AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. november 22., hétfő

Célárak ZIGZAG korrekciókban

Elliott terminológiájában élesen a trenddel szemben haladó korrekciónak az 5-3-5-ös szerkezetű zigzag számít. Mielőtt a célárral foglalkoznék, kezdek egy sematikus ábrával, hogy tiszta elméleti formában tudjam megmutatni rajta, elvileg hol tart az S&P-ben általam értelmezett alakzat. A piros kezet tessék nézni, amely szerint valahol a második ötös hullámsorozat negyedik alhullámának derekán:


Vegyük észre, a korrektív alakzatom felfelé halad, tehát azt állítom, az eggyel magasabb szintű (itt éppen az elsődleges) trend továbbra is lefelé áll, függetlenül az április maximum meghaladásától. Ami változott, az a naposon kiemelkedő maximumokhoz, ill. minimumokhoz rendelt jelölés. Annyiban volt hibás a korábbi értelmezésem, hogy eggyel alacsonyabb trendszintet (degree) kellett volna alkalmaznom, hiszen amikor április 26-án befejezett Primary [2]-est jelöltem, valójában csak a [2]-es hullámon belüli egyik szakasz, az eggyel alacsonyabb, középtávú (A) hullám ért véget.

Az áprilisi csúcs meghaladása nem érvénytelenítette a hosszú távú bearish várakozásomat; a magasabb rendű trend délnek áll, de mielőtt ismét mutatná magát, a jelenlegi, emelkedő struktúrának kell elkészülnie. Ha egyszer elérjük a (C) pontot, akkor a 2009. márciusi aljat meghaladó esés lesz a következő trend.

Hol lesz a (C) pont?

A célárak vonatkozásában két irányból következtethetünk. Egyrészt a 2007-es őszi csúcsról indult esés korrekciós szintjeit kereshetjük, másrészt a korrekció előrehaladott állapotából adódóan következtethetünk a közel két éve tartó korrekció szakaszainak méretéből is.

Ha második hullám helyén élesen a trenddel szemben haladó zigzag-et vélünk felfedezni, akkor minimális elvárásunk az 50%-os korrekciós szint elérése. Viszont - különösen indexeknél - nem ez a tipikus, hanem az ennél mélyebb Fibonacci értékekig behatoló ellenirányú mozgás. Azaz
  • a 61,8%-as, vagy
  • a 78,6%-as szint a cél.
Ez a mi aktuális S&P alakzatunknál 1.229-es, illetve 1.382 pontos értéket jelent. Az 50%-ot most nem követem, lévén már jócskán meghaladtuk, csupán ezt a két szintet vezetem fel az alábbi heti bontású grafikonra.

(A képre kattintva új ablakban nagyítva nyílik)
Áprilisban Károly meg is jegyezte: neki egy részvényindex második hulláma legkorábban akkor kész második hullám, ha legalább pár ponttal átlépi 61,8%-os ideális korrekciós szintet és figyelmeztetett, hogy a fordulat (saját elvei mentén) könnyen átmeneti lehet. Igaza lett.
Természetesen léteznek ennél jóval rövidebb, akár 38%-on belüli zigzag alakzatok is, de azok vagy háromszögekhez tartoznak, vagy megnyúlásokon belül alakulnak ki, vagy flat korrekciók 'a' hullámai, vagy ami igen gyakori, önálló 'b' hullámok, amikor tehát nem kettes pozícióban állnak.

Vigyük tovább a két szintet és vessük össze azokkal az információkkal, amelyeket az (A) és a (B) hullámok hosszából nyerhetünk ki! Elliott vezérlőelvei szerint egy C hullám hossza megbecsülhető az A hullám hosszából. E tekintetben egy minimum elvárás és négyféle Fibonacci reláció létezik:
  • (C) minimum marginálisan meghaladja (A)-t, vagy
  • tipikusan (C) = 100% x (A), vagy
  • gyakran (C) = 61,8% x (A), vagy
  • ritkábban eléri a maximális arányt (C) = 161,8% x (A), vagy
  • esetleg (C) vége 61,8% x (A) hossznyival (A) ponton túl.
Az utóbbira a könnyebb megértés érdekében kitérek egy sematikus ábra erejéig, annál is inkább, mert itt az SPX példánkra nem tudom majd alkalmazni:

Az Elliott és a többiek tréning munkafüzet 26. oldaláról
Lényege, hogy vesszük az (A) hosszának 62%-át és az így kapott szakaszt (magasságot) felmérjük az (A) végpontból. Ritkán alkalmazott célárszámítási módszer, ami esetünkben 1.562 pontot adna eredményül, így nem foglalkozom vele tovább, mert majdnem megegyezik a 2007-es csúccsal. Én Minor szinttől felfelé olyan kettesnek látszó hullámokat nem játszom meg, amelyek a 78,6%-os retrace szintet jelentősen meghaladták. Mit jelent a jelentősen? Mondjuk, átlépték a 85%-ot is. Ez egyike a maszek szabályaimnak, mint ahogy Károlynak a zigzag minimum 62%. Ha valaki emlékszik, vagy a NYSE 4X rovatban visszakeresi, amikor az áprilisi esés 78,6%-át úgy lépte át a piac, hogy nem tudtam komplettnek számozni az emelkedést, akkor kezdtem kételkedni a sokat ragozott Minor 2-es értelmezésben. Hát ezért.

A felsorolás alapján végzett arányosításokból ezek szerint a minimális célár az (A) hullámot éppen csak meghaladó szint, aminek itt teljesen megfelel a post első felében tárgyalt 61,8%-os, retrace, azaz 1.229+ (ld. a kék folytonos vonalat.
A következő az igen gyakori (C) = 61,8% *(A), ami 1.351-re mutat és majd piros lesz a következő ábrán. Október 17-i írásomban kezdtem emlegetni ezt a szintet épp ezen vezérlőelv mentén.
A 100% tipikus és a 161,8%-os maximális extension szintet ugyanazért nem tudjuk használni, mint azt, amit a "maszek" szabályom miatt kizártunk, azaz a bullish területekhez túl közelre, vagy már konkrétan rájuk mutatnak, tehát ebben a számozásban alacsony valószínűséggel számíthatunk rájuk, vagy értelmezhetetlenek. Azért azt megjegyzem, hogy a 100%-os extension 1.565-re céloz, ami kísértetiesen egybecseng a korábban elvetett 1.562-vel. Viszont ismétlem, nem foglalkozom velük.

Mielőtt még mindenki elveszítené a fonalat, közbeékelek egy ábrát:


Ezen a rajzon előhúztam a kalapból valamit, amiről még nem beszéltem; a (B) hullám hosszából is lehet következtetni a (C) végpontra. Ezt nevezzük 'reverse', azaz fordított Fibonacci technikának, amikor az eggyel alacsonyabb rendű korrektív hullámra, itt a korrekció korrekciójára, a (B)-re fordítva vesszük fel a Fibonacci rácsot és a szakasz kiindulás pontján túl célárazásra használjuk a 138,2, a 161,8 és a 200%-os szinteket. A módszert majd egy másik alkalommal kifejtem, most azért hoztam fel, mert az így kalkulált 161,8% fordított Fib. (zöld folytonos) szint 1.349-es értéke, majdnem teljes átfedésben van az (A) hullám hosszából kalkulált 1.351 céllal.

Akkor ezek szerint két olyan zóna van, ahol Minor 5, vele Intermediate (C) és a Primary (elsődleges) [2]-es hullám végét várhatjuk:
  • 1.229-től, vagy annál valamivel feljebb. Ha valaki számol fej-váll célárat, akkor a klasszikus TA ismérvek szerint a 2009-es mélypont körüli alakzat célára valahol 1.244-nél van. Legyen akkor az első célzóna 1.229-1.244 (amit kicsit rövidnek érzek).
  • A másik, a pusztán Fibonacci csomópontok segítségével behatárolt 1.349-1.351.
Közel egy éve szinte mindig az alapok szintjén tartottam az elemzéseket és a tananyagokat. Itt az ideje továbblépni és néha legalább kóstolgatni a haladó szintet. Remélem, sikerül / sikerült lépést tartani.

18 megjegyzés:

  1. Szia!
    Tény: Nasdaq 100 1.75%-kal marad csak el a 2007-es csúcsától.

    Teória:
    2000-2007-jelen egy hatalmas H&S top.

    Kérdés:
    Nasdaq 100 kimehet-e a 2007-es csúcsa fölé, ezzel invalidálva a tízéves fej-váll-tetőt?

    VálaszTörlés
  2. Máshogy:
    Mi a Nasdaq 100 számozása szerinted a 2000-es csúcstól?

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó elméleti cikk, több ilyet ha van időd!:)

    VálaszTörlés
  4. Nasdaq-hoz: kiviheti a 2007-es csúcsot, mert ahogy a kérdésedben benne volt a válasz, nem a 2007-es maximum benne a kritikus, hanem 2000-től indult bear trend.
    Onnan egy impulzív mozgásunk volt lefelé, de csak egyetlen, ami önmagában nem lehet teljes korrekció, szóval én kitennék, egy kb. ciklus szintű 'a' jelzést a 2001-es, vagy a 2002-es minimumra és onnan 'b' hullámot igyekeznék számozni. Ott viszont elakadok, hogy 2009 márciusában, amikor a többi piac új minimumra ment, a Nasdaq nem tartott velük. Akkor ez ott csonka ötödik hullám, vagy hármas szerkezetű volt az esés 2007-ről?
    Ezért nem számozom szívesen, de a 2007-es csúcsnál - ha bennmarad, ha nem - megoldódik egy csomó dilemma.
    A tény, hogy 9-10 éven át nem volt képes egy 38%-os minimális retrace-t összehozni - miközben látszik, mennyire vonzza a 2.300 köröli (NDX) szint - tipikusan 'b' hullámra utal.

    VálaszTörlés
  5. Tom, ez volt az induló (fő) profil. Szóval, lesz még hasonló ;)

    VálaszTörlés
  6. Kedves Cimballi!
    Lehetséges az,hogy az euróban megindult ezzel az eséssel az a régen várt pusztitó 3.-ik hullám,aminek a célára az 1,07 környéke?
    Ebben az esetben természetesen a tőzsdéknél is rosz a számozás,ez a bő két hónapos emelkedés csupán vezércsel volt?

    VálaszTörlés
  7. A minimum célár, amit említesz, egyébként bőven paritás alá várom. Szóval igen, szerintem itt volt az ideje a magasabb rendű trend visszatértének; ma pl. már átfedésbe került az esés az augusztus 6-i lokális (A) csúccsal, viszont akkor kezd csak komolyodni a helyzet, ha (B) minimumát letörjük 1,2588-nál. Addig nagyon finman ütemezve érdemes csak shortolni, mert igen váratlanok és élesek lehetnek a felfelé korrekciók.

    Tőzsdéknél bearish a számozás, de még kell egy erőteljes emelkedő szakasz. Kérdésre válaszolva írtam valakinek a deviza-részvényindex korrelációról. Vele és nélküle is működhet a dolog:

    "Az első [EURUSD] hullámmal párhuzamosan a részvényindex negyedik hullámot rajzol, majd a deviza második hullám alatt teljesíti a hiányzó ötödik hullámot felfelé.

    És tessék, máris együtt mozogtak, csak az [EURUSD-ben] nem készül új high, míg az S&P-nél igen. Így működik, de igaz az is, amit Tom mondott, a korrelációk jönnek, azután eltűnnek.

    Amúgy érdemes megfigyelni, hogy a nyersanyag, a deviza és a részvénypiac tetőzése a legritkább esetben esik egybe; általában több hónap(!) az eltérés időben."

    VálaszTörlés
  8. Kedves Cimballi! Köszönöm válaszod,és érdekelne,hogy amennyiben sikerül most az ajrónak fordulnia,hová is várható?Most is csak egy 38% körüli korrekció 1,35 környéke,vagy nyugodtan felmehet az 50 naposig ,vagy fölé is?
    Az sp-ben az 1350 körüli célár változatlanul él?

    VálaszTörlés
  9. Kedves cimballi!
    Nem létezhet egy olyan forgatókönyv a technika szerint,hogy nem lesz a tőzsdéken 5 hullám,hanem amit most negyediknek gondolunk az akár az ajrónál csak korrekció volt,és jön a pusztitó nagy hullám itt is,ahogyan azt eredetileg vártad?
    Mert ha másolja a tavalyi évet,akkor kis fáziskéséssel lefelé kellene kitörnie a tőzsdéknek úgy kb. miki magasságában.Tavaly is durván 1 hónapos időeltolódással indult meg le,követve az ajrót.

    VálaszTörlés
  10. Lehet nagyobb esés, majd talán le is rajzolom, viszont akkor nem a magasabb rendű eső trend tér vissza, hanem az április végén indult korrekció maradt itt nekünk. Ez úgy lehetséges, hogy csupán az A és B hulláma ért véget, és lefelé indul a C. De ezek korrektív jelölések, melyek egy flat alakzathoz tartoznak, tehát akkor még tovább kiterjed időben, mielőtt befejeződne a 2009. márciusában indult szakasz.

    Figyelj egy jelenségre: az indexek úgy értek el maximumot novemberben, hogy az utolsó emelkedő szakasz a nyári minimumról hármas szerkezetű.

    VálaszTörlés
  11. Kedves Cimballi! Pontosan erre gondoltam,mert az elliot vezérelvei között emlékeim szerint az szerepel,hogy a C" hullám nem érhet bele az 1 hullám területére,esetünkben 1250-et nem érheti el.Igy is necces,mert a dow igaz csak pár ponttal de belezárt az 1.hullámba ebben az emelkedésben.Amennyiben pedig még 1350 körüli max célárat nézünk,úgy ez az elv sérül.Tehát itt valami teljesen más féle számozás kellene.Amit én látok most,és a legnagyobb esélyét látom.A miki rally idén októberben valósult meg,itt jó esetben sávozást várnék decemberben,de az ajró példáján felbuzdulva inkább letörést.Olyan létezik az elliotban,hogy ugyanúgy mint a fej-vállnál a váll duplázódása,itt is duplázódott a "C" pont a hibahatáron belül,és kezdetét veheti a trendbe állás egy esés formájában.b Ez a nagy vola,ami jellemezte az utóbbi két hetet is erre enged következtetni.A trend lefelé van,de zárásra mindig felcibálják egyenlőre,addig amíg nem jön egy vérfürdő hét ebben is,mint volt a tavasszal egy helyes kis 10%-os esés formájában. A havi gyertya is jó eséllyel egy doji lehet,tehát van némi valószinűsége ennek a verziónak is.
    Ha időd engedi,akkor legyél már olyan jóságos,és az ajróra is tegyél már fel egy rajzot a hullámok vélt jelölésével.Szerintem valahol jó esetben a 200 sma-ról jöhet egy korrekció,bár akkor pedig a harmadik hullám nem lenne szabályos,mert rövidebb lenne,mint az első. Szóval elég zavaros minden,egy biztos a dollár kitört mindenben,ez pedig előbb-utóbb a tőzsdéken is le kell csapódjon.
    Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  12. Vigyázz, a szabály - és ez itt most nem vezérlőelv! - úgy hangzik, hogy a negyedik hullám nem mehet az első területére. Viszont SPX-nél az értelmezéseim nem negyedik, hanem felfelé második hullámmal számolnak, ahol a vonatkozó szabály a nem mehet az egyes kiindulási pontján, azaz 1.576-on túlra.

    Ugye erről beszélünk (régi az ábra):
    http://1.bp.blogspot.com/_Ac83NAoCUBo/TLsd8DjAfHI/AAAAAAAAAn0/WuEwXQ64Kdc/s1600/OCT17_SPX_Weekly.JPG

    Másik, a harmadik hullám lehet rövidebb, mint az első, csak nem gyakori; a szabály erre vonatkozóan úgy hangzik, hogy a harmadik nem lehet az 1, 3, 5 (motive) hullámok közül a legrövidebb.

    A napokban valamikor tervezem egész sokat rajzolni, de most egy másik cikket írok, amit szombat este szeretnék kitenni. Addig ezt ajánlom olvasásra:
    http://myelliott.blogspot.com/2010/02/dow-bol-brokkoli-alapok-i.html

    VálaszTörlés
  13. http://1.bp.blogspot.com/_2Gz1AbYE4jQ/TEjKXnkoCpI/AAAAAAAAA3Q/5AZNoELTqJA/s1600/ewi+socionomics.JPG

    A 30-as évek árfolyammozgása alapján hirdetett prechteri analógia helyett szerintem továbbra is a 70-es évek hullámaira hasonlít legjobban a jelenlegi helyzet :

    http://trendscent.blogspot.com/2010/11/s-500-1975-2010-3.html

    Üdv !
    zolis

    VálaszTörlés
  14. Zolis, igen, ezt tükrözi a kis 'a' (ciklus szintű) alternatív jelölésem az egyik fenti ábrán:
    http://1.bp.blogspot.com/_Ac83NAoCUBo/TOm0ZYoS5XI/AAAAAAAAApk/XMLzr5735wU/s1600/zigzag_ret_SPX.JPG

    Amit mondasz, annak következő az üzenete: Ha ez az alternatív szcenárió van, akkor még úgy 40 évet fogunk benne oldalazni, azaz addig a rövid távra játszó jó trédereken kívül senki sem fog pénzt keresni. Más szavakkal, a "befektetők" csak szépen lassan ledarálják magukat. Ha tehát így van, akkor a tőzsdén nagy kincs lesz a tudás, mert pénzt csak egymástól lehet majd elszedni. Még a Buffet-ektől, is a Sorosokhoz vándorol a pénz.

    VálaszTörlés
  15. Hi!
    Még egy gondolat ehhez a témához: Mind a dow és sp szerintem csökkenő háromszöget formáz,amiből lefelé illene kitörni,mindezt egy "nagy emelkedő "trend "végén".Talán ez utóbbi definició is áll,hiszen több mint 1,5 éves emelkedésen,azon belül pedig egy 2 hónap alatt16%-os szárnyaláson van túl,aminek az utolsó havi gyertyája jó eséllyel egy doji lesz.Ha letörés jön,első célár 1120 környéke,ez pedig annyira belerondit a képbe,hogy visszatér az eső trend,ahogy mostmár a dollárral szembeni keresztek is mutatják.A kakukktojás a dax,mert annál emelkedő háromszög van,de ez éppen az euró esése miatt lehet,mindazonáltal követő index,ha usa lefordul,ez sem fog vitézkedni tovább. Egyszóval én egyre kevesebb esélyét látom('hál istennek!) egy további 10-12%-os emelkedésnek ilyen környezetben,főként egy olyan időszakban amikor már nem sok normális kereskedési nap lesz.Inkább sávozás ezeken a szinteken,és legkésőbb januárbab letörés,de én a mikulás tréfája kedvéért decemberre várnám.

    VálaszTörlés
  16. Cimballi !

    Az a baj,hogy az már egy megkésett ábra...,mert a mondandómnak van egy másik üzenete is...nevezetesen,hogy nem kellett volna február óta mindig a giga esést hajkurászni,hanem nyitottnak kellett volna és kellene a jövőben is lenni mindig mindkét irányba,lásd a júniusi vitánk :

    http://myelliott.blogspot.com/2010/06/folytatas.html

    üdv !
    zolis

    VálaszTörlés
  17. Zolis, az értelmezés itt a blogban októberi (just for the record), viszont nem tudom, mit szeretnél elérni azon túl, amit épp az általad idézett júniusi időszakban elmondtam. Ott is elhangzott a részemről: vitatható az a módszer, amivel Prechter bizonyos kompromisszumok mentén gyakorlatilag árkon-bokron át marketingeli az ultrabearish várakozást és a céget, de ettől még a nagy kép szempontjából egy érthető, következetes contrarian szemlélet, vagy gondolatmenet, amiből lehet tanulni.
    Vagy mondjuk azt, egy a sok közül.
    És egy azon kevesek közül, akik legalább megmutatják a módszerüket és elmondják mi alapján jutottak erre, vagy arra a következtetésre.

    Még most is azt mondom, szerintem jogos a bearish szemlélet, ha 40-50 év oldalazásról, ha meredek 3-4 évig tartó esésről beszélünk, de túl korán, túl agresszíven, bőven a célszintek előtt sürgette az EWI-gépezet (is).

    Ehhez viszont nem szóltál hozzá augusztusban, pedig...
    http://myelliott.blogspot.com/2010/08/sobiznisz.html?showComment=1281399116671

    Még azt is megértem - nem te vagy az egyetlen, aki ezt kritizálja - hogy túlságosan közel igyekeztem tartani a blogot hozzájuk, de az elmélet bemutatását, az Elliott körüli rengeteg honi félreértés tisztázását ez szolgálta /-ja.

    Mindazonáltal talán hiba volt úgy dolgozni, hogy az elképezeléseimet kb. nyár közepéig mindig összevetettem az ő meglátásaikkal és annak megfelelően csak azon változatokkal álltam ki, ahol a kettő igencsak egyezett. Mondván, ezzel megvalósul egy magasfokú szakmai ellenőrzés, ami az olvasók érdekeit szolgálja és főképp nem bizonytalanítja őket el.

    Nos, sajnálom, hogy az utóbbi hónapokban (még) nem tűnt fel a változás, de újabban simán leközlök olyan értelmezést, amely akár teljesen ellentétes azzal, amit Hochberg-műhely mond.

    Jut eszembe, az EWI szárnyai alatt legalább 5-6 eltérő stílusú műhely működik. Sohasem volt Hochberg-é a kedvencem, mert a médiacélok érdekében övé a leginkább 'mindenáronbear'. De ez egy másik tészta.

    Akkor is mondtam, most is mondom, ha ez itt egy második hullám, akkor jóformán alig van és alig volt fogódzónk Elliott alapján. Azon kívül, természetesen, hogy nem mehet a 2007-es csúcson túlra. A nehéz fundamentális helyzetet látva nyilván sokan siettettük a számozást. Ez a siettetés 5 perces grafikonon a trend egy alacsony szintjén a napi előrejelzésben fel sem tűnne. Viszont elsődleges (vagy talán ciklus?) szinten szemlátomást, akár egy évet is lehet tévedni. Ez pedig már nagyon szemet szúr.
    Az ilyen szintű összefüggésekhez, egy ilyen korrekcióhoz nem szabad heti grafikonnál kisebb bontásban hozzászólni.

    VálaszTörlés
  18. Cimballi !

    Április óta az októberi ábráig fél év telt el,amíg végre beláttad,hogy akár kivehetjük az áprilisi csúcspontot,szerintem ez egy elemzőtől nagy felelőtlenség,ha sokan hallgatnak rá,mert sok embert sikerült így elbizonytalanítani és egy nyári long nyitás helyett várták a nagy short lehetőségét feleslegesen….

    Az augusztusi cikkhez nem volt mit hozzáfűzni,mivel akkor ugyanaz a pálfordulás történt elméleti szinten,mint most elemzési szinten.Miközben bíráltad a „sóbizniszt”,aközben valójában korábban pont Te használtál bombasztikus jelzőket a várt nagy eséssel kapcsolatban egyrészt a chartcenter fórumán,majd ezen a fórumon.

    A kritikám ellenére tulajdonképpen örülök,hogy végre mind szemléletben,mind pedig elemzési módban elszakadsz lassan az EWI-től,a blog indítása óta ezt forszíroztam.Lehet,hogy a kezdetnél praktikus volt támaszkodni az elméleti hátterükre,de már rég nincs szükséged rájuk.
    Önállóan sikeresebb számozást tudsz letenni az asztalra,mint ők.

    Üdv !
    zolis

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)