AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. augusztus 24., kedd

Ha elszáll a remény

Bessz piacon a magas - esetünkben a 2009 márciusától induló elsődleges - szintű második hullám jellemző társadalmi kísérőjelensége, személyiségjegye a reménykedés. Mielőtt kifulladna, egészen extrém (be)vállalásokat hoz ki az emberekből. Az újonnan érkezőkből azért, mert azt gondolják vége volt az medve piacának, tehát simán, kockázat nélkül kereshetnek a következő években 50-100-200 százalékokat, az esés veszteseitől pedig azért, mert úgy érzik, egy kicsit nagyobb tőkeáttétellel végre visszahozhatják az előzőleg elbukott vagyont. Hol látszik a "bevállalás"? Nos, a piac messze-messze volt a 2007-es csúcstól, amikor idén áprilisban a zsinórban emelkedő napok száma rekordot döntött és több mint tíz éve nem látott optimista maximumot ért el az opciós piac put/call hányadosa. Tipikus bearish divergencia.

Arról, hogy a remény miként volt meghatározó karaktere a 13-14 hónapon át tartó felfelé korrekciónak, arról a „Che és a második hullám” című bejegyzésemben, januárban írtam.

Természetesen a tőzsdén a reménykedők vágyálma nem válhat valóra, épp ellenkezőleg, csúfos véget ér, amikor bekövetkezik a felismerés pillanata. Az a pont, amikor a trend több szintjén érünk a lefelé tartó harmadik hullámba és a többség belátja, a piacokon nincs helye az optimizmusnak, a válság még nem ért véget. Miért „csak” most látják be? Prechter azt mondja, a csorda valójában nem lát be semmit, hanem a korábbi reménykedéssel szemben a félelem lesz úrrá rajta, miközben elfogy a vásárlóereje, nem marad több mozgósítható tartaléka.

Jut eszembe, rendszeresen elautózom egy közlekedési tábla mellett, ami mindig megmosolyogtat, lévén hamarosan, talán már holnapra (keddre) vonatkozó aktuális tőzsdei üzenetet hordoz. Hope = remény, next exit = következő kijárat. Vagyis a remény innen kitér az uralkodó trend, azaz az esés útjából.

Fotó: MyElliott.blogspot.com

Prechter már-már gúnyolódó megjegyzését és az én viccemet félretéve, mi lehet még az ok, amiért ilyen nehezen esik le a tantusz? Hosszú listában bonthatnánk alá és elemezhetnénk a kérdést. Talán az egyik legnagyobb hiba, hogy a többség a fundamentumokat nézi, a kézzelfogható (ámde manipulálható :() támpontokat keresi, és nem látja be, hogy az előrejelzéshez szükséges információ, objektíven ott van a grafikonokon. Ráadásul jóval előbb, mint ahogy a gazdasági mutatószámok az újabb fordulatot sejteni engednék.
Ha már a fenti képpel kimentünk az utakra, akkor a klasszikus közlekedési hasonlatot idézem; a piac egészére vonatkozó következtetéseket fundamentumok alapján tenni olyan, mint autót a sztrádán csak a visszapillantó tükörből vezetni. Nem tesz jót az egészségnek.

Bár mondok én valamit! A gazdasági mutatószámok nem javultak soha úgy, hogy abból bárkinek vérmes reményeket lett volna oka táplálni. Csak a magyarázók és az ügyes statisztikusok meg a média zsonglőrjei szájából hallatszott a kiabálás, „vegyétek, vigyétek, itt a soha vissza nem térő alkalom”. Ha valaki jobban figyel és a megfelelő kontextusba helyezte a számokat, annak azért a fundamentumok is megsúgják, valami nincs rendben.

Forrás: The Wall Street Journal Recovery Loses Momentum

Idézem a Wall Street Journal július 31-i címlapját, ahol az alábbi grafikon szerintem nagyszerű perspektívát mutat az utóbbi időszak GDP növekedéséről és a munkahelyek számának alakulásáról azzal, hogy összehasonlítja az emelkedés lendületét/szögét három korábbi bear piaci fordulópont hasonló adataival. A másik három felpattanás alkalmával sokkal hamarabb és meredekebb szögben voltak képesek a gazdasági mutatók elrugaszkodni a mélypontról, mint ahogy azt az aktuális recessziós időszakban teszik/tették (current = jelenlegi). A cikk az ábra címével el is jut addig, hogy "Mélyebb recesszió, lassabb talpraállás", de továbbra is recesszió és talpraállás szavakat használja, miközben Elliott Óriás Szuperciklusát figyelembe véve itt rendre depresszió és felfelé korrekció lenne a két helyes kifejezés. Vagy legalábbis felmerülhetnének, mint lehetséges magyarázat a hasztalan kormányzati erőfeszítéseket látva. Sebaj, majd fognak. Odaát. Túl a felismerés pontján (point of recognition).

Erősen aktuális lenne már egy SPX számozást leközölnöm, de éppen beújítottam a lakhelyemet, ami az elmúlt napokban teljesen lekötötte minden erőmet. Remélem, holnap este már nemcsak a backup gépemmel kereskedem és tudok végre rajzolni is. Ha 1056 alá találna esni a piac a holnapi nyitóban, akkor az a iii/(iii)/[i]/3/(1)/[3]-as jelzésű krach indulását jelenti. Azok, akik még újak Elliott dolgában a sok hármast vegyék észre a számsorban.

36 megjegyzés:

  1. Szia Cimballi!

    Európa már el kezdte húzni a talpalávalót, úgy tűnik jókora réssel fog nyitni Amerika.
    Számításaim szerint a célár a DJIA-nál 9700 körül van. Te még többre számítasz?

    Kösz
    Péter

    VálaszTörlés
  2. Érdekelne az alternatív számozás is, ha az SPX nem menne 1056 alá, bár lehet már estig nem lesz aktuális.

    Köszi
    KisL

    VálaszTörlés
  3. Ha a fent leírtak igazak, ma

    1) kijön egy jó adat a használtlakás értékesítésre és a piac nagyon nem kezd el felfelé menni, vagy
    2) ...és ez a valószínűbb: kijön egy gyenge adat, ami nagyon megmozgatja a piacot lefelé

    Ha a fentiek igazak, akkor "Ráadásul jóval előbb, mint ahogy a gazdasági mutatószámok az újabb fordulatot sejteni engednék." ma nagyon rossz adatot látunk majd...


    Béla

    VálaszTörlés
  4. Cimballi!
    A Dow és SP esetében engem is érdekelne milyen célára lehet a Minor 3-as hullámnak.
    Eddig elég szkeptikus voltam az Elliott elemzéssel kapcsolatban, talán kicsit bonyolult is ( nekem ) a használata, de most úgy érzem meggyőzött! :)

    Üdv: K. Csaba

    VálaszTörlés
  5. Ez jó beírás volt, képeket felhasználnám, remélem nem jogdíjasak :)))

    VálaszTörlés
  6. Péter, Csaba, attól függ, milyen távra kérdezitek a célárat. Ez most csak egy "mini" krach lehet, ami nagyon gyorsan (1-2 nap alatt) a június végi minimumok alá kevéssel kell hogy vigye a piacokat, ahonnan lesz még egy viszonylag rövid felfelé próbálkozás. Ezzel lesz vége a Minor 3-ason belül a Minute [i]-nek. Az egész Minor hármas már komolyabb, ügy, mivel jóval 9.000 és SPX 950 alá kell mennie ahhoz, hogy egy normális méretű Minor 4-es elférjen anélkül, hogy belelógna az egyes hullámba. Ezek minimum követelmények, de szerintem ennél sokkal közelebb fog kerülni a 2009 márciusi mélyponthoz, amit majd az Intermediate (3)-as hivatott letörni/átugrani.

    Adandó alkalommal pontosítok, ez most ilyen "elvi" válasz volt.

    VálaszTörlés
  7. Szia Cimbi,

    non jó a cikk, és h teljesen uptodate-ek legyünk a mai adat is kiválóan tükrözi h fiskális expanzió és mutyizás nélkül bizony nem megy a szekér.
    Mély a recesszió. Amíg pedig ilyen pocsék a munkanélküliségi ráta is addig nem lesz fogyasztás ezáltal a cégeknek árbevétel. Marad a raktározás leáll a termelést stb........
    Kitér a hope és marad a fear :-)

    timmy

    VálaszTörlés
  8. Béla, azóta láttuk az adatot, így az már nem kérdés. Íme az újabb példa arra, hogy a kormányok mennyire nem tudják befolyásolni a trendeket. Átmenetileg eltéríthetik, de megfordítani nem tudják, hacsak nem épp a mélyponton avatkoznak be. Az amerikai támogatási rendszer a trend derekán jött ki, el is bukott.

    Vissza a tőzsdére, most volt egy rossz hírünk, erre a piac esett, túl sok érzelmet hozott elő az esemény, ezért a du. 4 óra óta tartó felpattanás (korrekció).

    VálaszTörlés
  9. Biztos jó a számozás,hogy minden 3-as hullámban áll?Nekem nagyon gyanús a piac,mert nem az a pánik mozgás van.Vagy legalábbis aki pánikolt az az a shortos akik ma beleadtak a törésre.
    Persze nap végéig még van idő,de valahogy én egy erőteljes szinte korrekció nélküli eladást vártam mára.

    insider

    VálaszTörlés
  10. Insider, igazad van, nem elég erős az esés, miközben az emelkedés szerkezete korrektív. Meg kell gondolnunk néhány lehetőséget. Az egyik, hogy az adat utáni esés csak a harmadik első alhulláma volt, vagy még mindig az (i)-es tapossuk és azon belül a megnyúlt ötödikben vagyunk.

    Közben a háttében vitatkozunk ezen pár kollégával, ők nem értenek egyet a fenti két ötletemmel, hanem szimplán a harmadikon belül a negyediknek tartják a pillanatnyi emelkedést és azt várják, a harmadikat az ötödik alhullám majd megfelelő hosszúságúra nyújtja.

    Mindegy is. Az a lényeg, hogy ez így sehogy sincs kész.

    VálaszTörlés
  11. Néhány héttel ezelőtt valaki azt jósolta, hogy a nagy bum szeptember első hetében várható, sajnos nem emlékszem a nevére. Az biztos cikluselméletekkel foglalkozott és nem Elliottal.
    Na mindegy, mivel ma sem jött el, lassan becsúszunk az első hétbe...

    VálaszTörlés
  12. Té, még nincs vége a napnak. május 6-án, magyar idő szerin este hatkor a piac például dettó ugyanígy nézett ki. Ezt tényleg csak "példának" említem meg.

    VálaszTörlés
  13. Ez az értelmetlenség, ami a napi minimum óta van csak valami háromszög lehet. Legyünk nyitottak mindkét irányba, mert nem lehet tutira megmondani, hol járunk az alakzatban.

    VálaszTörlés
  14. Kissherceg, használd nyugodtan, legfeljebb a 'fair use' jegyében tedd ki mellé, hogy "fotó: MyElliott.blogspot.com"
    Kíváncsi vagyok a te kommentedre.

    VálaszTörlés
  15. Facebookra töltöttem fel by Cimballit írtam oda.

    Én idáig nyaraltam, de stoppokat rosszul állítottam be itthon, így a szépséges jőliusi nyerő jó részét elolvasztottam, jelenleg bux shortban vagyok és ha rá nézel a bux hati vagy bux chartra elég hullámos :)

    VálaszTörlés
  16. szerintem ez a depresszió, tőzsdei reménykedők dolog elég nehezen értelmezhető.
    a "main street" várakozásai folyamatosan a wall street mögött kullogtak az elmúlt 1 évben . a "zemberek" sokkal pesszimistábbnak látták jövőt az elemzőknél . éves viszonylatban nézve csak a belföldi részvény alapokból ( hedge fundok nélkül ) közel 50 milliárd dollár áramlott ki és valszeg ment be kötvényekbe és pénzpiaci alapokba . én úgy gondolom emiatt , hogy örült optimizmus nem volt a piacokon . a HFT-k szépen eljátszottak március-áprilisban de maga a piac már régen csak döglődik .

    asx spi 200sep fut long ( ósztrál piac )4315
    és kötvény short TBT 2011jan call 30 igénybevételével . nem 1-2 napra tervezve ...

    SP500fut még nem kóser. 1042nél vártam egy longra rövid stoppal ( inv hs-re apellálva naposon ) de nem jött le addig . alatta elég morcos lesz a hangulat . támasz 1025 és 1016 .

    érdemes megcsekkolni az ingatlan(IYR) és a hómbilderek (XHB) chartját . a szarabbnál xarabb adatok után sem tud letérdepelni az IYR. az XHB ha hetesen nézem akkor egy közel 1 éves trading range alján van megint . elvileg hetesen még nincs szignifikáns lower low ...

    maui

    VálaszTörlés
  17. ez szép volt maui, mintha varázsütésre azt történt volna amit leírtál, csak kicsi fázis késéssel!

    VálaszTörlés
  18. egy kis update :

    asx long az éjszakai rallynak köszöngetően break even-ben kistoppolva . :)

    kötvény shortok tovább növelve .
    sp fut vétel 1042nél
    eurusd buy volt az éjszakai leütésnél 2625nél . mivel óráson néztem és nem érte el a kezdeti céláramat 2750-2780 ezért break even-be maradt a stop . ezt nagyon elszúrtam mert így utólag már egyértelmű ( mint mindig :) ) , hogy amikor 2727ről 2700alá ment és ellenállás lett belőle rögtön zárni kellett volna . ezek a power spike-ok rendszeresen beszívatnak .

    maui

    VálaszTörlés
  19. Szia Maui, tegnap írtam, hogy a zavaros oldalazgatása ellenére sem volt sehogysem komplett, kész, egész Elliott szempontból az alakzat.

    Itt volt a nyitóban végül a hiányzó hullám, ami már valami értelmet és újra impulse szerkezetet ad a 23-áról induló aktuális eső szaksznak. A 1042-d is teljesül, szóval jó volt az előrejelzésed ezen része. Más kérdés viszont, hogy a számozásom szerint ez egy busted H&S lesz.

    A kötvény short még talán korai (mert szvsz lehet benne egy utolsó, kimerülő vételi pánik), de nagyon el tudom képzelni, hogy 2011 január az kifizetődő lesz.

    VálaszTörlés
  20. közben lenne egy requestem a bloggazdi részére :

    kíváncsi lennék egy ew elemzésre az ezüsttel kapcsolatban .

    ezt tegnap írtam egy másik helyre :
    " maui73

    válasz erre ma, 00:03 #27751
    a jen párok nagyon "short csapda" hangulatúak számomra . nem lennék meglepve ha ez egy fals letörés lenne . ezüst és a kötvények mellett a jenben látok óriási potenciált kereskedési szempontból a következő időszakban ..
    előzmény: 'kard' üzenete (#27748)"


    ez a múlti hónapos 3szög és a benne lévő 5%os trading range óriási erőt ad neki ...bármelyik irányban . a mai nappal megvolt az első felfelé kitörési kísérlet . ...

    maui

    VálaszTörlés
  21. Ezüst, Maui? Azt én is nézem. Május 13. egy logikus csúcs lenne öt hullámban felfelé, de az ereszkedésnek annyira háromszög kinézete van, ami kérdéseket vet fel. A háromszög az utolsó lökés előtt áll, tehát akkor még nincs vége felfelé? Ráadásul tudjuk, hogy commodity, ahol legtöbbször nem a harmadik, hanem az utolsó hullám a leghosszabb.

    Na de, ha ez nem háromszögnek, hanem 1-2, 1-2-nek számozom, akkor meg ez a mai egy fals próbálkozás és lefelé jön nagy elmozdulás.

    Szóval más módszerrel (szempontból) elemeztünk veled, de ugyanarra jutottunk: giga elmozdulás jön benne, "csak" az irányát kell eltalálni.
    :))

    VálaszTörlés
  22. egyelőre nem igazán impulzíva történet kint, de Prechterék 87es összehasonlítását felidézve az idő "nekünk" dolgozik. Az a beszakadás érdekes, de inkább rémisztő emlék, de a flash crash után már nyitott vagyok mindenre...

    Amíg 1040 kitart addig kedvem ború.

    VálaszTörlés
  23. Sikerült a lakást megjavítani? :-)

    Szívesen néznénk egy számozott grafikont. Most akkor megint egy impulse utáni korrekcióban vagyunk?
    Én már lassan impulse után is impulse-ot látok:-)

    Szép napot
    Géza

    VálaszTörlés
  24. érdekes EWI cikk

    http://www.elliottwave.com/freeupdates/archives/2010/08/24/-A-Big-Bet-on-the-Upside---Destined-for-Doom.aspx

    VálaszTörlés
  25. Sziasztok!

    Hé fiúk, nem a másik irányba kellene mennie a piacnak? Komolyabb korrekció előtt vagyunk?
    Én is örömmel látnék egy friss számozást.


    béla

    VálaszTörlés
  26. Üdv Cimballi

    Most mi történ az S&P északnak fordult ez mennyire tekinthető fordulatnak vagy csak egy kisebb korrekció.Itt az 1050 magasságában nagyon sok a támasz elképzelhető hogy ez megfordította az indexet. Most aztán mi lesz?????

    Üdv TWER

    VálaszTörlés
  27. Én már kezdem elveszteni a reményt és úrrá lesz rajtam a félelem, ha továbbra is északnak megy...
    Vagy csak egy utolsó emelkedés a nagy esés előtt,

    VálaszTörlés
  28. Egy kis emelkedés és tele a gatya...?! Nem kéne túl nagy tőkeáttétet használni. Vagy azt hittétek, hogy pikk-pakk korrekció nélkül fog több száz pontot esni az SPX?! Türelem!

    G.

    VálaszTörlés
  29. Most a bear piac határa a hétfői maximumnál, azaz SPX 1.082-nél van. Az esés akkor lenne korrektív, ha a piac újabb mélypont nélkül venné ki azt az intraday maximumot, mivel akkor hármas szerkezetűvé tenné az esést egész augusztus 17-től.

    Én nem félek, mert ez most csak egy lefelé tisztán impulzív mozgás felfelé tartó korrekciója (egyelőre).
    Azt számolom ez vagy egy negyedik hullám oldalazása, vagy a harmadik készül megnyúlni Minuette szinten (azaz a (iii)-as).

    VálaszTörlés
  30. Szolgálati közlemény: valakitől névtelenül, mindenféle nick, vagy név nélkül kaptam tréning részvételi díjat. Kérem, legyen olyan kedves, hogy küld nekem egy e-mailt, hogy beazonosíthassam kihez tartozik.

    VálaszTörlés
  31. ööööö szerintem nagyon sokan szeretnék tudni, hogy miképpen lehet manapság olyan anonim bankszámlához jutni , hogy név nélkül lehessen utalgatni szerte szét a világban :)))))

    cimballi vigyázz , nehogy dzsek báúer és a CTU rád szálljon :)))

    várom miszter ismeretlen leírását a bankszámlával kapcsolatban .

    üdvözlettel : apeh , irs, ctu , fbi, cia...maui

    VálaszTörlés
  32. Maui, csak semmi pánik, azt hiszem, már megvan a tulajdonos.

    VálaszTörlés
  33. Géza, srácok, még egy nap számozás nélkül, legalább holnap kiszór egy, esetleg két alternatívát a piac. Nyugalom, mindegyik bearish, csak az a kérdés, mi nyúlt / nyúlik meg. Tudjuk, ezt néha még utólag sem tudjuk megállapítani, hanem egyszerűen öt helyett, kilencig számozunk.

    Pedig ma már nagyon szerettem volna mutatni valamit, mert érdekes és szép, ami alternatívák előálltak.

    VálaszTörlés
  34. Na most már minuszos lesz a shortom azt a kis nyereséget realizálni kellett volna. Vagy fordulat lesz délnek?? Mikor???

    Üdv valaki mondja meg mi van itt, mondtam én erős bázis az S&P-nek az 1050 többször megerősített támasz.

    Tisztelettel Ker

    VálaszTörlés
  35. Üdv. Cimballi

    Nekem nagyon úgy tűnik, hogy aug 18-tól indulva látunk egy Elliot ciklust, melynek ma teljesülhetett a 4. hulláma 1061 felett és fordulhatot át ötödikbe.(a hullám szintjét én nem tudom megmondani, talán minuette).
    Te hogyan látod ezt?
    (talán holnap egy bizalmi index és GDP adat még lökést is adhat neki)

    ad

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)