AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2014. október 1., szerda

Mindig csak egy lépés az S&P 500-ban

Az Elliott-i elemzés értékes perspektívát nyújt a számunkra, de attól, hogy felfelé ötig el tudtunk számolni még nem feltétlenül a csúcsok csúcsát látjuk. Jelenleg az S&P 500 negyedéves grafikonja töretlen bull, akárcsak a havi. Ezzel együtt azonban a heti trend legalábbis az RSI trend elemzés alapján megérett egy korrekcióra. A napos július 29. óta először elakadt RSI 62-nél, ami anticipálhatóvá tesz egy letörést legalábbis ezen az idősíkon.

Azért ebben a negyedéves bull - havi bull - heti talán korrigálni fog - napos komolyan letörhet képben van egy kis ellentmondás. Mire következtessünk akkor? Kereskedőként mit tartsunk kellőképp valószínűnek és milyen kijelentésekkel várjunk még inkább?

Nézzük az eseményeket. Múlt pénteken (egy hete) az S&P-n volt egy napos bear fordulós szignálunk épp azon az árszinten, amiről korábban itt a fórumon is beszéltem. Az RSI 62-es értékén zárt a piac ami akkor lesz az RSI maximum, amikor a piac számottevő bear mozgásra készül. A bikákat már nem érdekli a drágán venni még drágábban eladni játék, szeretnének inkább olcsóbban venni, ezért nem igyekeznek annyira rögtön az első esést megtámasztani. A szignálunk alját hétfőn rögtön meg is haladta a piac ami egyből eleget haladt délre ahhoz, hogy a medvék behúzzák a stopjukat és többé ne kelljen aggódniuk egy felfelé kör miatt. Ők még ma is boldogan mosolyognak, a szignál működött, van egy ingyen pozíciójuk, amiben nincs kockázat.

Az Elliott-tal élő közösség azonnal ki is rakta a legalább négy rendbeli ötödik hullám tetőt jelölő rajzokat. Igazuk van? Lehet, hogy igen, de magam szeretném a felesleges izgalmakat kerülni egy olyan lehetőségről szólva, amit a piac árfolyammozgása még nem igazolt. Lehetőség és kellőképp valószínűsíthető esemény nem ugyanaz a két fogalom.

Egy [v] hullám az 5 hullámon belül, amely az (5)-et is lezárja egy olyan fordulatot hozna, amely legalább a 2011 óta felfelé futó trendszakaszt fordítaná. Legalább, mert akár egyenesen a 2009-es mélypont visszatesztjét igyekezhet elérni. Ilyen messzire következtetni akár időben, akár pontban állandó csalódások forrása kereskedők és elemzők körében.

Mindjárt tisztázzuk, hogyan érdemes a helyzetet értékelni. Előbb azonban a bő egy héttel ezelőtti lefordulás részletei:
Kissé korainak érzem a [v]/5/(5) jelölést a csúcson, mert a nagyobb idősíkok még túlságosan erős momentummal haladnak. Technikailag helyes az értelmezés, de legalább egy nagy kérdőjelet tegyünk mellé.

Inkább fogalmazzunk így: A jelenlegi napos bear lendület magával ránthatja az egyébként semleges hetit egy 7-10 hetes korrekcióra, ami a azon az idősíkon az RSI 40-es szintje körül érhet véget. Amikor legutóbb ilyen történt 2012-ben - igen olyan régen - akkor a piac 130-150 S&P pontot haladt délnek. Egy ilyen nagyságrendű elmozdulás most épp 1.900 alá vinné be az indexet. Ez egy "kellőképp valószínűsíthető" kimenetel, amely nem rendelkezik kereskedhetetlenül gyenge matematikai háttérrel.

Az [v]/5/(5)-ösök védelmében el kell mondanom valamit. Ha az ötödik hullám ötödik alhulláma megnyúlik, az általában olyan hirtelen fordulattal jár együtt ami megtréfálja az RSI-t és szegény hiába jelzi, hogy "márpedig innen még lassulni kellene a kanyarhoz". Az ötödik hullám megnyúlásoknak van egy exponenciális emelkedő jellege, amit itt nincs jelen, ezért annak ellenére, hogy szabályosan lehetne jelölni egy ilyen értelmezést, nem emelném azt ki elsődlegesnek. Most már a friss grafikonon íme amit az elhangzottak jegyében javasolok:

Kevésbé radikális megközelítés, amely 1.900 környékére mutat. Egy ilyen szcenárió sokat lassítana a nagyobb idősíkokon.

Mi történik ha az S&P 500 bőven 1.900 alá esik? Akkor adom tovább a felfelé köröket és talán írok ide egy másik cikket az 1.660-as célszintről. Addig azonban ne szálljon el velünk a ló, vigyázzunk a lelkesedéssel, mivel a havi és a negyedéves idősíkoknak még lassulnia kell egy hihetőbb Ciklus szintű trendfordulóhoz.

58 megjegyzés:

  1. Szép munka Cimballi.
    Egyetértek az 5-ös megnyúlással. És arra is céloztam nem olyan régen hogy hasonlót várok az amerikai piacon. Meglátjuk.!!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm. Azt figyeld, ahogy a támaszon milyen szépen próbálkoztak megvenni és mennyire nem jött össze a naposon visszazárni az RSI mozgója fölé.

    Jön a következő kérdés. Mi lesz a hetin. Még csak szerda van, nagyon korai erről beszélni, de a következő két nap ott lesz a nyitott kérdés: RSI alacsonyabb alj, az árfolyam pedig messze elmarad az augusztusi minimumtól? Csúzli lehetőség. De még akkor sem csúzli. Két hét simán kell neki, mire az RSI csúzli témát elő kell vennünk hiszen csúzli akkor lesz belőle, ha ténylegesen fordul a piac.

    Azt hiszem nem fog 1905 előtt.

    VálaszTörlés
  3. Tehát akkor úgy tűnik 1905-ig nagyon nagy valószínűséggel (a napi záró után főleg) szabad az út ?!, utána majd elválik.. de addig shortolható nagy biztonsággal....

    bandART...

    VálaszTörlés
  4. Szerintem csak napon belül, mert 1) itt most eséllyel megvolt a momentum nap, ami után lassul az előrehaladás.
    2) mert napos szignálokhoz nincs nagyobb idősík támogatás, a heti ugyanis nem bear, csak korrigáló bull. Ma azért állt meg itt mert dupla aljat szeretne kialakítani az augusztus 15-i beleadással. Azt gondolom, konszolidációs nap következhet és végül nem tartja meg az 1.940. Ahogy haladunk lejjebb egyre több bull talál majd okot (technikait, vagy mást ) vételre.

    Én 15 és 30-perces bear szignálokat támadok napon belül.

    VálaszTörlés
  5. Üdv,

    - 5/5/5 védelmében még egy: ha nem az ötös nyúlik hanem a hármas, akkor ugye az 1=5 gyakran áll - itt is ez a helyzet
    - korrekcióban a/b/c viszonylatban van a arányában a többi maximális méretére szabály v. vezérlőelv - a minimális méretre nincs ilyen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Depriv, érdemes az 1=5 relációt időben (is) figyelni. Ebben a pillanatban nincs jelentősége, csak mondom.

      Az arányosítás mind csak vezérlőelv, ajánlás. A második kérdést pontosítanád? Számos következtetés létezik az "A" hullám méretéből.

      Törlés
  6. Ennyi lett volna az esés ? - szerintem nem, de a volatilitás megnőtt.
    Egyenlőre az augusztusi alj felett bőven, igen élesen fordult a piac északnak tegnap.
    Ahogy Cimballi utalt rá - megvették a piacot igaz nem az első körben
    Mindenki figyelmébe: 2014 ben az S&P még mindig 5% feletti pluszban van , ilyen kötvényhozamoknál ez még mindig attraktív ha ebben a bő 100 pontos tartományban mozogna az év végéig és közben a hetes és havi RSI-k kényelmesen korrigálhatnak , lassulhatnak.
    "Kecske is jól lakna , káposzta is megmaradhatna"

    VálaszTörlés
  7. sp 1971... úgy néz ki az egész cimballi rajzot amit tegnap karcolt törölhetjük is... valami új scenario akkor?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedden éjszaka írtam, a blogger magyar időt mutat, de akkor is szerda. Miért dobnánk ki? Miről szólt a bejegyzés?

      Más: Valószínűleg jön egy higher low teszt.

      Törlés
    2. hát nem is tudom, de nem úgy néz ki, mintha megállna ez egy magasabb aljnál... van valami módosulás a mai, masszív disztribuciós nap után?!...

      bandArt

      Törlés
  8. Nekem nagyon ZZ érzetem van. Lehet itt vmilyen poziban? Szerintem igen, akár c/ed verzióban is, de idő kell, hogy kiforrja magát.

    Sokan a lefordulás után "mindörökké" tartó esést vártak. Cimballi jelezte, hogy nagyobb tf-k még nagyon bull-ok. Akkor miért meglepetés, ha vmilyen okból a bikák hamarabb léptek, mint a várakozás? Főleg, hogy épp bezárt egy havi gyertya. Érdemes lenne a havi, heti gyertyákra vetni egy pillantást (emelkedő csatorna - igaz csak investingen néztem). Az utolsó 6 alkalomból 5 esetben hatalmas spikkal fordult, a különbség, h most kevésbé volt a a lefordulás és az alj támadása "aggresszív" és nem volt olyan hirtelen fordulás, "hezitálva" támadt hetesen, ennek ellenére visszapattant.

    Trade the number, not your dream!

    VálaszTörlés
  9. bandArt, igazad lehet. Ebben a pillanatban a heti gyertya elég bear állapotban van, illetve a napos szignál, ami eljött felfelé és ami az erejénél fogva magasabb alj visszatesztet sejtetett úgy olvadt le, mint a semmi. Annyi bizonyos, nem a naposon tevékenykedő bikák dominálnak.

    Egyébként ha a lejtmenet október 2-ig leading diagonál volt, akkor azt gyakran követi flat korrekció.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én már kezdem elveszteni a fonalat... ez a mai nap most mi volt?!

      bandArt

      Törlés
    2. Alacsonyabb aljról fordulós nap.

      Így végül hét hullám haladt délnek, ami a következő két alakzat egyike lehet:
      - komplett dupla zigzag korrekció, egymagában a befejezett negyedik hullám, vagy pedig
      - október 2-án véget ért egy leading diagonal A vagy 1 majd fel-le-fel egy flat B korrekció kis a-b-c hulláma. Ez akkor van így ha holnap megint fordulunk.

      Törlés
  10. Freestock adatok szerint okt. 2 alj 1926,03, okt. 8 alj 1925,25. Ez kizárja ötödik hullám lehetőséget, mivel kettes hullám nem haladhatja meg az egyest.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem teljesen értem az okfejtést. Ha nagy ötödik hullám lenne fel, akkor az október 8-ról indulhatott csak, amikor is hét hullám volt készen délnek. 7 hullám = komplett dupla zigzag

      Törlés
  11. A Dow még új minimumot is elért. Ezért a leading diagonal le + oldalazó korrekciónak áll a zászló. Megyünk tovább délnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ok, hogy délnek, de mely céltartományhoz mutat az alakzat?!

      totem

      Törlés
    2. Az augusztusi minimumok szintjén fognak valamennyit túllőni. Vagy él a nagyobb idősík trend, vagy nem. Ha nem, akkor is bear trend eleji állapot van, ahol naposon-hetesen nem éri majd meg új shortot indítani momentum letörésben a fő támasz alatt, mert nem termeli ki a kockázatot.

      Idézet a fenti bejegyzésből: "Amikor legutóbb ilyen történt 2012-ben... 130-150 S&P pontot haladt délnek. Egy ilyen nagyságrendű elmozdulás most épp 1.900 alá vinné be az indexet."

      Még az RSI-re is adtam meg célértéket az ábrán: naposon 33, vagy kevéssel alá, hetesen 40+.

      Törlés
  12. SP határidő 1900 alatt, szóval megérkeztünk az első lényeges helyhez, rsi 40 felett egy picivel, de az utolsó hét még erős trendgyertya és nincs lassulás

    VálaszTörlés
  13. Mégiscsak a harmadik hullámban vagyunk akkor? Az okt. 8-ról induló lefele tartó sorozat lehet 1-2, 1-2, 1-2 háromszor is? (15 percesen nézve). Nem túl sok a háromszoros ismétlődés?

    Joe

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Joe, nekem mindig gyanúsak lefelé is, felfelé az egy idősíkon rajzolódó 3-4-szeres 1-2 szériák. Akkor hiszem el őket, ha a kettes hullámok tényleg egyre kisebbek (egyre gyengébbeket korrigál a piac). Ha ez nincs meg, attól még lehet jó az esésre következtetés negatív 1-2 sorozatnál, de érdemes megvizsgálni a következőket:
      - indító diagonál rejtőzhet-e a szerkezetben?
      - dupla zigzag elképzelhető-e?
      - valahol nem nézek-e 1-2-1-2-nek egy tovahaladó flat korrekciót?

      Törlés
  14. Üdv Cimballi!

    RSI hetes 40 alatt, S&P bőven 1900 alatt... a C hullám verzió szerinted még él vagy impulzus számozásra kell áttérni (LD-Flat)
    Érik az új bejegyzés? Ha jól látom a következő kritikus szint 1810 környékén van...

    Üdv, Forcag

    VálaszTörlés
  15. Szia Cimballi!

    Elbizonytalanodtam ezen a szinten. Ha az 1820 nem fogja meg az spx-et akkor valószínűleg 3. hullámban vagyunk és 1670 körüli értékig meg sem állunk. Hogy látod, elliotti értelemben van még reális alternatívája a csúcsdöntésnek?

    Köszönettel
    Zorro

    VálaszTörlés
  16. Valakinek sikerült keresnie ezen az esésen?

    Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy 3, vagy 5 perces grafikonon végig nagyon jó trendek voltak (vannak). írtam korábban, hogy naposon nem olyan jó kereskedni egy ilyen nagyságrendű ekkora volatilitású mozgást. Abból tutira kiráznak.

      Ha van egy szolid módszered, az mindig működik, ha teszel gondolatot az idősík kiválasztásába.

      Törlés
  17. Ó Kedves Cimballi abban biztos voltam, hogy te nagyon sokat szakítottál ezen, wzért a kérdés így inkább az idelátogatóknak szólt.

    Péter

    VálaszTörlés
  18. hmm vakmajom: '"Piac: Russel esett, a többiben pattincs. 3% emelkedések meg se látszanak a beütött chartokon.

    Összességében a héten nekem az volt a meglepő, hogy a jelek szerint nem volt igazi kapituláció ekkora esésre sem, alig ment ki globálisan pénz a részvényalapokból, töredéke, mint sokkal kisebb esésre augusztusban. Tehát még nem ijedtek meg.

    Azért közben zajlik az eredményszezon is, pl. GOOG a vártnál rosszabb eredményre simán új mélypontra esett pénteken."

    remélem jól matekolok, de 1910 magasság a max és onnan ismét jöhet egy zuhi, vagy nem?!

    totem

    VálaszTörlés
  19. Én hetes rsi-t figyelem. A 40-es támasz felett megjelentek a vevők és a hetes gyertyát péntekre felrántották, számozás alapján négyre gyanakszom, meglátjuk, lehetettt bear klimax is

    VálaszTörlés
  20. Ha jól nézem, lefele eddig ez egy 3-3-5 volt, c=1.618*a, szép, korrektív.

    Ha nem tévedek, akkor:
    - Vagy egy nagyobb flat első háromtagúja: ebben az esetben min 50% retrace illendő lenne egy következő esés (imp vagy ED) előtt
    - Vagy önmagában kész korrekció: ebben az esetben nem retrace jön, hanem valószínű új ATH.

    VálaszTörlés
  21. Ez mind nagyon nagyon szép, meg tudományos :-), de PÉNZT ki keresett eddig ezen az esésen ?

    Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy kisebb SP short és Dax certim volt. Egyik pozi sem volt veszteséges, de nem azt a mértéket kerestem meg, amire gondolsz :) A Dax long esetében Demoztam, stratégiát, belépőt gyakoroltam, igaz azon volt vagy 2.000 USD.

      Törlés
  22. Szerintem nem azt kell nézni, hogy a másik mit keres. Mindenki azért tőzsdézik, hogy a saját számláján gyarapítsa a pénzt. Ehhez ki kell alakítanod a saját stratégiádat, amelyet folyamatosan finomíthatsz, többek között az itt elhangzott hozzászólásokkal is.

    Zorro

    VálaszTörlés
  23. Az már kiderült, hogy a lefele tartó esés nem impulzus. Most az a kérdés, hogy a nagy négyes b hullámában vagyunk, vagy elindult már az ötödik. Ti hogy látjátok?

    Tomi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek az óvatos kérdéssel. Nem volt váratlan, hogy feljöttünk ide, hiszen korrekciónak gondoltuk az esést. Ugyanakkor "1900 alá legalább 7-8 hét alatt" lett volna az optimális mérték. Az esés összességében nem volt aránytalan mély, azonban kevesebb mint 4 hét alatt letudtuk volna?

      Nézd a rövidebb távot, ami jelenleg bull később pedig megválaszoljuk a kérdést amit feltettél.

      Törlés
    2. Nem tudom, nem kell magam nagyon megerőltetni, hogy egy megnyúlt 5. hullámmal impulzusnak számozzam, okt 2-8 lenne egy négyes,a kettes szept 23-24 környékén, még akkor is, ha a right look, így nem olyan szép.

      Hetesen rsi 40 felett (42 körül) jött a fordulat, ha holnap marad ilyen magasan a piac, akkor elég egyértelmű fordulós jelzést látunk északnak.


      '11 okt '12 nov aljak összekötéséből származó csatorna nem tört.

      Egyetértek rövid táv jelenleg bull, de a mai nap nekem olyan jeleket adott, hogy holnap akár egy nagyobb eséssel indulhat a nap

      Törlés
  24. Ideje lenne írni egy új elemzést ! :) RSI 40-ről hetesen úgy pattant meg a piac, mintha kergetnék, vagyis ahogy vártad :) ! Lassan a korábbi csúcsok közelében újra a piac. Lehet 5 volt, lehet b of 4, az elemzés alapján azonban most kell figyelni a fordulatra, ráadásul időben október végén vagyunk!

    Hasonlóan szép elemzést! :)

    VálaszTörlés
  25. :) reggelre a határidő 2010 fölé futott, így még érdekesebb, gyors fel, hó vége....

    VálaszTörlés
  26. Remélem duplacsúcs lesz egy gravestone -nal a tetején. Az a kedvenc fordítóm :)

    Gott

    VálaszTörlés
  27. csak nehogy idén még elmenjen 2110-ig... kíváncsi lennék cimballi mit lát a mai nap fényében...

    bandArt

    VálaszTörlés
  28. A mai nap az október vége miatt különös jelentőséggel bír, határvonal, ez alapján számolják el többek között a cityben dolgozók prémiumát, nem nagyon tud ilyen napon esni... :) várakozás volt a mai nap, hozta is :)

    Cimballi azt mondaná: "trade the number" rsi 40 ről fordult a piac, azaz még bull, második short jelre lehet csak shortolni, addig long a piac... nem érdemes a tetőt keresni, meg a fordulatot, persze nagyot emelkedett pár nap alatt, a medvének hirtelen a szele is eltűnt, rsi 60 környékén kell figyelni, hetesen ...mivel új csúcs elkönyvelhetjük, hogy négy ment lefelé, a hatalmas esés egy c hullám volt, ahogy előre jelezte, szép elemzés volt, pedig sokaknak nem tetszett a bull megközelítés...

    VálaszTörlés
  29. Bár nem sikerült a csúcsdöntés, semmi jelét nem látom az esésnek. Meddig mehet még északnak szerintetek ?

    VálaszTörlés
  30. Szerintem a mai napon 2031-32 körül fordulhat az spx.

    Zorro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Honnan a célárad, Zorro?
      Kösz, Joe

      Törlés
    2. Szia Joe!

      Nem célárnak gondoltam. Csupán 4 óráson kialakult nálam egy ék alakzat, amelyből látszott, hogy lefelé mozdul, ráadásul felette elég nagy az űr, ezért gondoltam, hogy aznap nem megy tovább. (Nem az előttem szólóra reagáltam, amikor írtam a bejegyzésem, azt még nem láttam.)

      Zorro

      Törlés
  31. Hogy számoltad ki ezt a célárat, Zorro ?
    Köszi a választ, Joe

    VálaszTörlés
  32. Ha jól nézem, mindössze annyi történt, hogy az áprilisi bejegyzés aktualitása most jött el.
    Kicsit nagyobb a sáv, amiről szó van/lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Depriv, ez egy jó "utánérzés", tényleg hasonlóan lehet következtetni. Egyelőre azonban nem találja a csúcsát a piac itt a felfelé haladó szakaszban az októberi minimumról. Még mindig kitörőben van északnak.

      Törlés
  33. DOW, mintha valami ékelődés alakulna, de még araszolunk felfelé. BuSS még elsült 1H-n, rsi még magasan, hetesen azért jó lenne a lassulás, mert soha nem jön korrekció :)

    VálaszTörlés
  34. Ha jól értem, akkor ezen a ponton a csúcs maga kevésbé fontos: az az információ, hogy nagyobb (napos/hetes) tf lezárás végre jó eséllyel elkezdődött, most önmagában értékesebb.

    A nagy 'b' hullám még áll, amúgy? Ha jól számolok, és ehhez még jön még egy 4-5 úgy, hogy hónaposon is látszódjon, akkor az még minimum fél év, nem szaladunk ezzel ki a b/a // b/c ildomos arányaiból?

    VálaszTörlés
  35. USA ma fordulós napot csinálhatott, hogy ez mire lesz elég az még kérdés, 1H felett még erős a bull trend, napos várhatóan egy szünet gyertya jellegű dojit hozhat, kevés van vissza, de ebből már nem tud fordulós jelzést csinálni, ma biztos nem

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a nyitó rés erősítette a tegnapi fordulós elgondolást (részleges - korrekció stb.), ma lehet egy bear trend day, ha szép fekete nap lesz, akkor az hozhat naposon min egy korrekciót egy szép fordulós gyertyajelzéssel

      Törlés
    2. rés után túl sokat vett vissza, nagyon lecsökkent a bear nap esélye

      Törlés
    3. Nagyon kicsi volt az a tegnapi fordulós gyertya jelenség, nagyon kevés pontot ért a skálán, amiről itt írtam:
      http://www.myelliott.blogspot.ca/2014/09/eurusd-jo-szignal-rossz-helyen.html

      Lassú menetben darál északnak a piac, ilyenkor nagyobb idősíkon lehet erős a trend, annak ellenére, hogy intraday úgy tűnik bármelyik pillanatban visszafordulhat. Ellenőrizd a heti gyertyákat.

      Törlés
    4. Igen, erről írtam zárás előtt tegnap, a végén nem lett doji, amire számítottam, egy erős fekete gyertya tudna vmit erre mondani, de

      trade the number not ur dream :)

      Törlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)