Nálunk a könyvtárban találni néha egy-egy gyöngyszemet, amit már évek óta nem
Így találtam rá a 141 éve született híres spekuláns, Bernard Baruch egyik könyvére. Baruch, aki egyébként Jesse Livermore kortársa és barátja volt, egy helyen néhány pontba tömörítve írja le kereskedési szabályait. Csak az első hármat idézem: "Akkor tőzsdézz, akkor spekulálj, ha ezt választod az életed hivatásának! Az amatőrök mindig tönkremennek." Ennyi.
Rendben, de ez csak egy szabály. Hol a második és a harmadik?
Pontosan ez az! Nála ez volt az első, a második és a harmadik szabály: Legyél profi!
Mitől lehetünk profik? Mitől tudunk kiemelkedni a tengernyi próbálkozó tömegből? Abból a tömegből, amelyik végül csak a megtakarításait darálja le a tőzsdén; ki impulzív, érzelmi alapon meghozott döntéseivel, ki intellektuális képességeire és elemző hátterére hagyatkozva, ki másoktól gyűjtögetve tippeket, ki a fundamentumból túlokoskodva a piacot, ki pedig a hírek minél gyorsabb lekövetésére fókuszálva.
A kitörés a tehetségen múlna? Minden kiemelkedő teljesítménynek, legyen szó sportról, művészetről, programozásról, retorikáról, vagy tőzsdei kereskedésről kiosztják a tehetség, vagy ami még rosszabb, a "született tehetség" már-már misztikus, de mindenképp az el-, és utolérhetetlenségre hajazó címkéjét. Ami amúgy a sikertelen, vagy el sem induló karrierek számára is a leggyakoribb kifogás, a legjobb mentség; "mert más tehetségesebb nálam".
Véletlenül sem állítom, hogy mondjuk, a sportban nincsenek, nem lehetnek bizonyos adottságok, például anatómiai korlátok, vagy előnyök. Tehát mondjuk, a kosárlabdában igenis előny, ha valaki magasabb a mezőnyben, de két közel azonos magasságú játékos között nem a "tehetség" dönt. Vagy nem abban az értelemben, ahogy sokan gondolják.
Egy kezdő tréder indulásának pillanatában nyilván létezhet olyan tényező, amely a karrier és a fejlődése szempontjából pozitívan hat, vagy valaminek a hiánya épp hátrányosan, de ez nem tehetség kérdése. Ez a háttér kérdése, és gondolom, ezen a ponton nincs vita közöttünk.
Ellenben, ha arról van szó, hogy milyen találati aránnyal tudunk kereskedési lehetőségeket beazonosítani és belépést ütemezni egy grafikonon, az már ugye igen? Nézetem szerint az sem, csak hajlamosak vagyunk azt mondani az illetőről "milyen nagyszerű megérzései vannak", a génjeiben hordozza ezen természetfeletti képességét.
Nézetemmel korántsem vagyok egyedül. Malcolm Gladwell a The New Yorker népszerű újságírója - nem tőzsdés - lassan négy éve publikálta Outliers c. könyvét, amelyben számokkal és konkrét kutatási eredményekkel érvel a kimagasló teljesítményre képes emberek közös karriertényezőivel kapcsolatban. Bármilyen szakmában keresték is a siker receptjét, végül úgy tűnt, a háttér, vagy nevezzük így, a "született tehetség", sokkal kevesebbet nyomott a latba, mint a szorgalom és a kitartó erőfeszítés.
A könyvben idézett Ericsson-i kutatások során először zeneakadémiai növendékek, konkrétan hegedűsök játéktudását vetették össze a tanulásba, gyakorlásba fektetett időtartammal. Azok, akik a kiemelkedő szintű besorolást kapták 20 éves korukra 10000 óra gyakorláson voltak túl és még mindig odaadó lelkesedéssel munkálkodtak azon, hogy technikájukat tökéletesítsék.
Rengeteg idő, borzasztó sok. A vizsgálódások azonban még ennél is döbbenetesebb tanulsággal szolgáltak: Ericsson és munkatársai nem találtak egyetlen olyan "őstehetséget" sem, aki az elit társaknál lényegesen kevesebb gyakorlással jutott volna a csúcsra. És most tessék figyelni! Olyan sem volt, aki feleslegesen gürcölt volna végig 10000 órát és ezzel a temérdek gyakorlással nem jutott volna be a klasszisok elit klubjába.
A kutatók bármerre is vizsgálódtak, azt találták, hogy egy komplex feladat elvégzésében a kiemelkedő szakértelemhez, a profizmushoz a bűvös 10000 óra gyakorláson keresztül vezet az út. Ennyi szükséges ahhoz, hogy valaki világklasszis szinten tudjon teljesíteni, legyen szó, zeneszerzőkről, kosarasokról, írókról, hoki játékosokról, műkorcsolyázókról, zongoristákról, sakkozókról, vagy akár profi bűnözőkről. Mindegy mi a szakma, kutatás kutatás után mind ezt a számot hozza ki végeredményként. Úgy tűnik, ennyi időbe telik az agynak, amíg készség szintre érleli mindazt, ami a mesteri teljesítményhez szükséges.
 |
| Választás kérdése. Mesteri szint, vagy örök beleolvadás a tömegbe? |
Visszatérve a piacok világába, ha 10000 óra kell a spekuláns mesterséghez, akkor az megmagyarázza, hogy miért olyan kevés a sikeres tőzsdei kereskedő. Egyszerűen a jelöltek számlája, megtakarítása nem éli túl a 10000 óra gyakorlást, hiszen ebben a szakmában minden hibáért, szó szerint fizetni kell. Ezért az első és legfontosabb egy tőzsdés életében a kockázatkezelés technikai, és mentális oldalának kimunkálása már az egész kezdeti fázisban. A kiváló "védőmunka" jelenti a fő előfeltételét annak, hogy a tréderpalánta a profi szint eléréséig egyáltalán játékban maradhasson. Amíg a védelem nem állt fel, addig próbálkozni sem érdemes.
Becslésem szerint az elméleti ismeretek elsajátítása, a rendszer, a gondolkodásmód kialakítása a 10000-ből mindössze nagyjából 250-400 óra ráfordítást visz el. Még akkor sem többet, ha Elliott hullámaiban látjuk meg a fantáziát. Kétségtelen, nem a hullámok követése a legegyszerűbb módszer, de hallatlan hasznos perspektívát nyújt a piacok világában tájékozódáshoz; igazán megéri az 50-100 extra órát. Az első pár száz óra időtartamban amúgy megtörténik a kezdeti előnyök definiálása is. Előnyt keresünk a trend meghatározásában, a trendforduló valószínűségének becslésében, az időzítésben, a kezdeti kockázat felmérésében, a szignál kiválasztásában, a piaci helyzethez leginkább illeszkedő követő stop mechanika szelektálásában.
A fennmaradó cca. 9500 óra az előny éles helyzetben való felismeréséről, annak mind gyorsabb és kifinomultabb kiaknázásáról, a személyes hatékonyságunk fejlesztéséről szól. A valódi intuitív képesség megszerzéséről, ami - ismétlem magam - nem örökölt tehetség kérdése. Richard Dennis, a '70-es, '80-as évek egyik legnagyobb tréder legendájának szavai jutnak eszembe: "Nem ébredhetsz egyszer csak reggel az elhatározással ágyban: Azt akarom, hogy márpedig mától intuitív meglátásaim legyenek egy adott piaccal kapcsolatban". Miként van az agyunk e tekintetben bedrótozva? Miből áll az igazi tudás és következtetés? Egyetlen szó volt a válasza: "Tapasztalatból". Magam gyorsan hozzá is teszem, gyakorlással megszerzett tapasztalat nélkül a "megérzés" nem több mint reményteljes képzelgés, kevés köze van a jófajta, az igazi, tapasztalatból eredő intuícióhoz.
Erre kell hát a 10000 óra. Filozófiai túránk végén felteszem a kérdést, mikor vághatunk neki? A Kerülj Előnybe Elliott hullámaival 2012-es kiadásában többször téma lesz, hogy milyen és reálisan mekkora előnyök megszerzésére törekedjünk. Mit azonosítsunk, gyakoroljunk, mérjünk és értékeljünk mint fejlesztendő területet? Miként edzhetjük magunkat a teljesítményünk fokozása érdekében? Miközben beleássuk magunkat Elliott hullámai és az RSI indikátor változatos felhasználási lehetőségeibe, addig "mellesleg" némi egyéni tanulást és közvetlen utómunkát is bekalkulálva, már rögtön közel 50 minőségi órán lesznek túl a résztvevők a mesteri szint felé vezető úton. Ráadásul útmutatást kapnak a rákövetkező több ezer egyéni munkaóra hatékony kialakítására, ami felválthatja végre a meddő monitorbámulást.
Mert hiszem, egy tréningprogram akkor, és csakis akkor szolgálja maradéktalanul a résztvevők érdekét, ha elősegíti egyfajta önfejlesztési készség és igény kialakítását.
Így az blog negyedik évfolyamához közeledve itt az idő megújítani az oldal mottóját. Ezért a bejegyzés elején szereplő idézet Baruch-tól mától nyugdíjazza az indulás óta ott szereplő sorokat.
Bejegyzések
