A heti ábrán felsoroltam a lassulás jeleit. A napin érdemes még megkeresni az októberi korrekciót, majd a novemberit, végül egy pillantást vetni a januárira. Mit figyeljünk rajtuk? Azt, hogy egyre nagyobbak, vagyis az egyes trendmozgató és egyébként rövidülő szakaszokat egyre nagyobb korrekciók követik. Körülbelül még ennyi, amit érdemes hozzáadni az ábrán feltüntetett listához.
A lassuló piacon már vannak nyereséges ellenirányú kereskedési lehetőségek, főleg, ha szinkronban több idősíkon érik a korrekció, mint most a hetesen és a naposon. Azonban a fontosabb trendvonalak törését megelőzően nagyon kell tudni dobni a pozíciót és érdemes a nyitást a letöréseket követő visszatesztekre hagyni. Ne felejtsük, a piacon a lassulás nem jelenti a fordulatot! Épp ez a fájdalmas benne, hogy a piac túl van ugyan a húsos, gyorsan haladó fázison, illetve időben az emelkedés felén, de a nagyobb idősík támaszok sokáig kitartanak. A lassulásban időről-időre jönnek trendirányú szakaszok, amelyek már nem az igaziak, de a rövid ideig tartó kitörésekben több kisebb új csúcs keletkezhet. Ez a dolgok rendje, ami független a fundamentumoktól, vagy a politikától.
2014. március 2., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)