AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2011. január 28., péntek

A "tuti" kulcsforduló

Vagy mégsem?

Amikor elénk tárul egy komplett öt hullámnak számozható, tagoltságában egyensúlyt és megfelelő arányokat tükröző trend, ami lassult már ugyan, de még egy centit sem haladt a korábbi iránnyal szemben, akkor az a feladatunk, hogy fordulós jelzést találjunk. A jelzések egyik típusa a bar, vagy gyertya alakzatok formájában jelentkezik és közülük is legmeggyőzőbb egy speciális dupla kulcsforduló, angolul a double key reversal outside day kombináció.

Kedvenc jelzéseim egyike, mert igen megbízható, legtöbbször tartós, kiválóan kereskedhető fordulat követi. Sőt, ki merem jelenteni, a legmegbízhatóbb eszköz, ami ráadásul közvetlenül az árból következtet, tehát nem valamilyen matematikai formulán alapszik. Ám az aktuális BUX példán keresztül épp azt szeretném szemléltetni, hogy a tőzsdén, bármilyen technikai módszert alkalmazzunk is, nincs 100% biztos kimenetel; állandó a bizonytalanság. Ezért rendhagyó módon, olyan eset kapcsán mutatok be egy fogást, ahol az nem működött, pedig minden a helyén volt.

A közismert kulcsfordulós nap első feltétele, hogy a piac legalább rövid távon, új csúcsot, vagy mélypontot érjen el. Ekkor a soron következő napon új maximum, ill. minimum szintre emelkedik, illetve süllyed az ár, de végül az előző napi záró, alá, ill. fölé zár. Ennél értelemszerűen erősebb a dupla kulcsforduló változat, aminek az emelkedő piacra vonatkozó receptje így hangzik:
Végy egy lokális maximum közelében új csúcsra törő gyertyát, ami végül a megelőző két nap záró értéke alá zár. Mindkettő zárónak alá zár, ez fontos!

A bearish dupla kulcsfordulóhoz ezek szerint három egymást követő napon hasonlítottuk össze az elért záró és a maximum értékeket. Már csak az "outside day" dolgát kell hozzáadnunk, ami pedig a napi minimum árak összevetését jelenti. Az outside day szó szerint "külső napot" jelent, amikor is mind a napi maximum, mind a napi minimum meghaladja a megelőző nap szélső értékeit. Vagyis egy külső napon, amely egyben dupla negatív kulcsforduló is egy új csúcsot látunk, majd a kereskedés minimuma a tegnapi minimum alá süllyed, végül a záró a közvetlen egymást követő három gyertya közül az aktuális esetében lesz a legalacsonyabb. Ez a szignál, amely jelzi, a trend véget ért:

A sárga gyertya nem hiányzott a tiszta alakzat után

A BUX a január 25-i, keddi kereskedés végére egy ritka szép, a leírásnak tökéletesen megfelelő kulcsfordulót produkált az "itt jó" felirattal jelölt három gyertyában. Valóban, ott még tényleg nagyon jó volt, hiszen a piac egy november 29-aljról számítva komplett hármas (A-B-C) zigzag alakzatnak lehetett értelmezni az emelkedést, amely A=C arányt mutatott az utolsó nagyobb eső szakasz 78,6%-os korrekciós szintjénél. Ezek után szerdán a sárgával kiemelt gyertya megsemmisítő csapást mért a tuti fordulós kombinációnkra. Vagyis nem működött. Illetve váratlanul nem működött annak, akinek nem volt helyén a stop loss megbízása.

Felrajzoltam a grafikonra pirossal az idealizált ábrát, hogy egyértelmű legyen, bar nézetben mi számít ilyen erős fordulós jelzésnek. Egyébként vannak szerzők, akik további kritériumokat rendelnek ehhez a komplex gyertyaformációhoz. Például:
- az 1-es gyertya zárjon a napi minimum és maximum által kijelölt zóna felső harmadában;
- a 2-es számú gyertya maximuma is legyen új rövid távú csúcs;
- és zárjon az 1-es zárója alatt.

Nekünk, akik Elliottal dolgozunk már nem szükséges ilyen további szempontokat figyelembe vennünk, mivel éppen elegendő előzetes szűrést hajtunk végre a kontextus feltárásával és a Fibonacci szintek alkalmazásával. Amire figyelnünk kell, az csupán a szignált követő entry (belépő) gyertya minősége, de ez már egy másik témára vezet át bennünket.

37 megjegyzés:

  1. üdv cimballi

    Igen valóban el könyveltük a fordulatot, de ha meg vizsgálod a csütörtöki gyertyát a záró felrántástól eltekintve megint fordulós gyertyát adott csak zárásba kozmetikázták. De így meg egy tökéletes ék alakzat záró momentuma is ki alakult amiben a hely fölfele korlátos 10-20 pont. Te ezt hogy látod?

    üdv TWER

    VálaszTörlés
  2. Üdv. Cimballi!

    Nagyon tetszik a bejegyzés. Két hozzáfűzni valóm lenne.
    1) Twerrel egyetértve a csütörtöki záróárakban látható egy "szándékos" manupiláció, a nap a valóságban piros volt, csak a záró ár pattant fel új napi csúcsra
    2) a hétfői nap hó vége, ami általában jelentőséggel bír, de nem szabad elfelejteni, hogy a mostani hó vége különleges lesz. Január 31-ei áron kerülhet át a magánnyugdíjpénztári vagyon az állami kasszába, nem összeesküvés elméleteket gyártva, de a hétfői napon akár érdekes zöld gyertya is kialakulhat, erre érdemes lehet odafigyelni

    VálaszTörlés
  3. Ad, Twer, mindig úgy gondolkodom, hogy nem tudom megkülönböztetni a manipulált "mozgatást" a valós/reális piaci konszenzus, "döntés" eredményétől. Ha megpróbálkoznék vele, akkor olyan tényezőt hoznék a kereskedési szempontjaim közé, ami szerintem veszélyes, könnyen negatív hatással lehetne az eredményességemre.

    Amúgy az adott szituációban nem a gyertya színe a fontos, hanem, hogy képes volt meghaladni a szuper dupla kulcsfordulós.... alakzatom tetejét. Egy ilyen alakzatot, amiről azt írtam, azért figyelünk rá, mert általában a smart money - vagy hit kérdése - a társadalmi hangulatban bekövetkező váltás alakít ki. Itt ez nem állta meg a helyét, mert akik döntései nyomán a jelenség létrejött, azok egyszerűen lúzereknek bizonyultak, legalábbis a formáció keretei között. Ez különösebb mérlegelés nélkül dobás, főleg a csötörtöki fölé zárással.

    Az más kérdés, hogy további két nappal később, tehát így most, a pénteki záróra rögtön követte egy ugyancsak három gyertyából álló evening star. Megjegyzem, az már egy fokkal gyengébb bearish jelzés.

    Január utolsó napjaira statisztikailag egyébként is vigyázni kell, mert január 30, 31, feb. 1. igen gyakran bullish. Sőt az egyik leggyakrabban emelkedő időszak az évben, de persze nem mindig.

    Pár hét múlva, még folytatom a fordulós jelzésekről ezt, vagy egy nagyon hasonló gondolatmenetet.

    VálaszTörlés
  4. Hi!
    Ahogy én látom most az amcsi tőzsdéket:Szerintem (jól láthatóan) megtörtént a várva várt fordulat.MOST MINDENKI azt gondolja,hogy csak egy gyors ,viszonylag kicsi korrekció jön.Szerintem tévednek.A piac ugyanúgy mint felfelé tette,most lefelé is kegyetlen lesz,ezért és pl az sp-t kb. 1020-1080 környékére várom le ebben a körben.Onnan fel 1200-ig,majd sávozás a két érték között.Ősszel letörés belőle. Egy hetesen jól kivehető?? fej-váll rajzolódna így ki,ami remélhetőleg meg is valósul majd. Vélemények???

    VálaszTörlés
  5. Indexe, piaca válogatja, de október, ill. november óta most péntek volt a legmagasabb forgalmú nap, így az már biztos, ez egy jelentős disztribúciós gyertya.

    Közben olyan speciális kulcsforduló, amiről itt a fenti postom szól.

    A Dow, akárcsak január 10-én éppen csak megérintette a november végén indult emelkedés bázis csatornáját, de egyelőre most nem pattant róla. A héten a bázis csatorna alja YM-ben 11.680 körülre ér majd fel, az alatti kavarás kizárná, hogy a november 29-től induló emelkedés akar még valamit felfelé. Addig viszont a kapalban van a negyedik hullám esélye. Közben az S&P határidőnek volt egy nagyon tiszta emelkedő trendvonala december 27-től, amit megtört.

    Viszont egyelőre még csak intraday támaszok törtek, semmi fontos szint. Ezt szeretnénk látni öt hullámban és úgy, hogy közben fennmarad a volatilitás, nem kezd a piac két-három nap csapkodás után szűk tartományban konszolidálódni.

    VálaszTörlés
  6. üdv

    HI EGYET ÉRTEK VELED! A mai nap teszi fel az i-re a pontot mivel a múlt héten vásárlók ha ma mínuszba nyit amerika keményen szabadulnak a poziktól. Valamint a shortosok is most már ekkor érősen poziba fognak lépni. Kíváncsian várom a folytatást hogy így legyen.

    üdv

    VálaszTörlés
  7. üdv cimballi

    Én abban az esetben osztom HI meg látását ha végre választ kapok arra hogy 2009 márciusától mostanáig az elliott elmélete alapján hányadik hullámot fejezte be vagy fejezi be az SP INDEX KONKRÉTUMOT NEM HOGY MOST ITT TART FEL MEG LE MEG EMEZ MEG AMAZ NAGY VONALAKBA ÉRTHETŐEN FELVÁZOLNI.

    TOTI

    VálaszTörlés
  8. Szia Toti!

    Szvsz az esés korrekciójának C hullámát fejezi be.
    5-3-5 korrekcióban, ahol az C =61,8%-a A-nak.
    (amennyiben tényleg esni fog)

    VálaszTörlés
  9. Toti, novemberben kifejtettem a http://myelliott.blogspot.com/2010/11/celarak-zigzag-korrekciokban.html
    bejegyzésben, hogy hol tartunk. Azóta egy komoly kérdésként csak az merült fel bennem, hogy a novemberi korrekció egy kissé rövidre sikeredett, lehetett volna legalább időben hosszabb.

    A másik újdonság, hogy behoztam az 1.296-os SPX szintet, amely különleges jelentőséggel bír, persze azt még nem mutattam meg, miért. Egy az idézett bejegyzéstől eltérő, ugyancsak 2009-ről induló zigzag értelmezés miatt.

    A távolabbi kilátásokat és ezt az itt még nem részletezett alternatívát hamarosan szeretném bemutatni a Hol bújkál a nagy medve c. sorozat befejező részében.

    VálaszTörlés
  10. Hi!
    Azért úgy tűnik nem ilyen egyszerű az egész,a tőzsdéket még szépen fel is köthetik ma,holnap.De lehet,hogy belefér a számozásomba azért.Íme egyenlőre 1175-ig:
    1300-1270 1 hullám/a-1270-1285 2 hullám,1285-1240 3 hullám,1240-1250 4 hullám,1250-1220 5 hullám A" pont.B" hullám:1220-1235-1225-1260 B" pont."C" hullám:1260-1230-1240-1195-1205-1175 "C" pont kijelölve.Itt kell nagyon figyelni,hogy mi lesz tovább.Szerintem további szakadás kis szöszmötölés után 1050 környékére,majd onnan ismét fel 1200 környéke.Ez a sáv tart júliusig a fed pénzöntéséig.A pénz elfogy,kamatemelés közelít,és talán ez meginditja azt a régen várt pusztitó hullámot az akkorra szépen megformált fej-vállból.Ami MOST zavaró a mai nap felkötése,de ez csak a bónuszokért megy.

    VálaszTörlés
  11. Az 1275-ről felfele indult mozgás egészen impulzusszerünek néz ki, mintha most járna a negyedik hullámában.
    Lehet hogy a Minor 1 felfele indult el?

    VálaszTörlés
  12. Balolah, most már azt is tudjuk, miért nem sikerült korrektív trendcsatornát rajzolni az emelkedésre.

    VálaszTörlés
  13. Az 1275-ről felfelé menetünk impulzus, vagy hármas szerkezetű is lehet(ne). Viszont azzal, hogy az oda leszaladó esés impulzív volt, egy befejezett 3-3-5-ös szerkezetű flat korrekció első helyen a következtetésünk, ami valamilyen szintű negyedik hullámhoz tartozik, így onnan bőven indulhat felfelé impulzus. Ha az indul, akkor egy ötödik hullám, aminek ma (kedden) a legmeredekebb harmadik alhullámát láttuk. Azaz az emelkedésnek még folytatódnia kell egy kicsit, de már nem ekkora sebességgel.

    VálaszTörlés
  14. Kedves Cimballi!

    Úgy látom az elliott általad ill. az intézet által felvázolt lehetőségek köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Maximum 3 perces felbontásban... Ez is olyan utólagos okoskodás és számolgatás mint a többi "tudományos" módszer. Minden célártól olyan messze vagyunk mint Makó... sp500-ban a fibo alapján kijött 1350, elliottal az sem, legalábbis emlékeim szerint... EURUSD-ről nem is szólok...Főleg amikor 1 éve a nagy összeomlást várva közlöd ill. közlik: Akkor most áttérünk bullisra... Köszi!!!! All in 1170 mondta a nagymester... Ezek szerint egy kanyi vasa nincs! Virtuálisan én is tudom ajánlani mmindenkinek az all in-t! Vagy csak az előfizetőket szivatja mint a többi "iskola"?? Összességében:gáz. Szerintem tudod hol bújkál a nagy medve? Megmondom:a barlangjában k*fél a bikával és nem tud, nem is akar előbújni!Rajzolj be EGY lehetséges forgatókönyvet és ha nem működik századszorra sem, akkor hagyd ezt a semmiresemjó technikát!Tisztelettel: HM

    VálaszTörlés
  15. Ha ez jön le...
    Jó tudni, bár azt gondoltam látszik a különbség az EWI és az én álláspontom között. Igaz, hosszú távon egyezik a kettő. Továbbra is bearish a hosszú távú kilátás, ám az emelkedő korrekciónak hónapok óta elég valószínű, kellett még a felfelé tér és hozzá az eltelt idő. Szerintem szerdán oldalazás, csütörtökön újabb emelkedés, pénteken pedig már a nagyobb mérvű beleadás esedékes. De ez csak "szcenárió", egy elképzelés, hogy valami térképem legyen a piachoz. Ha igazolja, akkor könnyen tájékozódom és megyek vele, ha nem, akkor újat rajzolok.

    Tisztában vagyok vele, hogy a többségnek úgy általában nem jöhet be az Elliottal szemlélődés. Ha ennyi csalódás, keserűség van benne, nem találtad meg benne magad, akkor mást kell, de átkozottul jól elsajátítani. Sok ember van, aki úgy éli le a tréding karrierjét, hogy csak ide-oda csapong, soha egyetlen módszerből sem kovácsol igazi előnyt. Szerintem minden módszerhez, de ehhez leginkább óriási elkötelezettség kell. Ezt kívánom neked is, HM.

    VálaszTörlés
  16. A térképeddel illetve az EWIével csak eltévedni lehet! Tudod, az igazi térképen jelölve vannak pontosan az országok, városok, utcák.Ezzel szemben, Elliott még a földrészeket sem találja el, ez a bajom. Szerintem szerdán esés, csütörtökön oldalazás, pénteken esés. Ez hogy tetszik? Anélkül mondom hogy értenék elliotthoz, vagy meg akarnám tanulni...Ebből látszik nincs tuti recept a tőzsdén, be kellene ismerni... A fenti véleményemet tartom továbbra is,nem győztél meg az ellenkezőjéről. A "nagy beleadás" érdeklődés hiányában elmarad! Neked azért sok sikert kívánok elliotthoz!

    Üdv.:HM

    VálaszTörlés
  17. Sziasztok!

    Véleményem szerint ezt a módszert is, mint bármelyik másikat a helyén kell kezelni.Se nem jobb, se nem rosszabb, mint a többi. Ez sem mondja meg a tutit, mint ahogy a többi sem, legyen az TA, vagy funda, mindegy. A helyzet a következő, és legyen ez a mottó is mindenkorra: Don't bet against the FED. Ennyi a lényeg. 600 milliárddal nem lehet szembeszállni. Innen a monitor elől meg pláne nem. Addig megy fel az usa piac, amíg ez az irdatlan pénzmennyiség el nem fogy, illetve ennek hatására nem kezd el inflálódni az usa gazdasága, hogy lehessen kamatot emelni és ki lehessen szívni a likviditást a piacokból.Addig viszont a shortok sok fájdalmat fognak okozni. Én a következő célárakkal kalkulálok: most elmegy 1350-ig, utána elő lehet venni a rövid gatyát, short 1210-ig, talán az 1170 elérhető lesz, majd újból bull, hegymenet 1500-ig, ez a végső target, aztán Game Over. Jön Leonidasz és maroknyi serege: 300! Ennek az elérése persze több évet vesz majd igénybe, de 2015-16 körül el is fogja érni. Érdemes lesz figyelni, hogy ezekkel a célárakkal(ami persze egyéni elképzelés, nem vagyok Nostredamus én sem) a fundamentumok mennyire fognak egybevágni.

    KZS

    VálaszTörlés
  18. Az Elliot szerintem a tőzsdei magatartás pszichológiáját írja le jól, a hullámokat amiket a félelem, és a kapzsiság váltakozása generál a charton. Ezeket a hullámokat torzíthatják a mind gyakoribb mesterséges manipulációk, és beavatkozások. Ennél fogva szerintem daytradre alkalmasabb mint középtávú kereskedésre, mert a napon belüli mozgás inkább pszichológia. Hosszútávú pozit meg úgyis funda alapján vesz fel valaki.

    VálaszTörlés
  19. Üdv Cimbi!

    Pár hete volt szó arról, hogy a trend végén olyan hangulatnak kéne lennie, hogy bármit megvesznek bármilyen áron, tegnap véleményem szerint pont egy ilyet láthattunk, itt már mindenki elhitte, hogy mindenféle rossz hírt megvesznek, és meg sem állunk már 1500-1600-as SnP-ig. Itt már úgy gondolom bármikor bekövetkezhet a fordulat egy szép nagy sell-off formájában. A megnövekedett volatilitás és forgalom is ezt jelzi (reményeim szerint).

    üdv: Szabolcs

    VálaszTörlés
  20. üdv

    Igen az az érdekes ebben az elliottba, hogy ha nem abba az irányba megy már át is számozzák. Egy félévre szeretnék már látni valamit amit nem számoznak át és így ellenőrizhető lenne hitelessége. Mivel már a sarki fűszeres is tudja, hogy az SP 1350-IG MEGY KI AKKOR MÁR EZ AZ ELMÉLET IS BUKTA. Mert amit már mindenki tud nem stratégia.Még pedig itt 1310-1325 között lesz egy igen mély délnek menet. Utána ÚJRA TOMBOL A BIKA.

    ÜDV

    VálaszTörlés
  21. Egyrészt október 17-én publikáltam a felfelé haladó szimpla zigzag értelmezést, és csak az utóbbi hetekben érzem úgy, hogy mellé kellene tenni egy alternatívát. Mellé tenni, nem leváltani. Azaz bő három hónapja kitart a számozás. De nem ez a lényeg.

    Elliott egy diszkrecionális módszer, vagy ha úgy tetszik "judgemental" (angolul), tehát mérlegeljük az előttünk álló értelmezési lehetőségeket és rangsort készítünk belőle. A rangsorolás egyéni mérlegelés eredménye, a vezérlőelvek (nem szabályok) alapján. Mint ilyen nem tesztelhető. A matematikai formulák alapján létrehozott indikátorok tesztelhetők, de "hullámtan" nem. Csak azt tudjuk, hogy minden árfolyammozgás Elliott-i alakzatokból áll és a szigorú szabályok (nem vezérlőelvek) miatt az egyes változatok köré objektív határok rajzolhatók. Ez belőle a kézzelfogható, ez adja a hitelét.

    Hogy nincs backtest első hallásra hátrány, de a matematikai indikációknak meg az a hibája, hogy csak egyes behatárolt időszakokban piaci fázisokban építhető rájuk rendszer, mert időről időre megborulnak.

    Végül: Mindenki biztos iránymutatásra, bizonyosságra vágyik a piacokkal kapcsolatban, pedig nincs ilyen, csak valószínűségek vannak. Minden, ami másképp (abszolút igazságokkal) közelít az árfolyamokhoz csak olyan túlzó egyszerűsítés, amivel illúziókat kerget.

    VálaszTörlés
  22. Lehetséges, hogy ez az egész emelkedés szeptembertől kezdődően egy ending diagonal? -mert akkor már nem sok tér lenne felfelé

    köszi a választ előre is
    üdv: Szabolcs

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok!

    Szvsz Elliott adott egy technikát, nyilván probléma, hogy a jó megoldást csak utólag lehet berajzolni, igaz akkor mindig működik :o), előtte azonban sokszor tévedhet az elemző.

    Ha feldobok egy pénzérmét, nagyjából 50% az esélye az egyik oldalnak. Ha "feldobom Elliottot" közel 70%-ban lehet találatot elérni. NE FELEJTSÜK EL, HOGY A JÖVŐT AKARJUK LÁTNI! Adok neked egy képességet, nem mindig működik nagyjából 70%-ban, akarod? Ha így teszem fel a kérdést vajon ki ne szeretné ezt a képességet?

    Az elsajátításához sok idő, gyakorlás, no és persze tapasztalat kell, nem elég önmagában "hullámokat rajzolgatni", 5 fel 3 le és kész... Vannak időszakok, amikor kifejezetten jól működik és vannak olyan időszakok, amikor borzasztó rosszul. Ha csak elemzéseket olvasol és nem tudod, hogy az adott scenárió mikor sérül, illetve mikor érdemes kiütni a pozit, vagy éppen piacra szállni, akkor bizony sok keserűséget okozhat. Ha nem váltotta be valakinek az elmélet a reményeit, akkor ideje mást keresni és nem kísérletezni.

    A blogot a szerkesztő ellenszolgáltatás nélkül, karitatív módon írja, aki úgy gondolja, hogy neki nem megfelelő, itt még demokrácia van, nem kell neki olvasni, széles a net és rengeteg más lehetőség van.
    Tapasztalatból mondom, hogy érdemes több időt rászánni Elliott elméletének megismerésére, mert van olyan hozzáadott értéke, ami megfelelő tudást és kitartást hozzátéve eredményes kereskedést tesz lehetővé. Megértem azokat, akik csalódtak Elliottban, én is átéltem a keserűséget, a mellényúlásokat, a csalódást, ennek ellenére most már azt mondom, hogy nem volt kellő tapasztalatom (szerintem még most sincs és még sokat kell tanulnom, gyakorolnom), ennek ellenére sokkal jobban értem a folyamatokat. Azt nem mondom, hogy látom a jövőt, inkább sokszor sejtem, nekem segített és kívánom mindenkinek, hogy velük is ez történjen.

    Tapasztalatból mondanám, hogy a tévedések sokszor, akkor történnek, amikor az elemző ragaszkodik saját elképzeléséhez és nem kezeli elég nyitottan a lehetőségeket. Emberként ez a legnehezebb kivédeni, érző lények vagyunk akiket befolyásolnak az érezhető/érzékelhető körülmények és milyen érdekes Elliott elmélete is valami hasonlón nyugszik...

    További szép estét mindenkinek!

    VálaszTörlés
  24. Szabolcs, nem hinném, hiszen a felfelé tartó szakaszok impulzívek és nincs köztük átfedés. Egyszerűen 5 hullám a júliusi minimumról, ami mostanában ér véget és igazából arról érdemes értekezni, hogy magát az egész 1010-131x szakaszt minek jelöljük.

    VálaszTörlés
  25. Én azt gondolom,hogy holnap egy jó adatra megkezdődik egy erős felfutás és jövő héten fordul a piac.
    Kisbandi

    VálaszTörlés
  26. Volt egy nagyobb négyesünk 1310 és1270 között,feljöttünk1306-egyes,megvolt a kettes vissza és ma indult a hármas.Szerintem.
    Kisbandi

    VálaszTörlés
  27. Kisbandi, én úgy számolom, ahogyan február 1-én írtam itt egy tucat hozzászólással feljebb. Igaz egy kicsit (pár órával) lassabban haladunk, mert a több szinten ötödik hullám utolsó tagja csak ma 16:00 óra után kevéssel indult el az USA-ban. A magyar vacsoraidőtől zárásig emelkedés a középső harmadik hullám volt, ami ha elkészül követi még egy le-fel-le fel mozgás, de ezek ilyen 5 percesen követhető alakzatok lesznek, nem több naposak. Szóval belefér a pénteki fordulat. Nálam.

    VálaszTörlés
  28. Hi!
    Ha jól számolom,akkor az ajróban és kábelben tegnap végetért az 5-ik hullám,és meglett az "A" pont is hama-hama.Most szvsz egy fej-váll alakulhat ki óráson 1,373 1,622 körül "B" pont,amiből jöhet a trendek törése "C" ponttal.
    Ellenvélemény??

    VálaszTörlés
  29. üdv cimballi

    Remélem most már bejön végre a jóslatod.

    üdv

    VálaszTörlés
  30. Szia, ha azt a részét vesszük, hogy belefér a mai napba, az szépen lassan elúszik, mert ez így lassú. Mondom ezt így bő egy órával nyitás után. Az intraday le-fel, le-fel mozgásnak végül valahol SPX 1314-16 között kellene landolnia, de úgy tűnik, egy hosszabb utat választ magának a piac. Időben mondom, mert szvsz be fog ékelődni.

    Az előrejelzés mögött, a használati utasításában más van. Nem feltétlen és azonnali shortolás, hanem ha és amennyiben igazolja a piac a meglátást, akkor tudjuk, nem csak egy pár órás esés, hanem akárcsak a novemberi jóslatom alkalmával legalább "a heti grafikonon is jól látható" esés, vagy ez alkalommal akár trendforduló következik.

    Ha pedig ezt el tudjuk dönteni Elliott alapján, akkor ráérünk kivárni a short belépéssel legalább a tegnapi minimum elestét, mert van tér lefelé. Ha kivárjuk, akkor nagyobb lesz a találati esélyünk, kevesebb az idegeskedés, viszont úgy, hogy közben nem mondunk le a profit túlságosan nagy részéről.

    Ja, és véletlenül se vedd beszólásnak a részemről, de ebben az esetben reménykednünk sem kell. Azért mert míg egy Cimballi "jóslat" találati valószínűsége 50% alatt lehet, addig egy ugyanilyen szcenárió megfelelő megerősítéssel 80-90%.

    VálaszTörlés
  31. üdv cimballi

    Igen rosszul fejeztem ki magam nem jóslatra gondoltam hanem hogy az elliott beteljesül-e. Lehet hogy most ékelődés lesz és lefordulás. Lefutási idejét hogy látod? Még egyszer elnézést ha durván fejeztem ki magam.

    üdv

    VálaszTörlés
  32. Semmi gond, nem gondolkodtam így róla, meg nem okozna álmatlan éjszakát ha másképp lenne :), viszont jó alkalom volt arra, hogy egy Elliott-i meglátás és a megerősítés kapcsolatáról írjak. Látod, még én féltem attól, hogy a szóhasználatod visszaidézgetése neked fájhat.

    Most csak annyit az időtartamról, hogy ma már nem fog beleférni. Vagy majdnem 0 az esélye. Maradt a jövő hét és a kérdés, hogy ending diagonal lesz-e belőle, vagy mégis impulzus, de akkor 1.295-ről csupán egy hosszabb ötödik első hullámát láttuk és 1329 a max-max plafon ebben a kontextusban. Magabiztos akkor lennék, ha beleférnénk a 1314-16-ba.

    Ma este publikálok egy bejegyzést a távolabbi képről, majd talán hétfőn a jelen helyzet részletes értékeléséről, utóbbiból kézzelfoghatóbb betekintésed lehet.

    VálaszTörlés
  33. Az ending/leading diagonal felfedezés is Elliotthoz köthető? Így zárás után is szinte tökéletesnek tűnik az alakzat, persze 1 high még hiányzik.

    üdv: Szabolcs

    VálaszTörlés
  34. Szabolcs, az ending diagonal igen, az övé, de vigyázz, ez nem egy egyszerű ék a klasszikus TA-ból. A leading diagonal az egyetlen, amit nem Elliott fedezett fel, az ugyanis Prechteréktől származó kiegészítés.

    VálaszTörlés
  35. Kedves Cimballi!
    Az ajrónál és svájcinál csiniosra sikeredett a heti gyertya,azonban a nemzetközösségieknél tart? a bull.Miután az ajróban szabályos impulzus 5 hullám futott le,és jó eséllyel már lefutott csütörtök-pénteken az a-b -c korrekció is,szerinted megindult az általad várt 1,22 felé esés,vagy a pénteki minimum lehet az "A" pont,majd hétfő-kedd 1,373-5 körüli visszatesztet követően kialakult fej-váll-ból fog indulni? A $ index is kitörni látszik,az pedig meghozhatná végre a várt esést a tőzsdéken is,aminél az 5.hullám teljesitette a 10-ik zöld hetet is.Ez ÁLTALÁBAN fordulatot szokott hozni. Ha így történne,akkor teljersen szinkronban tudnának mozogni ismét.Tehát az ajrónál Te most hogyan számoznád és milyen érték lesz a vizválasztó bull és bear között??
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  36. Ahogy mondod, öt hullámban esett az EURUSD, ez pedig két dolgot jelenthet: i) ez egy záró ötödik hullám előtti négyes flat 'c' hulláma, vagy ii) elindultunk végre a nagy háromszög [D] pontja felé. Sacc 60%-ban ebbe az utóbi irányba billen a mérleg, szerintem nem feltétlen kell(ett) még egy nagyobb 4-5 a komplett alakzathoz.

    Majd megfigyeljük az első emelkedő kört; ha hármas a szerkezete, akkor a következő eső szakasz letöri az összes számításba vehető rövid távú kritikus támaszt, különös tekintettel az 1,3539-re.

    VálaszTörlés
  37. I've loaded your site in 3 completely different web browsers and I must say this blog loads a lot quicker then most. Would you mind e-mailing me the company name of your website hosting company? My personal email is: candygandy@gmail.com. I'll eѵеn sіgn up through your own affilіate lіnk
    if yοu woulԁ lіke. Thanks!

    https://support.mozіlla.org/en-US/user/814963
    Review my web blog : oklahoma city Roofers

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)