AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2011. március 3., csütörtök

Csak megfejtem

Ahogyan napközben a hozzászólásokban is elhangzott visszatértem a két nappal ezelőtt felvázolt, majd tegnap elvetett zigzag elképzeléshez [link]. Újra előtérben tehát az 1.336-os célár.
Nehéz kitalálni, mire akar kilyukadni a piac, ugyanis minden irányban impulzusok futkároznak, de az alábbi értelmezés megbirkózik a problémával. Elég nagy a csapkodás az órás grafikonokon, ami azért jó, mert ez segíti a medvét, míg ugye, a csökkenő volatilitás a bikának kedvezne.

A képre kattintva új ablakban felnagyítva tanulmányozható

Ma nincs alternatív számozás, de ha rajzolnék valamit, az már bullish lenne és valószínűleg be kellene vele hozni egy ritka eshetőséget, miszerint tegnap 1.302-nél egy fordítva álló zigzag Minuette (c), vagy Subminuette 'c' lába rövidre sikeredett, így a zigzag egészében csonka maradt, ti. a 'c' nem tudott 'a' ponton túlra jutni. Ezt viszont nem számozhatjuk élő grafikonon, mert mindaddig messze a kevésbé valószínű szcenárió, amíg a piac ténylegesen 1.344 fölé, új csúcsra nem megy. Ebben az esetben mondjuk, legalább az rendben van, hogy (c) hossza 61,8%-a volt (a)-nak, azaz az első eső szakasznak, aminek a fenti ábrán most "[i] vagy [b]" a jelölése. Mégis, paradox módon a hozzárendelhető valószínűség miatt kereskedhetetlen szituáció.

Mutatok viszont egy másik ábrát jelölések nélkül: 2010. április 26-tól ugyanez a (látszólag) minden irányban impulzív ámokfutást láttuk az S&P-n. Tessék összevetni a grafikonokat! Elképesztő a hasonlóság, persze ahhoz, hogy láthatóvá tegyem, kicsit csaltam: visszavettem az akkori grafikon idősíkját 8-percesre, szemben a felső 15-ös ábrával. Fraktál ide, vagy oda, lökéshullám fel és le, nem lefutott meccs ez még.


Összességében azért rajzoltam ma is egy rövid felfelé emelkedés után délnek, bőven 1.300 alá mutató értelmezést, mert egy fontos érvem van mellette. Az SPX 1.344-1.294 szakasz impulzív ötös szerkezetű és egy impulzus nem lehet önmagában a teljes korrekció. Vagyis egy lényegesen nagyobb alakzat első felét-harmadát látjuk még csak a grafikonokon.

Továbbra is kérem, hogy akit érdekel a soron következő "Elliott és a többiek" tréningprogram, az szavazzon az időpontról jobbra fent. Most épp teljesen döntetlenre áll, azaz egyetlen szavazat is billenti a mérleget egyik, vagy másik irányba. Köszönöm.
Előzetesen annyit, hogy a nagy Elliottos program mellett újdonság lesz egy kizárólag indikátorokról szóló egy napra tervezett műhelymunka.

9 megjegyzés:

  1. Cimbi.. most 14.30-kor stopkiütéses 1335-s felszúrás.. szerinted ezzel validáltuk az alakzatot?! Mostmár dél?! Nekem még erős kétségeim vannak...

    üdv, totem

    VálaszTörlés
  2. Nem hinném, hogy az lenne még a vége. De arra figyelj, hogy én a cash indexről beszélek, te pedig a határidő felszúrását említed. Persze az S&P-nél ez csak fél pont különbség, de fontosnak tartom megjegyezni, hogy én a céláraimat rendes kereskedési időben szeretném látni az indextől.

    VálaszTörlés
  3. Szia Cimballi!

    A Downál a (c), hosszabb kell legyen mint (a), mert még befejezetlen. Marad a 161,8% (a), ami 1238X, a (b) reverzéből 138-ra kb.12316, 162-re kb. 12366 jön ki.

    Ezek a lehetséges fordulópontok?

    Üdv, Joe

    VálaszTörlés
  4. Joe, az a baj, hogy a dow és az snp egymáshoz viszonyított helyzete változik folyamatosan... lehet az egyik az ideális lefordulási szintnél van a másik meg nem, de mindenféleképpen egyszere fognak lefordulni... szvsz....

    VálaszTörlés
  5. üdv Joe

    A 100%-os fiboval nem számolsz? Miért?

    VálaszTörlés
  6. üdv cimballi

    Mint ahogy írtam én sokszor a gyertya fordulatokat nézem, ez egy egyéni dolog nem tudom itt kettő szóba elmagyarázni mivel saját elképzelés. A lényeg tegnapi fekete gyertya bejött, erre is számoltam csak a gond ott adódik, hogy nem nyerte vissza az előző napi gyertya 80-90% a verzióm alapján a biztos fordulatnál ezt vissza szokta venni. Sőt fordult fölfele 1312-ről. Így 15 perces és félórás grafikonon is egy emelkedő háromszögbe mozog és ennek alapján ha újra célba veszi az 1332-őt és fölé megy akkor ez nagy valószínűséggel bull piacot fog eredményezni. A legrövidebb cél ár is 1364. Most azt szeretném tőled kérdezni hogy elliott ebben az esetben, hogy számoz én látom hogy hiányzik még NAGY C csak az a helyzet hogy az 1332 fölött van és ez már nálam bull. Valahogy el magyaráznád elliott alapján ez miért nem lehet bull?

    toti

    VálaszTörlés
  7. Toti, Nekem is hasonló rossz sejtésem van a péntekkel kapcsolatban. Nemhogy nem tudott új aljat ütni, mint ahogy vártam, de még a korábbit sem érte el és ott nagyon keményen megfogták.. a kereskedés utolsó fél órájában egy durva sc-t láttunk, vagy azok fogták menekülőre akik most megpróbálták beverni sikertelnül, vagy egy korábbi shortos brigád gondolta úgy, látván a szerencsétlenkedést, ennek a macinak annyi és inkább zárták a korábbi beverési kisérletből a shortjukat... Nekem nagyon úgy tűnik ezek fognak egy új tetőt ütni, bár a 1350 elég kemény fibo, azért ott már talán megfogják.. szvsz ha felfelé fog kitörni, még én ettől nem mondanám bullnak... Ha megnézed a 2007-s tetőzés és a flashcrash előtti napos chartokat, ott is hasonló zajlott le.. 1-2 hetes volás több száz pontos fel-le rohangálás után, egy új csúcs (mindenki zárt shortokat és állt volna longba) és onnan már tényleg nagyobb esés... 2007-ben különösen sokáig küzdöttek, mire lefordult...

    üdv, totem

    VálaszTörlés
  8. Totem ezt a bull verziót rövid távon gondoltam én is 1350-1360 magasságáig. További meglátásom azért kifulladóban van ez a piac mivel 1340fölött a vevők felszívódnak. Itt kezdődnek némi short próbálkozások amik még mindig be halnak. A longba ülök biztonságba érzik magukat keményen ragaszkodnak még több profitoz. Szerintem gondolkodóba majd csak 1270 környékén kezdenek. Itt talán már el adnak valamennyit. SZVSZ. 1250-től lenne itt a nagyobb pánik szerű kirohanás. Addig valóban ahogy írtad ez a jojózás eltarthat.


    üdv toti

    VálaszTörlés
  9. Látom a kérdéseket, nyitásig fogok rájuk válaszolni, van ugyanis észszerű magyarázat a felvetéseitekre.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)