AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2012. augusztus 23., csütörtök

A korrekciós csatornában

Brikka rovata

Mostanában két terméket követek nagyobb figyelemmel, az egyik az EURUSD, a másik az arany. A mostani írás is nyugodtan kezdődhetne Jeffrey Kennedy lassabb forgatókönyves tanácsával, ugyanis mindkettő köré könnyen megtaláljuk a párhuzamos korrektív csatornát.

Július végén az EURUSD lejtmenete ideális szintnél ért véget, azonban az esés kezdetét nagyobb eséllyel gondolom egy 1-2-1-2 szerkezetnek. Ezért korrekicó után inkább számítok egy újabb aljra, egy minor ötödik hullámra.


Ez a várakozás egészen addig megállja a helyét, amíg az ármozgás a korrekciós csatornán belül történik, és valahol a megelőző hullám negyedik alhullám területén ér véget.


A következő napokban nagyjából ilyesmi mozgást tartok arányosnak (a célszintek idealizáltak):


Az egész Minor 4 alakzat tekintetében pedig ez az operatív várakozásom. Csomópontban vagyunk, itt a magasabb trend irányát és a kontextust a csatorna bármelyik irányú szignifikáns áttörése dönti majd el:


Egy gyors pillantásra szeretnék kitérni a hetes idősíkra is. Korábban már szóltam róla, hogy 1.1887 fölött nem lehet kizárni a nagy háromszög lehetőségét. Eddig a PA lefelé is egy korrekciós csatornában mozgott, és egy dupla-zigzag mintának tűnik. Ha dZZ lesz a kialakuló alakzat, nem tartom kizártnak, hogy akár az indexekkel ellentétes irányba mozogjon a pár, akár huzamosabb ideig is.


Az aranyban ideje próbálom megfejteni ezt az oldalazó alakzatot, eredetileg három lehetőséget láttam benne. 1624 kiszedésével a háromszög (X) hullámot a piac kizárta, majd idővel az (X) hullámon belüli Y változatot is újra kellett gondolni.


Így Y of (X) hullám vonatkozásában sanszosnak láttam egy diagonál verziót, ill. maradt még a fentebb nem említett harmadik szcenárió, egy brutális 1-2 sorozat is. Viszont jobb ha lelassulunk, az a változat szemre is jobban tetszett/tetszik.


A tegnapi emelkedés ereje, momentuma egy kicsit sok, valamelyest kilóg a képből, azonban ettől még megállja a helyét a diagonál verzió (és az 1-2 sorozat is). Bizonytalanság maradt bőven a zigzag közepének értelmezése körül, de talán az alábbi a számozás kiegyensúlyozottabb. Ha az árfolyam útja eszerint alakulna, akkor körülbelül a csatorna tetejéig és 1686-ig is eljöhet (C=A*1,618).

99 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Gratulálok Brikka!
      Le a kalappal!
      Te miért nem kereskedsz még a Zaner-en? :)
      HB

      Törlés
    2. Money miatt. Majd eljön annak is az ideje ;-)

      Törlés
  2. Eu:

    Előfordulhat, hogy az első 1-2 Y-ban egy kész a-b?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Jé,

      Előfordulhat, de ritka.

      Én 1.618 fölött inkább impulzusnak kezelem, mert szerintem többször lesz az...

      Törlés
    2. De ha van ötleted dobd fel nyugodtan...sokat gondolkoztam az eu-n...több szem többet lát ;)

      Törlés
    3. mmm:)

      Úgy néz ki itt a dupla zigzagban közlekedő 4., vagy nem:)

      riszpekt!

      Törlés
    4. Szia Jé,

      Akár készen lehet, de ha a mai intezív felfelé hullám párja a jövő hét elején besülne és egy C lenne, akkor vagy idóben (hsz) vagy pontban (flat) még jöhet korrekció. Sajnos telefon alapján sem az elliott-csati sem a fibó szint nem segít, de sanszosnak lehet egy (2) of [5] kornyéke és egy 1.246x. Majd figyelünk ;-)

      Törlés
    5. Szia!

      Nem gondoltam késznek. Az után írtam, hogy jött az az impulz, ami egészen meglepett, mert eleinte nagyon lassan haladt az az X.

      1.246x iz lájkli

      Törlés
  3. http://jeffreyhill.typepad.com/.a/6a00d8341d417153ef016767b2c50a970b-500wi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lakatlan görög szigeteket már árulják...jó pár ilyen tréd és vehetsz egyet :)))

      Törlés
  4. brikka most én már mit mondjak mindenki meg dicsért így tovább és remélem be is jön és minden blog látogató tanul belőle.

    VálaszTörlés
  5. Szia Brikka ! (régen beszéltünk már...)

    Köszönet a kitartó munkádhoz amit itt a blogon végzel (gondolom a méltatásokkal tele már a padlás).
    Tudod nem nagyon szeretem (már) a forexet, de a rovatod kapcsán egy kicsit belenézegettem az elemzésedbe és ránézésre rögtön láttam, hogy nagyon logikus és jól néz ki, Olyannyira, hogy már talán igaz sem lehet.
    Elsőre nekem a piros számozásod tetszett.
    Mikor egy befejezett impulzust megpróbálok beazonosítani akkor az alábbiakat keresem rajta, a "köbe vésett" szabályokon túl.
    Vezérlő elv szinten, meg van-e a váltva korrekciózás, a 3 as pont nagyjából időben félúton található-e,ez 1-es és az 5-ös aránya és váltakozása (dig. ill. imp. és fordítva), a 2-es 4-es aránya megfelelő-e, már mint, ha a 4-es 2,5-3 szor hosszabb időben akkor jó eséllyel nem ok., tehát nem azonos trendszinten lehetnek.

    Ezeket elsősorban nem neked írom inkább azoknak akik még az elején járnak az elliottnak hátha hasznosítani tudják.

    Huh ez hosszúra sikerült, de a lényeg az az, hogy ezek alapján már nem is annyira tetszett az elemzésed.

    Tudom legkönnyebb valamit kritizálni és nem kifejteni a saját véleményünket, pedig egy kicsit én most így teszek, de mégis valamit felteszek,, aminek nem tudom a kontextusát:
    Eur/Usd H 8

    http://screencast.com/t/JGyZvVgBUj

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Folytatva a fenti gondolatmenetet, (ha az elemzésem esetleg jó) és ez kontextusbsn nem egy ED vége (márpedig nem annak látom), akkor ebből az következik, hogy az ajró megy a lecsóba.

      Ami már nem szakma az az , hogy biztos vagyok benne , hogy vagyunk olyan viszonyba, hogy az elemzésed megbírálása nem okozhat közöttünk semmiféle ellenérzést.

      Sőt arra biztatlak téged és másokat is, hogy hasonlóan járjanak el az én scenárióimmal szemben is.

      Üdv.: Károly

      Törlés
    2. Szia Károly,

      Örülök, hogy írtál. Több szem többet lát ;)

      Érdekes ez a forex hullámosan, mert pl: a mostani emelkedés közvetlen bázisa (aug.10-16-ig) nem volt egyértelmű önmagában, csak a nagyobb kép alapján lehetett emelkedésre számítani, én egy (c) of [y] hullámot vártam. Azzal viszont, hogy 1.25 fölé jött az árfolyam én inkább veszem bázisról való pattanást impulzív szerkezetnek, én úgy vettem észre, hogy 1.618 fölött már többször lesz impulzív szerkezet. Így majd a lassabb verzió is hordozhat magában még egy kis korrekció utáni emelkedést, egy duplacsúcsot minimum (de még nem lehet kizárni egy 1-2-1-2 szerkezetet sem, főleg, ha a megelőző esés szerkezete akár készen is lehet.)

      Nagyobb kép tekintetében még nem lehet eldönteni, hogy az impulzus szerkezete kész van-e. Az árfolyam korrekciós csatornában, a megelőző hullám négyesének a területéig jött fel, eddig befejezetlennek tűnő szerkezetben. H4-en lassabb verzió esetében egy DZZ minta alakulhat ki, ez esetben még minimum egy 5. hullám jönne le 1.2045 alá. A hetes rajzot azért raktam fel, mert még nem lehet kizárni a nagy háromszöget sem, főleg mivel a MACD továbbra is szűkül, 1.49-től egy korrekciós csatornában történt az esés, aminek a közepén van az árfolyam. Lefelé nekem eddig ez egy W-X-Y hullámnak tűnik...

      Törlés
    3. Szia Brikka!

      Köszi a reakciókat. ügy tűnik sikerült magamat vissza rángatni az ajróba, mert most már érdekel a vég kifejlett.
      Itt egy nagyobb (Heti) scenárió megfontolásra. Semmi érdekes csak egy sima ZZ. Fibo célár C=1,382*A, de ez még messze van.

      http://screencast.com/t/G4NMazf8

      Törlés
    4. Sokat filóztam ezen a hetes eu-n...nekem a háromszög mellett a legszimpatikusabb a DZZ alakzat volt (nekem az ábrád szerinti kék C túl nagy), de furán jönne ki a belső szerkezet, ezért is szedtem le a jelöléseket, mert itt akkor vagy imp. vagy egy diagonál alakzat kellene, de ez eddig egyikre sem hasonlít...mert az ármozgás 1.49 környékéről nem ék és nem is elliott csatornában mozog, hanem egy korrekciós csatornában.

      Hetes rsi minden esetre még bearish...ha ez itt csak egy szimpla dzz lenne 1.2045-től, akkor majd kialakulhat egy szép medve csúzli az RSI-n, D1-en az MACD már zéró vonal felett, quasi D2 még lehet egy ZLR lehet, de itt is kialakulhat egy bearish slingshot majd.

      Törlés
  6. Válaszok
    1. udv. van ujabb kep a dax-rol ??

      Törlés
    2. DAX M 30

      http://screencast.com/t/EGyye7NDuj7

      M 5

      http://screencast.com/t/nbE6wvVvcD6

      (nem azért a két-fillérért, de legalább a neveddel megtisztelhetnél)

      Üdv.: Károly

      Törlés
    3. Szia Károly,

      Jó az elemzésed. Alternatívaként felvetem, hogyha tovább tökölődne, akkor egy B hullám is jöhet lefelé.

      Törlés
    4. a jelölésekért bocsi. Most látom, hogy össze van kutyulva...

      Törlés
  7. Valószínűleg nem jó az előző elemzésem, az LD követő eredetileg 1-2 inkább B mert csak 38% a korrekció, és külömben is az LD-nek nem volt meg a szélessége szvsz.

    Dax M 30

    http://screencast.com/t/cYGWFgAT

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért, hogy érthetőbb legyen mire számítok , aztán vagy így lesz vagy nem

      DAX korrekció (séma)

      http://screencast.com/t/iBVqotdl

      Törlés
    2. Charlie is hsz-nek gondolja a közepét, ezek szerint te is.

      Mik azok a sok zöld és piros vonalak?

      Törlés
    3. én is ebben gondolkodom, ezért várok még egy (B)-t fel, majd le (C), és így már a mélység is ok lenne. MAJD fel B vagy 2...meglátjuk ;)

      Törlés
    4. Én nem gondolok hsz-et , a séma szerint gondolom, horizontális dupla hármas, a vonalak egy indikátor.

      Törlés
    5. A neve: Marci :))) , arra hivatott, hogy jelezze az SS eket vonalakkal és hangjelzéssel, de gyakorlatilag nem használom, nem erre kereskedem. Ninjára van írva.

      Törlés
  8. Dax-ban ez a fölmenetel jó eséllyel egy ED 1-ese a flat C-n belül, nem gondolnám , hogy impulzussal mennénk föl a B ill. 2-esig. Persze ez az ED lehet egy "hosszúlábü is .

    VálaszTörlés
  9. Légyszíves nézzétek meg az én eurusd órás chartomat! E szerint én még várok egy 5. hullámot felfele. Remélem jó az elképzelésem és nem tévedek nagyot, illetve a számozás megfelel az elliotti elveknek is. Várom a véleményeket.

    http://kepfeltoltes.hu/view/120829/EURUSD-0829_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    Köszi,
    Géza

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Géza,

      Tegnap én is ebben gondolkodtam, mert elliott csatorna is kb. az aljnál húzódott, de jobb lett volna ha 1.259 fölé megy...nem tette.

      Így ez lehet egy csonka 5. esetleg 4 hullám egy kicsit bonyolultabb és egy flat B hullámon belüli C jött fel.

      Ha a rajzod szerint alakulna a számozás és még nincs kész az impulzus, akkor nekem túl nagyra sikerülne ez az 5. hullám, ettől persze lehet, de akkor valami nagy turpisság készülődhet...

      Törlés
    2. Szia!

      Több dolog miatt gondolom így:

      - Ami szerinted csonka 5. ott nincs rsi divergencia (sőt talán az 5-nél nagyobb, bár olyan kicsi a különbség, hogy más brókernél ez lehet nincs is így.)

      - A piros 2-4-t összekötve még nem törte a trendvonalat.

      - Ha csonka 5. van akkor meredekebb esésnek kellene jönnie.

      - Nagyobb képen, nálam a július 24 óta tartó emelkedés egy 4. hullám, ami elvileg az eggyel kisebb szint 4. hullámjáig jöhet fel, aminek a teteje 1,2750 körül van.

      Ez utóbbi kettő nem tudom mennyire Elliott szabály én a wavetime-os Ramki könyvében olvastam.

      Üdv,
      Géza

      Törlés
    3. Így van, van ilyen vezérlő elv. Ezt várom én is, csak szerintem a of y hullám végénél járhatunk. Amit a postban írtam szerintem még megállhatja a helyét. A lényeg nem változott ;-)

      Törlés
    4. Eur/usd

      H 4

      http://screencast.com/t/7Ug5ASk1PP0

      Törlés
    5. Nekem ez aránytalannak tűnik, mert B nagyon mély. Rsi H4-en nem igazolja, D1-en pedig folyamatos a momentum erősödése, de nagy érik már a bearish SS. Viszont ha azt kiszedné, elgurulhat a gyógyszer. De egyelőre szépen maradt a csatiban, ez még korrekció, lefelé mutató potenciállal.

      Törlés
    6. Igazad lehet, az RSI nem támogatja ezt a scenáriót.De hagyom is az ajrót, felejtős. nekem legjobban a Dax jön be, marad a német precizitás :).

      Törlés
    7. Sziasztok!

      Kicsit béna a rajz, mert gyorsan született, de én így gondolkodom: http://kepfeltoltes.hu/view/120830/EURUSD__6_hour__www.kepfeltoltes.hu_.png

      Üdv, Jé

      Törlés
    8. Szia Jé,

      Jó látni, hogy egyre többen vállalják az elképzelésüket. Örülök, hogy te is felraktad ;)

      Egy apró észrevételt tennék csak, nekem a karikás X rész zavaros. Ilyen a-b-c-d-e alakzatot nem ismerek.

      Nagy képben én is ezt a mintát követem, csak máshogy gondolom a szerkezet belsejét. Aztán meglátjuk mit dob a piac, mert amíg a múltkori impulzus kezdetét nem szedik ki, addig benne van a pakliban egy kitörés, ahogy Géza is írta...

      Törlés
    9. Igen. Kösz, hogy szólsz. A képen helyesen egy CT rajzolható fel és e/X egy hullámmal arrébb megy. Remélem így már megáll.

      Törlés
    10. El kellett mennem otthonról, így most nem tudom pontosan megnézni, de suerintem az nem lehet CT.

      Törlés
    11. No, hazaértem...

      Szerintem az eleje nem jó a CT-nek...

      Törlés
    12. Kifogytam az ötletekből.

      Elmondanád, hogy Te minek látod?

      Törlés
    13. Hajlok arra, hogy (5) of [3] of (a) csonka lett, és most jön le [4] of (a), amelynek ideális vége lenne fibo 23.6 és 1.25 környéke.

      Ha itt ez még is nagyon kitörne fölfelé, mondjuk egyből 1.27 fölé, akkor ezt a korrekciós mozgást át kell gondolni...szerintem ennek az (a) hullámnak valahol 1.26 környékén kéne véget érni.

      Bearish oldalt most nincs időm boncolgatni. Estefelé benézek.

      Sziasztok!

      Törlés
    14. Értem, köszönöm! 4h-on ott van divi, úgyhogy akár ez is lehet.

      Szuper...

      Törlés
    15. A tegnapi ábrám kiegészítve és updatelve. Várom a véleményeteket. A célár nálam továbbra is 1,27 környéke. :-)

      http://kepfeltoltes.hu/view/120830/eurusd-1h-20120830_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

      Törlés
    16. Az aláírás lemeradt...

      Géza

      Törlés
    17. Hi, Géza. Kezdem a "szabály" részével: az 'e' nem mehet a 'c' kiindulási pontján túlra, de ez nem változtat a piros jelölés helyén, amely valóban 4-es, vagy A. Mindössze a lejtmenet szerkezetét pontosítja: az ott egy zigzag középen egy háromszöggel. Ezzel viszont további szcenáriók előtt nyílik meg a lehetőség, pl. az, hogy még csak az A hullám volt a lefelé kör.

      Lehet befejezett is a 4-es, de akkor mi van, ha a kék 1-es egy komplett csonka piros 5-ös? Nem hinném, inkább azt gondolom, hogy a piros 4-es valójában egy piros A.

      Törlés
    18. Szia!

      Köszönöm a gyors reagálást! Kerestem a Tudásbázisban, hogy hol írod, hogy e nem mehet a c-n túl, de nem találtam. Csak annyit, hogy az e az a-c nek vagy alá vagy felé szúr. Légyszi linkeld be!

      A piros 2 ill. 4-nél ebben a felállásban jól látható a váltakozás elve. Ha az mégcsak piros A, akkor nem lenne időben nagyon aránytalan a 4-es a 2-hez képest?

      A csonka piros 5-re azért nem gondolnék, mert ugye akkor erőteljes lefele hullámnak kellett volna jönnie, mert a medvék már 5-t se engedték volna kibontakozni.

      Persze, mivel (long) poziból beszélek ez nyilván befolyásol. Abból kiindulva, hogy a 4 a helyén van, a stopom alatta van egy kicsivel. De ha az valóban csak A, akkor könnyen kiszedhet. Meglátjuk...
      Köszönöm a kritikát!

      Géza

      Törlés
    19. Az imént elmulasztottam a biztatás részt, ugyanis nagyon jó meglátás volt előzőleg, hogy jön még egy felfelé kör - mert nem igyekeztél komplettnek számozni, ami előtted van, hanem észlelted az alakzat egyensúlytalanságát és befejezetlen jellegét.

      Kérdésedre: szerintem így explicit módon nem említem benne. A Tudásbázis, azért egy cikkgyűjtemény csupán, aminek megírásakor nem feltétlen törekedtem a teljességre. Az Építőelemekben az 54. oldal közepén pontosan ott van.
      Azért könnyű megjegyezni, mert az 'e' c-n túlra jutásával, vagy a b pont meghaladásával d csúcsban sérülne a háromszög oldalazó jellege.

      Törlés
  10. Dax M 15

    http://screencast.com/t/uwoe79Q3AU

    VálaszTörlés
  11. üdv károly

    Mivel nagyon otthon vagy a DAXba és én közép és hosszú távon kereskedem és ezeken a távokon én most azt látom, hogy hamarosan nagyon brutál el mozdulás lesz 500-600 pont szerinted ekkora el mozdulást melyik irányba támogat a te verziód.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Twer !

      Csak is lefelé, szvsz volt egy LD le és most van egy ... inkább felteszem mert egyszerűbb.

      http://screencast.com/t/Nuz8Xwjil6lp

      Törlés
    2. Kösz én is ezt várom csak így jobb, hogy nem írtam meg mivel több szem többet lát.

      Törlés
    3. Ez csak egy elképzelés, nehogy ezt készpénznek vedd, mert ha nem működik lelkifurdalásom lesz. Mert mi van ha ez itt lent agy X és megyünk méd egy kört föl...

      Törlés
  12. sziasztok,

    károly, a sárga c-t a kék 2/b-hez gondoltad? mert az csak 0.50*sárga a

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért kérdeztem, mert nem tudom, h lehet-e lazára venni.
      azt akartam kérdezni még jó múltkor, h running flat esetén nem tartod-e soknak a b>162*a arányt?
      vagy ezeket betudod elliott vonalas chartja miatti "különbségnek"?
      köszi!

      Törlés
    2. Sőt már azzal is számolok, hogy az Ld után egy hsz kezd alakulni

      Törlés
    3. Szia rchrd!

      Remélem jól értem a kérdést, tehát flat korrekciónál, b>mint 1,62*a akkor nem nézzük tovább flatra, és azt mondjuk ,hogy nem flat hanem megy tovább a trend. Ez nem csak a runningra vonatkozik. Egyébként ha a megfelelő tf-et nézed, akkor flat B nem szokott új momentum csúcsot (aljat) létrehozni.

      Törlés
    4. köszönöm, igen, így gondoltam. vmelyik ábrádon láttam ilyet, h flat-nek volt számozva, és elbizonytalanított, de akkor továbbra is ragaszkodom ehhez.
      köszi mégegyszer, és persze az ábrákat is!

      Törlés
  13. egyelore meg nem kell feladni hogy lehet egy kor fel ami imp lehet
    http://kepfeltoltes.hu/120830/dax1_www.kepfeltoltes.hu_.gif

    VálaszTörlés
  14. Karoly...tudom az az 12 nem egy "right look" de szerinted?
    http://kepfeltoltes.hu/120830/626682103dax1_www.kepfeltoltes.hu_.gif

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy gondolom, hogy az általad jelölt 1-esnek ekkora korrekció "nem jár" sem időben sem pontban, a flat meg végképp nem fér bele az arányosságba.Még mindég a reggel feltett ábrámat favorizálom, más kérdés, hogy a 2-esem inkább időben és nem pontban korrigált. Még mindég meg van a pozim azon agyalok, hogy 3-asmál vagyunk vagy még egy 1-2 ről van szó. Remélem ez utóbbi és még tovább esünk.

      Törlés
  15. Szia Károly
    dax chártot felraknál ,érdekelne
    mert a reggeli chartot se találom
    előre is köszi
    ber

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia ber !

      14:29 h bejegyzés, és akkor jelenleg vagy a zöld 4 esében vagyunk, vagy ez egy újabb 1-2 van, ebben reménykedek, bár 50-55 % kor kellene hozzá, vagy idö.

      Törlés
  16. Károly
    a daxli ,6800ig vissza eshet vagy 6600 színtek jöhetnek előtérbe és megint utána 7000,7200

    VálaszTörlés
  17. Szia ber !

    Én mindég csak a következő lépést tudom (vagy tudni vélem). sok múlik azon, hogy a bázis alakzatunk (Ld) 1 vagy A, Jelenleg ez este nem jött le folytatás ,nem adta az 5-öst vagy valami mást le, úgy , hogy azt kell most reggel gondolnom, hogy az egy flat B és flat C jön ma föl. Valahol gondoltam is , hogy a gapot valamikor be kell tölteni, talán ma lesz.

    Mutatom:

    http://screencast.com/t/LCKpCJNCeb1

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, 6985-ön zártam mert kicsit elvesztem, abban. hogy hogy lesz ebből ED, majd kitalálom, vagy nem....

      Törlés
    2. máshogy jött le ez a B hullám, mint ahogy eredetileg gondoltam.

      Viszont egy ék+flat eléggé bearish jelzés lenne itt a csúcs közelében!

      Törlés
  18. szia kappa...akkor annak a verzionak nem lett kakukk csak lejebb jott B/b...DE..mi van ha nem is B/c megy most fel hanem egy wxy jott le 7100tol es mar el is indult uj csucsra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jó felvetés!

      Én már lépek.

      Mindenkinek sok profitot.

      Sziasztok!

      Törlés
  19. De gyönyörű kirázós táncot jár a piac, de vegyük észre, hogy a korrektív csatornán belül. Nagyon tiszteli a határait. Kellően sokan sérültek, nyúltak mellé ahhoz ebben a range-ben, hogy kilépjünk belőle. Aki pedig még nem nyúlt mellé, az annyira hozzászokott, hogy a kilépőnél fogja megégetni magát.

    VálaszTörlés
  20. Gyors bekukk : arany akár készen is lehet.

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok,

    Azt hittem Berni papa több hozzászólást fog generálni.

    Egy gyors arany frissítés:SZEPT03_GOLD_H4

    VálaszTörlés
  22. udv. latom nincs nagy mozgas... azt hiszem ujra kell gondolni a hullamos eurusd elmeleteket ugye ??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Józsi,

      "A mostani írás is nyugodtan kezdődhetne Jeffrey Kennedy lassabb forgatókönyves tanácsával..."

      Jeffrey Kennedy szerint érdemesebb az első gondolatunknál eggyel lassabb forgatókönyv-változattal számolni, amíg az ármozgás (a végső, az igazi indikátor) rá nem cáfol. Így legfeljebb pozitív meglepetésben lehet mindig csak részünk, nem pedig csalódásban a túlzottan agresszív elvárásaink miatt.
      Lett is pozitív meglepetés, helyre rakva az értelmezést. Ha erről a szintről lefordulna, akkor (csati tető+fibo arányok miatt már nincs sok hely felfelé egy egész korrekciós alakzatban) magasabb rendű és intenzívebb esés jöhet egy minor 5-nél.

      Ha kifejlődik az impulzus, akkor az esés már nem fog új aljra menni, és egy minor/intermediate szintű C hullámmal számolhatunk felfelé, akár a hetes ábrán jelzett szintig...

      Törlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)