A szerdán nap közben bekövetkezett lefordulással kapcsolatban szeretném megragadni az alkalmat, hogy csak az előrejelzésből és nem a kontextus alapján kereskedők tipikus elvi problémájára hívjam fel a figyelmet. E hét közepére és 1524-1525-re mutattak a különböző trend rétegek alhullámai alapján elvégzett arányosításaim. Mivel igen kicsi volt a célértékek szórása, ezért vettem a bátorságot és felírtam a számszerűsített várakozást a publikált grafikonjaimra, sőt még a legutóbbi bejegyzésem címébe is belefoglaltam. Azonban egyelőre semmi más nem történt, mint hogy a 2013. február 13-i kereskedés napi SP500 maximuma 1524,69 lett. Pont.
Mielőtt azt gondolnánk, hogy Cimballi biztosan megtalálta a Szent Grált és innentől minden úgy lesz, ahogy megrajzolja, inkább vegyünk vissza a lelkesedésből és tegyük kontextusba az információt, ami a rendelkezésünkre áll. Elliott-i elemzés alapján várhatunk ide egy Minor szintű fordulatot, ami 2-3 hét megtorpanást hoz és a mélypontján 35-45 SPX ponttal távolodik el a csúcstól. Vegyük észre, hogy jelen időben beszélek: a célárat pontosan elérte a piac, de más nem történt. A csúcsról nem tudjuk, hogy bent van-e. A szerda esti záróig az S&P500 nem válaszolta meg nekünk egy letöréssel. A február 7-én 1.498-ról indult emelkedő szakasz kulcs szintje előtt megállt az egyébként impulzívnak tűnő esés.
Mi az a kulcs szint? Az a támasz, amitől már erősen megcsappan az olyan értelmezési lehetőségek odssza, amelyek alapján a piac tovább folytathatná az útját felfelé. Olyan pont, amelynek átlépésével egész valószínű, hogy megállja a helyét az előzetes várakozásom. A kulcs szint alatt még ugyan nem lehetetlen a bika dolga, de már nem valószínű a sikere. A rövid távú összefüggéseket (kontextust) tekintve ez az érték SPX cash 1.513. Mivel a napi minimum 1.516 lett, ezért ebben a pillanatban sajnos azt kell mondanom, hogy még csak olyan 40% körül lehet a kereskedhető fordulat esélye. 1.513 elérése a kulcsa a várt eső szakasz beindulásának. Figyeljünk az érdemi tényinformációkra. Egyben ez a szint jelentené azt, hogy a kék Minor 3-as bőven több mint 50% valószínűséggel a helyére került. Itt az idő lerajzolni, miért.
Kezdjük elvi alapon. Van az Építőelemek alapozó jegyzet 39. oldalán egy végtelenül egyszerű ábra "Bizonyíték a lökéshullám végére" címmel. Másképp fogalmazva egy impulzus lezárásának elégséges feltétele:
A probléma elvi kulcsa a négyes alhullám minimuma. |
Így szól mellette a magyarázó szöveg: "Egy trendmozgató alakzat végére vonatkozóan akkor áll elő a "perdöntő" bizonyíték, ha a piac letöri, meghaladja a [...] negyedik alhullám végpontját. Ekkor ugyanis már nem jöhet létre ötödik hullám megnyúlás. Elliott alapvető szabálya szerint kettes hullám nem mehet az egyes kiindulási pontján túlra, ezért ettől a ponttól kezdve már semmiképp sem lehetséges az ábra tetején az 5-ös jelölést később egyel alacsonyabb rendű [i]-re váltani. A szögletes zárójel kis római [i]-es az 5. hullámon belüli első alhullám értelmezés lenne. A negyedik hullám végpontjának átlépése korántsem jelenti az ideális beszállási pontot, de egy trendfordulós elképzelés és főleg az elképzeléshez igazított pozíció megerősítésében kardinális jelentőségű információ."
Eddig az idézet. A hivatkozott, Elliott elméletét tartalmazó Építőelemek kiadvány PDF és EPUB formátumban 3000 forinttól továbbra is beszerezhető itt: [link]. Az aktuális élő grafikonon konkrétan így néz ki, amiről beszélek:
Az esés egyelőre még nem elegendő, hogy elzárja halvány szürke utat a további emelkedés elől (nagyításért klikk a képre). |
Félreértés ne essék, ez nem új előrejelzés! (A szürke "Alt:" rövidített jelölés jelentése alternatív.) Maradok a korábbi rajzaimnál, nincs okom változtatni. Csupán azt szerettem volna az élő példán szemléltetni, hogy miként értékeljük ezt a kis napon belüli esést, jelenleg mennyit ér a szerdai kereskedés elakadása 1.524,69-nél. Innen további megerősítésnek lefelé folytatás kell, amit csütörtökön meg is kaphatunk. Összhangban a fenti logikával szerdán a gyors egymásutánban háromszori elakadást látva, de a kulcs szint átvágása nélkül, még csak sávkereskedési stratégiával dolgoztam végig a napot 1525 alatt. Trendet akkor kereskednék, ha az árfolyam az 1.513-1.515 zónát már alulról tesztelné.
Végül hab a tortán a napi gyertya nem különösen nagy méretű 'majdnem doji' jellege. Sajnos nagyon közel zárt a nyitójához. Azért sajnos, mert az ilyen test nélküli doji és hasonló gyertyaalakzatok közhiedelemmel ellentétben nem fordulós jelzések, hanem folytatólagos (trenderősítő) jelenségek. Egy mini sávot, egy kis konszolidációt képzeljünk a helyükbe. Mondom, ide megerősítés kell.
ha a dow futit nezem meg mindig nem hiszem hogy az indexek megcsinaltak a 3 vagy c-t...fibok egybe mutatnak,vonzza mint a magnes...
VálaszTörléshttp://kepfeltoltes.hu/130214/dow_www.kepfeltoltes.hu_.gif
én az alternativ verziót preferálom
VálaszTörlésA négyes hullám mint kulcs szintnek szenteltem a fenti bejegyzést, de van egy másik lehetséges probléma is. Valójában nem tudhatjuk biztosan, hány darab 4-5 lezárást kell látnunk. Ezért figyelünk egyébként trendvonalak, illetve támaszok letörésére. Ha elővesszük a korábbi ábrám
VálaszTörléshttp://3.bp.blogspot.com/--vq9R27RVq8/URcttjNvQhI/AAAAAAAABz8/neM4PkjgE_Y/s1600/feb08_SPX_30min.JPG
akkor ott a szürkével jelölt kis iv-es hullám január 18-án egyáltalán nem biztos, hogy iv-es és nem pedig ii-es. Ha ott az 1-2 sorozatnak volt még egy eleme, akkor itt fent is eggyel több 4-5 kell, mint amennyivel kalkulálok. Szerintem jobban néz ki iv-esnek jelölve, de ettől még nem biztos.
Majd eldönti a piac.
EJ-ben kész lehet a nagy 4....
VálaszTörlésJé
Brikka!
VálaszTörlésAzt hiszem Te utazol eur-ban. Mi a véleményed? Sztem lehet LD, ami éppen elkezdett korrigálni felfelé. Vagy DZZ a lejtmenet 1.370-töl?
Vik
szerintem wxy megy lefelé
Törlésszia Cimballi...sp futi....lehetseges hogy ed-vel zarja ezt a minor 3-at?....jol passzolna kulalakban az imp minor 1-hez....ha kipucolja 1530-at ,kovetkezo lehetseges megallo csak 1550-60 szvsz
VálaszTörléshttp://kepfeltoltes.hu/130215/sp_www.kepfeltoltes.hu_.gif
Feltétlen, hiszen a Minor 3-as hullámon belüli kis [i]-es tulajdonképpen csak egy rés és egy nagy trendgyertya volt. Ennél simább már nem is lehetett volna. Így a váltakozás miatt nagyon kijárna egy diagonál az [v]-ös pozícióban. Magam továbbra is úgy vélekedem, hogy bent van a 3-as csúcs, de ez csak vélekedés, nincs rá bizonyítékom.
TörlésA későbbiekre mondom, hogy eső-oldalazó időszakra számítunk, tehát 3-4 nap alatt lemehet a 4-es a minimumpontjára, utána pedig két hétig nem történik semmi.
ha a dowt nezem.Kisbandihoz hasonloan kezdek az alt verziod fele hajlani..cel 1560
Törlésja ,mért nem 1700 az is közel van
Törlés:(
Charlie három fel, három le, ami kapufa, de a 4-es délnek kontextus alapján egész sokféle értelme lehet:
Törlés- diagonál 1-2
- háromszög készül akár 4 héten át és az [a] hullám (w)-je lehet a le és (x) a felfelé kör
- flat készül, aminek az első eleme kis flat és már megvan az (a)-(b) of [a]
...stb...
Mindig hangsúlyozom, hogy ide nem trendfordulót, hanem korrekciót várok és csak azért fejezem ki ennyire egzakt módon a véleményem, mert elég tiszta volt a belső szerkezet november 16-ról. Viszont 1513-1525 között nem tudjuk eldönteni, tucatnyi lehetőség van az asztalon. Egyet tudunk biztosan, a bizonytalanságot. Mások is tele vannak kérdőjelekkel, ez látszik a grafikonokon. Nincsenek trendszakaszok, minden próbálkozás bedöglik.
Azért látok fantáziát az 1.513 letörésében, mert az hozna 3-4 nap eső trendet.
Még egy, nézz rá az YM és ES RSI-re szerintem a mai alacsonyabb tető anticipálható letörés fázisba helyezi a momentumot. Tehát eddig csak belső Elliott-i szerkezet alapján következtettem, majd rájött az ellenállás működése, most pedig már van RSI konfigurációnk is hozzá. Csak maga a letörés és a sikeres visszatesztje hiányzik, de nagyon hiányzik, mert - ahogy mondod - az asztalon van még mindig a szürke alternatíva, amíg ez be nem következik.
Törlés"ja ,mért nem 1700 az is közel van"............meglesz csak ev vegere..
Törléscharlie , longba vagy?
VálaszTörlésAzt veszem ki a felvetéséből, hogy nincs, csupán gondolkodik, mert hiányzó puzzle darabkák vannak és ráadásul még nem húznak jól a bear szignálok. Kétoldalú a kereskedés.
Törléshttp://s9.postimage.org/rbktyf0v3/SPW0215.png
TörlésIgen ez is egy lehetőség. Magam a 2009-ről felfelé tartó emelkedő szakaszok időtartamából (4,5 hónap) következtetve nyár óta mondom a március utolsó hetét. Közben most mindössze "csak" egy 4 le, 5 fel hiányzik szerkezetileg, ami Minor szinten reálisan 5 hét alatt van meg, ez szintén március. A rajzod szerint a ciklus hossza is kiadná ezt.
TörlésA nem Elliott-tal élők kedvéért mondom, hogy a kék 3-as pontból várom a december 31-én indult 127 pontos emelkedő szakasz arányos, 23,6-38,2%-os korrekcióját. Ez a dolga a kék 4-es esés-oldalazásnak. Megerősítő jelzés 1513 letörése lehet. A kék 3-as célára pedig előzőleg 1524-1525 volt, tehát illene belekezdenünk a kék 4-es hullámba.
VálaszTörlésfontot figyeli valaki közületek?font dollár törte a 2009 óta tartó trendvonalat,abban hamarosan masszív esés is jöhet
VálaszTörlésÉn figyelem. Én a január óta tartó esés végét várom egyelőre, most az 5-ben vagyunk, ha jól értelmezem aztán egy 2es hullámot északnak. Engem ez után érdekel. De ez még odébb van.
TörlésVik
ugyanezt gondolom,ha minden igaz,most próbál letörni egy hsz-ből,ki kellene hogy vegye a D pontot és vissza egy kori,utána nálam short
VálaszTörlésNem néztem meg mélyen, de nekem gyanús, hogy nincs kész a hsz. a-b-c rendben, de d ilyen min. retrace szintet ér el, ráadásul nagyon közel a hsz csúcsa, nem lehet, hogy d ponthoz megy le egy dZZ-vel. Kiraktam az elképzelést hozzám, gyanús, hogy esetleg egy fals letörés után, még csinál egy északi kört, mit e és akkor indul majd lefelé. A kb. júliustól indult emelkedés inkább flat első ránézésre (x-nek épp jó), mint ZZ. Első ránézésre a hsz-re jellemző 61,8%-os aránypárt sem látom, persze lehet ott van, nem zárom ki.
TörlésGBP/USD ábra
jogos a felvetés,nemsokára jobban megmutatja magát,mindenképp lesz egy felfelé kör(kettes vagy e pont),utána könnyebb lesz dönteni
TörlésGBP/USD ábra mégegyszer
VálaszTörlésdax4h..
VálaszTörléshttp://kepfeltoltes.hu/130219/dax_www.kepfeltoltes.hu_.gif
Na most már az SP föntről texteli a 25-öt.
VálaszTörlésdix
Érdekes nap volt ez a kedd.
VálaszTörlésSzigorúan nem-eliottos szemmel nézve a jelen állapotot megint egy 'rapid'verzió áll nyerésre.
Depriv
Depriv, most úgy gondolom, hogy 1525 meghaladása ellenére ez nem feltétlen a megnyúlt [v]-ös szürke útja. Túl sok idő telt el 1524,69 óta, hogy a kis lefelé kör konszolidálódó római ii-es hullám legyen. Inkább nem az a karakter.
TörlésLapozzunk egyet vissza egy korábbi chartra írt megjegyzésemre:
http://3.bp.blogspot.com/--vq9R27RVq8/URcttjNvQhI/AAAAAAAABz8/neM4PkjgE_Y/s1600/feb08_SPX_30min.JPG
Nos, most esik meg, hogy a "[iv]-es jelölést eggyel balra kell helyeznem", amivel 1528 fölé módodul a célár. A "fölé" azt jelenti, hogy 1528-1532 közé csoportosulnak az arányosításból adódó célértékek. A bejegyzésben szereplő ábra (x) hulláma lesz az (i)-es, a [iv]-es, ami elkerült egyet balra pedig a (ii)-es.
Tippem az, hogy a mai nappal nem láttuk a kék 3-as maximumát, de legmagasabb napi záró értéket már igen. Ez azt jelentené, hogy fordulós nap, vagy napok következhetnek.
Vegyük észre, a piac nem véletlen nem vitte át a kulcs támaszt (KS 1.513-nál) - az 1514-es pénteki minimum végül (iv)-es hullámnak bizonyul az [v]-ös hullámon belül. Időigényességéből is erre következtethetünk. Az [v]-ösnek továbbra is a kék 3-as lezárása a szerepe.
Ez megint egy gyönyörű telitalálat volt.
TörlésNem-eliott alapon végre 'tiszta' célt fogtam 1498 környékével.
Depriv
Szia Cimballi!
VálaszTörlésEz a szívás az elliotti hullámelméletben, hogy pont azért jelölted mostanig (x) hullámnak amit most átnevezel (i)-nek, mert 3 alhullámból állt. Inkább nézett ki korrektívnek, mint indítónak.
Így viszont szépen látszik a kritikus szint fontossága és az alternatív lehetőségeket is feltetted.
Tomi
Szia Tomi, engedd meg, hogy egy szót pontosítsak. A kulcs és a kritikus szint két külön tétel. A kritikus szint az továbbra is 1475-76 és arra utal, hogy onnan lenne trendforduló, onnan kellene elsősorban kizárólag shortban gondolkodni. Ahonnan a felfelé folytatás már kizárható. Ahogy Jeffrey mondja "game changer".
TörlésAmit fent kék vonallal jelöltem az a kulcs szint. A "kulcs" a 3-as hullám vége feltételem igazolásához, kvázi egy minimum feltétel, ahonnan a 4-es hullám jelenléte már 50% felett valószínű. Egy megerősítés lehetett volna arról, hogy tudjuk, hol tartunk, tényleg az lehet, amit várunk és már nem kell a 3-as mellett a kérdőjel. Ugyanakkor a kulcs szint nem zárja ki, hogy más történjen.
Szia!
VálaszTörlésEz szvsz nem szívás, csak sokan nem értik (hogy mi ez és mire való), és rosszul akarják használni. Pl. egy tablet is nagyon hasznos tud lenni, de speciel az autó kerekét nem lehet vele felfújni...
Szép napot!
desertfox
Nagyon jó gondolat!
TörlésHa egy rendszer alapján akar valaki kereskedni, először meg kell ismerni, gyenge és erős pontjait, valamint a működését.
Tapasztalatból, elliott rendszerével kapcsolatban ez a legnehezebb, elfogadni a lehetőségek tárházát.
Üdv cimballi
VálaszTörlésNekem az SP-vel kapcsolatba hogy feljebb emelted a várakozási szintet 32-re semmi újat nem mondtál mert a 4 hete föltett ábrámon ez van a kérdés most kezdődik ha innen nem fordul akkor hogyan tovább?
Ha ma, vagy holnap nincs napos fordulós szignál akkor előtérbe kerül valami megnyúlás változat pl. a szürke út a fenti ábrán. Akkor viszont nekem csak 1552-nél lenne következő ellenállásra ötletem.
TörlésAkárhogy is van, nem ez a lényeg, hanem a régi mondásom, hogy 3-as és C hullámokkal nem vitatkozunk. Az ellenállás önmagában nem ok szembefordulni velük, a lassulás sem, sőt még a bearish szignál sem, mindaddig, amíg nem hatolnak át a kulcs szinteken, illetve nem törik a stabilitást jelképező csatornájukat.
Szia!
TörlésMit jelent h. C hullámmal nem vitatkozunk. Ezt a mondatot még nem hallottam Tőled, vagy nem emlékszem.
Köszi:Vik
Az utána következő mondatomban ott a magyarázat.
TörlésMás szavakkal, nincs értelme fordulatra játszani az Elliott-ciklus ezen két pontján, vagy dupla mennyiségű bizonyíték kell hozzá, mint máskor.
Felfelé haladó 3-as, vagy C hullámnál nincs csúcsvadászat, hanem inkább arra használjuk a fordulós (bear) jelzéseket, hogy fordítva kössük be, vagy a behalásukat lőjük meg. (Amikor már valószínűsíthető a hullám vége, akkor kezdünk újra mindkét irányba nyitottnak lenni.)
It is toast...
VálaszTörlésSzia Cimballi!
VálaszTörlésTudom, te nagyrészt nem követed a daxot, de elképzelhető, hogy ott már bent a csúcs?
Legalábbis számomra úgy tűnik.
Üdv,
CJ
Ajaj, impulse mozgás délre, ez már a várt negyedik lehet. Első ötös hamarosan véget ér ESH3-mat 1510 környéke foghatja
VálaszTörlésegy ideig
TörlésMit jelent "ESH3"?
TörlésKöszi, desertfox
megfogta 1512 és északnak indult, esélyes, hogy a következő órában itt fog oldalazni
VálaszTörlésRemek, ideír az ember valamit, majd kimoderálják.
VálaszTörléshmm..
totem
Elnézést, én írtam a másik poszt alá..
Törlés"Névtelen2013. február 20., szerda 20:57:00 CET
asszem itt jel, usat brutal forgalommal adjak.
totem"
nem mindig mükszik jól a blogger
TörlésESH3 (SP határidő) 1509,75-re szúrt le, órást nézek, néztem, még nem zárt a gyertya
VálaszTörlésKöszi!
TörlésAz ES, amit Ad mond a hivatalos, az igazi Globex E-mini határidő, csak sokan kereskednek CFD-kontraktusokkal, ezért szoktam SPX-et mondani, ami a cash index, ami számított érték és mindenkinél ugyanaz kell, legyen. Annak a nem hivatalos minimuma 1511,44.
VálaszTörlésEz a mai bear lendület, amelyik nem vesz tudomást a támaszokról hiányzott nekem múlt szerdán. Minor 3-as jelölés tehát fel a tegnapi/mai csúcsra, (a) hullám célár 1505.75-1507.25 SPX cash index.
VálaszTörlésTörtük a pénteken indult emelkedés kritikus szintjét, a február 4-én indult emelkedés kulcs szintjét (ezek szerint 1514-nél), és az ősöreg feszes emelkedő csatorna alját, amibe január 2-án léptünk be. Egy törés nem törés, ezért is egészséges most a kék 4-es változatban bízni.
A tegnapi és a mai gyertya együtt a fordulós szignál, de csak 3 hullám végét jelöli ki a várakozásom szerint. A kék 4-es oldalazóra várhatjuk, ami durva esést tud produkálni néhány napig, de azzal ki is jelöl egy sávot, amelyben onnantól oszcillál, sőt kisebb, gyorsan behaló kísérletekkel akár nem szignifikáns új csúcsra is kitévedhet. 3 hét alsó hangon mire kitalál a sávból. 1475-76-ot végső támaszként tisztelnie kellene, különben nincs igazam a március végi utolsó csúcsot illetően.
üdv cimbi
VálaszTörlésA januári meg látásom a max. 33 eddig jó, azért írom mert oda raktam a stoppot 29 SP shortnak most már 16-on van, hát nem igen járt jó aki 25-nél vagy 13-nál longal próbálkozott.
Szia Cimballi!
VálaszTörlés4-ben háromszöget vagy flat-et vársz, igaz?
Ez jól illeszkedne a dZZ-hez ami 2-ben van. Ráadásul az érzelmi és / vagy számlatőkét is jó kis hullámvasútra küldné...
Persze lehet hogy nem jól gondolom! :)
üdv,
Nono
Hello, Nono, igen pontosan. Ráadásul az oldalazó korrekció A hulláma gyakran igen éles és meredek, utána viszont nem történik semmi.
Törlésnem lennek meglepve sp dow-nal sem ha az a hires minor 3 meg mindig nem lenne kijelolve...persze ehhez hamar meg kellene indulni uj csucsra,amit a tegnapi nap utan nem konnyu elkepzelni...de benne van es bejonne a vola rendesen...
VálaszTörléshttp://kepfeltoltes.hu/130221/sp_www.kepfeltoltes.hu_.gif
ne találgass már ,elviszed az embereket
Törlésolyan vagy mint a megboldogult Károly
Szia Névtelen!
TörlésÚgy érted téged visz el? :)
Vik
Ez egy igen "jóképű" rajz. Charlie nagyszerűen lát a pályán, érdemes megnézni itt feljebb a DAX rajzát. Nálam is jobban érzi az arányokat. Noha kivételesen mostani rajza nem egyezik a véleményemmel, ettől független egy fontos tényezőre figyelmeztet. A nagyobb képnek rendeljük alá a rövid képet és ne aprózzuk el magunkat az idősíkválasztásban. Valójában az alhullámok alhullámainak alábontásából csak az sül ki, hogy végül nem látjuk a fától az erdőt. Ezért jelölnek Elliott-os elemzők késznek minden nap heteken át tartó egyenletes hullámokat (mert minden nap véget ér egy kis építőelem ötös al-szerkezet pl. 10 percesen).
TörlésItt egy Intermediate szintű hullámunk halad északnak 3 hónapja. Igen is jogos napos grafikonon keresni a szépséget, az arányokat, Elliott szóhasználatában a "right look" elvét. Az alacsonyabb idősíkok funkciója itt már csak a finomítás, elsősorban a pullback-ek - rövid trenddel szemben haladó szakaszok - vizsgálata. Ha valaki 15 percesen nézi a grafikont és látja az utóbbi másfél hetet, akkor hóó-húúú mekkora összeomlást lát, ha viszont naposra vagy hetesre vált, akkor máris más a perspektíva és eltörpül az esés. (egyébként ezért fog a heti grafikonon gondolkodó kereskedő 2-3 hét múlva újra belevenni).
Mondom, szerintem bent van a 3-as, de a Charlie által vázolt lehetőséggel tegnap este érdemes volt számolni.
Röviden: lényeglátás képessége tükröződik a rajzban.
Törlés"...egy fontos tényezőre figyelmeztet. A nagyobb képnek rendeljük alá a rövid képet és ne aprózzuk el magunkat az idősíkválasztásban. Valójában az alhullámok alhullámainak alábontásából csak az sül ki, hogy végül nem látjuk a fától az erdőt..."
TörlésGyakorló elliottosok, a monitor szélére ragasztandó, jól látható helyre.
Üdv:
szarvasvadasz
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlésSzia,
TörlésKérlek Károly emlékét ne piszkítsd be valótlan mondatokkal!
u.i.: A digitális ujjlenyomatod pedig kiterjedtebb, mint gondolnád...
sziasztok
TörlésKárolyt nem bántottam ,ha valakit megsértettem ,elnézést.
végre van lefelé menetel és már felfelé scenariot nyomjuk
hy
Üdv cimballi
VálaszTörlésHa 4. lefele miért nem számozható pl. hol a 2, vagy már a 3 megy délnek?
Minor 4 megy délnek, azon belül a kettővel kisebb rendű Minuette (a), vagy (w), ami emberi számítás szerint ma be is fejeződik. Talán a még kisebb iv-es hullámát kezdte az imént. Nagyon kell ezt tudni? Napos semleges, 240 perc meg nem erősített bear, órás bear, 15 perces bear, 5 perces bear ebben a pillanatban valószínűleg Minor 4 kezdete kontextusban. Erre az információra már lehet stratégiát építeni.
TörlésHelyesbítek: a napos - indexe válogatja - bulltól semlegesig.
TörlésNa, Depriv elérte az 1498-as célját. Ez úgy jó is lesz mára.
VálaszTörlésJó nap volt a DAX-on.
TörlésViszont jobban meg kellett volna fontolnom föntebb a 'hármasokkal, cékkel szemben ne h*gyozz' tanácsot, nap végén kapkodtam egyet, abszolut értelmetlenül...
Jó tanács volt, nagyon köszönöm.
Depriv
Szigorúan nem-Eliott alapon ha SP begyalogol 1495 alá, akkor érvényessé válik rá egy 1460-65 körüli célár.
VálaszTörlésLenne effélének bármi értelme Eliott-alapon?
Depriv
Értelme lenne, de 1475 alatt én már nem bíznék az újabb felfelé körben, hanem mennék alacsonyabb tetőre shortolni.
VálaszTörlésBecsüld meg ezt az esést, ez daytrade kiválóan shortolható szakasz és kevés van már belőle hátra. Talán már a jövő hét közepére eléri a mélypontját (feljebb mint ahogy várod), miközben a 4-es vége még majd három hétre van. Ha bent van az [a] hullám minimum onnan nehezen kereskedhető időszak következik. A mai mélypont az (a) a magasabb rendű [a]-n belül. A zárás előtt, amikor írtam az 1498-adról, akkor indult fel a (b). Beugratós korrekció korrekciója tehát a pénteki menü.
Szia cimballi
TörlésHát elég érdekes mert ahogy számolgatom a tegnapi esés min.-tol is már elég neces lesz az 1475 meg tartása ez nem elliott csupán fibó alapján.
kappa
Miért, Kappa? A december 31 - február 19 szakaszt korrigáljuk majd.
TörlésÜdv cimballi
VálaszTörlésMég egy kis kiegészítés én nem vagyok elliott hullám ismerő de az most meg botránkoztatott, hogy profi elemzők akik talán ebből is élnek lazán ki rakták a tegnapi SP aljra a kék 4-es vég pontját csupán az idő miatt zavar 2 nap és kész nekik a kék 4-es mikor a 2-es és a öbbi hullám is hetekig hónapokig tartott nekem így ez az elliott kezd be sokalni oda rakják a hullámokat ahová akarják lehet fel is adom ennek a további tanulmányozását mert ahogy elnézem ahány ház annyi szokás úgy számozzák hogy szabályt ne sértsen.
kappa
Sziasztok,
VálaszTörlésMit gondoltok eur/usd végzett lefele egy dzz-vel,
vagy 'sima' ABC szerkezet lesz, ahol a C/4 -ben vagyunk és hiányzik még lefele egy kör?
csabesz
Szia Csabesz,
VálaszTörlésSZVSZ,
-ha abc akkor kell még egy le
-ha wxy akkor készen is lehet
a július óta tartó emelkedés még nem tört meg szignifikánsan, és az 50 napos mozgóátlag is él...
ha azonban ezek törnek akkor bear-re kell állni, itt már nincs sok hely a 4 . hullám esésének.
üdv,timmy
Igen, köszönöm, nagyjából én is így gondolnám..
Törlés..csak jó lenne vmely verziót kizárni, 'tisztábban' látni
..rsi és macd indik sztem nem igazolják vissza, hogy ED lenne ez az utolsó felfele kör, ahol hiányzik az 5. aminek ki kellene venni az 1.37-es csúcsot, ezért én sima C-nek, impulse-nak venném, ahol az 1.vége 1.3125, ha ez alá bemegy akkor töri/törli ezt a verziót
csabesz
...és napos chart-on (lehet picit távol) de egy bullish sling van kialakulóban... sztem!
Törléscsabesz
VálaszTörléshttp://s15.postimage.org/4vhycc6h7/SPXD0222.png
Ebből az RSI állásból pont egy későbbi hiányzó felfelé záró kör következik.
TörlésKöszi a véleményt!
TörlésEzt probáltam érzékeltetni a betett ábrákkal,igaz nincsenek "felöltöztetve",de így is érthető
szia csabesz,
VálaszTörlésED is lehet még, csak akkor nem a "szokásos" szűkülő szárú, hanem a távolodó szárú, asszem expanding ending diagonál a neve/ez tényleg elég ritka viszont itt az is beleillene/.Ha impulz akkor pedig valóban a 12.05.-ei csúcs is lehet egy 1-es. /ha ez a verziós akkor az 1-es ii-es hulláma egy irregular flat.
"csak jó lenne vmely verziót kizárni, 'tisztábban' látni" :-) igen mindenki ezt szeretné, de hidd el itt gyors lesz a piac, meg fogja mutatni h 4.es-e DE! ki kell várni..
timmy
:-)
Törléstürelem az egyik legnagyobb erény
...és szokták mondani, 'ha nincs pozid, az is egy pozi'
csabesz
Szia Cimballi!
VálaszTörlésMinor 4 zigzag, amelyiknek azonban indulhat a c hulláma 1480 célárral?
Joe
Nem zigzag-et várok, de magam is 1480-1487 közötti minimumra számítok. Jövök egy új bejegyzéssel, ott meglátod, miben gondolkodom.
TörlésSzia Cimballi.
VálaszTörlésPéter vagyok, egy másik mint aki a napokban írt az oldalra. Ha jól értelmezem az elmúlt napokban tett írásaidat, több lehezséges út van.
Visszateszt s&p ban 1515-is alulról, ami meg is történt, utána irány délnek, a következő szint, megálló a 1476. pont.
Második. 1515 és 1476 között le fel egy darabig, azután majd meglátjuk.
Harmadik, új csúcsra megy, vagy legalább is beszúr, vagy próbálkozik, és utána indulunk lefele.
Mitől függ, hogy melyik szkeneráció jön be? Ha jól értem tuljadonképpen előbb vagy utóbb, egy két hónap de megtörténik elemzésed alapján a tartós trendforduló?
Én úgy látom, egy kicsit, hogy a fordulatok a grafikonokon köthetőek valamiféle politikai lépéshez álltalában. A pénzcsapok elzérását kilátásba helyezték, a piac beesett. De még mindíg elég erős, hogy több évi emelkedés után visszaemelkedjen. Amíg van pénz emelkedni is fogunk.?
Ez már megint nem Elliott, de ha van pénzpumpa, az olaj, nemesfémek nem emelkednek, a dollárra az alapkamat 0% körüli, a befektetésekért az emberek hozamot akarnak, Obama azt nyilatkozza, hogy a gazdaság jó úton halad, a tőzsdéink emelkednek, és a kötvények is alig adnak valamit, miért csökkenne a részvény? Az amik. mindig kitalálnak valamit, halasztanak, tolnak, halasztanak, ott mindig minden jó, és szuper. Minden a megfelelő ütemben halad. Hát ugyanannyit vásárolnak az amerikaiak mint 2008.ban? Az európaiak, az ázsiaiak ugyanannyi ami. árut vesznek mint 2008.ban. Ugyanannyit építkeznek stb. Mégis az indexek ott vannak már, mint 2008.ban. Ezt az adosságot vissza is kellene csökkenteni, ...egyszer majd. Ez egy kis filózgatás volt csupán, de szerintem érdemes ilyen doldokat is figyelembe venni, amikor több út lehetséges. Vagy nem?
Köszönöm válaszod, B.Péter.
Szia Péter, lehet. Bármit lehet, de az én gondolkodásomban ez nem produktív. Szerintem a kereskedő számára a hír csak risk, csak kockázat, ami átmenetileg érzelmi kilengést okoz és rövid ideig eltérést a trendtől. Jobb kikerülni, kihagyni kereskedésben.
TörlésSzámokkal élek, számokat kereskedem (Richard Dennis után szabadon). Valószínűségben, vállalt számszerű kockázatban, a grafikon jelentőségteljes pontjainak felkutatásában utazom, arányokat keresek. Ez objektív, kézzelfogható. Számomra nagy kérdés, hogy a halogató politika, a pénzpumpa, egy kormány, egy jegybank, vagy Obama nyilatkozata miként számszerűsíthető a pillanatnyi ár és az 1 órával későbbi ár viszonylatában. Szerintem sehogy.
Amúgy Elliott szerint a társadalmi hangulat határozza meg a piacok irányát, a trendet. Az árfolyam van előbb és a hangulathullámok által létrehozott hírek, események időben már következmények, késleltetve jelentkeznek és nincs kihatásuk a trendre.
Bővebben pl. itt írtam róla:
http://myelliott.blogspot.ca/2010/06/beszelgetesek-elliottrol-junius.html
Az aktuális, konkrét elképzelésem pár óra múlva egy bejegyzésben kint lesz.