A kereskedői szakma alaptétele, hogy nem láthatjuk a jövőt, nincsenek bennfentes információink. Mire egy adat eljut hozzánk, addigra majdnem minden piaci résztvevő értesült róla. Gyorsabban sem tudunk dolgozni, mint mások, hiszen technológiai előny az adatfeldolgozásban sincs nálunk - utóbbi egy sötét bugyorban a high-frequency (HFT) kereskedő cégeknél létezik.
A grafikonok alapján kereskedők gyakran esnek abba az illúzióba, hogy az előrejelzésben kell jónak lenniük, vagy a gyorsulniuk kell, pedig a ténylegesen megszerezhető előny az árfolyammozgás lekövetésében van. Az elv, miszerint a trendekhez csatlakozunk, nem pedig megjövendöljük őket, első hallásra kétféle reakció egyikét váltja ki sok tőzsdésben. Vagy egyik fülén be, a másikon ki, mondván már csak azért is kell lenni egy formulának, tökéletes alakzatnak, amivel a jövendőmondás márpedig igenis működni fog. Vagy ezen a Szent Grál hívő fázison már átlép, de csak kérdésekkel, ellentmondásokkal találja szemben magát, mert még elképzelni is nehéz, mit jelent tervezni és cselekedni előrejelzés nélkül.
Aki az utóbbi ágon már kicsit is kalandozott, azok kedvéért szeretném a meglátásaimat elmondani, mivel emlékszem, nekem is milyen nehéz volt "a piacnak ezt és ezt kellene tennie" szemlélettől elszakadni és inkább nyomkövető üzemmódra váltani. Évek kellettek hozzá.
Legelőször is nem a "konkrét akcióval" érdemes kezdeni, hanem gondolkodásban megteremteni a fejünkben azt a környezetet, ami egyáltalán a helyes cselekvést majd lehetővé teszi. Erre vállalkozunk ma - szemlélődünk, filozofálunk együtt. Simán lehet, hogy egy kereskedő módszerében ott van az előny, már rég alig kell valamit hozzátenni, vagy elvenni belőle a logika oldalán, azonban magát kereskedői szakmát nem tudja elhelyezni az univerzumban, felépíteni a munkafolyamatát, de főleg megteremteni a helyes gondolkodásmódot. Például nem esett le, hogy
semmilyen módszerrel sem tarthatja kezében a jövőt.
Én vagyok az, aki itt a blogoldalon gyakran felrajzolok lehetséges útvonalterveket a grafikonra - akkor mégis mit kardoskodom az előrejelzés ellen? Sőt, Elliott hullámelmélete is az árfolyamok előrejelzéséről szól, nem?
Nem. Mert Elliott nem egyetlen lehetséges kimenetelt határoz meg. Amelyik módszer egyetlen lehetséges kimenetelt ad, az eleve nehéz helyzetbe hozza majd a művelőjét.
Építőelemek könyvemben rögtön az első oldalon utalok erre: "a piacok objektív valóságához épp a többféle alternatívában gondolkodás [...] áll közel. [...] A tőzsdén az objektivitás a többfelé gondolkodás képessége."
Másrészt, amikor a blogban "elemzek" és nem kereskedem, akkor lehetséges kimeneteket felvázolok ugyan, de ezeket csak ötleteknek tekintem. Amikor másoknak, vagy magamnak a grafikonon számokkal, betűkkel jelöléseket helyezek el, akkor azt valójában azért teszem, hogy elmondjam az ötletet és egyben vizuálisan megjelenítsem - egy szóval, hogy kommunikálhatóvá tegyem.
A rajzok olyanok, mint az első design látványtervek ipari tervezésben. Minden papírra vetett skicc megépül, legyártásra kerül? Abszolút nem.
De térjünk most már a tárgyra. Az Elliott-i, vagy más típusú ötlet és egy tényleges belépő egymáshoz viszonyított távolságának megragadására van egy kitűnő szavam, ami kifejezi, hogy mennyi
önmérséklettel viseltetem, a kiinduló ötleteimmel kapcsolatban. Ott kezdődik, hogy nem használom az ötlet szót, és semmiképp sem a "lehetőség" a pontos zsargon nálam. Szóba sem jöhet! Egy meglátás kapcsán ugyanis még korai lenne ilyen pozitívan bizakodni. Épp hogy negatívan, távolítóan lefokozom az ötleteimet és csak mint "fikciókra" hivatkozom rájuk.
Kritikus vagyok, ezért a lefikciózás.
Hozzávetőleg 100-120 fikcióval van dolgom egyetlen kereskedési nap. Amikor valami használható, ismerős "cucc" azaz setup kezdemény konkrét karakterjegyekkel együtt kezdi felütni a fejét, akkor elindul a tervezés. Eleinte csak a "Mi van, ha itt ez a szerkezet folytatódna fel, mert 'bázis' alakul kitörés előtt?" "Ja és mi van, ha behal?" szinten járok. Ha elég sok vezérlőelv igazolja valami helyességét
miközben már folyamatban van a hullám (és ugye belépésnek még mindig nem vagyok közelében sem), akkor egy következő lépésben kezdhetem beállítani a megbízásokat. A nyitás, profit záró és stop loss megbízás un. bracket hármas egységét már létrehozom, de még nem éles, a tőzsdére még nem küldöm be, mert további feltételek teljesülésére várok és talán még a megbízható stop helyszín sem állt elő. Nagyjából óránként 4-5, azaz napi 25-30 fikció jut el a setup, vagyis nevezzük úgy "gólhelyzet" státuszba, de ebből
végül csak 9-12 kötés - kapura lövés - lesz. Megtanultam könnyedén elengedni a többit.
Amúgy nem rossz ez a focis hasonlat. Képzeljünk el egy focistát, aki ahányszor hozzá kerül a labda, azonnal kapura küldi, mert ugye a pálya minden pontjáról látható az ellenfél hálója... sőt egy egész csapatot brrr...
Havi szinten 2000-2200 fikció és kb. 150-160 kötés. Azaz az ötlet szintű megfigyelések - amelyek leginkább közel állnak az előrejelzéshez, de egyáltalán nem gondolok így rájuk - kb. 8%-a éli meg a tényleges kötés fázisát. Távol álljon tőlem, hogy a 8%-ot, mint valami követendő "iparági benchmark" mutatót reklámozzam. Simán lehet jó mondjuk a 15-20% is. Egyébként is nehezen mérhető, hogy hány "mi van, ha..." típusú kérdés merül fel egy kereskedőben. Irányadó definíciónak valami olyasmit gondolnék, hogy ha a grafikon egy pontjára ráemeljük a célkeresztet, és fél percnél többet foglalkozunk egy meglátás körbejárásával, vagy bármit rárajzolunk az árfolyamra, akkor az már fikciónak tekinthető.
Tőlem akár a 20% és a 8% kötés a fikcióból arány is rendben lehet, valószínűleg módszer és egyéni stílus függvénye a pontos szám. Azonban sok kereskedő próbálkozhat, akinek 3-4 ötlete akad egy nap és ebből lesz 2-3 kötés, még rosszabb esetben 4. Az pedig arányaiban biztos nem jó. Mert fikciókra kötnek, nem pedig megtörténő, valósággá érő elmozdulásokra. Jegyezzük meg, a jó kereskedő az elengedés mestere.
Minden kereskedőnél hamar eljön az idő, amikor önállóan sikerül meglátni egy valamilyen felismerhető alakzatot. Azonban
egy kezdeti felismerés mindig legyen az értékelési, tervezési folyamat kezdete sok-sok később eldöntendő kérdéssel! Biztos van, aki szerint most nagyon evidens témáról rágom a gittet. Azonban látom, hogy milyen
sokan az alakzatok, vagy indikációk prediktív mivoltában bíznak... Valójában
már a felismerés első pillanatában elköteleződnek. Az ötletre eldől, hogy kötni fognak pusztán egy kontextus elem (árfolyam-alakzat, Elliott-i számozás, mozgóátlag, Fibonacci rács stb.), rosszabb esetben a szomszéd véleménye alapján, csak még egy kis önigazolásra van szükségük. Egyetlen tájékozódási pont megtalálása még nem jelenti, hogy egy elmozdulás megvalósul.
Az előrejelzésért elemzők szemléletre visszavezethető hibák közül talán a legdurvább és piac által legjobban büntetett eset, amikor valaki a kontextusból meghatározott célszintet, vagy horizontális támasz/ellenállást a piac haladási irányával ellentétes irányú belépőre használ. Bizony látok ilyet kereskedőktől...
Pedig a célár csak egy arányosítás alapján létrejött becslés, ami egy elmozdulás nagyságrendjét és nem pontos értékét igyekszik megadni. Egy pontos értékre azért van szükségünk, hogy elkészíthessük a hozam:kockázat számítást, arra az esetre ha a piac "arányossá" fejlődik és így mérlegelhessük, hogy a trade nekünk matematikailag megéri-e. A piacok véletlenszerűen választanak szcenáriót, így véletlen a célár is, azaz ebben az értelemben teljes a káosz.
Bármilyen célár számítás, még ha a piac tickre is teljesítené, a legnagyobb fikció.
Általánosságban mondom, hogy fordulatot soha ne vetítsünk előre. Már csak ezért sem fog menni, mert a trendforduló egy folyamat, nem pedig egy esemény, de erről majd máskor...
Visszatérve a (korai) felismerésnél elköteleződésre, ennek nyilván lehet oka, hogy egy kereskedő nem rendelkezik olyan módszerekkel, amelyekkel nagyobb mennyiségű helyzetet tudna feldolgozni. Nekem nyilván könnyebb elengedni napi 100 felismerésből a 90-et, mint másnak 3-4 helyzetből akárcsak egyet darabot is. Megértem, a mindenre elszánt "végre találtam egyet" örömét, azonban a kereskedés nem így működik, mivel nem az előrejelzésben, nem a jövőben bízunk. Őszi szüret idején is fordítunk valamennyi figyelmet arra, hogy a fáról felénk szép arcát mutató gyümölcs másik oldalát is szemügyre vegyük, hátha teljesen rothadt, mert másképp az egészséges közé pakolva mindent tönkretesz - sőt ugye rájöhetünk, hogy nem is érdemes mászni érte.
A kereskedő nem azt nézi, mi lesz a jövő - ha ezt teszi, azonnal megbukott. Hanem azt nézi ami van. Ami már folyamatban van, ami már tényként előállt, leolvasható. Azaz akkor vesz, ha valahol nemcsak bull elmozdulásra számít, hanem amikor már látja a mozgást. A kereskedő összeveti 1) a jelen mozgásról előállt tényeket és paramétereket 2) a múlt történéseivel és 3) az eggyel magasabb idősík jelenével. Ha érti az összefüggést közöttük, akkor az elemzés eredménye pozitív. Azaz megtalálta, hogy a jelen és a historikus múlt hogyan kapcsolódik, ezért dönteni tud a
saját érdekei szerint. Nem pedig a jövőről alkotott hitét húzza rá a piacra, kiszelektálva a támogató információkat és hátrahagyva saját profit érdekeit. Nincs köze a jövőhöz és nem feltételez semmit, legfeljebb "ha..., akkor..." feltételek definiál.
Persze ezt könnyebb elmondani, mind megvalósítani - nem is a teljes hibátlan kivitelezés a házi feladat. Most csak egy szót ízlelgessünk egy kicsit. Javaslom tekintsük felfedezésünket a grafikonon előrejelzés helyett fikciónak és akkor nem kötelezzük el magunkat idő előtt, mert tudjuk, hogy még bizonyítékokra van szükség, amit a munkafolyamatunk további lépései hivatottak megtalálni és főleg elismerjük, hogy a jövőről semmit sem tudhatunk. Máris könnyebb lesz így kereskedni.
Bejegyzések
