AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

2011. március 15., kedd

Háromszögtelenítve

A tegnapi harmadik ábra [link] kapcsán megemlítettem, hogy a március 4-i lokális maximumnál több index új csúcsra ment, ezért ha azon a ponton az SPX és a Dow hajszálnyi lemaradásától eltekintünk, akkor van sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb értelmezési lehetőségünk, ami ugyanazt mondja, de tisztábban, mint az említett tegnapi rajz. Azért is érdemes odafigyelnünk rá, mert a napi bontású grafikonok forgalmi adatai három hete erős disztribúcióról árulkodnak.


Szokatlanul, a határdidős Dow grafikonján demonstrálom a mondandómat, méghozzá 24 órás nézetben a kifutó márciusi kontraktuson, hogy a "rollover" hatása ne torzítsa az ábrázolást. Kicsit alakítottam a tegnap még piros korrektív trendcsatornán, aminek ha leteszteljük az alját, akkor jöhet az emelkedés, ha viszont átszakítjuk, akkor előlép egy sokkal jelentősebb esés báziscsatornájává. Ez utóbbi esetben az "[i] vagy [b]" felirat helyett valószínűleg simán az [i] feltüntetése kell a február 24-i mélypontnál.

22 megjegyzés:

  1. üdv

    Jó beszakadt minden mára!! Reméljük tartani is fogja!!!

    toti

    VálaszTörlés
  2. Cimbialli, Most felpattanás vagy ha esés a köv megálló hol lehet szerinted, esetleg 1250?

    totem

    VálaszTörlés
  3. üdv totem

    Te felpattanásba bízol. Én nem legalább 2% be szakadás délután!!!

    toti

    VálaszTörlés
  4. Dehogy bízom, csak sok szemétséget láttam már, és simán el tudok képzelni egy shortos kirázást.. bár a németek és japánok akkorát estek, hogy szvsz nagy a valószínűsége, hogy usa ma utánuk esik még egy pár száz pipet.. aztán nehogy flashcrash 2 legyen belőle.. bár a pozim szeretné, csak sajnálom szegény japókat, én spec ezért sem shortoltam a japán indexet... pedig vasárnap remegett a kezem, hogy rakok limit eladási megbízást 10k alá.. :)

    totem

    VálaszTörlés
  5. Szia Cimballi!

    Gondolom, ez hármas hullám. Az első februári esés alapján 161,8 Fiboval célár 1246?

    Kösz, Joe

    VálaszTörlés
  6. Sajnálatból nem shortoltál?
    Akkor neked nem sok helyed van a tőzsdén,mert ez nem erről szól.Mindenki együttérez,de ha annyira sajnálkozól beshortolod és a nyerőd felét felajánlod nekik.

    Ezzel az elliottal pedig az a nagy problémám,hogy szerintem ez a veszteséges vagy nullás kereskedők stratégiája.Éppen azért mert a fő szabályokon kívül van még legalább 100 amit mindig lehet módosítani,hogy most mi miért történik amivel meg lehet magyarázni a saját hülyeségünket.Folytonos átszámozás stb.Nyilván a piac változik,de amióta a blog itt megy és más elliottal foglalkozó oldal is működik sokkal kevesebb találati arány volt egy teljesen egyértelmű piacon.
    Pl egy eur/usd elemzés itt nincs,mert az már túl bonyolult pedig pont ez lenne a lényege iránymutatás egy nehezebben olvasható grafikonon.Sp index meg folytonos gorcső alatt áll amit egy 6 éves gyerek is tud kereskedni egy vonalzóval a kezében.
    Lehet én látom rosszul a dolgokat,de ami nekem eddig lejött,hogy csak vaktába lövöldözés van.
    Látom sok idő energia van ebben csak a hasznosságát,kereskedhetőségét nem veszem észre.De ha itt mindenki nyereségesen használja akkor bennem van a hiba és nekem nem jön át az üzenet.

    yam

    VálaszTörlés
  7. Yam, foghatjuk a fejünket, hogy jaj, mekkora emelkedés volt 2009 márciusáról, de nem érdemes. A másik megjegyzés, hogy előrejelzést készítek vele, nem önmagában álló kereskedési módszer Elliott, vagy ahogyan mondani szoktam, térképkészítésre használom. Szcenáriókat gyártok vele, mert majd a valós árfolyammozgásból így menet közben el tudom dönteni, mi a helyes stratégia.

    Végül érdekes ez az utólagos okoskodásod, a február 18-tól induló első eső szakasz után azt mondtam egyértelműen, határozottan, hogy jön a folytatás, csak idő kérdése. Akkor jóformán senki nem hitt nekem, mindenki gyártotta a buy-the-dip elképzeléseket, most meg az a baj, hogy nem voltam elég bearish. Tessék akkor bármi, mondjuk egy egyszerű vonalzó alapján olyat mondani, ami nem tény a múltból, hanem van valami jövőre vonatkozó következtetés jellege.

    Mindegy, megszoktam már, kb. két percre húzom fel magam rajta.

    EURUSD: amióta felrajzoltam a heti grafikonra a háromszöget, azóta nincs változás, bent vagyunk az alakzat közepén és húzza az időt a devizapár. Lehet hogy még hónapokig eloldalazgat.

    VálaszTörlés
  8. Nos Yam, akkor szerinted merre megy tovább a piac? Mit mond a csodavonalzó? :-)
    Neked nincs szíved h nem sajnálod a japcsikat, de oktatni azt jól tudsz és pénzt is szeretnél.
    Akár hiszed, akár nem létezik olyan is h ingyen, például ez a blog. Köszönjük Cimballinak.

    Joe

    VálaszTörlés
  9. Joe, igazából túlreagáltam, mert nem is (teljesen) nekem szólt.
    Másrészt viszont azt hiszen ez az egyetlen amire érzékeny vagyok, ez a megmondtam előre, olyan egyértelmű... Ha jobban megnézzük, mi is az egyértelmű? Ja, hogy a múlt.

    Hogy a kérdésedre is válaszoljak: kivittük a fent is és vasárnap is ábrázolt trendcsatorna alját, ha alá is zárunk akkor az elég erőteljes bizonyíték a hármas hullám mellett.

    Itt ez a február 23-i ábrám, ezt, akár a hozzá tartozó bejegyzéssel együtt nézd vissza.
    http://1.bp.blogspot.com/-ocajJVdYlbE/TWWXTlkztdI/AAAAAAAAAw4/uPKrp_rwV88/s1600/FEB23_SPY_daily.JPG

    VálaszTörlés
  10. Nézd az elmúlt időszakban a nagy medve várakozás volt miközben kellemetlen 35% menetelt a piac 1000pontos sp-től ami ugye nem az alja.Késöbb módosított lett a medve várakozás 1250 felett.Ilyen időtávot egyébként is kevesen ülnek ki aktív kereskedők.Szerintem teljesen felesleges térképet gyártani mert abból lehet 50-et is és utána előkapni a helyeset,hogy ugye megmondtam.
    Az utolsó elötti bejegyzésed is emelkedő irányba mutatott bár volt egy alternatíva esésre is.Holnap sütni fog a nap,de néhol esőre kell számítani kb.


    Mivel csak a múltból indulhatunk ki ezért minden elemzés ezt használja nem is állitottam olyat ami megmondja a jövőt.
    Csak azt mondom túl sok felesleges idő,energia ez a fajta "térkép" készítés aminek a végén nem leszünk előrébb.
    Ha a piac nem úgy válaszol ahogy gondoltuk akor számozzunk át.
    Pl eur/usd akkor menjünk távolabb bedobjuk egy háromszögbe,mert úgy egyszerübb.Jelezném időben a te általad rajzolt háromszögbe már nem férünk bele (főleg nem a közepére) valamint az alsó szára kissé funny.

    Én nem akartalak felhúzni a véleményemet írtam le ahogy látom a dolgot és ezt sem az első 5 percből hanem az elmúlt bő 2 éves anyagból.
    Lehet én látom rosszul és az elkövetkező 50 évben világhírű kereskedő leszel a térképeid segitségével.Kívánom,hogy bejöjjenek a számításaid!

    Yam

    VálaszTörlés
  11. Joe egy szóval nem mondtam,hogy nem sajnálom őket azt írtam hogy mindenki együttérez velük.De az,hogy emiatt nem kereskedik az indexel az konkrétan hülyeség.Gondolom nem zárnád le te sem a shortjaidat,ha amerikát támadás érné vagy valami katasztrófa és összeszakadnának.Ez a tőkepiac.

    Ez Cimballi blogja és nem az enyém így nem a varázs vonalzóról kell társalogni.
    Én annyit állapítottam meg,hogy nincs hozzáadott értéke ennek a rendszernek térképnek akárminek a sikeres kereskedéshez.Nem kell tudnom sört gyártani ahhoz,hogy legyen véleményem egy sörről ízlik-e.

    Azt pedig nem is vitattam,hogy nem ingyenes.

    VálaszTörlés
  12. Yam, van azért ebben félreértés, amit szeretnék tisztázni. Tegnapelőtt "ish-ish" címmel három értelmezést tettem közzé, mondván majd a piac választ közülük, viszont a rajzokról ki lehet következtetni bármelyik piaci mozgás kontextusát. Egyiküket, az általad is említett elsőt, ami bullish volt úgy kommentáltam, hogy "nekem nem tetszik", mert "Magam sokat adok arra, hogy a [c] hullám milyen hosszú és milyen meredekségű, itt pedig a mérete úgy éppencsak hát-hát súrolja a minimumot, viszont a meredeksége túlságosan nagy". Tehát ha csak kettőt vihetnék magammal, akkor épp azt zártam volna ki, mert a rövid, de meredek 'c' az egy szerencsétlen, de minimum gyanús párosítás.

    Csak javasolni tudom, hogy a szöveges értelmezést is nézzétek hozzá. Törekszem az objektivitásra, de elgondolkodtató, hogy ezek szerint úgy kellene publikálnom, mint sokan, hogy csak egyet közlök le, az van mindenáron, ha működik, ha nem.

    VálaszTörlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  14. Kedves Cimballi!

    Nagyon hasznos tanulás szempontjából a több alternatíva, tartsd meg jó szokásod kérlek!

    Nem értem a háromszögelés elvetését, amire korábban rámutattál az akkor is ott van. Az pedig egy háromszög.

    Értem a számozásaidat. Bár ez a medve verzió igen furcsa a szemnek.

    Első kérdésem , mert a tanultakban valahogy zavaros nekem: a háromszögelés amit korábban egy kombinációnak neveztél lehet ezek szerint 2-es hullám? Tudom, hogy a fenti rajzodon nem így van. De már nem lehet ?
    Tanultak szerint a háromszögelés 4,b,x hullám lehet.
    Nem értem a C hullám a háromszögelés után miért van már elvetve?
    Ha jól értettem el van vetve, mert trendfordulónak vagyunk tanúi.
    C lehet Ax1,618. sp500: 1240-re mutatva egy komplett 5 hullámból álló C hullámunk lenne. A 3-as minden jellemvonásával.

    Értem, hogy tört egy csatornát, bár ezt a csatornát valamiért nem tudnám magamtól berajzolni. Elég furcsa. sp500 indexnél nekem nem ilyen egyértelmű ez a csatorna.

    Más:
    Még egy kérdés:
    Tudom csak vezérlőelvek vannak C hosszára,de lehet C=Ax2 vagy Ax2,618
    Vagy azok már 3-asok?

    Köszönöm
    HJani1981

    VálaszTörlés
  15. ÜDv!

    Azt viszont nem tudom figyeltétek e, hogy ma brutális forgalommal fogták meg ezen a szinten... Ha nem öntik tovább, akkor egy felpatt fog jönni.. Cimballi, meddig mehet fel, hogy megmaradjon bearish?

    totem

    VálaszTörlés
  16. Hjani, nem írtam még a horizontális kombinációkról, azaz a triplák és duplák dolgáról. A kombináció záró korrektív alakzata, tehát 'y', vagy 'z' is lehet háromszög, de az indító, vagy a középső nem. Ennélfogva javasoltam egy háromszögben végződő kombinációt, ami elég szokatlan (mármint egy ilyen kombináció) a kettes hullám pozíciójában, de nem kizárt. Ezért ha ez nem "szingli" háromszög, hanem egy kombináció (y) végződése, akkor ki lehet tenni a kettes hullám jelölést is mint alternatívát a [b] mellé.

    Őszintén megmondom, nem tudom biztosan van-e ott háromszög, 1-2-1-2-k gyakran hasonlítanak rá, de nincs benne rendben a belső szerkezetük, mert ugye impulzusokat tartalmaznak a hsz tiszta 3-3-3-3-3-jával szemben. Nagyon látszik a szűkülés, talán túlságosan is nyilvánvaló volt, ezért igyekeztem szakítani a háromszög elképzeléssel. A mai grafikon egy egyszerű módja a megkerülésének. A címválasztás is a dilemma jelentőségére hívja fel a figyelmet.

    VálaszTörlés
  17. Az utóbbi 2 nap alakulása nem igazán impulzus. A mai nap is eléggé bevásárlós, lehet h ennyi volt a medvetánc?

    Joe

    VálaszTörlés
  18. Joe, nekem is ez gyanum.. brutál volt a forgalom ma, és mintha megvették volna az esést.. magasabb volt a forgalom, mint a sunyi disztribuciós esésknél... az már szinte biztos, hogy lesz innen felpatt, tovább esés helyett, csak jó lenne tudni, melyik az a szint ahol már zárni kell a megmaradt shortokat... és bull veszély van... azért reménykedem benne a mostani minimum környékét azért mégegyszer megnézzük ha netán felfelé vennénk az irányt tartósan... bár a japán kérdés messze nem megoldott, sőt további időzett bombát tartogat, ami nem éppen longos hátszél, de ahogy nézem felfelé eléggé elvakultan akarják még cibálni...

    totem

    VálaszTörlés
  19. Cimballi,

    Szvsz továbbra is azt írd le amit eddigi tudásod és tapasztalásod szerint vélsz és gondolsz. Az hogy több forgatókönyved van - na és csak a politikusoknak lehet ( az egyik magyar miniszterelnöknek három forgatókönyvíró csapata volt fejenként 3-3 forgatókönyvvel az annyi mint 9 db)
    A 2010 októberi tréningen közelről láttam hogy jóval több hajlandóságot mutattál a short pozíció felvételére , de akkor ilyen nem volt és az elmúlt 2 évben is nagyon kevés alkalom.
    Az ok egyszerű vártad és várod a "pusztító" C hullámot aminek a 2009 márciusi mélypont alá kell mennie Elliott szerint.
    Yam egy nagyon fontos erényedet hagy figyelmen kívül azzal hogy nem vesz tudomást arról hogy van egy harmadik pozíció is amikor nincs pozíciód és kívülről szemléled a piacot.
    Én ezt tartom az egyik legfontosabb kereskedői mentalitási tulajdonságnak ki meddig tudja a piacot kintről szemlélni. Mekkora önuralma van ha nem az elképzelései szerint alakul a történet, azonban ez őrjítő várakozás is tud lenni.
    Nekem azonban így is sok supportot ad a gondolkodás módod így tovább Cimballi.
    Hogy is mondtad: ez egy magányos szakma, az ember keresi a kommunikációt a hasonlóakkal

    VálaszTörlés
  20. Nupagagyi, te az első csoportból való vagy? Nem tudtam. Viszont valóban egy kérdés kapcsán elhangzott a programon, hogy nem kell a csúcsot, vagy az aljat találgatni, majd a másik oldalon koppanásig végighajtani, hanem csak a legbiztonságosabb leghúsosabb részeket (hullámokat) lefilézni, vagy inkább fölözni :)
    Köszi.

    VálaszTörlés
  21. Kedves Cimballi!

    Ha lenne időd energiád egy bejegyzést készíteni a horizontális kombinációkról, illetve a zsákszámra alkalmazható vezérlőelvből is, párral kiegészítenéd az eddigi vezérlőelveket az nagyon hasznos lenne.

    Köszönöm
    HJani1981

    VálaszTörlés
  22. HJani, örülök az érdeklődésnek, meglesz, leállok egy kicsit az SPX folyamatos értelmezésével és áttérek a hiányzó ismeretanyag megírására. Az elsők között lesz kombináció, már így is túl régen igérgetem.

    A "Tudásbázis" aloldalon eddig talán 5-6 vezérlőelv szerepel részletesen kifejtve a legfontosabbak közül. Ehhez vedd hozzá, amit a Fibonacci arányokról írtam, mert az is mind az.
    A tréningen kb. 80-at mutatok be, körülbelül ennyinek van értelme, jelentősége, mert a többire szinte soha nem lesz szükséged. Hogy itt mikor sorolom fel őket? Passz. Viszont egy felsorolásnál többet ér látni őket működés közben és megérteni, hogy ezek tulajdonképpen egy rendszert alkotnak és egymásból következnek. Magyarán egy lista bemagolása kétséges, hogy mikorra alakul igazi jártassággá.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (17) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)