,618 számítással akár vége is lehet ma a 01.13 óta tartó emelkedésnek...
    szvsz ez is egy verzió...

    timmy

    VálaszTörlés
  77. Sziasztok!
    Szerintem SPX-ben egy újabb csúccsal kész lehet a szerkezet és végre valahára elindulhat a nagyobbacska négyes. Ti hogy látjátok?

    Tomi

    VálaszTörlés
  78. Szia Timmy,

    Ez is lehet egy verzió, bár én elsősorban egy alacsonyabb trendszint végét várom. Ha az agresszívabb bear változat valósulna meg, akkor én még mindig a komplex flat-re szavazok, amelyben most jönne a C hullám lefelé. Ha tényleg elakad az emelkedés, az utána következő mozgás jellemzői alapján okosabbak leszünk.

    VálaszTörlés
  79. hoppá , ide tette. A diagonál miért is nem lehet EU-ban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, csak nem az én számozásom szerint.

      Törlés
    2. Ejj, ez nem valami 3. hullám még?

      Janó

      Törlés
  80. kabel szerintetek bullish modra valtott vagy eljatsza azt hogy a b hullamnal csak egy szivatosabb van a b/b?...
    http://kepfeltoltes.hu/120224/gbp_www.kepfeltoltes.hu_.gif

    VálaszTörlés
  81. Kőkemény délutánról maradtam le Eu-ban.
    Nagyon siet, indik meg hozzá képest eddig sehol. Erről ti mit gondoltok?

    Károly, gratulálok! Remélem végigszörföltél a hullámokon :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia brikka!

      Nagyjából igen, csak közben az EWI idegesített...

      http://screencast.com/t/GpHzHoSZxrO

      Törlés
    2. Lehet, hogy még csak iii/y van kész, legalábbis rsi miatt benne van a pakliban.

      Mindenesetre jó hívás volt az erősebb long ;)

      Ewi engem csak bekavar. Igyekszem kerülni.

      Törlés
  82. Károly akkor hogy is van ez? Ékből való kitörés?
    A nagykép (hetes) alapján akár 1.4 fölé is mehetne.
    Míg a rövidebb oldalon (napos) 1.35-37 lehet a cél. Nyilván nem azonnal.

    horgász..

    VálaszTörlés
  83. Szia horgász!

    A kép amiről szó van:

    http://screencast.com/t/b7clxSwBsED

    Azt kellene biztonsággal megmondani, hogy 2008 nyarán kezdődő esés első alakzata (én itt zöld ABC ZZ nek gondoltam , gondolom, hogy az tényleg zz, és nem egy LD.
    Az akkori rajzom ZZ+X+flat (horizontális korrekció)
    Ebben van bizonytalanságom , hogy az az első szerkezet esetleg LD és összességében egy LD+X+Impulzus (normál ZZ).
    Ha ez utóbbi az igaz akkor amit itt alul zöld ABC nek gondolok az impulzus lesz aminek most a 2-esébe vagyunk és nem fogunk 1,4 ig felmenni, hamarább fogunk szakadni 3-assal és nem flat C,vel.
    A mostani irány egy darabig együtt megy (nem mintha akármiért is mentegetőznöm kellene)-
    Tehát a nagy kérdés az az , hogy 2008 nyarán ZZ-t vagy LD-t látunk-e. Szerinted?

    Üdv.: Károly

    VálaszTörlés
  84. Ja a következtetést nem írtam.

    Ha 1,37 környékéről lefordul akkor 2-es volt, ha 1,4 et meghaladja akkor meg flat B. szvsz.
    Lényeg, hogy figyeljünk mert akár 3-as akár flat C is jön majd abból kimaradni nem szabad, úgy gondolom, hogy ilyen szitu jó, ha 3 évente van.

    Szép hétvégét : Károly

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem vagyok Elliott szakértő, de azt hiszem ez most mellékes. Tehát olyan mint LD+X+Impulzus az nekem nem mond semmit se. Ellenben az impulse folyamatokat látom.

      http://angler2.uw.hu/kep2.jpg
      Itt kétféle variációt is felrajzoltam, Az RSI-re hangolva, de az a hatalmas impulse esés majd emelkedés amiket te rajzoltál az szerintem csak extrém esetben következne be.

      Számomra most nagy kérdés az olaj, nem tudom figyelemmel kíséritek. Ez talán valamit jelez az elkövetkezendő folyamatokról. De lehet hogy rosszul gondolom.

      Pecás )

      Törlés
  85. Válaszok
    1. Szia!

      Valami hasonló van a fejemben az SP-ről, gratula.

      Törlés
  86. Brikka, mindkettő megállja a helyét így, majd az ED alhullámait jelöld a-b-c-vel, mindegyik zigzag az eredeti EWP szerint.

    VálaszTörlés
  87. Szia Cimbali,

    Én inkább a háromszögre hajlok, abból a célár 1389 lenne, ami egyben megegyezne i*1.618, ráadásul az emelkedő csatorna közepe is ott húzódik.

    Viszont a tegnapi slinshot a feb. 16-ai mozgáshoz nagyon hasonlót hozott eddig. Nem egyszerű dolog...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintetek lehet iv-es ennyire magasan?

      Törlés
  88. Mármint a hsz változatban...nekem ez sántít.

    VálaszTörlés
  89. Eu sanszos, hogy háromszöget csinál, potenciális E pont a pivot környékén, 1.353 környékéig kilőhet, ha így lesz.

    VálaszTörlés
  90. EU M 15

    http://screencast.com/t/nHXwX4Xzs42r

    talán-talán...

    VálaszTörlés
  91. Annyira de annyira szánalmas ez a rajzolgatás amit itt műveltek, hogy az már elmondhatatlan....

    Kwi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az érzés kölcsönös, Mi téged tartunk szánalmasnak, végre valamiben egyetértünk!

      Törlés
  92. ... de az is lehet hogy én vagyok a hülye amiért nem értem...

    Kwi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. telitalálat :o)

      De akkor meg minek szemetelsz a blogba?

      Törlés
  93. Eu-ban én most elsődlegesen ebben gondolkodom:
    FEB28_M15_EURUSD

    Ha 3-as szerkezetben esne akkor valami kombináció/háromszög is lehet. Persze lehet máshogy is. :)
    Holnap kiderül, hogy menetel-e egyből tovább, vagy korrekciózik egy kicsit. Meglátjuk ;)

    SPX: Talán így jobb. MACD alakulása nekem ED-t sugall. Ha így alakul, az RSI majd segíthet eldönteni a számozást.
    FEB28_SPX_H1_ED(2)

    Ti hogy látjátok a helyzetet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. fordulat jön, a blog kontraindikátora megszólalt (kwi)
      Gábor

      Törlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (17) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)