Újra! Kerülj előnybe! program februártól

2011. május 5., csütörtök

Birger Schäfermeier és május 6.

Előttünk az első évfordulója annak a napnak, amely "flash crash" néven vonult be a történelembe. Ebből az alkalomból az akkori bejegyzéseim közül a Zaj rádiója című írást és hangfelvételt szeretném felidézni, íme a [link] hozzá.

Viszont, hogy valami újat is mondjak, jöjjön Birger saját blog bejegyzése arról, miként látta az egy évvel ezelőtti eseményeket. Sokan szeretik, kevesebben értik az ő gondolkodásmódját és még kevesebben tudják róla, hogy hullámok elveiből indult ki, és a módszertana, szemléletmódja ma is visszatükrözi Elliott filozófiáját. Ez a most következő idézetből is világosan kitűnik:

"Számomra ez a nap ismét megerősítése volt azon állításomnak, miszerint a hírek csak a beindító eseményei, mintegy kioldó gombjai és semmiképp sem okai a jelentős árfolyammozgásoknak. A piaci résztvevők hangulata sokkal fontosabb tényező, mint az üzenet, ami a hírrel érkezik.

Az embereket akkor lehet legjobban rángatni, manipulálni, amikor egyébként is félnek. Nem valami konspirációról van szó. Inkább egy dinamikus folyamatról beszélek, amelyben a félelem a vezérlő erő.

Senki sem birtokolja az erőt, hogy befolyásolja a piacokat. Egyszerűen csak minél nagyobb a félelem, annál inkább elvakultan cselekszenek az emberek.
A mentőakciók sem megoldások, hanem csak a problémák egy jövőbeli időpontra való áttolását segítik.


Nyilatkozataimban számtalanszor kifejtettem, deflációs időszak elé nézünk, nem pedig inflációban lesz részünk."

3 megjegyzés:

  1.  Merre található Birger blogja ? (Nem is tudtam h vezet blogot)
     Köszi! 

    VálaszTörlés
  2. Az túlzás, hogy vezet :), mert 2010 szeptemberében írt bele legutóbb, úgyhogy nincs értelme kitenni a linkgyűjteménybe:
    http://www.tradac.de/wordpress/
     

    VálaszTörlés
  3. Iden januarba irt bele akkor talan megis hasznalja neha

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (17) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)