AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2011. július 14., csütörtök

A program változatlan II.

Az átfogó S&P indexelemzés folytatása

A blog egy látogatója javasolta az elmúlt két nap kapcsán, hogy illusztrációnak használjam Billy Joel, No Man's Land című nótáját, amelynek refrénje, "...ott fent a senki földjén..." hűen tükrözi az indexek helyzetét. Meg sem említeném a mókás felvetést, ha legalább részben nem értenék vele egyet, azonban mégis legyünk legények és rangsoroljuk az értelmezéseket! Emeljünk ki valamit az első helyre, még akkor is, ha a holnapi kereskedés első fele (nálam is) teljesen lutri. Viszont a későbbiek már nem.


Az első ábra mutat nekünk egy szép új és arányos impulzust, egy kész szerkezetet, amit csábító lenne június 23-tól - július 7-ig a teljes (5)-ös hullámnak tekinteni, az aktuális esésben pedig már a következő évek lefelé trendjét megtalálni; de ne tegyük. Aránytalan ez még ahhoz. Fogjuk kicsit vissza magunkat, lassítsunk, és gondoljuk meg a (kék) egyes és kettes hullám lehetőségét (mindkettő lehet éles egymással szemben) a nagy Intermediate (5)-ös hullámon belül.

Emlékeztetőül a tágabb kontextus grafikonjai az előző részben itt: [kép link] és [bejegyzés link].

Nem feltétlenül indulunk azonnal tovább a narancs zóna felé, talán ahová az [x]-et írtam, ott még csak az (a) hullám ért véget az [x]-en belül, a mai mélypont volt (b) és majd holnap látunk egy újabb sikertelen feltörekvési kísérletet 1.333 közelébe ami így majd az [x] jelölés végső helye lehet. A lényeg, hogy van idő, mert a lefelé trend a jövő hét közepéig minden további nélkül eltarthat.

Igyekezni kell elkerülni a csonka hullám értelmezéseket, tehát azokat a helyzeteket, amikor egy bármilyen rendű ötödik hullám vége nem ér túl a vele azonos rendű harmadik hullámon. Márpedig itt a fenti ábrán a június 23-i minimum [v]-ös jelzése ilyen helyzetet mutat. Ezért zártam a vasárnapi bejegyzést a nagy (4)-es hullám alternatív értelmezésével. Ha azt a rajzot követjük, azaz a felfelé kört nem június 23-ával, hanem a június 16-i abszolút minimumból (1.258) indítjuk, akkor íme az órás szcenárió:


A nagyobb képre kitekintve a szombati, napi bontású ábra: [link]

Összefoglalva a teljes heti-napi-órás képet még mindig új csúcsot várok a 2011. május 2-i maximum fölé. Minimálisan 1.376-ig. Ha a mai első rajz útját követi a piac, akkor akár 1.430-ig is eljuthat a bika, de engedjük, hogy a kétféle értelmezés közül a piac válasszon. Mindkét értelmezés egy több évig tartó bear piac előtti utolsó emelkedő szakasz végét keresi, ami még a nyári hónapok alatt elérkezik. Ez a piac úgy tűnik, nem húzza ki a közismerten gyenge szeptember-október időszakig. Arra az esetre, ha valami harmadik változat alakulna ki, továbbra sem határozok meg délen más kritikus szintet, mint a ciklus szintű (piros) b korrektív trendcsatorna alját, amely szerdán cca. 1.279-nél járt.

12 megjegyzés:

  1. Károly legfrissebb értelmezése az EURUSD-ről:

    VálaszTörlés
  2. üdv Cimballi

    Véleményed szerint ma fordult az SP-500?

    TWER

    VálaszTörlés
  3. ja twer... 1 napra.. :)

    totem

    VálaszTörlés
  4. Szia Cimballi!

    A mai impulse jellegű emelkedés után, jól gondolom, hogy nem lesz ED, hanem inkább egy sima 3. hullámot látunk felfelé? Te hogy látod?

    ad

    VálaszTörlés
  5. Vagy ez csak az ED első hármasa felfelé?

    VálaszTörlés
  6. Kedves Cimballi!
    Szerinted ezzel a pénteki eséssel az utolsó ötös hullám első,vagy harmadik hullámában vagyunk?Ha az első,akkor pontosan a rajzod szerinti kb 1350 ről jön le 1330 körülig,de szerintem már inkább a harmadikban vagyunk,csak annak meg túl rövid lett.Ugyanez áll az ajróra is,onnan is hiányzott még felfelé legalább 30 pip,hogy nagyobb legyen az egyes hullámnál azt feltételezve,hogy ott s megindult az ötödik hullám (hetesen nézve),1,535 körüli célárral.Ebben az esetben valószínűbb az sp-nél is az 1340. Tehát szerinted hol járunk most???
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. Valamitől leállt a fórum motorja és az értesítés funkció is, ezért nem kaptam jelzést a hozzászólásokról.

    A 18-ról induló emelkedés kétféleképpen értelmezhető; elsősorban az S&P-re tekintve lehet az ötödik harmadikjának kezdete (ld. fenti első ábra), vagy ha a Nasdaq-ot nézem, akkor olyan, mintha egy komplett impulzus ötödik hulláma lenne. Indikátorok alapján egyelőre bullish a környezet, majd a hét folyamán elárulja a piac, hogy mekkora felfelé kört szeretne végül.

    VálaszTörlés
  8. Sőt, már holnap (kedden) tudni fogjuk, abból, hogy van-e kitörés, vagy sem.

    VálaszTörlés
  9. Sőt, már holnap (kedden) tudni fogjuk, abból, hogy van-e kitörés, vagy sem.

    VálaszTörlés
  10. Vagy ez csak az ED első hármasa felfelé?

    VálaszTörlés
  11. üdv Cimballi

    Véleményed szerint ma fordult az SP-500?

    TWER

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)