AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. október 25., hétfő

Elliott trendcsatornája I.

Elméleti mondanivaló van bőven azon túl is, amit a blog indulása óta egy tucatnyi „leckében” összegyűjtöttem. Rögtön mindjárt például Elliott azon megfigyelése, miszerint egy ötös szerkezetű lökéshullámot (impulzust) gyakran két párhuzamos trendvonal, azaz egy trendcsatorna fog közre. Ha pedig így van, akkor ezt a vezérlőelvet felhasználhatjuk az előrejelzésünk elkészítése során.

Az ideiglenes és a végleges csatorna

A csatorna megrajzolásához akkor foghatunk hozzá, amikor már előttünk van a grafikonon három pont, az 1-es, a 2-es és a 3-as hullám vége. Első lépésként az 1-3 trendvonalat elcsúsztatjuk az elemzésünk alapján 2-essel jelölt pontba, hogy megbecsüljük vele a majdani 4-es végét. Ez az ún. ideiglenes trendcsatorna, amelynek mentén valahol később a negyedik hullám támaszra talál. Ha a 4-es pozícióban egy idegőrlő háromszöget látunk, akkor az, jó eséllyel erre a mesterségesen előállított trendvonalra vár és ha a vezérlőelvünk érvényesülni tud, az érintést követően, elrugaszkodik róla az ötödik hullám.

Negyedik hullám végének behatárolása az ideiglenes trendcsatornával

A két piros szaggatott nyíllal mutatom, hogy akár egy oldalazó, akár egy éles negyedik hullámot látunk, az gyakran ennek a jóval korábban - már a harmadik hullám tetőzése után - megrajzolható trendvonal közelében fejeződik be. Ettől lesz a vezérlőelvnek jelentősége a negyedik hullám hosszának megbecsülésekor.
Másrészt az ideiglenes csatorna segít megérteni az Elliott-i elvet, miszerint, amit a negyedik hullám korrigál árban, azt nem fogja időben, és amit idő korrekcióval old meg, azt nem fogja pontban. Azaz, vagy viszonylag éles, de akkor időben rövid egy negyedik hullám, vagy ami gyakoribb, sekély, de rengeteg időt felemésztő oldalazás. Ha a negyediknek jelölt hullámunk retrace tekintetében és időben is kiterjedt, akkor az gyanús, hogy nem negyedik hullám.

Ahhoz, hogy megtaláljuk az Elliott-i értelemben vett trendcsatornát, egy kicsit el kell felejtenünk, amit a klasszikus TA szerinti trendvonalak rajzolásáról tanultunk, nevezetesen, hogy az a jó trendcsatorna, vagy trendvonal, ami minden információt, tehát az összes kötést a határain belül tudja. Ebben a rendszerben ez nem szükséges feltétel, mert csupán az impulzus megfelelő pontjainak összekötésére figyelünk, így hosszabb-rövidebb időre gyakorta szorul az árfolyammozgás egy része a csatorna határain túlra.
Akik régebben tanulmányozzák Elliott elemzési módszerét, azok a háromszögeknél, vagy a záró ékek (ending diagonal) esetében már többször láthattak olyan trendvonalat, amikor néhány periódus az alakzat határoló vonalain túlra téved. Mondom, csak a kellő körültekintéssel kiválasztott hullámok végpontjainak összekötése a szempont, e tekintetben kell következetesnek lennünk az előrejelzésünk elkészítéséhez.

Viszont álljunk meg egy szóra az impulzus azon korábbról ismert tulajdonságánál, miszerint leggyakrabban a harmadik hullám a leghosszabb, de egész kevés kivételtől eltekintve mindig hosszabb, mint az egyes. Ennélfogva, ha magunk elé képzeljük a szerkezetet, könnyű belátni, a készülő, illetve a majdani kész trendcsatornánk alsó trendvonala ritkán találkozhat az első hullám és vele az egész trend kiindulási pontjával. Mi ugyanis az 1-3, és 2-4 szakaszokat rajzolgatjuk, és nem érdekel, hol van a lökéshullám kiindulási pontja.
Egyszer hallottam is ilyet klasszikus TA elemzőtől, hogy "általában nem az abszolút mélypontból kell indítani a jófajta emelkedő trendvonalat, hanem az azt követő első, jelentősebb magasabb szving aljból". Megkérdeztem, miért. Ám annál több magyarázatot, miszerint megfigyelése szerint ez így megbízhatóbban működik, nem kaptam. Nos, a fentiek, nevezetesen a 2-4-es hullámok végpontjai által határolt Elliott-i csatorna logikája adja a megfigyelésére a magyarázatot.

Egy tipp erejéig vissza az ábránkhoz: Főleg meredek és hosszú harmadik hullámok után előfordul, hogy szűknek bizonyul a korábban az 1-2 bázistartomány által meghatározott csatorna szélessége, ezért a piac átviszi a 2-4-es trendvonalat. Ha ez nem mond ellent Elliott szabályrendszerének - ti. nem alakul ki átfedés az első hullámmal - és a vezérlőelvek többségét életben tartja, akkor még mindig számolhatunk a negyedik hullám szcenárióval. Ilyenkor a mélyebbre törő negyedik hullám végét a felső ábrán szaggatott vonallal jelölt ellenállásra várjuk. Jól látható, hogy a szaggatott trendvonal párhuzamos a trendcsatornával, és attól az ideiglenes csatorna szélességével megegyező távolságra vettem fel, így tulajdonképpen megdupláztam a csatornát.

Szimplán, vagy duplán, az élet általában nem ilyen egyszerű, hogy a negyedik éppen az általunk rajzolt ideiglenes trendcsatorna határán érjen véget. Ezért hacsak nem éppen mégis ez történt, akkor igazítanunk kell a párhuzamos vonalainkon az ötödik hullám végének előrejelzése érdekében.
Ha tehát egyértelműen megtalálta a negyedik a maga végpontját, akkor immár a tények alapján vegyük fel a 2-4 trendvonalat, majd az alábbi ábra szerint másoljuk azt a harmadik hullám végpontján keresztül. Az így kapott végleges trendcsatorna felső határa, mint ellenállás mentén várjuk az ötödik hullám végét.

Végleges csatorna - az ötödik hullám céltartománya

Tipp: Ha a fentiek szerint eltér egymástól az ideiglenes és a végleges csatorna, akkor nekem szokásom halványan megtartani a grafikonon a felülírt ideigleneset is, ugyanis néha jó szolgálatot tesz, mert végül mégiscsak hozzá tér vissza a piac.

Ha a harmadik hullám jelentősen megnyúlt és már-már exponenciálisan emelkedett, amíg a negyedik hullám oldalazva haladt, akkor elképzelhető, hogy túlságosan messzire vetítjük a végső csúcsot,  azaz az ötödik hullám végét, ha a 2-4 trendvonalunk mását a harmadik hullám maximumán vezetjük át. Ezért ilyenkor érdemes a széles csatornát egy az 1-es végpontján áthaladó párhuzamossal két részre bontani és figyelni, mit tapasztalunk a szűkebbre vett csatorna tetején, mint ellenállásnál.
Találtam ehhez egy valós példát a
How to Channel an Impulse Wave on a Price Chart
című, idén áprilisban megjelent EWI cikkben:


A grafikon alsó felében az középtávú (1)-es Minor 3-as alhulláma szinte függőleges, ezért a 2-4 trendvonal Minor 1 maximumába tolva jelöli ki végül a teljes impulzus végét; a hármason áthaladó párhuzamos itt túl "soknak" bizonyult volna.

...

Azok kedvéért, akik jártak a tréningprogramon, a kiadott anyag / munkafüzet 43. oldalát dolgozom fel ebben a cikkben, illetve majd a folytatásában (ld. még EWP könyv 71-74. old).

If you would like to learn more of the channeling technique and/or EWI tutorials read the rest of this 10-lesson Basic Elliott Wave Tutorial online now, free! Here's what you'll learn:
  • What the basic Elliott wave progression looks like
  • Difference between impulsive and corrective waves
  • How to estimate the length of waves
  • How Fibonacci numbers fit into wave analysis
  • Practical application tips for the method
  • More
Tovább a II. részre >

2010. október 1., péntek

NYSE 4X - Szeptember

A rovatban augusztus 29. és szeptember 30. között publikált bejegyzések archívuma.
Időben alulról felfelé halad előre a krónika.

39. hét


Szeptember 30., csütörtök, 21:43 CET

Ugyan a feltétel, amit megadtam - zárás 1.140 alá - ma még nehezen teljesíthető, de úgy tűnik, bent van a csúcs; a nyitás utáni kitörés nekiment a Fibonacci ellenállásnak, majd impulzív módon lefordult. Ráadásul így, a fals kitöréssel komplett egy ending diagonal (záró ék) alakzat.
A napi mélypontról az emelkedés korrektívnak látszik, ami holnap nyitás után befejeződhet és akkor indulhat a hosszabb lépésekben esés.

Szépen, fokozatosan, kezdőthet a shortok építése. Stop egyértelműen 1.158 cash SPX.

15:44 CET

Íme tehát a kitörés az emelkedő, de véleményem szerint korrektív trendcsatornából. Ez hivatott kifogyasztani a (c) hullám tankjából a maradék üzemanyagot, valamint 1.157-58 között aktivizálni a medvéket. Egy ma, vagy holnap bekövetkező szerdai intraday low (1.140) alá zárás nekem már elég lenne a shortoláshoz.

Szeptember 28., kedd, zárás után

Kevés megszólalásom oka a bizonytalanság.
Továbbra is biztos vagyok abban, hogy a csúcsépítés fázisában járunk a C és vele Minor 2-es végén, sőt még az 1.157-1.158-as részemről sokszor hangoztatott csúcs is OK. Viszont nem tudom kitalálni, mi akar lenni a záró alakzat. Furcsa ez a hármas szerkezetű (a-b-c) hullámokban elért csúcsok sora, amiből kinőheti magát egy ékelődés, de még inkább talán egy olyan ritka alakzat készülődik Elliott leltárából, amit csak utólag, ha vége lesz, tudunk beszámozni. Pl. szélesedő háromszög a negyedik pozícióban, vagy expanding diagonal az ötödikben? Vagy csak túl közelről nézem??

Mindegy, a momentumcsúcsot régen magunk mögött hagytuk, s most a végjáték folyik. Egy kicsit a klasszikus technikai analízist kell elővennünk, hogy valamit mégis következtessünk a lehetséges forgatókönyvre vonatkozóan. Az alulról 07.01-08.31 trendvonallal határolt korrektív trendcsatorna most még szépen közrefogja a július elejéről zigzag korrekcióban emelkedést. Elég valószínű, hogy mire készül. Kitörni fölé. Egy korrektív trendcsatornából gyakran bemutat az árfolyam egy 1, 2, vagy 3 periódus hosszú kitörést, amivel itt elérhetné a Fibonacci elemzés alapján kívánatos fent említett szintet. Kereskedési jelzés a trendcsatornába történő jól elkapott visszatérés, amire általában elég gyorsan összeomlik az alakzat.

A forgatókönyvet érdemes követni, nem előre kapkodni, vagy hősködni, mert egyrészt bőven lesz tér lefelé, másrészt a leginkább felfelé mutató számozásom alapján, ma még csak az ötödik harmadik alhullámát kezdtük, akkor pedig még egy hétig nem lesz semmi. Igaz, nem ezt tartom a legvalószínűbb lehetőségnek, szóval „csak” egy alternatív értelmezés, de azért ott van.

Beszéltünk mostanában a szentimentről. A felmérések alapján kalkulált mutatók több termékben, így az indexekben, devizákban, nyersanyagokban képesek néhány hét alatt bejárni az utat az extrém bearish oldaltól az extrém optimista értékekig. Ezek olyan változások, amelyekhez máskor évekre van szükség. A piaci szereplők emocionálisan teljesen instabillá váltak, a történelemben még soha sem látott gyorsasággal ide-oda csapódnak. Oké, kiborulnak, de mi lesz ennek a vége?

Szeptember 27., hétfő, 16:05 CET

A hét kérdése, hogy mikor ér véget a felfelé tartó (c) ötödik hulláma.
Rá fogok térni a számozásra is, de előbb breadth adatok péntekről: a Dow-ban mind a 30 részvény emelkedett, a Nasdaq 100-ból, ha jól láttam 94. Innen nehéz javulni. Nem csoda, szép 4,7-es lett a NYSE breadth is, vagyis minden eső részvényre jutott majdnem öt emelkedő. Természetesen, ha bull piacon egy egyenletes forgalom mellett látnánk ilyen értékeket, az harmadik hullám erős részére, vagy megnyúlt ötödikre engedne következtetni, viszont a medve piacán ez tipikus rally vége, vagy rally vége a közelben jelzés.
Én úgy tekintem, hogy a pénteki zárásban megkezdődött az Elliott-i értelemben vett tetőépítés, amiben még jön újabb high, de az már csak gyengülő indikátorok, divergenciák mellett. Öt hulámban esést három hullámban emelkedést keresünk innen, vagy valamivel feljebbről.

38. hét


Szeptember 24., péntek, 16:43 CET

A tegnapi szentiment adatokból az derült ki, hogy közelebb mozdult a "normálishoz" a bullish érzelem extrém magas aránya, de a medvék alacsony száma megmaradt. A mai megugrással az AAII medvék valószínűleg a kihalással veszélyeztetett ritka fajok kategóriájába kerültek át.
A várakozásom marad a 1.157-1.158 körüli éles fordulat.

Szeptember 22., szerda, zárás után

Nem változtak a várakozásaim a mai nappal. Igaz, sokat jár a fejemben, hogy ilyen extrém pozitív deviza (ti. az EUR elérte azt a szintet, mint 2009 novemberében), fém és részvénypiaci szentiment értékek mellett lehet-e még a mai záróhoz viszonyítva 20 SPX pont felfelé?

17:09 CET

A tegnapi 1.148,53-ról indult esés dupla zigzag-nek tűnik nekem az 'y' pozíció végén hamarosan befejeződő ékkel (ending diagonal).

Szeptember 21., kedd, zárás után

Majdnem bajba került a FED kamatdöntést megvásárló spekuláns had, de mégsem. Tulajdonképpen erről szólt a mai nap és a summázata az, hogy a short oldalon még mindig nem terem babér. A nyitásból lefelé ahány index, annyiféle hármas szerkezetű (tehát korrektív) alakzatban araszolt, majd a FED-re új csúcsot látott mindahány. (Értsd úgy is, hogy lefelé össze-vissza szédelegnek, de felfelé együtt haladnak még mindig.) Onnan a csúcsról lefelé már-már bikacsapda jelleget kezdett ölteni a történet, de végül a zárás előtt nem esett el a napi minimum, hanem épp ellenkezőleg, korrektív szerkezetű zigzag karaktervonásokat öltött a korábbi esés: a lejtmenet két szakasza alig tér el hosszában egymástól, és tagoltságbeli váltakozás van a két délnek tartó hosszú szakasz között.

Pedig már viccesen megjegyeztem, ha új minimumon, 1.136 alatt zár a piac, akkor biztos látunk Prechtertől egy éjszakai Theorist "különkiadást".

Komolyra fordítva, az esés (még egyelőre) korrektív jellegére a cash időszakban Dow 10.804 és SPX 1.145 érték elérése igenelne rá. Ez azt jelentené, hogy a piac úton van a tegnapi több dimenziós Fibonacci elemzésem célértéke, az 1.158 felé.

Szeptember 20., hétfő, zárás

Pénteken még mindig a festéket néztük :), ma már volt nekiiramodás. Azt tartják, ez a hír okozta a nagy optimizmust: U.S. recession ended June 2009, NBER, azaz, hogy megállapítást nyert, 2009 júniusában a recesszió véget ért az USA-ban. Ja, kérem, aki ezt MOST vételi jelzésnek értelmezi!
Tehát a részvénypiacok 2009. március 12-ig bezárólag megtalálták az aljukat, a fundamentális háttér pedig júniusban követte az árfolyamokat. Mondom követte! Tehát mennyivel kullognak a gazdasági mutatók a piac mögött? Abban az adott helyzetben legalább három hónappal. Persze kérdés, az összkormányzati pumpa nyomán elért GDP növekedés mennyire lehet tartós, miközben jóformán egyetlen árva munkahelyet sem sikerült kreálni, ugyanis a munkanélküliség a 27 éves mélypont közelében maradt. Ennyit a hírekről.

Alig bírtam megállni, hogy be ne nyomjak egy SOC (Sell-On-Close) megbízást :), de talán holnap lesz még feljebb a piac, sőt, ha esetleg már megvan a fordulópont, akkor lényegesen kisebb egy kistoppolódás esélye (még ha a belépési pont kockázata magasabb is). Könnyen vagyok, hiszen nem építkeztem csak daytradeltem az elmúlt bő 10 kereskedési napban, mivel nem találtam a kellőképp biztos fogást az emelkedő impulzív szerkezeten. Így aztán tiszta fejjel tudok gondolkodni. Annak apropóján mondom ezt, hogy ma valakivel éppen arról beszélgettem, mennyivel könnyebb az objektivitást megtartani napon túli pozíció nélkül, illetve, hogy a rossz irány időben zárásával szinte "megvásárolhatja" az ember a tisztánlátást.

Pénteken az SPX is átvitte a augusztusi csúcsot, így bizonyossá vált, hogy mit keresünk; nem Minute [2]-es, hanem Minor 2-es végét. Ennek következtében a nagyobb képet is módosítani kell valamelyest. Először itt a link mögött megtaláljátok az augusztus 11-én közölt Minor 1-2 számozást, amit ideje eképp megújítani:


Ez a fenti ábra részben magyarázat arra, hogy miért tart ilyen "sokáig" ez a Minuette (c) hullám. Egyrészt, mert egész egyszerűen teljesítenie kellett azt az Elliott-i szabályt, miszerint zigzag formáció bármilyen szintű 'c' hulláma meghaladja az 'a' végpontját (augusztus 9). Ez a minimum elvárás.
Másrészt egy megnyúlás van a háttérben, amire azonnal ki is térek.

Hogy miért gondolkodtam nagyon a nap végi beleadáson, annak egy belső szerkezeti sajátosság az oka, ugyanis az emelkedést ma lehetett (esetleg) először komplettnek jelölni, ráadásul ez épp egybeesett a 61,8%-os retrace megütésével. Pár nap sötétben tapogatózás után úgy tűnik, egy megnyúlt ötödiket tartalmazó impulse hullámmal van dolgunk. Akkor miért nem kezdtem el mégsem építeni a hosszú távú short pozíciómat? Azért, amiért a short pozícióval rendelkezőket őrületbe kergeti ez, vagy egy ilyen lökéshullám. Elliott szerint a megnyúlt ötödik ötödik alhulláma gyakran ugyancsak megnyúlt. Ha ez igaz, akkor ma annak az alhullámnak még csak a közepénél jártunk és nem ér véget az emelkedés, amíg az október 27-i kiindulási pontról végül 13 hullámot nem számolunk.


Ha van egy számozási ötletünk, akkor az, ahogyan a Fibonacci szintek egymásra találnak igazolhatja, vagy épp bizonytalanságban hagyhatja az elemzést. Van egy jó hírem: egy nagyon szűk sávban áll össze az optimális célszint: S&P cash 1.158 körül látszik egy markáns Fib. csomópont. Más szempontból sem alaptalan, hiszen épp ott van a május 14-i rés is. Ez az optimális cél, de ennyire egyetlen pontra nem szabad fókuszálni, ha valahol komplett lesz a szerkezet, akkor vége, és kész. Ez holnaptól innen épp csak egy hajszálnyival feljebb vagy épp a Fibonacci 78,6%-ig (1.175) bezárólag bárhol bekövetkezhet. Igaz, az alhullámok méretéből, a forgalomból és a momentum alakulásából ez utóbbit már nem tartom valószínűnek.

Ehhez még adjuk hozzá, amit a szentimentről írtam a blog részben és hozzá még az agresszív beszólásokat, támadó megnyilvánulásokat, amelyek lépten-nyomon a fontos fordulópontok közelében jelennek meg itt ezen az oldalon is. Egy felfokozott érzelmi állapotban vannak a piaci szereplők. Van aki túlzottan lelkes és van, aki fél, hogy lemarad, megint más remegő kézzel kapaszkodik a rossz ütemben nyitott pozíciójába.

Remélem, ezzel a hosszú bejegyzéssel végül jobban összeállt a kép.

Legközelebb, ha még éppen aktuális, azt is lerajzolom, hogy miként lehetett így belőni a célt, de most megyek House-ot nézni, mert kezdődik a 'Season Premiere'.

21:00 CET

Kezd emlékeztetni a piac a március eleje-április közepe időszakra, amikor érdemi pullback (korrekciók) nélkül emelkedtünk épp csak egy-egy nap oldalazó megállóval. A beharangozott egybeeső ciklusvég alig tudott valami lejtőt okozni. A piaci résztvevők nem bírják kivárni, hogy kedvezőbb áron vásároljanak, egyszerűen túlpörögtek, nem mérlegelik a kockázatot és folyamatosan veszik, amit csak a az ajánlati könyvben találnak.

17:03 CET

Egy múlt heti képrejtvénnyel kezdjük a napot. Copy+Paste. Aranyos nem?
Ha valóban hároszögek, akkor a trend két különböző szintjéhez tartozhatnak.

Más: perceken belül véget ér egy tipikus intraday ciklushossz, ami ez alkalommal egybeesik egy nagyobb több napos társával.

37. hét


Szeptember 16., csüt, 21:44 CET

Mindig csak a gólhelyzetig jutnak el a csapatok, egyik tábor sem tud kitörni a sávból. Csak most építenénk az augusztus végéről indult emelkedés negyedik, vagy 'b' hullámát?
Kereskedőtársam így összegezte a megfigyeléseit a piacról: "Olyan mintha festéket bámulnék, amint szárad".
Talán ma inkább a magokat kellett volna számolgatnunk, azaz a friss ingyenes EWI terményhetet nézegetnünk:
Futures Junctures FreeWeek

20:09 CET

Mondanom sem kell, kétesélyes a játék: a további oldalazásban előállt egy háromszög értelmezésünk is a mai napra, ami most fejezi be az 'e' hullámot, azaz perceken belül elindulhat délnek egy új napi minimumra.
Napi minimumról, tehát rövid távú irányról beszélek, a nagyobb kitekintésre ma nem érdemes energiát fordítani.
Akkor nincs helye a háromszög-értelmezésnek, ha kivesszük a 19:00 órás high-t, abban az esetben ugyanis marad, amit egy órája írtam. Meg a kérdés, kinek van ebben a környezetben kedve kereskedni / erőlködni? :)

18:58 CET

Talán most megindulnak felfelé, van ugyanis egy még viszonylag kicsi impulse hullámunk, aminek mindene egyben van. Ráadásul megelőzte a momentum indikátorokon egy bullish slingshot, azaz egy olyan pozitív divergencia, amikor nincs új lokális árminimum, miközben az indikátor új minimumra megy (az előző swing low-hoz képest). A 18:00 óra után csapdába szorult rövid skalpokra hajtó shortosok adják az üzemanyagot. Ki kellene venni a mai 16:06-os csúcsot, de előtte esedékes egy korrekció le, ami a 1119-1122 szakasz értelmes Fib. korrekciója kellene legyen.

17:10 CET

Két napja a számozatlan (rejtvény)ábrámmal azt szerettem volna sugallni, hogy befejezetlen a felfelé mozgás. Azóta viszont nem történik semmi, ami több értelmet adna az elmúlt három nap mozgásának két fontos számozás Minute, vagy Minor kettes határán.
Még az is lehet, bár elég merész elképzelés, hogy a kedd késő esti maximumnál bent van egy csonka (truncated) ötödikkel a tető.
Tegyünk ide azért egy erős ? -jelet.

Szeptember 14., kedd, 20:34 CET

Egy értelmezést megkönnyítő ábra, amit így jobban láttatja a dilemmákat és a lehetséges számozást:


Egy dolog lemaradt az ábráról a felső részen: természetesen lehet 4-5-4-5 is.

17:51 CET

Tehát a következtetés egy tegnap indult ötödik, vagy c hullám, ami úgy tűnik, hogy megnyúlni készül. Teljesen mindegy, hogy igen vagy nem, egyik, vagy másik: megnyúlás, vagy 'c' hullám elé nem állhatunk be szembe shortolni, ki kell várni a háromszög alá történő visszaesést és/vagy a trendvonal letörését és/vagy lefelé meginduló ötös szerkezetet. Ismétlem: nincs értelme a csúcsot vadászni.
Ha ez beigazolódik, akkor a korábbi előrejelzés nagyságrendje téves és egész máshol vannak a célárak, mint amint azt előzőleg (el)várható volt.

Szeptember 13., hétfő, zárás után

A csütörtöki listából a piac kiejtete a v4, v5 változatokat, illetve ugyan a v6 határait nem bántotta, de belső szerkezetileg az már nem jöhet össze, tehát maradt a v2-es háromszög, aminek két alváltozata lehet. Az a kérdés, hogy a háromszög negyedik, vagy (b) hullám volt, azaz az előttünk álló fordulatnál egy 'a' hullám vagy a teljes felfelé korrekció ér véget. Ha az előbbi, akkor a sávozás még akár a hónap végéig is kitarthat, kissé meleggé téve a pitét a szeptemberi kifutású opcióknak, vagy ha az utóbbi, akkor meg...
...akkor meg megbeszéljük, most nem szeretném a felbőszült bikák idegeit borzolni.
Szeretnék a mostani helyzet rajzolásával várni egy napot, hogy célár / célzóna szempontjából többet mondhassak.
Az imént a korrekció rendjének megnevezése nélkül beszéltem hullámok jelöléséről, mert a Nasdaq ma meghaladta az augusztus 9-i csúcsot, míg a Dow, a Russel és a Transport is messze van tőle. Amint valamelyik másik index igazolja az NDX ámokfutását, érdemes lesz kitérnünk arra, hogy miként változik a nagy kép, ha ezek szerint Minor 2-es végét keresnénk az S&P-nél.

18:16 CET

A mai nap erőteljes fordulós napot kell kapnunk a rövid távú bearish értelmezések életben maradásához. Kompromisszumok nélkülit. Ha ez nincs, akkor minden bizonnyal a degree, azaz itt ebben az esetben a korrekció szintjét határoztam meg mindvégig hibásan és nem [ii]-ben, hanem Minor 2-ben gondolkodva kell elemezni. Nincs ugyan értelme sajnálkozni miatta, de magabiztos számozást mindaddig igen nehéz gyártani, amíg a május 6-i flash crash-t nem hagyjuk messze magunk mögött.

Szeptember 12., vasárnap

A már-már karácsonyi hangulatú pénteket kihagytam. A gúnyolódás a forgalomnak szól, ugyanis sikerült folytatni a sorozatot: az elmúlt hét kereskedési napból hatban csökkent a NYSE volumen. A csütörtökön emlegetett adatsor most így néz ki:
-14,11%, -19,70%, -2,73%, -11,47%, +3,95%, -2,99%, -13,65.
A legutóbbi jelentkezésem alkalmával felsoroltam hat értelmezési lehetőséget. Pénteken értelemszerűen az azonnali bearish változatokat kiejtette a piac, ezért ha valaki lejjebb megnézi, áthúztam a v1 és v3 verziókat. A v3-as kiejtésének örülök, mert kicsit megbonyolíthatta volna az életünket. A két kieső azt is jelenti, hogy csupa olyan forgatókönyv maradt, amely szerint a piac bepróbálkozik az elmúlt hét sávjából való felfelé kitöréssel.
A még működő négy számozásból három szerint egy felszúrás hiányzik csak, így most az a fő kérdés, hogy a kitörésből lesz-e gyors és éles fordulat. Ez a legfontosabb információ.

36. hét


Szeptember 9., csüt., zárás

Az elmúlt 3 nap értelmezésére igen sok lehetőség van, egy listába szedtem őket:
v1) Szeptember 3-án, záróban iii-as vége, majd hétfői A-val indul a "kis" háromszög. Ma utolsó lökés a kész háromszögből, majd 1-2-1-2 le. // Ultra bearish azonnali erős esés, majd flash-crash2;
v2) Ugyanaz az A-ig, majd onnan fel a mai nyitó maximhoz egy még nagyobb háromszög B-je // Oldalazás következik, ami együtt a messzire nem jutó felfelé kitöréssel felhasznál még úgy kb. 2-3 kereskedési napot, amikor is heves fordulat következik be délnek;
v3) Ugyanaz A-ig, majd a mai (csütörtöki) maximum egy 3-3-5-ös flat B hulláma, ahonnan éppen elindult lefelé a C 1-2-1-2-je // Pénteken meredek esés, de 1.084-1.088 között megáll, ott lesz a római iv-es vége, majd újra fel;
v4) Szeptember 7-én, azaz hétfőn a mélyponton volt a iv-es vége és egy ék (ending diagonal) lesz a záró ötödik hullám felfelé. Már az éken belüli ötödik hullám kezdődött a nap végén. // Kell még egy új csúcs, de 1.116-on belül, majd rögvest indulhat a [iii] / 3 lefelé;
v5) 3-án (múlt pénteken) véget ért már az ötös, de vele csak az (a) hullám, hétfőn láttuk a (b)-t. // Most van úton északnak (c), ami ha egy ending diagonal, akkor akárcsak az előző változat, 1.115,75-nél ér véget;
v6) Ugyanaz, mint az előző, de a (b) mélypont óta 1-2, 1-2 fel! // A leginkább bullish értelmezés, de meglehetősen erőltetett számozás, amit teljesen azért mégsem lehet kizárni. Ehhez hirtelen erőteljes emelkedés kell pénteken és célár szempontjából 1.132-től felfelé gondolkodjunk. Ha pedig 1.130 fölé megyünk, azzal egy lépést hátra kell lépnünk, vagyis nem Minute [ii] az aktuális emelkedés, hanem Minor 2.

Mi a tanulság, ha (legalább) hatféle értelmezés lehetséges? Látszólag túl sok variációnak tűnik, de mindegyikük a bearish kilátásokról szól, csak a következő egy-két nap forgatókönyve kérdéses. Viszont így bármi történjen is pénteken-hétfőn, a lista útmutatást ad az árfolyammozgás értelmezéséhez.

Ha klasszikus TA szempontból vizsgálom a helyzetet, akkor a forgalommal kezdem. Szeptember 1-től sorolom a volumen százalékos változását az előző napival összemérve: -14,11%, -19,70%, -2,73%, -11,47%, +3,95%, végül ma -2,99%. Zsinórban négy napot csökkent, majd amióta padlót fogott, azóta stagnál.
Ennyire vérszegény kereskedést ritkán láthatunk, bár egyszer-egyszer előfordult hasonló forgalmi "alakzat" mostanában: augusztus 18-án, augusztus 9-én, július 28-án, július 14-én, igaz nem ennyire apadt el a forgalom, de a csökkenő tendencia hasonlóan több hoszú és unalmas napon át tartott. Tessék megnézni a grafikont, mi következett utánuk!
Röviden: ez egy tetőépítés, ami a gyenege forgalom miatt ilyen lassú és lapos.

Ma van az utolsó napja az EWI Európai és Ázsiai Short Term Update ingyenes hetének. Este 6 óra után megszűnik a hozzáférésünk az előrejelzésekhez. Használjátok még ki ezt a fél napot a letöltésükre és tanulmányozásukra. [link]

20:51 CET

SPX 1.106 és Dow 10.433 átfedés elzárná a lehetőséget egy lefelé impulse kialakulása elől és akkor most délnek láttunk egy hármas szerkezetű szakaszt (vagy 1-2-1-2 készül a mai grafikonon).

19:40 CET

Végül a nagyobb háromszög lehetőségére is gondoljunk az ötletelésben: így 'A' lenne az, amit annak jelöltem, viszont a mai nyitó maximumnál még csak a 'B' hullámot láttuk, az iménti (készülő) minimum pedig a 'C'.

19:26 CET

Még arra érdemes kitérni, hogy mi a legvalószínűbb eshetőség, ha az utóbbi egy órában elindult esés nem ütné le a támaszokat. Az egyik értelmezés, hogy egy ékelődésbe fogott a piac. Főleg azután nőtt meg az ending diagonal esélye, hogy az esésben a (lenti 5-perces ábrán B ponttal jelölt) tegnap 18:50-es intraday csúccsal átfedés alakult ki minden indexnél. Az ék még egy újabb divergáló csúcsot feltételezne.

Azért is kell alternatívát keresni, mert így az utolsó emelkedés felfelé szerkezetileg hármas kinézetű, amivel a trend nem érhet véget. Persze, sokszor láttunk már csonka végződést fontos fordulópontok előtt, de erre nem lehet játszani.

18:31 CET

Az alábbiakban felvetek egy spekulatív lehetőséget, ami mellé nem tudok teljes mellszélességgel kiállni, mert kevés a bizonyítékom az igazolására: Ha egy pillantást vesztek a háromszögre, akkor látjátok, hogy a C-vel jelölt hullám ötös szerkezetű, ami háromszögön belül nem lehetséges. Ugyanakkor viszont az A-ból állított célár 1.110,7 körül van, míg a mai csúcs 1.110,67. Szóval, noha ez csak egy próbálkozás az értelmezésre, amit a belső szerkezet nem erősít meg, de a számított cél ilyen szinten pontos teljesülése miatt figyeljünk a lehetőségre. (Kereskedésre még nem érett meg).


Szeptember 8., szerda, zárás után

Sokat nincs mit mondani a mai nap emelkedéséről, mint ahogy a tegnapi esés sem volt jelentős. Csak rövid távon kérdéses a számozás, miszerint van-e már az impulzív felfelé mozgás végén Micro szintű ötödik záró hullámunk. Ha van, akkor a kedd-szerda oldalazó esése 1-2-1-2 a megnyúló harmadik előtt, így nyitásban azonnali gyorsuló esés kéretik mutatni magát, ha nincs, akkor 1.106 és 1.116 közé várjuk érkezni csütörtök-péntek.


19:04 CET

Ahány index, annyi eltérő közeli (intraday) kép. A Nasdaq új csúcson egy ötös szerkezetű hullámmal, szemlátomást egy rés betöltésével van elfoglalva. Az S&P és a DJIA ezzel szemben még nem járt a pénteki maximum felett és a mai emelkedésük hármas szerkezetű. Végül a Russel még jobban lemaradóban; ötperces bontásban egy ékkel befejezett felfelé korrekciónak látszik. Amint szinkronban mozdulnak meglesz az irány.

Szeptember 7., kedd, 19:51 CET

Egy hamarosan elstartoló, majd behaló impulzív kisérlet fel az SPX 1.098-1.101 zónába jót tenne a bearish számozásnak.

18:54 CET

Egyelőre nincs sok látnivaló a grafikonokon. A pénteki számozás, miszerint komplett volt a (c) hullám, vagy esetleg a (c)-n belül a harmadik (?) egyelőre működik, de maradjunk óvatosak, ugyanis az esés meglehetősen tétova, ami egy éppen induló trendnél az első nap még elmegy, de nagyon határozott folytatás kellene legkésőbb a holnapi nyitóban.
Olyan az érzésem, mintha terjedne a negatív hangulat, de még mindig lerázni készülne magáról az idejekorán túl agresszív shortokat. Nincs sehol az elkeseredés, sem a negatív meglepetés ereje. Persze, lehet, hogy a reménykedők ma azt mondták, "Ej, ráérünk arra még eldönteni. Hátha!".
Az eddigi esés az órás bontásban és a félkész mai gyertyával a napos grafikonon egyelőre értelmezhető a mögöttünk álló emelkedő szakasz konszolidációjának.

Szeptember 6., hétfő

A pénteki helyzet kiértékelését egy az S&P-nél több részvényt tartalmazó index ETF-jével kezdem. Az IWM napos bontásban ugyanis tiszta ötös szerkezetet mutat az esésben július 27-től, augusztus 24-ig. Előzőleg az emelkedés hármas szerkezetű, azaz korrektív volt, most pedig az aktuális rallyban a pénteki maximum hajszálra egy nevezetes ellenállást érintett.


Ennek keze-lába, füle-farka a helyén van abból a szempontból is, hogy amit (a)-(b)-(c)-vel jelöltem, az egy tipikus zigzag, amelynek c hulláma gyakran az 'a' hullám 161,8%-a. De térjünk vissza az S&P500-ra, ahol mivel a kép közel sem ennyire tiszta, az alternatív lehetőségekről is beszélnünk kell.

Az alábbi ábrán immár az egyetlen talpon maradt bearish értelmezés mellett alternatívaként egy zöld bearish számozást láthatunk. Mindkettő arról szól, hogy a piac pénteken befejezett, vagy nagyon közel áll ahhoz, hogy befejezzen egy aktuális emelkedő szakaszt. A két értelmezés rövid távon nem fog szétválni, középtávon mutatnak csak eltérő irányba; a fekete elsődleges az 1.040, majd az 1.010 közeli letörését jelzi előre, míg a zöld alternatív jelölés a folytatódó sávozásról szól.

A trendnek eggyel magasabb szintjén, de ugyanez a korrektív végjáték játszódik az EURUSD-ben is, aminek esés lesz a vége. Ha esni kezd, akkor a részvénypiac ebben a helyzetben órákon belül követni fogja.


Feltűntettem a breadth mutatót azokon a napokon, ahol a piac a legtöbb erőt mutatta. Az látszik, hogy egyre kisebb a piac mélysége, egyre kevesebb részvény vesz részt az emelkedésben, azaz fogytán van a szusz. Az 1.095 elesése zárná el (legalább) rövid távon az utat felfelé.

A fenti elsődleges értelmezéssel egy bearish flat (lapos) korrekciót számoztam, amelynek szerkezeti ábráját és néhány általános jellemzőjét ebben a bejegyzésben mutattam meg: Korrektív leltár
Továbbá később itt volt egy összefoglaló táblázatom, amelyből kiderül, minden korrektív alakzat az eggyel kisebb trend szintjén ötös szerkezetű c lökéshullámmal zárul, vagyis úgy néz ki, mintha a trend megfordult volna és a korrektív alakzat haladási iránya lenne az uralkodó trend.

35. hét


Szeptember 3., péntek 22:03 CET

A zárás pillanataira egy arányos, tiszta és késznek tekinthető ötöst mutatnak az indexek a trend több szintjén. Ha az elmúlt négy nap emelkedése c hullám volt, akkor valószínűleg annak végét láttuk. Ez az eshetőség keddi réssel nyitást jelentene, de nem kell aggódni, hogy lemaradunk; sokkal könnyebb egy fordulós jelzést követően lépni, mint fordulatra (csúcsra és mélypontra) vadászni.

17:40 CET

Gyakran, amikor nem áll össze a kép, vagy sokszor kell hozzányúlni a számozásokhoz, olyankor az a gond, hogy túl közelről nézzük a piacot, túlságosan elmerülünk a részletekben. Ennek jegyében kitekintek a távolabbi képre, napos bontásban.
2009 márciusa óta a jelenlegi eső trendet megelőzően két jelentős korrekció volt. Az első 2009 júliusában 18 napig tartott és 9%-ot utazott délnek. A következő idén januárban 13 nap, és ugyancsak 9%.
Ami az április 26-i csúcs óta zajlik, az nagyságrendjét tekintve nagyobb esés, hiszen 93 kereskedési napja tart és high-low távolság 17%. Pusztán ezekből az adatokból egy igen jelentős a korábbi kettőnél egyértelműen magasabb szinten zajló korrekcióra, vagy trendfordulóra (tartósan lefelé tartó új trendre) lehet következtetni.
A bikák kedvéért: a 93 napja tartó esés lehet korrektív, bár a még távolabbi kép alapján ezt nem tartom valószínűnek. Viszont ha korrektív, akkor nincs még kész, vagy én nem találom, miként lehetne befejezettnek számozni.

Mindezek tükrében újabb bearish értelmezéssel fogok ismét előállni.

Kicsit konkrétabban: az 1.130 elérése/meghaladása még ott van a pakliban (személy szerint még mindig nehezen látom elképzelhetőnek, de el kell ismerni, ott van), viszont április 26. 1.220-a egy újabb nagy esés nélkül semmiképp sem.

15:31 CET

A legutóbbi ábrán látható fekete (ii)-es és piros [ii]-es között az a különbség, hogy (ii)-es nem korrigálhat többet felfelé, mint 1.100. A másik értelmezés, a [ii]-es szerint 1.130 a limit, így most, hogy a nyitóban átviszik a bikák az 1.100-at, ez az egyetlen bearish értelmezés marad(t). Ezt az értelmezést viszont fenntartásokkal kezelem, ugyanis nézzünk rá az ábrára: piros (i)=(iii), ami korrektív zigzag (5-3-5) jellemzője mindaddig, amíg nincs egy (v) hullámunk. Igen, berajzoltam augusztus 27-re a piros (v)-öst, de azért lett ez az "alternatív" számozás, mert kicsit necces annak az ötödiknek a belső szerkezete és az adott piaci szituációban szerintem túlságosan rövid is. Sőt, ugye azt is tudjuk, hogy több indexnél ott nem született új low, én pedig nem szeretek egy (i)=(iii) után még egy csonka ötösbe kapaszkodni. Mivel kizárni nem lehet teljesen, ezért kivárom (természetesen pozíció nélkül), amíg letisztul a kép.

Szeptember 2., csüt. 20:03 CET

Háromszög az indexekben, ami vagy az alakzaton belüli apró (D) hullámot teljesíti, vagy pedig perceken belül kitörni készül, hogy egy újabb napi maximummal befejezze felfelé a 31-én indult 'c' hullámot és vele a (ii)-est, vagy [ii]-est. Nem várok tőle kereskedhető (jelentős) emelkedést, de azt sem, hogy most indulnának meg egy éles fordulat után őrült módon délnek, hanem a forgalom csökkenésével egy unalmas, kissé lapos tetőépítés kezdete lehet ez.

Az előző jelentkezésemhez szükséges egy kis tisztázó kiegészítés: azt mondom, nem volt tegnap FT nap, mert a NYSE 1.191.626-os forgalma elmarad a keddi 1.402.683-tól.

16:44 CET

Foglalkozzunk még egy kicsit a tegnapi kereskedéssel. A Nasdaq felelt meg végül egyedül az FT-nap (follow through) ismérveinek. (William O'Neil definiálta a fogalmat, miszerint a fordulatot követően minden tartós felfelé trend elején van egy ilyen nap). Az S&P és Dow esetében a forgalom elmaradt az előző napitól, ezért ott az FT-nap nem valósult meg.

Még mindig szerdán a nyitást megelőzően pozitív gazdasági adatok érkeztek Kínából és Ausztráliából. Utóbbi éves alapon 3,3%-os GDP növekedése igen impresszív. Ezt követően már a kereskedés alatt az ISM adat került a címoldalakra, miszerint az augusztusi ipari termelés nőt az USA-ban, miközben visszaesést vártak. Miért mondom ezt? A tegnapi hírek mindegyike emelkedés formájában hagyta ott a kézjegyét a grafikonokon, azaz rengeteg "hírkereskedő" lehet friss long pozícióban. Elliott maga azt fogalmazta meg, hogy háromszögek "e" hullámait szinte mindig valamilyen esemény / hír hozza létre, de figyeljük meg, így van ez a "c" hullámokkal is. A "c" hullám majdnem mindig egy határozott rally a fennálló trenddel szemben. Ennek megfelelően bear piac idején nagyon gyakran a csorda reakciója egy eufórikus (vagy shortos-menekülős?) "c" hullám északnak.

Szeptember 1., szerda - zárás


16:17 CET

Az elmúlt napokban csak nőtt a lehetséges értelmezések száma és vele a bizonytalanság. Ma ezzel az emelkedéssel kezdenek kihullani a variációk (elsőként a kedden felhozott háromszög gondolatom).
Azt mondtam tegnap, nézzünk rá távolabbról a grafikonokra. Így lehet meglátni ennek a jelentős emelkedésnek az igen valószínű valamilyen szintű c hullám értelmezését. Miközben a nap végén mindenki follow-through napról beszél majd, ne felejtsük, egy jó c-nek az dolga, hogy úgy nézzen ki, mint egy új trendelő, impulzív mozgás.
Beleadni ebben a pillanatban veszélyes, mostanában még csak valószínűleg a c-n belüli negyedik hullámot kezdjük, egyelőre a short zóna messze, lefelé 1.044-től.

Felfelé optimális esetben a hétfőn említett eggyel alacsonyabb szintű negyedik hullám, azaz 1.082 a cél.

Augusztus 31., kedd 21:02 CET

Gondolkodom: Mivel elég sok az egymásnak ellentmondó rövid távú jelzés, valamint a mai intraday csúcsról ismét korrektív alakzatnak tűnik az esés, ezért, ha nem jön egy brutális letörés az előttünk álló záró órában, akkor erősen foglalkozni kezdek a háromszög a negyedik hullám helyén szcenárióval, ami kitart a héten, majd mivel (i) és (iii) azonos hosszúságú volt, ezért egy megnyúlt (extended) ötödik hullámmal egy arányos Minute [i]-hez jutnánk Minor 3-on belül. Egyelőre ez az elképzelésem még nagyon spekulatív. Vigyázat, ha elesik a reggeli low, akkor ez csak okoskodás marad és elég érdekes látványban lesz részünk.

18:32 CET

Déjá-vu! A piac meredeken felpattan, azután nincs folytatás, hanem csak valamiféle ékelődés - kicsit északra oldalazás. Fent továbbra is működnek az ellenállások. Ilyet már láttunk a napokban.

17:03 CET

A piac egyértelmű állásfoglalására még várni kell, de nálam a bessz változat, miszerint már rövid távon momentumos letörés következik, mindaddig a pakliban marad, amig az SPX vissza nem veszi a tegnap emlegetett 1.055-öt. Hétfőn láttuk ennek a szintnek a jelentőségét, amikor elég sokáig kitartott, majd végül akkor tudott értelmes esésbe váltani a piac, amikor átküzdötte magát rajta. Ma kevéssel alatta torpant meg a rally. Mivel továbbra is nehéz egyértelmű, rövid távra szóló értelmezést adni Elliott hullámai alapján, ezért 1.055 alatt a short, felette átmenetileg a long lehetőségeket keresem.

Érdemes ilyenkor egyet hátralépni a friss fejleményektől a grafikonon és egy nagyobb timeframen az átfogóbb képre összpontosítani.

Augusztus 30., hétfő, zárás után

Egy nap, ami annyira kétértelmű, hogy az újabb megszólalással ki kellene várni holnapig, hátha kapunk valami megerősítést. Viszont kihagyni rögtön az aloldal indulásának napját nem lehet, szóval akkor dolgozom egy kicsit.

Egy 5-perces bontású grafikonon az esés a sok átfedés miatt, korrektív szerkezetűnek tűnik. Azaz ahogyan felfelé is szenvedés volt a péntek délután, úgy lefelé is az volt a hétfő. Az S&P és a Dow 9 hullámot teljesített (eddig) a pénteki maximumról; a lefelé tartó 5 szakasz közül 4 impulzív.
Egy korrektív esés itt annyit jelenthet, hogy a piac valamikor még szeretne egy kísérletet tenni arra, hogy megkeressen egy Elliott-vezérlőelv által kiemelt fontosságú pontot, az eggyel alacsonyabb szintű trend negyedik alhullámát. Tudom sok medve számára ijesztő, egy-két nap további emelkedést látni, de ha jó a számozásom, amit legutóbb leközöltem, akkor ez roppant szépen beleillene a képbe.
Ez a bizonyos negyedik alhullám a 23-i maximum 1081,79 az SPX-nél és 10.304,7 a Dow-nál. Onnan indult a Micro, vagy talán (ALT.) Subminuette szintű ötödik hullám megnyúlása:

Azaz tovább él a korábbi két értelmezés, csak kaptunk mellé egy kék harmadikat.

Viszont KÉTÉRTELMŰ előrejelzést ígértem, ezért jöjjön az azonnali bearish szcenárió. Átfedések ide-vagy oda, a bikák ma annyira nem jutottak szóhoz, végig csak bámulhatták vigasztalanul az esést, hogy fel kell dobnunk a lehetőségét, ez már az a hullám, ami az 1.010-es szintet hivatott letörni, méghozzá igen nagy sebességgel, csak hagyjuk kibontakozni.

Ezt támasztják alá a piac belső állapotára vonatkozó mérőszámok. Ma a TRIN folyamatosan, egyenletesen emelkedett, végül 3,82-es szinten zárt, ráadásul az Arm's indexen belül az eső forgalom 13-szorosa volt az emelkedő részvények forgalmának. Na, ez a vigasztalan. Az elmúlt 14 kereskedési napból az 5 napos TRIN 13-at, a 10-napos Advance/Decline 10 napot volt a túladott zónában. Ezekből arra lehet következtetni, hogy a piac vagy egy nagyon jelentős aljat épít, vagy mint ahogy a napon belüli indikátor-divergenciákon zárásra áthúzta magát, mindenen keresztül készül gázolni lefelé.



 

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)