AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2010. január 23., szombat

Az ék mechanikája II.

Itt az ideje megnéznünk, milyen a tőzsde egy ék, vagy Elliott-i nevén nevezve egy ending diagonal után. Akik olvasták Az ék mechanikája első részét, azoknak ez a kifejezés már tiszta. Aki lemaradt volna, az a linkre kattintva most pótolhatja.

+ Hely, hely, hely
Akkor december első napjaiban abban maradtunk, az ending diagonal után gyakran meredek és igen jövedelmező árfolyamváltozás következik az ékelődéssel ellentétes irányban. Ha nagy biztonsággal szeretnénk kiválasztani az ilyen mozgásokat megelőző alakzatokat, akkor négy jellemző tulajdonságára kell szűrnünk. Ebből az első az alakzat struktúrájának felismerése, vagyis a 3-3-3-3-3-as hullámszerkezet, ami alapvető különbség a számunkra most kevésbé értékes leading diagonal 5-3-5-3-5-ös szerkezetével szemben. A következő bekezdés alá egymás mellé helyeztem mindkét sematikus ábrát, hogy egyszer vizuálisan is megjelenjenek együtt.
A következő három :) kritérium, az ingatlanok világában az érték meghatározásának legfontosabb tényezője: a hely, a hely és a hely. Az alakzat nevében is ott van, "végződés", tehát valamilyen korrektív szakasz C hullámának helyén, vagy valamilyen trend végén az 5. hullám pozíciójában keressük. Ott lesz belőle jókora fordulat, de csak az esetek 85%-ában. (Később elmondom, mi van úgy tizenöt százalékban.)
Mindig tegyük fel a kérdést. Jó helyen látjuk az alakzatot? Megtaláljuk-e az alakzat belsejében a 3-3-3-3-3 felépítést? Ne felejtsük ezt a hely és szerkezet dolgot: a piros a "miénk"!


Célár
Az alakzat logikája alapján a fordulat után hosszabb trend következhet, vagyis megpróbálkozhatunk annak teljes kiülésével. Ez napos trendet figyelembe véve pozíciónk több hetes megtartását is jelentheti főleg, ha részvényindex vagy ETF árfolyamgörbéjén találunk rá. Viszont a célárazásra vonatkozó Elliott-i szabály szó szerint így szól: "Az árfolyam legtöbbször drámai fordulat után meredek szögben teszi meg az utat az alakzat kiindulási pontjáig és még valamennyit".
A kiindulási pont az ending diagonal alakzaton belüli 1. hullám kezdőpontja. A fenti, példaként szolgáló sematikus ábrán az a (B) pont.
A "még valamennyi" elég megfoghatatlan, de nem is a diagonal innenső oldaláról kell értelmezni. Majd csak a ki-, letörés után lesz lehetőségünk a pontosítására, az alakzat vége után következő hullámszerkezet alapján. Tervezéskor és belépéskor a célárunk - így a lehetséges haszon meghatározásának alapja, - egyszerűen az alakzat kiindulási pontja. Kevéssel előtte mindenképpen érdemes a profit harmadát, vagy felét zsebre tenni a felszabaduló tőkének pedig más helyet keresni.
A "még valamennyi" pedig legyen figyelmeztetés, ha zárunk is, véletlen se fordítsunk a célárunknál, mert még előttünk áll "valamennyi", sőt jó esetben az új trend legjava.

Mielőtt megmutatom a fórumon a minap éjszaka élőben "közvetített" példámat, röviden egy érdekesség. Talán sokan láttak már ilyet, de hátha valaki még felkiált, "Aha, tényleg!".
Hihetetlen megbízhatósággal működnek az alakzatban mini alakzat belépők. Én még talán nem is találkoztam olyannal, ami ne hozta volna a tőle elvárt teljesítményt. Olyan alakzatokra gondoljunk, amikor egy háromszögön belül a vége felé az egyik trendvonalhoz tapadva megjelenik egy kisebb háromszög, vagy egy négyszögön belül egy kisebb négyszög. Ugyanígy, ha nem is Elliott rendszeréből való, de működik a a kitörés előtti füles csésze (cup with handle) füles csészén belül. Legtöbbször a befoglalt minik csak eggyel kisebb intervallumra váltva jelennek meg. A szóban forgó ilyen élő példa a Dow Jones ECBOT E-mini (itt a mini a kontraktus nagyságára utal) határidő - YM MAR10 szimbólum - ék az ékben alakzata.


Már hónapok óta a piac korrektív állapotára utaló átfedésben volt jóformán minden hullám, amikor Elliott szempontból fontos támponthoz jutottunk újra. December 18-án indult a 30 perces, órás grafikonon beazonosítható nagy ending diagonal (később még azt is kielemzzük). Január közepére már olyan szinten kialakult az alakzat, hogy érdemes volt óráról órára követni, hátha meglátunk valamit, amiből az alakzat és vele a 10 hónapja tartó emelkedés végére tudunk következtetni. Január 14-én csütörtökre 15 perces timeframen (mint az ábra fent) egyértelműen be lehetett azonosítani az ending diagonal alakzaton belüli kisebb diagonalt, ami jó eséllyel a nagyobb 5. hulláma lehet és megerősíti a január 12-i minimumra kitűzött iv. (minuette szintű) számozást. De még mindig emelkedett a piac a zárásáig, sőt kijött az Intel (INTC) vártnál jobb gyorsjelentése, amire ugrott egy rést az YM. Már éppen lemondtam arról, hogy a piac valaha is megfordul, amikor egy bő óra múlva hirtelen a 22:00 órás normál kereskedési záró alatt találta magát a tőzsdei árfolyam. Nálam három percesen lefelé is van rés, ami lehet adathiba, de ha nem az, akkor egy apró szigetet alkotott, ami fordulós jelzésnek megteszi. Másnap dél körül végül letöri az ék alsó határoló vonalát és megmutatja magát a beígért "drámai fordulat" első lökete, hiszen a célárat, a diagonal kiindulási pontját innen már kevesebb, mint hét óra alatt eléri. Vegyük észre, hogy ezen 7 óra alatt egy felfelé több, mint egy napon át tartó utat tesz meg szinte nyílegyenesen. Egy ending diagonal ki/letörése után a piac két-háromszor akkora sebességgel halad, mint az azt megelőző korrektív szakaszban. Akárcsak egy lendületes 3. hullámban egy 2. után. Vajon kitehetjük-e a C betűt a csúcsra az elsődleges 2-es számmal együtt és elkezdthetünk-e lefelé számolni?

A nagy ending diagonal bemutatására visszaváltok magára az indexre. A határidő azért kellett, mert lényeges események voltak zárás után és nyitás előtt, ami a sima index grafikonon nem látszott volna. Ez a nagyobbik diagonal is meredeken zuttyant le a 10.264-es index értéknél lévő kiindulási pontjáig, azaz az első célárig.
Meg ahogy előírtuk neki, még valamennyit :).


Ha most valaki a nagy könyv szerint shortolta az esést és zárta a felét a diagonal célára körül, az milyen hosszabb távú célárakban gondolkodhat? A diagonal ki-, vagy letört, elérte a kiindulási pontját, akkor nagy valószínűséggel visszatért a diagonal irányával ellentétes, a letörés / kitörés irányával megegyező elsődleges, vagy mindenképpen magasabb fokú trend. Ha ez így van, akkor az ilyen távolabbi célzónák meghatározásához a Fibonacci szinteket hívhatjuk segítségül amint vége az első lefelé tartó impulse szakasznak. Ilyenkor az első szakasz 161,8, 261,8%-át keressük, de érdemes ránézni, mit ad a 423,6%-os szint.
Az első eső Elliott ötösfogat viszont még nem ért véget, ezért a viszonyítás alapja az új trenddel megegyező irányba haladó előző trend hossza. A Dow Jones esetében a hossz 14.280-6.440 = 7.840 pont. Ha ez a 7.840 pontos első hullám összetett volt, akkor már csak 61,8%-ot, azaz 4.845 pontot (-45%-ot) fog haladni. (Meg kell mondjam, a legritkább esetben). Vonjuk ki a bear rally 10.767 pontos csúcsából és 5.922-es értéket kapunk. A következő lehetséges kalkuláció a 100%-os Fib. szinthez kötödik. Ebben az esetben 10.767-7.840 = 2.927 a célár (-73%). Az igazi Fibonacci célszinteket, a 161,8 és a 261,8 százalékot itt már nem tudjuk használni. Azért nem működnek, mert negatív Dow értéket adnának. Más helyzetben természetesen elsősorban ezen célértéket vegyük számításba.
A szakma nagyjai, Bob Prechterék az óriás szuperciklus 4. hullámának területére várják a Dow-t, azaz 400 pont alá. Nem innen 400 pont, hanem a nulla fölött 400 pont.

Pozíció felvétele
Az indexekben az alakzatból való kilépés utáni első időszak elég zűrösre sikeredett, így legkevesebbet a konzervatív belépőt választó kereskedők idegeskedtek. Ők, a biztonságra törekvők az ending diagonal alakzat 4. hulláma mint vízszintes szint alá/fölé zárás esetén lépnek csak. Viszont ezért a biztonságért lemondtak a kiaknázható profit egy részéről.
Előbb kapunk jelzést, ha fel tudjuk ismerni a diagonal 2. és 4. hullámának végét, akkor ugyanis használhatjuk belépésre az összekötésükből létrejövő határoló trendvonal alá/fölé zárást. A rajzon szándékosan ez Elliott-i értelemben vett trendvonalat rajzoltam be, ugyanis logikailag nem az előző trend vége és a az új trend első lokális szélsőértéke jellemzi a trendet, hanem a az új trend első két szving minimuma, illetve maximuma.
Létezik a belépésnek még egy harmadik, (leg)agresszívebb formája is, de erről majd később, egy következő részben.

Stop loss
Amiért fontos a stop legkésőbb az ending diagonal csúcsán túl pár ponttal, az a már korábban emlegetett ritka eset, amikor a diagonal fordítva sül el. Az esetek mintegy 15%-ban a legnagyobb odafigyelésünk ellenére is a le-, vagy kitörést követően az árfolyam csak eloldalazgat, vagy ami veszélyesebb, visszafordul és az ending diagonaltól megszokott vehemenciával teljesíti a célárat csak épp az ellenkező irányban.

Már majdnem mindent végigbeszéltünk, de azért egyszer érdemes visszatérünk a témára "még valamennyit".

8 megjegyzés:

  1. Horgásznak szóló válaszom, ami a "Számomra az ék, mint trenderősítő alakzat az egyik legbizonytalanabb folytatás szempontjából." reakciójára vonatkozik:
    Így van, igazad van, ha a 23 klasszikus nyugati TA alakzatot nézzük, akkor valóban a 18. illetve 20. helyet érdemli ki megbízhatóság szempontjából. (Forrás: Bulkowski, 2005).
    Viszont ha Elliott-i kategóriában gondolkozunk róla és kiválogatjuk az ending diagonal ismérveinek megfelelő darabokat, akkor egy nagyon megbízható, sikeresen kereskedhető alakzatot kapunk. Ez a cikkben emlegetett feltételekre való szűrést jelenti.

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!
    Egy kezdő kérdése, azaz az enyém:
    Mit értesz az alatt pontosan, hogy "..a 4. nem lehet átfedésben az elsővel"?

    VálaszTörlés
  3. Egy adott szintű Elliott-cikluson belüli második korrekció (4-es jelzésű) nem mehet az első emelkedés és az azt követő korrekció területére. Az alapokról szóló első részben, aminek "Dow-ból brokkoli" a címe ott szerepel a három alapvető szabály között.

    VálaszTörlés
  4. Na újra elolvastam, és most már nagyjából értem is. Egy dolog viszont nem világos: mi az V. csúcs után az az újabb csúcs a nagy bezuhanás tetején? Az új trend swingje? De ez nem ütötte volna ki a SL-t? Mert ugye jan. 13. körül már beléptünk volna..

    VálaszTörlés
  5. Az újabb csúcs azt jelentette, hogy a megnyúlt (extended) trend egyik szintje még nem ért véget, tehát az v. egy eggyel nagyobb harmadikja volt, így még annak a negyedik hulláma eljött lefelé, majd az ötödikje csípett egy új high-t.

    Nem volt szép, mert alaposan kitrükközte azt a pozícióból, aki nem számolt vele. Engem is, csak időben levettem, hogy mi a helyzet és vissza tudtam szállni. Kétségtelen, ki kellene egészíteni az ábrát.

    Vagy a másik lehetőség, hogy rosszul számoztam az éket és eggyel odébb kell tenni a végét.

    VálaszTörlés
  6. Végigolvastam újra. Hát, egy-két dolgot feleslegesen megbonyolítottam ebben a cikkben, mostanában, már nem így csinálnám, pedig még csak épp három hónap telt el azóta.

    VálaszTörlés
  7. Szvsz. semmi baj nincs a fönti számozással, ha csak az nem , hogy nem folytattad tovább.Úgy gondolom tovább, hogy B föl flat (az a kérdéses új csúcs) azután beszakadás C felé.

    VálaszTörlés
  8. Üdv, Károly! Ilyen esetekben mindig "le kell futtatni" magunkban a lehetőséget, amit mondasz. Mármint hogy az új high egy korrektív B, (vagy esetleg X), de itt szerintem nem ez a helyzet. Igaz, utána valóban egy hosszú és erőteljes impulse következett, ami a C hullámok sajátossága.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)