AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2011. március 3., csütörtök

À la carte

S&P cash index

A tegnapi két értelmezés közül a piac az alsó rajzon szereplőt [link] választotta. Nem véletlenül, hiszen az volt az 'elsődleges' (=legvalószínűbb) számozás. Nyitásban befejezte a keddi monoton eső Subminuette kis római harmadik hullámot, majd egyértelmű korrektív táncba kezdett. Ezt az oldalazást agresszíven és kevésbé agresszíven értelmezhetjük, így áll elő a mai két friss ábra. Mindkettőnek van gyenge pontja, amire vonatkozóan a megjegyzéseimet feltüntettem.

Úgy látszik, a piac rendre a bearish változatokat választja, ennek ellenére ma a kevésbé medveképűt vettem előre elsődlegesnek. Szeretném hangsúlyozni, hogy a bekövetkezés valószínűsége tekintetében csupán árnyalatnyi a különbség az aktuális két értelmezés között. Vagy lényegesen kevesebb, mint tegnap. Ha az alsó szcenárió útjára lépne a piac, akkor is mértékkel bánjunk a shortokkal, mert a keddi 1332,66 felett ott látjuk a "[ii] vagy [b]" feliratot, így ha a Minute [b] lenne a helyes, akkor csak SPX 1.279-1.270-ig látjuk majd esni az árfolyamot.



Nupagagyi, azért a napi értelmezést alternatívákkal ne szokd meg, nem lesz rendszeres :)

22 megjegyzés:

  1. üdv cimballi

    Akkor ezek szerint nem hogy esés, de a korrekció leggyengébb változatára lehet számítani?

    üdv toti

    VálaszTörlés
  2. kivételesen Én is csináltam usa elemzést, de egyértelmű, hogy kulcsszinteken vagyunk. Ha megint felfele indul a piac, akkor a monoton emelkedő sztori folytatódhat szvsz.

    VálaszTörlés
  3. Szia Cimballi!

    Mit jelent az egy hullámnál, hogy komplex?

    Köszi!

    Balolah

    VálaszTörlés
  4. Cimballi Vezérlő Tábornok Úr,

    Ezúton köszönöm stratégiai támogatásod ebben az ádáz harcban a medvék és a bikák között. A medvebocs már itt játszadozik a kertek alatt, de hogy most felfog-e nőni érett, kifejlett medvévé vagy a bikák eltapossák ??
    Természetesen nem kívánom hogy folyamatosan supportot adj a short pozíciókhoz, de ezekben a napokban nagy segítség az alternatív értelmezéseid.
    Bár elgondolkodtam hogy ha break-even stop-ot használnék mint régen akkor akár el is utazhatnék ebből a fagyos havas időből. ( "oszt" vagy kiszedik vagy nem )

    Ps.: A bika húsából lehet kolbászt készíteni a medvééből nem :-)

    VálaszTörlés
  5. Uff, a háromszög evidens, hogy nem működik, de ráadásul az alsó számozásom célárát az első 5 percben elérte a piac, így kérdőjel és kétség van bőven azon az ábrán is.

    Kritikus szint 1.332,66.

    VálaszTörlés
  6. Toti, azt írtam február 23-án a "A medve ruhája" bejegyzésben, hogy nincs elég információ a birtokunkban, hogy eldöntsük, korrekció, vagy visszatért a tartós eső trend, csak azt tudjuk, hogy bármelyik is legyen, van még tér lefelé. Ha a rajzomra gondolsz, amivel kiegészítem az ábrát, az csak a következő 1-2 napra mutatja az elképzelésem, több nem férne el a jobb oldalon. Ennek ellenée a várakozásom ki lehet következtetni, hiszen egy (ii)-es hullám után nyilván (iii)-as hullámot várok.

    VálaszTörlés
  7. Szerintem a korrekció ennyi volt,írány észak.Cél 14xx.További dollárgyengülésnek is jelentős teret látok.
    Üdv:Kisbandi

    VálaszTörlés
  8. Egy picit még gondolkozzunk el azon, hogy tegnap Joe-nak volt igaza, én meg okosan elvetettem egyet a megrajzolt lehetőségek közül, amit valójában nem zárt még ki a piac.
    Olyan, mintha ezen mennénk tovább:
    http://1.bp.blogspot.com/-y8MKJIkAvcg/TW75_18dhDI/AAAAAAAAAxg/PsQXJdnBqkA/s1600/MAR2_SPX_ALT15min.JPG
    Azaz lesz esés, csak előtte még egy kevés, a shortosok életét megbonyolító, a long oldalt álmodozásba szenderítő emelkedés 1333 fölé.

    VálaszTörlés
  9. az a baj ezzel a bolondítással, hogy félévig tart :)))

    VálaszTörlés
  10. Szia Cimballi!

    A zigzag ugye 5-3-5. Lehetséges-e hogy már véget ért a zigzag? (első 5 hullám vége 1300 (nálad [a]), következő 3 vége 1332(nálad [b]), végső 5 1302 tegnap)
    Van vmilyen szabály hogy a második 5 hullám túl kell jusson az első ötön?
    Ha így nézzük, onnan a longosoknak szép impulzus is indulhatott aminek a negyedik hullámát tapossuk most.

    Kösz, Joe

    VálaszTörlés
  11. üdv

    Én gyakran a gyertyákat szoktam figyelni az SP-nél ez a mai emelkedés még nagyon is bele fér a pakliba. Csak ne menjen 1340 fölé mert ebben az esetbe a további esés storno. Most 3 fekete gyertya volt indulásnak ez 1 több mint volt bármely korrekciókor. Majd FEHÉR, FEKETE ÉS ISMÉT EGY NAGY FEHÉR EZ A KÉPLET. Ha holnap is fehér lesz akkor valóban vége az esésnek.

    üdv TWER

    VálaszTörlés
  12. Joe, a zigzag célárára vonatkozó vezérlőelvekről itt írtam egy komplett bejegyzést.
    http://myelliott.blogspot.com/2010/11/celarak-zigzag-korrekciokban.html
    Ezek szerint a C hullám hosszára vonatkozó elvárás, hogy minimálisan meghaladja A kiindulási pontját. Ez persze nem szabály, csak vezérlőelv, tehát van alóla kivétel, amikor összességében "hibás" zigzag alakul ki. Ezzel csak az a probléma, hogy nem tudod real-time beszámozni így, hanem csak utólag, mivel több más alakzat sokkal gyakrabban fordul elő. Pl. lehetünk háromszögben, vagy amit én mondok, egy lefelé tartó nagyobb zigzag, vagy impulzus [b], vagy [ii]-es hullámában, ami maga is zigzag.

    Szerintem ebben a pillanatban hibás csak azt értelmezni, amit éppen a grafikonon látunk. Itt hiányzik valami...

    VálaszTörlés
  13. Twer, szerintem nem sztorno ha fölémegy.. nézd meg a 2007-s tetőzés napi chartjat meg mondjuk a flashcrash előttit is.. holt ugyanaz zajlik eddig.. akkor is egy jó nagy 40-60 pontos sávban rohnagáltak fel alá és veszekedtek hetekig, majd új csúcsot ütöttek és utána kezdett rendesebben esni.. Én hétköznapilag úgy fordítanám, maradt még egy-két alap és hedge-fund, aki nem bírja elviselni, hogy vége a dalnak, vagy csak későn ébredt, és most egy jó kiszállóra még fel akarja juszt is cibálni magának..

    üdv, totem

    cimballi, te komolyan úgy érzed 1333 fölé az istennek nem megy?! de jó is lenne...

    üdv, totem

    VálaszTörlés
  14. Hogy véletlenül se gondolja senki, hogy kétértelmű a mondandóm, mehetünk le is fel is. Ennél egyértelműbb vagyok:
    Nagyobb esélyét látom annak, hogy jelentősebb esés, vagy oldalazás kell, mint ami eddig megvalósult. Vagyis, most kiszorítják a shortokat 1333 felett, talán 1336-ig és jön az újabb lefelé kör.

    VálaszTörlés
  15. mindenesetre a dax rendesen bezuhant, miközben usa meg felfelé ment.. nem tudom mitől tudtak ennyire elválni egymástól... persze a dax már korábban törte az emelkedő trendjét, de ennek ellenére is durva volt ma a különbség.. azért remélem daxli kutya, maga után rántja végre a jenki gazdit.. :)

    totem

    VálaszTörlés
  16. Totem, épp ellenkezőleg, azt mondom már vagy a harmadik hozzászólásommal, hogy mindenképp fölé kellene mennie.

    VálaszTörlés
  17. Cimbi, Rendben.. 1340-ig kitartok, akkor kapcsol be nálam a kakirelé.. Bár én most dovjaniban utazom, akkor annál úgy 12290-12350 lehet a büvős határ..

    totem

    VálaszTörlés
  18. 12295-12356 a cash DJ index célzóna egész pontosan :)
    most éppen a felfelé tartó C impulzus harmadik hullámát fejezzük be hamarosan - ennek szól az ékelődés

    különben nem azért, de nem kellene shortban lenni, biztos volt egy felfelé kör, csak a méretét nem lehetett "tudni" - időzítés skacok, időzítés!

    VálaszTörlés
  19. Most akkor a nagy zigzag harmadik C hullámjában vagyunk, ami maga is egy zigzag? Jól értem?
    Ha ez elkészül miért látod úgy h még esni fog?

    Üdv, Joe

    VálaszTörlés
  20. ahogy nézem még ma nem fordul... legalábbis a célzónát még nem érte el, bár a forgalom fogy..

    nem kellene shortban lenni? köszi.. :) már másodszorra jön le, a harmadik karikára nem számítottam.. bár érezhető volt, amikor nem ütött új aljat.. na de szarvas is csak 1330-ig várta, aztán most hogy mondod, lehet megy még annál feljebb is.. sőőt..

    totem..

    VálaszTörlés
  21. Joe, a zigzag 5-3-5, tehát a C hulláma csak impulzus, vagy záró diagonál lehet, tehát ötös szerkezetű. Itt ez impulzus, de az impulzusnak is öt alhulláma van, aminek az ötödikje ugyancsak lehet impulzus, vagy diagonál.

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)