AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2011. december 1., csütörtök

A végtelen kredit I.

aktuális SPX Elliott

Az első rész a grafikon értelmezésről, a számokról szól. Később a második, a háttérben megbúvó jegybanki összefogás társadalmi vonatkozásairól.

A mai napig is tartja magát a két hete készített sematikus ábrasor [link emlékeztetőül], a műsor azonban változott. Eddig úgy tűnt, a piac a medve útját választja végleg (balra), már rövid távon is. A mai emelkedéssel azonban nagy esélyt kapott az átmeneti, esetleg karácsonyig kitartó bull kör felfelé (jobbra).

Híreseményhez köthető, még mindig bear változat
Bear piaci korrekciók végén gyakoriak a pozitív hírre hirtelen bekövetkező megugrások, majd gyors kifulladások - c, illetve e hullámokra tessék gondolni. Noha itt is érdemes a perverz lehetőséget vízionálni, miszerint a piac egy agresszív bear szcenárió keretében 36 órán belül visszadja a teljes mai emelkedést, azért őszintén szólva nem szabad sokat ragaszkodni hozzá. Ugyanis az éjszakai 1183-ról emelkedés meredekebb szögű, mint a múlt pénteki 1148-ról indult 'a' jelzésű emelkedő szakasz, illetve a szerdai nyitó réstől nap közben szépen távol tudta magát tartani a piac. Ráadásul mindezt bőven a kulcs (de nem kritikus!) szintnek számító SPX 1206-1208 felett. Rajzoljuk le, de csak mint bear alternatívát. Tudjuk, nem ez lesz az operatív (elsődleges) megfejtés mára, azonban mindaddig nem zárható ki teljesen, amíg az E-mini SP500 határidő el nem éri az 1.260-as kritikus szintet:

A kevésbé valószínű agresszív bear verzió, arra az esetre,
ha "esetleg" az 1250-1252 útját állná végleg az emelkedésnek

Még további érvem ellene, hogy (1)-(2)-[i]-[ii]-(i)-(ii)-ben messze nem ideális a (ii)-es hullám 90%-os retrace szintje, inkább valami 50% körülit szerettünk volna látni, ráadásul az (i)-es jelölésű utolsó eső szakasz minek ment olyan távolra az előző [i]-es minimumtól?

Még folytatódik az október 4-ről induló emelkedés változat
Ez az aktuális elsődleges változat (nálam); csak bejött a piac ebbe az utcába. Egész jó ránézni, nincsenek feszültségek az arányokban.

Ha pedig nem kimerülési nap a tegnapi mozgás, akkor jóval később
látjuk a tetejét, talán karácsony előtt - ja, és régen nem volt már diagonálunk

Ebben nagyon benne van az is, hogy az indexeknek egy jelentős korrekcióra lesz szüksége 2-3 kereskedési napon belül, akár 1200-1206-ig is leérhet egy ilyen, a rajz szerint fehér [b] jelölésű hullám. Ennek ellenére végül meghaladjuk az én kedvenc október 27-i maximumomat, de már alacsony momentum mellett szinte csak pontokkal. Szerintem a rajzon szereplő 1306 is túl optimista lehet: noha ez a mai rohanás most rettenetesen veszélyesnek tűnik, felemészti az energiát egy fenntartható igazi bika növekedés elől.

17 megjegyzés:

  1. üdv cimballi

    Ha ez így halad akkor talán az esés kezdettétöl 1 évre el is indul a 3. hullám.

    TWER

    VálaszTörlés
  2. Üdv!

    Elméletileg ez az Y hullám lehet egy háromszög is? Mondjuk 1247 környékén az "a" ponttal, és ha egy kicsit emelkedik is a felső szára, talán akkor sem menne a tegnapi csúcs fölé sokkal...

    Jani

    VálaszTörlés
  3. Twer, ez egy Ciklus szintű esés, amely meghatározza a következő éveket, legjobb lenne havi bontású grafikonon nézni csak, hogy ne legyen zajos.

    Amúgy rövid távon nézve a nagy esés és a nagy korrekció elnevezéséhez (1)-es ill. (2)-es jelölést használok. Intermediate azaz középtávú trend. Viszont az elemzés írásakor már nagyon gondolkodtam azon, hogy magasabb, Primary szintre [1], [2] cserélem a fő trend jelölését, de egyelőre jó ez így.

    VálaszTörlés
  4. Jani, nem mond ellent a szabályoknak, de nagyon korai háromszögről beszélni, hiszen az 'a' hullámánál tartanánk, majd amikor a 'c' befejeződik, akkor lehet gondolkodni róla. Akkor viszont addig ne álljunk fél lábon, mert ránk tavaszodik, mire véget ér. Egyelőre nagyon hátul van a gondolataimban az újabb háromszög.

    VálaszTörlés
  5. Szia Cimbi,

    sztem főbb commodity-kben, Eurusd-ben és talán spx-ben is elindul még a héten a s/h/orttűz :-))
    Ezt a likviditásbővítést már nem kajálják be a piacok, hiszen ezt látják már 3 éve.../eredmény nélkül/
    Ez a közel 90% retrace spx-ben elég egyedi de az elveket nem sérti, ugye?!
    Te hiszel még egy decemberi ralliban?

    üdv.,
    timmy

    VálaszTörlés
  6. Timmy, mivel (i)-es jelöléssel bír a legutóbbi mélypont, ezért lehet 99% is a retrace, de egy sorozat 1-2 végén az utolsó kettesnél ez nem túl valószínű. Vagy nekem nem elég valószínű, noha nem lehetetlen. Nehogy reménykedj, ez nem az a műfaj.

    A likviditásbővítéshez van mondandóm, arról fog szólni a bejegyzés II. része, de előbb összefoglaltam a grafikonok dolgát.

    VálaszTörlés
  7. Izgalmas szinthez érkeztünk. Egyelőre a rajzod szerintem jól illeszkedik a grafikonhoz.

    Kíváncsian várom a cikk folytatását is.

    VálaszTörlés
  8. az a vicces, hogy innen már technikailag is illene esnie, legalább egy kicsit.. vagy valami pár száz pipes sávozásba beváltania.. de egyelőre húzzák fel.. rsi 4 óráson kiakadva.. ismételten, mint 1150-nél, de most északra.. én azt mondanám hogy 1430.s adatokra időzítve szakadnak be.. persze előtte még egy felszúrás lehet a stoppokért.. viszont a miki ralli még tart, nem szoktak esni miki előtt.. ez ellentmond.. akkor meg legrosszabb esetben is innen kioldalaznak valahogy... érdekes az biztos...

    totem

    VálaszTörlés
  9. Nem tudom, mert első alkalommal követem végig ezt az időszakot. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez a 1259 körül szint lehet egy "a" hullám vége.

    Azt hiszem nem a legegyszerűbb időszakban vágtam neki a kereskedésnek, de az is lehet, hogy így a jobb... :)

    VálaszTörlés
  10. Totem, azt elfelejtettem írni, hogy az a felszúrás azért gyanús, hogy meglesz még.

    VálaszTörlés
  11. Szia Cimbali,

    Ez a mai, 1262-től indult hullám lehet egy leading diagonal?

    VálaszTörlés
  12. Üdv!
    Ha jól látom a tegnapi és a mai teljesítmény snp-ben egy dupla kulcsforduló (naposon), igaz Cimbi?!

    Szabolcs

    VálaszTörlés
  13. na ez a lófütty esés semmi másra nem volt jó, minthogy kicsit kijöjjenek a túlvett zónából.. hétfőn mehetünk is vissza 1260-ra.. :( főleg, hogy a miki csak kedden érkezik...

    totem..

    VálaszTörlés
  14. Hello mindenkinek, valóban dupla kulcsforduló, bár nem szignifikáns a távolság a tegnapi záróhoz képest (-0,2 pont). Ez azt jelenti csak, hogy igen nagy eséllyel vége valamelyik fontos felfelé hullámnak. Amúgy észre sem vettem volna, ha nem szólsz.

    Minek van vége? Először is szerintem a felső első ábrát zárjuk ki, hiszen a kritikus szint megállította ugyan a piacot, viszont még ha percekre is, de az árfolyam túlszaladt rajta. Elliott első szabályát pedig illik komolyan venni; a második hullám nem mehet az egyes kiindulási pontján túlra.

    Szóval, minek a vége: elsődlegesen az [a] hullámé, tehát 2-3 nap enyhén negatív egyenlegű oldalazás következhet. Ha éles lenne, nem oldalazó, akkor is érintetlenül hagyja az 1200-at.

    Van azonban más alternatívám is. Harmadik hullámok gyakran fejeződnek be kulcsfordulóval, mi van, ha itt is a harmadik hullám ért véget. Méghozzá nem [a] harmadik hulláma, hanem a nagy C harmadik hulláma, abban az esetben, ha október 4-ről nem dupla, hanem szimpla zigzagnak értelmezzük a korrekciót. A végeredmény célszámok tekintetében ugyanaz lehet, csak inkább karakterében kell más mozgásra készülni.

    VálaszTörlés
  15. A mai esés nem sok impulzivitást mutat, a trendmozgató alakzatok közül legfeljebb valóban a leading diagonal jöhet szóba. Ha az lenne, akkor ő volt a mai záróig a [b]-nek, vagy az imént említett alternatíva alapján a [iv]-es hullámnak az első részegysége.

    Talán az (a) hullám 'a'-ja, vagy i-es hulláma, de nem hinném, hogy itt a trendforduló. Ha az előbbi lenne, akkor mindössze 1231 körüli mélyponttal is beérné a piac, de korai jósolgatni.

    Brikka, ezt sohasem egyszerű elkezdeni, legfeljebb bull piacon a harmadik hullám begyorsulásának idején, mert akkor elegendő a buy and hold. Viszont aki ott kapcsolódik be, az semmit sem tanul meg a piacról - az elmúlt évtizedekben így nőtt fel egy tőzsdei degeneráció :)

    VálaszTörlés
  16. üdv cimballi

    Egy kis szólás mondás trombita harsog dob pörög vadult bikákat hajt a sereg. Először is most már nincs barish alternatívája egy elemzőnek sem, mindenki északnak várja a piacot nagyon egy értelmű lett az elmélet mindenki számára, másodszor ha még fölfele megyünk akár 10 pontot is az utóbbi 20 év legnagyobb mikulás, karácsony rallyja valósul meg, egy haldokló, el adósodott gazdaságba, ha ez így lesz akkor valami más van a háttérbe amit már a benfentesek tudnak és akkor ez se nem C se nem Y, hanem ki tudja milyen hullám, meg mondom őszintén ha a piac 1300 fölé megy nagyon kérdőjeles lesz itt a 3. hullám.

    TWER

    VálaszTörlés
  17. Szia TWER, nem vitatkozom ezen, hiszen ez az érzésed, ezt mondtad el. Érzésekkel nem vitatkozunk.

    Ellenben két meglátást tennék mellé. Egyrészt a statisztikát, hogy az évszázad talán hat legerősebb index hónapjából öt bear piaci rally volt, amit hamarosan teljesen visszaadott a piac. Ezt 2011. október kapcsán említettem korábban, de az üzenete az, hogy az ilyen ökör rántások bear jellemzők. A bikának kiegyensúlyozottság, vagyis alacsony volatilitás kell, ami nincs mostanában.

    Másrészt egy benyomást osztok meg veled. Nekem úgy tűnt, belevágtál a tanulásba, mert elszánt voltál, hogy csendben megtanulod ezt a tőzsdés mesterséget. Változtak is a kérdéseid, ebből lehet látni az eredményét - egyre több tudást tükröznek. Most, hogy már jobban beleástad magad az elméletbe, azt gondolod, hogy akkor itt az ideje képesnek lenned megjósolni a piac következő lépését. Az eredmény pedig nem jön. Tudod miért? Mert rászívod magad egyik vagy másik értelmezésre. Csak semmi elköteleződés. Nem szabad egyiket sem oltárhoz kisérni. Próbáld így nézni: nem azt célszerű kitalálnom, hogy a piac merre megy, hanem azt, hogy ha erre, akkor annak mi az üzenete és ha amarra, akkor abból mi következik. Magyarul, szerintem nem pont arra használod az eszközt, amire való.

    Szakmai válaszom: ki nem teszem, de én is elgondolkodtam már a harmadik hullám dolgán, de hogy ez 2009-ről fel [1]-[2]-(1)-(2) lenne, és most indulna a harmadik harmadikja fel, az nehezen áll össze. Harmadik hullámban Primary szinten nagyon rendben van a gazdaság, mindenki előtt egyértelmű a fejlődés és a növekedés. Épp ez a felismerés hozza létre. Vagyis ez az az idpszak, amikor a tőzsdei növekedésnek jelen időben(!) pozitív, konvergáló társadalmi és fundamentális háttere lenne. TWER ez a világ nagyon rossz irányba tart.
    A következő: az első [2]-es miért korrigált csak 38%-ot? Ez nem kettes jegy, hanem inkább B-re jellemző!
    Miért ment olyan messze túl az (1)-es idén nyári csúcs a 2010-es [1]-es csúcson? Totál nem így néz ki egy ostoba shortolással és tagadással visszafojtott emelkedés, amiből robban a harmadik. Következő: most miért korrekciózunk mélyebbet, mint 2010-ben? Ennek sem bull az olvasata.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)