Nagy mozgások 2017-ben - EWI riport

2012. március 7., szerda

Diagonál belül és kívül

Előbb a korábbi ábra frissítve, majd egy nagy záró diagonál átdolgozás, amiről már február első napjai óta folyamatosan beszélünk, amikor a tágabb kép szóba kerül. Érdemes lehet a diagonál jegyében a kék [i]-[ii]-[iii] jelzést [a]-[b]-[c]-re cserélni és a március 1-i ortodox csúcsot az ED magasabb szintű Minor 3-as hullámának jelölni. Ekkor a felfelé tartó Ciklus szintű trend már májusra véget érhetne és nem lenne egy sekély [iv] korrekció után még további [v]-4-5, vagyis két emelkedő szakasz, amely kitartana akár a nyár közepéig is. Akkor lehet pontosabbat mondani, ha már látjuk, hogy a legutóbbi két korrekcióhoz (egyik november, másik december) mérten melyikhez lesz a mostani esés arányos.

60 perces SPX-en a hosszú hetek óta működő értelmezés a december 19-től
elindult impulzív szerkezetről, [iv]-es célszintjeivel

Az utóbbi szűk 3 hónap emelkedése hosszabb, de alacsonyabb szögben
haladt - megfontolandó nagyobb hangsúlyt adni a napos kép diagonál értelmezésének

68 megjegyzés:

  1. Szia Cimbali,

    Könyvvel hogy állsz?

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm az érdeklődést, nyomdában van. Végül arra is törekedtem, hogy teljes legyen, ne csak az alapzozó kurzust támogassa. Így valamivel több van benne, 64 oldalra felhoztam.

    Ezúton elnézést az elmúlt időszak szűkszavú válaszaiért. Ezzel a bejegyzéssel elkezdtem visszaállni.

    VálaszTörlés
  3. 1353 határidő 1354 cash SPX ideális lenne fent a képen előre vetített (b)-nek, de készüljünk, hogy az még csak a (b)-n belüli kis 'a' hullám lesz és valami háromszögben, vagy egy sávozó formációban elkezdünk oldalazni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ezen gondolkoztam, hogy zárjam-e a longom, a csúzlit tegnap sikerült megjátszanom.

      Jó, hogy újra írsz.

      Én mára befejeztem, egy Eu shortom van még, stop nullában, ideális célára 1.3123 környéke...meglátjuk ;)

      Törlés
    2. (b)-t kéretik itt iv, vagy (iv)-nek helyettesíteni a hozzászólásomban

      Törlés
  4. A reggeli rajzodban (a)-nak, még egy új mélypontot vártál. Most meg már úgy látod h elkezdtük volna a (b)-t?

    Joe

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Joe. Teljesen igazad van, iv-est vagy (iv)-est akartam írni. (b) még sehol sincs, nehéz lenne róla bármit is mondani, vagy ha ez (b), akkor háromszög esélyünk van, vagy [w]-n belüli (b) hullám. Kissé zaj volt a fejemben és félig az alap mondatot, félig pedig az alternatív továbbgondolást írtam le :)

      A fenti rajznak az üzenete, hogy még a lefelé tartó első szakasz sem ért véget. (Egy eset lehetséges, hogy mégis, ha ez itt egy háromszög legeleje).

      Köszönöm, hogy szóltál.

      Törlés
  5. SPX M 15 szvsz

    http://screencast.com/t/ab9LSirMa

    VálaszTörlés
  6. Nem jó az elmélet,belevert az 1 hullámba,ami nem szabályos.Lehet,hogy ennyi lett volna 4 hullám,mindössze 3 nap?Remélem nem,mert hízik a minuszom....

    VálaszTörlés
  7. Válaszok
    1. Thát akkor ez valamiféle 3szög lenne majd? Hogyan is nézne ki?

      Törlés
    2. Több alakzat is lehet...meglátjuk ;)

      Törlés
  8. Ha nem menne feljebb, akkor lehetne estleg 1 fej-váll is az indexekben.Kivétel ez alól az sp,annál valóban 1269 körül lenne a jobb váll,azonban akkor a többinél már nem beszélhetünk fej-vállról.Mindenesetre (EDDIG) még nem történt az utóbbi pár évben olyan,hogy a 3 fekete katona után naposon egyből tartós emelkedés jöjjön,mindig jött legaláb még egy mélypont,tehát bizakodom....

    VálaszTörlés
  9. nem?! nem voltál itt az elmúlt évek shortoskivéreztetésein? volt már pár ilyen copatómóka.. megy itt a hintábaültetés rendesen... az meg, hogy cimbi megint benéz valamit nem új, legalább jó kontraindikátornak.... ebből is látszik, hogy mennyire manipulatív lett az utóbbi években már a piac a politika által.. isten hozott az erőszakolt longok világában...

    totem...

    VálaszTörlés
  10. Csatlakozom Brikka változatához. Ha nem negyedik hullám az emelkedés, mert kizárta a piac, akkor a-b-c szerkezetű maradt az esés a diagonál után, ami azért elérte a diagonál célárát ("kevéssel a kiindulási pontján túl). Az is egyértelmű, hogy éles, tehát zigzag. Ha zigzag, akkor lehet:
    - w és ez az emelkedés x;
    - háromszögben, 'a' le, 'b' fel;
    - flat korrekció 'a' le 'b' fel.

    Valószínűség tekintetében ebben a sorrendben.

    Ilyen éles lefelé hullám után ritkán komplett a korrektív alakzat, tehát a szólóban álló komplett ZZ kontratrendnek egészen minimális az esélye.

    VálaszTörlés
  11. Szívesen látnék egy 1365,33-as cash index korrekciót. Ez a √0,50 ideális lenne ebben a szituációban, mert tipikus x vagy b retrace.

    VálaszTörlés
  12. Engem ez a dax zavar egy picit...mostani mozgást impulzívnak gondolom: MARC08_DAX.M10

    Hogy a trend magasabb szintjén ez most (a), vagy (i), azt nem tudom. Ezért sem húztam új aljra a nyilat.

    Meglátjuk mi lesz ;)

    VálaszTörlés
  13. Mondjuk ez felveti a kérdést, hogy még csak nem is [iv]-nél, hanem csak (iv)-nél tartanánk? Tudunk neki komplex (ii)-es párt találni.
    - cool -

    VálaszTörlés
  14. Még mindig van esélye a fej-vállaknak is: Dax 6840-6640,Dow 12950-19720 között.Még játszadozhat???? itt pár napig is akár,mire eléggé széles lesz a váll.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. üdv

      Egy snik nevet írhatnál, én inkább most hetesen a nagy éket nézem letörés a mostani fel futás annak a vissza textje, itt egy nagyon nagy ék van hetesen szinte minden indexnél jó ki vehető, ahogy el nézem a cél ár mélyebben lesz mint itt sokan gondolják a DAXnál első körbe 6250 körül.


      TWER

      Törlés
    2. Még az előbbihez annyit, hogy heti szinteken nyoma sincs esésnek vagy ahogy gondoljuk korrekciónek délnek, ez helyet kaptunk remek trend fordulós gyertyákat hammereket vagy a DAXnál szitakötő dojit harami pozícióba ami nekem trend fordulót jelez nem csak egy korrekciót délnek amit meg erősít a sztoch. 95-ös értéke extrém magas de minden indexnél én már hétfő de legkésőbb kedden impulzust várok délnek, fel fele nem látom mi erősítené a menetet.

      TWER

      Törlés
  15. Na, következő lépésben most már tényleg összeütök valamit Janinak a csúzliról. Bocs a csúszásért.

    VálaszTörlés
  16. üdv Cimballi

    Mondod többször, hogy shortnál ne a csúcsok környékét vadásszuk, megint aki nem azt vadászta a jelre várt kb. sikerült neki ki fogni a piac alját és most jó kis mínuszba ül. Nem is lehet ez más kép mikor szinte 2-3 alap mozgatja a világ tőzsdéit napi szinten és mindent meg tesznek a profitért lassan szerintem nem csak elliotti elmélet, hanem szvsz. ebből kiindulva használhatatlan lesz.

    TWER

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Twer, működik ez, mert a mozgatórugó egy és állandó. Társadalmi hangulat és a tömegben cselekvés pszichológiája. Szvsz nincs 2-3 alap, ami egy-egy ticknél többet tudna manipulálni az árfolyamon.

      Mit mondtunk a március 1-ről induló esésről? Azt, hogy korrektív lesz. A kontextusból és indikátorok állásából következtettünk erre. Vagyis akkor mit tudunk róla? Szinte semmit, mert a korrekciók legfontosabb két tulajdonsága a változatos megjelenés és az ellentétes erőhatások konfliktusa, ami miatt nehezen előrejelezhető. Ezért kell kontratrend stratégiákkal hozzányúlni. Mit nem találtam el? Az alakját én nagyon éles korrekciót vártam ide, amire egyre kevésbé van esély. Ettől rossz a módszer? Nem, a várakozásomban van a hiba.

      Valaki itt lejjebb belinkelte neked Birger-t, ott látod a kereskedés lelki tényezőit, amihez talán még egy-két pontot hozzá lehetne adni, de most nem erről szeretnék szólni. Nálad egy általa feszegetett probléma érződik. A módszeredbe fektetett hit teljes hiánya. Még mindig nem hiszel a szemednek, hanem a lelkesedésed, vagy az elkeseredésed hajt.
      ((Vagy nincs módszered?))

      Taktikailag: ha tudod, hogy ez kontratrend, akkor nem tartogatod a pozíciót, hanem mindig gyorsan ugrasz félre és belépésnél dupla megerősítésre lépsz csak be, lassan. Még lassabban.

      Előbb-utóbb a korrekciókban is letisztul a kép, látod, már kiszűrtünk szcenáriókat. Most az a következtetésem, hogy - noha totál nem az én preferenciám szerinti alakzat jött - a készülő új másodlagos csúcs marginális lesz és folytatódik belőle a korrekció.

      Törlés
  17. Az előbbihez ami lemaradt minden indikátor ha így haladunk használhatatlanná válik.

    VálaszTörlés
  18. Szia!

    Csak nyugodtan a csúzliról ráér, bár kíváncsi vagyok rá.
    Egyenlőre megvagyok nélküle, mert féléve nem kereskedem, csak figyelek és igyekszek tanulni. Van mit.
    A könyvedet én is nagyon várom. Remélem kapható lesz vmi úton módon.

    HJani1981

    VálaszTörlés
  19. Csatlakozom a kíváncsiak táborához :-)
    Tomi

    VálaszTörlés
  20. Szia Cimballi!
    Most már lassan a piac kizárja a kombináció lehetőségét is? Az ED-ből való letörést már több mint 80%-ban ledolgozta az SPX.

    Köszi, Joe

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok!
    A tegnapi három verzióból álló felsorolás két szcenárióra szűkült, kiesett a lehetőség, hogy ez itt (x) hullám fel. Maradt:
    - 'a' le, 'b' fel egy tovahaladó, vagy emelkedő háromszögben;
    - flat korrekció 'a' le 'b' fel.

    De lehet, hogy többet kellene foglalkoznom keddi mélypont (iv)-es jelölés lehetőségével? Nem hiszem. Ide egy szép nagy korrekció kellett volna, ami után lassú ötödik hullám indul fel, ez meg minden csak nem lassú. Egyetlen hullámkarakter felel meg ennek, a B-hullámé, amely az agresszív eufória terméke hosszú impulzusok után. Felmehetünk vele reverse Fib. 138%-ig is, azaz 1388-1390-ig, vagy behalhatunk itt a csúcs közelében. Ha így van, akkor az elmúlt három nap szöges ellentéte lesz a jövő hét. Talán keddtől jön le egy 'c', amiből eldönthető, melyik alakzat játszik.

    VálaszTörlés
  22. Jani, Tomi és érdeklődők. Örülök az izgalomnak én is alig várom már, hogy kinyomtatva lássam. Most csak készüljön el a nyomdában. Még néhány részletet ki kell találnom, hogy miként juttatom el hozzátok, de április első napjaira lesz érdemi válaszom és megoldásom rá.

    VálaszTörlés
  23. üdv Cimballi

    Ide írok mert vissza fele nehezebb a keresés, köszönöm kimerítő válaszod. SP-vel ritkán kereskedem, most a DAX és BUX11212-be voltam és vagyok érdekelt. Akkor le írom, hogy kereskedtem le esésbe a DAXot szinte a csúcstól 6920-tól indultam. több alkalommal zártam, majd vissza patnál ismét be szálltam egészen 6650-ig, onnan longoltam, ennyi, de ezt zártam és most pl. megint shortba ülök.
    Egy bosszant mélyebb dél irányt vártam.

    TWER

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://kepfeltoltes.hu/120310/SP500_3__v_201203_www.kepfeltoltes.hu_.png
      Szerintem a hosszútávú összehasonlítás önmagáért beszél.....úgy vélem az a jelölt kiugró csúcs hiányzik az SP-ből,amit Cimballi is feltételezettt: 1388-92....de utána 1340 lesz lehet az utolsó emelkedő hullám kiindulópontja.....

      Törlés
    2. bocs,hogy ilyen gagyi "grafikával" próbálkozom....ez van
      Talasz

      Törlés
    3. Üdv Talasz

      Fent a névtelennek írtam, heti szinten nyoma nincs esésnek, helyette csodás trend fordulós alakzatot kaptunk hammerek, szitakötő dojik vissza text ékek extra magas indikátorok ez nekem trend fordulót jelez mint sima korrekciót délnek, persze naposon pár pont lehet még benne északnak. Hullám alapon hetesen valami mikro szaladt le én ezt így nem is b-nek jelölöm hanem 1-2 nek akkor a trendfordulót erősíti.
      Küszöbön a fordulat nagyon nagy fordulat.

      TWER

      Törlés
    4. március 14-ig terveztem shortban maradni,de ma zártam nyitóban /bux hati 19960-ról/....két napja még én is azt láttam,hogy pl. Russel tetőzik....nézd meg messzebbről...itt a rally esélye nagyobbbbbbbb!
      Talasz

      Törlés
  24. http://kepfeltoltes.hu/120310/531391961SP500_3___v_hasonl__www.kepfeltoltes.hu_.png
    ez pedig a hasonlóság buktatója,ha valaki szó szerint veszi.....mert 2011-október-novemberi ZZ formációból nem jött újabb mélypont.
    Úgy vélem rövid-középtávon viszont működik....bár gyanítom,hogy ez egyedi kereskedési stratégia,de a sok párhuzam szerintem összefügg a tőzsdei lélektannal,mármint a vevők-eladók viselkedésével.....időben felismerni....a titok kulcsa
    Talasz

    VálaszTörlés
  25. március 13-14.-re tervezem a short-ba lépést....talán a hati elmegy újra 19750-ig....eredeti célár: 18700.....de 19095-ön teljesítette a 62%-os fibió visszatesztet.....szóval nem tudom
    Talasz

    VálaszTörlés
  26. http://sfinx.fw.hu/hati-k.gif
    Számítanak valamit a fej-vállak????
    Szerintem keveset.....Elliott, és a háromszögek...föleg esésben: ha megvan az "A" támasz: shortnak annyi
    Talasz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is volt bőven hati shortom amit zártam 19850-től sőt még 20200-ról is. Amit zártam 19100-200 között, de újra nyitottam 19340-390 között még csütörtökön lehet ezt is passzolni kellett volna 150-200 között. szvsz. hatibe egy b ment fel és most egy c jön le, de inkább egy csodás 1-2, 1-2 van ami nekem azt mondja nagy zakó lesz.

      TWER

      Törlés
  27. SP500 MN
    http://angler2.uw.hu/sp500.gif
    Horgász

    VálaszTörlés
  28. Nekem mindig nagyon bejönnek "Angler" kolléga erővonalakkal ábrázolt trendjei. 2000-hez és 2007-hez képest sokkal inkább momentumát vesztette a piac. Az ilyen havi, vagy a negyedéves idősík teljesen támogatás nélkül hagyna egy alacsonyabb rendű lefelé kör utáni néhány hetes kitörést. Na akkor jön szerintem az igazi fejreállás. Heti és napi grafikonokon még mindig van energia, amit el kellene égetni előbb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. üdv Cimballi

      Őszintén meg valva én pont heti szinten semmilyen plusz energiát nem látok sőt napin sem nagyon szinte minden indikátor extrém magas szinteken van, nem beszélve a macdrol ami már naposon hetek óta eladást jelez, örülnék ha ezt ki fejtenéd hol látod ezeket a plusz erőket.

      TWER

      Törlés
    2. Lehet nagyon rosszul értelmezem a divergenciákat de még óráson is az RSI, macd, stoki nálam barish divergenciát mutat, melyet a napos is alátámaszt ezért kértem az előbb ha kifejtenéd ezt a plusz szuflát.

      TWER

      Törlés
    3. Én most így gondolom:

      S&P H 1
      http://screencast.com/t/9MNclojmsMu

      DJ H 1
      http://screencast.com/t/rlpoaK7WlF

      Törlés
  29. Óraátállítás folyamatban, ezért hétfőtől a közép-európai idő nem hat, hanem csak öt órával lesz New York előtt, egy órával korábban indul a mandula. Tessék rá figyelni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ne ezt mandulázzad ,hanem mikor fel tesznek egy kérdést illik rá válaszolni .mert nem igazán felelsz rá ,mostanában fordítva reagálod a piaci mozgást.fel jöttünk spx1375 ig addig short beszállott favorizáltad ,most meg egy irány létezik , mehetünk új csúcsra, ki érti ezt.én nem bántani akarlak ,sajnos eddig hittem benned meg elliott-ban ,sokra mentem vele mert a pénzem apadt
      noe

      Törlés
    2. üdv noe

      Tudom ez nem vigasz, ha már zártad a shortjaidat, én esést látok de sajna nem az armageddont magyarul az SP olyan 1220 körüliig jön le a DAX pedig 5850-ig. Hogy honnan veszem a cél árakat nekem a nagy ék ezt mutatja, most azt texteltük vissza.

      TWER

      Törlés
    3. én is így látom ,igaz lentebb nyitottam a shortjaimat ,mert cimbi kicsit elvitt a málnásba medvét keresni de bikát találtam ,sajna
      noe

      Törlés
  30. Noe, válaszoltam rá, hogy mi ez a felfelé kör, sőt még a szcenáriókat is felsoroltam. Majd újra felsoroltam, csökkentve a számukat azzal, ami kiesett. Illetve két ábrán is ott szerepel, hogy noha éles és ennél mélyebb korekciót várok, minden ami 1300-1331 közé ér csak korrekciónak tekintendő! Ha valaki ezt az esést shortolta, akkor figyelmeztettem, hogy kontratrend trade-nek kezelje.

    Könnyű volt tévedni, az első elmozdulás egy korrekcióban (A hullám) legtöbbször éles, de jöhet utána zigzag folytatás, flat, vagy háromszög, vagy kombináció. Ez a változatosság, amihez vannak ugyan támpontjaink, amivel esetleg egy-két lehetőséget kiejthetünk. Viszont itt a diagonál gyanú miatt lehetett számolni az éles eséssel is, ezért választottam. Holott, gyakoribb az oldalazó forma, ami végül készül.

    Noe, nem találtál bikát, hanem kiráztak egy átmeneti csúcsra törő B-hullámban, amiben már régen nem lenneél benne, ha kontratrend stratégiával mész.

    Keddtől átmenetileg 17.500 forintra csökkentjük az alapozó program árát. Tessék rá jelentkezni. A piacok működésének megértéséről és a kereskedési filozófiám alapjairól is beszélek. 64 oldalas folyó szöveggel és illusztrációkkal adunk mellé magyar nyelven füzetet. Az árat tekintve gyakorlatilag jótékonykodunk az Építőelemek előadásokkal.

    VálaszTörlés
  31. Twer épp azért, amit mondasz. Igen magas értékeken találod a divergenciákat, ahonnan bajosan lesz teljes végleges trendforduló. Hirtelen néhány napos esés jöhet, és jönni is fog valószínűleg, hiszen előbb-utóbb lesz itt egy C hullám délnek a trend alacsonyabb szintjén.

    Magas értéknél a divergencia bullish. Ugyanakkor a pénteki nap egy jó triggergyertyát adott, ha elesik a minimuma, akkor lehet egy jót shortolni. Tehát, amit mondok felfelé kört azt nem azonnal várom, előbb itt korrigálja ki magát délnek és / vagy oldalra a piac.

    Ajánlott olvasmány divergenciákhoz:
    http://myelliott.blogspot.com/2011/01/ketfele-trend.html

    VálaszTörlés
  32. Cimbi, én a 2009 től fel jövetelre gondoltam mert végig a szakadást vártad-tuk erről beszéltem és nem a mostani kis be esésről írtam .erre írtam a bikát találtam a málnásban
    noe

    VálaszTörlés
  33. A 2009-es feljövetel szintén bear piaci rally ábrázatú, itt van egy ábra ráközelítve 2009-2012-re február 5-ről:
    http://2.bp.blogspot.com/-lm67ZDMtpkg/Ty9iEJk44hI/AAAAAAAABOI/VNk2WcRYkic/s1600/FEB3_SPX_napi_impulzus1440.JPG

    ...és a tágabb összefüggés havi grafikonnal, ami egyébként egy 2011 februári bejegyzésben található:
    http://4.bp.blogspot.com/_Ac83NAoCUBo/TUxMBYyESKI/AAAAAAAAAuo/DDmLVlkW8J0/s1600/FEB2_DJIA_monthly_flat.JPG

    Egyáltalán nem szépek a kilátások.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. dj 30 a ,b-t mennyire várod

      Törlés
    2. Szia Cimbi,

      nem kötekedés, kérdés:-):
      -a "nagy kilátásban" az nem zavar h ameddig (a) 10 év volt addig (b) még (a) hullám b-jét sem éri el időben?? a-b-c korrekcióban a b inkább a nyögve-nyelős lassú, c pedig a mindent elsöprő gyors nem?...
      -ez a (b) akár (c)/ 2 nek is elmenne, mondjuk inkább commodity-knél és devizánál csap fel 80%-ig.. ez a verzió / C/2 / kilőve Nálad?

      köszi,
      timmy

      Törlés
  34. A két hullám helyzet tulajdonképpen analóg:
    rövid távon, a hét elején az alacsony rendű b, vagy (b) célár 1370-1388. Már akár bent is lehet a vége, ezért írtam, hogy a pénteki alj triggerelhet c, vagy (c) hullám shortot.

    A havi grafikon magas szintű Ciklus b-jére még nincs pontos becslés, majd a jelenlegi korrekció után lehet jobbat mondani, mint ami az idézett
    http://2.bp.blogspot.com/-lm67ZDMtpkg/Ty9iEJk44hI/AAAAAAAABOI/VNk2WcRYkic/s1600/FEB3_SPX_napi_impulzus1440.JPG
    grafikonon látható. Azon nagyságrendileg SPX 1410-1440-re gondolok májusban.

    VálaszTörlés
  35. Timmy, nem kötekedés, mert elég régi motoros és kvalifikált vagy ahhoz hullámok terén, hogy ne legyen az :) Ez egy jó kérdés!

    Tényleg flat volt-e a Szuperciklus (a)? Ezt válaszoljuk meg először. Ha igen, akkor 9 év hosszú komplex (a)-t láttunk, ami után a (b) agresszív eufória, amely gyors és mindent elsöprő és meglepően egyszerű, már-már impulzív lehet. Ilyenkor a még nagyobb flat korrekción belül a komplexitás balról-jobbra csökken. Nem én találtam ki, hanem Elliott. Magam azt tapasztalom, hogy ilyenkor a B-hullám időben még a felét sem éri el A-nak.

    Az Építőelemek könyvet idézve: "Készüljünk fel a lapos korrekció B hullámát övező gyakran igen heves érzelmi állapotokra, ami nagyobb idősíkon függőleges eufóriának, vagy kapitulációnak tűnhet." (45. oldal)
    Később: "Amikor egy komplex flat korrekció 3-3-5-ös szerkezetében flat A hullámmal
    találkozunk, olyankor általában a B hullám egyszerű, momentumos zigzag lesz."

    Prechter a kék könyvben a 65-66. oldalon emlegeti ezt.

    Ez persze majdnem ugyanannyira erős / lehetséges, mint a Ciklus (c)-n belüli II-es hullám, de nekem mégis a Ciklus, vagy Szuperciklus 'b' a preferenciám, mert minek tartana kétszer annyi ideig a II-es, mint az 2007-ről induló I-es.
    Ha pedig Primary [2]-esben gondolkodik Prechter, akkor miért nem veszi figyelembe, hogy a történelem folyamán egy fele ilyen hosszú időtartamú Primary [2]-es sem volt soha. Teljesen out-of-scale az elképzelés. (aránytalan)

    VálaszTörlés
  36. szia Cimbi
    rajzot tudnál fel rakni hozzá
    zoi

    VálaszTörlés
  37. Feljebb ott van a link hozzá:
    Mar 11, 2012 10:26 AM-es hozzászólás

    Vagy félreértem, mihez szeretnél rajzot, Zoi?

    VálaszTörlés
  38. a szuper ciklushoz ,imént írtál

    VálaszTörlés
  39. Ott van feljebb a link a grafikonhoz két alkalommal is. Itt pedig a bejegyzés, amiben szerepel:
    http://www.myelliott.blogspot.com/2011/02/hol-bujkal-nagy-medve.html

    VálaszTörlés
  40. A mai mozgás nyomán egy lépéssel távolabbról érdemes újragondolni az eddigi szcenáriókat. A mai SPX 1396-97-es záró még nem zárja ki a (b) hullám lehetőséget az 1340-es minimumról felfelé tartó emelkedés vonatkozásában. Ennek ellenére megfontolandó, hogy a december 19-ről északnak haladó impulzus még mindig nem ért véget. Kérdőjel.

    Nekem kell egy nap és még talán a csütörtöki nyitó is, hogy tisztázhassam a kérdéseimet és egy kicsit szűkíthessem a látómezőbe került lehetőségek számát. Jelenleg az órás idősík a lapján nincs véleményem.

    A napos bontást nézve pedig inkább arra hajlok, hogy még csak most jön a harmadik hullám vége, tehát ami [iv]-est beharangoztam február végén, az eggyel alcsonyabb trendszint korrekciója volt. Főleg a Nasdaq-on tűnik így.

    VálaszTörlés
  41. Szia Cimballi!

    A március 1-ről indult esés hosszának pont az 1,618-szorosa az 1340-ről indult emelkedés. Legalábbis ott fordult meg. Ez azért sok egy flat b hullámának nem? Van ennek az aránynak vmi jelentősége?

    Kösz, Joe

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (17) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)