AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2013. október 6., vasárnap

Az ékelődés üzenete - SPX

Diagonál lesz, vagy más záró szerkezet volt?

Az S&P500 előtt a még rövid távon mindig bull kinézetű Nasdaq grafikonon kezdem az értékelést. A technológiai index piacán az éppen egy évvel ezelőtti, októberi lejtmenet fordított (reverse) Fibonacci 200%-os célára 3261-nél található. A jelenlegi csúcs ettől mindössze 4 ponttal marad el. Gondolatom szerint a Nasdaq még egyszer megpróbál kilépni új maximumra, de jelentősen már nem haladja meg a korábbit. Tessék rugalmasan kezelni ezt a 3261-et, mert hiszen a heti bontáson érzékelhető magas idősík célár. Minden célár eleve egy arányosító becslés, itt ráadásul a rövidebb idősíkok egész más szintekre gyúrnak, ezért simán fölé ugorhat a piac. Inkább csak heti zárást nem várok már feljebb mint 3261, illetve egy magasabb heti záró esetén kezdenék kételkedni a kiválasztott mérés helyességében. Egyébként annak eltalálásához, hogy mikor lép be a heti idősík bear, túl zajos lesz egy 5-perces grafikonon vizsgálódni. Majd az előttünk álló hét valamelyik napos bear zárója kezdheti beindítani a fordulatot.

Az órás, vagy kisebb bontáson a csütörtök óta tartó emelkedés három hullámnak látszik, de úgy látom három hullámnak, mint ami egy befejezetlen, épülő szerkezet. A kis kettes jelölés helyett inkább öt hullámra kiegészülést várok tőle hétfőn-kedden. Elér-e új csúcsra? Nem tudni. Azt lehet megállapítani, hogy 1) egyre növekszik az oldalazó korrekció mérete és időtartama, ami közelgő fordulatra utal. Másrészt korai a napon túli short, mert 2) nincs hozzá jó stop helyszín. A divergáló 3257-es csúcs nem szolgálna elég megbízhatóan egy szving short setupot. Mindkettő tény, a többi csak következtetés. Továbbiak a grafikonon feltüntetve.

A Nasdaq cash index növekvő oldalazásai óráson...

Egyébként akkora az alakzat, hogy még egy heti vizsgálat is túl kis idősík hozzá. A havin (most nincs hozzá ábra) tisztán hét hullám az emelkedés 2009-ről, ami a korrektív alakzatok szakaszainak tipikus száma - itt ebben az esetben dupla zigzag korrekcióra utal.
Hetin: Novemberben (2012-ben) legalább Középtávú korrektív aljnak feltételeztük a minimumot, ami azóta is megállja a helyét. Mostanára az emelkedésre feltehettünk egy trendvonalat (piros), aminek májusi csúcsba áttolásával adódik egy csatorna tetőnk. Amikor a piac csökkenő momentummal próbálkozik kimászni egy ilyen csatorna tetején, az ritkán eredményez fenntartható kitörést. Egyelőre böködi-böködi, de nem bírja szusszal. Sok az átfedés a heti gyertyák között. Ha lefordul akkor még egy ideig maradok a napon belüli 20-30 pontos trendek kereskedésénél, majd a kritikus szint törése után veszem komolyan, hogy itt cudar dolgok történhetnek.

...amellyel a heti csatorna tetejével birkózik.
Az ilyen csatornavonalak felett túl ritka lehet a levegő a bikáknak.

Kevésbé bull vizekre evezünk a SPX vizsgálatával. Akarom mondani egy bear piacról lesz szó. Hozzászólásomban egy hete így következtettem: "Az esés rossz helyen találta a heti idősíkot. Olyan helyen, ahonnan a jelenleginél mélyebb korrekcióra, vagy majd később trendfordulóra lehet következtetni. A momentum elakadt a heti RSI 60-as értéke körül. ...[A hetin lehetnek] olyan bear folyamatok, ami miatt egy szóló bullish napos fordulós gyertya irreleváns, illetve ... túl kicsi léptékű információ. A domináns idősík szempontjából csak zaj."

A hetin zajló ékelődésre érdemes még felfigyelni. Szándékosan nem nevezem diagonálnak, mert nem lenne helyes következtetés. Klasszikus technikai analízis ékről van szó, ami többféle Elliott-i forma lehet. Sokszor említettem már, Elliott formációi sokkal egzaktabbak, pontosabban definiáltak. Ebben a mostani kontextusban alapvetően két eset van, vagy 4-5-4-5 széria, vagy pedig záró diagonál az "ékelődés". Ha az utóbbi, akkor az még nincs kész, ezért nem helyes komplett diagonálnak tekinteni. A diagonált ugyanis nem indíthatjuk előbb, mint június 24. Ami előtte volt, az nem lehet része ED-nek. Akkor pedig csak a diagonálon belüli 1-2-3 hullámot láttuk eddig, míg az utóbbi három hét esése a négyes hullám. Vagyis ami június 24 óta történt, az kevés záró diagonálnak. Mindegy, mindkét esetben egy záró szerkezetet figyelünk, de az egyiknél bent van a csúcs, a másiknál még hiányzik egy felfelé kör.

SPX heti ékelődés: diagonál, vagy más záró szerkezet?

Melyik van? A lenti órás ábrával bemutatom a véleményem, de a kérdésben legjobb, ha mindenki maga mérlegel. Mindkét irányt látjuk, mindkettőre gyűjtjük az információt. Az egyik szcenárió felé billen a mérleg, az lesz a lehetőség, a kidolgozandó kereskedési ötlet, a stratégia alapja. A másik, amit így alternatívának tartunk a fenyegetés. Ezt jelenti a döntés a jelenlegi eső szakasz kontextusáról. Részben az emelkedő szakaszok impulzív szerkezete miatt nálam a "bent van a csúcs" 1730-nál megoldás felé billen a mérleg. A piac csak a későbbiekben dönt majd a meglátásom helyességéről, de az esést, amely a hét második felében megakadt, magam egy egyes hullámnak vélem az új eső trendben. Azaz bear trend eleji szituációban vagyok, ezért a 15-60 perces tetőzéseket keresem shortra, de amint az esés begyorsul, már kezdem is a csökkentést, majd bezárok mindent. Ilyenkor még olyan mélyek és erősek a felfelé tesztek, hogy azokat nem érdemes shortban kiülni. A zárás - újranyitás megy.

Az S&P három eső hete kibontva 30-percesen. Még mindig a felfelé körök elakadására,
vagy rövid fals kitörésekre számítok - le [i], fel [ii].

A szeptember 23-a óta zajló gyenge, majd az utóbbi napokban egyre erősödő vételi próbálkozások nem vezetnek jelentős kitöréshez, hanem rendre eladókra találnak. Kisebb idősíkok igyekeznek venni, de nem csatlakoznak be hozzájuk a távolabbi perspektívák játékosai, ezért nincs fel folytatás, csak alacsonyabb tetők sorozata.

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)