AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2013. november 17., vasárnap

SPX arányok és optimumok

Havi bontáson látszik igazán szépen, de itt a hetin mutatom 2009-ről az emelkedés dupla zigzag szerkezetét, amit meggondolandó esetleg szimpla zigzag formációnak jelölni, de ezekben a hetekben nincs jelentősége, hogy melyik valójában. Talán később még előkerül, azonban a mai bejegyzésben érdemibb kérdéssel leszek elfoglalva.


A zigzag első Elsődleges méretű fő trendszakasza minimum 26 hónapot haladt északnak és 2011-ben ért véget. Vagy [A], vagy [W] a legvalószínűbb értelmezése. A zigzag pedig nagyon szereti az A=C, illetve W=Y arányt, méghozzá időben. Egy bika november hónappal elérjük ezt az optimális időtartam-szimmetriát, azután decembertől már bármi jöhet. A hozzászólásaimban jeleztem, hogy lesz elég erő elérni az 1776-1777-es pontok tekintetében mutatkozó egyenlőséget. Sőt, mivel a kisebb idősíkokon a momentum és a belső szerkezet olvasata egyáltalán nem támogatta az azonnali fordulatot, ezért a kitörés pillanatában, 1777-nél így fogalmaztam: "Mivel a [napos és az intraday idősíkok] még nem rendeződtek össze, nem látszik erős fordulatra utaló kisebb timeframe momentumkonfiguráció, ezért a céláron túllendülés elég valószínű. A célár elérése önmagában nem ok szembe menni a piaccal."

Itt álljunk meg. A havi idősík szerkezete és kontextusa bearish, ezért beszélek Ciklus szintű bear trendről már elég rég óta. Ha valaki naposon néz rá a grafikonra, akkor ezt nyilván nem láthatja és teljes joggal mondja, mekkora bull van. Mert ott az van, de egy alacsonyabb rendű trend keretein belül, a legalább Ciklus szintű, oldalazó évtizedes bear kontextusában. Miként időzítsünk az ilyen ellentmondásban? Ha van egy idősík, amely bearish, azon shortolni majd akkor érdemes, ha a kontratrendnek tűnő szakasz (itt havin 2009-ről) arányosnak tekinthető és mutatkoznak a fordulat jelei. Mire lépnek akkor a havi idősík erős kezű medvéi? Mostanában a célár, vagy célár körüli csatorna fölé lépő erősebb havi gyertyára kicsit már jobban figyelnek, de nem cselekeszenek. Indokolatlanul agresszív, túl korai lépés lenne még. Egyrészt mert több célár is megfontolandó, másrészt mert a ciklus időben számított végéig még van előttük néhány hét, harmadrészt mert kisebb idősík (leginkább napos) alacsonyabb tetőnek semmi nyoma. Természetesen ha a november hónap nagy dög fordulós fekete gyertya lenne, arra aktivizálnák magukat, azonban ez a dolgok jelen állása szerint nem túl valószínű.

Ezen az alapon soha nem lenne fordulat, hiszen akkor ki "okozna" havi bear gyertyát, vagy napi idősík alacsonyabb tetőt. A megoldás a célárakhoz kötődik, mert egyrészt a célár közelében a bikák minimum feszesebb követő stopra váltanak, másrészt azért van ahol a medvék is alkalmazni kezdik a lépcsőzetes belépést (scale-in). És itt most az okos állatkertre tessék gondolni, a profikra, a konzisztensekre, akik racionális matematikai stratégiák mentén dolgoznak, valószínűségekben gondolkodnak és nem a "megérzéseik" hajtják őket. Szóval nekik mindegy miként szorítja őket az alsónemű, nem fognak félelemből vagy kapzsiságból cselekedni és legfeljebb viccrovat gyanánt olvassák a gazdasági, politikai érveléseket, vagy híreket.

Egy tonna havi cél áll előttünk, illetve egy - az 1777 - már mögöttünk. Az ábrán feltüntettem a Ciklus szintű piros "a" hullám fordított Fibonacci 138%-os, tovahaladó oldalazó korrekció célárát 1924-nél. Szerintem nem jutunk el addig, mert a havi arányok közül ide csoportosul 1812 és 1829, valamint a napos idősík lassuló trendben helyesen csak skalpolók 1802-1803-as célára. Közben a lila korrektív csatorna teteje "környéke" is célszint. Van még egy további lehetőség a mérésre, de csodák-csodája az is épp a már felsorolt 1924-re mutat.

Azonban még mindig nem mondtam el, hogy mire aktivizálódnak az eladások, ha a célzóna határán nincs fordulós gyertya. Honnan indul a fentebb említett lépcsős belépés folyamat? Maga a logika akkor működik, ha sikerül eltalálni a trend uralkodó idősíkját. Itt erősen a havira tippelek, azon ugyanis 20, illetve bő 20 gyertyából állnak az impulzív egységek. Mivel október elég masszív bull gyertya volt, ezért arra "várjunk ki egy gyertyát" megoldást választják. Ha a következő gyertya nem hoz közel azonos momentumot, akkor 1) a komplettnek értelmezhető trend kontextus, 2) a csökkenő momentum és 3) a célár elérése miatt a zárónál húzzák meg a vonalat és annak közvetlen közelében, vagy egy kevéssel feljebb elhelyezkedő kalkulált érték közelében és/vagy kisebb idősík bear szignálra lépnek először. Utóbbi itt heti lehetne talán. Ha nem csökken érzékelhetően a trend (itt teli fehér) gyertyák mérete, akkor természetesen nincs akciózás. Meg amúgy az egész gondolatmenet kiinduló feltétele, hogy a jelentős emelkedő szakasz már túl legyen a momentumos, tiszta középső szakaszán, ami esetünkben 2012. novembertől - 2013. májusig futott le.

Összességében azt mondom, nézzük meg majd jól magunknak a novemberi záróértéket.

Néhány nap múlva közelebbről, kisebb idősíkon, részletesen vizsgálom az utolsó 6 hónapot, vagyis a június - november időszakot. Előzetesen annyit, hogy a november 7-ről felfelé tartó emelkedő szakasz harmadik alhullámának tetőzése várható az előttünk álló hét elejére, majd egy bő 10-12 pontos korrekció lehetséges, azután újra fel, ideális esetben 1812-re, vagy 1829-re.

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)