AZ ELLIOTT WAVE INTERNATIONAL AJÁNLÁSÁVAL:

Oldalak

2011. augusztus 8., hétfő

"Éppen" forgalmi rekordok

Áprilisban a "A forgalom titka" bejegyzésben [link] leközöltem egy ábrát az egyes emelkedő és csökkenő szakaszok (szvingek) átlagos napi forgalmáról. Ott számos bizonyítékot és következtetést szedtünk csokorba a 2009 óta tartó emelkedés korrektív jellegéről pusztán a forgalom alapján. Aki akarja visszalapozhat, most viszont a mi a valószínűsége, hogy vége a felfelé trednek, kérdés megválaszolásához hívjuk segítségül az ábra friss adatokkal ellátott változatát. Összességében a volumen mintázata inkább a végleges fodulat mellé áll, de épp csak hajszálnyival:


2009-ben a rally első szakasza 304 millió darabos, igen magas átlaggal indított. Azóta minden újabb emelkedő szakasz csökkent vagy stanált, egészen májusig. A közbeékelődő korrekciók (esések) átlaga (piros számok) rendre meghaladták a megelőző emelkedő szakaszok (zöld számok) hasonló értékeit. A legmagasabb átlagos értéket természetesen a 2010-es flash crash körüli Intermediate, vagy Primary szintű két hónap bear piac hozta össze a maga 311 millió darab részvényével. Most 10 napja tart az esés és 324 millió az átlag, tehát erőteljesebb, mint korábban bármelyik eső vagy emelkedő szakasz, de azért nincs messze az imént említett 311-től. Én úgy tartom, hogy 25%-os eltérésig a szakaszok átlaga közötti különbség nem szignifikáns, lehet akár véletlen körülmények műve is.

A megelőző emelkedő szakaszhoz mérve - 198-ról 324-re - 64% a növekmény, ugyanez az érték 2010 májusában 72% volt.

Meglehetősen hasonlítanak ezek a "mintázatok" egymásra, de ne felejtsük, a 324 milliós érték egy ideiglenes szám, egy folyamatban lévő, de még nem befejezett eső szakaszról. Egyelőre még a legnagyobb forgalmú napok is kísértetiesen hasonlítanak: 647 millió akkor áll szemben a mostani 656 millióval. Szóval még kevés a forgalom, de végül kijöhet belőle a trendforduló.

43 megjegyzés:

  1. Elliottos szemmel összefoglalva: a fenti eszmefuttatás azt jelenti, hogy az esés azonos, vagy nagyobb trendszinten (degree) van, mint 2010. április 26-július 1.

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Ez gyakorlatilag nem zárta ki egyik verziót sem, ugye? (esés vs tripla ZZ)

    ad

    VálaszTörlés
  3. Így van, de lejjebb ment azért bennem az a 35%-ra adott tripla ZZ.

    Ha hiányzik is a devizákból egy kör a "bullish" felállás szerinti irányba, akkor is van már felfelé elegendő hely egy erős és éles, de új csúcs nélküli 2-es hullámra a részvénypiacon. Tehát amíg deviza záró hullám jön, addig lehet kettese az indexeknek. Mondjuk 25%-ra veszem vissza az ex-has mérlegelésemet, így 75%-ra teszem a teljes trendfordulót.

    Igazi bizonyíték majd a hamarosan esedékes felfelé korrekció hármas (korrektív) szerkezete lenne.

    Figyelem, ez semmiképp sem az a piac, ahol longolni kellene. A jól ütmezett shortok ideje van, de gyorsan érdemes félreugrani, ha pattanna a piac, mert pillanatok alatt mehet 5%-nál többet felfelé.

    Elméletileg kint van a rossz hír, mindenki tudja. Akit akart, rövid távon beszippantott magába a short lehetősége. Ha kimerül az utánpótlás, akkor gyors short nyerő realizálás lehet egy felfelé kör erejéig.

    Ha elindul egy ilyen típusú profitrealizálás, akkor 5 percesnél nagyobb timeframe-re nem gondolkoznék majd. Ha meg is nyílnak így long lehetőségek, semmiképp sem overnight pozíciók tartása a cél, ugyanis az EU bankok rendkívül instabil helyzetbe kerültek, bármelyik pillanatban tucatjával juthatnak a Lehman sorsára.

    VálaszTörlés
  4. Amerikában vagy 250 bank zárt be eddig, Európában nem éri el a 10-et, miből gondolod, hogy az Eu bankok rossz helyzetben vannak?

    Péter

    VálaszTörlés
  5. Péter, ellustultak. Egyre kevésbé betétgyűjtésből finanszírozták magukat, rájöttek, hogy nem a fiókhálózatot kell fejleszteni, hanem saját értékpapír-kibocsátásból finanszírozni, ráadásul sokszor rövid lejárattal pl. 90 nap. Ahová meg kihelyezték, abból az olaszoknak, görögöknek, portugáloknak, spanyoloknak annyi. Eközben ahogy én innen látom, az amerikai pénzpiaci alapkezelők gyakorlatilag már teljesen elkerülik az EU bankok újabb kibocsátásait. Így egy magas tőkeáttételben ülnek, - ez a finanszírozás csak így érte meg - fizetésképtelen kihelyezésekkel, miközben a források napról-napra apadnak.

    Ég a hitel, jön a defláció.

    VálaszTörlés
  6. egy kis off
    erről kinek mi a vélemény?
    eurchf havi
    http://www.friweb.hu/angler/chf.gif

    VálaszTörlés
  7. Szia Cimballi!

    SP bement 1217 alá, a teljes bizonyossághoz, hogy nem lesz tripla ZZ, ugye jól gondolom, hogy hetesen belezárás kell?

    Köszi!

    ad

    VálaszTörlés
  8. EURCHF? egy hajszál hiányzott ma nap közben a paritáshoz. Ez a forma a grafikonon vagy a vihar szeme, vagy a klimax. Legalább 8-10 gyertya kellhet hozzá, mire megtalálja a hosszú távú alját, de eltelhetnek addig évek is.

    VálaszTörlés
  9. Nálam a TZZ 10%-on van, 90% a trendforduló. Marad is így, amíg fel nem megyünk egy arányos hármas szerkezettel egy második hullámra. Vagyis minden tört, csak a megerősítés kell egy felfelé korrektív mozgás formájában. Akkor lesz, mondjuk 98%, mert egy támasz nem ment még le, ez pedig a 2010-es júliusi low.

    VálaszTörlés
  10. Szia Cimbi
    már meg van - kis dt long épp paritás előtt
    csak az eurusd paritásra emlékeztetett anno 1.1 nél akkor tele a világsajtó vele.
    bloomber meg ma írt a forintról, chf-ről
    az biztos ez nem lesz egyszerű felfele menet

    ismerős? a társadalmi hangulat diktálja eseményeket, nem pedig fordítva.
    Horgász

    VálaszTörlés
  11. Horgász, hol hallottál ilyet? :)
    Londonban is ez az hangulatoskodás a divat motanában.

    VálaszTörlés
  12. Szia Cimballi!

    Vess egy pillantást a magyar piacra, olyan gyors volt a lefelé menet, ahogy megjövendölted a valamelyik írásodban, kaptunk egy kis kóstolót, az elejéből...

    VálaszTörlés
  13. Ad, egy BUX vonalgrafikont vettem elő és ott lehet látni 2009 márciusától nézve, hogy mennyire sok hely van még lefelé. 18000-ről 10000-re 80% és az a minimum. Persze nem holnap és nem lineárisan fog ez bekövetkezni, hiszen előbb-utóbb esedékes egy második hullám északnak, de ezt nem is kell neked mondani, tudod jól.

    Ebben jó Elliott, hogy el lehet dönteni vele, mi a komplett, kész trend és mi az, ami még nem fejeződött be. 2009-ben a lefelé tartó szerkezet nem volt teljes, 2011-ig az éles és 100% feletti rally ellenére is tudtuk, a fundamentumok javulása csak átmeneti, mert a grafikonok az emelkedésben korrektív struktúrát mutattak. A napokban is láttam ilyen vaktában találgatást, hogy -10% az még nem trendforduló, -20 a minimum (komolyan azt hiszik az emberek, hogy ez ilyen egyszerű?). A trendnek szintjei, rétegei vannak és az, ami 2000-ben korrigálni kezdett még sehol sem tart, és meg sem tudja a 10-20%-ot. Olyan 50-80%-os szakaszai lesznek, hogy csak na. Le is és fel is, de innen új ATH még talán egy évtizedig sem.

    Abban, hogy mikor és honnan lesz vége rengeteg téves előrejelzés(em) volt, hiszen pl. legelőször 2010 első napjaira vártam a mostani fordulatot. Viszont nagy tanulság az októberi felismerésem, hogy egy nagyobb szerkezet kell és ez be is jött. Akkor a jövendölés 1.351-es célárról szólt és legalább 2011 elejéig kitartó korrekcióról. Az orthodox S&P csúcs 1.347 volt, a legmagasabb pont 1.370.

    Egy viccel zárom, egy találós kérdéssel a mai monológomat: Mennyit eshet még a piac, ha már esett 80%-ot?

    99,9%. Ez jusson eszünkbe a csakazértismegveszemazalját akcióink előtt. Vagy a sokatesettmostmárminekvegyemki halogatások alkalmával.

    VálaszTörlés
  14. Ad, egy BUX vonalgrafikont vettem elő és ott lehet látni 2009 márciusától nézve, hogy mennyire sok hely van még lefelé. 18000-ről 10000-re 80% és az a minimum. Persze nem holnap és nem lineárisan fog ez bekövetkezni, hiszen előbb-utóbb esedékes egy második hullám északnak, de ezt nem is kell neked mondani, tudod jól.

    Ebben jó Elliott, hogy el lehet dönteni vele, mi a komplett, kész trend és mi az, ami még nem fejeződött be. 2009-ben a lefelé tartó szerkezet nem volt teljes, 2011-ig az éles és 100% feletti rally ellenére is tudtuk, a fundamentumok javulása csak átmeneti, mert a grafikonok az emelkedésben korrektív struktúrát mutattak. A napokban is láttam ilyen vaktában találgatást, hogy -10% az még nem trendforduló, -20 a minimum (komolyan azt hiszik az emberek, hogy ez ilyen egyszerű?). A trendnek szintjei, rétegei vannak és az, ami 2000-ben korrigálni kezdett még sehol sem tart, és meg sem tudja a 10-20%-ot. Olyan 50-80%-os szakaszai lesznek, hogy csak na. Le is és fel is, de innen új ATH még talán egy évtizedig sem.

    Abban, hogy mikor és honnan lesz vége rengeteg téves előrejelzés(em) volt, hiszen pl. legelőször 2010 első napjaira vártam a mostani fordulatot. Viszont nagy tanulság az októberi felismerésem, hogy egy nagyobb szerkezet kell és ez be is jött. Akkor a jövendölés 1.351-es célárról szólt és legalább 2011 elejéig kitartó korrekcióról. Az orthodox S&P csúcs 1.347 volt, a legmagasabb pont 1.370.

    Egy viccel zárom, egy találós kérdéssel a mai monológomat: Mennyit eshet még a piac, ha már esett 80%-ot?

    99,9%. Ez jusson eszünkbe a csakazértismegveszemazalját akcióink előtt. Vagy a sokatesettmostmárminekvegyemki halogatások alkalmával.

    VálaszTörlés
  15. Nálam a TZZ 10%-on van, 90% a trendforduló. Marad is így, amíg fel nem megyünk egy arányos hármas szerkezettel egy második hullámra. Vagyis minden tört, csak a megerősítés kell egy felfelé korrektív mozgás formájában. Akkor lesz, mondjuk 98%, mert egy támasz nem ment még le, ez pedig a 2010-es júliusi low.

    VálaszTörlés
  16. Szia Cimballi!

    SP bement 1217 alá, a teljes bizonyossághoz, hogy nem lesz tripla ZZ, ugye jól gondolom, hogy hetesen belezárás kell?

    Köszi!

    ad

    VálaszTörlés
  17. Péter, ellustultak. Egyre kevésbé betétgyűjtésből finanszírozták magukat, rájöttek, hogy nem a fiókhálózatot kell fejleszteni, hanem saját értékpapír-kibocsátásból finanszírozni, ráadásul sokszor rövid lejárattal pl. 90 nap. Ahová meg kihelyezték, abból az olaszoknak, görögöknek, portugáloknak, spanyoloknak annyi. Eközben ahogy én innen látom, az amerikai pénzpiaci alapkezelők gyakorlatilag már teljesen elkerülik az EU bankok újabb kibocsátásait. Így egy magas tőkeáttételben ülnek, - ez a finanszírozás csak így érte meg - fizetésképtelen kihelyezésekkel, miközben a források napról-napra apadnak.

    Ég a hitel, jön a defláció.

    VálaszTörlés
  18. Így van, de lejjebb ment azért bennem az a 35%-ra adott tripla ZZ.

    Ha hiányzik is a devizákból egy kör a "bullish" felállás szerinti irányba, akkor is van már felfelé elegendő hely egy erős és éles, de új csúcs nélküli 2-es hullámra a részvénypiacon. Tehát amíg deviza záró hullám jön, addig lehet kettese az indexeknek. Mondjuk 25%-ra veszem vissza az ex-has mérlegelésemet, így 75%-ra teszem a teljes trendfordulót.

    Igazi bizonyíték majd a hamarosan esedékes felfelé korrekció hármas (korrektív) szerkezete lenne.

    Figyelem, ez semmiképp sem az a piac, ahol longolni kellene. A jól ütmezett shortok ideje van, de gyorsan érdemes félreugrani, ha pattanna a piac, mert pillanatok alatt mehet 5%-nál többet felfelé.

    Elméletileg kint van a rossz hír, mindenki tudja. Akit akart, rövid távon beszippantott magába a short lehetősége. Ha kimerül az utánpótlás, akkor gyors short nyerő realizálás lehet egy felfelé kör erejéig.

    Ha elindul egy ilyen típusú profitrealizálás, akkor 5 percesnél nagyobb timeframe-re nem gondolkoznék majd. Ha meg is nyílnak így long lehetőségek, semmiképp sem overnight pozíciók tartása a cél, ugyanis az EU bankok rendkívül instabil helyzetbe kerültek, bármelyik pillanatban tucatjával juthatnak a Lehman sorsára.

    VálaszTörlés
  19. Szia Cimballi!

    Szerintem is sok hely van, a lefelé menet 1/3 hulláma lehet, hetes ábrát nézve. 10.000 alá bőven bemehet a végén.


    http://buxelliott.blogspot.com/p/nagy-kep.html

    Gratula az elemzésekhez! Észrevetted, hogy eltűntek "trollok", akik elliott elvrendszerét becsmérelték? Gondolom a blogod forgalma is felment, mert sokan keresik a megoldást, a magyarázatot a jelenlegi helyzetre.

    Vsznu beléptünk a Zarmageddon zónába!

    Megj.: Azért egy óriási háromszög (több év) kialakulására van még esély, legalábbis itt Mo-n.

    VálaszTörlés
  20. Szia Kwi!

    Most, hogy elindult az esés, amin eddig mosolyogtál, most az idő pontatlanságába kapaszkodsz, számomra ez a vicces :o)

    Végül is mindenbe bele lehet kötni, mert valóban ez nem olyan "tudomány", mint a matematika vagy az adótanácsadás, ahol precízen pontosan ki lehet számolni mindent.

    Ha más oldalról nézzük ez egyfajta jövőbe látás, jóslás. Természetesen ez nem "egzakt tudomány", mint ahogy az asztrológia sem az, pedig már az ókorban is alaptudománynak tekintették, másik nevén csillagjóslást..

    A tömeg és az emberi pszichét nem lehet egy egyszerű egyenlettel leírni, így belátom, hogy sokan vannak akiknek ezt nehéz megérteni, főleg, ha az életük, a beállítódásuk más, ilyen az élet, sokszínűek vagyunk és változatosak...

    Az elmélet szerint a teljes korrekció, akár 60 évet is vehet igénybe, találkozzunk 2072-ben :o) Ja, hogy ez 61 év, igen, mert akkor már biztosan látjuk, hogy elindult felfelé .o)))

    VálaszTörlés
  21. Ad, csökkent a látogatottság. Magam sem hajtok a szenzációs megfogalmazásokra, a nagyívű jóslatokra, sokat hangsúlyozom, amit most te is, hogy nincs egzakt előrejelzés, ha pedig nem Szent Grált ígérsz és 100% találati arányt, hanem még be is vallod, hogy az előrejelzéseid fele sem fog működni, akkor csak azok maradnak, akik komolyan kezdenek ráérezni a lényegi üzenetre.
    Nyilván voltak akik csalódtak, mert 2010. február és október között az EUR kivételével besétáltam az erdőbe.

    Troll barátunk kedvéért ugye érdemes megjegyezni, hogy a 2-es és a B hullám a legnehezebben előrejelzhető, jóformán semmit sem tud róluk Elliott elmélete mondani. Ez pedig a 2007es csúcs óta az első felfelé korrekció volt lehet 2-es, vagy B, esetleg X. Vagyis hálátlan dolog vele dolgozni.

    Azt is oly sokszor elismételtem már (oda), hogy az armageddon kifejezés ismeretlen Elliott elméletében, ugyanis ez a legpozitívabb modell, hiszen azt állítja, hogy a növekedés egyre robusztusabb és örök, de ahogy halad előre a világ, ahogyan nő a struktúra, úgy lesznek nominálisan egyre nagyobbak a válságok. De idézhetnélek téged is, hiszen most írtál róla.

    VálaszTörlés
  22. Totem, ott az ötödik hullám fel. Megnézed te egyáltalán a rajzokat, amiket felteszek?

    VálaszTörlés
  23. Cimballi,
    A trollokra kevés energiát pazarolj, menj a saját elemzői utadon ! Aki akarja úgy is figyelemmel követi a véleményed. Hozam-kockázat arányban ezek az általad javasolt kiszorított helyzetek igen jók, aki meg nem tudja olvasni vagy kételkedék magára vessék.

    VálaszTörlés
  24. Nupa, rendben vagyok, köszönöm. Készítettem egy videót de nem volt szinkronban a hang és a kép. Majd felveszem újra.

    VálaszTörlés
  25. Brutális ez a napi 5%-os S&P mozgás már a negyedik napja. Mikor jön a 2-es hullám?

    VálaszTörlés
  26. Szerintem most vagyunk az 1. hullám négyes alhullámában.Az ötös hullám várható mélysége 1050-1000 körül szerintem.A kettes hullám majd onnan indul szvsz.

    VálaszTörlés
  27. Az imént, magyar idő szerint talán 16:50 körnéykére elkészült egy kis háromszög. Kérdés, minek a negyedik hulláma?

    Először is a 2010 novemberi három napi minimum szintjén támaszkodott meg, úgy látszik jelentős az a támasz/ellenállás.

    Következő kérdés: kell-e ide ekkora negyedik hullám augusztus 9-ről? Én 07.21-ről számolom a bear piac visszatérését, azóta pedig ez nagyon bőven a legerősebb felpattanás. Mivel párosítsam?
    Nem lehet-e ez a kettes hullám északnak? Mi van, ha a cash index mélypontjáról (08.09) ez egy (i)-(ii)-i-ii szituáció, amely így most éppen túl van a felfelé nagy kettes A hullámának közepén. Követhető? Mert akkor nézzük tovább nagyítóval a belső szerkezetét.

    Konkrétabban tehát az A harmadik hullámán belül a negyedik volt a mai háromszög. Hamarosan vége lesz A harmadik hullámának, így jön egy esés, ahol kitart a novemberi minimum (cca. 1173), majd inul az A ötödik hulláma fel? Akkor hát a hétfői eljövendő! max. lehet(ne) a nagy kettes hullám A végpontja.

    VálaszTörlés
  28. Az imént, magyar idő szerint talán 16:50 körnéykére elkészült egy kis háromszög. Kérdés, minek a negyedik hulláma?

    Először is a 2010 novemberi három napi minimum szintjén támaszkodott meg, úgy látszik jelentős az a támasz/ellenállás.

    Következő kérdés: kell-e ide ekkora negyedik hullám augusztus 9-ről? Én 07.21-ről számolom a bear piac visszatérését, azóta pedig ez nagyon bőven a legerősebb felpattanás. Mivel párosítsam?
    Nem lehet-e ez a kettes hullám északnak? Mi van, ha a cash index mélypontjáról (08.09) ez egy (i)-(ii)-i-ii szituáció, amely így most éppen túl van a felfelé nagy kettes A hullámának közepén. Követhető? Mert akkor nézzük tovább nagyítóval a belső szerkezetét.

    Konkrétabban tehát az A harmadik hullámán belül a negyedik volt a mai háromszög. Hamarosan vége lesz A harmadik hullámának, így jön egy esés, ahol kitart a novemberi minimum (cca. 1173), majd inul az A ötödik hulláma fel? Akkor hát a hétfői eljövendő! max. lehet(ne) a nagy kettes hullám A végpontja.

    VálaszTörlés
  29. Totem, ott az ötödik hullám fel. Megnézed te egyáltalán a rajzokat, amiket felteszek?

    VálaszTörlés
  30. Ad, csökkent a látogatottság. Magam sem hajtok a szenzációs megfogalmazásokra, a nagyívű jóslatokra, sokat hangsúlyozom, amit most te is, hogy nincs egzakt előrejelzés, ha pedig nem Szent Grált ígérsz és 100% találati arányt, hanem még be is vallod, hogy az előrejelzéseid fele sem fog működni, akkor csak azok maradnak, akik komolyan kezdenek ráérezni a lényegi üzenetre.
    Nyilván voltak akik csalódtak, mert 2010. február és október között az EUR kivételével besétáltam az erdőbe.

    Troll barátunk kedvéért ugye érdemes megjegyezni, hogy a 2-es és a B hullám a legnehezebben előrejelzhető, jóformán semmit sem tud róluk Elliott elmélete mondani. Ez pedig a 2007es csúcs óta az első felfelé korrekció volt lehet 2-es, vagy B, esetleg X. Vagyis hálátlan dolog vele dolgozni.

    Azt is oly sokszor elismételtem már (oda), hogy az armageddon kifejezés ismeretlen Elliott elméletében, ugyanis ez a legpozitívabb modell, hiszen azt állítja, hogy a növekedés egyre robusztusabb és örök, de ahogy halad előre a világ, ahogyan nő a struktúra, úgy lesznek nominálisan egyre nagyobbak a válságok. De idézhetnélek téged is, hiszen most írtál róla.

    VálaszTörlés
  31. Szia Kwi!

    Most, hogy elindult az esés, amin eddig mosolyogtál, most az idő pontatlanságába kapaszkodsz, számomra ez a vicces :o)

    Végül is mindenbe bele lehet kötni, mert valóban ez nem olyan "tudomány", mint a matematika vagy az adótanácsadás, ahol precízen pontosan ki lehet számolni mindent.

    Ha más oldalról nézzük ez egyfajta jövőbe látás, jóslás. Természetesen ez nem "egzakt tudomány", mint ahogy az asztrológia sem az, pedig már az ókorban is alaptudománynak tekintették, másik nevén csillagjóslást..

    A tömeg és az emberi pszichét nem lehet egy egyszerű egyenlettel leírni, így belátom, hogy sokan vannak akiknek ezt nehéz megérteni, főleg, ha az életük, a beállítódásuk más, ilyen az élet, sokszínűek vagyunk és változatosak...

    Az elmélet szerint a teljes korrekció, akár 60 évet is vehet igénybe, találkozzunk 2072-ben :o) Ja, hogy ez 61 év, igen, mert akkor már biztosan látjuk, hogy elindult felfelé .o)))

    VálaszTörlés
  32. Szia Cimballi!

    Szerintem is sok hely van, a lefelé menet 1/3 hulláma lehet, hetes ábrát nézve. 10.000 alá bőven bemehet a végén.


    http://buxelliott.blogspot.com/p/nagy-kep.html

    Gratula az elemzésekhez! Észrevetted, hogy eltűntek "trollok", akik elliott elvrendszerét becsmérelték? Gondolom a blogod forgalma is felment, mert sokan keresik a megoldást, a magyarázatot a jelenlegi helyzetre.

    Vsznu beléptünk a Zarmageddon zónába!

    Megj.: Azért egy óriási háromszög (több év) kialakulására van még esély, legalábbis itt Mo-n.

    VálaszTörlés
  33. ilyenre godolsz?
    http://elliottwavepredictions.com/wp-content/uploads/2011/08/ES-180m-8-12-113.jpg

    VálaszTörlés
  34. Oh, eddig nem is láttam olyan Elliottal dolgozó kollégát, aki hasonlóan látja a csúcskérdést. Mindenki májusból indítja ugyanis az esés értelmezését, mert követik az EWI-t.

    Alapkoncepciójában erre gondoltam július 21-ről, de én trendfordulónak értelmezem az eső trendet, tehát majd az egyes hullám végét keresem. Kérdőjellel ugyan, de ma az a kósza ötletem van, hogy ahol a kék hármasa van, ott lesz az arab egyes, mivel akkora a felfelé (kissé talán oldalazva) haladó emelkedés, amit nem tudok párosítani, arányosítani előző korrekciókhoz.

    Szóval, ahová ő kitette a felfelé négyest oda én a 2-esen belüli [a] hullám végét várnám hétfőre.
    Ne felejtsük ő összességében bullish, míg én bearish operatív értelmezést viszek.

    Szerintem egy impulzív A hullám halad aug 8-ról felfelé, amit ő azért nem "lát", mert 24 órás nézetben követi az S&P-t, ahol is elég egyértelműen zigzag az emelkedés. Ezzel szemben a kalkulált (valódi) cash index impulzív: meg lehet nézni egy bármilyen ingyenes weboldalon, csak ne határidős indexet keressetek.

    VálaszTörlés
  35. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  36. Az ajrónál megtörtént? a kitörés felfelé.Vagí range váltás lesz egy magasabb szintre,vagy beindult a hetesen nézhető ötödik hullám.Azt lenne jó tudni csupán,hogy a tőzsdék vagy az ajró lesz a vezető.Ha az ajró,és elmegy kb.1,56-ig,akkor a tőzsdéknél a bullos scenárió érvényesülhet,tehát vissza 1370-re.Ha a tőzsdék,akkor inkább a bear verzió lehet,és az ajró ötödik hulláma elakad valami köztes értéknél,vagy duplacsúcsnál..
    Cimballi vélemény???

    VálaszTörlés
  37. Az indexekről van határozottabb véleményem, ott július 2x óta visszatért az Elsődleges, vagy Ciklus szintű medve impulzív formában. Az aug. 8-i minimumról indexekben már a második hullám tart felfelé. Az én várakozásaim szerint, amit itt feljebb említettem is, tegnapra, tehát hétfőre vártam az [a] hullám tetőzését. Jön majd a [b] le (a korrekció korrekciója), majd felfelé a korrekció második szakasza, így szűk két hete van az EUR-nak színt vallani. Én most tudok rajzolni egy bull és egy bear verziót az EURUSD-ben, de nem tudok választani.

    A svájci frankban (USDCHF) is hasonló a helyzet, mint az indexekben, abban az értelemben, hogy [a] hullám fut(ott) most felfelé, de nem második hullám [a]-ja, hanem egy negyediké, tehát ott a trendfordulóhoz, vagy a még nagyobb rendű felfelé korrekcióhoz 1-2 hét emelkedés után kell még egy lefelé kör, lehetőség szerint új rekord erős frank jegyzéssel.

    VálaszTörlés
  38. eurusd-ben 1.45-ig szabad az út, szerintem ott fog színt vallani, lehet így, lehet hogy nem
    http://elliottwavepredictions.com/wp-content/uploads/2011/08/EURUSD-360m-8-15-11.jpg

    VálaszTörlés
  39. Nekem tetszik ez az értelmezés, kétségtelenül ez a zűrzavar egyik lehetséges és erős kibontása.

    VálaszTörlés
  40. üdv cimballi

    Most már tényleg nagyon várok valami elemzést tőled!

    TWER

    VálaszTörlés
  41. eurusd-ben 1.45-ig szabad az út, szerintem ott fog színt vallani, lehet így, lehet hogy nem
    http://elliottwavepredictions.com/wp-content/uploads/2011/08/EURUSD-360m-8-15-11.jpg

    VálaszTörlés

Rendszeres olvasók

Alakzatok bar grafikonon

ALAKZATOK AZONOSÍTÁSA

Prechter könyv

Kötvénybaj

Europai válogatás

A Mánia vége

Alapleckék

Magunk döntsünk

Diverzifikáció?

FOREX video

10 piaci tévhit

Mítosz a Fed körül

8 könyvrészlet

Theorist '09. nov.

15 írás ill. video a hitelválságról

Mozgóátlagok

Címkék

200 SMA (3) AAPL (2) adósság (5) Amibroker (2) André Kostolany (1) arany (4) aritmetikus (1) Barack Obama (2) báziscsatorna (4) belső nap (1) Ben Bernanke (1) Birger (1) Bollinger (1) Brikka (1) BUX (6) carry-trade (1) CFD (1) Charles Collins (2) Charles Dow (1) Club EWI (18) Conquer the Crash (2) csorda (4) csordaszellem (5) csúzli (3) DAX (6) defláció (4) depresszió (8) deviza (13) diagonal triangle (6) Dick Diamond (2) divergencia (4) DIX (1) dollárerősödés (12) double key reversal (2) Dow Jones (36) dupla hármas (7) dupla kulcsforduló (3) E-mini future (46) ék (8) Elliott magyarul (7) Elliott Wave Principle (9) Elliott Wave Theorist (9) Elliott-ciklus (18) előfizetés (8) elsődleges trend (12) ending diagonal (10) erősödő dollár (4) EURHUF (1) EURJPY (1) eurozóna (3) EURUSD (30) evening star (1) expanded flat (9) extension (12) extrém ármozgás (1) ezüst (3) FED (8) fej-váll alakzat (8) Fibonacci (33) flash crash (8) flat (17) Forex (6) Fotex (1) földgáz (1) fraktál (11) FTSE (1) Futures Junctures (4) GBPJPY (1) Goldman Sachs (3) Görögország (3) Hang Seng (1) háromszög (20) hatékony piac (2) hope (2) hullám személyiségjegye (11) infláció (1) inside day (1) IOU dollárok (1) Japán (3) Jason Farkas (2) Jeffrey Kennedy (11) jelzálog (2) Kína (3) kollektív hangulat (8) kombináció (10) korrekció (20) könyvajánló (4) kőolaj (1) kötvény (1) külső nap (1) leading diagonal (1) lineáris gondolkodás (3) logaritmikus skála (1) MACD (5) Mandelbrot (1) megnyúlt hullám (2) mérés (6) Minyanville (1) momentum (8) Morgan Stanley (1) mozgóátlag (3) munkaállomás (1) Nasdaq (28) Newsweek (1) NFP (4) Nikkei (2) Nonfarm Payrolls (3) nyersolaj (2) NYSE (4) opció (1) óriás szuperciklus (14) OTP (3) outside day (4) pánik (6) pit noise (1) Ralph Nelson Elliott (8) regular flat (3) remény (4) Robert Prechter (28) RSI (11) Russel (3) short (3) Short Term Update (3) slingshot (4) social mood (5) Socionomics (6) SP500 (107) spirál (2) SPY (55) Steve Nison (1) Stochastic (1) Stocklandyard (2) stop loss (2) szándékos csőd (1) szentiment (1) szignálvonal (1) szójabab (2) tananyag (25) Thomas Bulkowski (1) throw-over (2) tovahaladó háromszög (4) trendcsatorna (22) trendvonal (2) tréningprogram (12) túladott (5) túlvett (5) TWS (1) USD (14) USDCHF (1) valószínűség a tőzsdén (3) Vancouver (3) Venezuela (1) vertical spread (1) vezérlőelv (8) Wyckoff (1) XLE (1) Zaner (4) zigzag (35)