AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

2015. március 16., hétfő

Ha túladott, attól az még eső trend

Amíg zajlik az Elliott Wave International nyílt hete [itt a link hozzá - már csak egy napig elérhető] addig mindenki kedvére böngészhet az Elliott-i számozások között, ezért inkább egy januárban ismeretátadási célzattal angol nyelven publikált cikkem szabad fordítását teszem közre. Nem ezért szeretem a témát, mert az idő igazolta a cikket, hanem mert kereskedői fejlődésemben egy meghatározó felismerés volt, amit a címben kijelentettem: Ha túladott lejtmenet alakul ki, attól az még eső trend. Más szavakkal nem a fordulat levadászása a sikeres kereskedő mozgatója, hanem sokkal inkább a trend felismerése és követése, amíg a fordulat megerősítéssel együtt be nem következett. Íme akkor a lecke:

Túladott és túlvett két olyan fogalom, amit legszívesebben betiltanék a technikai elemzés szóhasználatában! A kifejezés azt az érzést kelti, mintha egy piacnak most már aztán tényleg nem szabadna tovább emelkedni, vagy esni. Pedig ha valami messzebbre jutott, mint ami ésszerűnek tűnik, akkor az ugye nem logikus, hanem emocionális! Vagyis igazán nem várhatunk semmi racionálisat az erős érzelmek által vezérelt árfolyam trendektől. A hosszúra nyúlt hullámok olyanok mint a szökőár, vagy egy lavina. Most komolyan azon lenne érdemes gondolkodunk, hogy mikor fordulnak? Nem, nem. Tudjuk róluk, hogy lesz egy olyan pont amikor megállnak, de nem akarunk az útjukba kerülni, amikor még mozgásban vannak. Legalábbis ez lenne a természetes ösztön. Itt az ideje beszélnünk a túladott piacokon rossz ütemben elkövetett húzásokról.

Immár hónapok óta tele a gazdasági média a "túladott EURUSD" fejtegetésekkel. Ezért nem bírtam megállni, hogy megírjam ezt a cikket. Mégis mi lenne a helyes hozzáállás egy kereskedő fejében, amikor ennyire extrém gyorsulást látunk egy piacon? Talán ismerjük az angol szót "climatctic", ami nagyjából "kulminálásra", vagy akár "kimerülésre" fordítható, máskor pedig a "kapitulációt" látjuk feltűnni. Ezekről lesz most szó. A cikluson belül hol keveredhet egy eső trend ilyen túlfeszített helyzetbe, amikor bármi áron eladó lesz egy piaci instrumentum?

Bear piaci kapituláció akkor következik be, amikor a medvék és a bikák ugyanarra az álláspontra jutnak, méghozzá mindkét falka alacsonyabb árakat vár. Látszólag ez ellentmondás, de mindig vannak okos bikák még egy ilyen meredeken eső EURUSD esésben is. Ők ugye attól okosak, hogy látják, semmi okuk most belevenni, mert "mindjárt" lehet olcsóbban is kötni, de azért van valami nagyobb idősík okuk vételről gondolkodni. Nem cselekedni, csak gondolkodni. Persze ott vannak a kevésbé okosak is, akik valahogy beleragadtak a vételi pozíciójukba és kezdik zsebükön érezni, hogy mennyire nem jó dolog túladott piacon vásárolni. Az utóbbiak a helyzet romlását tapasztalva pánikolni kezdenek, mert közben aki még vétellel "segíthetne" rajtuk, az okos shortok tábora kényelmesen hátradőlve ül a karosszékében és legkevésbé sem igyekszik zárni eladási pozícióját. Így aztán a vételi oldal olyan gyér lesz, hogy aki eladni - longot zárni - akar, annak bizony keményen meg kell küzdenie a kevés vevő kegyeiért. Ezt kizárólag úgy teheti meg, ha egyre alacsonyabb árat fogad el. Az EURUSD piac is így vált egyoldalúvá. Az esés egyre több vevőt taszított a pánikba, míg végül az egész helyzet egy sor az átlagosnál jóval nagyobb trend gyertyában eszkalálódott. Maga a trendvonal ilyenkor gyakran felvesz egy szemre is jól megfigyelhető negatív parabola formát.

Valóban igaz, hogy az ilyen parabolák nem fenntartható trendek és néhány gyertya múlva elérik a mélypontot, vagy egy jelentős mélypontot. Na de nézzünk már a grafikonra és a kapitulációt [januárban] legszebben jellemző heti idősíkra. Amúgy lehetne a havit is nézni, de ne menjünk ilyen messzire. Szóval, gondoljunk már bele, hogy persze pár gyertyán belül véget ér, de ilyen sebességnél mit jelent akár csak 1-2 gyertyát tévedni az időzítésben. Heti 3000-4000 pipet tévedni elég drága mellényúlás. Akkor mégis, hogyan lehetne tenni valamit az időzítés érdekében? Legelső, amit tehetünk, hogy megértjük a helyzetet.

A fordulat - már ha egyszer bekövetkezik - vagy egy trendforduló lesz, vagy pedig a legnagyobb és várhatóan legnagyobb volatilitású korrekció a trend elindulása óta. Ha valaki a százalékos esélyeket kérdezi, akkor 15% van a trendfordulóra, 75% a legnagyobb korrekció változatra és marad 10% egyébre. Elliott cikluselmélete segítségével elkészíthetjük azt a listát, amely azokat a pontokat tartalmazza, ahol ilyen begyorsulás idején az árfolyam tartózkodhat:

1. A felismerés pillanata - nagyjából a harmadik hullám harmadikjának a közepe (ld. az sematikus alábbi ábrán a szürke 1-es jelölést)
2. A parabolikus kapituláció megjelenhet a harmadik hullám végpontján is, amikor a harmadik hullám esés végül kimerül (ld. szürke 2-es)
3. Totális pánik egy ötödik hullám megnyúlás alatt (ld. szürke 3-as)

Íme a három helyzet sematikus grafikus ábrázolása - "Parabolikus gyorsulásra hajlamos helyek Elliott impulzusán belül"

Ez a sematikus ábra megmutatja nekünk, hogy egy meredek esés esetén mi történik a pánik után, hány szakasz lehet még hátra.

Magam nemcsak szemrevételezéssel, hanem az RSI-vel kutatom az ilyen túlfeszített trendeket. Bull változatnál az RSI a zöld bullish fenntartható zóna fölé emelkedik, bear helyzetben a "fenntartható bear trend zóna" alá esik. Épp ez történik az EURUSD esetében. Kerülöm a "túladott" megfogalmazást, inkább úgy írom körül, hogy "erős bear trend ésszerűtlen azonnali shortnyitási kockázatokkal". Ezen az idősíkon a begyorsulásból adódó magas kockázat miatt már nincs különösebb lehetőség eladni, hanem inkább kisebb idősíkokon lehet aktívan kiaknázni a bear szignálokat, mert azok nagy része gyorsan, jelentős utat tesz meg. A kapituláló piac azonosításán túl, kereskedési szemmel haszontalan a heti idősík. Láthatjuk az RSI-t amint akár 15 alá is süllyed, ami pedig már nálam is "túladott" egy beszálláshoz a heti gyertya alapján. Ugyanakkor az is biztos, hogy elsőre (nekem) nem kínál vételi lehetőséget még akkor sem, ha az RSI esetleg visszaemelkedik 30 fölé, ahogy azt a népszerű technikai elemzés tanulmányok javasolják. Tessék megnézni december 14-én is volt 33!

Az ilyen kapitulációkat gyakran éles fordulat követi, akár előzetes lassulás nélkül is. Az éles fordulat lehetősége teszi csábítóvá az alj vadászatát de csak elméletben. Mindenki ráizgul a V-alakú trendforduló lehetőségére miközben az csak az esetek 10-15%-ban következik be. A ritka trófea begyűjtése helyett nem lenne érdemesebb csendben arra figyelni, mi történik 85-90%-ban? Ha csak egy gyertyát téved, aki korán lép, akkor a kereskedési ötlet máris rossz véget ér, mert a következő gyertyában bekövetkező fordulat idejére már igen jelentős veszteséget hordoz a pozíció, amit túl ritkán termel ki a kevés számú találat. Matematikailag nem éri meg, mert akár 6-7-szer többet kellene keresni a kevés számú nyerővel, mint amekkora egy heti gyertya.


5 megjegyzés:

  1. Cimbi, neked az sp grafikonja mond valamit?.. egyelőre nagy volával néha semmilyen forgalommal lökik le meg fel... de igazán semmi nem rajzolódik ki nekem... Neked?

    totem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a tipikus sáv jelenség, támasz és az ellenállás is fontos, köztük pedig szalad az ár. Az oldalazás ettől még lehet szűkülő vagy szélesedő.
      Magam most utazom, ezért a rövid válasz.

      Törlés
  2. Szia Cimballi!

    Tudnál egy rövid helyzetelemzést adni, hogy látod most a piacot?

    Köszönettel
    Zorro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Zorro, június 4-én nyitás után Twitteren azt mondtam, hogy "ha a SPY etf záróban 210.27 alá kerül, akkor ahhoz képest, ahogy felfelé haladt, gyorsan meglépheti az áprilisi minimumokat". A mai nap viszont nagyon egyenletes emelkedést produkált, a kezdetben sáv napnak induló kereskedés végül igazi sima bull nap lett, a heti gyertya pedig egyelőre nagyon erős, így az RSI még 50 alá sem tud benézni. A bizonytalanodásom oka (ma), hogy az ilyen lassú emelkedő napokat valamennyi felfelé folytatás követi, persze ez a holnapi FOMC is végbemehet és azon túl úgysem érdemes most tekinteni. Még mindig tartom, hogy elsődleges cél 2.067 alá eljutni és csak akkor gondolkodjunk további felfelé kitörésben, ha a jövő héten (nem most az FOMC miatt pár órára) 2121 felett ténfereg az SPX.

      Törlés
    2. Szia Cimballi!

      Köszönöm a válaszodat. Mostanában inkább a Dax-szal kereskedek és megerősít a véleményed. Szerintem ott egy 4. hullámban vagyunk, amelynek 10.400 környékére kellene lejönnie, aztán mehetne újra fel.

      Köszönettel
      Zorro

      Törlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (17) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)