AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2011. március 7., hétfő

Játék a középpályán

A bearish háromszög

Az első mai grafikon keresem a fogást, hogy miképp lehetséges, hogy a két hete elért csúcsról az esés első szakasza esetleg nem impulzív. Akkor ugyanis nem kellene egy következő lefelé tartó impulzussal számolni. Szerintem az S&P cash index akárhonnan nézem, impulzív volt február 18-24. között, ezért a határidős ES grafikonját vettem elő, hátra rámutat nekem valamire, amitől meggondolom magam. Olyat nem tudott mutatni, amitől azt mondanám, "Óh, alapvető tévedésben voltam, az esés első szakasza is korrektív, így az elmúlt héten csak mákom volt a jelölésekkel, azért nem ment új csúcsra még a piac." 11 hullámot rá lehet ugyan erőltetni a márciusi határidős S&P grafikonjára, ami ugye, Elliott rendszerében korrektív alakzatot jelent(ene), de egyetlen Fibonacci arány sem jön össze és a momentumra vonatkozó vezérlőelvek is sántítanak, ha így tripla zigzag alakzatnak próbálom számozni az esést. Úgyhogy íme, vethetünk egy pillantást arra, amiről beszélek az E-mini kapcsán, de magam gyorsan vissza is térek utána a plusz egy lefelé hullámmal kapcsolatos várakozásom latolgatására:


Péntekre vártam még egy rövid intraday le-fel mozgást majd az esést. Le-fel mozgás nem volt, de nyitás után azonnali esés, majd újabb rally igen, ami hármas szerkezetűvé tette a szerdáról induló emelkedést és annak mutatja a legfrissebb pénteki lejtmenetet. Ha hármas hármast követ, akkor keressünk háromszöget, de úgy, hogy közben az 1.344-1.294 szakasz impulzív. Íme, és ezzel azt gondolom, válaszoltam a kérdező hozzászólásokra:


Ha valóban háromszöggel van dolgunk, akkor az nem lehet [ii]-es hullám, ezért vegyük észre, hogy onnan, ahová egyébként az alakzat végét várom lekerült a "[ii], vagy [b]" jelzés s helyette csak egy [b]-t tüntettem fel. Mindaddig így lesz, amíg a háromszögnek van esélye kibontakozni.

79 megjegyzés:

  1. üdv cimballi

    Köszönöm a választ. Igen így tiszta hogy 1332-re tetted a C-ÉT. Ezt írtam is hogy emelkedő háromszögben vagyunk és esetek 85%-ban ebből az alakzatból nem letörés hanem felfele kitörés szokott lenni. Meg mondom őszintén ez még engem mindig aggaszt, hogy nem törünk le.

    toti

    VálaszTörlés
  2. Pedig mintha a rajzán lefelé kitörés látszana.. az alakzat végére 1290 irányába.. vagy másra gondolunk?

    totem

    VálaszTörlés
  3. ..tehát magyarán inkább ékelődés 1330-n, legalábbis a rajza szerint.. (totem)

    VálaszTörlés
  4. Totem igen a rajzon letörés van de én azt írtam, hogy emelkedő háromszögben felfele megy ki az index. Ékelődést az SP-ben én nem látok de a DJ VISZONT MUTAT NÉMI ÉKELŐDÉST. De felfele ott is van hely az éken belül.

    toti

    VálaszTörlés
  5. Urak az ék és a háromsuög között Elliott elméletében ég és föld a külömbség. Éknek a diagonálokat nevezzűk attól függóen, hogy hol állnak (és a belső szerkezet alapján) ending ill. léding.ED 5-ős vagy C helyen van.LD 1-es és A helyen.A diagonálok ötös szerkezetűek. A háromszög előforduláse 4 , B. Cimballi ábráján egy zig.zag láthatú (háromas szerkezet) melyne B helyen háromszög található (ha helyes a számozés) A C hullámnak innen lefelé kell tartania ami lehet ED vagy impulzus.
    Karoly

    VálaszTörlés
  6. üdv károly

    Tisztában vagyok vele mi a külömbség ED ÉS LD KÖZÖTT és az ábrán azt is látom hol van. Egy dolog ami zavar hagyományos szemmel egy emelkedő háromszög. Persze az ábra szerint nagyon jó látom hogy esésnek kellene jönni. De múltkor a BUXnál ugyan ez volt és felfele ment.

    toti

    VálaszTörlés
  7. Természetesen nem ez az egyetlen lehetőség az értelmezésre, de ha valaki követte az elmúlt két hét dilemmáit és következtetéseit, akkor érezheti mennyire szépen illik most a képbe. Egyébként csak valid háromszög értelmezés is három különböző lehetséges.

    Fontos, egy Elliott-i háromszögről beszélünk, aminél mindegy milyen az alakja, csak a belépés iránya számít. És végre, itt egy alakzat, aminek a hagyományos TA értelmezése éppen ellenetetje annak, amit egy elliottos lát benne. Még egész jó buli is kisülhet ebből, ha értitek, mire gondolok.

    Egyébiránt erről a problémáról írtam egy bejegyzést:
    http://myelliott.blogspot.com/2010/03/ket-tipp-ami-legalabb-harom.html

    VálaszTörlés
  8. Szia Cimballi!

    Felfele meg kell kötelezően érintsük a háromszög oldalát vagy ez már a C első hullámocskája volt?

    Kösz,
    Joe

    VálaszTörlés
  9. Joe, az csak az ideális eset, nem kell neki megérintenie az (a)-(c) vonalat. Ellenben azon el lehet gondolkodni, hogy mi van, ha csak a háromszög (b) hullámának 'c' alhulláma halad most délnek. Hiba lehet siettetni a háromszögeket.

    VálaszTörlés
  10. Üdv Cimbi!

    Hol lehet már biztonságosan shortot bővíteni, 1302-alatt (B kezdőpontja)?

    Köszönöm
    Szabolcs

    VálaszTörlés
  11. Akarom mondia B végpontja.

    VálaszTörlés
  12. Szabolcs, az alternatív (nagyobb) háromszöget kellene kizárni hozzá. Ha kevéssel (b) alól visszapattan, akkor a jelenlegi esés még csak (b) vége és amit eddig (b)-nek gondoltunk, az csupán (a) kis 'b'-je. Szóval itt, 1.307-1.304 körül éppen nem taktikus új shortot nyitni; vagy lopni kell a távolságot felfelé, vagy kivárni az 1.296 elestét. További veszély a (d)-(e)-1.304 pontok zigzag kinézete, ami miatt esetleg feldereng az (x) hullám lehetősége. Sokat nem érdemes ezen filozofálni, az elsődleges számozás szerint él a háromszög, már esünk ki belőle és csak átmenetileg - lévén nem komplett még az esés - úgy néz ki, mintha az említett alternatívák jelentős alternatívák lennének.

    VálaszTörlés
  13. Cimbi mi a vélmeényed, most a záró után?! (Ahogy én látom egyelőre maradtunk a sávban.. és megy tovább a szenvedés sávon belül...) totem..

    VálaszTörlés
  14. Totem teljesen egyet értek veled. Itt semmi más nem folyik csak a shortosok szívatják egymást. A longba ülők meg jókat röhögnek az egészen. Tovább várják hogy egy 30pontos nyifnyaf korrekciónál érkezzenek az újabb balekok akik hizlalják még számlájukat. Én úgy látom eddigi mozgás alapján hogy itt az éledező medvék egymást nyírják ki azt sem tudják hol vannak a bikák.

    toti

    VálaszTörlés
  15. jaja.. ezt korábban írtam és ez megy.. sajnálatos.. de már a régebbi "eséseknél" is 1270-1300 és 1170-1220 között is ez ment... annyival különb a mostani helyzet, hogy már kezd kifogyni az erő felfelé is és tényleg sokan kiszállogatnak.. a nagyok közül is, ezt bizonyítják a disztribuciós napok, amikor ilyen lefelé körökbe belecsempésztek kis kitárazást is... de beverni nem igen akarják még.. lehet azért, mert ez lehet a nagyok fejében: "ha van elég hülye aki ilyen szinteken is megveszi, akkor nosza, vegyék csak a hülyék".. akár feljebb is engedik, hogy magasabb áron tárazhassanak nekik.... én is kicsit szívtam mert már a nagyobb korrekció reményében nem álltam be sávozásrra.. ez van.... totem

    VálaszTörlés
  16. Sziasztok! A leggyakoribb hiba, amibe beleszaladunk, hogy siettetjük a számozást, a folyamatokat. Különösen a lassan épülő csúcsoknál költséges hiba a türelmetlenség. A 4-5-4-5-1-2-1-2 pl. rövid hullámaival elég idegőrlő mutatvány, ráadásul szinte mindig rengeteg erősen működőképes alternatívával kell számolni.
    Pl. a tegnapi mélypont lehet i-es, lehet (x), lehet (d), lehet talán (b).

    VálaszTörlés
  17. üdv cimballi

    Te mennyiben tartod lehetségesnek, hogy ez a korrekció max. 1260-70-ig megy le. Mert daneric ezt állítja és utána 1450 körüli célárat határoz meg.

    üdv TWER

    VálaszTörlés
  18. Twer, jelenleg az optimális cél 1.277, ami persze nincs betonba öntve, de mutatja a nagyságrendet, amiben gondolkodni érdemes. Közben folyamatosan csipegethetjük fel az információkat az alhullámok alakjából, hosszából.

    VálaszTörlés
  19. Én azt gondolom,hogyha 1338 fölé megy,akkor 1440-1450 a következő megálló.
    Kisbandi

    VálaszTörlés
  20. Szia Cimballi!

    Ez a háromszög verzió még él, miután ki is jött az index belőle, meg vissza is tért?

    Üdv, Joe

    VálaszTörlés
  21. Joe, még bőben benne van, csak tegyél egy (d) betűt a tegnapi aljra, majd kötögesd össze az (a)-(c), valamint a (b)-(d) pontokat. Azaz nem teljesen az a háromszög, ahogy én rajzoltam, ellenben felhívtam a figyelmeteket, hogy talán egy nagyobb hsz változat fog működni.
    Idő-idő-idő kell a háromszöghöz, meg most hogy a potenciális (e) ponthoz közelítünk, egy jó hír, amire beesik a piac.

    VálaszTörlés
  22. Cimballi, úgy néz ki megvolt az (e).. nemde?! (azt gondoltam 1325 fölé húzzák záró előtti fél órában, de még ahhoz is gyengék... áááá... talán holnap. de remélem nem...

    totem..

    VálaszTörlés
  23. Totem, stílusos lehetne egy nyitó rés holnap, mert megnehezítené a pizícióba lépést a húsosfazék [c] hullám indulásának pillanatában. Persze ez csak fantázia, hiszen nincs elegendő bizonyíték a kezünkben erre vonatkozóan.

    Hacsak nem ez a cikk :)
    http://finance.yahoo.com/news/2-years-after-market-low-the-apf-2492075628.html?x=0&sec=topStories&pos=main&asset=&ccode=

    VálaszTörlés
  24. Sziasztok!

    Nektek nem hiányzik még egy felfelé tartó hullám, nálam e-ból csak 1-2 volt/van meg, jó lenne még egy felfelé 1330 környékére. Vagy valamit rosszul látok?

    üdv: ad

    VálaszTörlés
  25. a daxot elnézve, azon is csodálkozom már, hogy usa idáig fel tudott mászni..

    üdv, totem.

    VálaszTörlés
  26. ad, egyébként elnézve az snp-t, m30-n és óráson egy csúnya bearish slingshot van most rajta az utóbbi 1326-s csúcsához mérten..

    totem

    VálaszTörlés
  27. üdv cimbi

    Az igazi húsos fazék 1050-1344. Most hogy lesz-e ekkora falat. Bár lenne!!

    VálaszTörlés
  28. Ahogy eddig a helyzet áll lehet még csont se lesz.

    toti

    VálaszTörlés
  29. Ad, nekem nem hiányzott, de az utóbbi óra "túlzott" SQ visszaemelkedése sem, mert ott volt a helyzet egy csúnya letörésre (tényleg nem sok hiányzott hozzá), viszont innen óvatosnak kell lenni, mert lehet hogy a háromszög valójában a (b) hullám a [b]-n belül, ezért feltör az S&P 1331 fölé, azután rögtön visszahullik.
    Összességében nem tehetek mást, kivárom a piac következő húzását.

    VálaszTörlés
  30. A csontleves sem rossz :), de egyelőre szigorúan csak 1.277 környékéig gondolkodjunk. 1050-et még csak egy pillanatra, gondolatban sem céloztam.

    VálaszTörlés
  31. hát igen, valahogy short oldalon túl sok a beszari... sq?! ehh.. ahelyett, hogy továbbütötték volna..

    szerintem ennek mára annyi, lehet másik napot szemelnek ki a beverésnek.. csüt, de inkább péntek, akkor már a kicsik is szeretnek eladni...

    totem...

    VálaszTörlés
  32. a legrosszabb az, hogy én dow-n vagyok poziban, és egyre jobban kezd felfelé elszakadni az snp-től... sokkal magasabban van, mint korábban akkor, mikor az snp ezeken a szineken állt... ergo ha az felmegy 1131-re, lehet kezdem magam tökönszúrni, mert akár lehet a dow 12350 körül is... elméletileg persze... (azért bízom benne, hogy a 12280-12300-s ellenállás megfogja.. és ott kiegyenlítődik a két index ismét.. a legutóbbi felfelé körnél snp 1334 körül volt dow 12280...)

    totem

    VálaszTörlés
  33. totem

    A BUX ma ugyan ezt csinálta az utolsó órába lecsapták mint a taxi órát. Remélem itt is ez lesz!!

    toti

    VálaszTörlés
  34. Szia Cimballi!

    Én valami hasonlóra számítottam, de nekem hiányzik legalább egy felszúrás az említett szintekre, utána rendben lenne az esés. Csak jelenleg semmi erőt nem látok arra, hogy ez megtörténjen, ha valami felcsapná 1325 fölé az igazi SQ-t indítana és meglenne, de ma már kicsi az esély rá szvsz

    üdv.: ad

    VálaszTörlés
  35. 10 perces ábrán, az utóbbi három napban, egy háromszög van kialakulóban, zárás előtt, vagy holnap nyitáskor nagy elmozdulás lehet valamelyik irányba.

    VálaszTörlés
  36. toti.. azért várjál, ez nem a bux, sajnos itt a zárómutyi felfelé szokott menni.. főleg az utolsó 10 percben tudják iszonyat felcibálni.... max záró után otc-n esik majd a futi egy szépet reggelre...

    totem

    VálaszTörlés
  37. Ad, az "Én valami hasonlóra" kezdetű hozzászólásoddal teljesen egyetértek. Összességében a mai nappal az a gond, hogy ha a lefelé [c] hullám kezdete helyett ez van, akkor egészen bonyolult (és kereskedhetetlen?) értelmezési lehetőségek jönnek be. Számolni kell például egy olyan háromszöggel, aminek az 'e' hulláma is háromszög. Ez lenne a legegyszerűbb, mert akkor csak az idő telik, amíg nem jön valami hír. A napokban mondtam, hogy a háromszögeknek leggyakrabban valami hír vet véget.

    VálaszTörlés
  38. toti, ilyen ötösöm legyen a lottón, ahogy tippeltem, záró után csaptak le rajta egy szépet, ha már ker-időben nem ment.. :) daxon még szebbet vágtak...

    totem..

    VálaszTörlés
  39. Cimbi, ez sem semmi.

    http://www.portfolio.hu/vallalatok/most_kell_menekulni_a_reszvenyekbol_es_a_kotvenyekbol.146482.html

    Úgy tűnik FED apu túlvásárolta magát.. :)

    totem.

    VálaszTörlés
  40. Totem, mielőtt Dow-t kereskednél, nézz rá mindig az IBM-re. Ma is az okozta az index felülteljesítését.

    VálaszTörlés
  41. Volt vmi hír, hogy ennyire bezúzták futurest kint vagy csak jóérzésből sikerült?

    VálaszTörlés
  42. Kissherceg, amíg a hétfői low alá be nem keverednek, addig úgysem számít.

    VálaszTörlés
  43. üdv totem

    Nagyon bízom benne hogy délutánig ki tart a bezúzás de jobb lenne ha még fokozódna.

    toti

    VálaszTörlés
  44. üdv totem

    Nálam most az adat szolgáltatással gond van az SP HATÁRIDŐ 8 ÓRA 22 PERCKOR egyik adatom 1309 a másik 1302 melyik a reális?

    toti

    VálaszTörlés
  45. Kissherceg, azért zúzták be, mert én megmondtam már tegnap este, hogy ez lesz a menü mára.. :))

    toti, most a cash spx nálam 1306.4 (8.38)

    totem

    VálaszTörlés
  46. tegnapról: "toti.. azért várjál, ez nem a bux, sajnos itt a zárómutyi felfelé szokott menni.. főleg az utolsó 10 percben tudják iszonyat felcibálni.... max záró után otc-n esik majd a futi egy szépet reggelre...

    totem "

    VálaszTörlés
  47. Kissherceg, mondjuk volt valami spanyol leminősítés is, lehet ahhoz is van köze az éjjeli esésnek.. bár szerintem az tervszerű volt, ígyis-úgyis beverték volna, ha a kereskedési időben nem sikerült.. csak nehogy shortzérásra használják ki egyesek, mert akkor nagyon sok értelme nincs, csak hintába ültetni azokat, akik itt nyitnak most rá shortot...

    totem..

    VálaszTörlés
  48. üdv totem

    Mire nyitás lesz a határidők le is nyullázódnak ha így folytatják reggel óta csak fel fele emelkednek. Na ez megint nem kóser.

    toti

    VálaszTörlés
  49. spx kezd kilépni lefelé a háromszögből.. remélem ma lesz a napja az esésnek...

    Cimballi, te is így látod?

    totem...

    VálaszTörlés
  50. üdv

    Nyitásba nagyon úgy néz ki lecsapták mint a taxi órát.

    toti

    VálaszTörlés
  51. yesssss... :) húsleves van.. :)

    totem

    VálaszTörlés
  52. tetszik a történet, üssük amíg mozog :) Cimballi első célára a hétre elég is volna, nem vagyok mohó :)

    VálaszTörlés
  53. Sziasztok, a háromszögekről tudni kell, hogy van egy komplex hullámuk, nálunk ez volt péntek-hétfőn a (d), ami dupla zigzag lett, ezen kívül mind az öt hullámuk általában zigzag, de az (e) lehet háromszög is. Ez történt, amitől furcsán néz ki az alakzat, de működik. A hétvégén sikerült igazán azonosítani és az azóta eltelt három kereskedési napban nem történt semmi, ami ellentmondott volna, vagy kizárta volna az értelmezést.

    Maradjunk annyiban, hogy a háromszög az (e) pozícióban felveti annak a lehetőségét is, hogy mégsem háromszög az egész alakzat, hanem egy kombináció háromszög végződéssel, amitől az alakzat végére ismét [ii]-es, vagy [b] jelölést tehetünk.

    VálaszTörlés
  54. cimbi, az utólsó bekezdéssel pontosan mit is akarsz mondani?! szóval mi a végkövetkezetés, ha az alakzat "kombináció háromszög végződéssel"?

    totem

    VálaszTörlés
  55. Figyelem, ma és holnap van a váltás az ECBOT és a GLOBEX határidők között, amikor is a H jelzésű márciusról az M-es júniusra térünk át.
    Ott ne maradjon márciusban valaki a nagy lelkesedésben!

    VálaszTörlés
  56. Totem, ebben a pillanatban semmi jelentősége sincs, csak előzőleg a nagy háromszög miatt - ezek szerint átmenetileg - lekerült a menüből a [ii]-es hullám lehetőség (ld. az utolsó közzétett ábrámat), ami most ismét lehetséges, tehát ez lehet harmadik is lefelé, nemcsak [c]. Nem kell vele törődni, majd visszatérünk rá egy hosszabb bejegyzésben SPX 1.275-1.272-nél (időközben oda módosult az első célár.

    VálaszTörlés
  57. Cimballi, egyébként a nyitó rések itt vannak amiket kalkuláltál, szóval csak idő kellett és bejött. :)

    VálaszTörlés
  58. Cimballi, ez a célár csak a háromszögből jött ki, vagy egyebet is nézel?
    Ha ez az esés csak egy impulzus első hulláma lett volna csak, az egy igen finom húslevest jelentene. :-)

    Üdv, Joe

    VálaszTörlés
  59. tényleg Cimballi, elismerem, amit a február közepi csúcstól leműveltél az világklasszis elemzés volt, az EWI és a Daneric is később jött elő ezzel a számozással, THUMBS UP!
    Rob

    VálaszTörlés
  60. Üdv! Cimballi írta, hogy most van a váltás a határidők között! Én még sosem csináltam ilyet, (és nincs is most pozim, de) valaki fel tudna homályosítani, hogy ennek milyen költsége van? És ha jól tudom a hónap harmadik pénteke a kifutás, szóval jövő héten már nincs áttérés? És mikortól likvid az új határidő?

    VálaszTörlés
  61. cimbi, hullámos alapon mekkora felpattra tippelsz napon belül?! most tart 1302-nél.. letörési szint visszatesztelhető?! 1305? vagy akár a 1312?

    totem..

    VálaszTörlés
  62. Pistolpete, maga a kifutás egy hét múlva lesz, de holnaptól a megszokott júniusi lejárat illikvid lesz, ami veszélyessé teszi a benne ücsörgést egy ilyen gyorsan mozgó piacon.
    Mibe kerül a váltás? 2 USD zárni egy márciusi kontraktust és másik 2 USD megnyitni a júniust, ami egyébként ma éjszaka válik domináns lejárattá.

    VálaszTörlés
  63. Totem, 1305 minimum és mondjuk 1309 maximum. Semmiképp sem szeretném látni a rés visszatöltését.

    VálaszTörlés
  64. Rob, a kulcs momentum ebben az volt, hogy a februári 1.344-1.294 szakaszról elhittem, hogy impulzív, s noha többször körbejártam a kérdést, kitartottam ezen álláspontom mellett, így le tudtam szűkíteni a lehetőségeket. Dan ezért volt késésben, mert újra és újra megpróbálta korrekciónak (hármas szerkezetűnek) jelölni, talán még tegnap is(?).

    Tanulság, nagyon sokszor a legfontosabb "csupán" azt eldönteni hogy impulzív, vagy korrektív egy hullám.

    Az EWI nem látom, mivel próbálkozott, de gondolom vagy háromszor befejezettnek látott egy [ii]-es hullám zigzag korrekciót. Egy ideig annyit néztem, hogy már kívülről tudom, Hochberg mit gondol egy chartról. Egyébként nem járt messze az igazságtól, mert lehet, hogy zigzagxháromszög volt az alakzat. Csak gondolom nem sokat emlegette a [b] lehetőséget, vagy azt, hogy az esetleges háromszöghöz rengeteg idő kellhet.

    VálaszTörlés
  65. üdv cimballi

    Nagyon jó tudom, hogy elfoglalt ember vagy. De csupán egy pillantást szentelnél a BUX ÉRTELMEZÉSÉRE MERT MOST 3 NAPOS ESÉST megint meg állította a 22000pont amelyet most már sokadik alkalommal ér el. Teljesen febr. elejétől a kereskedés ideg tépő. Véleménye szerint mi várható.
    Köszönöm meg tisztelő bizalmadat.

    üdv TWER

    VálaszTörlés
  66. Joe, maga az emlegetett célár egy egyszerű zigzag célár számítás, amikor B helyen van háromszög, akkor nem használom a hsz "thrust" mérési elvet. Maga az előrejelzés, az értelmezés összetett, épp talán 12 órája foglaltam itt össze Balázsnak, igaz más kontextusban felmerült kérdésre:
    http://myelliott.blogspot.com/2010/04/szemelyisegjegyek-alapok-v.html

    VálaszTörlés
  67. Alex:

    Melyik az a szint aminek a letörése után a háromszög alternatíva már nem valószinű és a esés lefelé alternatíva lép előtérbe?

    Szóvala kérdés lényege, hogya mai esés a részvényindexekben már a letörés vagy csak egy "e" hullám ami után még egy csúcs jön felfele?

    VálaszTörlés
  68. Azért kérdem csak, mert a www.finviz.com/futures címen a SP500 1288 szinten is járt már, viszont az én platformom -H2Deal a CMC Marketstől - a index még csak 1294-en járt és nem lejjebb.

    A platformom szerint a letörés még nem történt meg a finviz alapján pedig mintha igen.

    Ha esetleg lehetne róla szó küldhetne valaki egy linket a cash SP500 indexre is.

    Koszi

    VálaszTörlés
  69. Látom elég sok az átfedés a mai hullámokban (15 percesen pl.). Csak nem egy leading diagonalhoz van szerencsénk?

    VálaszTörlés
  70. Alex, a háromszögből kitörtünk, pont. Felfelé (e) hullámnak már nincs létjogosultsága.

    VálaszTörlés
  71. evidens, hogy short..

    mondjuk én már shortban vagyok hetek óta... 1343-tól.. :)

    totem

    VálaszTörlés
  72. Alex:

    Meggyőző ez a letörés?

    VálaszTörlés
  73. üdv cimballi

    A tegnapi kérdésemmel ne foglalkozzál esetleg csak diskurzus szinten. Úgy néz ki a piac megadta ma reggel a választ.

    üdv TWER

    VálaszTörlés
  74. üdv cimbi

    Mi ez a nagy le föl ugrálás lehet valóban egy leading diagonál?

    toti

    VálaszTörlés
  75. Úgy látom az amcsi piacot nem igen hatja meg a Japán földrengés! Ezek talán már 2%-ba is dübörögnének ha nincs földrengés.

    VálaszTörlés
  76. dax kinyiffant.. egész nap 20 pontos ársávban mozgott, miközben usa 100 ponton belül.. pl. dow ment az imént 50 pontot felfelé, dax ment kerek nullát.. elképzelhető, hogy ma csinálnak egy szép plszt az usakok, miközben a németek itt fognak 7000 alatt vesztegelni?!

    totem

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)