AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

2011. november 18., péntek

Ezt ki kellett várni

SP500 frissítés háromszöggel és háromszög nélkül

Ma, csütörtökön egyenletes, pánik nélküli esést láttunk az USA-ban, ami percekre lement a kritikus trendvonal - ES határidő 1.209 és SP500 cash index 1.212 - alá vagyis majdnem kipottyant a korábban már sokat ábrázolt eső trend báziscsatornájából. Majdnem, mert zárásra éppen fölé tudott kapaszkodni. Vagyis, amit kritikus jelenségnek határoztunk meg, azaz amely a momentumos harmadik hullám elindulását igazolhatná még továbbra sem valósult meg. Még mindig igaz, hogy közel a csúcs. Arra vártunk, hogy a piac szignifikáns napi záróval töri le, majd "alulról tesztelgeti" az említett kritikus támaszt, azt követően begyorsul az esés, és ezzel lesz elegendő bizonyítékunk a harmadik hullám jelenlétére. Van rá esély, hogy mindez november végéig be is következhet, de ma azt vegyük végig, hogy a következtetéseinkhez időközben milyen információkat adott nekünk az árfolyam mozgása.

Volt egy háromszögnek látszó valami, amit rajzolt mindenki, várta a kitörést, sőt tegnapra már a Wall Street Journal is a háromszög technikai hátterével és az "evidens" felfelé folytatással volt elfoglalva - íme a cikk [link]. Így aztán a mai letörést látva sokan lesznek, akikben megfogalmazódik, lám-lám, ugye hogy nem működik a technikai elemzés. Viszont ők nem Elliott követői lesznek. Előttünk ugyanis egész más szempontok voltak.

Az elméleti "bemutató" és érvelés előtt azonban publikálom a magam elsődleges megfejtését, az operatív számozást. A bull/bear "game over" ábránkat frissítem tovább [link emlékeztetőül].

A háromszög valójában sokkal kisebb, mint azt a klasszikus TA
rajzolná, mert csak egyik alegysége a teljes korrekciónak - ha ez a bear
változat megállja a helyét, akkor SPX 1.260 kritikus ellenállás

Szóval Elliott-os szemmel nézve egész más a helyzet. Egyrészt alap, hogy a háromszögből a belépés irányával ellentétes oldalon lesz a kitörés. A belépés iránya nekem végig nem volt evidens, ezért nem talál senki a blogon az elmúlt hetekben háromszög értelmezésről szóló ábrát. Vonakodtam az egyébként igen impulzív, OKT 27-NOV 1 esést a háromszög indító hullámának, vagyis korrektív a-b-c szekezetnek elfogadni. Ezért kezdtem figyelni trendcsatornákat, támasz/ellenállás szinteket, és azokból következtetni. Csak Elliott hullámok és alakzatok tekintetében ugyanis kevés magabiztos fogódzó létezett.

Másrészt nem minden háromszög, ami annak látszik, hiszen sok esetben tűnik egy komplex korrekció, vagy egy 1-2-i-ii szituáció nagyon hasonlatosnak. Ez az utolsó mondatom kezdőknek túl sok lehetett, de ott van fent hozzá az egyik változat a komplex megfejtésről, illetve majd két éve egy egész bejegyzést szenteltem az alternatívák bemutatására "Két tipp, ami legalább három" [link] címmel. Tessék csak kibogozni, mit is jelent ez a mondat.

Harmadrészt, kettes hullám helyén önmagában nem állhat háromszög, ellenben bármikor lehet B, vagy X, vagy komplex korrekció utolsó eleme, tehát Y, vagy Z. Itt az Y-ban hinnénk, méghozzá egy Minuette szinten jelentkezőben, ha elfogadnánk ezt a bullish megoldást. Ehhez is van rajz; lejjebb következik az illusztráció.

A dióhéjban összefoglalt elmélet nekünk azt mondja, ha egyáltalán volt ott háromszög, akkor abból szerkeszthetünk bearish képet, vagy bullish variációt egyaránt, de segítek, ebből is abból is nagyon konkrétat. Ez jó hír, mert könnyebb lesz felismerni, melyik utat választja magának a piac.

Kerekítsünk a két szcenárióból egy mini elméleti leckét sematikus ábrákkal:

Impulzus, vagy zigzag, kis háromszög vagy nagy?
/érdemes nagyítva nézni/

Ha egy [b] hullám a háromszög változatot választjuk (jobbra), akkor bullish a helyzet, mivel a [b] hullám egy 5-3-5-ös szerkezetű zigzag korrekció közepén áll. Lemegy a piac 1.200-1.180 közé, elakad az esés és megy is fel egy utolsó körre az október 27-i maximum fölé kevéssel. Nem ezt várom, világossá is tettem az elmúlt három hétben számtalanszor és nem véletlen emeltem ki egy post főcímének a korábbi csúcs 1.292,66-ot.

Tehát a lefelé változatot (balra) részesítem előnyben miszerint (1)-(2)-[i]-[ii] jött létre eddig és a háromszöget csak azért látunk, mert a [ii]-es hullám dupla korrekció volt: egy zigzag és egy háromszög együtt összekötve egy (x) hullámmal. Emlékeztetőül, ez van a felső ábrán is.

A bear változat kritikus szintje ES 1.258,75, ezen szint felett semmi keresnivalója sincs az árfolyamnak, vagyis ha valaki shortol, legkésőbb oda kell stop loss megbízást elhelyeznie. Ugyanez az ellenállás szint a cash indexben 1.259,66. Felkerekíthetjük 1.260-ra, úgy könnyebb emlékezni rá.

Zárásul egy érdekes ábra Maui mestertől. FGBL = német Bund, ZB = USA 30 éves bond határidő.

Noha ma az EU kötvénypiacok valamelyest magukhoz tértek,
mi ez, hogy a német bund kezdi alulteljesíteni az USA kötvényeket?

32 megjegyzés:

  1. Szia Cimballi,

    Maui mester weboldalának címét meg tudnád adni.
    Jó az ábra :)
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Hi, nem publikál, nincs weboldala, vagy blogja.

    VálaszTörlés
  3. üdv cimballi

    Én úgy látom a nasdaq meg adta az irányt az SP-nek is ha csak sima TA alapot nézek a nasdaq-ba a dupla csúcs letörése után még legalább 200 pontos esés van, ezt nem hiszem, hogy az SP ki oldalazza vagy szembe megy vele szvsz. 100 pontot jelent az SP-be.

    TWER

    VálaszTörlés
  4. Szia Laci
    Ez a mozgás szerintem még mindig nem viseli a hármas hullám karakterjegyeit,én valami másnak gondolom.

    VálaszTörlés
  5. üdv cimballi

    Háromszögekről még csupán annyit, hogy ha be szoktál pillantani AD blogjába én ott 1 hete már a le törést írtam belőle, egy szerű elliotti alapot vettem alapul, elliottnak szinte napi adatok álltak rendelkezésre ebből ki indulva az írány tiszta és világos a trend irányába történik a kitörés a közép és a hosszú távú trend dél így nem volt kétségem afelől, hogy lefele indul el az árfolyam.
    Ha ez lefele egy B minek a B-je és szükséges ide egy C egyáltalán? Engem is zavar, hogy nem a 3-as indulása, közeleg a mikulás és a karácsony minden ki rallyt vár a tőzsdéken.

    TWER

    VálaszTörlés
  6. Bandi, még tervezek erre bővebben is válaszolni, de most annyit, hogy nem viseli a harmadik hullám karakterjegyeit, mert ez nem is a harmadik hullám, hanem az egyes a harmadikon belül. Arra számítok, hogy bármelyiket is válassza a piac magának - tehát a fenti rövid távon bear-t, vagy rövid távon bull-t - a nagyon szörnyűséges esés nem most lesz, hanem legkorábban az év utolsó napjain, de leginkább január közepén. Ismétlem, mert ha bear, akkor is Minor 1-es a Középtávú (3)-as korrekción belül. Leteszteli az augusztus-október időszak minimumait és indul fel a Minor 2-es. Az kitart egy szűk hónapot. Majd azután lesz két egymás melletti nagyobb idősík egyszerre hármas.

    Ha bull, akkor majd egy héten belül elindul fel az Y, ami még hét hullám fel, szóval annak a végére még ráérünk tervezni.

    VálaszTörlés
  7. TWER, a Bandinak írt válaszomra is nézz rá itt eggyel feljebb. Viszont azt szeretném a háromszöggel kapcsolatban tisztázni, hogy a fenti elemzésem és a korábbi állításaim alapja, hogy a belépés pillanata, tehát a hsz 'a' hullámának kezdete szerintem nem az október 27-i high, mert az egy impulzus lefelé. Nem lehet része egy háromszögnek. Helyette még csak nem is november 1-et mondom, hanem jóval későbbre, csak november 10-én reggel 8:12-re teszem a belépés pillanatát, onnan indult az alakzat 'a' hulláma.

    Mivel bármelyik működjön is - november 1, vagy 10 - az utolsó trendszakasz az délnek tartott ezért érveltem a lefelé kitörés mellett, nem azért mert a nyári (júliusi) csúcs alatt voltunk.

    A kérdés ennek ellenére, hogy egy [ii]-es hullám egyik egysége, vagy egy lefelé tartó nagyobb zigzag korrekció [b] hulláma a háromszög. Aki ezt meg tudja válaszolni, az tudja, hogy mi fog történni a következő 5+ hétben.

    A [b] hullám szcenárióról érdeklődsz, nézd meg, nagyjából arányosan felrajzoltam ezen ábra jobb oldalán (sematikusan):
    http://4.bp.blogspot.com/-vYtpdjfa_5M/TsXtKt1ajhI/AAAAAAAABDc/gD1TpEPe9w4/s1600/NOV17_SPX_D_sematikus.JPG
    Az a feltételezésem, hogy ha ez ilyen bullish, akkor nem egy B hullám [b]-je, hanem egy X hullám [b]-je és a letörés, azaz a [c] hullám nemsokára véget is ér. De nem ez a preferált változat nálam.

    VálaszTörlés
  8. Szia Cimbi,

    eurusd-ben egy 1-2, i-ii utáni sztiuációt látok és 1,36 körülről indítottam a shortot /1,3615 CR-rel /, de megmondom őszintén h eddig csak commodity-ket trédeltem és a távolabbi eurusd képpel nem nagyon vok tisztában....
    kíváncsi lennék a véleményedre illetve egy nagyobb 1-2 éves képre is, amit Te gondolsz a a devizapárról. /múltkor amikor az ezüstben láttam ezt és írtam akkor nagyon bejött úgyhogy szeretnék itt is akasztani :-))) /

    előre is köszönöm,
    Timmy

    VálaszTörlés
  9. Szerintem Timmy, megvalósult az a giga háromszög, amiről egy január közepi bejegyzéshez rajzoltam:
    http://4.bp.blogspot.com/_Ac83NAoCUBo/TTOBJHjen0I/AAAAAAAAAtk/KziU71ERVXY/s1600/JAN14_EURUSD_heti.JPG

    Van már ott a tudásod hullámok ügyében, hogy elképzeld, végül hogyan alakult ez a háromszög (nyilván a január 16-i egy idealizált kép). Kérdés, bent van-e az [E] hullám október 27-én. Nem volt ez túl kevés az OKT04-OKT27 szakasz kevés neki. Hajszálra 61,8%-át vette vissza D-nek, tehát pipben éppencsak, és időben is egy csöppet kevés.

    1,44-ig, azaz 70,7%-ig nyugodtan felmehetett volna. Ennek ellenére én elsősorban nem az okt. 27-i csúcs meghaladására, hanem arra az oldalazó lehetőségre figyelnék, hogy esetleg [E] hullám maga is egy háromszöggé fejlődik és 1,3146-1,4247 között elszédeleg még 1,5-2 hónapot. A másik lehetőség, amit te is mondasz.

    Ebből kijönnek a lehetőségek, be lehet azonosítani a szcenáriókat és a kapcsolódó karakterjegyeket, sőt még azt is, mit kellene látnunk egyikhez, vagy másikhoz a RSI-n.

    Ha nem lódul neki a héten, akkor van a 3615-ös nyitásnak egy problémája, méghozzá, hogy 632 pip kockázat áll szemben 469 pip októberi low támasz értékig, tehát be kell húznod oda a stopot, ahol a második kettest sejted.

    VálaszTörlés
  10. Köszi, világos és pontos voltál mint mindig :-).
    remélem ma már meglódul délnek :-)

    timmy

    VálaszTörlés
  11. 30 perc telt el eddig a kereskedésből és legmagasabb NYSE-TICK érték +57??? Ez valami borzasztóan kevés és rendkívül ritka jelenség, a vételi szándék teljes hiányára utal.

    VálaszTörlés
  12. Nagyon úgy tűnik, hogy SNP-ben 1080 körül indul a Mikulás rali.

    Zorro

    VálaszTörlés
  13. szvsz addig nem megy le.. már 4h-n is kiakadt eddig az rsi...

    totem

    VálaszTörlés
  14. Melyik, az ES, vagy a cash index?

    A határiő RSI(14) 25 körüli pénteki mélypontjából inkább még további low-k következnek. A cash index ténylegesen mutat némi túladottságot, viszont szerintem ez még csak egy rövid enyhítő felfelé rallyra lehet ok, trendfordulóra kevésbé.

    VálaszTörlés
  15. igen a cash... Megmondom őszintén én is már csak pár napos felpattra számítok.. de legalábbis egy nagyon volás sávozgatásra... legalábbis technikailag most nagyon megnőtt az esélye.. biztos lesz hozzá valami "pozitív" hír is,.. aztán minden megy tovább a rendes medrében.. szépen lefelé a pinyóba...

    totem

    VálaszTörlés
  16. Hét elejére várok én is egy pici korrekciót,de szerintem is még lesz lefelé kör mielőtt elindul decemberre egy nagyobbacska rally.

    VálaszTörlés
  17. üdv cimballi

    Egy kicsit nem ide tartozó kérdés. Nem tudom, hogy olyan piacokon amelyek zárva vannak és nyitóba óriási pluszokkal vagy mínuszokkal nyitnak az indexek és részvények mi okozza ezt mikor nincs kereskedés, esetleg ha valami információval tudnál erről nagyon jó lenne.

    TWER

    VálaszTörlés
  18. TWER: a tőzsdéken a részvények nyitóárát minden nap a tőzsde elnöke határozza meg. Nagyon nagy nyomás van rajta, ezért kell őt jól megfizetni, hogy olyan árakat határozzon meg, ami mindenkinek megfelelő. Na jó, a viccet félretéve, a tőzsde nyitásakor van egy olyan időszak, amit úgy hívnak, hogy nyitóáras ügyletkötési szakasz. Ez általában csak pár perc, ilyenkor effektíve nincs kereskedés, csak ajánlatot lehet tenni, hogy venne-e vagy eladna és mennyiért. Ez mind bekerül az ajánlati könyvbe és a nyitóáras szakasz végén az lesz a nyitóár, amilyen árfolyamon a lehető legtöbb ügyletet meg lehet kötni. Utána megy minden a normális kerékvágásban, egészen a zárószakaszig, ami ugyanígy működik. Az általad említett gapek (rések, amikor óriási plusszal vagy mínusszal nyit egy részvény) azért van, mert ha előző nap szünnap volt, azóta már bőven megváltozhatott a befektetői hangulat, főleg olyan volatilis időkben, mint a mostani. Aki még két napja eladni akart, az lehet, hogy most venni fog. Ne felejtsük el, hogy a tőzsdén az árfolyam mindig attól függ, hogy az adott pillanatban hányan akarnak venni és eladni. Minden más csak spekuláció és mese. Kivéve az Elliott-hullámok, azért vagyok én is itt :)

    VálaszTörlés
  19. Twer, piaca válogatja. Miről van szó? Az általános az, amit az előttem szóló elmondott, de én pl. ezért nem kereskedem hétfőn nap elején, kivárom, hogy legyen erről a hétről adatom támaszom/ellenállásom, valami elképzelésem Elliott szempontjából. Mivel 24 órában nyitvatartó határidős piacokat kereskedem, ezért a rés dolga engem onnantól a következő hétfőig nem érint, bármikor bekapcsolódhatok, folyamatosak a grafikonjaim.

    VálaszTörlés
  20. Szia Cimbali!

    Te hogy látod most a helyzetet?

    Jól gondolom, hogy ez a mostani emelkedés akkor kérdőjelezné meg először az összehasonlító ábárádon lerajzolt bear verziót / [i]-[ii].[iii]-[iv] /, ha 1208.5 fölé megy?

    VálaszTörlés
  21. Hello, Brikka, gondolatom az, hogy a nyitó erősködéssel véget ér az egy felfelé korrekció 'a' hulláma és a nap nagy része egy inkább oldalazó, enyhén lefelé tartó 'b' hullámmal fog telni. Persze azt csinál a piac, amit akar, de én erre készülök. Mindjárt folytatom, most egy kicsit figyelek a nyitóra...

    VálaszTörlés
  22. Szóval, lefelé nagy igyekezetében a sokat emlegetett báziscsatorna alját elmulasztotta (alulról) visszatesztelni a piac, az ma meglehet határidős ES 1.205-1.206-nál, de összességében egy 1180-1185 közé záródó napra számítok.
    Megjegyzem mondhatjuk, hogy a viszateszt ma, magyar idő szerint 11:00 óra után megtörtént.

    Az egész felfelé korrekció kritikus szintje egy kicsit feljebb van, mint mondod, én 1219 felett, azaz cash SPX index 1227 felett nem látnám szívesen a piacot, ott kellene elgondolkodni az egész bear koncepció helyességéről, addig csak némi kiigazításra szorul a fenti ábra.

    Egyébként tényleg azért nem írtam, mert nem sokkal lehetett volna eddig többet mondani, mint ami a bejegyzésben szerepelt.

    VálaszTörlés
  23. Illetve még egy: a korábban meghatározott 1.260-as szintig él a bear (1)-(2)-[i]-[ii]-(i)-(ii) lehetőség is, amely a november 16 - november 25. szakaszt egy (i) jelzésű impulzusnak kezeli. Nagyon agresszív bear megközelítés lenne, egyelőre tegyük el tartalékba.

    Maradjunk most abban, hogy kulcs szint az ES 1205-1208, kritikus szint az ES 1219.

    VálaszTörlés
  24. Értem.

    Köszönöm a választ. Bőven lenne kérdésem, de ezekre igazából úgyis csak az adja majd meg a választ, ahogy kiforrja magát az alakzat.

    Még az elején járok az elmélet gyakorlásában. :)

    VálaszTörlés
  25. Bár a görög 323%-os hozamszintet elnézve nem is olyan rossz ez a bearish lehetőség. Görögország valószínűleg jóval kevesebb, mint 50%-ot fog fizetni a kötvényei után.

    Mindegy, még ráérünk kidolgozni.

    VálaszTörlés
  26. Brikka, lehet, hogy az elején vagy, de teljesen rendben volt a következtetésed, láttam, hogy a négyes nem mehet az egyes területére szabályt alkalmaztad. Közben nekem viszont voltak más jelölési alternatívák a fejemben.

    +előzetes info: egy hét múlva elkezdődik a 2012-es Kerülj előnybe Elliottal! tréning jelentkezési időszaka.

    VálaszTörlés
  27. ok, majd megnézem az infókat a tréningről.

    VálaszTörlés
  28. Előbb-utóbb majd oda jutok, hogy lerajzoljam az elképzeléseimet, most csak egy rövid hozzászólásra futja.

    A keddre igért oldalazás meglett, de nem ért le az említett 1180-85-ös SPX szintre. Lassabb volt a folyamat, mint amire számítottam, de hiszen a korrekciókkal mindig így van, ez pedig a korrekció korrekciója ugyebár.

    Ma, szerdán meglehet az említett szint lefelé. Ott dől el, jó-e a diagnózis a fel 'a', vagy (a) hullám SPX 1158-1204 értelmezés dolgában (ld. fentebb a hozzászólásaim). Ha igen, akkor bármennyire is bear a helyzet 'c', vagy (c) indul majd felfelé még héten, ami éppen kivégzi a korai shortokat.

    VálaszTörlés
  29. üdv cimballi

    Ha megy fel egy C hullám max. meddig mehet, nagyon nincs tere. Másik ennek nagyon hamar vége lenne, még dec. első felébe, az év hátra lévő részébe meg óriási esés, ezt nem nagyon akarom el hinni.
    szvsz. megyünk innen lejjebb dec. közepéig 1050-ig és onnan az évégi rally.

    TWER

    VálaszTörlés
  30. na megjött a short gyilkolás. A jegybankok egy kicsit felpörgették nekünk az eseményeket.

    VálaszTörlés
  31. üdv cimballi

    Már látom a választ, ez bull. és nagy rallynak nézünk elébe.

    TWER

    VálaszTörlés
  32. Hi, ez kipucolt egy pár alternatívát, hurrá. Egyértelmű hírre létrejövő mozgás, ami bear rally-k esetében pozitív hír kell hogy legyen, ha a rally végén van. Ez a felfelé kettes változat. Tegnap úgy mondtam, hogy (1)-(2)-[i]-[ii]-(i)-(ii), ahol a mostani megugrás a (ii)-es 'c' hulláma. Ha nem lesz ma úja high a nyitó körüli maximum felett, ellenben lefelé elérjük az 1200-at, akkor ez a szitu.

    De! ebben a pillanatban csak alakra, hírtől függetlenül ez 1-2-3-nak látszik. Ami a fenti bejegyzés sematikus ábráján a jobb oldali szcenárió, csak nem az optimális 1180-ra, hanem mélyebbre, a 1150 környékére jutott el az (X).

    Egyelőre a másikra, tehát a (ii)-es hullám bear változatra szavazok, sokat kell ugyanis még bizonyítania a piacoknak a bullish változathoz. Nézzük meg mi történik itt 1230-32 körül, lehet, hogy ez egy nagyon fontos csúcs. Tegnap még azt mondtam rá, még ráérünk kidolgozni, nos, ezek szerint nem.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (17) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)