AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2012. január 17., kedd

Órák kérdése

A készülő, átfogó Elliott-os könyvemben szerepel egy mondat a korrekciók általános definiálásánál: "A korrektív mozgások többsége meglehetősen sok időt emészthet fel, így ha sikerül is megfejtenünk a szerkezetet, a piac gyakran a vártnál lényegesen lassabban teljesíti, amit az előrejelzésünkben optimálisnak becsültünk."

Most is ez a helyzet. SPX 1302-t, előtte 1305-06-ot ígértem január első napjaira, de csak ma érintettük először ezeket a szinteket. Mindig ezt az ábrát hivatkozom még decemberről: ["Január 5-6-ra véget érhet az Intermediate (2)-es" grafikon]. A lassúság tehát nem ok felülvizsgálni egy korrektív számozást. Épp ellenkezőleg, megerősíti azt.

Az S&P500 index a január 6-i napi maximumán pontosan érintette az imént említett garfikonon vastag fekete vonallal ábrázolt "nagy" fej-váll nyakvonalát, majd 12-én, azaz múlt csütörtökön a szaggatott vonalat, amely a korrekciót határoló csatorna teteje. Vagyis úgy tűnhet, a bika szépen lassan sorra hódítja a fontos szinteket. A lefelé folytatással kapcsolatos elképezeléseimet az kérdőjelezné meg, ha a piac nagyjából a mai maximum környékén (1302-1303) már nem ellenállásba ütközne, hanem felülről tesztelve a szintet, stabilan megtámaszkodna ott.

Egy ábra erejéig felejtsük el az Elliott-i jelöléseket és csak a dőlésszögekre vessünk egy pillantást! Az októberi mélypont után van egy meredek fel szakaszunk, majd egy közepesen sekély retrace, végül pedig egy egy újabb emelkedés, amely határozottan alacsonyabb szögben halad, mint ahogyan a megelőző emelkedő szakasz:


A W jelölésű hullám 18 napig tartott, az aktuális X mélypont után következő hullám holnap lesz épp 36 napos, azaz kétszer annyi időben, miközben az Y hosszának mindössze 2/3-át tette meg. Ez egy tipikus zigzag, vagy dupla zigzag sajátosság, feltéve, hogy nem robban ki az egész alakzat felfelé, még mielőtt elfogyna az összes momentuma. Mikorra fogy el benne a szusz? Az RSI-re nézve valószínűleg már holnap.

Figyelemre méltó a bullish extrém tartományban időző szentiment is, mármint az a szentiment, amely az AAII honlapján (ld. a linkgyűjteményt) olvasható. Két hete 17% a medvék aránya. Elliott úgy találta, a szentiment gyakran nem egy trendelő alakzat végén, hanem a fordulatot követően, az új trend második hullámában éri el a mélypontját, illetve esetünkben itt a lefelé tartó bear trendben a maximumát. Hiszen a második hullámok az új trend tagadásáról szólnak. Azt hiszem, itt most nagyon széles intézményesített szinten, sőt kormányzati szinten valósult meg a tagadás.

Elliott azonos szintű 2-4 és 3-5 pontokat összekötő csatornájára szükségünk lehet az alhullámok megtalálásához. A momentumos [a] hullám után a december 19-ről felfelé tartó Minute [c] záró ötös szerkezete meglehetősen kusza, de a most következő értelmezés kék csatornái felfedik, hogy valójában melyek az összetartozó részek. Ha nagyobb idősíkon nézzük őket, akkor a csatornák nélkül is látható a középső rész homogén egységessége, de most inkább egy rövid távú, 15 perces grafikonon tegyünk mindent a helyére:


Az értelmezés nyomán adódik a feltételezés: némi oldalazás és pár óra emelkedés van hátra a [c] hullámból, vele az Y-ból és vele az október óta felfelé tartó (2)-es hullámból. Viszont nem egyértelmű, hogy jó az értelmezés.

Mi van ha nem jó? Tömören összefoglalva, akkor - ebben az emelkedő szakaszban immár szokásosan - tévedek az időtartam vonatkozásában, amikor mindössze pár óra tiszta kereskedési időt jósolok még az emelkedésnek. Létezik ugyanis egy erős alternatíva, amelyben pontban, vagy százalékban ugyan szintén nem utazik már sokat felfelé, de a holnapi kereskedésbe nem fér bele a végjáték, ellenben felhasználja a hét még előttünk álló részét. Károly pénteken majdnem pontosan ezt [link] rajzolta, amiről beszélek.

Segítek megtalálni az eltérést az én fenti rajzomhoz képest. Az év utolsó napján volt záróban egy egész enyhe esés, amit ha komolyan veszünk, akkor be kell iktatnunk oda egy további trendszintet. Vagyis a január 3-i rés nem egy (i)-(ii)-i-ii utáni harmadik harmadikja hullám, hanem egy (i)-(ii)-i-ii-[1]-[2] bázis utáni kitörés. Bármelyik indexen rajzolhatnám, a fenti ábrán is jól látszik például, de ez alkalommal a Nasdaq határidőt választottam:


Valójában mindegy, a különböző szintű 4-es hullámok által képzett támaszok szintjét kell csak figyelni, és legkorábban a letörésük visszatesztjében elhelyezni a short belépéseket. Ezt a Dow Jones index esetében már láttuk, az S&P-ről pedig fentről puskázva könnyű elkészíteni a grafikon jelölését; 1.274-1.278 a támasz. Többet fizet az információért, viszont nagyobb biztonságban van, aki kivárja az átfedést az egyes hullámok maximumával, tehát csak 1.269 után lép.

Károly az új index rajzokat, a rendet, az arányokat látva kedvet kapott lerajzolni a medvét az EURUSD grafikonján. Átadta nekem, hogy tegyem közzé az érdeklődők számára:


A rajzon az alsó 2-es hullám még folyamatban, kedd estére nagyjából a fele volt meg.

85 megjegyzés:

  1. Köszi a frissítést.

    Gondolom a nyitás majd segít eldönteni, hogy melyik változat fog realizálódni.

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!

    Cimballi ez az 5. hullám Nekem 3 hullámnak tűnik!
    Szerinted?

    http://www.kepfeltoltes.hu/view/120118/sp120118_www.kepfeltoltes.hu_.gif

    Naitssz

    VálaszTörlés
  3. Naitszz, itt a határidőn most már igen, de a Nasdaq-on nem. Cash indexen sem. Rázós tud lenni egy magasabb rendű mozgás vége közelről nézve és ne feledkezzünk meg közben az alsó igen erős alternatíváról.

    A mondandó így is úgy is ugyanaz. A kritikus támaszok felett megy a kispályás játék a napon belüli trendekhez igazodva. Ha törnének a támaszok, akkor erősen bear elfogultakká válunk, addig viszont a rajzokon vázolt nagyobb összefüggést nem igazán súlyozzuk a kereskedési döntéseinkbe.

    VálaszTörlés
  4. Háá Cimbi nagyon izzadságszagú ez a történet....

    Üdv:

    Kwi

    VálaszTörlés
  5. Kérdéseket kapok a Nasdaq-ról. Jeleztem, hogy kell a tetőzés előtt legalaláb egy újabb csúcs. Oda is rajzoltam a kis pöcköt az elemzés grafikonjára. Mára pár óra emelkedést, majd lefordulást vár(t) az előrejelzés és az alternatíva is.

    Ha bekövetkezik a lefordulás azt követően az első elágazás a kritikus támaszok letörése vagy le nem törése lesz.

    Short jelzések (szignálok) még nem voltak.

    A Nasdaq és a többi index grafikonján is fékezőleg hatnak az ellenállások. Jelenleg a Nasdaq grafikonján még 1% hely van a nyári csúcsig, amelynek valóban kritikus jelentősége lehet és átrajzolhatja az elképzeléseket.

    A Nasdaq kapcsán egy tény izgat csak, hogy nem kezdett még mindig alulteljesíteni.

    VálaszTörlés
  6. http://screencast.com/t/6vSqqRSTjgc

    ajro M15 folytatás

    VálaszTörlés
  7. Nasdaq,sp is kb 5 pontra a csatorna tetejétől

    VálaszTörlés
  8. Meglett nagy nehezen a dowban az új csúcs 1-2 ponttal is.
    Elvileg innen akár minden klappolhat.

    Cib

    VálaszTörlés
  9. Szép napot mindenkinek!

    Úgy néz ki, hogy ennek a felfelé körnek a hullámai befejeződtek.
    Óráson az összes index alacsonyabb RSI mellett csinálta meg a lokális csúcsokat. Nézzük meg azokat a támaszokat.
    Lehet, hogy a mai adatok egy kicsit felpörgetik a dolgokat.

    A volumen ráadásul egyre csökken. Pár medve nap növekvő volumennel megadhatná az irányt délnek.

    VálaszTörlés
  10. Szia Károly,

    Szerinted a 1.2908 lehet az Y vége?

    VálaszTörlés
  11. Nasdaqnak elég átütnie a nyári szintet, vagy fölé is kell zárnia, hogy az újratervezéshez?

    VálaszTörlés
  12. Hello, egy pillanat is elég, kritikus szint volt a nyári csúcs, tehát ugrott a Nasdaq értelmezés egyetlen betűjelzése, a (2)-es. Távolról kell majd nekifutni, hogy az NDX külön útját a helyére tegyük.

    A nagyobb kép változott, a rövid táv ettől független azt súgja, a struktúra készen lehet, aktuális egy több hetes lefelé kör. Ne felejtsük, a Nasdaq külön utakon jár a 2000-es összeroppanása óta.

    Továbbra is figyeljük esésben a kritikus támaszokat, illetve most a napon belüli kereskedéshez a Nasdaq határidő esetében a 2406-os pivotot; ott lehet egy napi minimum, illetve felette még lehet a bika az úr.

    VálaszTörlés
  13. Az aranynál megvan a lehetőség, hogy elinduljon lefelé, bár lehet, hogy ezt még korai pedzegetni.

    VálaszTörlés
  14. Brikka kérdésére én is kíváncsian várom a választ, mert a Nasdaq most már át is lépte a nyári csúcsát.

    A könyv szerint: Wave 2 never moves beyond the start of wave 1.

    Ha szó szerint veszem, akkor 1 pillanatra se mehet az egyes fölé.

    Aki jobban tudja kérem nyilatkozzon, vagy ha szükséges raknátok be új elemzést,hogy most akkor mi is van?

    Üdv,
    Géza

    VálaszTörlés
  15. már volt válasz: "egy pillanat is elég"

    VálaszTörlés
  16. Géza, van válasz már feljebb. Természetesen a (2)-es jelölés onnan ugrott, de az oda vezető belső szerkezet, így az alhullámok értelmezése rendben van.

    A tágabb kép újragondolásával kell foglalkozni, rövid távon, a trend alacsonyabb szintjén marad minden, tehát támaszok letörése után kereskedhető esés a forgatókönyv.

    VálaszTörlés
  17. Sziasztok!
    Jelenleg úgy látom a DJIA-t, h az ötödik ötödikje megnyúlik, most még a hármasban vagyunk, jön egy kis oldalazás, majd új csúcs a Cimballi által szépen berajzolt trendcsatornánál, onnan a fordulat. SP hasonló.

    Joe

    VálaszTörlés
  18. Hi!
    Szerintem elég lesz a daxot figyelni,mint indikátort.Ha létrejön a harmadik (a kimerülési) rés is,csak azt követően jön fordulat.

    VálaszTörlés
  19. Joe megnyúlt ötödikjében gondolkodom magam is, és most úgy tűnik, a megnyúlt hullám harmadik alhulláma készül véget érni. 4-5 tehát fel tehát még a program a trend alacsony szintjén, ami azért necces, hogy a mai napba belefér-e. Elliott szerint a megnyúlt ötödik hullámokat "drámai fordulat követi mivel a piac túl gyorsan, túl messzire jutott".

    VálaszTörlés
  20. Sziasztok!

    Szia Cimballi!
    Most már kezd lassan pszichó jónak tünni egy eséshez!

    A 2. hullám verzió így ugrott, de én már régóta az A-B-C verziót támogatom, amiben a B túlnyúlhat a csúcson! A múltkori képemen is ezt jelöltem!
    Sp esetében is így gondolnám, de ott nem hiszem, hogy elmenne 1360-ig akár!



    Naitssz

    VálaszTörlés
  21. http://screencast.com/t/RIbA95lQ

    ajro M15 folytatás (3)

    VálaszTörlés
  22. Az indexekről, főleg a Nasdaq-ról: megnyúlt ötödik hullámban az ötödik ötödikje kezdődhetett el, de vigyázzunk, azért csak valamilyen támasz letörése és minimum egy alacsonyabb tető után shortolható, ugyanis a "kis" ötödik hullám is magán viseli a "szülő" hullám karakterjegyeit, így gyakran maga is megnyúlt.

    VálaszTörlés
  23. Még egy megjegyzés mára: a Google jelentésre zárás után beadták a Nasdaq-ot. Ami nem feltétlen jelent mást, mint a negyedik hullám végét le és jön az ötödik ötödikje fel. De! Aki teheti tegye egymás mellé a Dow határidő (YM) és a Nasdaq határidő (NQ) mai grafikonját 5 perces bontásban, 24 órás nézetben. Mit lát?! Elindult a technológia alulteljesítése, ez 4-5, vagy 4-5-4-5 hullámokra utal(hat) a trend záró szintjén. Ez az, amit én már kedd estére vártam, de nem jött, helyette kaptuk a megnyúlást.

    VálaszTörlés
  24. Károly!

    Köszi az EURUSD chartot. Nálam a te alternatív számozásod az első. :-) Arról mi a véleményed, hogy ha ez most 4. hullám, akkor korrekciózhat egészen a 61,8 Fibonacci szintig (1,32 közelébe) is? Nálam ez 3. hullám december 2-án indult. Így lenne még ideje egy nagyobb 4. hullámnak időben is, aminek még mindig csak az A-ját csinálja.

    Persze még mindig zavar, hogy ebben az esetben az indexek is még sokat mennének. Bár, hogy most a Nasdaq-nál már nem 2-ről beszélünk én már ezt is el tudom képzelni. :-)

    Te hogy látod?

    Üdv,
    Géza

    VálaszTörlés
  25. Cserébe ez a megnyúlás jobban megalapozhatja a nagyobb esést is, nem? (elméletileg)

    Az biztos ha nem találkoztam volna a hullámelmélettel (és ezzel az oldallal)pszichésen nagyon nehéz lenne bármilyen short lehetőségre számítani.
    Kár, hogy holnap vizsgázom, remélem nem maradok le semmi érdemlegesről.

    EWI-n olvastam a saját részvényvásárlásokról. Bár egy csak egy kis előzetes volt, de az is érdekes. Lehet, hogy egyszer megérné kipróbálni valamelyik szolgáltatást.

    Nasdaq-ban a leszúrás volumene is tetszetős!

    VálaszTörlés
  26. Brikka, megmutatom miről maradsz le: dizájnoltam egy kb. elvárható, átlagos méretű SPX napos gyertyát péntekre. Ha igaz, amiről itt a blogon folyt a beszélgetés, akkor a következő 24 órában ennyi következik Elliott-ból. Azt szemlélteti, hogy a lefordulás mennyire kis (és egyáltalán nem meggyőző) mértékű lehet még a hét zárásakor.

    http://1.bp.blogspot.com/-s7Olcxm9Jk8/TxjaRef5U_I/AAAAAAAABL4/KPupyBaGMhA/s1600/JAN19_GSPC_candle_design.JPG

    Csak lassan, ráér ez még. Más dolgod van, arra holnap érdemesebb figyelned.

    VálaszTörlés
  27. Szia Károly,

    thx és hála az ábráért :-)

    igazad lett, amit én mondtam ED 3.hullámáról az nem jött be. Most azonban úgy látom h a korrekció lehet keményebb is és akár 1.31-32 es szintekig is elmehet. természetesen jelenleg egy nagy bearish slingshotot látok és tuti h esni fog egy kicsit az euró de ez akár egy tripla zz -gé is kifejlődhet. írtad h indexfüggő de sztem a korrelációkat a tőzsdén nem szabad nézni mert pl 10 naposba az eur usd korrelál sp500-zal de 4-5 hónaposba meg divergál!

    köszi,
    timmy

    VálaszTörlés
  28. http://screencast.com/t/RN6VVnia

    ajro M15 (4)

    VálaszTörlés
  29. Szia Géza !
    Szerintem ez nem 4-es hullám, hanem egy nagy flat korrekciót kezdtünk meg.

    Szia timmy !
    Meglehetősen bonyolult a szituáció az E/U-n, látod én is kezdek áttérni a Dzz, Tzz scenárióról a Ld-re, végül is a szerkezete a diagonálnak ua. mint a Tzz-nek, de a diagonál az konvergáló trendvonalon belül közlekedik a kombinációk meg trendcsatornában nagyjából.
    Estére teszek föl egy nagyobb tf elemzést, ha du. megcsinálja le az impulzust, akkor kapok rá megerősítést.

    Károly

    VálaszTörlés
  30. Szerintem meg megint egy óriási pofára esést láttunk....


    Üdv:

    Kwi

    VálaszTörlés
  31. P.s.

    Nem mentség de ezzel Cimbi most nincs egyedül...

    tradeyourwayout.com

    Kwi

    VálaszTörlés
  32. Cimbali, egyelőre megállja a helyét a nasdaq alulteljesítése, bár ahogy nézem az s&p sem ment még feljebb, csak a Dow.

    VálaszTörlés
  33. Úgy néz ki eu-ban még nem ért véget az 5. csak egy 4-est láthattunk eddig...

    VálaszTörlés
  34. http://screencast.com/t/hmvbRVScW

    ajró D1 csak gondolat ébresztőnek (ha van jobb ötlet akkor jöhet)

    VálaszTörlés
  35. Kíváncsian várom Cimballi válaszát Kwi észrevételeire, tanulságos lenne.

    Joker

    VálaszTörlés
  36. Joker, nincs rá mit regálnom. Komolyan őt kellene elemeznem?
    Rendben: azt próbálja bizonygatni, hogy az egész TA és főleg Elliott semmit sem ér. Nekem nem tudja bebizonyítani, mert én hiszek benne. Ezzel dolgozom, ebből élek heti négy nap. Mire következtessünk? Semmire. Illetve arra, hogy ő nem szereti ezt, nem hisz benne. Sem most, sem azelőtt. A véleményét egyéb tekintetben nem ismerjük. Csak azt tudjuk, hogy nem ez a véleménye.

    A piacot is elemezhetem?
    Feltettem tegnap zárás után a várakozásom:
    http://1.bp.blogspot.com/-s7Olcxm9Jk8/TxjaRef5U_I/AAAAAAAABL4/KPupyBaGMhA/s1

    Mit mondtam? Azt, hogy Brikka semmiről sem fog lemaradni, mert 4-5 jelzésű alacsony trendszinten zajló sorozat van még előttünk felfelé. Ezen kívül azt mondtam, hogy ma még lesz új csúcs, SPX 1317-1318. El sem ért odaáig a piac. 1316-ig ért fel.

    Azt is mondtam, hogy ha meglesz a lefordulás, akkor sem jut szinte még sehová, mert az 1289-es első támasz még túl messze van. Azt is mondtam, hogy rövidpasszos játék, skalp van, amíg az le nem törik. Ilyenkor végig ping-pong megy a napon belüli támaszok és ellenállások között.

    Idézetek az elmúlt két-három napból:

    "Ha törnének a támaszok, akkor erősen bear elfogultakká válunk, addig viszont a rajzokon vázolt nagyobb összefüggést [a bear összefüggést] nem igazán súlyozzuk a kereskedési döntéseinkbe."

    "...a Nasdaq határidő esetében a 2406-os pivotot; ott lehet egy napi minimum, illetve felette még lehet a bika az úr"

    "megnyúlt ötödik hullámban az ötödik ötödikje kezdődhetett el, de vigyázzunk, azért csak valamilyen támasz letörése és minimum egy alacsonyabb tető után shortolható, ugyanis a "kis" ötödik hullám is magán viseli a "szülő" hullám karakterjegyeit, így gyakran maga is megnyúlt"

    Ez utóbbi azért fontos, mert nem lehet előre tudni, jön-e megnyúlás vagy sem, csak fejben fel kell rá készülni és nem vadászni a csúcsokat, amíg a trend fent áll.

    "Mi van ha nem jó [az értelmezés]? Tömören összefoglalva, akkor - ebben az emelkedő szakaszban immár szokásosan - tévedek az időtartam vonatkozásában, amikor mindössze pár óra tiszta kereskedési időt jósolok még az emelkedésnek"

    Összefoglaltam akkor, ezt gondolom a piacokról és semmit azokról a hozzászólásokról. Nekem teljesen üres kép jön fel rá. Nem ugrik be semmi. De tényleg semmi a világon.

    Mert nem így gondolkodom, mint ahogy ő teszi. Ugyanis Elliott nem kereskedési módszer, hanem előrejelzési eszköz. És az előrejelzés a kezdeti stratégia pl. az agresszivitási szint beállítására van, a kritikus szintek meghatározására, a kockázatok felmérésére és az alternatív szcenáriók kidolgozására, a mentális rugalmasság biztosítására.

    Az előrejelzéseim talán kevesebb mint 50%-ban jönnek be, mégis majdnem minden napomat nyerőben zárom, mert ha a fő irány nem megy, akkor akár a következő percben előveszem az alternatívát. Mert ha van nagyobb idősíkon fantázia és mögöttes támogatás a pozícióban, akkor hajtom tovább, ha nincs, akkor deffenzív vagyok és célárazom. Ha eltalálom az előrejelzést, akkor 57-65% a nyerőimnek az aránya, ha nem, akkor az azt jelenti, hogy nem optimális stratégiával játszom, ezért csak egy átlagos daytrader 44-50%-ra vagyok képes.

    És az a poén, hogy mindez egy olyan napon merül fel, amikor nem volt rossz az előrejelzés. Ne éljünk álomvilágban, hogy valaki tick-re képes lenne megmondani, meddig megy a piac!
    Elliott mára reálisan: Négyes oldalaz, ötös fel, majd nap végi lefordulás.
    (Persze végül még megeshet, hogy a négyes végéig sem jutott el a piac).
    Nyitástól mutatta az oldalazó, momentum nélküli karaktert csak a végére indult ki belőle, mert tovább benneragadt, mint vártam.

    VálaszTörlés
  37. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  38. Ps.:

    Lemaradt az aláírás:

    Kwi

    VálaszTörlés
  39. Ps2.:

    Ne gondoljátok, hogy Cimbit "bactatom". Tisztelem hogy ennyi melót beletesz egy szerintem halott dologba, ami nemcsak nála "nem működik".

    A 2009 márciusi "nagy találat" (Vak tyúk is talál szemet..)óta a "főszekta" EWI nek gyakorlatilag egyetlen hosszabb távú előrejelzése sem jött be....

    Ha daytrade re viszont annyira kiváló a rencer, akkor ahogy szoktam volt mondani: NOSZA....

    Üdv:

    Kwi

    VálaszTörlés
  40. Ha eltávolította, hát eltávolította, pedig nem volt benne semmi sértő....

    Kwi

    VálaszTörlés
  41. Be lehet írni, hogy szerinted "egy óriási pofára esést látunk". Csak konstruktívabb lenne, ha megírnád az elképzelésedet, hogy miért...Szerintem enélkül quasi értelmetlen, de lehet, hogy ez csak az én véleményem.

    Cimbali,

    Köszönöm, hogy felraktál egy napi elképzelést tegnapra.

    VálaszTörlés
  42. A törölt posztban megmagyaráztam, és nem voltam sértő.

    Üdv:

    Kwi

    VálaszTörlés
  43. De újra elmagyarázom:

    Az elmúlt fél év a szekta életében a boldog "hármasvárásban" telt, ami január 17.-re eljutott oda, hogy már csak : "órák kérdése" a szent hármas eljövetele.

    NEM JÖTT.

    Mi ez ha nem ismét, megint, ezredszer: Óriási pofára esés??

    Üdv:

    Kwi

    VálaszTörlés
  44. Ps.:

    De semmi gond, mint minden rendes világvége szektánál, csak kis idő és jön a magyarázat a "tévedésre", a hívők megnyugszanak és elkezdődik újra a zarmageddon várása, ami persze egyszer tényleg megjön....

    Kwi

    VálaszTörlés
  45. Na jókor nézek be én is. De ha már itt vagyok, meglepő módon meg kell védjem Kwit (bár nem szorul rá sem ő, sem más). Sokszor volt ez a téma terítéken "amott", úgy hogy először is a megjegyzése nem ellenetek irányul, annak a jelenségnek szól, amit az EWI üzletszerű tevékenység keretében az elmélet gyakorlati alkalmazásában nem/kevésbé járatosak számára pénzért végez és az elmúlt három évben akár jelentős kárt is okozhatott a nagyközönségnek.

    Különbséget kell tenni aközött, amit ti itt "szagértőként" csináltok a szabadidőtökben "eszmecsere" címszó alatt ingyen és aközött, amikor valaki pénzért, globálisan, nagyközönség előtt a terület első számú szaktekintélyeként a nevével fémjelezve látványosan téved.

    Kwi ez utóbbiról beszél igazából, aminek számomra nincs túl sok köze ahhoz a kérdéshez, hogy működik-e az elmélet a gyakorlatban vagy sem (magam is számtalanszor igazoltam publikusan is, egy szép többnapos kereskedési példa a hsz-ben levő részletes képekkel együtt: http://forum.portfolio.hu/topic.php?t=14365&from=6280#2452391). De a nagyközönség szemével nézve kissé szomorúan, de mégis egyet kell értsek vele.

    szarvasvadasz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Jelentem:-DD fejlődöm... Tavaly már csak kétszer kereskedtem, igaz a másodikat már szeptemberben be kellett volna csukni, amit én egy kisebb vagyont elszórva a költségekre, csak decemberben tettem meg....

      Törlés
  46. Szia Vadász,

    Szerintem nincs azzal baj, ha valaki nem ért egyet az itt leírtakkal. Csak számomra az nem érv, hogy ebből "pofára esés lesz", meg "a szent hármas eljövetele nem jött". Ezt a témát így kár boncolgatni.

    Az a jó, ha valaki le is írja, miért tart egy elképzelést helytelennek, bár jelen esetben a valószínűtlennek a jobb szó. Nekem egyedül ez a fura, bár ez sem baj, csak nem viszi előrébb a beszélgetést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Brikka!

      Jó akkor most megint (utoljára) elmagyarázom:

      "A lefelé folytatással kapcsolatos elképzeléseimet az kérdőjelezné meg, ha a piac nagyjából a mai maximum környékén (1302-1303) már nem ellenállásba ütközne, hanem felülről tesztelve a szintet, stabilan megtámaszkodna ott." by Cimbi, lásd fenn.

      Megtámaszkodott felette, a "szent hármas" megint elmaradt...

      Fél éve a "lefelé folytatás" várása történik itt Cimbi blogján, aminek bekövetkezte január 17.-én a CÍM, vagyis Cimbi szerint órák kérdése volt...

      Nem én tartom tehát "helytelennek" Cimbi&a szektatársak fél éve hangoztatott elképzelését hanem a való világ sajnálatos TÉNYEI cáfolják azokat.

      Szerintem, és ez szigorúan magánvélemény, ez egy fél éves "szenthármas" "várás" után igenis: óriási pofára esés.

      Ettől ez még egy kiváló rencer biztosan, hiszen a következő posztban jön a magyarázat, hogy miért nem, és mikor legközelebb, és különben is daytrade-re igenis kiváló, stb :-DDDDDDDDDDDD

      Üdv:

      Kwi

      Törlés
    2. Én meg azt mondom, hogy sok-sok chartelemzés után egyszer csak majd eljutsz oda és megérted, miről beszél kwi. Ez kb. akkor lesz majd, amikor az időd már nem hullámszámozással, azok hosszas értelmezésével töltöd és igazán elkezdesz kereskedni. Szépen a helyére kerülnek a dolgok, addig pedig marad az értetlenkedés...

      szarvasvadasz

      Törlés
  47. Ps.:

    Mint köztudott, - jelenleg pozíció nélküli , de évek óta, így tavaly is aktívan kereskedő (kizárólag shortoló) spekulánsként írtam fentieket.
    Bár a pozíció nélküliség annyiban nem igaz, hogy a fedezeti tőkémmel mindenféle szofisztikált származékos alapokban mások (gépek is) kereskednek, ami tavaly önmagában is meglehetősen jól hozott.

    Üdv:

    Kwi

    VálaszTörlés
  48. Kedves Kwi,

    A te korábbi hozzászólásidban nem volt magyarázat, csak végkövetkeztetés. Ezért írtam, amit írtam és semmi másért.

    Igaz, hogy nem régóta követem az oldalt, nem olvastam minden posztot visszamenőleg (bár sokat igen). Én úgy emlékszem, hogy azért az eddig elképzelések helytállóak voltak (s&p feljön 1300 fölé).
    Továbbá több alternatíva is felmerült, valamint elhangzott az a várakozás is, hogy nem egyből indul meg itt minden lefelé,

    Ezért szerintem még korai értékítéletet mondani - pro és kontra is. A tény egyelőre az, hogy erre a szintre feljöttek az indexek. Meglátjuk mi lesz.


    u.i.: Ha válaszolsz, ne sértődj meg ha nem reagálok egyhamar, mert vizsgákra készülök. Estig nem fogok már géphez ülni.

    VálaszTörlés
  49. üdv cimballi

    Én a napos grafikonokon nem csak az SP-nél, hanem a többi indexnél is dec. közepétől tartó emelkedés ékelődést mutat ez minden kép valamilyen szintű esést vetít előre, most hogy az a 3 hullám lesz vagy csupán korrekció ezt nem tudni, te hogy látod ezt az ékelődést szvsz. már fölfele nincs hely.

    TWER

    VálaszTörlés
  50. Szarvasvadász, ezt már kibeszéltük, én egy kereskedő vagyok, abból élek, az EWI előrejelzés és ideák értékesítéséből. Nem mosnám össze vele ezt a blogot, de még az EWI különböző műhelyeit sem venném egy kalap alá. Nagyszerű munkát végez pl. Jeffrey az árupiacokkal és elég ostoba egyoldalú elemzéseket ír Steven Hochberg. Két ellentét, ugyanaz az elmélet.

    Viszont a kiwi-jelenséget egyszer elmagyarázhatnád, mert én továbbra sem értem, mi tetszik neked abban, hogy valaki rendszer nélkül, kereskedési terv nélkül, szabályok és döntési elvek nélkül impulzív módon belekap itt ott.

    Mi az értelme, hol van benne az előny, miként lesz abból profit? Miként ismételhető meg egy sikeres trade, egyáltalán milyen sikerráta van mögötte? Miként határozod meg a trendet? Hol van az ő mondandójában a válasz ezekre?

    Nagyon csodálkozom a véleményeden, aki többet statisztikázza, rendszerezi a piac törvényszerűségeit mint én. Aki, fontosnak tartja az ismeretterjesztést, a példamutatást és oly sok példát hozott rá, hogy a piacok nem véletlenszerűen mozognak. Inkább véletlenszerűen választanak néhány véges számú lehetőség közül.

    Apropó, hol jelenik meg a valószínűség gondolata Kiwi hozzászólásaiban. Ami egy trédernek, neked is a központi motívum.

    VálaszTörlés
  51. szia cimbi
    kérlek hétvégén rakd már fel az elképzelésedet hogy merre tovább .

    VálaszTörlés
  52. Kedves Cimbi!

    Először is nem "kiwi", hanem Kwi. Az egyik egy madár vagy gyümölcs a másik egy rövidítés...

    Szarvasvadász magyar hangjaként,inkább én mesélek kicsit a "jelenségről".

    Először is úgy gondolom fontos tudnod, hogy bár gazdasággal foglalkozom a vállalkozásomban de köze nincs a tőzsdéhez, viszont rendkívül kevés időmet veszi el, így tenger időm marad mindenféle marhaságot összeolvasni, miközben a történet önmozgása bőven több pénzt hoz, mint amennyit elköltök. Sokkal sokkal többet...

    A tőzsde tehát unaloműző szellemi játék.
    "Rendszer" az tényleg nincs és "kereskedési terv" sem.

    Van helyette a "kényszer" - egyre ritkábban - hogy felvegyem a telefont, és megbízást adjak... Ez tavaly kétszer történt.

    "Szabályok és döntési elvek" viszont vannak, bár ezeket te lehet nem tekintenéd azoknak.

    Itt, ott semmibe sem kapok bele, 3 éve kizárólag shortolok, és csak lótépét.
    Ez pl. egy szabály:-DDDD

    Profit az tavaly elég rendesen lett, bár mint szarvasnak írtam a másodikat szeptemberben kellett volna zárni, és nem decemberben. Így csak kb 3000 HUF/db lett lekereskedve, dehát én nem vagyok olyan profi mint ti....

    Mennyi az annyi? A fedezeti hozamokkal együtt sok, de ezek úgyis csak számok egy számítógépben....

    Üdv:

    Kwi

    VálaszTörlés
  53. Szeva Kwi!
    1302 feletti megtámaszkodásról még egyáltalán nem beszélhetünk,azt a szintet még vissza sem teszteltük.majd ha újra elpattanunk róla, akkor!

    VálaszTörlés
  54. Hááá ha szerinted ez a visszatesztelősdi "kötelező" természeti törvény, akkor valóban nem.

    De szerintem meg nem az:-DDD

    Kwi

    VálaszTörlés
  55. Nem természeti törvény,de a tradereknek akik technicisták érdemes kivárni.És a fontos szinteket javarészt visszateszteli a piac.

    VálaszTörlés
  56. szia kwi,

    először is gratulálok a "lótépé" kereskedésedhez...tényleg! ha neked így terem a pénz, akkor ezt folytasd továbbra is!

    De meg kell h védjem cimbit és a ewi-t is!
    "EWI is the world’s largest market forecasting firm"- ők így hirdetik magunkat tehát minden gyökér / csakúgy mint én :-) / forecast/oka/t vesz...

    előrejelzést nem trade-et!! minden előrejelzésnél lehet tévedés egy adott hullám mehet tovább, lehet csonka stb.. senki sem mondja meg hajszál pontosan h hol a vég.... igen igazad van ebben lehet tévedés és egész pontos találat is. abban is igazad(tok) van h ezek a forecastok ha "szagértői" kezekbe kerülnek és 100%nak veszik őket akkor ott kemény pénzek égnek el.

    Mert kell stratégia money management, és kemény pszichológia/önismeret/is.ugye nem Gondolod h cimbi az utóbbi 6 hónapban végig shortolta a piacot?

    Ez egy mankó nem szentgrál!!

    üdv,
    timmy

    VálaszTörlés
  57. Tényleg Kwi,ha ilyen jól nyomod az otit,segíthetnél nekünk is!!!
    Tudnál mondani rá egy célárat egy 3-6 hónapos timeframen,vagy bármely idősíkon?????
    Kíváncsian várom!!

    VálaszTörlés
  58. A természet mindig az egyszerűségre törekszik, akárcsak Kwi (az egyszerű ugyebár nem szinonimája az ostobának), én meg minden látszat ellenére úgy tűnik, ösztönösen vonzódom az egyszerű dolgokhoz ;-)

    Abban biztosan egyetértünk, hogy a sikeres kereskedéshez nem kell jó elemzőnek lenni és semmi szükség hozzá csili-vili jövőkutató "szabásmintákra".

    Mielőtt elmélyedtem ebben a briliáns elméletben, fogalmam sem volt arról, hogy mitől lesz jó trader valaki. Magam is úgy gondoltam, hogy a lehető legrészletesebb elemzés adja meg a tuti választ és ehhez ez a "jövőbe látó" elmélet nagyon jó eszköztárat ad az ember kezébe (a lehető legjobbat mellesleg). Biztonságot kerestem ebben a furcsa világban és amikor felismertem, hogy az Elliott elmélet ehhez nagyon jó, elkezdtem magam beleásni. Akkor még nem tudtam, hogy végül éppen ez a részletekben való gondolkodásra sarkalló elmélet fog rávezetni/megtanítani a charttól való távolságtartásra, a "nagyjából" gondolkodásra, csak ehhez előbb alaposan bevisz az erdőbe. Ahhoz, hogy érdemben használhatóvá váljon bárki kezében az Elliott elmélet, eszelősen sok idő, több ezer szituáció/chart értékelése szükséges, ennyi görbe kiértékelt látványa kell átmenjen az agyadon, hogy végül "beérjen" és meglásd a fától az erdőt. Ennyi ideje és kitartása kevés embernek van.

    Érdekes módon ekkor már nem akarsz mindent pontosan számozni, napról napra/óráról órára grafikon hegyeket gyártani, mert megértetted, hogy elegendő annyi, hogy felismerted, az egyik iránynak innentől nagyobb a valószínűsége. Elkezd a szemed a chartra pillantva különösebb számozás nélkül automatikusan potenciális set-up mintákat szűrni, amelyhez megerősítést adnak a segédeid. A dolog pikantériája, hogy amikor eléred ezt a fázist, egyúttal azt is megérted, miért tudnak mások különösebb vesződség és az Elliott elmélet ismerete nélkül egyszerűen és sikeresen kereskedni - és ez számukra előny! Olyan ez, mint a könyvírás/prezentáció készítés: a lényeget visszatükröző tartalomjegyzék készül el utoljára. Én már Elliottos fejjel olvastam a Trading-In-The-Zonet, és utólag örülök, hogy így történt. Szépen kiegészítik egymást, hitelessé téve a könyvet.

    És Kwi valahogy jól kifejezi számomra ezt az egészet, görbe tükröt tartva a "szénné elemzett jövő" - valóság - érdemi kereskedés hármasa elé.

    VálaszTörlés
  59. Ja, a név előbb lemaradt:

    szarvasvadasz

    VálaszTörlés
  60. Közben Bandival volt egy beszélgetésünk a háttérben. Azt hiszem az a fontos, hogy arról beszéljünk, milyen üzenetet hordoz, hogy nem következett be kedden zárás magasságában (amire az "órák kérdése cím utalt") a lefordulás.

    Elég egyszerűen kétféle kimenetel van belőle. Az egyik, amit már itt kifejtettünk, hogy az utolsó hullám megnyúlt, vagyis a következő tényleg pár órás felfelé trend után igen éles fordulat jön és leüti az 1302-es, majd még inkább az 1289-es támaszokat és egy kereskedhető heteken át tartó esés következik. (Figyelem, nem beszélek összeomlásról, mert az egy külön tészta, hogy lesz-e).

    A másik lehetőség, hogy szó sincs megnyúlásról, az egész szerkezetet rosszul értelmeztem szeptember-október óta és épp még csak most értünk a közepéhez, vagyis akkor a héten leteszteljük az 1302-t és onnan tovább fel.

    És hogy érthetőbb legyen Bandi kijelentése, miszerint nem támaszkodtunmk meg, vagyis nincs a piac alatt megerősített támasz egy szó módosítás:
    nem láttunk még egy ARÁNYOS kb. úgy 2 nap időtartamú visszatesztet arra a szintre. Az alakzat méretéből arra következtetetek, hogy egy-két órákban mérhető lefelé kör az nem elegendő, nem arányos. Fogjon meg feljebbről egy min. két napos esést, akkor elvetem az [c]-n belüli (v)-ös megnyúlt szcenáriómat.
    A piac ebben az állapotában nem short.

    VálaszTörlés
  61. Na, Vadász, akkor témánál vagyunk. Akkor most olvasd át a 11:14-es megszólalást, kérlek. Komolyan, figyelmesen! És utána azt, amit itt pár perce írtál. Tényleg így találkozik a megvilágosult, a több ezer kereskedési szituáció szételemzésével a Nirvánába eljutott tréder definíciója a ...

    de nem folytatom. Jól szórakoztam :)

    Elliott feltárta a tömegben cselekvés hatását és folyamatát a tőzsdén. Mert ez a felfedezése. Nekünk trédereknek valóban nem a számozgatás miatt fontos Elliott, hanem azért, hogy megértsük a tömegben cselekvés pszichológiáját és azért dolgoztunk annyit mindenek előtt saját magunkon, hogy távol tudjuk tartani az impulzív cselekvést.

    Követő vagy, vagy egyéniség ez a kérdés!!!

    Visszatérek érdemi témákhoz. Jövök holnap egy tutorial jellegű írással, majd a héten érdemes sort keríteni a Nasdaq nagy kép meséjére.

    VálaszTörlés
  62. Kedves Kisbandi!

    Úgy látom vagy semmit sem értettél meg abból amit leírtam mert képtelen vagy felfogni, vagy érted, és szimplán csak provokálsz...

    Nem tudom, hogy butának, vagy trollnak jobb lenni?

    Fogalmam sincs hol lesz az OTP akárcsak egy hónap múlva is.

    Ha ezt óhajtottad, akkor örömködj nyugodtan, de ne feledd, a tojásról akkor is megmondhatom ha szerintem büdös, ha nem is tudok tojni.


    Üdv:

    Kwi

    VálaszTörlés
  63. Kedves KWI!

    Én most ismerkedem az Elliottal, tehát nem vagyok még hívője. December óta nézem az ezzel kapcsolatos honlapokat, a prognózisok használhatóságáról egyenlőre siralmas a véleményem. De nyitott vagyok, ezért továbbra is tanulmányozom az iskolát és a kollégák beírásait.

    De mindenesetre kíváncsi vagyok, milyen módszerrel spekuláltál, hogy a csúcson megshortoltad az OTP részvényét és mélypont közelébe lezártad a pozíciód. Nyitott vagyok bármilyen kereskedési stratégiára, a lényeg a gyakorlati haszna. Megköszönném, ha itt, vagy a pf., vagy Stoky határidős fórumán kifejtenéd módszered.

    Joker

    VálaszTörlés
  64. Kiwitől ne várj normális hozzászólást!

    VálaszTörlés
  65. Szia Kwi!
    Értem én,hogy mit mondasz.Egy kis sértődöttséget érzek a válaszodban felfedezni,pedig én csak valami építő jellegű dologra lettem volna kíváncsi részedről.Azért,mert tőled olyat még nem olvastam.Szokták mondani,utolag minden hülye okos.De itt a piacon az a lényeg,hogy mi fog következni és nem az,hogy mi volt.nyilatkozhatnál valamit a jövőről is,de tőled mindig csak úgyanazt hallom(már bocs,mint egy egy hülye aki nem tud újat mondani).Előadod magad mint a nagy véleményember,járkálsz fórumról forumra,szólsz be értelmesnek tünő hasznavehetetlenségeket,nekem ez olyan mint a szómenésben szenvedők magamutogatása.Pont,vége,itt befejeztem.
    üdv:Kisbandi

    VálaszTörlés
  66. Kedves Kisbandi!

    Kár nettó hazugságokat terjeszteni, hónapok óta egyetlen tőzsdei fórumon sem írtam egy sort sem, jelen posztot megelőzően. Sőt talán az elmúlt egy évben sem írtam pár hozzászólásnál többet.
    Ha tudsz ellenpéldát linkeld, mert ugye a net mindent megőriz.. Ha nem tudsz linkelni, akkor sajnos ordenáré hazugság a hozzászólásod.

    Megsértődve természetesen nem vagyok, rendkívül szórakoztató ez az egész.

    Most pár hónapig nem írok azt hiszem hagyom a szektát menni a maga utján...


    Üdv:

    Kwi

    Ps.:

    Jokernek:

    Olvasd el amit írtam feljebb. Nincs "módszerem", és fentiek szerint nem írogatok fórumokra szinte soha.

    Ez most azért kivétel, mert mint ahogy írtam fenn, egy féléves boldog "nagyhármasvárás" szomorú vége úgy gondoltam megfelelő apropó.

    VálaszTörlés
  67. Még egy zárógondolat.

    Tavaly a legsikeresebb alap a Nyilasié volt 50% körüli hozammal.

    Közismerten Ő az az ember aki ha meghallja a "technikai elemzés" szót hangos gúnykacajra fakad...

    Ha nekem nem is hiszitek el, de Ő bizonyítja:
    Biztosan van élet tehát odaát is....

    Üdv:

    Kwi

    VálaszTörlés
  68. köszi Kwi,foglalkozás elérte a célját.Bye-bye
    http://forum.portfolio.hu/topic.php?t=14365&limit=20&order=0&from=18580


    (#16471) Re: zarmageddon
    Értékelés: 0
    előzmény (#16470: Kwi) | válasz erre | 2011. október 8. - 14:36
    Sziasztok!
    Ritkán tervezek írni, de ha nagy böszmeséget látok, akkor azért néha majd megmondom a tutit, csak hogy kicsit visszarángassam a valóságba az eltévelyedett kollégákat.

    Kwi, csodálkozom, h a netet tudod használni, elég butácskának tűnsz.

    Hathor: Szarvasvadász rárakta a képre az indokait, ha nem volt világos, elmondom: bullish slingshot. Ennyi. Más kérdés, h semmilyen információt és lehetőséget nem hordoz magában az elképzelése. Ha a fekete alá megy, akkor már nem lehet bullish sling, de ha nem megy alá, akkor sem biztos, h lesz belőle, tehát ZÉRÓ INFORMÁCIÓ. Lásd pl. a legutóbbi esetet: link

    A legvalószínűbb lehetőség a letörési szint visszatesztelése számomra, majd a teljes pince (mint ahogy 2007-8-ban - lásd ábra).
    Bár pl. a NQ100-ban lehetne ez elmúlt pár hónap egy tökéletes leading diagonal, ami szépen új csúcsra tör. Ha az SnP nem ér el vele új csúcsot, az szép kis divergencia lenne. Amíg ezek befejezik az utolsó emelkedésüket, addig mi befejezhetnénk a korrekciókat (2-es hullám fel) Európában.

    Amíg a tavalyi alj el nem esik, addig bármi lehet, ugye? Nézzük már meg Európát, pláne a Buxot!
    Elesett a tavalyi alj?
    MegmondoEmber

    VálaszTörlés
  69. Jééé HÁROM HÓNAPJA tényleg írtam pár sort a portfólióra...

    Ez akkor most:
    "Előadod magad mint a nagy véleményember,járkálsz fórumról forumra"

    VAGY:

    "hónapok óta egyetlen tőzsdei fórumon sem írtam egy sort sem"

    Döntse el mindenki maga...

    Üdv

    Kwi

    VálaszTörlés
  70. Az 50% hülyeség,jegyeztem belőle,van nekem is,soha nem volt ekkora nyereség rajta.Ő köztudottan fundamentális alapon hozza a döntéseit,és úgyanúgy téved mint bárki más.Elég a 2011-es MOL célárára (2011 ft) egy pillantást vetni.

    VálaszTörlés
  71. Jesszusom, Te tényleg nem tudsz olvasni...

    "Tavaly a legsikeresebb alap a Nyilasié volt 50% körüli hozammal."

    Akkor elmagyarázom a "tavaly" szó jelentését.
    Ez azt jelenti, hogy 2011. január 1.től, 2011. december 31.-ig mennyi volt az alap éves növekedése.
    (A neten ellenőrizhető)

    Üdv:

    Kwi

    VálaszTörlés
  72. Ezzel az a baj,hogy nyilasi a befektetéseit nem 2011 jan elsején eszközölte.
    Ez csak játék a szavakkal.Ha most veszek otp-t 3800-ért,évvégére lemegy 2000-re,de jövő év végén 3000,ami egy évet tekintve 50% hozam,tapsoljak magamnak,hogy micsoda nagy király vagyok?Ugyan már királylány!
    Mindamellett hogy elismerem Nyilasi tudását,mert vitathatatlanul ért a szakmájához,azért érdekes,hogy épp őt hoztad fel példának,mert ő épp egy hármasszintű összeomlást vár a piacoktól,csak éppen fundamentális oldalról megközelítve a dolgokat.
    Ezzel részemről téma lezárva,Laci tőled pedig elnézést kérek,nem akarom a blogod nívóját lesüllyeszteni ilyen szintekre!

    VálaszTörlés
  73. Sziasztok,

    Csak, hogy kicsit témát váltsak: Az arany is érdekes szinten van.

    Az 1760-as szint környékéről indult, 1522 környékéig tartó mozgáshoz viszonyítva a mostani emelkedés pont az említett esés fibo 61.8-os szintjénél van. Ha hamarosan fordul, akkor a lefelé tartó C hullám esetleg folytatódhat.Számomra ezt erősíti az is, hogy az emelkedésből szerkezete is érdekes, egy kettes hullámra jellemző korrekció sincs (még) benne.

    Szarvasvadász nem rég megosztott egy "Kennedy után szabadon trükköt": "minden impulse-nak tűnő hullámot tekintsünk ABC-nek, amíg a hullám ezt meg nem cáfolja." Ebből kiindulva, egy egészséges kettesig inkább nem tekintem impulzusnak.

    A felfelé való mozgás potenciálját csökkenti, hogy erős ellenállási zónához érkeztünk, korábban is sokszor visszafogta ez a szint az emelkedést (2011. szeptember - október), az esés meg úgy ment át rajta mint kés a vajon.

    Ezért ha lefelé fordul az árfolyam (erre még én nem látok konkrét jelet) és könnyedén viszi át a kulcsszinteket, lehetséges, hogy a C hullám folytatódik. Persze lehet máshogy, az is lehet, hogy csak megcsinálja magának a 2-es hullámot, azonban bárhogy is lesz az addig vezető út közös. A mozgás dinamikája, harmóniája segíthet majd ezt eldönteni.

    Meglátjuk mi lesz. Első körben az 1640-es szint alá kéne szerintem mennie, akkor az elgondolás a valószínűség magasabb fokára lépne.

    Fundás alapon rengeteg elképzelés kering az arany várható árfolyamáról. Azonban az indai kereslet jelentős csökkenése (legalább első körben) erősítheti az elképzelésem. A piac a kereslet csökkenésére először árcsökkenéssel reagál - Ha jól emlékszem :) /azért nem erre alapozom az elképzelésemet, csak érdekesnek találtam/

    Egyelőre ennyi, kíváncsi vagyok ki, mit gondol.

    Üdv,

    Brikka

    VálaszTörlés
  74. Szerintem ez egy érdekes vita volt. Nyitottan javasolom viszonyulni kritikus észrevételekre. Azt én nem látom problémának, ha az érvek, ellenérvek ütköznek egy fontos kérdéskörben.

    Ne essetek abba a hibába, mint AD kolléga fórumán ahol, nem TA, vagy Elliott alapú hozzászólásokat támadnak, lenéznek, minősítenek (TWER meg a többiek).

    Teljesen mindegy milyen valakinek a kereskedési technikája, egy a lényeg az eredményesség, a számlája egyenlege.

    VálaszTörlés
  75. A -25%-os BUX zarmageddonban hol volt Kiwi barátunk. (amit eddig sorozatosan és kategorikusan kiröhögött)
    Nyilván csak egy kis momentum játékos, vagyis fogalma sincs arról mit miért.
    Ettől persze nyerhet még, csak hát kicsit hiteltelen

    VálaszTörlés
  76. Javaslom ezt a témát ne boncolgassuk tovább, mert egyre inkább kezd személyeskedésbe átmenni. Azzal kár lenne elrontani fórum hangulatát.

    Inkább legyünk konstruktívak.

    Így is már annyit kell legörgetnem a hozzászólások aljára, akkor legalább fogadjon valami érdekes :)

    VálaszTörlés
  77. Aranyhoz még csináltam egy kis ábrázolást.

    Nekem most ez tűnik a legvalószínűbbnek.
    http://kephost.hu/share-8DA4_4F1C9E05.html
    http://kephost.hu/share-7C84_4F1C9E05.html

    Persze lehet máshogy is.

    VálaszTörlés
  78. A káoszban hívóknek, a rendszerteleneknek figyelmébe ajánlom ezt a novemberi ábrát, amelynek minden részlete megegyezik a piac későbbiekben fontos pivot szintjeivel. Véletlenül biztos.

    http://3.bp.blogspot.com/-UMTq87meP10/TtcUAcawpoI/AAAAAAAABEA/CvOSW3PU208/s1600/NOV30_ES_240min_bull.JPG

    Az persze szent igaz, hogy csak január 18-án 19:00 óráig működött az ábra, ott azon a ponton igazolhatóan más útra tért a piac.

    VálaszTörlés
  79. Brikka, így van, nem jó úton járt a blog fórum része az lemúlt két-három napban. Pedig megígértem a moderálást.

    Január 20-ig egy minden eddiginél konstruktívabb és inspiráló beszélgetés folyt, épp akkor készültem megköszönni a szakmailag is nagyszerű felvetéseket.

    Visszaállítom a moderációt, tehát aki trollként működik, vagy egy troll hozzászólására reagál azt törlöm holnaptól.

    VálaszTörlés
  80. Többek között elsikkadtak a süllyesztőben Károly 3-4 devizapárról készült előrejelzései, amelyek teljesen megállták a helyüket. Érdemes visszanézni.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)