2011. március 24., csütörtök

Szélsőségek (Nasdaq)

Két erőteljes elmozdulást hozó értelmezésen gondolkodom, de egy kicsit messzebbre kitekintve a forgalom alakulására végül csak az egyiket rajzoltam. Azt, amelyiken a piac 1-2-[i]-[ii] mozgást mutat be egy lefelé tartó meredek harmadik hullám előtt. Kritikus ellenállás: SPX 1.332, DJIA 12.318, NDX 2.375, bár szerintem a feltüntetett trendcsatorna-rendszernek előbb meg kellene fognia az emelkedést.

A második ábrán megmutatom azokat a tényadatokat, amelyek miatt az elsődleges számozásként ezt az agresszív változatot alkalmazom. Ha valaki azt mondja, március 17-én véget ért egy lefelé tartó zigzag korrekció, és ez itt már az új csúcsra tartó következő emelkedés eleje, nos, nem mondhatom, hogy téves az elképzelése. Nem kizárható. Akkor viszont az emelkedés egy kisebb egy-kettő-egy-kettő és holnap, vagy legkésőbb péntek reggel jelentős elmozdulásnak kell következnie, csak éppen felfelé, azaz ellenkező irányban, mint az elsődleges értelmezés.

Itt a probléma! A két legjobb értelmezés homlokegyenest ellentmond egymásnak, ezért egy picit ki kell várni, legalább az első bizonyítéko(ka)t egyik, vagy másik irány mellett. Ha mindkét szcenárió egy irányba mutatna, csak éppen az elmozdulás mértéke lenne kérdéses, akkor lazábban lehetne venni a pozíció felvételét. Most nem a célárazás a probléma, hanem egyáltalán az irány megfejtése.


Amint utaltam rá, a második ábrán tehát az egyes szakaszokon belüli átlagos forgalmi adatok összehasonlítása látható. Ez körülbelül azt a történetet meséli, hogy az erő immár a shortosokkal van, de a fórumoldalakon hangos és a gazdasági médiában ismétlődő "vedd az esést" mozgalom még jelentős ellenállást képez. Magyarán van kinek adni. Folyik a disztribúció, de a piac még simán felszívja a felkínált növekvő mennyiséget is.

96 megjegyzés:

  1. Totem, fő a nyugalom, ha csak egyetlen fő index is meghaladja egy tick-et a március 1-4 időszak maximumát, akkor feladjuk a bearish értelmezést. Addig viszont ez csak az új kezdet nehézsége.

    VálaszTörlés
  2. szia,

    persze, csak már túl nagy a vola, furcsa, hogy ilyen szinteken sem lépnek be nagyobb intézményi eladók a shortosokon kivül.. ezért szinte akadálytanaul tud felfelé menni minden már megint...

    dow...nem néztem utána, bár vannak sejtéseim, melyik komponens tudja okozni ezt, de már kezd kicsit durva lenni a különbség... Ha valaki a tetőről vagy annak közeléből van esetleg hosszabb távú shortban snp-nél, dax-ból, tök nyugodtan fütyürészhet, mert gigantikus távolságra vannak még a beszállótól, vigyorogva nézegetheti mi zajlik itt "lent"... míg a dji már teljesen elszállt a többi indextől.. bármikor új csúcsra tud futni, mikor a többi még meg sem közelíti azokat.. emlékszem, mikor a felfelé hullámmal jöttünk fel ide, snp 1307-él a dji még 12030 körül küzdött.., aztán a lefelé, a háromszögből kitörés utáni visszatesztnél is snp már a 1312 körül tartott, majdnem nyaldosta a rés alját, míg dji 12080 körül.. most meg snp 1299 dji 12110 felett.. kicsit nehéz ezt megemészteni.. rájöttem sokszor nem a pozikkal van a baj nálam.. hanem rossz instrumentumot használok.. úgy tűnik végérvényesen le kell állnom a dow-ról, erről az agyonmanipulált viccindex-ről.. nem is értem magam, miért nem az snpt vagy a dax-szal kereskedem.. sokkal reálisabb, értelmezhetőbb...

    totem

    VálaszTörlés
  3. Szia Cimballi!

    Akkor váltunk bullishra vagy jobb kivárni 1332-t?

    Kösz, Joe

    VálaszTörlés
  4. Joe, még mindig "szorulásunk" van :)
    Tényleg az a kérdés, ki adja fel előbb. A vevők, vagy az eladók. Mindketten érzékeny, nehezen kiszámítható helyzetben vannak.

    A premarket high egyelőre kitart, addig pedig semmi esetre sem long. Ha nem tart ki, akkor viszont növekvő momentum kellene, amiben nincs ennyi átfedés. Azért hozom fel a momentum kérdését, mert az ilyen napokból szokott lendületet nélkülöző "sávozó" kereskedés kialakulni. Az én mai megközelítésem, a csípjünk el 10-20 Dow pontokat és ne gondolkodjuk túl. Mármint az eddigiek alapján.

    Shortot sem lehet erőltetni, fent vagyunk jóval a nyitószint felett, felfelé a következő kör hozhat egy exponenciális SQ-t.

    Konkrétabban: 1.311 körül tart az SPX báziscsatorna(?) teteje, onnan kezdek gondolkodni új csúcsban.

    VálaszTörlés
  5. Szia, Hát nem tudom milyen sq-ra gondolsz, de eddig elég sok sq volt mikor 1285 elesni látszott.. minden éjjel szépen ment fel a futi és vélhetőleg sc-k vitték fel.. te úgy gondolod még dugig van bezáratlan tartogatott shortokkal?! hát nem úgy gondolnám.. legalábbis, amit nyitnak és nem sikerül beverni vele, vélhetőleg utána zárják is, azért tud napon belül szinte gát nélkül "felfelé szakadni egy kisebb esés után"... mindegy... én nem tudom ki veszi már kint is ilyen szinteken (a politikai bérvásárló hedgefundokon kívül) mert ugye bármikor pattanhat a húr valamelyik nagy alapnál és nekiáll kitárazni.. de az is lehet ezek ott fent lebratyizták maguknak és egy megbeszélt pontig tudják anélkül húzni, hogy nem kell attól tartaniuk valamelyik "haver" rájuk borítja.. így simán bátrak.. van egy olyan hülye érzésem, kár volt nagy feneket keríteni a forgalmi adatoknak lefelé körnél, vélhetőleg azok vették vissza, akik tartották fent a disztribuciót.. alig volt nagyobb lefelé már összeségében.... a másik.. folyamatosan vonják már el a tőkét más régiókból.. szvsz ezért sem megy annyira a fél világ az usa piacon kívül.. ezért kell ez a sok lové, hogy még valahogy ezt a kártyavárat támasztgatni tudják..

    totem

    VálaszTörlés
  6. A jövő hónapban egy éve lesz, hogy komolyabb korrekció a nyif-nyaf korrekciókon kívül nem volt. Valami nagy durranásnak kell jönni. Cimbit kérdezem én nem emlékszek hogy esés nélkül ment volna a piac 1 évet mert itt aztán esés nem volt 50-80pont szvsz nem esés.

    gabó

    VálaszTörlés
  7. Igazad van totem ezt a kártya várat nagyon őrzik össze ne dőljön. Mihelyt egy kisebb esés ki bontakozna abban a pillanatba lecsapnak ne hogy nagyobb baj legyen belőle egyből vissza rántják. Mert itt aztán új be szállók nem lesznek az biztos!!! Csak kérdés most már az mikor fogy el a pénzük??

    toti

    VálaszTörlés
  8. Na, Totem, ezt most visszacsatolom neked, mert tanulságos. Nem veszekedés a célom vele, hanem baráti visszatükrözés.

    Amikor a piac leért az SPX 1250 körüli mélypontjára, akkor megemlítettem, hogy egy első hullám harmadik alhulláma ért véget és a még egy további lefelé kört nem erőltetném tovább, mert nem tudni mekkora lesz (valaki meg is jegyezte, hogy talán csak dupla alj), amit éles második hullám követ, amit én köszönöm, de soha nem ülök végig. Vagyis a shortokat legalább 50%-ban zárni kellett. Ez volt az üzenet. Ha emlékszel még meg is kritizáltál és a következőt idézted:
    "Én napon túlra ezt az ábrázolt helyzetet nem shortolnám, "... majd megjegyezted, hogy "szép kis pálfordulás" a részemről. Pedig csak arról volt szó, hogy rövid távon a short akkor már rossz kockázat:hozam aránnyal bírt.

    Mostani hozzászólásodban megemlítesz egy 1285-ös szintet és a fennmaradó tizenegynéhány sor csak egy érzelmi megnyilvánulás, spekuláció és nincs benne semmi kézzelfogható fogódzó, ami egy kritikus helyzetben megmentene a cunamitól. Olvasd vissza.

    Ott megy fent a teaser reklámban: matematika, pszichológia, filozófia...

    VálaszTörlés
  9. Gabó, egyelőre megmaradok a tények felsorolásánál, majd együtt a következő napokban kitaláljuk, mi a jelentőségük a jövőre nézve.

    2010 szeptembere óta ez a legnagyobb esés pontban, időtartamban, retrace %-ban, forgalomban és momentumban. Vagyis minden Elliott-i kategória szerint.
    Egy biztos, itt nem egyértelmű a buy-the-dip, vagy nem annyira, mint azt sokan hangoztatják, mert az adatok alapján reális esélye van a trendfordulónak.

    VálaszTörlés
  10. >>> "Amikor a piac leért az SPX 1250 körüli mélypontjára, akkor megemlítettem, hogy egy első hullám harmadik alhulláma ért véget és a még egy további lefelé kört nem erőltetném tovább, mert nem tudni mekkora lesz "

    Cimbi, jó te akartad.. Ez sajnos pont nem igaz... Pont az ellenkezőjét mondtad.. Mikor az index 1265-1270 körül járt és küzdött azzal tudja e törni a szintet, PONT ÉN mondtam, hogy 1250 talán megfoghatja simán, és onnan pattan, te ezt válaszoltad rá akkor:

    "előzmény (#9210: totem) | válasz erre | 2011. március 16. - 17:39
    Szerintem vagy itt van a vége (1265-1270-n voltunk akkor: totem), ha az esés korrekció akar lenni (esetleg 1-2 ponttal a friss alj alatt), vagy nem lesz megállás az általad említett szinteken sem."

    hát nem hogy nem lett megállás, de akkorát pattant, hogy ihajj.. ennyit erről.. csak tényszerűen..

    totem

    VálaszTörlés
  11. és én ezt írtam... erre mondtad amit:

    "előzmény (#9204: Cimballi) | válasz erre | 2011. március 16. - 17:15
    cimbi, szerinted köv megálló? 1250 vagy inkább 1220?"

    tehát még a 1220-t sem érezted annak, hogy az akár megálló lehet, ergo az egész szakad a fenébe.. hát beszakadt tényleg..

    totem

    VálaszTörlés
  12. A határidőkről megint csupán annyit hogy tavaly augusztus óta szinte egy napot nincsenek mínuszba.Persze nem ilyen nyif-nyaf 0,2-03% mínuszra gondolok. Ez megint manipulálásra vall. Nem nagyon lesz ez így kóser igazad van totem az egész amcsi és most már lassan a többi is egy manipulált kártya vár. Kadhafi a szkad rakétáit elengedné egyáltalán hatással lenne -e az egészre, már ezt is kétlem de ha még felrobbanna japánba is vagy három atomerőmű szerintem még ez sem tenné tacsra ezt a kártya várat.

    üdv twer

    VálaszTörlés
  13. Totem, véded az igazad. Arra irányul a válaszod, hogy igazad legyen, engem meg nem érdekel, hogy igazam van-e. Az előrejelzéseim fele, vagy akár kétharmadát nem igazolja a piac, ilyenkor napon túlra nem kereskedem, hanem nyitott maradok bármire és deffenzíven rövidebbeket trédelek. Ha pedig jó a risk:reward és a piac sugallja, hogy jó a feltételezésem, akkor bevetem az agressziót. A véleményed megváltoztatásának képessége a legfontosabb feltétele a túlélésnek.

    Háttér: akkor (napokkal korábban - kérlek, amikor idézel, figyelj, hogy időrendi sorrendben a valóságnak megfelelően tedd) még azért voltak megjegyzéseim a folytatás mellett, mert nyitva volt a lehetőség egy még nagyobb harmadik hullámra, de miután meggyőződtünk, róla 17-én), hogy a harmadiknak vége már nem volt tovább apelláta. Rakd sorba a megnyilatkozásaimat és akkor lesz értelmük, összeáll, miben gondolkodtam és miben tévedtem valójában. Egyszerűen ne bírom megértetni veled, hogy különböző trendszintekhez tartoznak az említett lehetséges, nagyságrendi célszintek, ha az egyik szint véget ér, akkor korrigálnia kell, hogy majd a következő löket messzebbre jusson. Ha az 127x körüli szint nem elég esésben a piacnak, akkor nagyobb a trendszint tehát némi huza-vona és kavargás után a 1.220 sem lesz elegendő, mert annál nagyobb az egyel magasabb szint. Olyan ez, mint egy konfekció öltözék méretválasztéka.

    VálaszTörlés
  14. twer, számomra is nyilvánvaló, hogy a tőzsdébe nem igen szabad belekeverni érzelmeket.. ebben egyetértek Cimballival.. nem is azért írtam amit, hogy annak "mély számításon alapuló" értelme lenne, csupán leírtam a véleményem, ettől még piac állhat úgy, hogy felfelé mennek, miközben minden szar a világban.. engem inkább az lep meg, hogy ennyire nyílegyenesen, sávozás, szerencsétlenkedés nélkül jöttek fel ide, ilyen hírek ellenére, ilyen magasságokban.. ránézel a napos chartra, egy vicc, úgy pattant, mintha pincéből indult volna meg... nincsenek ellenállások, lokális tetők, fibok nem igen fogják meg.. nem szorul be napokig sávokba.. megy ki a végtelenbe..... most is..

    totem..

    VálaszTörlés
  15. Igen, Totem, annál nagyobb és végzetesebb a csapda, csak az a kérdés, hogy mikor zárul. Kínlódás csak erre a giga idősíkra figyelni, várni, amíg bekövetkezik. Ezt tettem a blog kezdeti időszakában, nem beszéltem több idősíkról. Ezek a trendszintek sokszor mondanak ellent egymásnak, legutóbb akkor állt több is össze egy irányba délnek, amikor 1.333-1.325 magasságából másodszor lefordult az index.

    VálaszTörlés
  16. Szerintem,aki ma 1302-nél nem szállt be longba, hibázott.Ez egy rendkívül jó set up,1332-t sem kell megvárni.Ma számításom szerint elindult egy alacsonyabb rendű hármas.

    VálaszTörlés
  17. Alex:

    Ezzel kapcsolatban ördekes a legutóbbi EWT. Prechter ep arról beszel, hogy az eloadasai alkalmabol a tobbseg bólogat, mikor az erzelmi extremekre hivja fel a figyelmet (amik egyebkent most is jelentkeznek), sot azt is elhiszik, hogy a multban mukodott a dolog, meg a jovoben is nagy valószinuseggel fog, de most ez nem mukodik.
    Ez a nóta amerikaban es ugy tunik most mar itt is. Megint az a szoveg: ez most mas, ezt most nem ugyanaz. Ez a kartyavar nem fog osszedolni. Tudjatok mi? Minnel tobb ilyen dumat hallok, annal inkabb azt gondolom, hogy elesiteni kell a shortokat. Ez mar a hordahatas, a mindent atitato dominas hangulat megnyilvanulasa.

    A kerdes az, hogy megvaltozott-e at ember termeszete alkata az evezredek alatt? Ha a valasz nem, akkor nincs olyan, hogy ez most mas. Mindig ugyanaz.

    VálaszTörlés
  18. Végre. Alex mélységesen egyetértek veled, az extrém long megnyilatkozások és gondolkozás hiányzott nekem, hogy újra hinni tudjak a shortban.
    Sajnos ennél erősebb longos attitűd hiányzik nekem, de sebaj, ha ettől is esni fog, akkor is jó, ha nem az, is, csak mozogjon...:o)

    VálaszTörlés
  19. azaz érdekes, hogy emelkedésben a kettes hullám nem volt éles lefele, most meg elég bátor...

    VálaszTörlés
  20. kisbandival egyetértek. mármint azzal, hogy 1-2 nap és eldől, hogy megvan az új daily uptrend. nekem még itt nem százas a dolog. még kell 1-2 nap. 1370 környékére várom első körben .

    a szokásos 8-10 százalékos korrekció meg volt . ennél többet nem is lehetett várni.

    szép a banner cimballi :) kíváncsian várom az "upgradelt" verziót.

    maui

    VálaszTörlés
  21. Alex, a márciusi Theorist?
    Egyébként ez a szép, olyan, mintha Soros és Elliott is egy húron pendülne, pont az ilyen mániákról szól mindkettőjük stratégiája.
    A jó öreg "Contrarian" szemlélet, amihez zseniális ütemezés kell.

    VálaszTörlés
  22. Maui, holnap valamikor "mögé" nézhetsz :)

    Viszont mit szólsz ehhez a volumen "pattern"-hez? Szerintem nagyon beszédes és méginkább bizarr, sőt, hogy azt ne mondjam 'freaky', hogy ennek ellenére sincs vége, ha nincs vége.

    VálaszTörlés
  23. most ki is ütötték a stoppokat.. "normális" esetben ilyenkor esés jönne... de én már ebben sem vagyok biztos.. ha meg sq volt akkor szép réssel felnyitás várható...

    totem..

    VálaszTörlés
  24. emelkedés szempontjából ideális a forgalom....

    m

    VálaszTörlés
  25. Alex: Igen, a legutobbi EWT.

    Minek a roviditese a sq?

    A mai arany mozgas is erdekes: nem nagyon ertek a japan-gyertya alakzatokhoz, de biztos, hogy valami fontos Ma uj csucsra ment az arany, majd pedig visszaeset a tegnapi minimum ala.

    VálaszTörlés
  26. A futik zárás után csúnyán kilőttek.. érdekes lesz a holnap.

    VálaszTörlés
  27. ha visszaesnek még az éjjel a kiindulási szintre, azaz a záróérték közelébe legalább, akkor egy lezárt emelkedésről beszélhetünk és jön a kör lefelé.. ha ezen a szinten megmaradnak, akkor tovább megy fel, és csak egy sc-ről beszélhetünk.. szvsz

    totem

    VálaszTörlés
  28. réssel mentek a futik tovább.:) Ékelődnek szépen szvsz, de hihetetlen bizarr a piac viselkedése. Ami 4napja még címlapsztori volt, ma annak a súlyosabb folyománya hírnek sem kezelendő.

    VálaszTörlés
  29. Kissherceg, ez már több mint bizarr, sajnos.. vicc a köbön.. eladó nincs... pedig ha az a tézis áll, hogy a tőzsde a jövőt árazza, akkor legalább a japán események hatására beragadt intézményiek eladási hullámára kéne számolni.., meg még 2007-ben bentragadtak eladásaira, de nem.. ezek szerint a befektetők zöme úgy itéli meg semmilyen negatív hatással nem lesz, ha egy stratégiailag is fontos szereplő jó pár hónapra vagy évre komoly zavart okozott a kiesésével, vagy a részleges működésével, mint fontos, megkerülhetetlen nyersanyag, kész és félkésztermék előállító a világ ipari gépezetében.. hmm... merthogy Líbiát vagy mást bombáznak az még egy dolog, ha az arabok balhéznak az is... amikor fél Indiát elvitte a cunami, még érthető.. gazdaságilag nem releváns dolgok ezek, de japán megbénulása?! hááááát.... ők tudják...

    totem

    VálaszTörlés
  30. nem tudom, hogy a láthatatlan kéz jelen van e a piacokon, de remélem nem szaporodnak tovább. Minden amit tettek és tesznek felelőtlen kár okozás, amelybe a félvilág beledöglik... Azt, hogy arra van erekciójuk snp merre jár, pedig régen rossz, sekélyes világ ez.

    Mindegy, toljuk tovább aztán szedjünk aprót, ha úgy tartja kedvünk és sikerünk. A lényeg azonban az élet. :)

    VálaszTörlés
  31. Egyelőre az általam korábban vázoltak közül az első eshetőség erősödik most a futikra nézve, ergo holnapra forduló és nem réssel felnyítás..

    totem

    VálaszTörlés
  32. Totem, nézz csak rá a YM-re, azaz a határidős indexre: a többször emlegetett trendcsatorna teteje fogta meg a zárás utáni felszúrást. Ha határozott fölézárást látunk, akkor vége a fenti értelmezésemnek.

    SPX-ben (cash index) ma is szó volt a báziscsatorna tetejéről 1.311-nél - mivel a cash indexben nem volt idő utáni vulkáni tevékenység, ezért egyelőre az csak éppen meglökte a tetőt. Ez a zóna a kritikus bearish trendvonalak jelenléte miatt inkább shortra érett. Azért, mert ha itt most az új csúcs felé tartunk, akkor is esedékes lassan egy éles hullám délnek, amiben majd a nagy ötödik hullám első második alhullámát tisztelhetjük. Persze ha így van, akkor fürgén kell majd zárni.

    VálaszTörlés
  33. Azért érdekes a kép, dow jani 61,8-s fibon van 12220-n, ha a mostani alj és a csúcs között nézzük, dax is mindjárt eléri, mert neki 7017-nél van.. viszont snp-él 1306-nál elhagytuk!!!!.. nála a köv fibo szint a 78,6-s 1323-nál.. na most ez alapján snp-nek még lazán szabad felfelé az út, a többit a fibo foghatja vagy épp akár le is fordíthatja egy időre, ha azt alapul vesszük, hogy azért az indexek már amennyire együtt mozognak, melyik "mozgása" érvényesülhet jobban ilyenkor.. mik az eddigi tapasztalatok ilyenkor? azért azt nehéz lenne hinni, hogy mondjuk a dow megáll a fibon, miközben az snp megy fel szépen..

    totem

    VálaszTörlés
  34. Alex:

    Bár nem foglalkozunk velük sokat, de megemlítem. Az EWI véleménye szerint "all the same market" helyzete áll fenn. Ami azt jelenti, hogy az áru, részvény stb. piac egy irányban és a dollár velük ellentétesen mozog.

    Ha ez így van, akkor a SPX figyelése mellett legalább olyan fontos a dollárt is lesni egy fél szemmel, hogy mit csinál. A 1,4281 szint ott egy meghatározó szint. Az eur/usd nemrég felszaladt 1,4250-ig, de visszafordult. Prechterék azt gondolják, hogy annyira dollárellenes a hangulat, hogy ha itt megfordulna a dolog, akkor egy hosszabb dollárerősödési fázis jöhetne, ami a fenti elv alapján húzhatná a indexeket is magával, a mi esetünkben délnek. A dollárellenes hangulatra hozzák fel érvként a DSI (www.trade-futures.com) értékét, ami 4% dollárbullról beszél.

    VálaszTörlés
  35. alex, Portugáliát tegnap minősítették le, elég nagy most napok óta ott a tűz, ennek ellenére semmit nem akar esni az euro.. régebben harmad ilen hirre már szakadásnak indult... nagyon felfelé akarják azt még küzdeni...

    totem

    VálaszTörlés
  36. Csináltam kivételesen USA ta-t :) Komment sztm jobb, lett mint az elemzés, de ez van.

    VálaszTörlés
  37. Kh, Olvastam.. az mindig jó.. ;-)

    totem

    VálaszTörlés
  38. Alex:

    Cimballi is írta, hogy csak türelem.

    A dollár mellett az arany is gyanús. Tegnap írtam az alakzatról, ami mutatkozott, akkor nem reagált rá senki. Erre meg az EWI ezt az interim reportot adta közzé:
    Speculators should sell short gold and silver with a stop at this morning´s highs, which are 1448,6 basis April gold and 38,18 basis May silver.

    Szóval valami folyik. A dollár gyanús, a arany gyanús és a indexek is gyanúsak. Leggyanúsabb pedig a szentiment.

    VálaszTörlés
  39. SP már 1.314-nél, akkor kezdjük a longokat nyitni?

    Imi

    VálaszTörlés
  40. ez brutál.. a shortnak annyi... talán 1332-nél.. addig pihi.. szvsz még ha atomot dobnának new yorkra, akkor is erőszakolnák fel...

    totem...

    VálaszTörlés
  41. dov jani már 10 pipre van a stopszintemtől.. ez is már feljebbrakott stop, többet nem cibálom, ha eléri a 12258-t száll az egész a faxba.. tőlem utána akár fordulhatnak is napon belül, a 12400 meglesz úgyis nemsokára.. kár ezt a shortot most nyomni...

    totem..

    VálaszTörlés
  42. Imi, kimászott a szintek fölé, de még nem zárt a csatorna teteje fölé. Ha ma erős zárót látunk, akkor ha a kritikus szintek nem sérülnek (ld. a bejegyzés elején) akkor is 0-ra csökkenti a bizodalmunk ebben az értelmezésben. Vagyis ha nem hal be sürgősen a mai kitörés, akkor 1.344-ről három hullám futott le délnek. Az azonnali, napon túli long ellen csak az szól, hogy az emelkedés első szakasza hamarosan véget érhet, lesz egy éles, mély korrekció. Ez a fanyar humora a piacoknak, hogy amikor eldől az irány, akkor általában pont esedékes egy korrekció. Szóval adj magadnak jobb kockázat:hozam esélyt, mint ez a mostani beszálló.

    VálaszTörlés
  43. azt hiszem csináltatok magamnak egy "short sux" feliratú t-shirtet.. :))

    totem

    VálaszTörlés
  44. csináltass kettőt, nekem is kell egy! p.

    VálaszTörlés
  45. Hát igen, az ember kínjában röhög már ezen. Óráson szép momentumos és meredek ez a hullám, megszavazhatjuk a megnyúlt egyes utáni harmadiknak 03.16-ról kiindulva. Kifejlett állapotában felérhet 1330 fölé, mielőtt egyáltalán jelentőset korrigálna (Imi, inkább ez lesz a jó megfejtés)

    VálaszTörlés
  46. Azért volt ez jó set up,mert most már 1300-ra lehet tenni a stoppot,mert ugyebár,ha ez impulzus,a negyedik nem lehet átfedésbe az egyessel,aminek ateteje 1300 felett volt.Ha valaki nyitott 1302 longot,ki-ki maga döntse el,hogy esetleg realizál valamit ebből a pozijából,vagy megpróbálja futtatni.Ha impulzus,elég sokáig el lehet kísérni a pozit,jó zsíros falat lesz ez!!!!!!Megjegyzem a vezetők (Russel,DJT)elég jól néznek most ki!
    Jól gondolom Cimballi?

    VálaszTörlés
  47. Kisbandi, maradjunk annyiban, hogy én ellentmondó információkat látok a grafikonról - a forgalom dolga nem hagy nyugodni. Ezért van, hogy ide-oda billegek magamban.

    Amúgy a gondolatmeneted jó, 1300 ennek az emelkedésnek már kritikus szint, de közte kellene egy kulcs szint, ami egyelőre 1305 a 38%-os retrace és egy szving low, de lehet, hogy még nap vége előtt felemelném a mai low-ra, ami egyébként 23,6%.

    VálaszTörlés
  48. Alex:
    Az arany és a dollár megindult délnek.

    VálaszTörlés
  49. az viszont meglepett, hogy így elakadtak pénteken.. csak nem kifogyott a longosokból a szúsz mégis?! :P

    totem

    VálaszTörlés
  50. Totem szvsz nem voltak itt longosok a shortosok szívatták egymást a rövid stopokkal. Esetleg a mai csúcson léptek a longosok mint eladók.

    TWER

    VálaszTörlés
  51. Szia Cimballi.Ez a tanfolyam ugyanaz lesz amin mi voltunk tavaly ősszel?

    VálaszTörlés
  52. Szia, a következő napokban még jön ajánló post róla, de a két elliottos nap nagyjából azt fedi, ami az elmúlt év két napja volt.

    Nyilván vannak finomítások, így minden a "kerülj előnybe!" gondolat köré szerveztünk és van benne néhány újdonság, mint pl. a szoftveres támogatás. Teljesen kitettük viszont az indikátorokat egy olyan napba, ahol részletesen meg lehet őket mutatni egy önmagában is kerek egész műhelymunka napon. Amit neves tréderektől tanultam, azt mintegy rendszerként teljesen "átimplementáltam" a négy indikátor világába. + Egy ideje dolgozom már az indikátorok beszámozásán, most mutatom meg először egy fél blokk erejéig.

    Később küldök még e-mailt is neked róla, ha változott az elérhetőséged, akkor azt jelezd.

    VálaszTörlés
  53. Köszi a gyors választ.Igazából engem akkor már csak a harmadik nap érdekelne(amikor az indikátorokkal foglalkozol),ez lehetséges?Sokat próbálgattam a Diamond féle Technikát,nekem tetszik.Az elérhetőségem ugyanaz.Szép hétvégét!

    VálaszTörlés
  54. Igen, épp ez a lényeg, hogy külön is be lehet rá nevezni.

    VálaszTörlés
  55. Akkor Én már be is neveztem erre,megyek.

    VálaszTörlés
  56. Ahogy látom kint is ki vannak már akadva a látottakon: http://stockcharts.com/def/servlet/Favorites.CServlet?obj=ID3186525

    "Quite possible still in 4th wave corrective up of the first move south. If not I'm thinking double top at best for the bulls at this time. You are witnessing historical intervention in equity markets (esp in the NIKKEI) to give the impression all is well. Don't believe them. All is not well. BTFD if you dare. I ain't touching it. GL and GB."

    totem

    VálaszTörlés
  57. S&P jön vissza 1304-1309ig aztán fel 1332ig.

    VálaszTörlés
  58. Gondolod ha innen megindul délnek majd vissza fordul 1304-1309-ről. Én meg úgy gondolom, hogy 1220-ig meg sem áll ha délnek indul.

    VálaszTörlés
  59. semmi ráció abban, hogy folyamatosan esne 1220ig véleményem szerint most.

    VálaszTörlés
  60. Még kevés is ha a nagy c hullám el indul. Már hogy ne lenne esélye rá. Jövő hét vége fele már kóstolgatja 1220 környékét. Ha nem lesz megint umbulda!!!!

    VálaszTörlés
  61. Cimbi, rá tudsz pillantani a daxra meg az snp-re, meddig mehet esetleg még le hullámos alapon?!.. Eshetne ugyan, csak közeleg a hó és negyedéves zárás is, gondolom az alapok ha nem is ma, de holnaptól megpróbálhatják felcibálni.. a bearish slingshot már rajtuk van rég, de kicsit szkeptikus lettem az esést illetően..

    totem

    VálaszTörlés
  62. Szia Totem
    Persze Cimbi pillants csak rá, de szvsz ahhoz ,hogy valaki komoly elmélyült elemzést tudjon a keze közül kiadni ahhoz a fajta elemzéshez (több degree mélységig) az nekem pl. több órába kerül és ha cimbi gyakorlottabb is mint mi neki sem kevés idő.
    Szóval csak úgy rápillantva szerintem nem sok értelme van. Ezzel azt akartam csak mondani, hogy mikor ilyet kérünk akkor tudjuk azt hogy mit is kérünk.
    Ha már itt vagyok lehet, hogy jó lenne itt egy felület ahová könnyen fel tudnánk tenni linkeket,chartokat, én is szivesen megosztanék másokkal forexes elemzéseket, legalábbis vitára alkalmas minőségben.
    Károly

    VálaszTörlés
  63. Sziasztok! Károly már tudja, van szerencsém ismerni a hátteret, a megszólalása mögött; ti. kizárólag saját elemzésekből dolgozik, nem vágja át a sarkokat. Most azonban más okom is van rá, hogy nem elemzem a piacokat, ugyanis nyaralok egy picit. Jövő héten keddtől újra vagyok, addig csak napi 15 percben a napi bontású grafikonokat nézem át, valamint a beérkező tréning jelentkezésekre válaszolgatok.

    Totem, a DAX csúzlit melyik indikátorral, melyik idősíkon mondod?

    Károly, tényleg annak lenne értelme, tanulsága, hogy egymás grafikonjain, meglátásain vitatkozhatnánk, állok elébe! Megvan már a megoldás a kérdésre, rá kell szánnom magam, hogy beüzemeljem. Elképzelhető, hogy az múltbéli hozzászólásokat nem tudom átmigrálni, ezért haboztam egy ideje. Két hét és elindítom, ha nem, akkor adok neked egy saját "rovatot".

    VálaszTörlés
  64. Kisbandi, ha van időd, kérlek, dobjál róla egy mail-t.

    VálaszTörlés
  65. Cimballi, az emelkedő csatorna teteje 1343 körül van, ennek ellenére tartod, hogy a 1332 körüli érték lesz a vízválasztó és ha fordul nem megy fel a csatorna tetejéig?! dow-nál el tudod képzelni, hogy arányosan belassul és ha az snp el is éri a korábbi tetőt a 1344 körül, a dow megáll 13400 alatt, mint a korábbi tetőnél? Csak mert a csatornákat felrajzolva ez jönne ki, de eddig nagyon felülteljesített a dow, nekem úgy tűnik mintha az lazán új csúcsra tudna futni mialatt az snp nem...

    totem

    VálaszTörlés
  66. ezeken a szinteken (1332 sp)sok fontos index már továbbjutott,nem gondolnám,hogy sp nem fogja átvinni.

    VálaszTörlés
  67. Kisbandi mondj legalább vagy hármat, mert szvsz most birkóznak vele.

    gabó

    VálaszTörlés
  68. Totem, nem áll szándékomban kitartani, vagy nem kitartani a fenti értelmezés mellett, mert szabadságoltam magam a hétre, de a cikkemben szövegesen szerepel a számozás alternatívája a második bejegyzésben:

    "Ha valaki azt mondja, március 17-én véget ért egy lefelé tartó zigzag korrekció, és ez itt már az új csúcsra tartó következő emelkedés eleje, nos, nem mondhatom, hogy téves az elképzelése. Nem kizárható. Akkor viszont az emelkedés egy kisebb egy-kettő-egy-kettő és holnap, vagy legkésőbb péntek reggel jelentős elmozdulásnak kell következnie, csak éppen felfelé, azaz ellenkező irányban, mint az elsődleges értelmezés..."

    Azért nem bukkan elő a grafikonokról teljesen egyértelműen, hogy ez történt, mert nem egy függőleges meredek volt a hármas alhullám, hanem egy kitartó stabil menetelés SPX 1.284 és 1.319 között. Azt követően nincs átfedés az utolsó egyes maximumával.
    Kisbandival értek egyet.

    VálaszTörlés
  69. Nem lehet kizárni itt egy meghúzást,mivel az 1330-1345 tartományban lehet a stoppok többsége és ha azok aktiválodnak...

    VálaszTörlés
  70. russel már új éves csúcson,djt szintúgy,ezek voltak,ezek a vezetők.Nekem semmi kétségem már,inkább pozit növelek még.

    VálaszTörlés
  71. cimballi, erre csak ezt tudom mondani: ":-)"

    totem

    VálaszTörlés
  72. Kisbandi én lehet keveset tudok az elliott hullámokról, de egyet megjegyeztem egy öreg tőzsde csóka mondta, "VIGYÁZ HS VOLT EGY KORREKCIÓ A TŐZSDÉKEN AMIT GYORSAN EGY GYORS EMELKEDÉS SZINTE LE SÖPÖR EKKOR NÉZZÉL SZÉT MÁS INDEXEKNÉL IS MILYEN MÉRTÉKŰ A VISSZA EMELKEDÉS MÉRTÉKE HA NAGY A SZÓRÁS AKKOR GYORS ÉS HIRTELEN NAGY ESÉS FOG JÖNNI"". Va lahogy most ezek a szavak eszembe jutottak hiszen óriási külömbségek mutatkoznak az indexek között 30-100% eddigi vissza emelkedés tehát a B hullámba lehetünk hiszen már nem minden tud egyformán emelkedni.

    gabó

    VálaszTörlés
  73. Üdv Gabó. Soha semmit nem lehet kizárni,ez egy kétírányú utca.Én most így látom a chartokat.De jó is lenne,ha ki tudnánk vmit jelenteni 100% biztonsággal!

    VálaszTörlés
  74. Kisbandi, a növeléshez egy gondolat: Ha ez egy ötödik hullám, akkor annak (03.16 low-ról kiindulva) a legnagyobb trendszinten a harmadik alhulláma ma talán megvolt. Nekem van egy maszek szabályom, hogy ötödik hullám ötödik alhullámát nem trédelem, hanem a harmadik után leállok, mert...
    de erre tudod a választ.

    VálaszTörlés
  75. Totem, minek szól a mosoly?
    Ott van fent: "Kritikus ellenállás: SPX 1.332, DJIA 12.318, NDX 2.375, bár szerintem a feltüntetett trendcsatorna-rendszernek előbb meg kellene fognia az emelkedést."

    Az trendcsatorna-rendszer nem fogta meg, a kritikus ellenállás szintén nem, sorra jöttek a bizonyítékok, hogy a volumen elemzése mentén hozott döntésem a fenti számozás kiemelésével kapcsolatosan nem működik, tehát az alternatíva él.

    Épp neked írtam:
    "Totem, fő a nyugalom, ha csak egyetlen fő index is meghaladja egy tick-et a március 1-4 időszak maximumát, akkor azonnal feladjuk ezt a bearish értelmezést."
    A kritikus szint azt jelenti, hogy egy centet sem haladhatja meg az árfolyam, mert az a bear és a bull értelmezés objektív határa.

    Egyébként fogok egy hosszú postot írni erről a forgalom dologról, mert szerintem az egész 2009 óta tartó rally megértésének ez a kulcsa. (A fenti volumenes ábrára ezek szerint az aktuális ötödik hullámhoz a mai napig tartozó adat 1.606 egység.)

    VálaszTörlés
  76. Cimbi, elég az, hogy tudja minek szól az, aki tudja és akarja látni.. te úgysem fogod abból a szemszögből, ezért meg sem próbálom.. vitatkozni pláne nincs kedvem sem energiám, valamint ezen oldalt nem találom odaillőnek erre.. (de zárójelesen megjegyzem: tovább mosolyognék, ha neadj isten (még ha kis esély is van rá) holnap, a window dreessing után beszakadna minden vagy legalábbis csinálna egy éles visszatesztet, és itt bizonygatnád idézetekkel a bearish értelmezésed.. :)))

    totem

    VálaszTörlés
  77. Szerintem 1-2-1-2 csináltunk és most a hármas 3. alhullámában vagyunk.

    VálaszTörlés
  78. Számításom szerint1350-1360 körül ér véget a hármas,addig biztos tartom a longokat.A másik,hogy 1.3630-nál léptem longba euroba és írtam rá 1.43 célárat,amíg azt el nem éri,addig nem szállok ki sem sp,sem euroból.euro-usd trendvonal húzodik 43-44 között szerintem mindenképp érinti.

    VálaszTörlés
  79. Sziasztok!

    Nekem úgy tűnik a NQ100 a 2187-es mély pontról tripla zigzagban közlekedik fel. Jelen pillanatban vagy megcsinálta a tripla zigzagot vagy még az utolsó C hullám hátra lesz.
    Rendkívül megegyező ac hullámokkal.
    Ezek szerint a 2403-ról indult esés abc hullám volt2187-es mélyponttal . Hamarosan vége a korrekciós tripla zigzagnak és jönni kéne erőteljesen délnek. (Flat)
    Más épkézláb magyarázatot nem látok ebben a trpla zz emelkedésben.
    A 2287-ről indult emelkedés 2342-es csúccsal (NQ future) vagy a tripla zigzag utolsó abc hulláma vagy az utolsó a hulláma amire jön b és vele egy a-val arányos c fel.(56)

    Mi a véleményetek róla?

    HJani1981

    VálaszTörlés
  80. HJani, az emelkedés ha csak azt számozzuk, amit látunk valóban lehet(ne) hármas szerkezetű, de nekem inkább befejezetlen impulzus. Majd kiegészül azzal, amivel kell. Nézz rá egy másik indexre is, javaslom a Russel-t.

    Ha nem kapnánk végül impulzív szerkezetet új csúccsal, akkor a következő lépés, hogy elgondolkodunk a nagy flat korrekció változaton.

    VálaszTörlés
  81. Szia cimballi

    Nem értem, hogy miért kellene új csúcsra menni az indexeknek. Hiszen te írtad,hogy a B hullám jellegzetessége, hogy vannak részvények amiket már alig bír megemelni még vannak amiket új csúcsra visz. Tegnap amit írtam lényegében az öreg tőzsde csóka is ezt mondta csak nem elliott nyelven. Hiszen most ha meg nézem az indexeket nagyon szépen tükrözik hogy egy B hullámba vagyunk mert vannak amik új csúcsra mentek és vannak amelyek 10-20% emelkedtek. Vagy te már a B hullám verziót törölted?

    gabó

    VálaszTörlés
  82. Kedves kisbandi!
    Ha időd engedi,linkelhetnél az elképzelésedről 1 ábrát,vagy ha ez nem lehetséges,úgy szövegesen.Biztosan sok mindenkit érdekelne...Nekem valami olyan elképzelésem van,hogy 1350-60 ig most fel.Onnan lefordulás,cél 1300.Ismét felfelé sávozgatva a nyáron 1300-1360-80 között.Év végére azonban mégis felhúzzák kb1420-ra,és onnan indul immáron csak jövőre az "armageddon" célár 950.

    VálaszTörlés
  83. Gabó, nem "kell" neki, ezért írtam, hogy "ha nem kapnánk végül...". Az ötödik és az új csúcsra törő 'b' hullámoknak is jellegzetessége az indexek, szektorok, részvények közötti erőteljes divergencia. Tehát ez az emelkedés
    - vagy ötödik hullám
    - vagy ötödik első alhulláma
    - vagy 'b' hullám

    Azért billenek a majdani új csúcsos megközelítés felé, mert nagyon nagy lenne időben a flat. (Másrészről kétségtelenül jó lenne, mert akkor lenne váltakozás az augusztusi korrekció és a mostani között).

    VálaszTörlés
  84. Üdv Cimballi.Mondok egy most merésznek tünő dolgot: Úgy gondolom,hogyha most ezt az ötöst befejezzük,akkor fog csak következni majd a flat korrekció és akkor tejesül a váltakozás elve.Szerintem egy magasabb rendű hármas végéhez fogunk érni C hullámon belül,ha így lesz,még sokáig fogunk menni északnak.Tudom,ez most hihetetlenül hangzik.Vélemény?
    Másik kérdésre a válaszom:Én is úgy gondolom,hogy egy ötös harmadik hullámában vagyunk most,ami kb 1350-1360-ig tart,pici pullback és mégegyszer fel az utolsó hullám,akár 1380-1400.Ezután újra délnek(trendforduló vagy korrekció,majd meglátjuk,bár én az utobbira szavazok most).Ez a meglátásom most.

    VálaszTörlés
  85. Kisbandi, egy ideje figyelek már egy Fib. relációt, ami tulajdonképpen a te meglátásodat támogatja. Jövő héten ha visszatérek az összes variációt lerajzolom. Ebben a pillanatban talán már a harmadik alternatíva helyére is fel lehet rangsorolni ezt az általad említett lehetőséget. Nem vagyunk elkésve a kidolgozásával.

    VálaszTörlés
  86. Euro-usd céláramat feljebbvittem 44 közelébe.SP szerintem megcsinált ma egy pici hármasát,hétfőn talán még egy pici visszaesés és utána fel 1360-ig,nagyobb hármast befejezni.Ez a maszek jósdám.Kellemes hétvégét mindenkinek!

    VálaszTörlés
  87. Szia András
    Azt gondolom, hogy óvatosan azzal az 1,44 -el mert az én elemzésem szerint az 1,4250-esen lévő 3-as korrekciója nem ért véget, Meglátáson szerint flat korrekcióval állunk szemben. Belsó szerkezet A=zz, B=flat ,C=imp. vagy ED.Jelenleg a flat c vel megyünk új csúcsra, de nem messzire és onnan le a nagy flat C je le olyan

    VálaszTörlés
  88. na bénázok egy kicsit. szóval min 1,3940 de szerintem 1,3870 környékére.Aztán persze megyünk fel tovább, úgy hogy akár ki is ülhető, ha 1,36 környékéról vagy.Azárt csak vizsgáld jó meg nehogy az ötös kezdődött már meg, amit kétlek mert nem olyan a személyiségjegye. Szerintem az utolsó ötös következik ami egy vánszorgós ED lehet. ez a pénteki felmenet nem nevezhető vánszorgásnak.
    Szép hétvégét elliottosok
    Károly

    VálaszTörlés
  89. S&P (futures) H4 en nézve valmilyenszintű 3 -as korrekciója zajlik. ahogy én látom van egy le és egy föl zz.
    Lejövő zz= imp.+hsz.+ED felmenő ZZ LD+flat+imp.
    Bizonytalanság van mert ugyan a felmenő zz A ja és a B je egyenlő, de az egész korrekció lehet flat hsz vagy símán abc x abc, én a flat korrekciót favorizálőm ahol egy alacsonyabb 4-es lenne az ellenállás ami ugye akár innen (vagy esetleg új scúcsról egy kissebb esés várható új likális aljal. Valamit még mutatnia kell számomra magából hogy kereskedhető legyen én mindenesetre shortra nézem.
    szép hétvégét elliottosok!
    Károly

    VálaszTörlés
  90. Szia Károly.
    Én inkább nagyobb idősíkon gondolkodok,ahogy mondtam neked múltkor telefonon.Naposon szeintem 1.29-ről idáig csináltunk egy 1-2-1-2-1-2-t,ami roppant bullish és tegnapi délutáni low volt a pici 2 vége.Ami onnan elindult az egy impulzus,de ez látszott is a gyors és erős mozgásán(tiszta hármas jellemzőivel).Így gondolom most.
    Üdv

    VálaszTörlés
  91. üdv Károly

    SP-nél mit értesz kisebb korrekciónak meddig megy le véleményed szerint? Most teljesen mindegy melyik hullám fejeződik be az 5-ös vagy egy megnyúlt B. Minden esetbe mim 3 vagy 5 hullámba kellene esni! Ha korrekció is lesz valahol 1220-ig le kell menni. Hiszen ebben az esetbe is csupán szeptembertől tartó emelkedés korrekciója lenne nem pedig esés. Ha nem így lesz véleménym szerint egy óriás buborék alakul ki 1350 felet bármikor nagyot szólhat.

    gabó

    VálaszTörlés

Keresés a blogban

Betöltés...

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) báziscsatorna (4) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (12) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (6) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (44) Elliott magyarul (5) Elliott Wave Principle (7) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (14) elsődleges trend (12) előfizetés (8) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (29) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (5) Fotex (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) földgáz (1) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (10) háromszög (19) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) Kína (3) könyvajánló (4) kötvény (1) külső nap (1) kőolaj (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) Minyanville (1) momentum (5) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) mérés (6) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) OTP (1) outside day (4) pit noise (1) pánik (6) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (2) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (9) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (101) spirál (2) SPY (49) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szentiment (1) szignálvonal (1) szándékos csőd (1) szójabab (2) tananyag (24) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (21) trendvonal (2) tréningprogram (11) TWS (1) túladott (5) túlvett (5) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35) ék (8) óriás szuperciklus (14)