AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2012. augusztus 24., péntek

Fordítva a lovon

Day trader realitás egy élő határidős kereskedési szituációban

Gyakran forog nálam a kamera, mert a kereskedői hatékonyság fejlesztéséhez hallatlan tanulsággal szolgál a szituációk visszanézése. Választottam egyet a közelmúlt ilyen éles kereskedési helyzetei közül, amely alatt minél többet igyekeztem kommentálni, minél többet elmondani abból, ami a gondolataimban felmerült. A választásom azért esett épp erre a június 7-i Nasdaq kötés-sorozatra, mert szándékom szerint reális képet tudok vele mutatni a kereskedői szakmáról. Reális, mert mutatja a kivárás jelentőségét, és mert 6 olyan döntést találtam benne, ami így utólag okoskodva elmaradt az optimumtól. Csiszolni mindig van mit, mindig lehet jobban (ki)olvasni a grafikont, de épp ettől szép ez a hivatás. Mindig van hová fejlődni. Először még csak utólag vesszük észre a hibákat, de azután valósidejű helyzetekben is képesek vagyunk meglátni és alkalmazni, amit magunkról tanultunk. Tanuljunk ezért türelmet, fegyelmet, nyitottságot, a változtatás képességét és összpontosítást. Tanuljunk meg hinni a módszerünkben és bízni a piac visszacsatoló szavában. Tanuljunk meg a felőrlő elbizonytalanodás helyett lényeglátással utat találni az ellenmondások között.

Ha azt mondom az "Építőelemekben", hogy "kezdeti véleményünk sokszor, akár az esetek több mint felében nem állja meg a helyét", akkor azzal egyrészt utalok a szcenáriók rangsorolásának nehézségeire, másrészt arra, hogy még ha helyesen is rangsoroltunk, a piacnak nem kötelező éppen most a valószínűbb utat választania. Ha pedig ennyire sokszor nem a mi választásunk szerinti forgatókönyv valósul meg, akkor íme, legyek ebben is reális, mutassak olyan helyzetet, ahol fordítva sikerült megülni a lovat! Ennyi poént előre lelőttem a most következő 2,5 óra éles kereskedést feldolgozó 3x12 perc videó előtt. Akkor júniusban előre számításba vettem a felfelé és a lefelé folytatás lehetőségét is, de végül nem jött be a döntésem az irányt illetően - amit én ott-és-akkor nyilván jó ideig nem érzékeltem. Azonban nézzük, mi történik, ha nem csak úgy ötleteket kereskedünk, hanem igyekszünk objektív vezérlőelvek mentén időzíteni és finomítani a belépésünket az ötletünk irányába!


Érdemes teljes képernyős megjelenítésre és a Youtube HD, vagy 480p felbontására váltani.

Amikor úgy kezdem a videóbejegyzést, hogy az órás a fenntartható bull RSI szintekről korrigál, majd úgy folytatom, hogy a 3-perces épp csak visszatért a stabilan bear tartományból, akkor ez talán ellentmondásnak tűnhet. Szokjunk hozzá, hogy a kereskedési lehetőségeket valójában egymásnak ellentmondó információk rendszerzésével és súlyozásával kapjuk.



A belépést végül egy túlfeszített rövid távú eladói konszenzus szituációhoz kötöttem, amivel a (legkisebb) szignál idősíkon erősen aljat vadásztam, mert az órás bull állása ezt lehetővé tette a számomra. Semmiképp sem ajánlom az aljvadászatot "házilag" megpróbálni a nagyobb idősík támogatás és a hasonló belépőkben szerzett tapasztalat nélkül. Bear trendben egy ilyen húzás katasztrofális lehet.



Azok számára, akik ismerik a módszeremet egy tudást integráló, alkalmazást bemutató megtapasztalás lehet a videó megtekintése. A tőzsdével nemrég óta ismerkedők nyugalmát talán megzavarhatja, hogy nem feltétlen kezdő szintre szánt magyarázatokat, következtetéseket tartalmaz. Nem szabad ezektől elriadni, egyelőre az is szép, ha sikerül egy életszerűbb képet, vagy egy-egy általános elvet befogadni az igencsak pörgősre sikerült anyagból.

A könnyebb áttekintés és a viszonyítás érdekében íme a videóban feldolgozott időszak ábrája az utólag láthatóan [B] hullámmal és annak befoglaló környezetével:


Egyébként a film aktualitását az elmúlt három nap fejleményei adják, mert a keddi, szerdai és csütörtöki kereskedés együtt igencsak analógiája a június 7-i napnak, ám épp a trend eggyel nagyobb szintjén. A keddi esés után az a kérdés foglalkoztatott, hogy az a nap a teljes korrekció, vagy annak csupán az A hulláma. Ma már tudjuk a választ.

Közben aki nem látta volna, csütörtökön publikált Brikka EURUSD és arany értekezést 8 ábrával. Érdemes érte lejjebb lapozni!

37 megjegyzés:

  1. Ez már nagyon kellett.
    Még több ilyet a jövőben, ha lesz rá lehetőség!
    Lehet csak én tartok abban a fejlődési fázisomban amikor roppant mód segít belelátnom egy daytrader gondolatmenetébe menet közben, de annyi hiányosságomra vet fényt csak ez a 36 perc, hogy rögtön folytatnám még vagy 360 percig...

    Kösz a betekintésért.

    VálaszTörlés
  2. Igencsak későn kerültél ágyba miatta :), de örömmel hallom, hogy érdekesnek találtad. Ráadásul szándékolt szempontból, ugyanis tényleg a szemléletmódot szeretném láttatni vele. Az állandó egyensúlyozást, mert day trade-ben úgy kell feszesen fogni a pórázt, hogy azért közben ne mikro-menedzseljük el a trade-et.
    Jó épülést belőle!

    VálaszTörlés
  3. Ránk jött a csordaszellem és egyszerre publikáltunk Brikkával, ezért aki friss grafikonokat szeretne az USD-ről, vagy az aranyról, az el ne mulassza az ő rovatát itt a blogban!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó

    Vissza térve a jelenlegi helyzetre szinte ki vétel nélkül minden ki vár még egy fel fele kört valamivel a korábbi csúcsok fölé ezért szvsz. nem így lesz vagy benn volt a csúcs vagy pedig jan. az emelkedés meg sem áll.

    lupi

    VálaszTörlés
  5. "Igencsak későn kerültél ágyba miatta :)"
    CEST+6 ahol én most vagyok.

    Ez ami az agyamba égett a fordulóval kapcsolatban kb. már egy hete:
    http://www.etf-corner.com/markets/2012/08/spyeurusd-the-euro-relationship-.html
    Nem ezen a helyen láttam eredetileg, de ez is jól mutatja a lényegét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor legalább ugyanazon a kőzetlemezen élünk.

      Törlés
    2. Eddigi információim alapján csak szomszédoson.
      (nem fodrozom:Hong Kong)

      Törlés
    3. Ennyi eszem legyen! Hát, -6-nak és keleti partnak olvastam a hozzászólásod, pedig egyértelműen +6-ot írtál. Természetesen jól mondod én -9, de a várost majdnem ugyanúgy hívják: Hongcouver.

      Törlés
    4. Hongcouver :-)
      Kicsit beparáztak '97-ben a népek.

      Törlés
    5. Nem hallottad még? :) Ide jött át a fél város.
      C

      Törlés
  6. Szia BTM,

    tök jó ez a kép, mert mutat 3 pontot, ami tényleg szinte hajszálnyira megegyezik sp esésével...
    de ha megnézed egy másik szemszögből akkor látod h 5 éves távlatban rohadtul nem jön ki..
    http://kepfeltoltes.hu/view/120824/xy_www.kepfeltoltes.hu_.gif
    2008/9/10 es csúcsokat összekötve láthatod a kis fekete sp500 vonalakon /tudom béna a rajz :-) /h mennyit késett az egész. pont annyit h akár tőkeáttét nélkül is rendeset bukjunk, ellenben 2008-10 ig non szépen korrelált a két instrumentum, míg 2011közepétől esik az euró és emelkedik sp.
    tehát 5 év alatt sem az esés/emelkedés sem a csúcsok eleste nem volt szignifikáns...nem lehet ebben a sportban szvsz szignifikáns korrelációt találni..
    ez nem kötekedés csak vélemény :-)
    timmy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "ez nem kötekedés csak vélemény"

      Nem vettem annak. Csak egy érdekesség ami elémkerült és meg akatam mutatni. Mivel az SP500 dollárban denominált, így mindig lesz korreláció köztük. Hol ilyen, hol olyan.

      Törlés
  7. és ez természetesen nem azt jelenti h a 4 pont nem fog összejönni /mert simán lehet/ de jelentheti azt, h mondjuk fél év múlva már nem jön össze..
    t

    VálaszTörlés
  8. Korábbi hozzászólásaimban jeleztem, hogy szerintem a 21-i maximumról induló USA index esés korrekció - amíg nincs rá más bizonyíték. Még mindig nincs, de ha valaki a bear lehetőséget preferálja, akkor legalább ne tartsa 1-2-1-2 sorozatnak, hanem azt gondolja meg, hogy a piac létrehozott egy 1-es hullámot délnek, majd egy közel 100%-s retrace flat korrekciót hozott, aminek mostanára készen kell lennie. Magam egyelőre nem támogatom ezt a kevésbé agresszív sima 1-2 változatot sem.

    VálaszTörlés
  9. Tanításod nagyon gáz ,Nyilasi miért nem tanít ??
    Vakmajom sem tanít?Nem is értem miért??J.L miért nem tanított?
    Tőlük érdemes lenne....sok kezdő lesi a beszállókat a blogokon hátha elkapnak egy .két pippet
    borzalmas

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez olyan mintha egy Boltnak vagy bármelyik sprinternek azt mondanád, hogy miért nem hosszútáv futó...

      Amúgy pl: Dick Diamond is tanít, pedig már egy pár évtizede kereskedésből él...

      Törlés
    2. most nézem a Nyilasi Hedge Fund portfolio eredményét Nem tudom mióta megy, a szép eredmény ellenére kezet viszont foghat Prechterrel az SP500-al kapcsolatban...1081-nél nyitott shortot, 300 pont bukóban zárta...hova várhatta az indexet, ha ilyen nagy kockázatot vállalt?

      Törlés
  10. Kovács úr, úgy tűnik nem látta a videót. Akkor ugyanis fel sem merülnének épp ezek az álkérdések.

    VálaszTörlés
  11. kovacs
    Miért zavar az bárkit is, hogy valaki egy blogban kirakja a saját kereskedéséről, gondolatairól a felvételeit? Szíve joga. Ezért kár beszólni. Előtte azzal macerálta egy névtelen, hogy csak elemez, de tutira nem is kereskedik valós számlával. Van sapka, nincs sapka?

    Akkor már jobban lehetne támadni az affiliate dolgokra (EWI, Zaner, stb.), de még azt se igazán, mert az sem kötelező. Gondolom a tanfolyama sem.

    "Napon belül senki sem olyan intelligens ,hogy hosszútávon ne nyírja ki magát."
    Ez egy sületlenség. Pont ez a felüdítő a fenti videókban (fogadnék, hogy meg sem nézted), hogy végig BALANSZÍROZ long és short között, bár favorizál egy irányt, de amint "fishy" a szitu, egyből dobja is ki az ablakon és nem erőlködik tovább. Profitokat realizálta, kockázatot dinamikusan csökkentette. Ennyi. Ha erre többször képes, mint kevesebbszer, nyerő lesz.

    brikka
    A Nyilasi Hedge Fund 2005-től megy (oda van írva egyébként). Itt láthatod is a pozíciókat, havi lebontásban. Határidősön tolja.
    http://www.tozsdeforum.hu/topic_302084

    Az SP500 pozíciót még görgeti, nincs lezárva. Ezen lehet vitatkozni, hogy érdemes-e vagy nem. Neki ezek szerint IGEN. Biztos vagyok benne, hogy hozzá fog még rakni, ha meglesz a fordulat végre.

    Prechter annyiból szimpatikusabban csinálta, hogy mindig mondott stopszintet is minden Interim Report-os felhívása mellé és hangsúlyozta, hogy csak a spekulatív traderek, blablabla...
    A stop-ot egyből a pozíció mögé húzta, ahogy lehetett. Szóval túl nagy kárt nem okozott. És becsületére váljon, hogy sosem zárta ki a tévedés lehetőségét. Teljesen korrekt.
    Az egy más kérdés, hogy ez is remekül bizonyította, hogy "szent grál" metódus nem létezik és (sajnos) a legtöbb helyzet kétesélyes. Ami igazán gáz, hogy akkor ez ugyanígy igaz kell legyen a legnagyobb idősíkokra is, ami azért még felvet egynéhány további kérdést...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom, BTM, elakadt a megjegyzésed a Google-ben, a hibát elhárítottam.

      Néhány örökzöld téma jut még eszembe az eredeti hozzászóló kapcsán. Pl. az, hogy óriási nehézség volt karrierem beindulása előtt belátnom, amit Richard Dennis mondott: "számokat trédelünk". Aztán mégis a magam verziója majdnem ugyanaz lett, hogy nevezetesen számokat és hullámokat. Vagyis értékes szakaszokra (egy-egy hullámra) jövök és nekem az elég. Nem akarok egy több héten át tartó trendet végigkísérni. A módszerem képes lenne rá, de én jobban viselem a gyors döntések sorozatát, mint azt, hogy órákon, netán napokon át kelljen ugyanarról gondolkodnom. Akkor elunnám, duplagondolnám magam, hibáznék, de legalább nem bírnék aludni. Ja, és nem is lenne mögöttem annyi kiértékelt szituáció, amiből látom, amit látok.

      A számokat trédelünk másik fontos aspektusa, hogy akkor ezek szerint NEM a híreket. Ma már addig jutottam, hogy messze elkerülöm az előre látható híreseményeket. Előtte 10-15 perccel abbahagyom és majd visszaülök az adat után fél órával. Nekem a piac tényleg csak számok halmaza és a résztvevők lelki állapotának alakulását tükröző történetek összessége. Nincsenek benne makró adatok, vagy hírek, vagy gazdasági kilátások. így a legegyszerűbb. És bármennyire is ez jött be a legendás és regényes életű trédereknek, mai napig az enyémhez meglehetősen hasonló módszerek számítanak unortodox megközelítésnek. Sőt, bizonyos körökben eretneknek, üldözendőnek. Hála az egonak és a hatékony piaci hipotézisnek, a "tudománynak".

      Vagy inkább hála a ráció diadalának az érzelmek ellenében? :)
      - elnézést a cinikus irányt vett hozzászólásért

      Számos könyvben találkoztam már a megállapítással, hogy a jó, kiegyensúlyozott tréderek, azok napos és magasabb idősíkon dolgoznak, az alultőkésített izgága és impulzív fickók, azok egyre rövidebb idősíkokra lépnek. Szerintem van ebben ráció (tessék, már megint a racionalitás!), de csak a a tendenciájában, amúgy nem lehet mindenkire általánosítani. Ez életvitel kérdése is, de legfőképp, ha valakinek van egy módszere, ami jól megragadja a piaci realitást, akkor egy tudatos választás eredménye. A többinek az alacsony idősík valóban csak (ki)sodródás. Számomra azért tudatos, mert 1) ismerem magam, a sok súlyos gyengeségemmel együtt 2) azt látom, az órástól lefelé kereskedők többet hibáznak, több piaci anomáliába keverednek bele.

      Törlés
    2. Nem akadt el, csak este beírtam és úgy maradt. Bealudtam. Reggel küldtem csak el.

      Megint csak a Market Wizards könyv jut eszembe, aminek pontosan ez a lényege. Sok különböző módszerű trader, akik mind sikeresek.
      Mindenkinek azt kell megtalálnia, ami neki a legjobban működik.

      "What is your opinion about chart reading?
      Jim Rogers:
      I haven't met a rich technician. Excluding, of course, technicians who sell their technical services and make a lot of money."
      Csak a könyvben rácáfol erre a mondásra vagy 5-10 versenyző...

      Én úgy értékeltem a videókat, mint egy lassú folyamat kezdetét, amikor majd jobban megnyílsz ebben az irányban is. Ez jót fog tenni a blognak is meg az ellendrukkerek lelki nyugalmának is.

      A teljes transzparencia lenne a legideálisabb orvosság a kétkedők ellen, de ennek a döntésnek a meghozatala a Te magánügyed.





      Törlés
  12. Szia Cimballi
    spy innen lefordul vagy még utolsó fel szúrás jöhet még
    várakozásaid megosztanád
    üdv

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ber, kijövök valami részletesebbel egy postban, de még mindig korrekciónak gondolom az oldalazást.

      Hétfőn szünet jön, május 1. lesz. Kedden-szerdán visszatérhet végre a hosszú szabadságát töltő forgalom is.

      Törlés
  13. €/$

    talán..
    http://kepfeltoltes.hu/view/120831/eurusd_120_www.kepfeltoltes.hu_.png

    sztem nem biztos h wxy korrekció az egész, de ha a fő trendvonal megfogja akkor nagyobb a valószínűsége.
    most még szvsz fel a négyes még lehet h hsz-gé alakul.
    szerintetek? /brikka, bocs h csak most válaszolok, írtam már neked a honlapra de akkor nem engedte feltölteni/

    üdv,
    timmy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Timmy,

      No problem...amúgy is rohangálok össze-vissza, mint pók a falon :S

      Én anno azért zártam ki a hsz, mert A után mozgás szerintem egy flat, aminek a B hulláma is flat volt. Aztán lehet, hogy tévedek.

      Ez a DZZ kezd egyre aránytalanabb lenni, nincs sok időm, új számozást nem csinálok. Vagy kész van az (a) of [y], vagy nincs nem tudom. RSI MACD még benne van egy felfelé körben, ahogy Cimballi is mondta a videóban, erős alakzat a slingshot, de egy besült slingshot még erősebb!

      AUG31_EURUSD_H4

      Törlés
  14. :-)
    igen, ha wxy kombináció akkor (a) of y akár kész is lehet..
    meglátjuk, most a momentumok alapján fel kell mennie, aztán du "helikopter Ben" lehet letolja a támaszvonalig:-))..
    timmy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen...bár előbb szedje ki a mai SS alját...fő az óvatosság, nehogy valami komplex cucc legyen. Kell a megerősítés ;)

      Törlés
    2. Szia Cimballi,

      Szeretném még egyszer megköszönni, hogy megmutattad nekem az RSI-n is hogyan kell értelmezni a slingshot. Remélem majd még sok egyéb praktikát eltanulhatok tőled.

      Köszönöm!

      Törlés
  15. szia Karoly...mult heten emlitetted daxnal hogy haromszog is lehet B poziban..egyelore jonak latszik..szerinted?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem , másról van szó. Pénteken írtam, hogy kiszálltam a longból 6985 -ön, mert bár oda ment ahova vártam, de nem olyan belső szerkezettel ahogy szerettem volna.
      Áttekintve az órásan nekem úgy tűnik korrekcióról volt szó, és ennek vége (legalább is első menetben). A másik problémám, az az , hogy nincs meg a H 4 kontextus, tehát a most felmenő H 1-es alakzattól nem tudom mit várjak, impulzust vagy ED-t.
      Meglátjuk, bár ma usa ünnep van, már ez a mozgás is soknak tűnik nekem.

      DAX H 1

      http://screencast.com/t/mmwQ3rPt

      Törlés
    2. koszi...igen, keteselyes hogy az elindult emelkedes meg a korrekcio resze-e akar uj csuccsal is vagy mar egy uj szakasz indult el felfele...mult heten vartuk bornit most varjuk szuper mariot mit mond...

      Törlés
    3. No most már végképp elbizonytalanodtam, lehet , hogy mégis flat C. Amig nem tisztázza magát megnyugtatóan, addig többet nem találgatok, ígérem.

      DAX H 1

      http://screencast.com/t/KiF0EgpgJj

      Törlés
    4. ld mellett meg kitartol?...idoben mar hosszu hozza ez a korrekcio,nem?

      Törlés
  16. egy ilyen exp vagy running flatnel C-nek mi a max ?..C legyen kisebb mint a x 162 ?

    VálaszTörlés
  17. Sajnos nincsenek ilyen csoda vezérlőelvek.
    Talán annyi, hogy egy Ld től elvárható egy 50 + % korrekció.

    Gyakoriságban a tapasztalatom szerint a flatek legalább a fele running (erős a trend) , utánna a regulár (de nem ám pipre a=b=c), és a legritkább az expanded (ezt aránylag a legkönnyebb kereskedni).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja és eljátszva a flat C helyen ED gondolatával, előszeretettel szokott az Ed csonka lenni (nehogy jól be tudj szállni) is leront a kiindulási pontjáig és még azon is túl egy kicsivel, ami esetünkben lenne egy le 1-es.

      Törlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)