AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

2011. május 4., szerda

Képregény a mozaikokból

Az előző két bejegyzés alkalmával az elmúlt 25 hónap hullámhosszaiból célzónákat kalkuláltunk, illetve a forgalom alakulásából az emelkedés korrektív jellegére kerestünk bizonyítékot. Most a másik véglet van soron és csak a rövid távval, az idén április 18-ról indult emelkedéssel foglalkozom.

Aki emlékszik rá, húsvét előtt közvetlenül vártam egy éles korrekciót, mielőtt a piac kitört volna az akkor még idei maximumnak számító 1.344 fölé. A korrekció jött is menetrend szerint, de nem éles volt és mély, hanem sekély és oldalazó. Nem 50+ százalék ret. szintig esett a mélypontról a lokális maximumig mérve, hanem 23,6%-ra, de az eggyel feljebb lévő lokális minimumról kiindulva. A határidős S&P alábbi, folytonos (24h) nézetén látszik miről beszélek. Akik az Elliott-i karakterjegyeket ismerik, tisztában vannak a Fibonacci szintek üzenetével, a leírásból már ábra nélkül is mondják: negyedik alhullám a trend valamelyik szintjén.

A szöveges magyarázattal való könnyebb összevetés érdekében a képre kattintva új ablakban nyílik.

A rajzon ábrázolt 1:1 Fibonacci arány alá is támasztja ezt az elképzelést...
...meg nem is :)
Ismét olyat művel a piac, ami miatt szombaton így írtam: "Egyre valószínűbb, viszont még mindig nem biztos, hogy helyes az április 18-i 1.295-ös minimumot kék Minor 2-esnek jelölni". Mielőtt visszatérnénk a gumicsontunkhoz, ehhez az (5)-ös, vagy (4)-es hullámban vagyunk dilemmához, nézzük milyen keretek között állja meg a helyét a fenti ES értelmezés, melynek analógiájára az SPX miután elérte a hétfőn az 1.370-es "Osama" csúcsot az ötödik hullám negyedik (korrektív) alhullámába kezdett.

Ebben az esetben a cash index április 8-i lokális maximuma 1.339-nél a kritikus támasz, ez alá nem mehet a Minor 4-es, különben más értelmezés után kell nézni. Elliott szerint az ideális célszint megnyúlt ötödik utáni korrekcióban az ES grafikonon fent Subminuette i-ii-nek jelölt tartomány, ahonnan a megnyúlás kiindult. Ha ehhez igazítjuk a várakozásunkat, akkor nagyjából a mai nap 1.349-es SPX minimuma lesz az korrekció vége és innen csak oldalirányba kezd majd a 4-es továbbhaladni, akár további két héten keresztül. Ebbe a szcenárióba egy újabb momentum nélküli erőtlen lokális minimum még talán éppen beleférhet holnap.

Mi történik, ha tovább nő a momentum, és szignifikánsan lejjebb kerülünk? Ebben az esetben (még mindig a fenti bullish értelmezést alkalmazva) az április 27-i 1.344-1.349-es (iii)-(iv)-es jelölésű zónát vehette célba a piac, amit már meg is érintett. Viszont ez a zóna sokkal kevésbé optimális mint támasz, mert negyedik hullám ugyan, de nem "eggyel alacsonyabb rendű", mint ahogy azt az Elliott-i vezérlőelv kimondja, hanem két szint eltérés van közöttük "rangban". Ez ugyanis Minor 3-as szinten belüli Minuette (iv)-ről, nem pedig Minute [iv]-ről van szó. A definíció alapján meghatározható eggyel alacsonyabb rendű Minute [iv]-es területe már a kritikus szint (1.339) alatt van, ezért az egyáltalán nem jöhet szóba ezen értelmezés keretein belül.

Tekintsünk ki ezért az említett kritikus szint keretein túlra. Aki folyamatában figyeli az blog SPX elemzéseit, az már kezdheti kapizsgálni, miért nem engedem én el azt a nagy (4)-es flat korrekción belüli B hullám teóriát 1.250-1.370-ig. Nemcsak azért, mert kevés a hely az aktuális esésnek a manőverezésre.

Közbevetés gyanánt előbb egy "intermarket" meglátás: a fenti rajz kevés időt, mintegy 10-12 kereskedési napot hagy a piacoknak arra, hogy befejezzék a teljes 2009-es mélypontról kiinduló zigzag korrekciót. A nyersanyagokat és az árupiacokat elnézve nekik még több időre van szükségük; az pedig a legritkább esetben fordul elő, hogy a nyersanyagok és a devizák előtt egy ilyen fontos pivot fordulónál a részvénypiacé legyen a nyitótánc.

Másrészről az imént ábrázolt két szakasz egyenlősége és a köztük lévő sekély retracement korrektív (a)-(b)-(c) szerkezetért kiált, mindez ugyanis zigzag karakterjegy.
A konzisztencia jegyében ezt a rövid távon bearish kimenetet elénk vetítő elképzelést is az ES (SPX határidő) grafikonján viszem tovább:


Az ES-nél a 1.225-ös ideális Minor C célár nagyjából 1.230-at jelent a cash indexben kalkulálva.

Jubileumi eseményekhez értünk ezért az előttünk álló napokban több érdekességgel és újdonsággal készülök. Remélem hasznosnak bizonyul majd.

13 megjegyzés:

  1. Már tegnap is sérült a legelső feltételezés néhány indexnél; átfedés alakult ki az április 8-i csúcsokkal a Russel és a Wilshire esetében, majd ma már az SPX is csatlakozott hozzájuk.
    Akkor impulzus az emelkedés, ha a március 16-ról indult aktuális rally 1-2-[i]-[ii], azaz a negyedik napja tartó esés Minute [ii]-es egy igen erőteljes ötödik hullámon belül. Ekkor azonban bajosan fér be a teljes szerkezet a "Lehet célozni" bejegyzésben szereplő célszintek tartományába. Ezért egyre több az esélye annak, hogy valamilyen formában (pl. exp. flat), a nagy (4)-es korrekción belül vagyunk még mindig. Tehát billenünk fent az alsó ábra felé.

    VálaszTörlés
  2. Cimballi ez 1-2 lesz,az összes vezető messze felülteljesítő,mind plusszban.SP vétel:1358 szerintem.

    VálaszTörlés
  3. Cimbi vess egy pillantást a nagy hsz-re zs-nél,mintha most lenne kész!

    VálaszTörlés
  4. Hacsak nem zupla zigzag középen X pozícióban egy háromszöggel. Vagy most már a flat is képbe került. Várd be a megerősítő ármozgást, mert ha itt kiütik a támaszokat, akkor a lefelé haladó záró hullám legmomentumosabb pontjába veszel bele.
    Ezüst szép.

    VálaszTörlés
  5. Lehet, de engem még zavar, hogy jelenleg 9 hullámunk van délnek, ami impulzív szám. A hatin úgy néz ki, mintha korrekció lenne, de még hiányozna a nagy zz 'c' hullámának ötödikje. Kint vannak a rossz hírek, a Nasdaq felülteljesít, tehát ideje lenne fordulni, de olyan mintha még lenne egy későn érkező csapat az eladókból.

    VálaszTörlés
  6. ezüstöt sajnos korán zártam.

    VálaszTörlés
  7. DJT (legerősebb),russel,nasdaq már mind jókora plusszban!

    VálaszTörlés
  8. Itt van a hiányzó lefelé kör. Ezzel indulhatna neked a bullish verziód, de ha még egy további jön, akkor a legoptimistább változat is az exp. flat.

    VálaszTörlés
  9. Szia Cimballi!

    A május 2-ről lefele induló kört minek számozod? Lehet zigzag, amelyik minimum még egyszer eljut 1329-re vagy akár még tovább is?
    Kösz

    VálaszTörlés
  10. Hi Joe, ha itt lejjebb megnézed a beszélgetésünk Kisbandi-val, akkor látod a fő kérdést: hány hullám ez lefelé? 19:55-kor hívtam rá a figyelmét, hogy addig 9, azaz impulzív, tehát akkor egy komolyabb felfelé korrekció után jön még egy újabb impulzus (a nagyobb ZZ-hez május 2-ről), vagy most rögtön egy újabb mélypont, amivel 11 hullámunk lesz és akkor lehet a május 2-5. szakasz [ii]-es. Utóbbi történt, de ennek ellenére nem hiszem, hogy ez lenne a megfejtés. Még mindig a fenti B hullám SPX 1.370 változat felé húz a szívem. Akkor pedig a minimum target is 1.305. De őszintén mondom, csak találgatok és csak arra elegendő most Elliott, hogy a távoli több éves összefüggéseket elénk tárja és ma rövid távon jelezze az intraday short lehetőséget, de néhány napos időtávon nem tiszta a kép. Azért nem tiszta, mert nem vagyok elég biztos benne, mit tegyek ki a május 2-i csúcsra.

    VálaszTörlés
  11. Szia Cimballi!


    Ez a gyengének tartott pénteki nap jó meredekre sikerült, nyitás réssel és már mindjárt 1,5 %-os plusznál tartunk.

    Hogy látod az árúpiacokat, a nagy esések lehetnek a trendforduló kezdetei és akkor elképzelhető h mégiscsak az
    ötödik harmadikjában vagyunk
    és 1-2, 1-2-t láttunk?

    VálaszTörlés
  12. Engedd meg, hogy a következő 48 órában egy komplett bejegyzésben válaszoljak. Sok mondanivalóm van az elmúlt egy hétről.
    Röviden: kétségtelen, hogy sok helyen megvan a fordulat, de nem mindenütt; a részvénypiacokon még semmi bizonyíték sincs rá, másutt pedig a medve ereje még a Ciklus szintű fordulat teóriámat is igazolja.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (17) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)