Akadémikus lenne a vita
Bob Prechter cége az alábbi grafikont publikálta a piacok önmagukat ismétlő fraktálszerkezetének szemléltetésére és a piaci ciklus jelenlegi helyzetének bemutatására. Az EWI oldalán olvasható cikk címe:
Is This 1937-1938 Market Chart a Big Clue About 2011-2012? [link]
 |
| Öt Dow hullám le 1937-1938-ból |
Az analógia megértéséhez két adalék szükséges, ebből az egyik ott van a hivatkozott cikkben a kép alatti bekezdésben:
"Ne felejtsük, az Elliott hullámok fraktálok. Ez azonban azt jelenti, hogy nem kell mindennek hajszálpontosan illeszkednie, ami a méretbeli azonosságot jelentene. Azok, akit analógiák után kutatva az elmozdulások mértékében keresik az egyezést, újból és újból elveszítik a fonalat, mert a piac az adott formához a trend eltérő szintjein igazodik. Amit keresünk az a forma, az alakzat hasonlósága."
Akkor tehát tudjuk, hogy nem a jelölésre figyelünk ez alkalommal, hanem a Formára. A kis részre a nagy egészen belül, esetleg eltérő méretben, de sorozatban ismétlődő karakterjegyekre.
A másik meglátás, amire szükségünk van Prechtertől, hogy a rally, amit a piac a 2007-es csúcsra produkált, igen hasonló ahhoz, mint amit az 1937 márciusáig tartó emelkedésben láthattunk a grafikonokon. Onnan jött egy
Intermediate szintű (1)-es esés 1937. nyár elejéig, majd a (2)-es hullám fel, az akkori augusztusi csúcsig. 83%-os retracement északnak. Akár csak most a Dow Jones indexben, amely 2009 márciusa és idén nyár között éppen ilyen arányban korrigált. Véleménye szerint olyan, mintha az 1937-ről induló impulzus ismételné önmagát, csak a nagyságrend és az idő vonatkozásában nagyobb méretben, így a hullámsorozat egyes szakaszai közötti arányok azonosak, illetve azonosak lesznek. Ezek szerint az idei csúcs is kettes jelölést érdemelhet, de nem
Intermediate, hanem
Primary (elsődleges) [2]-es jelölést.
Magyarán egy ahhoz hasonló karakterű, de eltérő nagyságrendű forgatókönyv az
Elliott Wave Theorist "jóslata", mint ami 1937. augusztustól 1938. márciusig kibontakozott.
Két kritikai(?) kérdés merül fel bennem: Egyrészt, noha teljesen arányos, ennek ellenére időben és méretét tekintve túlságosan nagy volt a 2009-2011-es emelkedés ahhoz, hogy a történelmi grafikon alapján "csak"
Primary, azaz elsődleges [2]-es jelölést kapjon a pár hete mögöttünk hagyott csúcs. Már felhoztam ezt néhány alkalommal itt a blogban, hogy legalább
Ciklus szintű emelkedés, azaz eggyel nagyobb rendű korrekció lehetett 2009-2011.
A másik kérdés, hogy miért hozza 1937-et példának, amikor az, egy az 1929-es válság mélypontja után kibontakozó felfelé trend egyik korrekciójának lefelé tartó impulzív [A] hulláma volt. Ez azt jelenti, hogy 1932-ben elérte a mélypontját az akkori válság, majd 1937-ben befejeződött a
Ciklus szintű I-es hullám, vagyis a fenti ábrán a "top" felirat helyén valójában I-es szám van, lent az (5)-ös pedig egyben [A] jelölést érdemel. Mi most ezzel szemben egy lefelé tartó trendben vagyunk, ahol valószínűleg a 2000. óta tartó medveuralom még messze nem érte el a mélypontját.
Félreértés ne essék, Robert Prechter nem bull piacot vár, hanem 1.000 körüli vagy az alatti Dow indexet 2016. derekára.
Nagy szükségünk nincs a válaszra, sokkal fontosabb és a mindennapi kereskedésben egész más léptékű dilemmák állnak elénk hamarosan. Legfeljebb annyi a tanulság mára, hogy amennyiben az 1937-es chart analógiája folytatódik, akkor vagy a jövő héten, vagy valahol szeptember-október fordulóján igen súlyos tőzsdei összeroppanás, hogy azt ne mondjam, pánik következik be.
Viszont azért nem hagyom itt lógva a témát egy kérdésfelvetésig jutva, inkább megmutatom, hogy magam melyik analógiában szeretek inkább gondolkodni. Noha csak 50-55%-os retrace szintek elérése valósult meg 1930 ápriliában, vagy ugyanakkor szeptemberben, de ha párhuzamot vonunk akkor talán valahol inkább az alábbi grafikonokon jelölt pontokon állhattunk a most augusztusi esés bekövetkezése előtt. Persze itt is fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi egy magasabb rendű és időben sokkal nagyobb depresszió, tehát ne várjuk még a végét úgy bő egy év múlva.
További grafikon és részletek a havi Theorist-ból, amely perspektívát ad az egész helyzet értékeléséhez:
A szabadesés-zóna grafikonja [link]