Nagy mozgások 2017-ben - EWI riport

2014. március 2., vasárnap

Lassulás nem egyenlő fordulat

A heti ábrán felsoroltam a lassulás jeleit. A napin érdemes még megkeresni az októberi korrekciót, majd a novemberit, végül egy pillantást vetni a januárira. Mit figyeljünk rajtuk? Azt, hogy egyre nagyobbak, vagyis az egyes trendmozgató és egyébként rövidülő szakaszokat egyre nagyobb korrekciók követik. Körülbelül még ennyi, amit érdemes hozzáadni az ábrán feltüntetett listához.

A lassuló piacon már vannak nyereséges ellenirányú kereskedési lehetőségek, főleg, ha szinkronban több idősíkon érik a korrekció, mint most a hetesen és a naposon. Azonban a fontosabb trendvonalak törését megelőzően nagyon kell tudni dobni a pozíciót és érdemes a nyitást a letöréseket követő visszatesztekre hagyni. Ne felejtsük, a piacon a lassulás nem jelenti a fordulatot! Épp ez a fájdalmas benne, hogy a piac túl van ugyan a húsos, gyorsan haladó fázison, illetve időben az emelkedés felén, de a nagyobb idősík támaszok sokáig kitartanak. A lassulásban időről-időre jönnek trendirányú szakaszok, amelyek már nem az igaziak, de a rövid ideig tartó kitörésekben több kisebb új csúcs keletkezhet. Ez a dolgok rendje, ami független a fundamentumoktól, vagy a politikától.


39 megjegyzés:

  1. Ahogy nézem ezt az éjféli kis rést, putyin meg is hozta a short start jelet.. :)

    totem

    VálaszTörlés
  2. HA B of IV-rol van szo..
    http://kepfeltoltes.hu/140303/1178605657sp_www.kepfeltoltes.hu_.png

    VálaszTörlés
  3. sp fut...HA B of IV-rol van szo...
    http://kepfeltoltes.hu/140303/1178605657sp_www.kepfeltoltes.hu_.png

    VálaszTörlés
  4. na most akkor mi van?! 1876.. feljebb vagyunk mint a rajz.. most akkor mehet a kukába mindkét rajz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rajtad áll, hogy mit teszel vele.

      A bejegyzéseimmel, mindig egy aktuálisan fontos szempontra szeretném felhívni a figyelmet, ami az adott helyzetben foglalkoztat. Itt a lassulás jelenségről volt szó és a sáv esélyeiről mint következtetésről.

      Charlie lerajzolta az alternatíváját. Az ő verziója ugyanarról szól, mint az enyém, csak benne van még a jelenlegi high. Az általam vázolt setupot a piac egy hírre triggerelte, ami általában rossz előjel. Azt szeretem látni, amikor nem hírre indul meg valami, hanem csak úgy a tehetetlenségtől, miközben a fórumlakók azt kérdezgetik, "de most miért". Minél inkább technikailag értelmes egy elmozdulás és minél kevésbé alátámasztható hírekkel, vagy politikai eseményekkel, annál valószínűbb, hogy tartós mozgás lesz.

      Törlés
    2. Csak kíváncsi lettem volna a kapott új információk mennyre befolyásolják a scenariót..

      Törlés
    3. A fő elgondolás a sávról valid, a trigger amit jelöltem az nem. Érdemes kivárni egy lower high-t, mert rengeteg a hely hozzá. Mondjuk ezt érdemes lenne egyszer bővebben kifejtenem...

      Törlés
  5. http://kepfeltoltes.hu/view/140306/sp500_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
  6. Másik megközelítésből.! http://kepfeltoltes.hu/view/140306/sp500_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, ha így tovább menne, az nem háromszög miatt van. A háromszög d hulláma nem mehet a b hullámon túlra, ez szabály. Elliott-i értelemben sajnos nem állja meg a helyét a rajzod.

      Törlés
  7. Ez egy érdekes eset volt, mert a piac szerintem azt építgette, de az Orosz-Ukrán helyzet beleszólt. Így megsérült, de azt hiszem senkit sem érdekelt. Ha rajtam múlna jövő héten 500 pontos gap-pel nyitna az S&P500 . Viszont nektek előre szólnék,.. hogy short van..:)

    VálaszTörlés
  8. Kedves brikka!
    Az aud.immáron az 5 hullámban van.Ennyi emelkedésre gondoltál benne ebben a hullámban,vagy 0,923 környékére is felnézhet még,mielőtt a 0,83 körüli célárat becélozná? Vagy változott a hetes kép?

    lhebamy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez mar a szememben inkabb masnak tunik. Lehet, hogy nagyobb up lesz belole, mint egy vart flat c hullam naposon...

      Törlés
  9. Sziasztok, senkinek sincs véleménye a mostani eseményekről?

    Dax-t kezdték csúnyán beverni, vélhetőleg ott volt több spekulatív long, de szép lassan usa-ra is rájárhat a rúd. Nekem egyelőre tetszik amit látok.. :)

    totem.

    VálaszTörlés
  10. Cimbi, mit látsz te, lesz ebből érdemi esés mostanság? Mutatkoznak egyáltalán fáradási jelek longba?! vagy itt fog oldalazni ez a szar még hetekig a mocsárban?!

    totem

    VálaszTörlés
  11. HA ext B hullamrol van szo,az meg eletben van uj csucs eseten is....kialakulhat egy butterfly pattern is amely celara oda mutat szinten...
    http://kepfeltoltes.hu/140321/sp0_www.kepfeltoltes.hu_.png

    VálaszTörlés
  12. HA ext B hullamrol van szo,az meg eletben van egy ujabb csucs eseten is....kialakulhat egy butterfly pattern amely celara is oda mutat...
    http://kepfeltoltes.hu/140321/sp0_www.kepfeltoltes.hu_.png

    VálaszTörlés
  13. Charlie, most akkor hogyan tovább? Meglátásom szerint megtámadjuk az 1730-t.
    Downba meg óráson fej fáj alakzat aminek a célára 15200 +/- 50...

    VálaszTörlés
  14. Charlie most akkor hogyan tovább? Meglátásom szerint megtámadjuk az 1730-t.
    Dow J-ba meg fej váll alakzat óráson, célár 15200 +/- 50.
    Mit gondoltok?

    VálaszTörlés
  15. Eu-ban a hosszu labu Ed lassan kesz lehet. Nem szabaf sietettni, foleg, hogy lehet csak harmadik vegeb vagyunk egy sima Ed-n belul.

    Egy jo darabig nem leszek majd. Addig is sok sikert mindenkinek!

    Brikka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem minden rendben Veled? Jelentkezz, ha újra vagy. Neked is minden jót addig.

      Vik

      Törlés
    2. Koszi, szerencsere minden rendben. Egyszeruen nem fer bele idoben az elemezgetes, forumozas.

      Törlés
  16. Tegnap új csúcson zárt az SP. Extrém bearish szentiment van mindenhol. Megcélozhatja rövidesen a 2000-et...

    VálaszTörlés
  17. Szerintem 1947-re hajt.
    "A lassulásban időről-időre jönnek trendirányú szakaszok, amelyek már nem az igaziak, de a rövid ideig tartó kitörésekben több kisebb új csúcs keletkezhet"....
    ...folytatva a gondolatot: végén egy rövid kitörés, amellyel több idősík közös célár tartományába jut el a piac. Rengeteg célár csoportosul 1924 és 1947 között és ez nem újdonság, hanem hónapok óta kijelölhető szintek.

    VálaszTörlés
  18. Szia Cimballi!

    Akkor talán ha nehezen is de megérkezhetünk

    1. Investor2013. november 15., péntek 19:17:00 CET
    Eddig több hónappal ezelőtt erre számítottam célárügyileg

    http://s20.postimg.org/fqtcuc8zx/SPXW0605.jpg

    de 1 hónappal ezelőtt már ebben gondolkodom

    http://s20.postimg.org/swb2k72ml/SPX10_18bull.png
    Válasz
    Válaszok
    1.
    Cimballi2013. november 18., hétfő 19:55:00 CET
    Hello, szerintem az első ábra ereje az egyszerűségében van, azt akarja mondani, hogy 9 hullám után vagy trendforduló, vagy a kilenc hullám időszaka során lefutott korrekcióknál legalább egy nagyságrenddel nagyobb korrekció következik. Ez az állítás. És ez lesz az, ami talán 75-80%-ban is megállja a helyét.

    A célár ezzel szemben egy becslés, egy arányosítás, hogy na kb. ott lehet a kilencedik szakasz vége. Szerintem a második rajz azért alternatíva egyelőre, mert nincs még okod megváltoztatni az elsődleges elképzelésed. Elmenne a piac 13 hullámig? ....................................

    VálaszTörlés
  19. vakmajom:

    "Már nem is esés, hanem vérfürdő a techben, újabb nap, újabb 5% mínusz FB, GOOG duóban, meg a többi korábbi vezetőben. Ezúttal már az indexekre is átterjedt, Nas -2,6% (új kéthavi mélypont), S&P -1,2%. A héten, a negyedév végi/eleji kedvező szezonalitás hátán még új csúcsra ment az S&P, de ez a nagyon erős tech/smallcap eladás megkérdőjelezi az erejét."

    Lesz itt egyáltalán már emelkedés jövő héten?! Lehet egy 1900 feletti felszúrás is már csoda lesz...

    totem

    VálaszTörlés
  20. Egy kis érdekesség a fórumozóknak. Talán van benne valami..
    http://kepfeltoltes.hu/view/140409/S_P500_www.kepfeltoltes.hu_.png

    VálaszTörlés
  21. 1931 re mutat az emelkedés de ez nem feltétlen jelenti azt hogy fel is megy odáig. El akadhat egy jó pár helyen, vagy akár túl is lőhet jócskán rajta.. http://kepfeltoltes.hu/view/140409/S_p500_360_mins._www.kepfeltoltes.hu_.png

    VálaszTörlés
  22. olaj...4h...bearish butterfly pattern cel elerve...korrekcio varhato..
    http://kepfeltoltes.hu/140411/_clk4h4_www.kepfeltoltes.hu_.png

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Charlie.
      Ahogy en latom. az abrad bal oldalan levo eso szakaszt betudom szamozni 5hullamnak ez az emelkedo szakasz viszont inkabb korrekcio mintsem impulse,igy en egy nagyobb elmozdulasra szamitok delnek. Vagy egy zz folyt le a ball oldalon es akkor ez csak egy valami fele x hullam ami felment es most jon az y lefele nem tudom. de a lenyeg hogy a stop adott a target meg kerdeses de szerintem lefele van az irany.
      remelem erteheto amirr gondolok. szerintetek?

      Törlés
  23. Kedves Cimballi,
    Mivel kezd izgalmassá válni a piac, ezért lehetne kérni hogy naponta egy-két mondatban kommentáld a mozgásokat? - olyan realtime show szerűen
    Előre is köszönöm !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Cimballi,

      Engem is nagyon érdekelne a véleményed, most hogy az 1840-et áttörte a piac. Ez azt valószínűsíti, hogy az 1740 környékét újra tesztelhetjük?

      Köszönettel
      Zorro

      Törlés
    2. Hello, szerda estétől vagyok és tudok hozzászólni.

      Törlés
  24. Elképzelhető, hogy az elmúlt egy-két hónap háromszög volt sp-ben és 1hónapon belül 2000-2100 közé veszi az útját? csak azért kérdezem, mert ezzel mintha senki sem számolna. Adri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. már nem itt járunk, hanem volt egy másik bejegyzés

      Törlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (17) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)