AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

2010. december 20., hétfő

Beszélgetések Elliottról - December




A 100. posthoz értünk itt a blog részben. Ebből az alkalomból olvasói kérdések alapján készült az aktuális "Beszélgetések" bejegyzés. S mivel a kérdések közül több a Fibonacci matematikát érinti, ezért az alcíme:

Fibonacci logika

K: Elliott ideális növekedési modellje szerint az 5 hullám trend irányba és 3 vele szemben formula valósítja meg egyszerre az előrehaladást és a fluktuációt. Ezt a 3+1 hullám is tudja és az 5+3-as szerkezetnél egyszerűbb, akkor mégis, miért nem elegendő?

Cimballi: Bull piac idején tehát fel-le-fel-le-fel formát ölt a trendelő árfolyammozgás,
míg hármas szerkezetűek a korrekciók, a kinézetük pedig le-fel-le. A ciklus mindkét fázisában van fluktuáció, tehát az elmozdulás, legyen szó trendről, vagy korrekcióról nem egyetlen homogén, egyenes szakasz, hanem egy-egy dinamikusan változó hullámmozgásból áll elő. Ha 5 + 3 helyett 3 + 1-et alkalmaznánk, akkor a korrektív oldalon nem lenne fluktuáció, mert az említett bull piaci példánál a korrektív szakasz ennyi lenne: "le".

K: Nemrég megjelent egy EWI cikk, "Rövid magyarázat, a hullámok ötös - hármas szerkezetéhez" címmel. Az erről szól?

Cimballi: Igen. Mókás volt, hogy november 26-án kaptam a kérdést, közben meg december 3-án épp publikáltak egy cikket, ami tartalmazza a választ. A negyedik, ötödik bekezdésben szépen elmondja az 5+3 logikáját, érdemes ezt a részletesebb magyarázatot felidézni belőle:
Hamar rájöhetünk, "hogy ez [5 + 3] a szükségszerű minimum és egyben a leghatékonyabb út a fluktuáció és a fejlődés lineáris megvalósulásához. Egy hullám önmagában nem tenné lehetővé a fluktuációt. A legkevesebb alhullám, ami már ingadozást mutat, az három." Egy fel, egy le, végül egy fel. "Három hullám mindkét irányba nem hozna fejlődést, nem haladnánk vele sehova. Ahhoz, hogy a visszaesések ellenére is legyen fejlődés, a fő trend irányába haladó mozgásnak legalább öt hullámból kell állnia. Pusztán csak azért, hogy több utat legyen képes megtenni, mint a három hullámban haladó ellentrend, miközben az maga is fluktuál."
Részlet az EWI ingyenes kezdő oktatási anyag 9. leckéjéből / Excerpted from EWI's Basic Tutorial.

Mi köze ennek a természetben megfigyelhető növekedési formákhoz?

Elliott maga a koncepciójának kidolgozásának első éveiben nem is vette észre, hogy más tudományok erre az 5 + 3-ra, mint a természetben gyakran előforduló növekedési formára mutatnak rá. Írtam már róla a Collins ötlete című cikkemben, hogy Charles Collins hívta fel rá a figyelmét.
Fibonacci felfedezése egy a természetben rendkívül sok helyen és változatos formában felbukkanó számsor, az 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13, 21, 35, 55, 89..., ahol a sorozat újabb eleme mindig a megelőző kettő összege. Elliott rendszerében ugyanakkor a ciklus sematikus ábrázolásakor az impulzív, illetve a korrektív oldal alhullámait vizsgálva, az egyszintű ábrázolástól a többszintű, egyre komplexebb ábrázolás felé haladva legenerálhatjuk ugyanezt a sorozatot. Nála így mutatja meg magát a Fibonacci számsor:


Melyek a Fibonacci szintek, amelyeket korrekciók várható mélységének előrejelzéséhez, vagy azonos irányban haladó hullámok összehasonlításához alkalmazhatunk?

Nem magát a Fibonacci számsort használjuk a piacok elemzéséhez, hanem azt az arányt, amit a közvetlenül, vagy távolabbról egymást követő elemek hányadosából képezhetünk, azaz a 0,618-at, 0,382-t stb. Viszont a nevezetes szintekhez pár kivétellel az imént idézett, összegekből képzett számsor logikája vezet el bennünket. Mindjárt világossá válik, mire gondolok, ha felsorolom a "hivatalos" szinteket:
  • 1,00 azaz 100% (úgyis mint egy hullám teljes hossza);
  • √0,618 = 0,786, azaz 78,6%;
  • 0,618, ami 61,8%, vagyis maga az irracionális szám, (mellesleg az egymással szomszédos elemek hányadosa, pl. 34÷55 egy ehhez az értékhez közelítő szám);
  • 1÷2 = 0,5 azaz 50%;
  • 1-0,618 = 0,382, azaz 38,2%;
A 38,2%-nál érdemes picit időznünk. Ez utóbbi értékhez jutunk akkor is, ha a számsorban egymástól két pozícióra lévő elem hányadosát vesszük - természetesen nem az első elemek közül, hanem a számsor hatodik-nyolcadik elemétől felfelé. Így például
34÷89 = 0,382. Sőt, még másképp is lehet, mert a 0,618x0,618 szorzat ugyancsak 0,382. Csuda számok ezek!

A Fibonacci számsorban azon elemek hányadosa, amelyek között három a pozíciós távolság egy 23,6%-hoz közeli érték. Lásd 21÷89 = 23,6%, ahol a 21 és 89 között ott van a sorban a 34 és az 55. Az imént feljebb kiszámolt 38,2% alatt már kevesebbet használunk Fib. szinteket, de a 23,6%-ot, elsősorban a háromszögeknél előforduló sekély retrace miatt néha számításba kell vennünk. Ebben az esetben is van más "út", ami ugyanide vezet:
  • 0,618-0,382 = 0,236, sőt 0,618x0,382 = 0,236, azaz 23,6%
Mit figyelünk 100% felett?

A 100% két nevezetes szint, 38,2% és 61,8% összege és ilyen összegekből is épül a sorozat tovább:
  • 1+0,618 = 1,618, ami egyébként 0,618 reciproka, azaz 1÷0,618 = 1,618, vagyis 161,8%
Ezen a ponton viszont egy kicsit ismét okoskodnunk kell. A gyakorlat azt mutatja, hogy nagy hasznát vesszük egy szintnek, ami a 161,8% és a 100% között van; gyakori az olyan helyzet, amikor egymással szemben haladó hullámok között az arány valahová a két szint közé mutat. Az igazi, a 'kiművelt' Fibonacci elemzők körében alkalmazott reláció a
  • √1,618 = 1,272, azaz 127,2%.
Magam ezt a szintet kevésbé használom, hanem egy másik módszert alkalmazok, ami bizonyos szempontból talán kevésbé logikus. Ahogyan a 0-100%-ig terjedő tartományban a 38,2% és 61,8% jelenti a kiemelt támaszt, úgy ebből kiindulva, miért ne lehetne 100-200% között a szimmetria elvét figyelembe véve a 161,8% mellett a 138,2% a meghatározó ellenállás. Szóval, a négyzetgyök 1,618% hívőknek jár a pont, de én 138,2 százalékkal dolgozom.
Innen már egyszerű továbbhaladni felfelé:
  • 1+1,618 = 2,618, azaz 261,8% és persze 1,618x1,618 ugyancsak = 2,618;
  • 1,618+2,618 = 4,236, azaz 423,6% és miért ne lenne 2,618x1,618 = 4,236
A 685,4% dolgának kikövetkeztetése pedig már legyen a házi feladat. Szorgalmi pedig a 14,6%.

Valóban, mielőtt belefáradnánk a matematikába, lazítsunk egy teljesen más témával. Milyen számítógépes konfiguráción, milyen munkaállomáson dolgozol?

Két laptop gépem van (13'-as és '18-as) és egy plusz monitorom. Ha valami hasonlót szeretnél felépíteni, akkor hardver oldalon semmiképp sem kell nagyon mélyen a pénztárcádba nyúlni. Szerintem egy asztali és egy laptop gép bőven ideális és a konkrét konfiguráció megválasztásakor sem kell a legújabb high-tech erőgépek közül válogatni, lévén itt a grafikus megjelenítés a mai számítógépek számára borzasztóan egyszerű árfolyamgörbéket, vonalakat, számokat jelent.
Nekem az Amibrokerhez és a TWS-hez egy 2GB RAM-os, Windows XP-s, két-három éves, jól karban lévő, használt gép is megfelelne. Ennél az alábbi képen látható két masinám többet tud, de nincs is kihasználva a teljesítményük.
A képernyő felbontása lényeges kérdés, mert ha túl kicsi a felbontás, akkor nem tudunk egy monitoron két-három, vagy több különböző grafikont szépen megjeleníteni. Minimumnak 1.280x800 körüli értéket mondanék, de nem kell full HD, meg hasonló extrák, mert majdhogynem fekete-fehér monitorral is dolgozhatnánk.
A processzor kiválasztására akkor kell csak külön figyelmet fordítani, ha valaki automata kereskedési rendszert tervez és optimalizációs feladatokat szeretne a gépen futtatni. Ebben az esetben olyan processzort kell választani, ami rendkívül gyors és túlmelegedés nélkül bírja a milliárd matematikai műveletet. Bármelyik szaküzletben megmondják, hogy a kínálatukból melyik felel meg ezen kritériumoknak.


Melyik képernyőt, mire használod?

A nagyobbik gép (1), amelyen semmi felesleges szoftver sincs, csak az Interactive cég TWS kereskedési platformja és az Amibroker elemzési felülete. Még internetezésre sem használom, nehogy valami vírus megtalálja, illetve nem telepítek rá más szoftvereket, mert véletlenül sem szeretném, ha azok kapacitást vonnának el, vagy netán egymással összeakadnának. Érdemes és biztonságosabb egy külön kereskedésre dedikált gépet tartani. Ezen futnak az intraday grafikonok, itt elemzek és innen indítom a megbízásokat. Viszont nem dolgozom rajta semmi mást. Hogy ez épp laptop csak annyi előnyt foglal magában, hogy van akkumulátora, ami szünetmentes tápként funkcionál áramkimaradás esetén.

A hozzá kapcsolt 'kiterjesztett' monitoron (2) a TWS grafikonjaira állítottam be két nézetet, az egyiken az indexek + TRIN és a TICK fut, a másikon a devizák. Amikor lent az index határidők valamelyikét kereskedem, akkor fent a devizákra állítom, amikor devizára hajtok lent, akkor az indexeket nézem fent. Így követem, hogy a különböző piacok hogyan reagálnak egymásra. Ezen felül, amíg nagyon belemélyedek egy instrumentum elemzésébe, addig azért a szemem sarkában szeretem látni, mit csinál a többi piac.

A kisebbik gépen (3) tartom a kapcsolatot a külvilággal, illetve azon elemzem a napos, hetes bontású, nap végi adatokat. A blogbejegyzéseimet is azon írom.
Ezen kívül (a képen balra) van egy kis spirálfüzetem (4), amiben jegyzetelek; ötleteket, megfigyeléseket, vagy számításokat körmölök, ahelyett, hogy már rég ezeket is gépesítettem volna. Hiába, a legjobb gondolatokhoz még sajtcédula, meg golyóstoll kell :)

Cimballi, neked milyen EWI előfizetésed van?

Az elemzéseimet magamnak elkészítem, ezért nem előrejelzést, hanem két más szempontból jelentős terméket vásárolok tőlük. Az egyik a személyesen Prechter által írt havi gyakoriságú Theorist, amit mint egy témába vágó szakmagazint olvasok, amelyben gyakran találni olyan elemzési szempontot, fundamentális következtetést - vagy, hogy témánál legyünk - Fibonacci összefüggést, ami elkerülte a figyelmemet, vagy magam nem is gondoltam volna rá.
A másik ilyen az árupiacról, tehát a terményekről (búzáról, kukoricáról, gyapotról, kávéról, cukorról) szóló napi Futures Junctures. Nincs rá előfizetésem folyamatosan egész évre, de amikor kedvem tartja, veszek belőle 2-3 hónapot és akkor minden nap követem a videó elemzéseket. Ezzel edzem, fejlesztem magam, mert a kiadvány szerkesztője, Jeffrey Kennedy lenyűgözően ötvözi Elliott hullámait és a többi technikai módszert. Rengeteget lehet tőle tanulni és érdemes is, mert a sajátos módszerességével, reménytelenül bonyolult hullámkombinációkat is képes átlátni és kibogozni. Gyakran tesz kis kitérőket, amiben elmondja az éppen irányt mutató fogás elméleti hátterét, ami nem sok hasonló szolgáltatásra jellemző. Számomra nála kezdődik a jól hasznosítható elemzés.

39 megjegyzés:

  1. Szia!

    Tetszik a cikk! De had hívjam fel a figyelmedet egy kis hibára:

    0,618, ami 61,8%, vagyis maga az irracionális fí szám, (ami mellesleg az egymással szomszédos elemek hányadosa, pl. 34÷55);

    Az irracionális szám nem írható fel két racionális egész szám hányadosaként. Szóval ez inkább egy végtelen tizedestört de racionális.

    Üdv
    István

    VálaszTörlés
  2. Köszi István. Igazad van, mert ugye valójában arról van, szó hogy a fí az irracionális szám és ahogyan haladunk előre a sorozatban, úgy az egymás mellett álló elemek hányadosa egyre jobban közelít hozzá, tehát nem fí, hanem lim. fí lesz.
    Helyesbítek pár szót, felvezetem ezt a határérték dolgot és már jó is lesz. Ugye jól mondom?

    VálaszTörlés
  3. Alex írta:

    Szia Cimballi: Köszönöm a magyarázatot a fib matekhoz. Igen, én is mosolyogtam rajta, hogy miután feltettem a kérdést szinte azonnal az EWI is adott egy választ. Istenem, ha minden ilyen flottul menne !!!! :-D

    Akkor adok mégegy rázós kérdést: ismered és ha igen, mi a véleményed Tony Caldaro rendszeréről?

    VálaszTörlés
  4. Alex, nem ismerem. Most pár percben ránéztem a grafikonjaira. Van valami, amit másképp csinál, mint mi, számozgatós Elliottosok?

    VálaszTörlés
  5. Szia Cimballi:

    Van különbség. Legalábbis ő azt mondja. A legérdekesebb az, hogy ő nem bear, hanem bull marketet vár.

    Amit észrevettem nála, az az, mintha nem lenne érvényes az a szabály, hogy a 4. hullám nem léphet be az 1. hullám területére.

    Ha már úgy is beszélgetünk a hullámelmélet matekjáról meg szeretném kérdezni, hogy miért törvény a 3 legfontosabb Elliott szabály? Mert Elliott írta le őket vagy pedig van olyan fundamentális alapjuk, mint amit fentebb a fib mateknál leírtál? Maga a EWI maga megengedi, hogy a 4. hullám az 1 területére menjen, de ők ezt csak a tőkeáttételes rendszereknél engedik meg a cashnél nem. Azt hiszem lehetne ezekről az alapkérdésekről is ejteni egypár szót. Legalábbis én megköszönném. Szóval a kérdésem az Elliott "törvények" fundamentális megalapozottságáról szól.

    VálaszTörlés
  6. Még egy megjegyzés:
    A dolog azután kezdett izgatni, miután az áprilisi csúcsok áttörtek. Mai napig van olyan érzésem, hogy a 2009. március óta 2010. áprilisáig tartó emelkedést nem tudom igazán jól beszámozni az EWi szabályai szerint. Túl sok az átfedés ahoz, hogy nyugodt lelkiismerettel nézzek a számozásra. Mivel az EWI csak vállat vont és átszámozta az egész szakaszt annélkül, hogy a subdivisionok részszámozását megcsinálta volna, ami alapján tisztábban látnék, a rossz szájíz megmaradt bennem. Veled ellentétben én csak tanulgatom ezt a rendszert, így a meggyőződés még nem eléggé izmosodott meg bennem, valahogy naivan azt gondolom, hogyha azt mondják, hogy törvény, az akkor az is. 2009 óta arról szólt a szó, hogy a 2009 március óta tartó emelkedést azért kell korrekciónak felfognunk impulse helyett, mert sérülhetne egypár szabály. Erre az áprilisi csúcsok tőrése után csak egyszerűen átszámozták, de kommentár nem volt hozzá. Pedig, ha a szabályok érvényben vannak, akkor kellett volna neki egy kis figyelmet szentelni, hisz a szabályrendszer az alapköve az egésznek. Ha az nem 100-as, akkor bármit meg lehet kérdőjelezni.

    Te sokkal tapasztaltabb vagy nálam, próbálj hangosan gondolkodni velünk együtt.

    Udv
    Alex

    VálaszTörlés
  7. Alex, a három szabály mindig érvényes. Átfedést csak korrekciókban, és trendelő mozgás esetén az ékre emlékeztető ending / leading diagonal alakzatnál látunk. Olyan értelmezések képezik megfontolás tárgyát, amelyekben a három szabály érvényre jut. Ez így van EWI-nél, meg minden más Elliott-os irányzatnál (a vadhajtásoknál is).

    A feladat tehát azon értelmezések előállítása, amelyekre igaz a három szabály, majd azok rangsorolása annak megfelelően, hogy melyik felel meg több vezérlőelvnek.

    EWI: Az áprilisi csúcs meghaladása után kénytelenek voltak átszámozni, más szavakkal elővenni egy rövid távon bullish értelmezést, mert sérült egy szabály. Az adott trendszinten a második hullám az első kiindulási pontján túlra jutott, tehát bebizonyosodott, hogy nem lehet 1-es, ill. 2-es.

    Nem EWI szabályok vannak, hanem Elliott-i szabályok, nem Prechter cége találta ki ugyanis őket. Ők csak a vezérlőelveket pontosították pár ponton.

    Jó lenne látni, hol akadtál fent, de így látatlanban mondom, nem kell mániákusan minden bontásban a percesig rendbe tenni a legkisebb alhullámok értelmezését is. (Meg lehet tenni, de időpocsékolás). Sokszor idézem Charles Collinst, aki azt tanácsolta az utókornak, hogy mindig azt az idősíkot nézzük, ahol a legszebben rajzolódnak ki Elliott alakzatai és ugranak a szemünk elé az értelmezések.

    Gondolom, láttad, de megismétlem - ezt a végkifejletet keresem, meg keressük még páran:
    http://3.bp.blogspot.com/_Ac83NAoCUBo/TOlgJPr87ZI/AAAAAAAAApg/vlnyvNnKW_Y/s1600/zigzag_bear_sematikus.JPG

    VálaszTörlés
  8. Szia Cimballi: "Alex, a három szabály mindig érvényes. " Ok, ezt én is értem, de a kérdés úgy szólt, hogy mi ennek a magyarázata. Szóval, ahogy szépen le lehetett vezetni az 5-3 növekedési sémát, akkor nyilván ezeknek a szabályoknak is van valamiféle objektív magyarázatuk. Kiváncsi lennék mindhárom szabály magyarázatára, de azt hiszem a leginkább necces a 4. hullámról szóló. Miért is fontos, hogy ne lépjen be az 1. területére? A progress attól még teljesülhetne. Bocs, hogy ennyire belemélyedek, de mikor ennél a Caldarónál, mintha ezt láttam volna (a 4. hullám belógott az 1. területébe) akkor elgondolkozatott a dolog, hogy ezekre a törvényekre sehol nincs magyarázat. Csak az van leírva, hogy ez a törvény, de hogy miért ép ez, az már nem. Ugye az 5-3 struktúra magyarázatánál az a van írva: "Ahhoz, hogy a visszaesések ellenére is legyen fejlődés, a fő trend irányába haladó mozgásnak legalább öt hullámból kell állnia. Pusztán csak azért, hogy több utat legyen képes megtenni, mint a három hullámban haladó ellentrend, miközben az maga is fluktuál.", amiből én azt vonom le, hogy a 4. és az 1. hullám viszonyára vonatkozó szabály nem a progress struktúrájából következik, hanem egy plusz megkötés, amit valaki (talán Elliott) fogalmazott meg. Az viszont nem világos, hogy miért volt erre szüksége, hisz a fenti szöveg értelmezése szerint az 5 hullámú progress a fontos, míg az egyes hullámok közti viszony csak másodlagos.


    "Jó lenne látni, hol akadtál fent, de így látatlanban mondom.." Konkrétan a 2009 márciusától 2010 áprilisáig növekvö hullám 3. hulláma a problematikus (azt hiszem 2010. januárjáig tartott), mert az mintha csupa m betűből állna. Annyira sokszor átfedik egymást a hullámok, hogy inkább tűnik korrekciónak az egész, mint impulznak. És én a napos bontásról beszélek, nem pedig attól kisebb subdiviziókról. Csak ami a napos garfikonon is szabad szemmel látszik.

    "Gondolom, láttad, de megismétlem - ezt a végkifejletet keresem, meg keressük még páran:"
    Ok, hát persze! :-) Én is olvasom a short term update-ot. Csak mióta megtörtént ez az áprilisi csúcs dolog, és hirtelen impulzívvá vált a március-április közti szakasz, elgondolkodtam azon, hogy mi van ha nem A, hanem 1 az áprilisi csúcs számozása és 2 pedig a mostani B bottom. Akkor ugyanis nem a C-ben vagyunk, hanem a 3. hullámban felfelé.

    Ezzel az alternatívávval mintha senki sem foglalkozna.

    Udv Alex

    VálaszTörlés
  9. A négyes hullám miért nem megy az egyes területére kérdésre nem lesz ilyen matematikai válasz, inkább pszichológiait keressünk. Az új trend felismerése (ld. felismerés pillanata) a konszenzus megléte az adott idősíkon / növekedési fázisban jelentheti a magyarázatot. Lökéshullám, nem csak nyöszörgés a trend irányában. Épp ellenkezőleg a felismerés olyan erős, annyira van bázisa, utánpótlása a trendnek, annyira sokan "vágynak" a pozícióra, hogy minden ellentrend elhal még mielőtt az egyes hullám extrém pontjához jutnánk.

    Most lennénk a harmadik hullámban felfelé? Lehetséges, de itt jönnek be a vezérlőelvek, amelyek nem támogatják ezt a változatot. Ezért ez tűnik a kevésbé valószínűnek.
    Két példát mondok, a 2007-ről indult esés egyetlen impulse, ami primary, vagy ciklus szintű. Bármelyik is, nem érte el, az előző, emelkedő trend negyedik hullámának területét, nem esett eleget.
    Az áprilisban indult esés épp csak súrolta a 38,2%-os retrace szintet. Ez B hullám jellegzetesség, a 2-es hullámok indexek esetében minimum 50%-ot vesznek vissza. Az egész emelkedés alatt folyamatosan csökken a forgalom, ez a kettes hullámok, háromszögek ismérve, ill. néha ötös hullámokra is jellemző. A felsorolásban nincs a hármas, mint opció.

    Örülök, ha az STU is hasonlót mondott, mert legalább többen vezetjük le ugyanazt a módszerből, vagyis a következtetés legalább nagy vonalakban nem függ attól, hogy ki elemez.

    VálaszTörlés
  10. Más:
    Cimballi igaz hogy arra felé a Nyugati parton 3 méteres hó van ?
    Vagy rosszul láttam CNN-en?

    VálaszTörlés
  11. Azt keletről láttad, itt +7-8C van most és jóformán soha sincs hó a meleg tengeráramlat miatt.

    VálaszTörlés
  12. Szia Cimballi:

    Koszi a felvilágosítást.

    Azt hiszem neki kell alaposan ülnöm ennek az egész szabályrendszernek. Az is világos a válaszokból, hogy bizony nem is biztos, hogy olyan sok a kereskedési lehetőség, hisz mire sikerül egy kezelhető szintre csökkenteni a lehetőségek számát, sokszor sokat kell várni.

    Gondolom, a bizonyosság, hogy az egész megbízhatóan működik csakis a tapasztalat függvénye.

    Van egy kérdésem. Mindannyian különböző mentalitásuak vagyunk. Ismersz valami módszert, illetve magad esetében van valami tapasztalatod arra nézve, hogy az emocionális térkép elkészítéséhez hogyan kéne hozzákezdeni (vagyis, hogy valaki visszajelzészt kapjon róla, hogy egyátalán alkalmas-e az EWI alkalmazásásra illetve a kereskedésre?

    Udv Alex

    VálaszTörlés
  13. Üdv Cimballi!

    Ismét a segítségedet, tanácsodat kérném.
    A deviza piacokra is igaz, hogy az 1. 3. 5. hullám közül egy mindig megnyúlt? Mennyire valószínű, hogy az 5., ha igen?

    Köszönöm!

    ad

    VálaszTörlés
  14. Alex, ott dől el a siker titka, hogy valaki képes-e minden körülmény között módszeres és fegyelmezett maradni és a veszteséget, valamint a nyereséget miként éli meg. Ha az előbbire úgy tekint, mint a vállalkozás költségére, akkor jó. Ha viszont bevonja az egóját, akkor addig jár a korsó a kútra...

    Elvileg kevés ember "alkalmatlan", mert tanulható készségek sokaságáról és szemléletbeli finomításokról van szó.

    Mondok egy módszert, hogyan edzheted magad, amiről már amúgy is szeretnék cikket írni. Tanulj meg pókerezni és játsz élő játékot (kis téttel). Nagyon hasonlít a tőzsdei kereskedéshez, de egy fokkal könnyebb játék. Úgy is mondhatnám, a sikeres trédelés előszobája.

    A másik: Persze, ismerd meg Elliott rendszerét, de azután ragadd meg belőle, ami neked jó, ami te vagy. Én sem megyek rá minden alakzatra, csak bizonyos helyzetek vonzanak, amelyekben megtalálom önmagam.

    VálaszTörlés
  15. Szia Ad, amúgy még lógok neked a "számozás megerősítése eszköztárral", mert az már nem fért bele ebbe a bejegyzésbe - szokás szerint túl hosszú lett.

    A devizákra is igaz a vezérlőelv, hogy (inkább igen, mint nem) az egyik az 1, 3, 5 közül megnyúlt. Nem olvastam róla semmit, hogy valamelyik tipikus lenne, mint a részvényeknél a hármas, vagy nyersanyagoknál az ötös.
    Elég sokat látni első hullám megnyúlást, de olyat is, amikor nyersanyag módjára viselkednek (hajtja az ötödiket a félelem, miszerint nem lesz belőle elég).

    VálaszTörlés
  16. Szia!

    Köszönöm a válaszod!
    Kellemes Ünnepeket!

    ad

    VálaszTörlés
  17. Hi!
    Tegnap megnyitottam az első lépcső sp shortot.Remélem,hogy többre nem is lesz szükség,stop nincs.Én ezt az egész emelkedést 1227 óta csak szenvedésnek látom,igazán csak az évvégi hangulat,záróárbeállítás viszi még tovább a piacot,azonban egyre nagyobb divergenciákkal szerintem.Én 1260 fölé esetlegesen csak egy erős emelkedő nap keretében gondolom az indexet,amivel megtöri az eddigi araszolós,laasú trendet,mint azt tette 1227-nél is.Itt behalást várok,és végre lefordulást.Miért gondolom ezt? Nekem elég a Dowra néznem,ahol jól látszik,hogy 1 hónap kitartó munkájával mintegy 100 pipet!!!! sikerült eddig a 3-as csúcs fölé mennie.A dax is szenved,érezni,hogy nincs már benne vétel,de még nem adnak,tartják.Ami egészségesebben néz ki,az az sp, de szerintem komoly megnyúlás volt a 3.-ik hullámában ezért én az 5.-ik hullámot pipben még az elsőnél is rövidebbre várom.Időben kb.december végén kellene,hogy végetérjen az 5-ik hullám,ha ennyire futotta tőle,hát ennyi lesz,én nem várom az 1350-et benne.Ennyi.Nem tudom elhinni hogy az sp szeptember óta tartó 21%-os emelkedését minimum a feléig ne korrigálná hamarosan.Az ajrónál szemmel láthatóan idén már megtartja a 200 sma,innen még felhúzhatják akár 1,33 ra is,de a trend eső,és immáron ide csatlakozott az eddig nagy erős kábel is..Alakul ez,a január komoly mozgást hoz.....

    VálaszTörlés
  18. A piac technikai állapota ide, vagy oda, ezzel a stopnélküliséggel nem értek egyet. Persze a csúcsvadászat egyik jellegzetessége, hogy nincs hová tenni, hacsak valami pénzügyi, vagy abszolút elmozdulás alapján kalkulált értéket ki nem talál hozzá, aki erre adja a fejét. Valami kockázatkezelés mindig kell. Legalább vettél volna put opciót, mondjuk a tőke 3%-ért pl. feb. 19-i lejárattal egy min. marginálisan in the money strike-kal. Azzal adsz a piacnak mozgásteret időben, illetve pontban és még a kockázatot is kezelted, mert valaki átvállalta tőled. Sőt, még a 3%-ot sem kell elbukni, mert ha január elején nem történik, amit vártál, akkor is jelentős idő értéke marad a pozíciónak, ami a mostani ár 40-50%-át bizonyára még mindig megéri.

    Az 1.350 egyébként nem szentírás, de amikor (okt. közepén) komoly lehetőségként először felmerült bennem az áprilisi csúcs megahaladása, akkor az rendelkezésre álló információk alapján az volt a legjobb becslés. Az azóta lefutott kisebb hullámok alapján már lehetséges az előrejelzést tovább görgetni.

    VálaszTörlés
  19. üdv mindenki

    Valóba én is figyelemmel kísérem amit írtok de a mostani szabályokról alkotott véleményeteket nehezen értem. Ha ezek alapján kereskedtek valami példával szeretném látni hogy az eltelt egy évben mennyi a nyereségetek? Valószínűleg az én általam még szeptemberben felvázolt verzió érvényes. Én 2009 márciusától veszek egy komplett elliott ciklust amelynek most a "B" HULLÁMA EGY KICSIT MEGNYULT úgy mint 2007-ben de szeptemberben írtam hogy egy alakzatból ki indulva 1260-1280 közé várom az SP500-AT bár cimbi ezt elképzelhetetlennek tartotta na most elértük a célzónát. Most megint lehetetlent írok fordulat jön a cél zóna 1050-1100.

    üdv TWER

    VálaszTörlés
  20. Kedves Twer! Mindenben eggyetértek veled,csak az utóbbi célzónával nem.A "C" pontnak az "A" alatt kellene lennie,jelesül 1000 alatt nem? Tehát mi módon jönne ki az 1050 -1100 érték?
    Boldog új évet mindenkinek!

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok!

    Névtelen hozzászóló véleményével részben nem értek egyet, mindenkinek érdemes figyelni és betenni egy stopot, jó jöhet nehéz időkben, ha mégsem fordul a piac, volt rá elég példa az elmúlt időkben...

    A januári nagy mozgással viszont egyet értek, ami most van az csak maszatolás.

    Nálam most egy a-b-c hullám jön naposon. Nem akkora mozgással, amit Twer említ. DE hosszabb távon reális lehet, amit mond 2-3 hónap talán és nem olyan elképzelhetetlen a 1050-1100-as szint. Ebben az esetben még mindig egy negyedik hullámban vagyunk a 2009-es emelkedésben, ami sideways, majd onnan felmehet 1350-re.
    üdv
    ad

    VálaszTörlés
  22. üdv névtelen

    Kisebb kiegészítés 1050-1100 célzónához. Véleményem szerint amit itt várnak a nagy össze omlás ha lesz csak 2015 magasságába valós addig bika piac. Pontosan ahogy Ad írta most az SP500 A HARMADIK hullámot fejezi be sőt meg kockáztatom, hogy csupán az első hullámot így mind kettő esetbe az említett cél ár reális. Ha 2015-ig bika piac lesz 2300-2400 pont elérhetőnek tűnik. Erre különben minden esély meg van.

    üdv TWER

    VálaszTörlés
  23. Szia Twer!

    Merész gondolatok, első hullám fel, Prechter nem tudom mit mondana rá .o). Meglátjuk! Ezt az időtávot csak elméleti szinten érdemes kezelni, lekereskedni vlszinű nem ezt a szintet kell.
    üdv.:

    ad

    VálaszTörlés
  24. Hát, Ad, szépen szóródnak a vélemények.

    Elvileg egy sok szempontból kiegyensúlyozott (= arányos), késznek is tekinthető hullámszerkezetünk van felfelé, ami a novemberi esés 'reverse' Fib. 162%-át érintette ma 1.162-nél. Elvileg lehetne a Minor 5 vége, de nekem olyan érzésem van (a sorozatban második túlságosan kicsi négyes korrekció miatt), hogy ez csak Minor 5-ön belül a harmadik alhullám vége. Ezért úgy 2-3 hétre vagyunk a végleges csúcstól.
    Persze - népi megfigyelés - egy ilyen zigzag esetében, aminek 13 jól elkülönülő Minor szakasza kell, hogy legyen (5+3+5), már nem feltétlenül jön mindig össze a "tökéletes" belső szerkezetű tizenharmadik hullám.

    VálaszTörlés
  25. Szia Cimballi!

    Nos az érzéseddel teljesen egyet értek, reálisnak látom. A komolyabb korrekcióhoz nálam elviekben össze kellene állnia a teljes palettának, de most különböző irányokba mutatnak, ergo valami nem stimmel.
    Más.
    Sokadjára futok bele, olyan képbe ami szerint a legkézenfekvőbb megoldás 2 megnyúlt hullám lenne az 1-3-5-ös szerkezetbe, reális ez, volt ilyenre példa, vagy valamilyen elv ezt kizárja?
    Köszi!

    VálaszTörlés
  26. Konkrétan?
    Látatlanban annyit tudok mondani, hogy a korrekciók tagoltságbeli váltakozását látod. 'A' hullám szinte homogén, egyetlen egyenes, a 'C' pedig lassabb, tisztább szerkezetű, jól tagolt.

    VálaszTörlés
  27. Szia Cimballi!

    Konkrétan az ábra: http://buxelliott.blogspot.com/2010/12/blog-post.html A 2009től zajló emelkedés grafikonja.

    Alt verzió esetében az első és a harmadik hullám megnyúlt, az ötödik pedig a normál. Kicsit furcsa nekem, nem találkoztam hasonlóval. Ha nincs ilyen akkor marad az alap verzió és még lesz egy emelkedésünk. Hasonló a helyzet azt hiszem a buxban és talán az SP-ben is.
    Köszi!
    Sikerekben és PIPekben Gazdag Boldog Új Évet!

    VálaszTörlés
  28. Kedves Cimballi!

    Köszönet a munkásságodért! Az összes bejegyzés elolvasása után a fontosabbakat újra és újra átolvasom. Könnyen értelmezhetőek , rengeteg újdonsággal a tanulni vágyóknak.
    Így tovább!

    Köszönettel
    Lelkes tanítványod, olvasód HJani1981

    VálaszTörlés
  29. Jani, köszönöm a visszajelzést, sok lendületet, ötletet adtatok velük az elmúlt évben.
    Azért mindent ne olvass újra :), van bőven olyan, ahol ma már máshová helyezném a hangsúlyt. Fogom is később újraszerkeszteni, amit érdemes.

    VálaszTörlés
  30. Ad, szerintem az elsődleges számozásod nem játszik, túl komplikált lenne, viszont az alternatív működhet. Számomra nagy kérdés, mi törtésnt az alt. hármas után. Szvsz háromszög a negyedik vagy x pozícióban? Nem tudok megnyugtató változattal előállni, passzolom ezért.

    El szeretném kerülni azt a hibát, hogy megtalálom a legjobb értelmezést, ahhoz, ami pillanatnyilag a képernyőn látható adat, pedig talán nem is komplett az alakzat.

    VálaszTörlés
  31. Szia Cimballi!

    Köszönöm! Az előző válasz alapján éreztem, hogy ezt fogod mondani. A korábbi esés (2008) korrekciójának A-B-C hullámával teljesen egybe is esett amit mondtál, nyilván felfelé akkor azt láttuk, végre megvan, mert nagyon hiányzott a szerkezetből.
    Az idő nyilván mindenre teljes magyarázatot ad majd:o)

    Megragadom az alkalmat és én is megköszönöm a
    fáradozásodat és azt a segítséget, amit a blogon keresztül adsz az érdeklődőknek Elliott elméletének megismeréséhez! Köszönjük! Sokat segít! Megjegyzem én fogtam és a teljes anyagot kinyomtattam, hogy megtanuljam...

    VálaszTörlés
  32. üdv cimballi

    Szeretném megköszönni én is a nyújtott segítségedet.Nagyon hasznos és gyakorlati a blogod. Én csupán egyet kérnék amit hiányoltam eddig a nagy vonalú elliott ciklust itt a napos shartokra gondoltam, és köznyelven aki nem is érti első ránézésre tudja miről van szó. pl. 2009-től induló nagy egyes hullám nyilazod 5dik al hullámában vagyunk más színnel jelölve.

    Sok sikert a további folytatáshoz.

    üdv TWER

    VálaszTörlés
  33. Sziasztok Elliottosok!

    Kívánok mindenkinek az új évre jó egészséget, a kereskedésben nagy kaszálásokat.
    A blog gondozójának ezen felül kitartást és további állhatatosságot az ellenszolgáltatás nélkül végzett munkájához.
    A szeretett blogunk lassan kezd veszélyes korba érni, amikor is a blogok fáradni kezdenek majd lassan elhalnak.
    Ezt nagyon nem szeretném és ígérem ,hogy a elkövetkezőkben majd én is aktívabb leszek.
    Az általunk használt módszer szerintem a fellelhető stratégiák közül a legjobb a nagy hibája ,hogy csak rengeteg gyakorlat után tud eredményes lenni (de akkor nagyon ). Cimballi által átadott elméleti tudás az megfizethetetlenül jó és remek, de sajnos a gyakorlat ez nem megkerülhető.
    Ez nem az az azonnal megtanulható dolog mint mondjuk két mozgó átlag keresztezése meg indikátor jelzés stb.
    Tehát kitartás gyakorlás.
    Néha én is előállok majd némi "okosságokkal" ami persze nem vezérlő elv csak saját tapasztat (nem is biztos , hogy használható mindenki számára)
    Ma a flatról szeretnék pár gondolatot leírni.
    Alap helyzet (ja én forexezem)1 impuzus 2 z-z utána jön a 3-as (általában egyszer v. kétszeres szinten megnyúlással és egy fibo szint környékén(3=1,62, 2,62, 423*1) megtaláljuk a 3 hullám végét. Mit várhatunk? Háromszög, flat (regulár vagy exp.) vagy valami kombinációt (ami macerás).
    Én most csak az exp. flat korrekcióról mondanék pár gondolatot,hogy hogyan tervezem meg és hogyan kereskedem.Emlékeztető 3 3 5 (vagy még a.3 b.3 c.5)
    Tehát meg van a 3-as pont, megvárom hogy megcsinálja az "a" három hullámban és innen tervezek.
    Feltételezem, hogy a "c" hullám majd egy alacsonyabb négyesig megy el, és keresem a "b"-t úgy hogy a fibó rácson beállítok egy jellemző értéket (ált. "a" * 1,618 v. 2,618 ) és azt az alacsonyabb négyeshez állítom és figyelem, hogy tényleg "jó" helyen fordul "b"-n. Hu... nem tudom érthetően írtam-e?
    No ha ott fordul ahol szerintem is kell (ármozgás belső szerkezet persze folyamatosan figyelve) akkor lehet "c"-t kereskedni. De ha tuti akarsz lenni akkor csak a "c" hármasát próbáld elkapni (hiszen a "c" 1-2 ese ujjabb megerősítést ad neked.

    Szép hétvégét Elliottosok !

    Károly

    VálaszTörlés
  34. Folytatnám az "okosságok"-at.
    Amit most írok a tervezés fontosságáról az analóg a fentebbi bejegyzésemmel.
    Magamban csak indirekt házi vezérlő elveknek nevezem.
    A 2-es pont megtalálása a "C" hullám kereskedése.
    Feltétel. hogy beazonosítsam az 1-es pontot, kijelölöm a fibó 61,8 % át megvárom hogy "A" pontból induljon az ár "B+ felé (feltételezem, hogy C=A) és fibo rácson "A" hosszúságot az 1-es 61,8 ére illesztem és figyelem , hogy "B" ben ott fordul-e ahol én gondoltam. Ha igen (és belső szerkezet is ok., ezt többet nem is írom mert ez az alap) akkor "C"-t kereskedem. stop "B" fölött és nem ijedek meg ha esetleg ED alakul. Figyelem még, hogy ha "A" egyszerű akkor "C" egy furmányosagg dolog lesz (és fordítva). (csak viccesen jegyzem meg, hogy a legszerencsésebb dolog az ,amikor én korrekció "C"-t kereskedem és közben elindul és benne találom magam egy jó kis impulzusban)
    A 3-as hullám indirekt tervezését már talán le sem kell írnom. Megy az impulzus egy aljat (csúcsot) meggyanúsítok azzal , hogy egy alacsonyabb degree négyes. A kérdés természetesen ilyenkor az az , hogy meddig kell elmenni 3-asig ahoz, hogy abból 38,2 korrekciózva az alacsonyabb négyest találjam. Természetesen ott keresem a 3-as ahol Elliott egyéb vezérlő elvei is valószínűsítik. Tehát minél több vezérlő elv mutasson oda amit várok (a saját "okosságok" csak plusz).

    Szép hétvégét Elliottosok !

    Károly

    VálaszTörlés
  35. Ebben a bejegyzésemben nem saját "okosságokat" akarok írni , hanem inkább arról, hogy milyen instrumentumokat kereskedek. A dolog egyszerű gondolom sokan mások is hasonlóan csinálják. Forex a vadászterület és különösen három devizapárt elemzek. Eur/Usd , Gbp/Usd , Eur/Gbp.
    Ez azért van mert a három pár egy egységként kezelem és, ha valamelyik párnál gondjaim vannak a számozással akkor a másik kettőhöz fordulok segéltségül.
    Valójában legtöbbet E/U kereskedem ritkábban a kábelen és csak nagyon elvétve az E/G-n.
    Pl most az E/U nak lefelé van dolga (H4 H1) szerintem egy 3/1 fázisban a G/U ehhez képest késésben van és felfelé csinál egy 2/b-t, és ilyenkor mikor szembe mennek természetesen szakad az E/G. Szóval e hármas figyelése biztonságosabbá teszi az elemzést.
    Tervezem későbbiekbe még a Jpy behozatalát, de az újabb három párt eredményezne ami a mostani tudásszintemhez egy kicsit sok lenne.
    Idősík ill. degree kérdése, az az igazi amikor egy instrumentum minden szintjén van az embernek elképzelése (számozása) akár havitól M1 -ig.
    Termászeresen és napi trader vagyok leggyakrabban H1-től lefelé kereskedem és mivel kevés instrumentumot figyelek a nagyobb idősíkokat ritkábban nézem meg (fejben tudom hisz csak három pár és ugye nagy idősíkon nem sűrűn változik a helyzet).
    Napközben még nyitva van az S&P futures M15 , bár nagy hasznát nem veszem mert hol össze áll valamiféle korreláció az E/U val , hol meg szét esik.

    Szép hétvégét Elliottosok !

    Károly

    VálaszTörlés
  36. Hullámok és indikátorok:
    Bevallom ez az a terület amiben még sokat kell fejlődnöm. Gyakorlatilag egy indikátort használok az RSI-t 9 es beállítással és 20, 80 szintek kijelöléssel.
    Impulzus oldalon a 3 pont beazonosításához ad segítséget. Általában a 3 ason belüli III asnál ér el extrém szintet, és a 3 asig tartó impulzust már divergenciában csinálja. Tovább az 5-ösig a 3 astól szintén divergencia van (ezt eggyel nagyobb idősíkon nézem).Szóval akár impulzus akár korrekcióról is van szó a vége mindig egy impulzus ötös, és megfelelő idősik figyelésével a divergencia látható.
    Használom még háromszögeknél és diagonáloknál ahol is az 1-2 ill a-b után már nem megy azokon túl , maga is valamiféle csökkenő háromszöget ír le.(nem győzöm elégszer hangsúlyozni hogy ezen segédeszközök mellett mégis csak az ár mozgása szerkezete kell , hogy prioritást élvezzen)
    Cimballi mesterrel folytatott magánbeszélgetéseinkből kiderült számomra hogy ennek a témának (is) nagy mestere, úgy hogy rá kellene vennünk őt arra , hogy e témában hosszabban is szólaljon meg. (Laci ugye elég diszkréten fogalmaztam és nem tűnik tolakodásnak?)

    Szép hétvégét Elliottosok !

    Károly

    VálaszTörlés
  37. Ajaj visszaolvastam a fentieket és látom, hogy a G/U nál azt írtam, hogy 2/b ami nálam helyesen 2/c de azért csak elemezzetek mert több szem többet lát.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (17) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)